Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-13 / 10. szám

6. oldal, 1993. január 13.

PETŐFI NÉPE

Tizenötmillió magyar a világban

Valamennyi európai nép közül ebben az évszázadban a magyarok „szóródtak szét” a legnagyobb mértékben. A 14-15 millió magyar közül nem egészen tízmillió él az anyaországban. Fordítva pedig: minden harmadik magyar az első világháború után újonnan megvont országhatárokon kívül él. Bár az „anyaországi magyarok” száma sokáig növekedett, legújabban csökken. Különös módon a magyar kisebbségek létszáma az asszimiláció nyomása ellenére kevésbé csökken, mint az anyaországban élő lakosságé. Ebből az következik: a külföldi magyarok számaránya évről évre nő. Ezáltal a feszültségek is növekednek — lásd Romániát, Szlovákiát és a Szerbiához tartozó Vajdaság tartományt. Ez a tény kiindulópont a szomszédos államok számára, hogy a határváltozás óhaját, az „irredentizmust” róják fel Budapestnek. Politikailag ilyen veszély egyáltalán nem létezik.

• Tőkés László a nagyszalontai Arany János-szobor avatásán. Az esemény — a magyarországi közadakozásból állított emlékmű — példázza: mind szorosabbra fűződnek a szálak a határon túli magyarsággal.

(Szász András felvétele)

Számok és tények

Világszerte hét olyan ország van, amelyben a magyarok száma több mint százezer. A listavezető

— Magyarország után — Románia, körülbelül kétmillió magyarral, ezt követi Szlovákia (600 ezer). Az Egyesült Államok (körülbelül félmillió) még megelőzi Szerbiát, amelynek Vajdaság tartományában 400 ezer magyar él, és Ukrajnát (negyedmillió). Mintegy százezer magyar kanadai állampolgár lett. Ezután következik Ausztrália, a Cseh Köztársaság és Brazilia

— mindegyikben több mint 50 ezer magyar él — továbbá Ausztria 40 ezer magyarral.

. *

Dávid Zoltán demográfus kiszámította, hogy a magyarok hányada a Kárpát-medence lakosságában 54,4 százalék volt. Hosszabb ideig ez alig változott: 1970-ben a hivatalos statisztikák szerint még mindig 52 százalékot ért el (sőt, egyes magyar becslések szerint 53,6 százalékot). A hetvenes évektől kezdve azonban megkezdődött a csökkenés.

Az 1910. évi, az első világháború előtti utolsó népszámlálás eredményei szerint Magyarország területén (az államjogilag független Horvátország és Szlavónia nélkül):

9 944 627 magyar; vyA )

2 948 186 román; : ' <

1 946 355 szlovák;

1 903 357 német;

464 270 rutén;

464 516 szerb;

194 808 horvát és 404 412 más nemzetiségű lakos élt.

Egyes prognózisok szerint 2000- ben a Kárpát-medencében élő embereknek már csak 47,3 százaléka lesz magyar, bár a magyarok abszolút szama állandóan növekszik. Elsősorban a szlovákok, a románok, valamint a cigányok ténylegesen gyorsabban szaporodnak. A németek és a zsidók száma a második világháború után csökkent.

Kisebbségszámlálási

problémák

Az 1990-es népszámlálás idején Magyarország lakosságának lélek- száma pontosan 10 375 323. Közülük 10 222 000 ember vallotta magát magyarnak. E kritérium szerint csak 37 000 német volt az országban, bár számuk 1941-ben még 477 000-et ért el. Közben mintegy 200 000 embert kitelepítettek; tehát 240 000 „nyomtalanul” eltűnt. Aligha tételezhető fel, hogy asszimilálódtak — inkább okultak a rossz tapasztalatokból.

