Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

4. oldal, 1992. december 16. Kodály tiszteletére A Kodály-évforduló rendezvényso­rozatának keretében csütörtökön dél­után, fél ötkor a Magyar Kodály Tár­saság és a kecskeméti Katona József Társaság zeneszerzőversenyének díjki­osztó ünnepségére várják az érdeklő­dőket. A dijak kiosztását követően szólisták és kecskeméti kórusok elő­adásában a dalok és kórusművek is felcsendülnek. Először Hamar Zsolt (Hl. díjas) három dalát, majd Pcthö Zsolt (II. dijas) Románcát Szécsi Ist­ván (ének) és Hajdú Roland (zongora) szólaltatja meg. Leskó Vilmos (I. díjas) két balladáját Somorjai Paula énekli, és Hajdú Roland kíséri zongorán. A kórusművek kategóriájában Ba­lassa Sándor (III. dijas) Kelet Népe című. népi szövegekre írott kórusmü­vét Jámbor Zsolt vezényletével a Bo­­lyai-gimnázium leánykara adja elő. Tóth Péter (III. díjas) Weöres Sándor verseire írott Kis szvitjét a Kodály­­iskola Gradus kórusa szólaltatja meg. Varga Piroska vezényel. A szvit befeje­ző tételeit a Kodály-iskola Vox Juven­­tutis kórusa énekli Nemes László ve­zényletével. Mohay Miklós (I. díj) Kö­nyörgő imádság című, népi szövegekre komponált női kari művét a Kecske­méti Pedagógus Énekkar adja elő, ve­zényel Erdei Péter. Befejezésként Ko­dály Zoltán Adventi Énekét a Kecske­méti Pedagógus Énekkar és a Kodály­­iskola vegyes kara adja elő. A rendezvényen adják át a Kodály Intézetért kitüntetést Bacon Dcnise zongoraművésznek, az amerikai Ko­dály Musical Training Institute alapí­tójának. Hegyi Erzsébet egyetemi ta­nárnak. Ittzés Mihály főiskolai docens­nek. a Kodály-intézet igazgatóhelyette­sének. Jankowski Wojciechnek, a var­sói Chopin Zeneakadémia igazgatójá­nak. Patrikidis Valentinosnak, a Gö­rög Kodály Társaság elnökének. — K — Új Kun-Majsa Pénteken jelenik meg a majsaiak vá­rosi lapja, az Új Kun-Majsa. Ezen a héten Vad dolgok a Vadasparkban címmel a végveszélybe került állatként helyzetéről közöl oknyomozó riportot. Miért távozik a majsai rendörparancs­­nok. teszi fel a kérdést, s próbál választ is adni az újság, amely ugyanebben a lapszámban a sikertelen földárverési főpróbáról, s a Jonathán Tsz közgyűlé­séről is összefoglalót ad olvasóinak. A keceli virágünnep mérlege Huszonötezren nézték men a \ irá<>k iá Ilit :íst. A keceli önkormányzatnál a közel­múltban elkészült az esztendő leg­szebb mérlege. Ugyanis most a Flóra ’92 elnevezésű háromnapos ünnepet értékelték. Mint Schindler János polgármester elmondta, bár a bemutató látogatott­sága alatta maradt a korábbi éveké­nek — ugyanis 25 ezer vendéget szá­moltak —, de a szakembereknek az volt a véleménye, hogy ez sikerült a leg­színvonalasabban. Azt, hogy a félszáz kiállító hány termelőt képviselt, csak saccolni lehet, hiszen egy-egy bemu­tatkozó 15-20 kertésztől gyűjtötte ösz­­sze a szebbnél szebb és különlegesebb virágcsodákat. Egyébként ennyi vá­gott virágot soha nem hoztak még Ke­­celre, mint az idén. Először láthatott i 11 a közönség például, fehér flamingót. Különlegesen szép volt az óbudaiak csak sárga színben pompázó standja. A kötészeti verseny is szabadabb, mű­vészibb volt a korábbiaknál. A számszerűsített mérleg pedig akár mínusz előjelű is lehetett volna tájékoztatott a polgármester —, de mégis 300 ezer forint nyereséggel zárták a kiállítást. Ez pedig sokak önzetlen társadalmi munkájának kö­szönhető, s talán összefügg azzal az • Ennyi vágott drag, mint a/idén. soha nem volt Kccclcn. aranymondással: aki a virágot szere­ti, az rossz ember nem lehet. Jövőre a hetedik