Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-30 / 306. szám

6. oldal, 1992. december 30. PETŐFI NÉPE FORTUNA NYOMÁBAN Miért a kéményseprő . és miért a patkó a „nyomravezető”? A mondókát mindenki ismeri: „Kéményseprői látok, szerencsét találokAzt már kevesebben tudják, hogy miért éppen ennek az ősi szakmának a művelői testesítik meg — kivált az év utolsó napjai­ban — a jó sorsot, a várva várt szerencsét. Nos, a népi hiedelem gyökerei abba az időbe nyúlnak vissza, amikor kizárólag fagerendás, nád­dal és szalmával borított házak épültek. Az égiektől ellopott tűz házon belüli hajlékát, a tűzhelyet misztikus tisztelet övezte, már csak azért is, mert őrizte, féken tartotta a rettegett vörös kakast. Az ókori rómaiak szerint a tűz­hely volt a család védőszellemei­nek otthona; a nomád népek meg azt tartották, hogy a különféle szellemek a füstnyíláson keresztül járnak ki-be a házaikba. Nyugat- Európában éltek olyan hiedelmek is, hogy Karácsony Apó a kémé­nyen át viszi a lakásba az ajándé­kokat. E babonák nyomán kapott sa­játos rangot a „fekete szakma”, s vált örömteli eseménnyé a szelle­mek kéményútjait karbantartó­tisztogató kéményseprővel való találkozás. Fortuna másik jelképe, a patkó szintén ókori hiedelmek révén szerzett magának kitüntetett he­lyet a szerencsét hozó tárgyak kö­zött. Hajdani eleink négylábú tár­suknak, a lónak varázserőt tulaj­donítottak. Olyannyira, hogy ha rossz szellemet, balsorsot, szeren­csétlenséget akartak elűzni, áldo­zatot mutattak be isteneiknek — s ennek szenvedő alanya kezdet­ben nem a bárány, hanem a ló volt. Az áldozat tényének doku­mentumát, a derék patás kopo­nyáját az ajtóra, ajtó fölé erősítet­ték, mintegy figyelmeztetve az ár­tó szellemeket, hogy abban a ház­ban semmi keresnivalójuk. A lófejet később vaspatkó he­lyettesítette; a népi hiedelem átru­házta rá azt a varázserőt, hogy megóvja tulajdonosait az ártó szellemektől. A szerencsének egyébként van­nak fokozatai. A vásárolt patkó­nál több jót jelent a talált patkó, az pedig egyenesen a „csúcs”, ha olyan kéményseprővel találko­zunk, akinek kezében ott a talált vaspatkó ... — borgó — Ferenczy Europress begyulladnak, nehezen veszi a leve­gőt és gyomorfájás gyötri. Szakér­tők a „csütörtökszindróma” okát többek között a modern hivatalok hibás építésében jelölik meg. Ilyen hiba például a sok klímaberendezés, a rossz belső tervezés, a kényelmet­len íróasztal és szék. A „csütörtökszindróma” már olyan mértéket öltött, hogy észre­vették: a londoni csúcsforgalom csütörtök délutánonként egy-két órával hamarabb kezdődik ... I rnÄ»h*Tc>^ fT*>M rrrphioT>'\rrf Ferenczy Europress Brit menedzserek új „hivatali be­tegséget” fedeztek fel, aminek egyre több alkalmazott esik áldozatul. A „csütörtökszindróma” a betegsé­gek toplistáján a második helyre verekedte fel magát. A „Building Use Studies” nevű vállalkozási tanácsadó cég megálla­pította, hogy a hivatali alkalmazot­tak teljesítménye csütörtök délután­ra mélypontra zuhan. A tünetek a hét folyamán napról napra súlyos­bodnak és csütörtökön már akut stádiumba lépnek. A „betegen” bá­­gyadtság jelei mutatkoznak, szemei Három teher Mint ahogyan kalapáccsal, iz­zasztó igyekezettel betűt vésnek a kőbe, úgy maródott belém há­rom vallomás néhány hónap le­forgása alatt. A mély átélés mi­att túlontúl sok a teher ahhoz, hogy tovább is magamban rejt­ve tartsam a titkokat. Leírva ta­lán jön valamiféle megkönnyeb­bülés. 1. „A negyvenedik házassági éfordulónk napján vitték be a kórházba. Műtéttel a daganatot eltávolították, sikerült. Azóta őt is, minket is éltet a remény. S ma megjött a szövettani vizs­gálat eredménye: ,rosszindulatú’. már nem jön haza. Vagy ha egy rövid időre tán, akkor már nem ő lesz. De ő bizakodik, né­ha még tervez is. Mit mondhat­nék neki? Hazudjam a szép hol­napot? Nevezzem nevén a kér­lelhetetlent? Nem tudok alud­ni .. . Szeretnék ágyat cserélni vele.” * 2. „Tíz-tizenkét éve ugyanazo­kat a számokat tesszük meg. So­hasem nyertünk. Egyetlenegyszer volt egy kettesünk. S végre teg­nap megjött a várva várt szeren­cse: ötös! A család kibújt a bő­réből örömében, különösen a fe­leségem tervez egyfojtában. Ka­nári-szigetek, finn típusú ház, kötvények, illatszerbolt, meg egyebek! 