Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
6. oldal, 1993. január 12. PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC HOVÁ FORDULJON A SÉRELMET SZENVEDETT TSZ-TAG? Sokasodnak az ügyek a cégbíróságon • A cégbíróság egyik irodájában Hojsza Józsefné, Jánosi Imréné és Heringné Sebessy Ildikó. Nincs könnyű dolguk. (Fotó: Gaál Béla) HAZAI GAZDASÁG Lassul a tőkeimport A tavalyi év második felében az előző esztendőhöz képest jelentősen csökkent a külföldi cégek magyarországi pénzbefektetéseinek mértéke. Míg tavalyelőtt a harmadik negyedévben 418 millió dollár, addig tavaly ugyanebben az időszakban csak 311 millió dollár működőtőke érkezett az országba. A jegybanki összesítések szerint a múlt év második félévében nem akadt olyan hónap, amikor a beérkező tőke mértéke elérte volna az 1991 -es szintet. A kormány mindezekhez is kötődő előrejelzése szerint a privatizáció során 1993-ban nem az állami bevételek növelése, hanem a hazai tulajdonosréteg erősítése az elsődleges szempont. A tervek szerint sor kerül a devizaszabályok liberalizálására is a forint konvertibilitása érdekében. Nem javul az adómorál Az APEH Fővárosi Igazgatóságának igazgatója, Ménes István a napokban közzétett nyilatkozata szerint Budapestről folyik be az ország összes adóbevételének 45-50 százaléka. Az októberi adatok szerint a tervezett bevételnek csak hetven százalékát fizették be a társaságok, illetve magánszemélyek. A leg- borúsabb a kép, legnagyobbak az elmaradások a társasági adó terén. Egy reprezentatív felmérés adatai szerint a vállalatok jó része a saját elvárásait is csak egyharmados arányban tudta teljesíteni. Az adóhatóság az 1990-es és a '91-es éveket ellenőrizve a gazdálkodóknál 12 milliárd forintos nettó adóhiányt mutatott ki. Ebből 6 milliárd az áfa 3,5 milliárd a társasági nyereségadó hiánya. 1992-ben az áfa-visszatérítésekkel volt a legfőbb gond. Igen sokan szerettek volna fiktiv számlákkal vagy fiktív cégek nevében áfát visszaigényelni. Ezek kiszűrésére új rendszert vezetett be az APEH, és ennek következtében lassult kissé a jogos visszaigénylések kifizetése. Privatizációs évzáró A magyar privatizáció üteméről eltérőek a vélemények. Annyi azonban már biztos, hogy a legelső privatizációs programokhoz képest (lényegük a központi irányítás volt) a tavalyi évben a decentralizálás koncepciójának meghirdetése felgyorsította az akadozó folyamatot. Az évet záró, decemberi sajtótájékoztatón Szabó Tamás privatizációs miniszter elégedetten nyugtázta az eredményeket. Elmondta azt is, hogy 1992-ben any- nyi vállalat alakult át társasággá, mint az előző két évben összesen, az eladásoknak pedig a kétharmada zajlott le. Az eladások értéke ennek megfelelően a kétszerese volt a korábbi esztendők összegének. Drágul a telefonálás A MATÁV elképzelései szerint a február elsejei tarifaemelés három részből épül fel. Az egyszeri beruházási hozzájárulás (belépési díj) a magán-előfizetőknek a jelenlegi 8 (ikervonal), illetve 12 (fővonal) ezer forintról 20, illetve 30 ezer forintra emelkedne. A közületi előfizetők által fizetendő 90 ezer forint nem változik. Az előfizetési díjak a magán-előfizetők számára is változnak. A mostani 250 forintról 400-ra, az üzleti előfizetőknél 400-ról 500-ra emelkednek. Ezek az emelések már a január 1-jétől fizetendő áfát is tartalmazzák. Ingatlanpiac Az előrejelzések szerint az ingatlanpiacon várhatóan két-három éven belül alakulnak ki a reális árak. A tavalyi év ingatlanpiaci mérlege alapján felerősödtek a különbségek, hisz voltak részterületek, ahol befagyott a piac (ide tartozik a lakásszektor), másutt pedig — az úgynevezett üzleti ingatlanok esetében — élénkülés mutatkozott. U j évben új életet kezdeni úgy is lehet, ha például céget alapít az ember? Mindenesetre erre