nemzetközi — egyébként 12. — virágünnepet de­cember első hétvégéjén rendezik meg. P. S. Karácsonyvárás Most béke száll az ég alól cím­mel ma este hat órától karácsony­­váró estet rendeznek Szabadszállá­son a katolikus templomban. El­hangzik a Misse de Angelis és meg­elevenedik a karácsonyi történet. Közreműködik az általános iskola Napsugár kórusa és a pedagógus kamarakórus. Orgonán kísér és vezényel", u .Földváriné Gyermán Katalin. MI TÖRTÉNT KUNSZÁLLÁSON 1956-BAN? Semmissé nyilvánított ítéletek a» Nagy Imre Kecskeméten, a Csongrádi út 21. szám alatt lakik. Optimista lelkületű, mindig mo­solygó ember, aki az 1956. október 28-án Kunszálláson történtekről is úgy beszél, mintha minden csak tegnap történt volna. Igaz, időn­ként fátyolossá válik a tekintete, különösen akkor, ha azokról a tár­sakról beszél, akik már nincsenek az élők sorában. Először azt kérdezem tőle, való­ban volt e gyújtogatás Zana Pál házánál? Mosolyogva válaszol: -— Ugyan, kérem, dehogy volt, eszünkbe sem jutott. Nem is szid­tuk. nem becsméreltük mi a Zana Palit, a párttitkárt, hiszen jól ismer­tük. csak rá akartunk ijeszteni. Ta­­podi István kiáltott be a házba, hogy gyere ki Pali, ég a házad. Ké­sőbb a per során ebből vádpontot csináltak és gyújtogatással vádol­tak engem. Azért engem, mert Ta­­podi amikor rádöbbent, hogy mi lett az ő tréfának szánt kijelentésé­ből — öngyilkos lett. Nagyon vilá­gosan emlékszem például arra, amit az ítélethirdetésnél a bíró mondott: igaz, hogy sok hiányosság és űr van a bizonyítási anyagban, de ez nem akadálya az ítéletnek. — Az is furcsa volt, már ahogyan így utólag visszagondolok, hogy engem például legalább hatszor hí­vattak be a rendőrségre, de mind­annyiszor elengedtek. Volt úgy, hogy várattak fél órát, egy órát, aztán hazaküldtek. Nem tudtak ve­lem mit kezdeni. Aztán egyszer csak letartóztattak a feleségemmel együtt. Neki is az volt a „bűne", hogy ott volt velünk a kunszállási eseményeknél. De volt más is. Mi egy tanyában laktunk, huszonnyolc hold földünk volt, kulákká nyilvá­nítottak bennünket. Kiadták az utasítást, hogy huszonnégy órán belül költözzünk ki a tanyából. En megkezdtem a hurcolkodást, elvit­tem egy fuvar holmit. Mire vissza­értem, már ott volt két rendőr. Alig szálltam le a szekérről, megütöttek. A feleségem ezt látta és felkiáltott: mit csinálnák a férjemmel? Ugyan­ekkor felkapott egy vasvillát. Ké­sőbb ez úgy jött ki a tárgyaláson, hogy meg akarta ölni a rendőröket. — Én nyolc évet kaptam, a fele­ségemet hat esztendőre ítélték. Pe­dig nem bántottunk senkit, fegyver a kezünkben sem volt. Szerencsére a feleségemet egy év múlva kienged­ték, én hat évet töltöttem le Vácon és Márianosztrán. Addig a gyere­kek — egy fiam és két lányom van — a rokonoknál voltak Kunszállá­son. — Tóth Béla, aki első rendű vád­lott volt az ügyben, hat évet kapott, de neki sem kellett mindet letölteni. Sajnos, tragikusan végezte: autóbal­eset áldozata lett 1961-ben. A fele­sége, akinek közgazdasági érettségi­je volt, szintén börtönbe került, s amikor kiengedték egy téeszben ka­pott helyet. De nem bírta a kiközö­sítést, az örökös zaklatást, megjegy­zéseket és megmérgezte magát. Azután arról beszélgettünk Nagy Imrével, milyen volt a börtönben, hová került, amikor kiszabadult. Hogy milyen volt a börtön? Hát jobb, mint amire számítottam. Higyje el nekem, senki nem bántott, sőt az őrök — néhány kivétellel — mintha tudták volna ártatlansá­gunkat. Ahol lehetett, a kedvünkbe jártak, kis engedményekkel, de ezek nagyon sokat jelentettek a falak kö­zött. Mikor