0 nem tudja még, hogy egy buta baráti borozgatás miatt nem vettem meg, nem töltöttem ki, nem dobtam be a szelvényt. Megőrülök! Mit mondjak nekik? Mikor? És mit csináljak magam­mal, terhes kínjaimmal?” 3. „Nálamnál senki nem sze­rette jobban a feleségét. Szép példaként emlegették mindig a házasságunkat. Most tizenöt év után levett a lábamról egy igé­zőén gyönyörű lány ragaszkodá­sa. Azóta se éjjelem, se nappa­lom. Egyik oldalon a bizsergető édes érzés, másfelől az önvád, a szorongató keserűség. Meg­mondjam neki, ne szóljak őszin­tén? Hallgatva hazudjak to­vább? Az igazság, hogy nem tu­dok élni egyikőjük nélkül sem. Tudom, hármasban lehetetlen, de ha bármelyikőjüket is elve­szíteném, egyedül maradnék. Mit tegyek, hogy ne bolondul­jak meg? Varga Mihály A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet belső ellenőri munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség okleveles könyvvizsgálói képesítéssel. Legalább 10 éves szakmai gyakorlat a költségvetés, gazdálkodás területén. A pályázathoz mellékelni kell részletes szakmai önéletrajzot, és az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló bizonyítványok fénymásolatait. A munkaügyi központ lakást biztosítani nem tud. A munkakör azonnal betölthető. A pályázatok beérkezésének határideje: 1993. január 8. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Igazgatójának címezve kell benyújtani, Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Kecskemét, Ady Endre u. 18. 200/12 IP ^ompníiour ' á. JL. 4 ' \iéJk.k síi LJ • Rács mögött a Pompadour. A kecskeméti Katona József Színházban a szezon egyik siker­darabja a Pompadour, Zsadon Andrea címszereplésével. Ezúttal azonban nem erről az előadásról, nem a címszereplőről írunk, ha­nem egy másik Pompadourról. Egy férfiakból álló, női ruhába bújt rockzenekarról. Csodálkoz­nak olvasóink? ■ Mostanság már semmi nem lepheti meg igazán az embert. így az említett együttes három tagja, női ruhaköltemé­nyekbe bújt, fodrászhoz jár, smin­ket készít fellépések előtt. Ketten maradtak „férfi” zenésznek. Per­sze, nem kell messzemenő követ­keztetéseket levonni, hiszen a siker érdekében történik mindez. Sza­badon élni címmel adták ki első kazettájukat, melyen jól hangzó rockzene, kiváló rock and roll szól. A zene Madame Recamier és Pocii Rhodes nevéhez fűződik, szövegeket Madame Pompadour jegyzi. A Petőfi Népe munkatársa arról értesült, hogy a zenekar ha­marosan kivetkőzik magából: le­vetik a női ruhákat. Hogy azután milyen lesz a siker? Ez egyelőre kérdés. (b. t.) Kedvező áron vásárolhat a SZIGMA MERKANT KFT. DISZKONTÁRUHÁZÁBAN: — import, darabos barnaszenet: 490,— Ft/q, — orosz hullámpalát (110 x 170 cm): 296,— Ft/db + áfa, — szibériai fenyőrönköt (hosszúság: 6 m): 10 400,— Ft/m3 + áfa, — uráli fenyőrönköt (hosszúság: 6 m): 8 900,— Ft/m3 + áfa. ■ A fenyőből igény szerinti méretre történő,fürészelést vállalunk. További ajánlatunk: —- román vegyes tüzelésű, öntöttvas kályha: 9 600,—* Ft/db + áfa, — román étkező-, hálógarnitúrák és kiegészítő bútorok nagy választék­ban. Cím. Kecskemét, Izsáki út 3. (uszoda mellett). Tel.: 76/481-729 11/92 Az Izsáki Sárfehér Mg. Termelőszövetkezet vezetősége határozatképtelenség miatt 1993. január 6-án (szerda) 8.30 órára újból összehívja a szövetkezet közgyűlését, melyre tisztelettel meghívja a szövetkezet üzletrész-tulajdonosait. A közgyűlés helye: az Orgoványi úti major (gépműhely). Vezetőség 3721 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Értesítjük Tisztelt vásárlóinkat, hogy a január 1-jei termelöiár-emeléseket csak január 15-étöl alkalmazzuk. Nyitás: január 4-én. Boldog BURKOLÓANYAGOK boltja új évet kívánunk! 