De más furcsaságok is vannak. 1941-ben 76 000 magyar állampolgár vallotta magát szlováknak. 1946 és 1948 között a „lakosságcsere-egyezmény” keretében közülük 73 273-an önként, minden vagyonukkal együtt áttelepültek Szlovákiába. Áz 1949. évi nép- számlálás szerint mégis 26 000 szlovák élt Magyarországon. A szlovák vezetőség 1947-ben kijelentette: csak azokat a magyarokat nem utasították ki, akik írásban elismerték, hogy ők „elmagyarosított szlovákok”, és újrafelvételüket kérték „a szlovák nemzet kebelébe”. Több százezer magyar volt hajlandó erre a „reszlovakizálás- ra”, anélkül, hogy kilátása lett volna etnikai identitásának megőrzésére. A csehszlovák statisztika szerint tehát az 1941. évi 800 000 magyarból papíron 1950-re csak 367 000 maradt.

Azután, ahogy enyhült a félelem, annál többen vallották magukat újra magyarnak: 10 éven belül számuk újra 170 000-rel növekedett; ezen ok miatt egyes statisztikusok egészséges kételkedést tanúsítanak más országok számadataival szemben.

Az adatokkal való zsonglőrkö- désnek néha egészen gyakorlati okai is vannak: a vegyes házasságoknál ugyanis nem ritka, hogy a két házasfél az akkor éppen uralkodó irányvonal szerint az egyik vagy másik nemzetiség tagjaként véteti fel magát a nyilvántartásba. A legjobb példa erre Kassa környéke. Az 1910-es népszámlálás idején ott a magyarok túlnyomó többségben voltak. Csehszlovákia megalapítása után ez az arány néhány év alatt a szlovákok javára fordult meg. Amikor a második világháború alatt ezt a területet Magyarországhoz csatolták, újabb gyökeres fordulat történt; 1945 után pedig a második „szlovakizá- lás” következett.

A számok manipulálása

Míg Kassa esetében valószínűleg nem a hatóságok manipuláltak a számokkal, Ceausescu Romániájáról bel- és külföldön éppen ezt feltételezték. A katolikus es a református egyház (amelyek hívei túlnyomórészt magyarok), saját népszámlálásokat rendezett: az eredményeket valószínűleg 1993- ban teszik közzé.

Amíg nincsenek pontos adatok, abból lehet kiindulni, hogy az ösz- "J hzö^'K^MuMbäi1 kKfebbíég eseté- A ’fcfetú &/ÍéttylegéB1&zái«dk Valamivel nagyobbak, mint a hivatalos adatok.

Budapestnek nincs könnyű dolga, amikor „saját” kisebbségeinek jogaiért harcol. Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök például ragaszkodik ahhoz az állításhoz, hogy az országban élő magyaroknak lényegesen több joguk van, mint a Magyarországon lakó szlovákoknak.

Hogy ennek az érvnek elvegyék az élét, Magyarországon jelenleg gyors ütemben folynak az új kisebbségi törvény befejező munkálatai. Ha hitelt adunk a felelős személyeknek, ez egész Európa számára példaértékű lesz.

Sőt, Budapest a kollektív nemzetiségi jogokat is rögzíteni akarja, és ezáltal olyan lépést szándékozik tenni, amely előrevetíti az Európa Tanács által célul kitűzött kisebbségi egyezményt.

Ameddig ez az ügy Strassbourg- ban fekszik — és, tekintettel a vitákra, ez még néhány évig eltarthat —, Magyarország hosszadalmas tárgyalások során igyekszik meggyőzni szomszédait a konstruktív együttműködés előnyeiről.

Magyarok Ausztriában

Az Ausztriában élő magyarok száma erősen ingadozó. Míg az 1971-es népszámlálás során összesen T9 1T7 ember (közöttük 14 815 osztrák állampolgár) vallotta magát magyarnak, tíz évvel később már csak 15 875 (12 043 osztrák állampolgár).

A bécsi magyarok népcsoportként való elismerése mindenképp indokolt, mivel számarányuk egyértelműen növekszik. 1917-ben 8413 magyar élt az osztrák fővárosban, és bár számuk 1981-ig 8073-ra csökkent, relatív hányaduk — az ausztriai magyarság körében — Bécsben 44 százalékról valamivel 50 százalék fölé emelkedett. Ha az elsősorban Bécs körül

élő „alsó-ausztriai magyarokat” ideszámítjuk (1871: 2088, 1981: 1159), akkor a bécsi koncentráció világossá válik. Burgenlandban 20 évvel ezelőtt 5673 magyar élt, 10 évvel ezelőtt 4147. A többi a Mura —Mürz-sávban, Nyugat-Karintiá- ban, Voralbergben, valamint egyes felső-ausztriai és tiroli községekben szétszórtan élt.

