Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-05 / 3. szám
4. oldal. 1993. január 5. PETŐFI NÉPE CZEIZEL ENDRE, ÚJ KÖNYVÉRŐL Családfa: a lehetséges múlt, a valószínű jövő • A kunbaracsi Fekete házaspár fényképes családfája. (Fotó: PN-archív) Dr. Czeizel Endre azt írja most megjelent könyvében — Családfa a címe — hogy a származás és a családi múlt is hozzátartozik a sors teljességének megértéséhez és ebben sokat segíthet, ha az ember ismeri a családfáját. Erről beszélgettünk a neves genetikussal, akit előadásai, könyvei alapján országszerte ismernek. — Ön azt írja, hogy a családfa felvételére és elemzésére korábban csak a szakemberek vállalkoztak, ma pedig már szinte mindenki megteheti, akinek kedve van hozzá. Eszerint a múltunk egyaránt kíváncsiságra ösztönző olvasmány és a jövőre nézve tanulságokat hordozó biológiai örökség? — Pontosan így van. És ez azért különös, mert 50-100 évvel ezelőtt már tudták ezt. Egy idős háziorvos feljegyzéseiben olvastam, hogy az emberek kétharmada abban a betegségben hal meg, amiben valamelyik szülője. Nekem, mint genetikusnak, ez azért volt nagyon sokat jelentő, mert a munkám során hasonló tapasztalatokat szereztem. S minthogy mindenkit nem lehet megvédeni a külső ártalmakkal szemben, jó lenne, ha a családfa adatai alapján — tehát az ősök ismeretében — azonosítani tudnánk a család jellemzőit. Az én családomra például a rák a jellemző, énrám is inkább ez leselkedik, mint például az infarktus. — Félő, hogy baljós diagnózisokat állíthat fel ily módon a laikus. Petőfi tehetségmodellje — A tanácsadás a genetikusra, az orvosra tartozik, aki a családfa alapján teheti ezt. • Én ebben a könyvben azt szerettem volna bemutatni, hogy a családon belüli tehetség — mert valamiféle tehetség mindnyájunkban van — milyen típusok szerint változik. Azt gondolom ugyanis, hogy az emberi lét két legfőbb értéke az egészség és a tehetség. A genetikának mindkettőhöz köze van. A könyvemben tehát azt igyekeztem megrajzolni családfaelemzések alapján, hogy milyen tehetségmodelleíc léteznek. Két modellt különítek el. Az egyik a piramismodell, amikor fokozatosan emelkedik a család és jut el a csúcsra. J. S. Bach a példa rá. A másik a gejzírmodell, Petőfi Sándor, Shakespeare tartozik ide. Ez a típus kiemelkedik, aztán el is tűnik. Ezek azért fontosak, mert a családfaelemekből általános következtetéseket is levonhatunk. — Ezek alapján kérdezem: voltaképpen kinek szánja a könyvét? Azoknak, akik az öröklődés vonulatán közelebb kívánnak jutni a genetikához, vagy abban akar segíteni, hogy aki föl szeretné lebbenteni családi múltjának fátylát, ezt megtehesse? — Inkább az utóbbit tartom lényegesnek. Tudja, amikor a skandináv országokban jártam, érdekes dolgot figyeltem meg. A hálószobában, számos helyen, a falon volt a családfa. Angliában is hasonlót tapasztaltam. Tehát ott, ahol az életből kimaradt a fajüldözés, míg Közép-Európában a fasizmus, még korábban az úrhatnámság népszerűtlenné tette. Hivatkozhatok más kultúrákra is, ahol nem szorult ki ilyen vagy olyan ok miatt az őskeresés. Mert valóban fontos tudni, hogy ki volt a négy nagyszülő, kik voltak a dédszülők, az ükszülők. És nem azért, hogy fennhéjázva elmondhassam, hány generációig tudom visszavezetni az őseimet. Ennek ugyanis itt, a közép-európai olvasztókemencében, a történelem viharai után nincs kérkedésre okot adó szerepe. — Elgondolkodtató az a megállapítása, miszerint 40 generációig visszautalva — tehát mintegy ezer esztendőre — a ma élő emberek őseinek jelentős része azonos. Zavarba ejtő lehet ez azoknak, akik a másságot, a különbözést hangoztatják. Ez pedig kimutatja, hogy egy család vagyunk, idézem: „az emberiség általános rokonságát". Nincs színmagyar család — Ezek nagy kérdések, engem mélyen foglalkoztatnak. Ha fölveszünk egy családfát, mondjuk Német László íróét, akkor kiderül, hogy problémák vannak az úgynevezett színnmagyar családdal. Tehát amikor őseinket kutatjuk, ha tetszik, ha nem, tudomásul kell vennünk: az lehetetlen, hogy minden ősünk magyar lett volna. A Kárpát-medencében, a történelem viharai nyomán nem lehet. A másik következtetés: az ősörökség kiszámolásával előbb-utóbb találunk olyan elődöt, aki két családnak is közös őse. És ez nem vérrokonság, hanem azt jelenti, hogy egy adott területen hosszú időn át élő népességben így alakult a sors. — Az ősökre, a tehetségre vonatkozó megállapításából számomra az a következtetés is levonható, hogy