Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
4. oldal, 1993. január 12. MEGYEI KÖRKÉP Díjak megyénkbeli horvátoknak Összesen 78 pályázat érkezett be, a kuratórium hatvanat talált támogatásra méltónak — mondta Wolfart János államtitkár, a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke a Parlament Vadásztermében rendezett díjkiosztó ünnepségen. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért alapítvány a nemzetiségi lapoknál dolgozó újságírók, a nemzetiségi képzőművészek és a jubiláló hagyományőrző együttesek számára írt ki célpályázatot. A horvát nemzetiség összesen 11 pályadíjban részesült, 40—80 ezer forintig terjedő összegben. Megyénkből díjat kapott a herceg- szántói származású Dékity Márk költő, író és újságíró, a Hrvatski Glasnik című nemzetiségi lap fő- szerkesztője, a nemzetiségi sajtóban végzett több évtizedes magas színvonalú munkásságáért. A ga- rai születésű, de Baján élő Kuba- tov István festőművésznek szintén több évtizedes alkotótevékenységét ismerték el, mint aki számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt eredményesen. Két városban, Baján és Bácsalmáson ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a horvát nemzetiségi hagyományőrző együttes. A bajai Csitaonica (Olvasókör) nevében Csicsoriné Pólyák Judit, a néptáncegyüttes művészeti vezetője vette át a díjat a bunyevácok lakta településeken, a Duna menti folklórfesztiválokon és külföldi szereplésein sikert sikerre halmozó együttes nevében. Hasonlóképpen sokat tett és tesz ma is a nemzetiségi hagyományok megőrzéséért a bácsalmási Díván (Beszélgetés) Klub és a Ribár József vezette tamburazenekar. Nevükben Markulin Márk, a bácsalmási bunye- vác művelődési egyesület elnöke vette át a díjat. A közeljövőben a megyénkbeli német és szlovák nemzetiségi, valamint a cigány etnikai kisebbségi .díjazottakról is beszámolunk,., . t G. Z. i Konok következetesség A régi megyei kórházban dolgozik Kara Mihály. Huszonhárom esztendős, rokonszenves fiatalember, a betegek kedvence és bátorítója a rehabilitációs osztályon. „Misi nővér" — így emlegetik, ám ezt, amint mondja, ö nem szereti. Betegápoló vagyok, hangoztatja. — Miért lett éppen ez? —- Gyermekkorom óta orvos akarok lenni. Eddig háromszor jelentkeztem az érettségi óta, de sikertelenül. — Miért akar mindenáron orvos lenni? — Csak. Vagyis nem tudom megfogalmazni. De kérdezem, Beethoven tudta, hogy miért akar zeneszerző lenni? Tehát nem tudom, de én csakis orvos leszek. Azért vagyok úgymond nővér. így is a betegeket segítem. Es örülök, amikor azt érzem, hogy szeretnek, ragaszkodnak hozzám. — Ne haragudjon, de talán valamiféle vallási alapja is van konok elhatározásának ? — Igen, az is van. És nem is kevés. — Milyenek a betegek ? — Sokfélék persze, de egyben hasonlóak. — Miben? — Hogy mind öregek. A fiatal beteg is öreg. Vagyis támogatásra, segítségre, gyámolításra szorul. — Mióta van itt? — Öt éve már. — Mi lesz, ha mégsem veszik fel. — Más nem leszek ... Csak orvos. — Most éppen ünnep van. Nem rossz, hogy itt kell lennie? — Nézze, ez olyan, mint a katonaság. Ha ott lennék, esetleg őrségben kellene lenni.. . — Elégedett? — Ha orvos leszek, akkor majd teljesen. Ma csak félig. V. M. KÖZELMÚLTUNK TITKAI A SZUPERKÉM LEGNAGYOBB TITKA Hogyan szabadult meg Kun Béla Sallaitól? Majd’ leestem a székről, amikor Radó Sándor, a haláláig elvtárs szuperkém Kun Bélát vádolta Sallai Imre haláláért. Több mint két évtizede beszélgettünk az Aranyhomok éttermében. Tájtörténeti előadásom által kiváltott érdeklődésének köszönhetően hívott meg vacsoraasztalához a Magyar Földrajzi Társaság vándorgyűlésére megyénkbe érkezett világhírű térképész. 1972 júliusában írtam találkozásunkról. Az ismert okok miatt kimaradt részletek közlésére csak a rendszerváltás óta gondolhatok. * * * — Miért hallgat a több nyelvre lefordított, a svájci Dóracsoport szenzációs teljesítményeiről beszámoló könyvében második világháború utáni megpróbáltatásairól? Tudtommal hét évig raboskodott Szibériában. A kérdést eleresztette a füle mellett. — Szovjet biztatásra írtam meg könyvemet. Moszkvában rossz néven vették, hogy a csoportunkról szóló nyugati könyvek szerint mi nyertük meg a második világháborút a szovjeteknek. — Még indokoltabban állíthatták volna, ha a betegesen gyanakvó Sztálin hitelt ad jelentéseiknek. — A náci hadigépezet megindulása előtt öt nappal pontosan közöltük a felvonult német