Milliós

menekülthullámok

A ma külföldön élő magyaroknak csak a kisebbik része vándorolt ki; a többséget az ország „hagyta el”, amikor az első világháború után megváltoztatták az államhatárokat. 1919 és 1922 között 197 000 magyar menekült az anyaországba — elsősorban volt állami tisztviselők, akik nem remélhettek állást. 1945-ben megismétlődött ez a menekülthullám: ekkor mintegy 125 000-en hagyták el Erdély nagyobb városait, ez alkalommal is kiváltképp szakemberek és értelmiségiek. A harmadik menekülthullám a Ceausescu- rendszer utolsó éveiben volt, amikor több mint 100 000 ember kelt át a „zöldhatáron”. A Monarchia összeomlása óta összesen körülbelül 450 000 romániai magyar jött az anyaországba.

Szlovákiával is hasonló a helyzet: 1919/20-ban nem egészen 100 000 ember költözött át Magyarországra; a második világháború után majdnem 200 000 kényszerkitelepített követte őket. Jugoszlávia magyar településterületeiről ebben az évszázadban mintegy 30 000-en jöttek Magyarországra — ott azonban napjainkban mennek végbe a drámai változások. Az elsősorban a Vajdaságból elmenekültek számát már most 30-40 000-re becsülik. És hogy a délvidéki magyarokat milyen erősen sújtja a balkáni háború, azt egyetlen számadat is bizonyíthatja: 1991 nyara óta a horvátországi magyar közösség pontosan a felére zsugorodott össze, már csak 20 000 tagja van.

Magyarországot elhagyó menekülthullám is volt: a második világháborúban, a német megszállók és a nyilasok utasítására, több mint egymillió ember volt kénytelen nyugati irányba (ideiglenesen) elhagyni az országot. Nagy többségűik ké?9.bb házajtért; a végleg „kint maradtak” számát 60 000-re becsülik. A kommunista hatalom- átvétel utáni években további 85 000 ember menekült el a diktatúra elől, közöttük zsidók is, akik csak ezen a módon vándorolhattak ki illegálisan Izraelbe.

A legnagyobb menekülthullám 1956/58-ban volt. Akkor összesen majdnem 200 000 ember hagyta el hazáját, közülük mintegy 40 000- en tértek vissza később. Azután, az utazási korlátozások miatt, évente csak néhány százan lépték át a vasfüggönyt; a Kádár-féle enyhítések kissé meggyorsították ezt az áramlást, mielőtt — a nyolcvanas évek végén — csaknem teljesen elapadt.

Statisztikusok szerint a legutóbbi tíz évben is körülbelül 100 000 magyar hagyta el hazáját — túlnyomó többségük azonban már törvényesen, útlevéllel és gyakran külföldi munkavállalási engedéllyel is. Ezek közül csak néhány százan tértek vissza.

Az Egyesült Államok mint „második haza”

Az Egyesült Államokban az első és a második generációs magyarok számát félmillióra becsülik. Ha azokat is hozzászámítjuk, akik származásuk alapján legalább „félig magyarok”, kulturálisan azonban nem tartják magukat annak, akkor ez a szám a millióhoz közeledik.

, Az első magyar, aki elindult az Újvilág felé, Varga János volt: 1519-ben tüzérként szolgált Ma- gellán egyik hajóján. „Harciasak” voltak azok is, akik később követték őt: például Kováts Mihály magyar huszárezredes szervezte meg a könnyűlovasságot az amerikai függetlenségi háborúban. A polgárháborúban hét magyar tábornok, 15 ezredes és ugyanennyi alezredes vett részt az északiak oldalán.

Azután békés invázió kezdődött Magyarországról: fél évszázadon belül majdnem félmillió magyar vándorolt ki Amerikába. Ma a legtöbben visszatérnek, mihelyt elegendő pénzt kerestek ahhoz, hogy hazájukban egzisztenciát tudjanak alapítani. A kivándorlás csökkenésének igazi oka azonban az ország „összezsugorodása”: a Monarchia magyar részéből kivándoroltaknak csak 28,9 százaléka volt magyar, szlovákok (21,6 százalék), németek (16,7), románok (13,3) es horvátok (9,9 százalék) is keresték

a korlátlan lehetőségeket az Atlanti-óceánon túl.

