Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-26 / 21. szám

PÉNZ, VÁLLALKOZÁS. PIAC 1993. január 26., 5. oldal A PN-KALAUZ VENDÉGE A magyar tudást vitte piacra „A világot járva az a tapasz­talatom, hogy odakint a magyar tudást kell eladni. Az ugyanis nagyon piacképes! Nem csak úgy a levegőbe beszélek, hiszen dolgoztam együtt sok külföldi szakemberrel itthon is, az or­szághatáron túl is. A kintiek el­sősorban sémákban gondolkoz­nak és nagyon specializálódtak. Ha megakadt valahol egy szere­lő javítás közben, akkor például Kecskemétről is fölhívta telefo­non a főnökét Németországban, Olaszországban, s onnan várta a tanácsot. Úgy tűnt: félnek a felelősségtől és a tévedés kocká­zatától. A magyar szakemberek jó alapképzettségűek, s a helyi viszonyokból adódóan sokolda­lúak. Az automatika mellett ne­kem is meg kellett ismerkednem a gépészettel, élelmiszer-techno­lógiával, s ez most persze előny. Ha a magyarok bizonyítanak, s legyőzik a kezdetben a külföldi­vel szemben mindig jelentkező bizalmatlanságot, akkor nyert ügyük van.” Bohács József, az Aseptic Koro­na Kft. vezetője határozottan állít­ja a fentieket, s vállalkozóvá válá­sának története alá is támasztja szavait. A Katona-gimnáziumban érettségizett fiatalember a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára jelentkezett. Az 1979-es végzést követően »^uBRQ.Jcecskeméti gyárában let­tem fejlesztőmérnök — mondja :SB6háéS"JÓSSéf) — Jó munkahely volt, érdekes feladatokkal, de anyagi megfontolások miatt válta­nom kellett — a repülőtérre men­tem technológusnak. A repülőgép­ellenőrző műszerek bemérési, hite­lesítési technológiájával foglalkoz­tam. Ezekre alapozódik végül is a repülés biztonsága. — Ez a terület azonban messze van jelenlegi vállalkozásától... — Itt kaptam egy ajánlatot, hogy legyek a fejlesztés előtt álló konzervgyár műszerészrészlegének vezetője. Ez egy villamosmérnök számára szűz terület, mert a szak­mabéliek nem elsősorban ilyen he­lyekről álmodoznak. Mégis, talán éppen ezért, szép 7 évem volt. Fej­leszthettem, újíthattam, s itt alapo­zódott meg a vállalkozásom is az olasz kapcsolat révén. — Mit csináltak ? A bébiételes üvegeket angol zsugorfóliázó géppel csomagolták. Ehhez készítettünk egy új elektro­nikus irányítást, ami biztonságo­sabb, gyorsabb mint a gyári volt. Még ma is azt használják. Felújí­tottunk később egy svéd, majd egy magyar zsugorfóliázót. A hazai legnagyobb gyártó számára speciális hőfokszabályzókat készí­tettünk, a konzervgyárnak a borsó töltéséhez szintvezérlő rendszert. Ez érdekelte az Agrikont is, és többféle változatban elkészítettük, már szériákat is gyártottunk. • Bohács József — Messze még a vállalkozás? — Nem, ez az alapja. Hiszen 1988- tól mellékállásban, majd 1989- től főállású kisiparosként dolgoztam és először a szintvezér­lők gyártásából éltem. — Es az aszeptikus gépek? — A konzervgyári fejlesztés egyik állomása volt 1986—87-ben az aszeptikus vonalak beszerzése. A világpiacon csak a tartósítószer nélküli termékek forgalomképe­sek, így itt is váltani kellett. De az olasz technikusok sokat szenved­tek a gépek beüzemelésével, hogy az oxigén- és csíramentesítés töké­letes legyen. Mi segítettünk nekik a munkában. S amikor az olasz szállító látta, hogy értünk hozzá, megkeresett bennünket, 3 társam­mal, hogy több gépük jön Magyar- országra, elvállalnánk-e a szervize­lést. Ok járnak mindenfelé a világ­ba, ez a hely nem volt nekik nagy szám, no meg, látták, hogy mi megtudjuk oldani a problémákat. Ezután lettünk végleg maszekok, megalakítottuk a Korona Gmk-t. — Innentől azután sima az út, vagy göröngyös? — Számunkra 1989—90 a szép remények évei. Olaszországban szerviztanfolyamon voltunk, meg­kaptuk a gépkönyveket, progra­mokat, a szükséges ellenőrző be­rendezéseket és szervizeltük az aszeptikus vonalakat Szegeden, Nyíregyházán, Budapesten is. Egyre több megrendelést kaptunk, amelyeket azután ’90 végén sorra visszamondták. Ekkor kezdődött a magyar konzervipari gépgyártás összeomlása, ami másfél év alatt teljessé vált. — És ekkor? — Váltani kellett. Még ’89-ben a Szikrai Á. G.