enged következtetni az a tény, hogy az 1992-es esztendő utolsó hónapjaiban megnőtt a cégbíróságokra érkező bejegyzési kérelmek száma, országosan. A Bács-Kiskun-beli helyzetről a megyei bíróság cégbírójától, dr. Farkas Máriától kértünk tájékoztatást. — Egy évvel korábban, 1991 végén attól tartottak a vállalkozók, hogy a társaságalapításhoz előírt vagyoni hozzájárulás összege növekszik az új évben, akkor ezt akarták megelőzni a decemberi rohammal — kezdte a bírónő. — Most ilyesmitől nem kellett tartaniuk, ennek ellenére a novemberinél kétszer többen, háromszáztízen jelentkeztek nálunk cégbejegyzési kérelmükkel. Egy évvel korábban ötszáznyolcvankettő kérelmet vettünk át az utolsó hónapban. — Úgy tűnik, a különbség ellenére ki sem látszanak a munkából. — így van, és most januárban számíthatunk egy dömpingre. A megyében több mint négyszáz szövetkezetnek e hónap végéig kell benyújtani kérelmét az átalakulás utáni „új formájának” bejegyeztetésére. Eddig mindössze nyolcvan beadvány érkezett be. — A múlt esztendőben végig túlterhelés mellett kellett dolgozniuk ? — Sajnos. Hétezernégyszáz beadvány érkezett hozzánk 1992- ben. Ebből kétezerszáz új cég bejegyzését, kettőezerötszáz pedig már működő társaság változásbejegyzését kérte. Húsz-harminc százalékkal nőtt tavaly az ügyeink száma az előző évihez képest. — Ez egyező az országos képpel? — Hasonló az országos számhoz. A megyék közül csak Pest és Borsod előz meg bennünket. Száz- hetvenöt cégbejegyzés és kettő- száztizenöt változásbejegyzés jutott átlagosan tavaly egy-egy hónapra. Összesen ezerkilencszáz- harmincnyolc céget jegyeztünk be tavaly, és ezernégyszázhuszonnégy változást. Ez utóbbi ügyek száma egyre növekszik. Jelenleg ezerhat- száz ügy van nálunk folyamatban. — Csak alakultak vagy szűntek is meg cégek? — Százharminc cég jutott a múlt évben a törlés sorsára, százötvennél folyamatban van a végelszámolás. Ezek közül legtöbb a gazdasági munkaközösség, a betéti társaság, majd pedig a korlátolt felelősségű társaság következik. — Gondolom, az ügyintézési határidők nem rövidültek? — Sajnos, inkább hosszabbak lettek. Ebben jócskán közrejátszik, hogy a cégalapításhoz készített beadványoknak körülbelül hetven százaléka még mindig hiányos, s találunk közöttük jogszabálysértő tartalmúakat is. Ha hiányoznak az előírt mellékletek a beadványból, akkor hiánypótlást rendelünk el, emiatt kétszer vagy még többször kell foglalkoznunk ugyanazzal az üggyel. — A vállalkozók gyakori jogszabály-módosítás miatt panaszkodnak. — A társasági törvény valóban lényegesen módosult egy évvel ezelőtt, és sajnos, sokszor a jogvégzett képviselők sem veszik ezt figyelembe a beadvány összeállításakor. Lényeges változás, hogy a választott tevékenységi kört a korábbitól eltérő rendszerben kell meghatározni. Az új rendszerbe való átsorolást a már bejegyzett cégeknek is el kellene végezniük — az első módosítás alkalmával —, de ezt gyakran elmulasztják. — Mi ennek a változásnak a lényege? — A beadványban most már csak azokat a tevékenységeket sorolhatják fel a cégalapítók, amelyeket valóban végezni fognak. S ha a tervezett tevékenységek közül, valamit hat hónap után sem folytatnak, akkor azt töröltetni kell. — A társasági törvény egy évvel ezelőtti módosulásából mit ajánl még a vállalkozók, céget alapítani akarók figyelmébe? — Gazdasági munkaközösséget és jogi személy felelősségvállalásával működő gmk-t már nem lehet alapítani, de a meglévők tovább dolgozhatnak. Az apporttal kapcsolatban szigorúbb lett a jogi szabályozás. Nem pénzbeli betétként, azaz apportként csak olyan, végrehajtható dolgot, továbbá olyan szellemi alkotást vagy jogot lehet a társaságba bevinni, amelyet utóbb a társaság harmadik személy hozzájárulása nélkül ruházhat át. így például csak tehermentes ingatlan tulajdonjogát lehet bevinni, viszont ingatlan bérleti vagy használati jogát nem. — Beszélgetésünk elején említette az „átalakuló" szövetkezeteket. Abból a sok panaszból, amelyet az emberek közt járva hallani, bizonyára sok eljut önökhöz.