bár szülőként valamennyien az utódok sikereire törekszünk, ez nem csupán elhatározás kérdése. Például egyik modellben a biológiai öröklődés, a családi példa és a nevelés hármas szerepét mutatja ki. Melyiké az elsőbbség? — Én azt gondolom, hogy ha ismerjük őseinket, a betegségeiket, a tehetségüket, akkor ez segíthet a gyerekek sorsának harmonikus irányításában. Genetikusként is azt tartom, hogy a nevelés a legfontosabb, hiszen a genetikai adottságok érvényesítése a neveléstől, a társadalmi feltételektől függ. Nyilván nem lehetnek olyan zseniális pedagógusaink, akik bárkiből József Attilát vagy Bachot kreálhatnának. A veleszületett adottság meghatározó s ezzel kapcsolatban az a gondom, hogy sok esetben nem sikerül a felszínre hozni. És ez a társadalom nagy kára, mert nekünk nincsenek hatalmas természeti kincseink, itt az ember tehetsége a legfontosabb. Nem jól sáfárkodunk vele, nem értjük azokat a biológiai és társadalmi jelenségeket, amelyekből kiindulva eljutnánk oda, hogy miképpen kellene ezt az aranybányát kiaknázni. Az első lépés az adottságok felismerése lenne. Ha sikerülne a tehetséget megsejteni, a pályaválasztás során a megfelelő ember a megfelelő helyre kerülhetne. — Ön különböző modelleket határoz meg könyvében. Az imént mondottakkal kapcsolatban kérdezem: van-e nevelőmodell? Tehát olyan személyiség, aki a tehetség felfedezésénél, kibontakoztatásánál adott esetben fontosabb lehet, mint a szülő. Hol születnek tehetségek?- Számunkra is meglepő eredményeket hozott egy korábbi vizsgálat. A történelmi Magyarország térképére gondolva ismerjük a lakosságszámot, nagyjából tudjuk a tehetségek arányát. Kitűnt, hogy egyes területeken, például a Felvidéken szembetűnően magas volt a tehetségek aránya, az Alföldön meg szinte semmi. Mi lehet a magyarázat? Az, hogy a törökdúlás 150 éve alatt elpusztult az iskola- rendszer, ezzel szemben a Felvidéken kialakult jómódú polgárság létrehozhatta a jó iskolarendszerét. Biztos vagyok benne, hogy az Alföldön sem. született kevesebb tehetség, de nem volt mód annak megmutatkozására. És ebből az is következik, hogy nagyon meg kellene becsülnünk a jó pedagógusokat, hiszen a gyermekeink, az unokáink sorsa függ tőlük. Nem vitás, a szülőnek is nevelni kell, de a kultúra átadásában a pedagógus a meghatározó; az iskolától függ, hogy mit hoznak ki a gyerek tehetségéből. — A kreatológia — ön ír róla —- tehetségekkel foglalkozó tudomány. Van tehát külön tudományág, de nincs intézményrendszer ? Most már létezik a Magyar Tehetséggondozó Társaság — véletlenül én vagyok az elnöke — és vannak már nagyon jó iskolák is, de több kellene. Szomorú vagyok amiatt, hogy nincs rá pénz. Ez mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelne. Mert amennyire elismerésre méltó az értelmi fogyatékosok intézményhálózata — speciális pedagógusok dolgoznak velük, sok pénzt költünk rájuk —, ugyanakkor paradox helyzet, hogy a másik végletre alig áldozunk. A kivételes adottságúaknak nincsenek megfelelő pedagógusokkal dolgozó intézményei. —, Az ön orvosi, genetikusi gyakorlatában ma mit tart az utódlással kapcsolatos legfontosabb problémának ? — A meddőséget kellene első helyen említenem, bár nem tartozik a praxisomhoz, hiszen mi családtervezéssel foglalkozunk. Az esetek alapján három kategória különíthető el. Mintegy 80 százalékra tehető, ahol szerencsére mégis születik gyerek, 10 százaléknál genetikai gondok vannak — ez a családfa alapján kiderül — és további 10 százalék, ahol nem jön össze az utód. Engem lelkileg is ők érintenek legjobban, a kétségbeesésükkel. Van aki két éve, van aki tíz éve szeretne gyereket. Azt kell mondanom, hogy a gyerektelenségnél nagyobb szomorúságot nehéz elképzelni. A kérdésnél maradva, genetikai problémaként az értelmi fogyatékosságra kell utalnom. Az iskoláskorú gyerekek között ez 3 százalékot tesz ki. Minden héten találkozom olyan családokkal, akik ezzel a panasszal keresnek fel. Tudom, hogy nagy erőfeszítéseket tesznek ezek a szülők a gyermek neveléséért s ez nincs arányban az eredménnyel. Király Ernő Liszt műveinek egyik legjelentősebb előadója A napokban jelent meg Virágh András orgonamüvész Karácsonyi orgonaszó kazettája a Salgótarjáni Mecénás Alapítvány támogatásával. A fiatalabb orgonistanemzedék egyik jeles művészegyénisége tanulmányait édesapjánál, Virágh Endrénél kezdte a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban. 1981-ben a Zeneakadémián Gergely Ferenc növendékeként diplomázott. Azóta Salgótarjánban, az Állami Zeneiskolában tanít orgonát. Ars poeticáját a következőképp fogalmazta meg: — Az orgona az a hangszer, amely sohasem csalt meg. Mindig azt adta vissza, amit tőlem kapott, ezért bízom benne. A művésztanár 1983-ban részt vett a Budapesti II. Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyen is, ahol „vigaszdíjként” a Cziffra Alapítvány különdíját kapta Liszt müveinek legkiválóbb interpretálásáért. Az egyházi év egyik legszebb ünnepéről, a karácsonyról szóló kompozíciók szólalnak meg különböző korszakokból Virágh András albumán. A zeneirodalom atyjának, Bachnak, korálelőjátéka, C-dúr prelúdiuma és fúgája mellett a romantikusokból is válogatott az előadó. Liszt Angelus, azaz Angyali üdvözlet kompozíciója fantáziaformában íródott. Virágh érzékelhetően adja vissza az e műfajra jellemző rögtönzésszerü, kötetlen formavilágot, amelyben a zenei gondolatok sűrűn változnak. Harmat Artúr feldolgozásában hallhatjuk a népszerű Csendes éjt. Napjaink egyik jelentős zeneszerzőjének és orgonistájának, Koloss Istvánnak a müve, a felcsendülő Magyar karácsony, amely öt népszerű népi dallamból épül fel. Virágh András Magyarország és Európa több híres templomában és hangversenytermében megfordult. tartott már koncertet a kalocsai főszékesegyházban is. E mellett a Budapesti Kórus korrepetitora, az Állami Hangversenyzenekar, a budapesti Szent István-bazilika és a Belvárosi Főplébánia-templom egyik orgonistája. — rr — • V irágh András a bazilika orgonájáról. (Fotó: Koós) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — adótippel 6.00: A Reggel — Benne: 8.10: Alternatív gyógyászat 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Teli Vilmos — Francia tévéfilmsorozat 24/14. rész: Az alkimista (ism.). 10.00: Friderikusz-show — Garantáltan politikamentes talkshow (ism.). 11.20: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Török építészet — ///I. rész: A szeldzsukok és követőik 16.55: Képújság 17.00: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.30: Napközi — egy műsor és valami más 17.50: Pénzvilág 18.00: Az üzlet iskolája 19.45: Esti mese — Jamie és a csodalámpa — Angol rajzfilmsorozat — Az eltörött csodalámpa 19.05: Szerencsekerék 19.35: „Veletek vagyok mindennap" 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: A Strauss dinasztia — Osztrák tévéfilmsorozat — XII/12. rész szeállftása. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub—Jeten időben. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum — kultúráról. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 10.00—18.30: Ország- gyűlés. A szünetben: 13.00—14.00: Az Amerika Hangja műsora. 18.30: V mate- rinskom jazyku. 19.00: In limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na ma- ternjemjeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt. 4.25—6.55, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nóta-só. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Iránytű. 13.30: Örökzöld filmdalok. 14.00: „Mindenki másképp csinálja . .Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kamasz-panasz. 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00: Műfordítva. 20.40: Hangpárbaj. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Blues. 21.35: Mit üzen a Rádió? 22.00: Rockpanoráma. 22.30: Frank Gamble együttese játszik. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10— 4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Kossuth kh, Petőfi URH. — Benne: 4.03—4.20: Cigánynóták. RTL PLUS 21.45: AKTuális 22.10: Közjáték 22.15: Sportvarázs 23.55: Híradó 24.00: BBC-hiradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV 14.45: Műsorismertetés 14.50: Testestől, lelkestől — NSZK-tévéfilmsorozat — Pokol és menny 85' (ism.) 16.15: Dominó — Telefonos játék 16.25: Korforduló 17.00: Hírek — Időjárás 17.05: Civil kurázsi — Bayer Ilona műsora 17.30: Gyerekkoncert 17.40: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat —A tévészerviz 17.50: Elektor kalandor— Számítógépes logikai játék 18.00: Hiradó 18.10: Regionális híradó 18.25: Müsorajánlat— Időjárás 18.30: Zöldpont — A szabadidő- sportok magazinja 19.05: Schmidtek csőstül — Német tévéfilm 6<y 20.10: Stúdió '93 21.00: Felkínálom — international. Vállalkozói lehetőségek a japán piacon 22.00: Esi egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.25: Művészet a Harmadik Birodalomban — Angol dokumentumfilm FF 11/1. rész: A hatalom összhangzattana 60' ÚJVIDÉKI TV 15.40: Műsorismertetés. 