-val szerződést kö­töttünk a palackozó elektromos karbantartására, ’90-től átalánydí­jas szerződéseket kötöttünk az aszeptikus gépek karbantartására. Az olaszok kiképeztek, s átadták nekünk a területet. Gondolom ez volt számunkra is a jobb üzlet, és hosszabb távú terveik is voltak ve­lünk kapcsolatban. Mégpedig? — Előkészítés alatt volt egy szerződés, hogy mi a világ külön­böző pontjain szervizelni fogjuk az aszeptikus gépeket. Vagyis ugyan­úgy utazunk ki megbízás alapján, mint ide például az olaszok. Ezt a megállapodást 1992 végén megkö­töttük, s ez évtől már él is. Ehhez azonban speciális kiképzésre is szükség volt. Ennek keretében én magam is Chilében különleges pa­radicsomvonalat tanulmányoz­tam, Új-Zélandon, Ausztráliában ugyancsak más feladatokkal ismer­kedtem, Thaiföldön például ana­nászvonalat láthattam. A munka­társaim is szereztek külföldi ta­pasztalatokat. — Két kérdés egyszerre: kik a munkatársai és milyenek a tapasz­talatok ? — Fiatal a gárda, s egykor vala­mennyien a tanulóim, munkatár­saim voltak a konzervgyárban. El­terjedt ugyanis a híre, hogy nálam lehet önállóan dolgozni, s a leg­újabb ismereteket is elsajátíthatják az elektroműszerészek a gyakor­latban. Erre szükség is volt, mert amikor meghívtak a vizsgabizott­ságba, láttam, hogy 10 éve elavult tananyagot oktatnak a szakmun­kásképzőben. De a gyakorlatban ezt a hátrányt behoztuk. A legte­hetségesebb fiatalokat pedig elhív­tam a konzervgyárba dolgozni, és jöttek is. Ők alkotják a mai vállal­kozást. — Es a tapasztalatok ... — A külföldi tulajdonos biztos­ra megy. Megveszi a legjobbat — van rá pénze —, megfizeti, és azon­nal 100 százalékot vár. Mint a pro­fi futballistától. A munkaidőben — láttuk a szerviztanfolyamokon — nem beszélnek magánügyekről, ezért produktívabbak. És csak a munkájukkal foglalkoznak. Itthon is ezt kell tenni. Megfizetni az em­bereket, akkor várható tőlük ma­ximális teljesítmény. — De kell a nyelvtudás ... —Alapfeltétel—miként nagyon fontos a referencia is. A nyelv­iskola, amely a vállalkozás egy el­különült része, is úgy jött létre, hogy nyelvet akartunk tanulni. S mára ebből az is kialakult, hogy egymásra találtunk az Auditek finn céggel, s kizárólagos képviselőjük­ként egyetemekre adunk el számí­tógépre alapozott nyelvi la­borokat. ';Az első a testnevelési egyetemre kerül, de a másik négy tárgyalás is ígéretes. — Merre tovább? — Miután az aszeptikus munka szezonális, az élelmiszergép-gyár­tás kiesett, foglalkoztunk rádióte­lefon-rendszerekkel és elkezdtünk komolyabb riasztókat gyártani. De az igazi üzlet a szerviz, nem a gépeladás. Ugyanakkor — s ez nem ellentmondás — elkezdtük az aszeptikus gépekhez az alkatrész­importot. Ez új profil, de lényegé­ben a saját munkánkat könnyítjük meg. Egy biztos: a mai helyzetben — bármennyire nehéz is sokaknak —, aki akar, az tud is találni magá­nak biztos megélhetést nyújtó lehe­tőséget. Váczi Tamás A telefon óriásai A TELEFONÓRIÁSOK (1991) Forgalom Foglak milliárd $ koztatott, fő NTT AT 8 T | Telekom British Telecom France Tólécom 258000 274000 236000 210000 155000 A TELEKOMMUNIKÁCIÓ FORGALMA A NAGY TELEFONTÁRSASÁGOK FORGALMA (Dollár/alkalmazott) PTTT*í*com(NL) Telecom Italén Amerted) (USA) US k (USA) Padfc Taton (USA) Ny™ (USA) h(USA) •(USA) AT AT (USA) Francé Tétécom D0P A következő években az ipar legnagyobb reménységei között tartják számon a kommunikációs technikát. A szakértők a többi iparághoz képest kétszeres növe­kedési rátát jósolnak — írja leg­utóbbi számában a Figyelő. Hogy a magyarországi fejlesztés milyen lesz, azt magunk is tapasztalhatjuk majd. Most a szakfolyóirat alap­ján az óriások méretéről, forgal­máról alkothatunk képet. Mecseki uránérc — olcsóbban? A mecseki uránérctermelés ön­költségének és termelői árának csök­kentését szorgalmazta az energetikai blokk irányításával megbízott új ipari minisztériumi államtitkár­helyettes, Szűcs István. Élmondta, hogy az európai piaco­kon mutatkozó urántúlkínálat erős konkurenciát jelent az energetikai érc hazai bányászata számára. A fegyverkezés fékeződése, vala­mint több atomerőmű leállítása mi­att kialakult kínálati piac a felhal­mozódott készletek értékesítése után valószínűleg előbb-utóbb visszatér az egyensúlyi helyzetbe, de a dúsított mecseki uránérc tavalyi hatvanhat dollár körüli kilogrammonkénti ára akkor is magasnak mondható. A vi­lágpiacon jelenleg kilónként húsz­huszonöt dollárért is kínálnak urán­ércet, s a hosszú távra szóló szállítási szerződések árai is csak negyven dol­lár körül mozognak:. ~ E-HITEL: Kedvező változások után és közben Egyre több érdeklődő keresi fel a megbízott pénzintézeteket, köztük az OTP Bankot is, amióta ismert, hogy változtak és még változnak az egzisztenciahitel feltételei. Mit tud mondani az ügyfeleknek és az olva­sóknak dr. Kovács László, az OTP Bank Bács-Kiskun Megyei Igazga­tóságának főmunkatársa? A legfontosabb változás, hogy idén január 1 -jétől az E-hitel után 3 százalék alapkamatot és 4 száza­lék kezelési költséget számítanak fel, vagyis ennyire csökkent a ko­rábbi, együttesen 16,6 százalékos kamat. A változtatás a korábban megkötött hitelszerződésekre is vonatkozik, s a bankokkal való megállapodás alapján várható, hogy a kezelési költség is mérsék­lődik. Egyelőre hiányzik még a végre­hajtási rendelet és az ahhoz kap­csolódó belső utasítás a hitelek fu­tamidejének és ezen belül a türelmi időnek az új, kedvezőbb feltételek szerinti alkalmazásához. Jelenleg ugyanis 5 millió forint hitelig 6 év futamidő, 1 év türelmi idő és 2 százalék saját erő szükséges, 5 és 10 millió forint között 8 év futam­idő, 1 év türelmi idő és 15 százalék saját erő, míg 10 millió forint fö­lött 10 év futamidő, 2 év türelmi idő, és minimum 25 százalék saját erő szükséges. Az új rendelkezés nyomán 10-15 év lesz a futamidő és 3 év a türelmi idő a hitel visszafi­zetésére. Nem változik viszont az, hogy E- hitelt olyan állami vagyon megvá­sárlására lehet fölvenni, amelynek az értékesítésből befolyó vételárát az államadósság csökkentésére for­dítják. Kecskeméten több belvárosi üzlet talált ily módon gazdára már eddig is. Az OTP-nél evente 60-80 hitelszerződést kötnek. Az ugyancsak a konstrukció lé­nyegéhez tartozik, hogy a saját erőt kárpótlási jegyben is lehet tel­jesíteni, de a privatizációs költsé­geket készpénzben kell fizetni. Ha a forgóeszközökhöz is szükség van hitelre, akkor ahhoz külön kell a fedezetet igazolni. MIT MOND A JOG? A tisztességtelen versenyről Az 1990-ben elfogadott verseny- törvény a tisztességtelen piaci ma­gatartások tilalmát négy fejezetben szabályozza. Az I. fejezet a tisztes­ségtelen verseny, a II. fejezet a fo­gyasztók megtévesztése, a III. feje­zet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás, a IV. fejezet pedig a gazdasági erőfölénnyel való vissza­élés tilalmát tartalmazza. Ezúttal a tisztességtelen verseny tilalmát is­mertetjük a Házi jogtanácsadó se­gítségével. Hitelképesség