Sokan elősegítették az „amerikai álom” megvalósulását: Galamb József tervezte a legendás Ford T—modellt; Puskás Tivadar mint Edison legközelebbi munkatársa, a telefon egyik atyja volt, Neumann János döntő szerepet játszott az első számítógépek kifejlesztésében. Soros György a tőzsdei spekuláció jelképévé vált.

De a „harcias” elem sem tűnt el a magyar emigrációból. Legkiválóbb mai képviselője Teller Ede, aki — többek között Szilárd Leóval, egy másik magyarral együtt — a hidrogénbomba egyik atyjának számít és Reagan amerikai elnök „csillagháborús” védelmi tervének készítője.

Hogyan számolnak Romániában?

Az 1992-es népszámlálás szerint Romániában 1 620 199 magyar él; becslések szerint azonban legalább kétmillióan vannak. A különbség részben a számolás módján alapul, így például a székelyeket (a ma- yarok egyik törzsét) külön rovatán vették nyilvántartásba. Ugyanakkor a magyarok olyan területeken, ahol román felfogás szerint nem létezik kisebbség, a „mások” rovatba voltak kénytelenek bejegyeztetni magukat.

Bárhogyan legyen is: mindenesetre Európa legnagyobb kisebbségéről van szó, amelynek száma a két világháború után következett menekülthullámok ellenére sem változott lényegesen. Az 1910. évi népszámlálás során 1 660 000 volt.

Az évtizedek óta folytatott román telepítési politika annyiban járt sikerrel, hogy az Erdély területén élő nemzetiségek közötti arány nagymértékben megváltozott. De Romániában mégis van ma két megye, ahol a lakosságnak körülbelül 80 százaléka magyar: Hargita és Kovászna. Ez az a terület, amelynek autonómiáját Ceausescu annak idején megszüntetteTa helyre- állítására irányul®.-törekvése két, a mai bukaresti vezetőség „magyar sovinizmusként” bélyegzi meg. Nem véletlen, hogy a szélsőségesen nacionalista Vatra Romaneasca mozgalom éppen Marosvásárhelyen agitál: ott a románok és a magyarok aránya körülbelül 50 : 50.

A nemzetiségek között egyértelmű választóvonal van: míg a románok túlnyomórészt görögkeletiek, a magyarok fele katolikus, 40 százaléka református; a többi evangélikus vagy unitárius. A második legnagyobb magyar kisebbség Szlovákiában él, száma az idei nép- számlálás szerint 566 741 fő. Mintegy 600 község van, ahol magyar kisebbség él. A legzártabb településterület a Csallóköz, az itt levő Du- naszerdahelyen a lakosság 87,2 százaléka magyar; a komáromi járásban a magyarok aránya 72,3 százalék. De a magyar határtól távol eső Rimaszombatban is a lakosságnak mintegy a fele magyar.

Az etnikai összetétel terén a legnagyobb változás magában a fővarosban történt. Pozsony 78 000 lakosa közül 1910-ben 32 000 német és 31 000 magyar volt, csak 11 000 szlovák. Ma a 441 000 pozsonyi közül 19 505 magyar és 1383 német.

A Vajdaságban állandóan csökken a magyarok számaránya. Bár a Bácskában vannak olyan területek, ahol a magyaroknak abszolút többségük van, de az összlakosságnak már csak 18-20 százalékát adják. Ennek oka a Szerbiából és Crna Gorából történő tömeges bevándorlás.

A menekülthullámok következtében ez a folyamat most nagymértékben meggyorsul; több tízezer horvátországi szerbet ezen a vidéken telepítettek le. Ezzel párhuzamosan a magyar fiatalok ezrei menekültek a szerb kényszersorozás elől Magyarországra. Vannak olyan falvak (Kórogy, Szentlász- ló), amelynek egész lakossága már egy év óta Magyarországon él. (Ezenkívül Horvátországban 30- 40 ezer. Szlovéniában pedig 10-15 ezer magyar van.)