például a feleségem ki­szabadult, szóltak nekem, hogy ta­lálkozhatunk, pedig ezt tiltotta a szabályzat. Sokan mostanában hi­valkodva emlegetik, hogy kikkel ül­tek együtt, akik most komoly pozí­ciókban vannák. Én soha nem di­csekedtem, most sem azért mon­dom, csak a tények miattv hogy börtöntársam volt Göncz Árpád, Mensáros Laci, mindkettő csupa­szív, csupa becsület ember. Ott is­mertem meg a színész Nagy Attilát, aki az építkezésen talicskázott. De tudja, mi az érdekes? Az elítéltek fele kommunista volt. Ők szervez­kedtek a börtönben, éhségsztájkba kezdtek. Ez persze minket is sújtott, ami abban nyilvánult meg végül, hogy Márianosztrára kerültünk. Ennek a börtönnek nagyon rossz híre volt. Ott őrizték az elítélt papo­kat, volt horthysta tiszteket, kulá­­kokat. Oda kerülve azonban me­gint csak azt éreztük, hogy nem bánnak velünk rosszul. Igaz, a sza­bályokat keményen be kellett tarta­ni, de ha nem vétettünk ellenük, békén hagytak bennünket. . . — A szabadulás után megint sze­rencsém volt. Szinte azonnal el tud­tam helyezkedni egy lajosmizsei té­eszben, ahol a főagronómus régi jó barátom volt. Pár év után egy tanyát is tudtam venni, együtt volt a család, a gyerekek nőttek, tanultak, mi pe­dig dolgoztunk. A lányaim egyete­met végeztek, a fiam is önálló, most kettesben élünk a feleségemmel. Nem haragszom senkire, mit is ér­nék el a gyűlölettel. így alakult a sor­sunk, bár felejteni azért nem lehet, nem tudok felejteni. Most is, amikor beszélgetünk, annyi, de annyi min­den eszembe jut. Mert az rendben van. hogy az ítéletet semmissé nyil­vánították, de az éveket nem lehet kitörölni, az emlékeket elfújni. Kár­pótlásként emelték a nyugdíjamat, az elvett földért pedig kárpótlási je­gyet kaptunk. Nagy lnne erőteljes, nagydarab férfi. Hangjában csak akkor érezhe­tő remegés, ha ötvenhatos emlékei­ről, társairól, megpróbáltatásairól beszél. Gál Sándor ( I ('%'<■ Nemzetiségi ház Baján Bács-Kiskunban a nemzetiségek nagy része Baján és a város kör­nyéki településeken él. Identitásuk, kultúrájuk, nyelvük megőrzésére komoly erőfeszítéseket tesznek. A tudatosan szervezett munkát nagymértékben hátráltatja, olykor akadályozza, hogy sem a megyei érdekképviseleti szervezeteik, sem egyesületeik nem rendelkeznek ön­álló helyiséggel, épülettel. A me­gyei közgyűlés legutóbbi ülésén ezért nemzetiségi célú feladatok el­látására felajánlotta használatra a tulajdonában levő Baja, Szabad­ság u. 23. számú ingatlant. Egyút­tal felhatalmazták dr. Koch József megyei tanácsnokot, hogy az érin­tett nemzetiségi szervezetek képvi­selőivel folytasson tárgyalásokat, majd tegyen konkrét javaslatot a megyegyülésnek. Az épület szükséges felújításá­nak pénzügyi fedezetéről a jövő évi költségvetés tárgyalásakor dönt Bács-Kiskun önkormányzata. A tervek szerint igen sokszínű len­ne a ház hasznosítása. Sok egyéb mellett nyelvtanfolyamok, anya­nyelvi vetélkedők, filmvetítések, kézműves szakkörök és hagyo­mányőrző csoportok találnak ott­hont az épületben. Továbbá itt he­lyeznék el a nemzetiségi szerveze­tek irodáit. Az üres épület beren­dezéséhez hozzájárulnának a me­gyei nemzetiségi szövetségek és se­gítség várható a baden-württem­­bergi Dunai Svábok Alapítványá­tól. Több kérdés maradt ugyanak­kor nyitva, a megyei közgyűlés tudja-e biztosítani a ház működ­tetésének költségeit, indokolt-e a megyei nemzetiségi művelődési központ elnevezés, illetve szüksé­­ges-e a nemes célra önálló intéz­ményt alapítani? Az alapkérdés­ben, vagyis a ház nemzeti célú hasznosításában ugyanakkor tel­jes