és üzleti titok A törvény tiltja a versenytárs jó hírnevének vagy hitelképessé­gének a megsértését, illetőleg ve­szélyeztetését. A hitelképesseg az üzleti megbízhatóságot is jelenti — azt tilos valótlan tény állítá­sával vagy híresztelésével, vala­mint valós tény hamis színben való feltüntetésével vagy egyéb magatartással sérteni vagy veszé­lyeztetni. Tilos az üzleti titkot is tisztességtelen módon megszerez­ni vagy felhasználni, vagy jogo­sulatlanul mással közölni vagy nyilvánosságra hozni. Az üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolandó ér­deke fűződik. Ezeket a kifejezé­seket tágan kell értelmezni, adott esetben üzleti titok lehet a vál­lalkozó pénzügyi helyzete, vevő­köre, a vevőlista, a műszaki do­kumentáció, recept, modell stb. — akkor is, ha ezek nem álltak iparjogvédelmi oltalom alatt. Bizalmi viszony lehet pl. a mun­kaviszony, tagsági viszony, egyéb munkavégzésre irányuló jogvi­szony. Üzleti kapcsolat az üzletkö­tést megelőző tájékoztatás, tárgya­lás, ajánlattétel akkor is, ha azt nem követi szerződéskötés. Eladósorba került Baján az Épületasztalos- és Faipari Válla­lat, a Béfa. A privatizáció első lépéseként január elseje és márci­us 31. között kell előkészítenie átalakulását, amit az év második felében hajtanak végre. Ez a ré­gi, prosperáló cég jól állta a gaz­dasági, társadalmi változások megpróbáltatásait, bár a nyere­sége alaposan megcsappant: az előző évi több mint 90 millió fo­rintról 34 millióra esett vissza. Termelésük azonban nem csök­kent, s ez annál inkább nagy vívmány, mivel csak belföldre termelnek. Egyrészt úgy tudták piacaikat megtartani, hogy — el­lentétben sok más céggel —, a Bojkott és visszatartás A törvény tiltja az ún. „boj- kott”-felhívást is, tehát az olyan tisztességtelen felhívást, amely kifejezetten a harmadik személy- lyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását, vagy az ilyen kap­csolat létrejöttének megakadá­lyozását célozza. Természetesen nem tilos kedvezőbb üzleti felté­telekkel felhívást vagy szerződési ajánlatot intézni a megrendelő­höz, illetve tisztességes módon „megkísérelni”, hogy a megren­delő az ajánlattevővel szerződ­jön, a törvény csak a tisztesség­telen felhívást tiltja. Tilos az árut „utánozni”, a versenytárs hozzájárulása nélkül oly módon előállítani, illetve for­galomba hozni, amely azt a lát­szatot kelti, hogy az áru a ver­senytársé (pl. hazai áru külföldi áruként, bizonyos márkanevek felhasználásával, árujelzéssel va­ló értékesítése). Tilos az árut a tervezett ár­emelést megelőzően, valamint az áremelkedések előidézése céljá­ból a forgalomból kivonni, illet­ve visszatartani. A tervezett ár­emelést megelőzően indokolatlan gazdasági előnyök szerzése céljá­ból vonhatják ki az árut a forga­lomból, de az is előfordulhat, hogy a termelők, illetve a keres­kedők az áruk visszatartásával mesterségesen hiányt keltenek a piacon, ami az ár emelkedéséhez vezet. A törvény tiltja az ún. áru- kapcsolást is, tehát hogy valami­lyen áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, illető­leg átvételétől tegyék függővé. Végül a tisztességtelen verseny tilalmához tartozik a versenytár­gyalás, az árverés, a tőzsdei alku tisztaságának bármilyen módon történő megsértése. költségek növekedésének csak egy részét építették be áraikba, másrészt bővítették választéku­kat. Most már nem csak külső, hanem belső nyílászárókat is gyártanak. Mint munkáltatóra is biztonságosan lehet számítani a Béfára (s ezzel az üdítő kivételek egyike), mivel nem küldött el dolgozói közül senkit. Igaz, a nyugdíjba vonulók, s a más ok­ból tőlük távozók helyett nem vettek fel újakat, így apadt a dolgozók szama 