15.45: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 16.15: Tanuljunk angolul. 16.45: Tv- napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — románul. 18.55: Műsorismertetés — magyarul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv- napló. 20.15: Dokumentumműsor. 20.45: Témák és dilemmák — belpolitikai műsor. 22.15: Zenés műsor. 23.00: Tv-napló. Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Ütközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: A nyugati hadtest. Szemelvények Székely János írásaiból — X/2. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth- klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök.. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát. gyerekekl 19.35: Csapiár Vilmos ósz6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby (am. sor.). A merénylet. 10.00: Gazdag és szép (am. sor.). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó —játék. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor.) 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.15: A Springfield-sztori (am. sor.). 15.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). Vérpiros szegfű. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? am. sor). Látogató a dzsungelból 1. 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-soro- zat). 20.15: Megoldatlan rejtélyek. 21.15: Bocsáss meg! 22.15: Robbanékony — magazin. 23.15: A Pom-pom-gyilkossá- gok (am. horror). 1.00: Borzasztó kedves család (ism.). 1.30: Ki itt a főnök? (ism.). 2.00: Beszélgetés, (ism.). 2.55: Robbanékony (ism.). 3.25: Gyilkosság a hobbija (ism.). 4.20: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.50: Colbyék (ism.). 9.40: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.30: Sport — tenisz. 12.00: Hermann — talkshow. 12.30: Sport — tenisz. 15.05: Colbyék (am. sor.). Házassági ajánlat. 15.55: UFO (angol sci-fi-sorozat). Emberrablás. 16.55: 5x5 —játék. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Híradó. 19.00: Klip-klub. 19.30: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Népzenei slágerek. 21.15: Mentők (dokumentumfilm). 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétükör — magazin. 23.35: Electric blue (angol erotikus sorozat). 0.15: Ki a legjobb férfi? (ism.). 1.05: UFO (ism.). 1.55: Műsorismertetés. PRO 7 5.40: Fiú a másik bolygóról (ism ). 6.30: Vicki (am. sor.). Hurrikán Vicki. 6.50: Rajzfilmek (ism.). Pierre és Isa — Alvin és a mókusok — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 8.40: Harttól Hartig (ism.). 9.30: Maxwell-ügynökség (am. sor.). Hasonlatok. 10.25: Port Afrika (ism ). 12.00: San Francisco utcáin (ism.). 12.55: Bili Cosby-show (ism.). 13.30: Harry Fox esetei am. sor.). Az aranyszög. 14.15: Nyomtalanul (ism.). 16.00: Harttól Hartig (am. sor). Hölgyek lesiklása. 16.50: Rajzfilmek. Pierre és Isa — Repülő macik — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 18.35: Bili Cosby-show (am. sor.). Kié a legszebb tök? 19.05: San Francisco utcáin (am. sor.). Csak Julie tudja. 20.00: Híradó. 20.15: Mindent egy lapra (amerikai filmvígjáték). 21.55: Minden lében két kanál (angol sor ). Gyilkosok fesztiválja. 22.50: Egy maréknyi dinamit (olasz western) 1.20: Hírek. 1.30: Magánnyomozók (ism.). 2.15: Hírek. 2.25: Brazíliai fiúk (ism.). 4.05: Hírek. 4.15: Nyersbőr (ism.). SUPER CHANNEL 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Belföldi tudósítások. 14.00: Eco-rekord. 14.30: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sorozat). 19.30: Színhely. 20.00: Szélhámosok (sorozat). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Média televí- zió/Hirek 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piac- gazdaság. 23.00: Kés a vízben (lengyel film). 0.45: Média televízió. 1.15: Egyveleg. SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT. Katona József Színház: este 7 óra: A KAKTUSZ VIRÁGA. Páger Antal-bérlet. V árosi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: OROSZLÁNSZÍV. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: MEDICINE MAN. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 7 órakor: TÉLI MESE. Színes, francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: DUPLA DINAMIT. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdiómozi: 6 órakor: A HALÁSZKIRÁLY LEGENDÁJA. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!