Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

1992. december 16., 5. oldal MEGYEI KÖRKÉP A városiasodás buktatói • A halasi korzó és az autók (Fotó: Straszer) Halasnak is van már sétálóutcá­ja, nevezetesen a Bokányi Dezső utca városközpont felőli ré­sze. Jóllehet nem olyan flancos, mint a szegedi Kárász, vagy a pesti Váci utca, azért — mezővárosi szinten — korzó ez a javából. Az utca új burkolatot kapott, diszes lámpák világítják meg, az egyik oldalán (mintegy 50 méteres sza­kaszon) butiksor várja a bámész­kodni, ruha-, csizmabemutatót tartani szándékozó városlakókat. A fesztelen sétát azonban foly­ton zavarják az üzletek előtt vagy a sétatér kellős közepén parkirozó autócsodák, amik — noha a KRESZ szerint ki vannak az utcá­ból tiltva — reprezentálják gazdá­juk közeli jelenlétét. Akik meg csak úgy madártávlat­ból, az utca másik oldaláról szem­­lélgetik a kirakatokat, jó ha néha a lábuk elé is néznek. Merthogy a Gyűjtemények Háza sarkán egy jókora (15-16 cm) vízcsőből ma­radt csonk meredezik ki a járdá­ból. Tervezője feltehetően nem szándékos buktatónak szánta, de -— végül is — az lett belőle. Bizo­nyíték rá, hogy a sok cipő- és csiz­maorrtól — ami megakadt benne — talán fényesebb, mint a szem­közti butikok egyes kirakatai. Kovács Pál SZEGÉNY EMBERNEK MINDEN FORINT SZÁMÍT Helyzetkép a szociális bolt környékéről Kiskunhalason a polgármesteri hivatal szeptember elejétől alpolgár­mesteri hatáskörben utalványboltot létesített a piaccsarnokban. Ezzel egy időben minimálisra csökkentet­te a kiosztott pénzbeli támogatások számát. A rászorulók harmadik hó­napja juthatnak utalvány ellenében az alapvető létszükségleti cikkekhez. A rendkívüli eseti szociális segé­lyezés során maximum kettőezer­ötszáz forint értékű áru vásárolha­tó személyenként. A nyitás óta a városban eltérő vélemények hang­zanak. Amikor odaérkeztem, a bolt előtt sokan várakoztak, azon­ban a vezető elmondta, hogy ennél sokkal többen szoktak lenni. — Forgalmunk teljesen kiszá­míthatatlan. A heti két nyitva tar­tási napon lehetnek tízen, s akár százötvenen is — meséli Vida Zol­tán, aki végtelen nagy türelemmel szolgálja ki vevőit. — Napi száz­­százötvenezres forgalommal dol­gozom. A szolgáltatás iránt nagy az igény. Az áru pillanatok alatt elfogy. Kicsi a raktárunk, s ezért például most sincs kakaó. Nyitás után két órával elfogyott. — Az emberek az egysíkú kíná­latra panaszkodnak. —- Sokan hónapokkal el van­nak maradva az árakat illetően. Mindent a Füszérttől szerzünk be, s nagykereskedelmi áron adjuk to­vább. Árucikkeink száma megha­ladja a százharmincat — ezt a későbbiekben még bővíteni szeret­nénk —, de mint mondtam, a rossz körülmények miatt sokszor elfogy egy-egy termék. Az a baj, hogy ilyenkor a vevők pánikba esnek. Nem értik meg, hogy az utalványt hatvan napig beválthat­­ják. —: Hogyan tudja ellenőrizni, hogy az kapta-e az utalványt, aki idehozza ? — A szociális osztálytól megka­pott listával és a személyi igazolvá­nyok segítségével biztonsággal dolgozhatok. Az elmúlt három hét alatt négyszáz embernek adtak ki utalványt, s ezért az utóbbi időben nagy volt a zsúfoltság. Remélem, ez az aránytalanság a közeljövő­ben meg fog szűnni. — Irigylésre méltó az a türelem, amellyel dolgozik. — Csodálatos érzés, még ha közvetett úton is, a szerencsétlen embereken segíteni. A várakozó emberek egy része először járt ott, volt, aki csak körülnézett, de volt olyan is, aki sajnos, mint mondta, már rendszeres vendég. Egy kö­zépkorú házaspártól megtudtam, hogy egy idős, rokkant szomszéd­juknak vásároltak be. Egyetlen ci­gányt sem láttam, többen hábo­­rogtak azonban azon, hogy több segélyt kapnak, mint bárki. Egye­sek azt is tudni vélték, hogy néhá­­nyuk a szociális boltban utalvá­nyon beszerzett árukat a helyi KGST-piacon olcsóbban eladja, az árát pedig elveri. A bolt közelé­ben árusító piacosok véleménye szerint a segélyt kapottak közül csupán