Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-20 / 16. szám

TISZTELT SZERKESZTŐSEG! 1993. január 20., 7. oldal 1 < Kedves Olvasóink! Mai levél-összeállításunkban panaszokat, kéréseket, javaslatokat köz­lünk. Egyik solti levélírónk például a tej alacsony felvásárlási ára miatt dühöng, Bajáról a kórházat, Bácsalmásról a Hunyadi János Gimnáziumot dicsérik. Kunadacsi levélírónk tiltakozik a rendőrségi közlemény ellen, miszerint édesanyja halálát megfagyás okozta. Helyet adtunk a szerencse­kerék-játékunkkal kapcsolatban írt leveleknek is. (A szerk.) Sokak közül néhányan, akik nyerni szeretnének fel i Levelemhez mellékelve küldöm az összegyűjtött sorsjegyeket. Öt­éves kisfiam, Robika nagyon várja a sorsolást, s ami a leglényegesebb, január 26-án született, tehát a sor­solás napján lesz a születésnapja. Azt mondta nekem, anya, biztosan szerencsénk lesz. Ez annyira kikí­vánkozott belőlem. Régóta járatjuk a lapot, egyszer már le is mondtam, de újra előfi­zettük, mert hiányzott. Jó lap, ben­ne van a tv-, rádióműsor naponta, s közölnek híreket, hirdetéseket, anyakönyvi híreket. Különösen jó a szerdai levélváltás, és a körkép a megyéről. Férjem is szinte minden cikket elolvas. Azzal zárom sorai­mat, hogy boldog új esztendőt kí­vánok a lap minden dolgozójának.- Langó Zoltánná Szalkszentmárton, Béke u. 61/A Elnézést a zavarásért, de már nem tudom, lehet-e hinni ebben a szerencsejátékban, vagy inkább annak van igaza, aki azt mondja, hogy ő minden hónapban nyer, mert nem járatja a Petőfi Népét, s csak egy bódítás ez a nyereményjá­ték azért, hogy minél több újság elkeljen. Mi már sok év óta előfizetők vagyunk, s ebből a kevés, létmini­mum alatti nyugdijból nem kevés összeg a 320 forint és minden nye­reményjátékhoz beküldtük a szel­vényeket, de még egy fillért érőt sem nyertünk, s még csak olyan személlyel sem tudtam beszélni itt Hetényben, aki már nyert volna. De most még egyszer megpróbál- koáSm, aztán fel kell mondánom a Petőfi Népét, hogy ne bosszantsam magamat a bódítás miatt, hisz úgyse nyerek semmit. Mert bizony ránk férne egy kis szerencse, mert betegek va­gyunk, a férjemet kétszer is agy­vérzés érte. Jól jönne nekünk is egy szép női kerékpár, hogy ne kellene gyalog cipelni, amit meg tudunk vásárolni. Legyenek szí­vesek már úgy forgatni azt a szerencsekereket, hogy ne azok nyerjenek, akik csak azért vesz­nek újságot, hogy nyerjenek, ha­nem azok is, akik sok év óta előfizetők. Kemény Lajosné Hetényegyháza, Belsőnyír 256. * * * Nem vagyok nagy levélíró, csak egy gyeden lévő anyuka. Az sem sokáig. A szerencse pedig el szokott kerülni bennünket. Fér­jem még munkanélküli, de re­méljük, hogy lesz munkája. A szerencseszelvényeket be szok­tam küldeni, igaz, hogy még egyszer sem nyertem. Most sem gondolom, hogy a 400-ból egy­szer is ránk kacsintana a szeren­cse. Csupán érdekessége van en­nek a sorsolásnak. Egyébként a január 26. családunkban dupla születésnap. Milyen jó lenne ezt a születésnapos sorsolást nem el­felejteni, ha mi is a szerencsések közé tartoznánk. Munkájukhoz sok sikert, kitartást és jó egész­séget kívánok: Kovács Emiiné (Tisztelt Olvasóink! Mindany- nyiójuknák kívánjuk, hogy nyer­jenek. Ugyanakkor üzenjük, hogy