volt az egyetértés. Kőtörő Miklós, a megyei közgyűlés el­nöke a vitát összefoglalva úgy fogalmazott: nemzetiségeinknek biztosítanunk kell azokat a jogo­kat, amiket a határokon túl élő magyaroknak magunk is megkö­vetelünk. VI. Gy. Karácsonyi ajándék A rémi önkormányzat legutóbbi ülésén mérlegelve a falu szociális helyzetét úgy határozott, hogy ka­rácsonyra valamennyi óvodást és általános iskolást 1000-1000 fo­rinttal megajándékoz. A pénz szét­osztását a hét elején megkezdték. Erzsébet Halasé A korábbi lapszámunkban már bemutatott kiskunhalasi Erzsébet-szobor tervek szerint a közeljövőben a városé lesz. Szakértők országszerte az egyik legszebb Erzsébet-ábrázolásnak tartják az életnagyságú karrarai fehérmárvány mellszobrot. A Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat és Kiskunhalas város megállapodásának elfogadása után az alkotást a város polgár­­mesteri hivatalának házasságkö­tő termében szeretnék elhelyez­napok Kecskeméten ä PANKO JÁRMŰ AUTÓSZALONBAN 1992. december 16-tól 31-ig Nyitva: december 16-án 14-17 óráig, a többi napokon 10-17 óráig (szombaton és vasárnap is!) 6000 Kecskemét, Krúdy Gyula u. 17-19. Telefon: 76 320-421 A bemutatott autók megvásárolhatók, lízingelhetők és utánrendelhetők Vezérképviselet: DENZEL Hungária VOLVO 1061 Budapest, Andrássy út 8. , ... . Tel ' 131-5722 Biztonságot i minőség ad MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydok­torral — Húsz perc szolgáltatás 6.00: A Reggel — Közérzeti hírmű­sor 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Teli Vilmos — Francia tévé­­filmsorozat, 24/7. rész: Menedék (ism.) 10.00: Miami Vice — Amerikai kri­misorozat: Senki sem él örökké (ism.) 11.00: Játék 11.15: ZOOM — Your English Magazine — Today from Ber­lin 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 17.10: Megveszem ezt a nőt — , Mexikói tévéfilmsorozat 17.35: Képújság 17.40: Pénzvilág 17.50: Most — A sokoldalú fiatalok műsora 18.20: KultúrFelelős 18.35: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 18.45: Napközi — egy műsor és va­lami más 19.05: AKTuális 19.35: Esti mese. Máriusz, a macska — Angol rajzfilmsorozat: A találmány — Jó éjszakát kí­ván a Disney! 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Ez + Az — Szórakoztató mű­sor * 21.40: Közjáték (ism.) 21.50: Színházi napló 22.30: Krétakör — Politikai vitamű­sor 0.10: Híradó 0.15: BBC-híradó TV il. MŰSOR 15.10: „Hol vannak a katonák?" A pécsi körzeti stúdió műsora. A sorozat befejező adása 16.20: Műsorismertetés 16.25: Hírek — Időjárás 16.30: Bramac SE—RK Zágráb. Férfi kézilabda Szuper Kupa­mérkőzés. Közvetítés Veszprémből 17.45: Regionális híradó — Buda­pest, Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.18: Denver, az utolsó dino­szaurusz — Amerikai rajzfilmso­rozat (ism.): Video, ól 18.40: Zöldpont — A szabad idő­sportok magazinja 19.00: Kodály: Székelyfonó — Daljáték egy felvonásban. A Ko­lozsvári Állami Magyar Opera elő­adásának felvétele 20.25: „Nincs a földön gazda­gabb, szebb ország..." Sztálini filmparádé. Radványi Ervin és Szi­lágyi Ákos műsora 21.10: Új Reflektor Magazin — Érdekvédelmi riportműsor 22.00: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.50: A TV 2 filmklubja. Váloga­tás Alekszandr Szokurov film­jeiből. Az ember magányos hangja — Orosz film ÚJVIDÉKI TV 12.10: Műsorismertetés. 12.15: Hírek — szlo­vákul. 12.25: Intermezzo. 12.30: Hírek — romá­nul. 12.40: Hírek — ruszinul. 13.00: Helyi válasz­tások. 14.30: Körzeti választások. 16.00: Köztár­sasági választások. 15.