hadosztályok számát, a támadás időpontját. A2zal a feltétellel vállaltam a visszaemlékezést, ha alkalmat gdnak titkos rádióüzeneteink átnézésére. — Hány táviratot küldtek? — Hatezret! — Tudják-e már, elmondhatja- e már, hogy kitől származtak a legfontosabb, szupertitkos információk? Canarist is emlegették. —Aligha ő lehetett. Közvetítőink sorra élhaltak, magukkal vitték titkukat. — Állítólag a vezérkar egyik, kommunista meggyőződését titkoló rádiósától származtak az információk. — Sok mindent mondanak. — Miért okolta a proletárdiktatúra első emberét az idehaza statáriális tárgyalás után titkos szervezkedés miatt kivégzett Sallai Imre pusztulásáért?- Vetélytársának tartotta Imrét, távoli rokonomat. Mindenáron meg akart szabadulni tőle. Illegális munkára küldte pártutasítással, noha tudta, hogy idehaza biztos lebukás vár rá. — Mindössze néhány tucat detektív vadászott a két háború között a kommunistákra. — A nyilvántartásaikban szereplőket azonban szemmel tartották. Sallai Imrét pedig 1919 óta körözték mint magas rangú funkcionáriust. Tudtuk, hogy aligha látjuk többet egymást, amikor Ki- jevben elbúcsúztunk. — Arról sem sokan hallhattak, hogy a Kecskeméti Közlöny több halálos ítélet kimondásával vádolta 1932. augusztus 5-én a néhány nappal korábban kivégzett pártmunkást. — Kiket ítélt halálra? — Egy visszaemlékező szerint Sallai-Holländer Imre volt az egyik vádló a Duna menti felkelés után idehurcolt solti parasztok ügyében. Állítólag alkut ajánlott a szerencsétleneknek: futni hagyja őket, ha megtagadják vallásukat, politikai nézeteiket. — Nem tartom valószínűnek a történetet, bár kizártnak sem. Akkor a belügyi népbiztosságon dolgozott Sallai. Keressen meg, ha Budán jár, addig kiderítem az igazságot. Sohase tudtam meg, hogy Sallai is ítélkezett-e a kecskeméti Rudolf laktanyában, közvetlenül felel-e Horváth József, Tar János, Hús Lajos, Szabó István és Kugelman Péter haláláért. Rákosiék eltüntették a kiontott vérükre emlékeztető márványtáblát is. Magába roskadva fogadott Rusz utcai otthonában Radó Sándor. Három napja temette el feleségét. Sohase bocsátottam volna meg magamnak, ha ilyen állapotban politikával zavarom, pedig szívesen megkérdeztem volna, hogy a szibériai lágerévek, barátai, elvtársai tömeges elpusztítása, a szovjet vezérkar százezrek halálát okozó bűnös mulasztásai ellenére miért tartott ki fiatalkori eszméi mellett. Aligha tért volna haza, ha néhány évvel tovább él a Generalisszimusz. Vagy tán már tisztán látott, csak nem szólhatott? A szuperkém legnagyobb titka örök titok marad. Heltai Nándor A BAJAI URÁNIÁT TÁMOGATJÁK Nem lesz kevesebb mozielőadás • Az utóbbi időben a mozik közönsége megcsappant. Felvételünkön az Éjféli fantom című kínai film egy jelenete látható. Béres Bélát, a bajai József Attila Művelődési Központ vezetőjét kérdeztük az év eleje óta hozzájuk tartozó mozikról. — A képviselő-testület decem- bti bem-döntött- úgy; hogy at Uránia filmszínház ez évben biztosaiig További* akban is, a mi intézményegységünkként működik. Örülök ennek a döntésnek, mert úgy vélem, hogy egy ekkora város kulturális ellátása szempontjából nagy szerep jut a megmaradt egy mozinak. Igény van rá, és mivel a környező településeken megszűntek a kis mozik, így ez tulajdonképpen az egykori járás lakosságát is ellátja. A testületnek gratulálok ahhoz, hogy nem a városi érdekeket tekintették, hanem tudomásul vették, hogy akarva-akaratlanul, Bajának regionális feladatai is vannak. Ezért jó, hogy költségvetési támogatást kapunk az előadás- szám-csökkenés elkerüléséhez. Bízom benne, hogy idővel a megye úgy áll majd a dolgokhoz, hogy ha egy város területi feladatokat is ellát, akkor bizonyos támogatást igényelhet. Megpróbáljuk szinten tartani a jelenlegi szolgáltatásokat. Idén anyagi erőnkhöz mérten a belső teret megpróbáljuk felújítani. A napi három előadás megtartása mellett tervezünk, a kapacitásokat kihasználva, plusz vetítéseket az iskoláknak, bármilyen közösségeknek. Emellett ott a Stúdió- és a Központi mozi is, mert az utóbbi berendezései még megvannak, de a színházterem magas önköltsége miatt mozizás céljára már alkalmatlan. A Stúdióban a tematikus filmklubokat kívánjuk folytatni, középiskolásoknak, főiskolásoknak. Itt lehetőség van teljesen szűk körű vetítésekre is. Olyan művészfilmekre, amelyek csak igen kis réteget érdekelnek. Tervezzük a Központi mozi teljes gépparkjának hasznosítását