Kárpat-Ukrajnában (Kárpátalján) 1989-ben 155 711-en vallották magukat magyarnak. Bár ez csak 17 000-rel kevesebb, mint 1910- ben, akkor azonban az összlakosság 595 000 volt, ma pedig jóval meghaladja az egymilliót. A legtöbb magyar, 65 000, a beregszászi járásban el. Jelenleg azt fontolgatják, hogy ennek a csoportnak kulturális autonómiát adjanak-e.

(A bécsi Presse cikke nyomán.)

MENEKÜLTMERLEG:

Százezernél többen

A nemzetközi szervezetek elismeréssel beszélnek azokról az erőfeszítésekről, ahogyan hazánkban a menekültkérdést kezeljük. Vajon hány menekült tartózkodik jelenleg Magyar- országon?— kérdeztük Morvay Istvánt, a Belügyminisztérium államtitkárát.

— Menekültáramlatról 1988 óta beszélünk. Ekkor indult

• A volt csongrádi laktanyában lévő menekülttáborban mintegy 110 iskolaköteles korú bosnyák gyerek él szüleivel. Szerb- horvát nyelven folyik a tanítás — ugyanúgy, mint odahaza —, de az órarendben szerepel a magyar és az angol nyelv is. Két csongrádi pedagógus kivételével a tanári kar jugoszláv menekültekből áll. (MTI-fotó)

meg Romániából az a hullám, amely 1991 közepére, de sajnos ugyanakkor megindult a jugoszláviai menekültek rohama is. Legtöbben horvátok voltak, ezt követték a magyarok, majd a szerbek és a kisebb etnikumok — macedónok, albánok. Jelenleg hazánk területén 105-110 ezerre tehető a menekültek száma, ezeknek 50 százaléka tavaly érkezett Jugoszláviából.

— Hol tudtunk ennyi embert elhelyezni?

— Öt állandó táborunk van: Bicskén, Nagyatádon, Békéscsabán, Hajdúszoboszlón és Csongrádon, de rövidesen üzemkész állapotban lesz a debreceni befogadóállomás is. Még két kisebb tábort is bérelünk Siklóson és Mohácson. A táborok képtelenek mindenki befogadására, ezért több mint 300 önkormányzatnál, településnél — többnyire Baranyában és Csongrád megyében — magánszálláson is több ezer menekült él.

— Az ott élők ellátásáról ki gondoskodik?

— Ők is a hivatalos szervek ellátási körébe tartoznak, személyenként minden héten 500 forint élelmezési segélyt kapnak, és további 100 forintot tisztálkodási eszközökre. Az önkormányzatok a befogadó családokat támogatják azzal, hogy hozzájárulnak a villany- és gázszámlák díjának fedezéséhez.

— Ezek a menekültek — akár a táborokban élnek, akár a magánháztartásokban — szerepelnek valamilyen nyilvántartásban ?

— Természetesen, de van egy jelentős köre a menekülteknek — elsősorban a szerbekre gondolok —, akiknek a nyilvántartása megoldatlan. Ők valamennyien a katonai behívótól félve jöttek át hozzánk, ezért nem kívánják magukat nyilvántartásba vetetni még nálunk sem. Nagy részük rokonoknál, ismerősöknél lakik, kisebb részük, anyagi lehetőségeitől függően, bérelt szállásokon várja, hogy egyszer hazamehessen.

— A menekültek fogadására, eltartására évente mennyit költ a magyar állam ?

— A költségvetés ebben az évben 1 milliárd forintot költött a befogadóállomásokra, az átmeneti szállások fenntartására, a gyerekek bölcsődei, óvodai, iskolai elhelyezésére, az egészségügyi ellátásra, a rendszeres és rendkívüli segélyekre, de ebből fedeztük az egyszeri letelepedési segélyeket és az állampolgárságért folyamodók lakástámogatási kölcsöneit is.

— Az ENSZ milyen segítséget nyújt a menekültek ellátásához?

— Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága

tavaly kilencmillió dollárnak megfelelő összegre vállalt kötelezettséget. K. T.