Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

****•»» 199 2. november 21., 5. oldal HÉT VÉGI MAGAZIN , Németh Marika nem gondol az öregségre • Németh Marika a Bál a Savoyban című darabban. A mögötte álló szobalány Zsolnai Hédi. <- A 67 éves Németh Marika 1948- ban lépett először a világot jelentő deszkákra: a Nebántsvirágot éne- kelte-játszotta az Operett Színház­ban. Már bemutatkozásakor tudta a szakma is, a közönség is, hogy új primadonnacsillag született. S a Csárdáskirálynő Szilviája, majd | később Cecíliája nemcsak egy csil- ■- lag, hanem állócsillag lett az ope­rett egén, aki jelenleg is fergeteges sikerrel alakítja a Nagymama cím­* szerepét. Most is bájos, szép jelen- 7 ség — most is a közönség, kivált a \ férfi nézők kedvence. * — A fiatalság megőrzésének va- ' lószínűleg nem egy, hanem több titka van — mondja, amikor hosz- szú, s még korántsem befejezett művészi pályájának egyik fontos feltételéről, a fizikai-szellemi fris­sesség megtartásáról beszélge­tünk. — Az egyik valószínűleg az, ami nekem megadatott, a derű, az életszeretet. Nem tartozom az ön­sanyargatók szektájába, imádom például a finom ételeket. Ráadásul férjem, Marik Péter is hasonló ízlésű. . . Fűszermániás vagyok, nagyon szeretem a hagymát, a fokhagymát. Ha csak tehetem, „szójázok” — nem értem, miért idegenkednek sokan tőle, hiszen a szója hússal keverve, jól befűsze­rezve jobb, mint az „igazi” ... A művésznő nemcsak a színpa­don, hanem közvetlen közelről is üde jelenség, igazi szépasszony. Úszik, tornázik, aerobikozik? Ne­vetve tiltakozik: — Az igazság az, hogy szeretek lustálkodni, üldögélni a képernyő előtt és gyakran varrogatok — egyik sem éppen sportos foglalatos­ság. Időnként azért egy keveset tor­názok. A ráncokkal nemigen kell küszködnöm, szerencsés alkat va­gyok — édesanyámnak is szép bőre volt. Szóval, nem járok kozmetikus­hoz, semmimet nem varrattam föl. Persze, a jó biológiai örökségen túl, azt hiszem, néhány egyéb tényező is segíti az öregség késleltetését. En­gem például a színpad nagy önfe­gyelemre nevelt, s ez erőt ad a ne­hézségek elviseléséhez, ahhoz, hogy a dolgokat úgy tudjam fogadni, ahogy vannak. Még az optimizmus is bizonyos mértékig önfegyelem kérdése. S az is, hogy bár sokszor tűnődök, meditálok — az öregségre nem gondolok. Végül a belső fiatal­ság megtartásában nagy része van annak, hogy imádom a szakmámat, a férjemet és a kertünket. Fiatalít, ha gondozom a virágokat, ha bele­feledkezem a természet szépségeibe. A kert hálás a szere te tért; az idén rengeteg almánk termett. Mostaná­ban almát eszem almával. Szabó Margit SZIN-FOLT SASVARI SÁNDORTÓL KÉRDEZTÜK: Vannak-e izgalmas pillanatok az életében? • Sasvári Sándor: — Majdnem min­dennap lovagolok. (Fotó: Walter Péter) A z életem tele van izgal­mas pillanatokkal. — Az előbb bekapcsolt az autód riasztója... — Az nem is annyira izgalmas. — Hanem? — Az sokkal jobban foglalkoz­tat, hogyan sikerül egy-ejy fellépé­sem, vagy egy előadás. Es az, átju- tok-e a lovammal az 1,60-as aka­dályon. — Azt még megértem, hogy a lovaddal izgulsz, de hogy előadá­son? — Jó, annyira nem izgulok, de felfokozott idegállapotra szükség van. — Ez sose múlik el? — Nagy baj lenne, ha elmúlna. — Hány szakaszra osztható az eddigi pályád? — Egy szakaszra. Elindult vala­honnan és egyfolytában ível felfe­lé. Amikor majd lefelé tart, abba­hagyom a színészetet, az éneklést. — Hogyan is kezdődött? Felidéz­néd a kezdeti izgalmakat? — Zenészként indultam, azután énekeltem. Amikor a Rock Szín­házhoz kerültem, átváltottam a színészetre. Mindig jó szerepeket kaptam. Az elsőre különösen bol­dogan emlékszem vissza, a Sztár- csinálókban Juvenalis voltam. Egyébként épp most újítottuk fel az említett sikerdarabot, melyet egyébként 283-szor játszottunk. Most ál-Jézust játszom benne, ko­rábban voltam már Jézus is. Izgal­mas színészi feladat a két végletet megoldani. — Tényleg, nagyon