harminc-negyven százalék a ténylegesen rászorulók száma. A kezdeményezést mindenki po­zitívan értékelte, voltak azonban, akik a módot és a minőséget kifo­gásolták. Rövid ott-tartózkodá­­som alatt egy mosolygós, idős bá­csi szavai érintettek meg legjob­ban: Aki kenyérben méri a pénzt, nem nagyfröccsben, annak minden fillér számít, s a pénze tovább elég a létfenntartáshoz. A szegény em­ber mindennek tud örülni, hiszen amíg száraz kenyér és hideg víz van, addig nem hal éhen! Sz. Huber Helga A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Szűk szerelmi háromszög Nem mindennapi ügy tárgyalásá­ra érkezett Bajára Kecskemétről Bo­­dóczky László tanácsa. Az érdekes­séget nem is annyira az életveszélyes testi sértés kísérlete jelenti, hanem a bűnügy körölményei. M. János, volt állami gondozott, bajai lakos, ha nem is békében, de azért eléldegélt feleségével albérle­tükben. Az alkoholista, és ráadásul értelmi fogyatékos férjnek valószí­nűleg szokásos italozása közben jött az ötlete, hogy vegyék maguk mellé lakótársnak a magányos P. Józsefet. Az újdonsült szobatárs nem sokára lakáshoz jutott a Deszkás utca 14- ben, s — mivel jó tett helyébe jót várj — magához invitálta a házaspárt is. így hárman laktak ezután a szoba­­konyhás kis zugban és nem csoda, hogy a párok rövid időn belül össze­kevered tek. A vége válóper lett, de ad­dig is együtt maradt a nagy hármas. Mondogatták ugyan a férjnek, hogy költözzön már el, de tulajdon­képpen jól elvoltak közösen. Egé­szen június 19-éig, amikor megtör­tént a tragédia. P. József aznap igen korán hozzálátott az italozáshoz élettársa—azaz M. J. -né—és barát­ja J. János társaságában. Nem is aka­­ródzott neki hazamenni, hiszen ilyenkor rendszeresen összevereke­dett kedvese férjével. A jó barát azonban megnyugtatta az aggódó szerelmest, hogy nyugodtan menje­nek, majd ő mindent elintéz. A lakásba érve aztán mindenki megnyugodhatott volna, mivel M. János békésen aludt. J. János azon­ban úgy vélte az adott szó kötelez, így felrázta a horkolót és kiparancsolta a házból. M. Jánosnak sem kellett több, közölte, hogy csak a tulajdo­nos követelésére hajlandó elmenni, azzal azonban íziben megegyezett, hogy aznap még ott alhat. Ezzel a férj úr vissza is hanyatlott, ám J. János gázsprayt kapott elő és az arcába fújt. Erre már begurult M. János és a sötét szobában felkapott egy kony­hakést, majd ordítozva hadonászni kezdett. Az már P. József pechje, hogy J. János helyett őt érte a kés, olyan sérüléseket okozva, melyek könnyen halált okozhattak volna. A bírósági tárgyaláson az ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a szúrás a kiszemelt J. Jánost éri, ak­kor önvédelemről lehetett volna szó. A bíró is megértő volt és enyhítő kö­rülményként vette figyelembe, hogy M. János ittas volt, továbbá tettét beismerte, megbánta, és ráadásul a sértettel kibékült. Mindezek figye­lembevételével egy év börtönbünte­tést szabtak ki rá, egy évre felfüg­gesztve. Az ügy pikantériája, hogy a férj, a feleség—a válóper folyamatban van —és annak szeretője továbbra is egy szobában lakik, sőt, a társaság négy főre bővült, miután M. János is oda­vette új élettársát. Géczy Zsolt MEGNYITJUK 1992. dec. 16-án Kecskemét-Hetényegyháza (Kossuth L. u. 150. sz. alatt) élelmiszer—vegyiéi diszkontáruházunké ru it Nyitva: 7-től 18 óráig, szombaton 7-től 13 óráig. SZILVÁSI ÉS TÁRSA B1 r. 4/12 TAKARÉKOSKODNI NEM TUDNAK Mennyit költhetnek a kisnyugdíjasok? A felmérések szerint az or­szág saját jogú nyugdíjasainak mintegy fete, az özvegyi nyugdí­jasoknak csak 95 (!) százaléka létminimum körüli nyugdíjból él. Viszonylag kedvezőbb helyzet­ben vannak azok, akik gyerme­keikkel vagy más, még aktív kereső rokonokkal élnek közös háztartásban, lényegesen rosz­­szabb viszont az egyedül élők sorsa. A legfrissebb statisztikai létmi­nimum-számítások szerint a vá­rosokban egyedül élő nyugdíja­soknak minimálisan 9453 