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Intermezzo. 17.45: Szö­vetségi választások, utána műsorzárás. 19.00: Tv- M-ipló magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.15: Tv­­• 'i 20.30: Köztársasági választások 21.45: Hí­­mayyarul. 23.10: Tv-napló, műsorzárás. Napközben. 11.05: Válogatott perceink 11.35: Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, XX/16.12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a ház­nál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A református egy­ház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum — Házimuzsika. 17.05: Magyaror­szágról jövök.. . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sportvilág 19.25: Jó éjszakát, gye­rekek! 19.35: Szepesi Attila összeállítása. 20.05: Dél-dunántúli népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub — Tanakodó. 22.00: Késő esti.Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy meste­rek URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 9.00: Országgyűlés. 11.00: Derűre is derű (ism.). 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum (ism.) 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Lá­tatlanul. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: öomment vivent les Francais? 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00—14.00. 17.00 —18.30, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító — Zenés ébresztő. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben — A Tangofon együttes. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordi­­usz plusz. 11.00: Hírek— Időjárás. 11.05: Nap­óra. 12.00: Válogatás magyarnóta-lemezekrŐI. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű Szakonyi Károly: Vidám finálé. 13.30: Kedvencek a múltból A Stúdió 11 játszik. 14.00: Akár hifi, akár nem. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05—17.00: Rockszerda. Benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek. 16.00: He­­avy-óra 17.00: Hírek— Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyerhet. 18.00: Rockhullám — Da­vid Bowie. 18.30: Drogambulancia. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Népdal­körök és citerazenekarok felvételeiből. 20.00: Sokféle. 20.40: Visszaszámlálás 21.00: Hírek Időjárás. 21.05: Más-világ. 22.00: A Minden reg­gel című film zenéje. 22.30: Gary Burton együtte­se játszik. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sport­híradó. 23.10—4.20: Napforduló — Közben.:0.10 —1.00: Dzsesszshow. 4.03—4.20: Magyar nó­ták, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 9.00: Hírek. 9.10: Dr. Marcus Wel­­by (amerikai sorozat). Magatehetetlen apáca. 10.00: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó —játék. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (amerikai sorozat). 13.20: Kalifor­nia klán (amerikai sorozat) 14.15: A Springfield­­sztori (amerikaisorozat). 15.00: Kék vér (amerikai sorozat). Ki kétszer él... 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (amerikai sorozat). Az igaz­ság nem árthat. 17.30: Borzasztó kedves család (amerikaisorozat). Végjáték. 18.00: Fiatalok ma­gazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-soro­­zal). 20.15: Gyilkos éjszaka (amerikai thriler). 22.15: Téyétükör— magazin. 23.15: Gottsghalk­­show. 24.00: Sunset Beat (arnerikád mikusok. 1.00: Borzasztó kedves: család ;(ism.). 1.30: Ki itt a főnök? (ism.) 2.00: Dr. Marcu§ Welby (ism.). 3.00: Beszélgetés. 4.00: Robbané­kony (ism.). 4.30: Ifjúsági magazin. 