hasonlítasz Jézusra. — Tessék, te is ezzel jössz... — Az elmúlt tíz évben, mióta a Rock Színházban szerepelsz, min­den évben részt vehettél egy sikeres produkcióban. — Ha visszatekintek a játszott darabokra, mindegyikben olyan szerepem volt, melyet én is, a kö­zönség is szeretett. A Krónikás, a Bábjátékos, a Nyomorultak, a Jé­zus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Sztárcsinálók. Mindegyikhez kellemes emlékek fűznek, elraktá­rozom őket, de inkább előre tekin­tek. — Mégpedig? Mi a következő erőpróba? — A november eleji Sztárcsiná- lók-bemutatót követően jövő év tavaszán Londonban próbálunk szerencsét Malek Andreával együtt. Nem akarom elkiabálni, de arról van szó, hogy ott is bemutat­ják a Dorian Grayt. Ha minden igaz, májusban indulunk. — A pályaív legteteje ez lesz? — Most igen, de utána is csak felfelé szabad haladni. Ne kérdezd, mi lesz a következő lé­pés. Viccesen azt mondhatnám, legközelebb a Broadwayre hív­nak . . . — Eddig két lemezed jelent meg. Sikeresek? — Igen. Abban biztos va­gyok, akik hozzájutottak, szere­tik hallgatni a dalaimat. Csak az a baj, nagyon gyatra a ter­jesztés. — Lassan ott tartunk, hogy a művészeknek kell eladniuk saját anyagaikat. — Igen, és ha lenne néhány száz­ezer forintom, hatalmas reklámot csaphatnék a lemezeimnek. — Említetted, hogy lovaid van­nak! — Igen, mégpedig kettő. Majd­nem mindennap lovagolok, kime­gyek hozzájuk. Azután irány haza, lezuhanyozom, és kezdődhet az előadás, a fellépés. — Sokat jársz vidékre? — Nem mondanám. Ha nincs előadás a Rock Színházban és kí­váncsiak rám valamelyik vidéki te­lepülésen, akkor útra kelek. Mos­tanában nagyon szívesen járok fel­lépésekre Malek Andival. Kecske­métre is együtt jöttünk. Borzák Tibor A népszerű színésznő, Malek Andrea gyakran látható a televízió szórakoztató műsoraiban, estén­ként pedig legtöbbször a Rock Szín­házban játszik. Néhány éves pályája során remek szerepeket kapott, iga­zán nem panaszkodhat, minthogy nem is teszi. Csodálatos hangja van, így elsősorban zenés darabokra, musicalekre termett. Végre elkészült első nagylemeze is, várhatóan a ka­rácsonyi piacon kapható lesz. A mű­sorban ismert világslágereket, zenés darabok örökzöldjeit adja elő. Toldy Mária, Malek Miklós leá­nyáról sok mindent megírtak már a lapok. Szinte nincs is olyan kérdés, melyet ne tettek volna fel neki. Olyasmire voltunk kiváncsiak, ami­ről talán még nem nyilatkozott. Megkérdeztük: emlékszik-e még az első csókra? Andrea hevesen bólo­gatott, de mint kifejtette, nem igazán volt kellemes számára az első csók. Nem úgy sikerült, mint álmodott ró­la. Jobb elfelejteni. A későbbi csó­kokról, szerelmekről pedig semmit nem árult el a művésznő. Megtudtuk, hogy szívesen föld­höz csapná a tányérokat, de mivel sajnálja a szép porcelánkészletét, ezt nem teszi. Pedig sokszor szokott mérges lenni, hirtelen haragra gerjed akkor is, ha bántják, vagy miatta bántanak másokat. Lehet, hogy még az ajtót is rácsapná a rendezőjé­re. Szóval, Malek Andreáról még sok mindent nem tudunk! (borz) • Makk Andrea későbbi csókokról, szerelmekről nem árult el semmit. (Fotó: Walter Péter) Halott anyában élő magzat A németországi Erlangen klini­káján október 8. óta különös élet­mentés zajlik. A reanimációs szo­bában gépek, csövek és műszerek közepette élettelenül fekszik egy fi­atal lány. Október 5-én autójával megcsúszott, és fának ütközött. A mentők időben a helyszínre ér­tek, de olyan súlyosan sérült, hogy semmiféle élesztési kísérlet nem járt eredménnyel, 3 nap múlva beállt a klinikai halál — mondja a kórház főorvosa, majd így folytatja: — Az­tán szinte nem akartunk hinni a szemünknek: a méh, a placenta, a magzatvíz teljesen sértetlen. Az öt hónapos magzat ép! Gyors konzul­táció a nőgyógyásszal, az ideggyó­gyásszal, az újszülöttszakorvos kollégával és a törvényszéki orvos­sal, majd úgy döntöttünk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy a klinikailag halott testet legalább december végéig életben tartsuk. Vagyis addig, amikor a magzat már eléggé fejlett lesz ahhoz, hogy csá­szármetszéssel világra segítsük, in­kubátorba helyezzük. És csak ez­után kapcsoljuk le a berendezése­ket az anya testéről. Mindössze.ennyi a 18 éves Mari­on története, aki férj nélkül is gyer­meket szeretett volna. A kórházi bejelentés máris lázba hozta nem­csak a németeket. Szabad-e így kí­sérletezni? Miért nem hagyják a gyermeket is távozni az anyjával együtt? Az első napokban a lány szülei is azon a véleményen voltak, hogy ne kísérletezzenek. Mariont külön stáb vigyázza a klinikán; speciális berendezéssel megfelelő hőmérsékleten tartják a testet, mesterségesen működtetik a szívet, a tüdőt, hogy a magzat hoz­zájusson a fejlődéshez szükséges oxigénhez. Táplálását is művi úton • Portré a még élő Marionról. végzik, az anya gépekkel szabályo­zott keringési rendszerén keresztül. A költségeket, mintegy 100 ezer márkát közadakozásból gyűjtöt­tek össze. Egy pszichológus szerint azonban, ha sikerül is a szülés, va­lószínű, hogy károsodik a magzat, mivel hiányzik a méhen belüli fej­lődéshez szükséges érzelmi kap­csolat és a külső mozgás. „Erre is gondoltunk — jegyezte meg a fő­orvos —, ezért megbíztunk egy ápolónőt azzal, hogy időnként mozgassa meg az anya végtagjait, simogassa a hasát, beszéljen a magzathoz, hallgattasson vele ze­nét. Vagyis legyen együtt minden a szülésig.” Ez ideig három hasonló esetről tud az orvostudomány. Két szülés Amerikában történt, egy pedig Dániában. De az édesanya halála mindegyik esetben a terhesség elő­rehaladottabb állapotában követ­kezett be. És mindegyik babáért szorongott az édesapa. Marion gyermekéért csak a vi­tatkozók szorongnak. (MTI- Press) • Mariont külön stáb vigyázza a klinikán. Ki vasalja a brit miniszterelnök ingeit? Változnak az idők még a hagyo­mánytisztelő Angliában is. A tekintélyes Times, szokása elle­nére, Major kormányfő magánéle­tében kutat. A lap két munkatár­sa, Graham Paterson és Andrew Pierce — aki éppoly otthonosan mozog az alsóház, mint a kor­mányfői rezidencia berkeiben — azt írja, hogy John Major az angol font nevezetes Fekete Szerdája (szeptember 19.) és az azt követő számos egyéb nyomasztó nap óta „rendkívül ideges, testsúlya roha­mosan csökken, és villámgyorsan szürkülő haját kénytelen festetni”. A miniszterelnök figarója, a Cur- zon streeten lévő Trumpers fod­rászszalon mestere nyomban cá­folta a hírt. Norma Major asszony, a kor­mányfő neje méltóságán alulinak ta­lálta, hogy foglalkozzon az újságíró­duónak az ő személyét érintő állítá­saival. Patersonék úgy tudják, John Major az utóbbi időben olyan inge­rült, hogy felesége —• tinikorú gyer­mekeivel együtt — inkább visszavo­nult a família cambridgeshirei villá­jába. „Vajon — teszik fel a témához méltó drámaisággal *a kérdést a Times munkatársai — akkor ki az ördög vasalja az Egyesült Királyság miniszterelnökének ingeit?” Ezt valóban tudnia kell a népnek. (FEB) Nagytakarítás a Fehér Házban Milyen a jó elnökné? Eleanor asszony szerint — aki Roosevelt mellett a leghosszabb ideig lakott a Fehér Házban valamennyi elődjé­hez és utódjához képest —, a First Ladyt mindig látni kell, de sohasem hallani, ugyanis diszkrét módon kell ékesítenie férjének glóriáját. Nos, az már bizonyos, hogy Hillary Clinton, a 42. elnök hitvese nem vállalja ezt a szerepet. Közte és Jackie Kennedy között az a kü­lönbség, hogy míg az utóbbi egy hollywoodi sztárszépség tudatában vonult be az elnöki rezidenciába, s lett a férje hóditó árnyéka, addig Hillary asszony legalább olyan je­lentős szellemi értéket mondhat magáénak, mint a frissen elnökké választott férje. Egyebet nem is em­lítve, csak azt, hogy Amerika száz legjobb ügyvédje között tartják számon. „Az a szélsőséges nőtípus, aki a hatalmat jobban kedveli, mint a konyhát” — mondta róla a választás hajrájában