szérencsejátékról ián szó, nem ajándékosztásról. Tehát: akinek a nevét kihúzzák a szerencsekerék­ből, az nyer. (A szerk.) A fiatalok olvassák A szerelem iskoláját Még a múlt év októberében ol­vastam a Petőfi Népében egy cik­ket, melyben dr. Godó György fő­orvos, a női meddőség nemzetközi hírű kutatója szólal meg, aki „elo­dázná a magzatvédelmi törvény meghozatalát”. „ ... bárkivel készek vagyunk együttműködni a fiatalság családi életre való felkészítésében... az egész megyében persze nem tud­nánk erre vállalkozni...” Ez utóbbi kitétellel nem tudok egyet­érteni, s innen az alábbi javasla­tom. Az ország valamennyi iskolájá­ban, természetesen beleértve az ál­talános iskolákat is, kötelezővé kellene tenni a könyvtárak számá­ra Fritz Khan: A szerelem iskolája című könyvét, akár több példány­ban is. Ezentúl kötelező olvas­mányként írnám elő ezt a könyvet. Ennek elengedhetetlen feltétele, pontosabban előfeltétele, hogy leg­alább heti fél órában orvosok elő­adást tartsanak a hallgató diákság osztályszínvonalán. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt bármely iskola ne tudná beépíteni tantervébe. Tisztelőjük: Dr. Kellermann Sándor Kecskemét Érdemes az emberekben bízni Évtizedek óta előfizetője vagyok a Petőfi Népének. Még soha nem ragadtam tollat, hogy bármit is kérjek Önöktől, de most egy szá­momra felejthetetlen dolog erre késztetett. Manapság oly sok kel­lemetlenségről, rosszról, szomorú­ságról számolnak be az emberek. Ezért kérem, tegyék közzé levele­met, hadd tudja meg mindenki, hogy érdemes az emberekben bíz­ni. Élőre is köszönöm. Az történt, hogy január 9-én, szombaton, dél körül Kecskemé­ten, a Petőfivárosban közlekedve, az Eper vagy az Alkony utcában elveszítettem igazolványtartómat és pénztárcámat. Az igazolvány- tartóban volt személyi igazolvá­nyom, buszbérletem, jogosítvá­nyom és több más fontos iratom. Mihelyt észrevettem, kétségbeesve kerestem, de hiába. Körülbelül egy óra múlva, ami­kor hazaértem, már otthon vártak az irataim, s a pénztárcámat is visszakaptam, hiánytalanul. Kislá­nyom elmondta, hogy egy közép­korú férfi hozta. Bár kislányom is megköszönte, de a nyilvánosság előtt is szeretném köszönetemet és hálámat kifejezni a becsületes meg­találónak. Köszönet a jóindulatá­ért, s hogy időt, fáradságot nem sajnálva, rövid időn belül még a lakásomra is elhozta irataimat, pénzemet. Jó érzés tapasztalni, hogy mai rohanó világunkban tö­rődünk egymással. S. Györgyné Kecskemét, Vízmű utca A lelkek doktora járt nálunk Iskolánk, a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium történetében egyedülálló dolog történt. Az 1991 —1992-es tanévben a diákbizottság fórumot rendezett, melyen a diákok kérték, hogy az iskolavezetés hívjon meg egy pszichológust a gimnázium­ba. Német Mihály igazgató úr erre ígéretet tett, amit aztán be is tartott. Január 11-én megérkezett egy pszichológusnő Kecskemétről. Elő­adást tartott a tanulóknak a serdülő­kori lelki problémákról, a fiatalkori alkoholizmusról, kábítószerezésről, a társaskapcsolatokról, s tanácsokat adott. Azt hiszem, akik az előadáson részt vettek, sok hasznos informáci­óhoz jutottak. A pszichológusnő másnap fogadóórát tartott a fiata­loknak. Az iskola