mozizásra máshol a városban. Sajnos, az új áfa a jegyek árát is érinti, de mi csak 10 forintos növekedésben gondolkodunk. Bővíteni kívánjuk a szolgáltatásokat, kulturáltabb büfét szeretnénk kialakítani. Az biztos, hogy pár éven belül a filmszínház teljes felújítása szükségessé válik. Zalavári László • Érdeklődő kortársak Gyermekrajzkiállítás Félegyházán A mi Petőfink címmel gyermek- rajz-kiállítás nyílt az elmúlt héten, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. A Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Jászszentlászló és Gátér tíz általános, illetve középiskolája diákjainak grafikáiból és akvarelljeiből összeállított tárlat középpontjában neves költőnk, Petőfi Sándor élete, munkássága vagy valamelyik közismert költeménye áll. A jó kompozíciós érzékről és rajzkészségről tanúskodó képek egyike- másika kiváló képességeket sejtet. Például a kecskeméti bányais Bodri Klára két munkája: A Tisza és Illusztráció Petőfi A puszta télen című verséhez. A kiállítás január 17-éig, hétfő kivételével naponta 10—18 óra között tekinthető meg. szász MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — adótippel 6.00: A Reggel. Közérzeti hírműsor 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Teli Vilmos — Francia tévéfilmsorozat, 24/17. rész: A mór 2. (ism.) 10.00: Dedikált gyilkosság. Francia bűnügyi film (ism.) 11.30: Játék 12.05: Hírek 16.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 16.10: Jósé Carreras a Kreol mise lemezfelvételén. Holland film 16.55: Képújság 17.00: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.30: Napközi — egy műsor és valami más 17.50: Pénzvilág 18.00: Tény-képek — Társadalmi riport 18.45: Jamie és a csodalámpa. Angol rajzfilmsorozat: Szám bácsi szabadsága 19.05: Szerencsekerék 19.35: „Veletek vagyok mindennap" — Katolikus krónika 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: A simlis és a szende (Moonlighting) — Amerikai krimisorozat: Az idő nekik dolgozik 22.20: AKTuális 22.45: Közjáték (ism.) 22.50: Sportvarázs — Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 0.30: Hiradó 0.35: BBC-híradó TV II. MŰSOR 9.10: Műsorismertetés 9.15: Testestől, lelkestől — NSZK-tévéfilmsorozat: Az első kő 44' (ism.) 16.05: Műsorismertetés 16.10: Korforduló — Idősek és idősödök mindenes fóruma 16.50: Dominó — Telefonos játék 17.00: Híradó 17.05: Nem csak zöldség ... Életmódmagazin 17.25: Szívesen látjuk ... a Paril- lában 17.40: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat: Pif és Herkules mint gladiátorok 17.51: Elektor kalandor — Számítógépes logikai játék 18.00: Híradó 18.10: Regionális híradó — Budapest: Tele/op: 132-9329. Debrecen: Telefon/fax: (52) 16-311. Pécs: Telefon: (72) 10-533. Szeged: Telefon/fax: (62) 321-195. Szombathely: Telefon: (94) 11- 066 18.25: Műsorajánlat — Időjárás 18.30: Zöldpont — A szabadidő- sportok magazinja 19.05: Két férfi, egy eset — Német bűnügyi tévéfilmsorozat: Helen titkai 59' 20.10: Stúdió '93 — A TV 2 kulturális hetilapja 21.00: Indulási oldal — Kiss Gy. Csaba műsora 21.25: Telexpo '96 — Gazdasági magazin 21.50: Műsorajánlat— Közlemények 22.00: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.25: Művészet a Harmadik Birodalomban — Angol dokumentumfilm, III2. rész — Színes + FF A propagandagépezet 23.25: Soros-napok a Merlinben. Trio Stendhal 80' KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: A nyugati hadtest — X/7. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism) 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth- klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök .. .18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Dóbrentei Kornél irodalmi összeállítása. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 20.50: Beszélni nehéz. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum — a kultúráról. 23.05: Egy énekes — több szerep. URH- ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 10.00—18.30: Országgyűlés. A szünetben: 13.00—14.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30: V materinskom ja- zyku. 19.00: in limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jezi- ku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt. 4.25—6.55, 9.00—10.00, 21.00—23.00, 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykeresö. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Híres prímások felvételeiből. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Köny- nyen felejthető. 13.30: Hollywood régi sztárjai énekelnek. 14.00: „Mindenki másképp csinálja..." Közben: 15.00: Hírek — Időjárás. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: A magyar rock archívumában. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Ami a szívedet nyomja. 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van." 20.40: Zenés játékokból. 21.00: Hírek — Időjárás 21.05: Blues. Részlet a Deep Blues című filmből. 21.35: Egyik kutya, másik eb. 22.00: Rockpanoráma 22.30: Stan Kenton zenekara játszik. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10— 4.20: Napforduló — Közben: 4.03—4.20: Cigánynóták. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby (amerikai sorozat). Az utolsó küzdelem. 10.00: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó —játék. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (amerikai sorozat). 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.15: A Spring- field-sztori (amerikai sorozat). 15.00: Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat). A karrierista. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (amerikai sorozat). Tony, a példakép. 17.30: Borzasztó kedves család amerikai sorozat). 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sorozat). 20.15: Megoldatlan rejtélyek. 21.15: Bocsáss meg! 22.15: Robbanékony. 23.15: Halálos hölgy (amerikai krimi). 1.00: Borzasztó kedves család (ism.) 1.35: Ki itt a főnök? (ism.) 2.05: Beszélgetés (ism.) 3.05: Robbanékony (ism.). 3.30: Gyilkosság a hobbija (ism.) 4.30: Jó idők, rossz idők (ism.) 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.50: Colbyék (ism.). 9.40: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.25: A szerelem harsoniái (német film). 11.55: Herrmann. 12.25: Szerencse- kerék (ism). 13.05: Slágerparádé (ism.). 13.55: Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat). Kóma. 14.40: Szomszédok (ausztrál sorozat). Bűn és bűnhődés. 15.05: Colbyék (amerikaisorozat). Szabadság mindenáron. 16.00: UFO (angol sci-fi-sorozat). Sziámi macska. 17.05: 5x5 — játék. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Híradó. 19.00: Klipklub. 19.30: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Népdalok. 21.15: Krimimagazin. 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétükör — magazin. 23.35: Romantikus találkozások (amerikai erotikus film). 0.40: Ki a legjobb férfi? (ism). 1.35: UFO (ism). 2.25: Műsorismertetés. PRO 7 5.15: Fiú a másik bolygóról (ism). 6.00: Vicki (am. sor). Isten veled, Vicki! 6.25: Rajzfilmek (ism). 8.20: Harttól Hartig (ism). 9.10: Maxwell-ügynökség (am. sor). Fekete és fehér. 10.05: Harper (ism). 12.10: San Francisco utcáin (ism). 13.10: Bili Cosby-show (ism). 13.40: Harry Fox esetei (amerikai sorozat). Végzetes tévedés. 14.25. A kalózkapitány újra tengerre száll (ism). 16.00: Harttól Hartig (amerikai sorozat). Holtbiztos örökség. 16.50: Rajzfilmek. 18.35: Bili Cosby-show (amerikai sorozat). A házimuzsika örömei. 19.05: San Francisco utcáin (amerikai sorozat). Az elkeseredett testvér. 20.00: Híradó. 20.15: A 11-ik áldozat (amerikai krimi). 22.05: Minden lében két kanál (angol sorozat). A bőröndös férfi. 23.05: Halott tanúk nem beszélnek (olasz—spanyol krimi). 0.45: Hírek. 0.55: Magánnyomozók (ism). 1.40: Hírek. 1.50: Mr. Süket trükkjei (ism). 3.20: Hírek. 3.30: Nyersbőr (ism). SUPER CHANNEL 13.30: Belföldi tudósítások. 14.00: Tudományos műsor. 14.30: Eco-rekord. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor). 19.30: Színhely. 20.00: Szélhámosok (sor). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Média televízió. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Dokumentumfilm. SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: este 7 óra: KAVIÁR ÉS LENCSE. Dajka Margit- bérlet. Ciróka Bábszínház: Rákóczi út 3. ÍO és 14 óra: HÓFEHÉRKE. A mozik műsora: Városi mozi: fél 4 órakor: WAYNE VILÁGA. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 3/4 6 és 8 órakor: ATLANTIS. Színes, francia film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: A FŰNYÍRÓ EMBER. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 7 órakor: BOHÉMÉLET. Fekete-fehér, finn film. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: RESZKESSETEK, BETÖRŐK 2. Színes, amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: NAGYMENŐK. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!