a volt elnök- helyettes neje. A férjére mért csa­pásnak szánták a republikánusok Hillary asszony 1974-ben írt disz- szertációjának előbányászását, amelyben, jogászként a fiatalok­nak a szülőktől való függetlenségét taglalta. „íme - mondták az ellen­felek — a leendő First Lady tulaj­donképpen szét akarja rombolni az amerikai családot.” Ha a családot nem is, néhány szokást mindene­setre kisöpör majd a Fehér Házból. A Washington Post szerint kitessé- keli az eddig bejáratos sztárvendé­geket, köztük Schwarzeneggert, a cowboycsizmát, a teniszt, a rituális joggingot, a countryzenét és a jenki akcentust (MTl-Press). A TARTALOMBÓL A kismamák ne legyenek vegetáriánusok! 6. oldal Divatötletek 7. oldal Duci Dönci receptje 7. oldal Novemberi rejtvény­magazinunk nyertesei A november 7-én megjelent játé­kunkra nagyon sok olvasónk el­küldte a helyes megfejtéseket, me­lyek a következők: Az 5. oldalon: Nővérke, nem látom, azt a karcsú szőkét, akit ígért. ... az úr a háznál, hogy a vőlegény lejjebb van a tortán. A 6. oldalon: Én az alkohol miatt vonultam be, a feleségem ugyanis túl sokat ivott. ... krémet a süte­ménybe, hogy ne olyan legyen, mint a gumi. A 7. oldalon: Remé­lem, nem mondod azt, hogy most is képzelődök. Nyugodtan meséld el, ígérem, hogy nem mondom el senkinek. A helyes megfejtők közül ká­véfőzőt, készlettel nyert: Tóth László, Kecskemét, Széchenyi krt. 35. II/9. Könyvcspmagot nyert: Ádám Imréné, Kecel, Ná­das u. 8/3. és Felföldi Lászlóné, Izsák, Mező Imre út 47. Legközelebb december 5-én je­lentkezünk rejtvénymagazinunk­kal. LELKI POSTA „Már két éve elváltam a férjem­től, de jó barátságban maradtunk. A házasságunk közös megegyezés­sel bomlott föl. Van egy kisfiúnk is. Sokat találkozunk. A volt férjem másik városban Iákik. Nem igazán tudtam, milyen magánéletet él, így azután egészen megdöbbentem, amikor legutóbb bejelentette, hogy ismét megnősül. Mindig az volt a véleménye, hogy neki nem való a házasság. Persze, nem szóltam sem­mit. Magam sem értem, miért fog­lalkozom ilyen sokat ezzel a dolog­gal. Én nem is gondoltam eddig rá, hogy férjhez menjek újra. Tanítónő vagyok. Nagyon élvezem a munká­mat és sok időmet fordítom arra, hogy csiszoljak a tanítási módszere­men is. Szeretek kísérletezni, újíta­ni. Az óráimra sokat készülök. Ön­álló lakásom van, nincsenek ko­moly anyagi gondjaim sem, mert annyit költők, amennyire telik. Azt gondolom, nagyon független életet élek, és szinte semmi sem indokolja, hogy ismét férjhez menjek. A kör­nyezetem - szüleim, barátaim — pedig folyton veszekednek velem, hogy rosszul élek. Azt kellene az én helyzetemben a legfontosabbnak tartani, hogy házasságot kössek. A volt férjem döntése elbizonytala­nított”. Férje döntése ingataggá tette azt a hitét, hogy ha szokatlan formá­ban is, de még mindig egy családot alkotnak, összetartoznak. Férje élt a szabadságával, s reménykedik ab­ban, hogy most sikeres lehet a há­zassága. Ez szíve joga. Önnek ez a kijózanodás segítség lehet abban, hogy szembenézzen néhány dolog­gal. Mérlegelhesse, elszakadt-e ér­zelmileg is annyira volt férjétől, amennyire ezt a különköltözés után gondolta. Hiszen barátságuk folyamatos­sága azt jelentette, hogy szinte min­den gondját változatlanul megoszt­hatta vele ugyanúgy, mint eddig. Mindössze tapintatosan megkerül­ték mindazt, ami korábban feszült­séget okozott együttlétükben. De vajon ilyen formában egyedül clt-e. ahogyan ezt gondolta önmagáról? Valóban teljes függetlenségben tel­tek napjai? Talán látnak valamit az ön életében rokonai, barátai, amit eddig magának sem akart elismer­ni? Értékes emberi tulajdonságok­kal és tartalmas életformában él. De valóban gazdagodna gyermeke is és ön is, ha nyitottabb lenne a világ felé. A házasságot kétségbe­esetten hajkurászni semmi értelme. De igazi társra lelni, az nagyszerű lehetőség. Kúti Ibolya Malek Andrea és az első csók

Next

/
Thumbnails
Contents