vezetői úgy tervezik, hogy amennyiben igényünk van rá, rendszeresen meghívják a pszi­chológust. Úgy gondolom, nagyon jó kezdeményezés ez, sokat segít a fiataloknak. Bármely oktatási in­tézmény megteheti ugyanezt, még ebben a nehéz gazdasági helyzet­ben is. Majoros Róbert IV. osztályos gimn. tanuló, Bácsalmás Postabontás Mennyi temérdek sóhaj, remény­kedés sugárzott a borítékokból ezek­ben a napokban, amelyek elárasztot­ták a szerkesztőséget! Jöttek a szeren­cseszelvények expressz, ajánlva, hogy biztos ideéljenek. Van, aki mindet külön-külön borítékba teszi (boríté­konként három forint, plusz a bé­lyeg), hátha így hatásosabb. Van, aki egybecsomagolja. Nem egyszer apró levélkék is kísérik, például: remélem, hogy most végre nyerni fogok, vagy húsz, esetleg harminc éve járatom a Petőfi Népét, s még soha nem nyer­tem. De jött már karácsonyi levelező­lap kíséretében is nyereményszelvény, amelyben jó munkát, sok szerencsét kívántak olvasóink a szerkesztőség­nek. A legmeghatóbb azonban an­nak az 5. oszt. tanulónak a levele volt, aki három munkanélküli testvérével, rokkantnyugdíjas édesanyjával igen szűkösen él, s kéri, segítsünk, hogy nyerjen, és fél évre ismét elő tudja fizetni a lapunkat. Kedves olvasóink, mi önökkel együtt reménykedünk, hogy sok örömet szerezhessünk min­denkinek. Napjaink humorából Új tagokat vár a Kodály-kórus Tisztelt szerkesztő úr! A magam és énekkarunk nevében megköszö­nöm, hogy lehetővé tette a galántai utunkról szóló beszámoló megjele­nését a december 23-ai lapszám­ban. Most az alábbi tagtoborzó felhívás közzétételére kérjük. Hívunk mindenkit, aki szeret énekelni, jöjjön a kecskeméti Ko­dály-kórus vegyes karába. A mi énekkarunk nemcsak azért vegyes, mert nők és férfiak a tagjai, hanem azért is, mert van köztük nyugdíjas (sok), fiatal (kevés), illetve pedagó­gus, diák, kottaolvasó és nem kot­taolvasó. Különbözők vagyunk sok mindenben, csak egy a közös bennünk, az éneklés szeretete. Ez forraszt bennünket baráti közös­ségbe. Aki kisdiákként énekkari tag volt és átélte a többszólamú ének­lés varázsát, s az kitörölhetetlen élményt nyújtott, ne hagyja, hogy ez az emlékek ködébe vesszen. Keddi napokon — fenntartószer­vünk — a Kecskeméti Ipartestület Homyik János utcai tanácstermé­ben tartunk énekkari próbákat, mindig fél 6 órai kezdettel. Aki eljön, szeretettel fogadjuk. Egyházi László a kórus tagja Nem fagyhalál volt Lapjuk 1992. december 29-ei, keddi számának első oldalán meg­lepődve olvastam a Három ember megfagyott az ünnepek alatt című cikkben édesanyám, G. Ferencné kunadacs-benei lakos nevét. A családra nézve kissé kegyelet- sértően került az újságba a cikk. Bizonyítékul mellékelem a ha­lottvizsgálati bizonyítvány fény­másolatát. Édesanyám halálát nem a megfa­gyott emberek között kellett volna szerepeltetni, mert halálát szívizom- hegesedés okozta, illetve a második szívinfarktus, amely azonnal végzett vele. Továbbá, nem valaki fedezte fel a halálesetet, hanem saját leánya, aki éppen éjszakára ment hozzá. Megjegyezni kívánom, hogy 77 éves édesanyánk 1984. március 15. óta özvegy volt és öt gyermeke kö­zül valaki mindennap kint járt nála a tanyán, s felváltva minden éjjel vele aludt valamelyik. Az valóban