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszé­dok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Drops (ism.). 9.30: Halló, Heino! (ism.). 10.20: Mozgó célpont (ism.). 11.55: Szerelicsekerék (ism). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat). Szegény bolond. 14.30: Szomszédok (ausztrál sorozat). Időzavar. 15.05: Colbyék (amerikai sorozat). Házasság. 16.00: MacGyver (amerikai sorozat). Nehézvíz. 17.05: Mindent vagy semmit játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szeren­csekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: A spessarti fo­gadó (német filmvígjáték). 22.00: Akut. 22.30: Beszélgetés. 23.25: Hírek, sport. 23.40: Hogyan szeresselek téged? (amerikai filmvígjáték). 1.30: MacGyver (ism.). 2.25: Műsorismertetés. PRO 7 KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek járás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Gyilkossággal vádolva (fiirn). 6.10: Maxwell-ügynökség (ism). 6.55: Vicki (am. sor.). Amilyen az apá . . 7.20: Rajzfilmek (ism.). 8.55: Harttól Hartig (ism.). 9.45: A ma­dárijesztő és Mrs. King (ism.). 10.50: Tíz körözött férfi (amerikai western). 12.15: San Francisco utcáin (ism.). 13.05: Bili Cosby-show (ism). 13.35: „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai so­rozat). Szellemkastély. 14.25: Volgái hajósok (olasz- francia kalandfilm). 15.55: Harttól Hartig (amerikaisorozat). Lassú ébredés. 16.45: Rajzfil­mek. 18.35: Bili Cosby-show (amerikai sorozat). Ki az, aki dohányzik? 19.05: San Francisco utcáin (amerikaitsorozat). A profi. 20.00: Híradó. 20.15: Egyéni megoldás (amerikai film). 21.55: Jake és McCabe (amerikai sorozat). Hölgy ezüstcolttal. 22.45: Könyörtelen éjszaka (amerikai film). 0.20: Hírek. 0.30: Kamerák előtt (ism.). 1.25: Hírek. 1.35: Tudathasadás (ism.). 3.20: Hírek. 3.30: Harry Fox esetei (ism.). SUPER CHANNEL 13.30: Hírek. 14.00: Belföld: tudósítások. 14.30: „Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg 17.00: Elő videoshow. 18.30: Bonan/u 'sor). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a 1 rsor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Fókusz- 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT, Katona József Színház: délután 5 óra: A KAK­TUSZ VIRÁGA. Bajor Gizi-bérlet. Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 es 8 órakor: BUMERÁNG. Színes, amerikai Ilim. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád mozi: három­negyed 6 és 8 órakor: DELTA FORCE 2. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Stúdió­­mozi: 7 órakor: ANYÁM KASTÉ­LYA. Színes, francia film. KIS­KUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: HALÁLOS FEGY­VER 3. Színes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: TOP GUN. Színes, amerikai film. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott! KTV: 9.00 10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00 -15.00: KÉPÚJSÁG. 17.30—18.00: Műsor­ajánlat. 18.00 19.00: TELESHOP. 19.00..-19.20: Almárium. 19.20 20.00: Kukues. 20.00 20.30: Szer­dai Extra. 20.30 22.05: Film: Ma­cho. USA-krimi (99 pere). 22.10 00.10: A Fekete Doboz Szerkesztő­ség műsora. IKTV: 10.00: KÉPÚJ­SÁG Reklám. 10.30: Szárnyát vagy a combját (105') Er., s/inkr. / vígjáték. 12.00—12.30: KEPUJ- ( SAG Reklám. 19.00:. KÉPÚJ­SÁG Reklám. 20.00: Ördöghegy (120') (ism.). USA. szinkr., akció. 21.30 22.00: KÉPÚJSÁG Rek­lám. Kiskun TV: 05 19: KÉPÚJ­SÁG. 19—-23: Sziy-TV műsora. Kecskemét, Ciróka Bábszínház (Rá­kóczi út 3.) 10 és 14 óra: Betlehem. Betlehem. A kolozsvári Puck Báb­színház előadása.

Next

/
Thumbnails
Contents