-— Tucatjával érkeznek hozzánk a törvényességi felülvizsgálatot kérő beadványok. Sajnos, nagyon sokan nem tudják, hogy mi, a cégbíróság mire vagyunk hivatottak, és olyan sérelmekkel is nálunk kopogtatnak, amelyeket mi nem tudunk orvosolni. Általában azzal fordulnak hozzánk, hogy a vagyonnevesítéskor, vagyonmegosztáskor a volt vezetők kijátszották a tagságot, vagy a kiválni szándékozókat stb. Mi, a cégbíróság csak azt vizsgálhatjuk, hogy egy-egy helyen az átalakulás során eleget tettek-e a törvény alaki, eljárási előírásainak. Ha valaki a közgyűlési döntések tartalmi részével elégedetlen — mert ő hátrányos helyzetbe került, például nem kapta meg a kért vagyonrészt —, akkor polgári peres úton kérheti a jogorvoslást, amire harminc napon belül van módja az állampolgárnak. Ha addig nem indítja meg a pert az illetékes bíróságon, akkor utána már nem tehet semmit, ez jogvesztő határidő. Sokan ide jönnek ilyen ügyükkel, és amikorra sikerül velük megértetni, hogy nem a cégbíróság az illetékes, elesnek a jogorvoslás lehetőségétől — mondotta dr. Farkas Mária, a megyei bíróság cégbirója. — a. tóth — TUDOMÁNY — TERMELÉS Darabolás vízzel (2.) A PN-kalauz előző számában összefoglaltam a nagynyomású vízzel történő vágást (rövidítve N. V. darabolást). Most vizsgáljuk meg egy N. V. technológiával működő gép felépítését, működését. A nagynyomású víz az előzőekben leírtak szerint eljut a vágófejbe, amelynek egy lehetséges szerkezeti kialakítását a mellékelt ábrán láthatjuk. Nagynyomású víz abrazív szemcsékkel: Felhasználható fémes és nem fémes alapú anyagok vágásához pl. acél, alumínium, réz, kompozit anyagok, üveg, kerámia, márvány, beton, vasbeton stb. Vágás előtt az alábbi adatokat kell tudni az anyagról: — szerkezeti, strukturális felépítése, — vastagsága, — homogenitása, —- esetleges szennyeződés, rob- banékonyság (pl. üveg). Különböző anyagok N. V. technológiával darabolva: Anyag Az anyag vastagsága [mm] Vágási sebesség [m/perc] Gránit 30 0,2 Márvány 50 0,5 Üvej» 50 0,3 Kerámia 20 0,2 Alumínium 100 0,25 Réz 50 0,3 Titán 12 0,1 Acél 50 0,03 Acél 15 0,2 Acél 150 0,009 Rozsdamentes acél 25 0,07 Króm-Nikkel acél 15 0,3 Műanyagok 100 0,5 A fej mozgatásának változatai: Legegyszerűbb megoldás az, amikor a vágófej egy fix konzolra van szerelve és a fúvóka alatt a munkadarabot mozgatják. Gyakoribb megoldás amikor a munkadarab rögzítve van és a vágófej két tengely mentén mozog egyidejűleg, fogásvételi mozgást a harmadik tengely mentén végez (2,5 D vezérlés). Természetesen a legáltalánosabb és a legtöbb feladat elvégzésére akkor alkalmas a vágófej, ha a tér mindhárom tengelye mentén mozoghat (3 D vezérlés). Az előzőekben bemutatott kétlépcsős szivattyú 4-5 vágófejet is képes táplálni, így a vágási teljesítmény növelhető. Nagynyomású víz polimer részecskékkel keverve: Felhasználható különböző nem fémes alapú szendvics anyagok darabolásához, egyedüli termelékeny eljárás műanyagok, gumi, élelmiszer-ipari anyagok steril vágásánál, pl. mélyfagyasztott húsok, sütemények esetében. A könnyűiparban papír, karton, szövet, bőr szabásánál alkalmazzák. Különböző anyagok N. V. technológiával darabolva: Anyag Az anyag vastagsága [mm] Vágási sebesség [m/perc] Szövet 3 100 Papír 25 6 Poliuretán 150 6 PVC 3 6 Kemény gumi 25—100 0,6-M),2 Fa (rétegelt) 15 1,5 Fagyasztott hal 65 0,51 Az N. V. technológiát nem csak vágásra használják. Esztergálnak is vele, de tisztításra és vízkő eltávolításra szintén alkalmazzák. A beruházás költsége: Egy komplex befektetés kb. 20 millió forintba