úgy van, hogy abban a percben vagy órában nem volt vele senki, s hogy a kutyái megmarcangolták, de halálát nem ez okozta. Az édesanyáról való gondosko­dás gyermekei részéről példamuta­tó volt. Azért élt tanyán, mert 1945 óta ott lakott, s nem lehetett onnan elhozni annak ellenére, hogy mind az öt gyermekénél tisztesseges he­lye lett volna. De nem hagyta el a házát. Én úgy érzem, a család részéről a gondoskodás megfelelő volt min­den tekintetben, hiszen mindegyik­nek saját otthona és munkahelye van, s bármelyik szívesen fogadta volna otthonában. Kérem, a téves közlést helyesbíteni szíveskedje­nek. Tisztelettel a testvérek nevé­ben és megbízásából: Sebestyén Istvánná Kunadacs, Kossuth L. u. 12. Mintha istállóban élnénk Nyolc éve rokkantnyugdíjas va­gyok. Lányommal és vesebeteg kis- unokámmal együtt élek. Lányom még mindig gyesen van, 5400 forin­tot kap, és a családi pótlékot. Ha azt írom, hogy istállóhoz hasonló épületben élünk, nem túlzók. Két szobám van, de az egyikben minden megrohad, mivel a régi parketta el­rohadt, alatta föld van. Sok ezer forint értékű ágyneműt ki kellett már dobnom emiatt. A bentlévő ruhák olyan dohosak, hogy ki lehet dobni a szemétre. A bútorokat fillérekért el kellett adni, mert az is csupa penész volt. Annyira kiborítottak a polgármes­teri hivatalban az ígérgetéseikkel, hogy tavaly szeptemberben kór­házba kerültem, s ott voltam de­cemberig. Az önkormányzattól kint voltak megnézni a szobámat és a félig le- szakat, életveszélyes kamrámat, s azt a választ kaptam, hogy nincs semmi baja. Vajon hová teszik a felújításokra rendelkezésre álló pénzt.. .? Köszönöm, ha soraimat leközlik. Özv. Hauzer Attiláné Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 4. Nagymamám újra tud mozogni Lapjuk levelezési oldalán sok­szor olvasom, hogy az emberek há­lásak egy-egy kollektívának az em­berfeletti munkáért, a jó szóért. Én is ezért írom e levelet. A múlt év nyarán, legnagyobb bánatomra, megbetegedett az ad­dig kiváló életörömnek örvendő 80 éves nagymamám. Teljesen moz­gásképtelenné vált, amikor is a ba­jai kórházba kellett szállítani. Be kell vallanom, figyelembe véve ak­kori állapotát, kevés reményt ad­tam a gyógyulásra, hiszen mély le­targiába került borzasztó betegsé­ge során, bár az orvosok és nővé­rek biztattak, némi reményt táplál­tak gyógyulására. Mint elmond­ták, pszichésen segíteni nagyma­mámon, s csak azután jöhetnek a gyógyszerek. Azóta már jó fél év telt el és szinte nem hiszek a szememnek: nagymamám újra tud mozogni, visszatért az életkedve és örül min­den látogatásomnak. Úgy érzem, az ilyen gyógyító te­vékenység mindenképpen elisme­rést érdemel. Kérem, közöljék so­raimat a Baján is olvasott Petőfi Népében. Tisztelettel: Jámbor Győző, Baja, Pandúr u. 1. A hír nem igaz A kormány azzal takarózik, hogy emelték a tej felvásárlási árát, s ezt hirdeti mindenütt, tévében, rádióban, újságokban. Sajnos, ez a hír nem igaz. Mi termelők va­gyunk már jó pár éve, de azóta nem változott a tej felvásárlási ára. A tejüzem most is csak 16 forintot fizet. Ebből nekem még lejön a 2 forint fuvardíj, így marad 14 fo­rint. De van, amikor még keve­sebb, a zsírfoktól függően. Most nagyon jó volt a zsírfok, ezért