3720 Örömökben gazdag, boldog új évet kíván minden kedves jövőbeni vásárlójának a január 4-én Kecskemét, Fehér u. 2/A címen megnyíló Grafoconsult Kft. grafikai üzletháza Nagyker. áron forgalmazunk nyomdaipari alap- és segédanyagokat, papírokat, öntapadó anyagokat, kartonokat, festékeket, fotóanyagokat és -vegyszereket, ofszetlemezeket és -vegyszereket, kötészeti anyagokat, egyéb grafikai anyagokat. Takarékoskodjon idejével és pénzével! Vásároljon nálunk! Telefon: 322-361; tel./fax: 323-043 34180 Cinikus enciklopédia Állam: „Az államfelfegyverzett törvény.” (VIGNY) Anyós: „Minden nőben anyós rejlik". (RENARD) Bíró: „A bírónak az a magasztos feladata, hogy mindenkinek biztosítsa azt, ami megilleti. A gazdagnak a gaz­dagságát, a szegénynek a szegénysé­gét" (A. FRANCE) Hit: „Amit mindenki, mindenkor és mindig hitt, az minden valószínűség szerint hamis." (P. valéry) Kormány: „Az a kormány a legkevésbé rossz, amely a legkeveseb­bet mutatkozik, a legkevésbé érezhető, és a legkevesebb pénzünkbe kerül." ((VIGNY) Nő: „Aki nem érti meg, hogy va­laki megfojthat egy nőt, az nem ismeri a nőket." (P. LEAUTAUD) Öregség: „Az az öregség, ami­kor azt kezdjük mondani: sohasem éreztem magamat ennyire fiatalnak." (REGARD) Ötlet: „Ne beszélj a feleséged előtt azokról a gonoszságokról, melye­ket az öt megelőző nők követtek el veled szemben. Ne adj neki ötleteket." (S. GUITRY)^ Szemerem: „a szemérem csak világítás dolga." (E. REY) Szerelem: „a szerelem jobban tetszik a házasságnál ugyanazon oknál fogva, mint amiért a regény mulatsá­gosabb a történelemnél." (CHAM­­FORT) Politika: „a politikának az a fő hibája, hogy nem jár büntetéssel." (E. REY) Vallás: „Minden vallás hasonlít egymáshoz — az adománygyűjtés­ben" (RENARD) Vallomás: „Sohase mondd azt: szeress engem! Semmit sem érsz vele. Isten is hiába mondta.” (P. VALÉRY) (MTI-Press) A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet pszichológus munkakör betöltésére Pályázati feltétel: tudományegyetemen szerzett szakirányú végzettség. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. A munkaügyi központ lakást biztosítani nem tud. Pályázatok beérkezési határideje: 1993. január 8. A pályázatokat a munkaügyi központ igazgatójának címezve kell benyújtani: Kecskemét, Ady E. u. 18. 200/12 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A MTESZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete, mint a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ) által megbízott üzemeltető PÁLYÁZATOT HIRDET a kecskeméti Tudomány és Technika Házában lévő MTESZ-klubot is kiszolgáló itwtesü I! <•» /Mii*.-Ili. v -*»M- '1 /Jolit .00 büfé üzemeltetési jogára Pályázhatnak természetes személyek és magántársaságok, akik pályázatukhoz csatolva igazolják vendéglátó-ipari szak­­képzettségüket. A büfé üzemeltetőjének használatára bocsátott, a tevékenysé­géhez közvetlenül tartozó helyiségek alapterülete 48 négyzet­­méter. Közös használatú 16 négyzetméter vizesblokk és 100 négyzetméter útterület, amelyek használati költségtérítése 1993-ban 4000 Ft/négyzetméter. Az üzemeltetés megkezdésének időpontja: 1993. április 1. Tartama: 6 év. A büfé feladatai: a Tudomány és Technika Házában lévő MTESZ-klub vendégei­nek, valamint az épületben lebonyolított rendezvények vendég­­látási igényének kiszolgálása és a földszinten kialakításra kerü­lő BINGO-terem közönségének igény szerinti ellátása a játék­ciklusok szüneteiben. A pályázat benyújtási határideje: 1993. január 31. Cim: MTESZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete Kecskemét, Rákóczi út 2 . 3692 ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! A Hódmezővásárhelyi RAMON Téglagyárban nagy szilárdságú, fagyálló, tömör, kisméretű falazótégla kapható: I. 0. 6,56 Ft + áfaí Az áraink tartalmazzák ■ ■ i-x i a gépi felrakás diját is. II. o. 6,08 Ft + III. o. 5,36 Ft + á Kedvezményesen házhoz GONÍ Rendelje meg telefonon: 346-096 tjük, kívánságára lerakodással együtt. DOLJA MEG, MEGÉRI! 3549 A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. Az igazgatóhelyettes feladata a megyei munkaügyi központ szervezeti egységei közül a képzési osztály, munkaerő-piaci programok osztály, a statisztikai elemzőcsoport, valamint a pszichológiai szakszolgálat munkájának irányítása, tevékenységük összehangolása. Pályázati feltétel: egyetemi diploma. Előnyben részesülnek az angol- és/vagy németnyelv-tudással rendelkezők, továbbá a munkaügy területén szerzett 10 év feletti szakmai gyakorlattal rendelkezők. A munkaügyi központ lakást biztosítani nem tud. A pályázatokat a munkaügyi központ igazgatójának címezve kell benyújtani: Kecskemét, Ady E. u. 18. A pályázatok beérkezési határideje: 1993. január 8. 200/12 Új hivatali betegség Nem a kecskeméti Pompadour!

Next

/
Thumbnails
Contents