forint­ra, a községekben élőknek pedig legalább 8616 forintra van szük­ségük ahhoz, hogy a legszeré­nyebb szinten megéljenek. Élelmiszerre egy-egy nyugdí­jasnak legalább 2900 forintot kell költenie. E kosztkeret még akkor is szűkös, ha figyelembe vesszük, hogy az idős emberek zöme kevesebb húst fogyaszt, mint a fiatalabbak, s többet for­dít tejtermékekre; tápanyagigé­nye az átlagosnál alacsonyabb, s az élelmiszer-kínálatból az ol­csóbbakat választja. A 2900 fo­rintból zöldséget és gyümölcsöt is csak az önfenntartáshoz elen­gedhetetlenül szükséges mennyi­ségben vásárolhat. Nem tud viszont takarékoskod­ni az egyedülálló idős ember a lakásköltségeken (lakbér, lakás­­fenntartás), amelyek a városok­ban minimálisan 3074, a közsé­• Valamivel alacsonyabbak a kiadási tételek azoknak a kisnyugdíjasok­nak az esetében, akik életük párjával közös háztartást vezetnek, hiszen a kiadások egy része — főként a lakásfenntartás rezsije — megoszlik kettő­jük között. gekben átlag 2700 forintot jelen­tenek. Hasonlóak az úgynevezett egyéb — ruházkodásra, mosásra, takarítószerekre, közlekedésre — fordított összegek is, amelyek a városokban egyedül élők számá­ra havi 3500, a községekben la­kóknak 2970 forintot tesznek ki. Ez év szeptemberében az átlag­nyugdíjak értéke 15 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban; az élelmiszerárak azonban ez idő alatt átlag 22, a háztartásienergia-árak pedig több mint 18 százalékkal emel­kedtek. Az előrejelzések még nehezebb időket jósolnak; a gyógyszerek, a nyugdíjasbérletek árának emel­kedése, valamint egyes alapvető élelmiszerek esetében a 0-kulcsos áfa megszűnése miatti áremelke­dés éppen azt a réteget sújtja leginkább, amely családi költség­­vetéséből már nem tud mit lefa­ragni. Számolják össze az autistákat! Az autista gyerekek otthoná­nak létrehozását — a megyei ön­­kormányzat egészségügyi bizott­ságához benyújtott szakvélemé­nyében — Bács-Kiskun megye tiszti főorvosa nem tartja aktuá­lisnak. Ezt az információt Kőtörő Miklóstól, a megyei önkormány­zat vezetőjétől hallhatták hétfőn a témában tartott tanácskozás résztvevői, a kecskeméti Platán Szociális Otthonban. Az általános megdöbbenést keltett orvosi hoz­záállás állítólagos indoka az, hogy nem tudni pontosan, hány, s mi­lyen fokban sérült autista gyer­mek is él a megyében. Hiába tehát a kecskeméti ön­­kormányzat jó szándéka a bentla­kásos otthon megépítését illetően — melyet civil felajánlások is tá­mogatnának —, a működtetésre a megye anyagi hozzájárulása nél­kül nem tud vállalkozni. A laikus megyei képviselő-testület pedig nyilván nem ítéli ezt meg a tiszti­­orvosi szakvélemény ellenére. Márpedig az autistáknak önálló intézményre van szükségük, mondta Hideg Antal kecskeméti alpolgármester, akit, a jelenlévők többségével együtt, újólag meg­győzött erről dr. IVeiss Mária pszichiáternek a tanácskozáson tartott előadása. (Felmerült ugyanis, hogy a fogyatékos gyere­kek különböző típusú, meglévő intézményeibe integráltan valósul­jon meg az autisták fejlesztése, képzése.) A találkozó háziasszonya, dr. Vörös Sarolta, pszichiáter szerint az orvosok körében is megnyilvá­nuló tájékozatlanság abból adó­dik, hogy az idősebb generáció egyetemi tanulmányai alatt még csak nem is hallhatott az autiz­­musról, mint kórképről. (Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna korábban is autisták, csak éppen nem ismerték fel a diagnó­zist.) Talán javít valamit ezen a helyzeten a kecskeméti kórházi és háziorvosok számára ugyancsak hétfőn megtartott szakmai tanács­kozás, Weiss doktornő részvételé­vel. A Platán-beli találkozón min­denesetre megállapodás született arról, hogy az autista gyerekek szüleinek nevében dr. Vörös Sa­rolta felkéri a megye tiszti főorvo­sát — mint az egyedüli személyt, akinek erre kiterjedhet a hatáskö­re — a Bács-Kiskunban élő autis­ták számának, állapotának felmé­résére. S ha a döntésben — a jelek szerint — legilletékesebb veszi ke­zébe az ügyet, talán feloldódik a jelenlegi lehetetlen helyzet is, hogy a sok jó szándékú bába keze kö-Aki ráadásul autista. PATTHELYZET NAGYBARACSKÁN ^ A régi elnök nem vállalta a jövőt Nagy várakozás előzte meg a Nagybaracskai Haladás Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet pénteki átalakuló közgyűlését, ugyanis el­terjedt az a hír, hogy az eddigi el­nök, Korsós Imre nem jelölteti magát a választáson. Ennek ellené­re a nyolc órára meghirdetett kez­dés kilencre tolódott, mert csak ek­korra jött össze a jelenléti ívek ta­núsága szerint a tagság alig több mint fele. A 412 tagból a nyugdíja­sokkal együtt csupán 219-en jelen­tek meg.'W, Mivel az elnöki posztra meghir­detett pályázatra két kívülálló is jelentkezett, egy napirendi pontot előre hoztak. Erre azért volt szük­ség, hogy a pénzügyi helyzet bizo­nyos mértékig kivilágosodjon az ő számukra is. A március 3-ai csődjelentés óta sok hitelezővel rendezték az adósságot már úgy, hogy közben a vagyonfelélés esz­közéhez nyúltak. Am még így is maradt bőven e negatív ered­ményből. Most két jelentős tétel; a halászcsárda eladása (erre egy német befektető ígért 250 ezer márkának megfelelőt), valamint a halastó 300 hektáros földbérleté­nek kiváltása volt a haltermelő és -tenyésztő közös vállalat részéről 1200 forintos aranykorona-érté­ken, ami 8-9 milliót takar. Az utóbbit parázs viták és többszöri magyarázat után jóváhagyták, míg a csárdánál a hivatalos érték­­becslés összegére emelték fel a kezüket (ami közel 15 millió plusz áfa), mondván, nem kótyavetyélik el ezt is bagóért. Így aztán a döntésből valószínűleg nem lesz sem üzlet, sem pénz. Az új alapszabály ismertetése előtt létszámellenőrzést rendeltek el, és kis híján be kellett rekeszteni az ülést, mert első olvasatra nem volt meg a határozatképességhez szükséges 207 fő. Ekkor viszont fennállt volna az a veszély, hogy esetleg jogutód nélkül megszűnik a szövetkezet. Rövid toborzómunka után aztán 209-re módosult az eredmény és folytatódhatott az ülés. A tervezethez többen is hozzá­szóltak, de inkább a személyes sé­relmek és indulatok kerültek fel­színre. Sokan kifogásolták a régi értelemben vett háztáji megszűné­sét; helyette 48 AK földhasználat illeti meg ezután a tagot. Bár Du­dás Istvánnak egy egész strófányi módosító indítványa és felvetése is volt, mégis az eredeti szövegezést fogadták el, egy ellenszavazattal. Ezután következett a választási procedúra a tisztségviselők szemé­lyére. Az elnökségre hárman pá­lyáztak: a helyi főagronómus Sle­­zák János (neki ez már a harmadik kísérlete), dr. Barna Gergely ag­rármérnök (ő a Hercegszántói Bács Tsz-t vezette) és a dávodi szü­letésű Gazdag János agrármérnök, növényvédő »szakmérnök (volt BKR-es, jelenleg munkanélküli). A 185 érvényes szavazatból egyi­kük sem érte el az egyszerű többsé­get, sőt, Slezák János és Gazdag János esetében holtverseny alakult ki 90-90 vokssal az igazgatósági tagságra. Mire ez az eredmény megszüle­tett, délután háromra járt az idő és ismét nem voltak annyian, hogy megkísérelhessenek egy újabb for­dulót. A folytatás és — ha minden igaz — a döntés december 28-ára marad, addig a már leköszönt el­nök Korsós Imre viszi tovább az ügyeket. Somogyi Gábor neblA Elektronikai Áruház Kecskemét, Trombita u. 6. Tol 76/482 103 GoldStar Karácsonyi _ meglepetés a GoldStar termékek LgsJ gazdag választékából! GOLD STAR 36 cm tv 51 cm tv 55 cm tv videolejátszó video 2 fejes mikrohullámú sütök 26 890 Ft; 17 l-es forgótányéros 32 600 Ft; 17 l-es forgót, digit. 35 990 Ft; 23 l-es forgótányéros 20 900 Ft; 23 l-es forgót, digit. 29 600 Ft; 28 l-es grillezős + AJÁNDÉK Minden készülék előleg nélkül 24 havi. takarékszövetkezeti HITEL-re megvásárolható 17 990 Ft; 19 990 Ft; 21 690 Ft; 25 990 Ft; 38 990 Ft. Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gagdag új évet kíván a Sz. K.

Next

/
Thumbnails
Contents