340-ről 300-ra. A privatizáció után sem szándé­koznak létszámot csökkenteni. Részvénytársasággá szeretnének alakulni, de ez nem valószínű, hogy sikerül. \ Clinton és a tőzsde — Nem éppen derűlátóan reagál­tak az amerikai tőzsdék az új elnök beiktatására és gazdasági bejelenté­seire — derül ki a hírügynökségek tőzsdenapi elemzéseiből. A New York-i tőzsdén az amerikai valuta értéke szerdán már nyitáskor ala­csonyabb árfolyamot mutatott, mint az előző napi zárás idején. A dollár ára a szerdai zárásra sem emelkedett a keddi fölé, ami az elemzők szerint azt jelzi, hogy Bili Clintonnak egyelőre nem sikerült szétoszlatnia a tőzsdei résztvevők gazdasági aggályait. A zöldhasú kedden záráskor 1,6093, szerdán 1,6040 német márkába, illetve 125,47 és 124,70 jenbe került. Ugyancsak csökkent a Wall Street-i tőzsdemutató, a Dow Jones index is, amely az értékpapírok árfolya­mainak változását jelzi. Alitalia az árakról „A légiközlekedési tarifák felsza­badítása az Egyesült Államokban óriási bukást eredményezett, s ezt nem szabad megismételni Európá­ban, mert az európai légitársaságok is közel állnak a bukáshoz” je­lentette ki Giovanni Bisignani, az Alitalia vezérigazgatója, egy római repülésügyi konferencián. 1992-ben mipdössze két európai légitársaság, köztük az Alitalia zárt csekély nye­reséggel, az összes többi vesztesé­gesnek bizonyult —- mondta. Mélyponton a rubel Csütörtökön újabb mélypontra zuhant a rubel árfolyama a moszk­vai bankközi valutapiacon, és ve­szélyesen megközelítette az 500 ru- bel/dolláros váltási küszöböt je­lentették a hírügynökségek. A zöldhasú darabját csütörtökön 493 rubelért lehetett megvásárolni. Az előző árfolyammegállapításkor, kedden még 474,5 rubel ért egy dol­lárt. A Reuter szerint az orösZ kbf- mány tagjai közül többen úgy vélik, hogy a hiperinfláció a küszöbön áll az országban. Swatch Car A Volkswagen német autógyár visszalépett attól a tervtől, amely­nek alapján a Swatch néven világhí­rűvé vált bohókás tömegórák svájci gyártójával szövetkezve állított vol­na elő környezetkímélő kisautókat. A bienne-i óracég, amelynek termé­keiből több mint 100 millió talált eddig gazdára világszerte, közölte: kitart a „Swatch Car” elképzelése mellett más —• egyelőre meg nem nevezett — partnerekkel. A legmo­dernebb alapanyagú karosszériával és nem szénhidrogén-üzemanyag­gal működő erőforrással felszerelt autó prototípusa állítólag már léte­zik, de az egész programot a titko­lózás homálya fedi. A svájci cég 1996-ra szeretne megjelenni a pia­con az új kocsival. Privatizálás Mexikóban Az idén további 37 állami válla­latot adnak magánkézbe Mexikó­ban, s ezzel befejeződik a Salinas- kormány csaknem ötéves privatizá­ciós programja. A privatizációs csomag a többi között tartalmazza a mexikói televízió két csatornájá­nak értékesítését, egy színházi vál­lalat és a hivatalos napilap, a Náció­nál eladását. Az idei második sza­kaszban pedig az állami biztosítóin­tézet, egy bányavállalat és egy tej­ipari kombinát kerül magánkézbe. A most közölt adatok szerint eddig összesen 362 céget privatizáltak, s ebből mintegy 21 milliárd dollárnyi bevétele származott az államkasz- szának. Utódok az IMF-ben Csehország és Szlovákia örökli az egykori államszövetség tagságát a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) — közölte a pénzügyi szer­vezet. Már felosztották a kvótákat is: a Cseh Köztársaságnak 810 mil­lió, a Szlovák Köztársaságnak 354 millió dollárral kell hozzájárulnia az alaphoz. Az IMF a csehszlovák szétválás nyomán immár 173 tagál­lamot számlál. V____________J Szerkesztette: Váczi Tamás I kezdőknek I és | profiknak Privatizáció előtt a Béfa

Next

/
Thumbnails
Contents