kerül, ami egy magyar vezérlés alkalmazásával csökkenhet. Ha azt tervezzük, hogy a beruházás 5 éven belül megtérüljön és ehhez egy évben 45 munkahetet, hetente 70 órát tervezünk dolgozni, ákkör egy óra gépi idő: poli- meres víznél 1950 Ft, abrasivvel kevert víznél 3150 Ft- ba kerül. A fenti összegben az üzemeltetéshez szükséges valamennyi költség figyelembe van véve. Remélem, hogy az N. V. technológiával kapcsolatosan sikerül felkeltenem néhány vállalkozó szakember érdeklődését. Boza Pál adjunktus Az év Jamina Háza Az egész országból negyvenkilenc pályázó — építtető, tervező és kivitelező — vett részt az „Év Jamina Háza 1992” versenyen, amelyen a legjobbnak egy sarródi (Győr-Sopron megye) családi házat minősített a pályázat zsűrije — jelentették be Békéscsabán, a Jamina Tégla- és Cserépgyártó Rt. sajtótájékoztatóján. A csabai gyárban készített cserepeket fölhasználok számára kiírt pályázaton kiugró eredmény nem volt, ezért első díjat nem adtak ki; a legjobb, sarródi pályamű a százezer forintos második díjat nyerte el. A Fertő- melléki családi ház tervezője Horváth Tibor volt. Két harmadik díjat és egy különdíjat is kiosztottak. A hazai kerámia cseréptermelés négyötödét előállító békéscsabai részvénytársaság most először írt ki pályázatot a termékeit hasznosítóknak, s az idén is hasonlót hirdet meg a gyár a lakó, és középületeket „Jamina” cseréppel befedők- nek. A több mint százéves csabai tégla- és cserépipar hagyományainak ápolása és egyben fejlődésének elősegítése, az igényesen és gazdaságosan megépített magán- és középületek megismerése, valamint az építésben részt vevő és érdekelt felek együttműködésének ösztönzése a célja a pályázatnak. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: a tavaly tavasz óta 88 százalékban osztrák tulajdonban lévő rt. 1992-ben szerény nyereséget ért el. Az osztrák tulajdonos 40 százalékos (300 millió forintos) tőkeemelést hajtott végre, s a fejlesztés nyomán az idén tavasszal több új termékkel is jelentkezik a piacon a Jamina Rt. A MAGYAR NEMZETI BANK VALUTA-, BANKJEGY- ÉS CSEKKÁRFOLYAMAI Érvényben: 1993. január 11. Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 128,85 130,25 131,65 Ausztrál dollár 55,93 56,55 57.17 Belga frank (100) 251,37 253,70 256,03 Dán korona 13,21 13,34 13,47 Finn márka 15,27 15,47 15.67 Francia frank 15,01 15,15 15,29 Görög drachma (100) 38,12 38,54 38,96 Holland forint 45.43 45,86 46,29 ír font 133.42 134,72 136,02 Japán yen (100) 66,63 67,23 67,83 Kanadai dollár 65.34 66,04 66.74 Kuvaiti dinár 273,50 276,25 279.00 Német márka 51.05 51,53 52,01 Norvég korona 11,93 12.05 12,17 Olasz líra (1000) 55,50 ■ 56,14 56,78 Osztrák schilling (100) 725,88 732,68 739,48 Portugál escudo (100) 56,83 57,38 57,93 Spanyol peseta (100) 71,73 72,49 73,25 Svájci frank 56,01 56,55 57,09 Svéd korona 11.27 11,40 11,53 USA-dollár 83.45 84,23 85,01 ECU (Közös Piac) 100,08 101,06 102,04 A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Vételi Közép Eladási Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 130,05 130,40 130,75 Ausztrál dollár 56,42 56,57 56,72 Belga frank (100) 249,69 250,27 250,85 Dán korona 13,29 13,32 13,35 Finn márka 15.42 15,47 15.52 Francia frank 15,12 15,16 15,20 Holland forint 45,70 45,81 45,92 ír font 135,61 135,93 136,25 Japán yen (100) 67,06 67,21 67,36 Kanadai dollár 65,79 65,96 66,13 Kuvaiti dinár 275,95 276,64 277,33 Német márka 51,38 51,50 51,62 Norvég korona 12,03 12,06 12,09 Olasz líra (1000) 56.05 56,21 56,37 Osztrák schilling (100) 730,54 732,24 733,94 Portugál escudo (100) 57,28 57.42 57,56 Spanyol peseta (100) 72,33 72,52 72,71 Svájci frank 56,21 56,35 56,49 Svéd korona 11.41 11,44 11,47 Tr. és cl. rubel 27,43 27,50 27,57 USA-dollár 84,01 84,21 84,41 ECU (Közös Piac) 100.83 101,08 101,33