kap­tam ennyit. Hol van itt az igazság? Nagyon elegem van ebből... Maradok tisztelettel: Németh Istvánná, Solt, Bacsó Béla út 21. Tisztességes munkáért tisztességes bért! Ehhez nem kell benzin. Az elszegényedés folyamatára Magyarországon nem most ébred­tek rá az emberek, viszont ez a folyamat az utóbbi egy esztendő­ben tűrhetetlenül felgyorsult. Az emberek egyre nehezebben törőd­nek bele sorsukba. Ez a sorozatos tiltakozógyűléseken is megnyilvá­nult az utóbbi hónapokban. Az elmúlt három hónapban két országos méretű akció váltotta ki a közvélemény figyelmét. Mind­kettőt a Létminimum Alatt Élők Társasága szervezte. Az első az ok­tóberi tömeges éhségsztrájk volt, amely néhány nap alatt'országos méretűvé terebélyesedett. A de­monstráció fő oka a kétkulcsos áfa bevezetése volt, s a pénzügyminisz­ter úr lemondására irányult. Mivel az éhségsztrájk, melyet a Szegé­nyek Nemzeti Szövetsége az első perctől támogatott, nem érte el cél­ját, a népszavazás kiírására irá­nyuló akcióhoz is csatlakozott. Tudva levő, hogy a lakosság nem fog belenyugodni az elszegénye­désbe, a nyomorba. Napjainkban már keményen érezzük saját bő­rünkön a kétkulcsos áfa súlyát. Ezért élnünk kell alkotmányos jogainkkal, melyhez hozzá tarto­zik az is, hogy megvonjuk a bizal­munkat a jelenlegi Országgyűlés­től. A társadalmi béke megőrzése, a választópolgárok véleményének érvényre juttatása érdekében, or­szágos népszavazás elrendelését követeljük. Tulajdonképpen nem is akarunk mást, mint hogy tisztes­séges munkát, azért pedig tisztessé­ges bért kapjunk. Nincs ez más­ként a nyugati polgári társadal­makban sem. Ott sem mindenki vállalkozó, dolgozni ott is kell va­lakinek. Ebben az országban több millió ember tengődik a létminimum alatt, havi öt-hatezer forintból. Akinek pedig egyáltalán van mun­kahelye, az változatlanul alacsony bérért dolgozik, s az igen sovány keresetéből nem képes eltartani családját, képtelen kifizetni a laká­sára felvett hitelrészieteket, az egyéb OTP-tartozásait. Mert az utóbbiból aztán akad bőven, mivel az emberek csak így tudtak vásá­rolni televíziót, mosógépet, centri­fugát. Most pedig eladatják velük, mert a hatósági személyek szerint, aki ezekkel a háztartási holmikkal rendelkezik, az nem szegény ... A parlamenti urak a mi helyze­tünket nem élik meg. Úgy látjuk, hogy a parlamenti képviselők a számukra biztosított egyfajta jólé­tükben könnyeden szavazzák meg a nagy tömegeket sújtó adó- és egyéb terheket. Ez a mai állapot gyakorlatilag tarthatatlan, a vala­mikori középréteg is lecsúszott. Úgy tűnik, az irány a harmadik világ életszínvonala. A pénzügyminiszter úr nem ha­tódott meg az éhségsztrájkon, sőt, talán egy kicsit komikusán fogta fel az éhezők buzgalmát. Mi a saját elhatározásunkból éheztünk 1992- ben, de 1993-ban kényszerűségből fognak éhezni milliók. Ezért kapcsolódtunk a Létmini­mum Alatt Élők Társaságának aláírásgyűjtési akciójához. A Sze­gények Nemzeti Szövetségének el­nöksége ezúton is felhívja a válasz­tópolgárok figyelmét, hogy aláírá­sukkal a saját sorsukat tartják a kezükben. Gulyás József a Szegények Nemzeti Szövetségének országos elnöke, Óföldeák Szerkeszti: Rapi Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents