Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-26 / 252. szám
4. oldal, 1992. október 26. MEGYEI KORKÉP ÖRÖM A FESTÉS, ÖRÖM A TANÍTÁS B. Mikii Ferenc műtermében • A mester a festőállvány előtt. B eszélgetés a Bács-Kiskun Me- gyéert-díjas B. Mikii Ferenc festőművésszel. A nemrég alapított és az idén első ízben kiadott „Bács-Kiskun Megyéért” kitüntetésben részesült a Baján élő B. Mikii Ferenc festőművész. A hetedik évtizedén túl is töretlen lelkesedéssel és intenzitással alkotó és tanító B. Mikii Ferencet a József Attila Művelődési Központban levő műtermében kerestem fel jókívánságaimmal, és kértem tőle rövid interjút. — Tavaly egy nagyszabású életmű kiállításról számolhattam be lapunkban, most a rangos kitüntetésről. A Bács-Kiskun Megyéért díj jelzi, hogy B. Mikii Ferencnek—a B., azaz ' Bácskai előnév, melyet megkülönböztetésül felvett is erre utal —, a szőkébb haza, a szülőváros mellett mindig volt mondanivalója a tágabb hazáról is.- Köszönöm, hogy ezt így látja. Valóban, rendkívül erős szálak kötnek Bajához, és nem kevésbé fontos számomra a tágabb környezet sem. Magam is úgy érzem — amiért ezt Kratochwill Mimi művészettörténész megfogalmazta —, hogy egész életemben a szülőföld iránti áhítatos tisztelet inspirált és adott ihletet a festéshez. — Csakúgy mint a tanitáshoz, mely a Képzőművészeti Főiskolán kezdődött, a bajai Rudnay Gyula vePN-Parti avagy receptcserebere DUCI DÖNCI mai ajánlata A sollvadkerh Szakái vendéglő étlapjáról: Vadkerti pincepörkölt zette képzőművészeti szabadiskolában folytatódott, és tart mind a mai napig a Rudnay mesterről elnevezett képzőművész körben. — A tanítás olyan nekem, mint a levegő. Nélküle nem tudnék élni. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay mester tanársegédje voltam. Amikor mesterem a háború végén nyugalomba vondult, egy, a nagybányaihoz hasonló szabadiskola megalapításának gondolatával foglalkozott. Én természetesen Baját ajánlottam neki. Hosszas előkészítő munka után, rengeteg nehézség elhárításával, és sok jeles bajai műpártoló támogatásával 1946. november 1 -jén megnyitotta kapuit a bajai szabadakadémia, mely kitűnő művészek és tanárok egész sorát bocsátotta szárnyra, indította útra. Említhetnék neveket, de nem teszem, hiszen valamennyiükről aligha emlékezhetnék meg itt. — Az idei év — azt hiszem jól tudom — a Rudnay Képzőművészeti Kör fennállásának 40. évfordulója. — Rudnay mester, magas kora miatt 74 éves volt akkor, 1952-ben, visszaköltözött Budapestre. A szabadakadémia átalakult képzőművészeti körré, melynek vezetését én vettem át. Voltak is, vannak is tehetséges tanítványok, akikkel öröm számomra az együttes munka, öröm a tanítás. MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ Mátyás és kora Műveltségi vetélkedőt hirdet a kecskeméti és a város környékén működő általános iskolák felső tagozatos tanulói számára Mátyás és kora címmel, a király születésének 550. és az iskola fennállásának 10. évfordulója alkalmából, a kecskeméti Mátyás király-iskola. A verseny 3 írásbeli fordulóból áll. Ezen a fordulókon legjobban szereplő csapatok meghívást kapnak a március 19-ci döntőre. A szervezők olyan 3 fős csapatok jelentkezését várják, amelyek ismerik a kor irodalmát, művészetét, s történelmét. A nevezéseket és a feladatok megoldását az iskola címére (Mátyás Király Általános Iskola 6000 Kecskemét, Mátyás király krt. 46.) Mátyás és kora jelzéssel kell továbbítani. Irodalomjegyzéket az első forduló feladataival küldenek a szervezők. ELLENŐRZÉS A KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓNÁL Ötvenmilliót is fizethet a város? A kecskeméti önkormányzat tulajdonában levő városi televíziónak (KTV) nincs sugárzási engedélye. Ez derül ki Hideg Antal alpolgármester írásos válaszából, amit Körmöczi Béla képviselő korábbi interpellációjára ad, s ami a város legközelebbi közgyűlésén kerül napirendre. A polgármesteri hivatal pénzügyi irodája a KTV vezetőjével szemben szorgalmazott fegyelmi eljárásról szintén tájékoztatást ad Hideg Antal. De nézzük sorban, miről is van szó. Célellenőrzést tartottak idén tavasszal a városi tévénél, amely kiderítette: a legutóbbi leltár, 50 százalékos értéken, 171 ezer forint hiányt mutatott ki. Az eltűnt filmfelvevőt, fényképezőgépet, előhívóasztalt stb. a KTV könyvjóváírással vette át a megyei filmstúdiótól. A moziüzemi vállalattal megegyeztek, hogy ezeket a Városi mozi épületének tetőterében tárolják. A Videotéka kialakításakor azonban a zárt helyiséget feltörték és az eszközöket kidobálták. Dr. Szom- bathy Zoltán főszerkesztő levélben jelezte a moziüzem igazgatójának, hogy a felelősséget áthárítja a példátlan cselekmény miatt. Ez a levél azonban nem került elő sem a városi televízió, sem a moziüzem irattárából. Miklós Józsefné, a polgár- mesteri hivatal pénzügyi irodavezetője az ellenőrzés realizáló megbeszélésén elmondta: nem bizonyított, hogy a feltört raktárban azok az eszközök voltak, ami a leltározásnál hiányzott, továbbá a feltörés után jegyzőkönyvet kellett volna felvenni, hogy mik vesztek el. Hideg Antal mindezeket mérlegelve úgy döntött, nem indít fegyelmi eljárást a tévé vezetője ellen. Mégpedig azért, mert az eltűnt eszközök majdnem bizonyosan nullára amortizálódtak. Az alpolgármestert sokkal inkább a város televíziójának általános szervezettsége aggasztja: az intézménynek nincs szervezeti és működési szabályzata, kollektív szerződése, ügyrendi, valamint számviteli szabályzata, személyre szóló munkaköri leírásai. A képviselő-testület elé kerülő 27 oldalas tájékoztatóban ezek némelyikének hiányára van magyarázat, másokéra nincs. Hideg Antal a televízió közszolgálati és vállalkozói tevékenysége szétválasztásának szabályozását is hiányolja. Ugyanis ezek más adózás alá esnek, s egy 1991-es pénzügyminiszteri rendelet szerint a szervezeti és működési szabályzatban kellene a két dolgot elhatárolni. Például a vállalkozói tevékenység eredményéből le kell vonni a műszaki eszközök (kamerák, stúdióberendezések stb.) értékcsökkenését. Az alpolgármester szerint, önköltségszámítás híján ezt aligha végzi a KTV. A televízió főszerkesztője szerint alapfeltétel lenne, hogy egyáltalán meghatározzák a közszolgálati tevékenységet. (Képviselő-testületi döntés szerint a kulturális és sportbizottságnak július 30-áig kellett volna meghatároznia a KTV feladatait. M. Gy.) A vállalkozói és közszolgálati tevékenység szétválasztásában a pénzügyi iroda vezetője egyébként elfogadja az ellenőr és a főszerkesztő érvelését, mely szerint a költségeket a könyvelésben elkülönítik. A városi televízió műszaki berendezéseinek korszerűsítésére a nyár elején a közgyűlés 25 millió forint hitel felvételét engedélyezte az intézménynek, egyúttal a kölcsönre, valamint kamataira készfizető kezességet vállalt az önkormányzat. A tévé fizetésképtelensége esetén a városnak 1996-ig ez 45-50 milliós terhet jelentene. Tájékoztatójában az alpolgármester arról is beszámol: szeptember 30- án a bank 1 millió 923 ezer forint kamatért máris jelentkezett a kezességet vállalt önkormányzatnál, mivel a KTV számláján nem volt elegendő pénz. Az alpolgármester azt is kiderítette: a televízió az ön- kormányzatnak szintén tartozik 3,6 millióval, s szerinte hibázott a gazdasági bizottság, amikor a 25 milliós kezesség megszavazása előtt ezt az információt nem osztotta meg a képviselőkkel. A tartozás egyébként a több milliós évi önkormányzati támogatáson felül, 1989-től adott többlet finanszírozásból adódik. A területért felelős alpolgármester tanulmányát azzal zárja: meggyőződése, hogy a jelenlegi helyzetben senki, semmi bizonyosat nem tud a városi televízió gazdasági kilátásairól. A sugárzási engedélyt feszegető interpellációra válaszolva Hideg Antal úgy véli, hogy a frekvencia- engedély hiánya teljes egészében a volt városi tanácsot terheli. A televízió vezetője a lakosság érdekében járt el az adások kábeltovábbításán túli sugárzásával. A városi tanács viszont annak idején úgy utalta át az 5 millió forintot a vállalkozónak, hogy az a műszaki megvalósitáson túl elmulasztotta beszerezni a sugárzási engedélyt. A kísérleti adás 1989. elején kezdődött, s júliusban rendelték el a frekvenciamoratóriumot. A rendelkezésre álló több hónap alatt a hiány pótlásának a nyomára sem bukkant az alpolgármester a városházán, pedig a szükséges nemzetközi egyeztetések közül a műszaki átadáskor már csak a jugoszláv hiányzott. A frekvenciamoratórium törvénytelenségét hangsúlyozva Szombathy Zoltán is elismerte személyes felelősségét, hiszen a tulajdonos önkormányzatot nem tájékoztatta a problémáról. A képviselők elé kerülő dokumentumok szerint az adások sugárzásáért a főszekesztő ellen a frekvenciagazdálkodási intézet kétszer szabálysértési feljelentést tett, de a rendőrség eltekintett a bírságtól. Mihályka Gyula A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Apróra vágunk (4 személyre) egy nagy fej vöröshagymát, zsíron enyhén megfonnyasztjuk, meghintjük egy púpozott kiskanál pirospaprikával, majd közé keverünk 80 dkg kockára vágott marhalábszárat. Kis vörösbort öntünk alá, lassú tűzön puhára pároljuk, ha a levét elfőné, még egy kevés bort adunk hozzá. Mikor már majdnem kész, sózzuk, és 10-15 dkg megtisztított sertésvelövel teljesen puhára pároljuk, amitől nemcsak ízletes, hanem sűrű is lesz a mártás. Friss kenyeret és savanyúságot kínálunk hozzá. OLVASÓNK RECEPTJE Nekünk tetszik, de választásunk nem biztos, hogy megegyezik a zsűri későbbi ítéletével. Diós pite Hozzávalók: 1 bögre cukor és 1 vaníliás cukor, 1 bögre darált dió, 1 bögre tej, 1 tojás, dió nagyságú zsír, másfél bögre liszt, 1 sütőpor. Mindezeket összekeverjük és zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, kisütjük. Habot készítünk: 6 tojás fehérjét kis porcukorral gőz fölött keményre verünk; amikor már jó kemény, akkor rátesszük a kalácsra és a tetejére pörkölt diót, arra pedig olvasztott csokoládét rakunk. Hegedűs Anita Kelebia A PN-Parti födíja: konyhabútor! Várjuk a válaszrecepteket. A borítékra Írja rá: PN-PARTI. Játékszabályunk az okt. 14-ei lmunkban olvasható. Pofon a sörözőben Nem lennénk pontosak, ha azt írnánk, hogy megint meghalt egy ember a kocsmában. Mert bár az szomorú tény, hogy egy ember meghalt, a kocsma azonban jelen esetben nem helyes kifejezés, mert a tragédia az izsáki Non-stop sörözőben történt. Amint a körülményekből már sejteni lehet, az egyik „főszereplő” természetesen az alkohol, az ittas állapot volt. Nem a sörözőben elfogyasztott alkohol, mert itt egy idő után már nem szolgálták ki a hölgykoszorúval betérő vendéget. Ebből támadt a vita. A múlt év december 17-én, este hét óra körül történt az eset. Ebben az időpontban tért be ugyanis az említett sörözőbe — három, ittas állapotban lévő nő társaságában — Deák Imre. Folytatták az italozást, vagyis ráittak a már elfogyasztott szeszre, a hangulat emelkedett, hangoskodtak, veszekedtek, az egyik hölgyet a sörözőből kénytelenek voltak kivezetni. Ekkor történt, hogy a felszolgáló nő megtagadta, hogy további rendelést teljesítsen Deáknak, vagyis nem volt hajlandó kiszolgálni. Az ittas férfi emiatt felkapta a vizet és ordenáré hangnemben sértegette a felszolgáló nőt, fejének szétverésével fenyegette és „anyázott”. A Non-stop dolgozója erre felszólította a vendéget, hogy legyen szíves távozzon, hagyja el a sörözőt. Már-már természetes, hogy Deák Imre erre nem volt hajlandó, tovább hangoskodott, sértegetett. Megsokallta ezt a sörözőben tartózkodó Csűri Ferenc, akinek a felszolgáló nő a menyasszonya volt, de aki eddig, amíg a menyasszonyát útszéli szavakkal szidták, türtőztette magát és bizonyára úgy vélte, lecsendesedik a részeg férfi és elcsitulnak a bajok. Most azonban már látszott, hogy közbe kell lépnie. Oda ment Deákhoz és kérte, hagyja abba a szidalmazást és távozzon a sörözőből. Az ittas ember erre közelebb lépett Csurihoz, aki ebben támadó szándékot vélt felfedezni és meglökte a közeledő férfit. Deák Imre ekkor felemelte a jobb karját, hogy megüti az „okoskodó” embert, de ekkor ő kapott egy hirtelen pofont Csűri Ferenctől. Az ittasságtól és az ütés erejétől megtántorodott Deák — egyensúlyát keresve — hátrafelé lépett, de egy ott lévő fotelban megbotlott és teljes hosszában végigvágódott a söröző padlózatán, fejét keményen belevágta a kőpadlózatba. Az ütő- dés olyan erejű volt, hogy a férfinek betört a koponyacsontja és agyzúzódást szenvedett. A gondos orvosi kezelés ellenére alig egy órával azután, hogy belépett a sörözőbe, meghalt. Természetesen Csűri Ferenc izsáki lakos ellen eljárás indult és ennek végkifejlete az lett, hogy a megyei bíróság bűnösnek találta halált okozó testi sértés bűntettében. Ezért két évi börtönbüntetésre ítélte, de annak végrehajtását négy évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Ugyanakkor kötelezték, hogy a felmerült 8 500 forint bűnügyi költséget fizesse meg. Az ítélet kiszabásánál a büntetőtanács súlyosbító tényezőként az élet elleni cselekmények elszaporodott- ságát említette, míg enyhítő körülmény volt, hogy Csűri bűnösségére is kiterjedő, ténybeli beismerővallomást tett, cselekményét megbánta és, hogy a sértett provokatív magatartása is közrehatott az esetnél. Az ítélet fel nem függesztett részében jogerős és végrehajtható. G. S. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — törvénytippel 6.00: A Reggel 8.05: A Financial Times heti üzleti híradója 8.30: Közjáték — A héten: Kölcsey Ferenc: Paraineisis 8.35—12.05: Napközi Benne: 9.00: Walt Disney bemutatja (ism.) 10.45: Játék 12.00: Hirek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg 17.10: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.35: Képújság 17.40: Kárforintok 17.50: Pénzvilág 18.00: Dimenzió 18.45: „Veletek vagyok mindennap" 18.55: Napközi 19.15: Bűvös hatos 19.35: „Engedjétek hozzám!" 19.40: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disneyl 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Ars Musica — Képek a magyar zene történetéből — V. rész: Az erdélyi udvar zenéje 21.05: David Hare: A titkos elragadtatás 22.05: Közjáték (ism.) 23.10: Kultúr-újlak 8 — Művészeti sorozat 23.45: Késő esti Híradó TV II. MŰSOR 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Műsorismertetés 17.05: Hírek — Időjárás 17.10: Felsőfokon 17.25: Kérdezz! Felelek 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.20: A könyvek könyve — Amerikai rajzfilmsorozat — A próba 18.45: Van 5 perce? Bartók: Három burieszk 19.00: Tanúságtevök — Portréfilm Sója Miklós görög katolikus lelkészről 19.48: Matt 13 lépésben — Német tévéfilmsorozat XIII/8. rész: Leszúrja vagy felakasztja 20.19: Remekművek — Liszt Ferenc: I. Mefisztókeringő 20.30: Telesport 21.00: Stúdió '92 — A TV 2 kulturális hetilapja 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Az utolsó tánc — Német film 40' ÚJVIDÉKI TV 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Öra — szlovák nyelvű műsor. 16.00: Spektrum — szlovákul. 16.30: Gyermekműsor — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.45: Tv- napló— románul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.20: Napjaink — magyar nyelvű műsor. 21.20: Hírek — magyarul. 21.25: Külpolitika. 21.55: Nagy terv — ruszin nyelvű műsor. 22.55: Tv- napló. Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Szonda (ism.). 11.35: Szobotka Tibor novelláiból. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök . . . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Sándor Iván irodalmi összeállítása. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Egy énekes — több szerep. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Irodalmi világjárás. 11.30: Riportműsor (ism.). 13.00: Amerika Hangja. 14.00: A tegnap slágereiből. 14.30: A nyitnikék postája. 15.00—18.30: Országgyűlés. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jezi- ku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Pedagogical Pop 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00—13.00, 21.00— 23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zeneszó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendárium 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00—17.00: Kettőtől ötig. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Samsung-játék. 18.00: Garázs. 18.30: Tárcsázz! 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Táncházi muzsika 20.00: Más-kép(p). 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. — Beszélgetés Pataky Attilával, az Edda együttes új albumáról. 22.30: Bemutatjuk a Brecker Brothers Return of the Brecker Brothers című lemezét. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10 —4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Kossuth kh, Petőfi URH. Benne: 23.15—0.09: 1967. Slágerek, hangulatok —jelen időben. 4.03: Verbunkosok, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.50: Owen Marshall (am. sor.). Varázslatos Glória. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.05: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Apát ígértem neked. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.15: A Spring- field-sztori (am. sor.). 15.00: Quincy (am. sor.). Az urna. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó — játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor.). 20.15: Columbo (am. krimisor.). Halálos főnyeremény. 22.05: Életre-halálra (sor.). 22.45: Kulturális magazin. 23.15: Gottschalk- show. 24.00: Trópusi hőség (ism.). 1.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Milliomosok előnyben. 1.30: Quincy (ism.). 2.25: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.15: Robbanékony (ism.). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Állatvilág (ism.). 9.30: Tarzan (ism.). 9.55: Enterprise űrhajó (ism.). 10.40: Körülötted forog a világ (ism.). 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.40: A nap tippje. 12.45: Tele- börze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.). A férfi dönt. Eileennek kétségei támadnak Mal- colmmal kötendő házasságát illetően. Sally végre mindent meg tud beszélni apjával. Scott munkát talál, aminek Charlene egyáltalán nem örül. Des néhány napra egyedül marad Jamie-vel. 15.05: Hotel (amerikai sor.). Versenyfutás. 16.00: MacGyver (am. sor.). Borban az igazság. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás 20.15: A hegyi falu orvosa (sorozat). 21.55: Fantasztikus fenoménok (sorozat). 22.55: Hírek. Sport. 22.55: Újdonságok és történetek. 23.45: Rövidfilm. 0.05: Filmkészítők. 0.20: MacGyver (ism.). 1.15: Műsorismertetés. PRO 7 5.25: Óriások bolygója (ism.). 6.15: Kiwi (sor.). Szellemkenu. 6.40: Rajzfilmek (ism.). Gadget felügyelő — Widget, a kis őr — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 8.15: Harttól Hartig (ism.). 9.05: Lottó (ism.). 10.10: Gyilkosság a kertben (ism.). 12.05: Hardcastle és McCormick (ism.). 13.00: Riporterek (ism.). 13.30: Dokumentumfiim. 13.45: A madárijesztő és Mrs. ..King (am. sor). Kalahári-lista. 14.35: Ördögi nő (amerikai western). 15.55: Harttól Hartig (am. sor ). Az utolsó ugrás. 16.45: Rajzfilmek — Gadget felügyelő — Alvin és a mókusok — Tiny Toon kalandjai — Flintstone család. 18.30: Bill Cosby-show (am. sor.). Ruha teszi az embert. 19.00: San Francisco utcáin (am. sor.). A halál riportere. 20.00: Híradó. 20.15: Égő ágy (amerikai film). 22.10: Pénzcsinálók (ausztrál krimi). 23.55: Világok háborúja (amerikai sorozat). Játék életre-halálra. 0.55: Hírek. 1.05: Akasszátok magasabbra! (ism.). 3.00: Hírek. 3.10: Az Angyal (ism.). 3.55: Hírek. 4.05: Nyersbőr (ism.). SUPER CHANNEL 13.00: Japán üzleti élete. 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor.). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a kém (sor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Eco-rekord. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Dühöngés (amerikai film). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, KISKUN TV KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1992 okt, 26.—okt. 31-ig előzetes műsor. 26., hétfő NINCS ELŐADÁS. 27., kedd este 5 órakor POMPADOUR Vörösmarty Mihály-bérlet. 28„ szerda este 5 órakor POMPADOUR Bajor Gizi-bcrlet. 29., csütörtök este 7 órakor POMPADOUR Kada Elek-bérlet. 30., péntek este 7 órakor POMPADOUR Bla- ha Lujza-bérlet. 31. szombat este 7 órakor POMPADOUR Csortós Gyula-bérlet. November 1 -jén, vasárnap délután 3 órakor: NAPLEMENTE ELŐTT Ruttkay Éva-bérlet. Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FÉRFIAS JÁTÉKOK színes mb., amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 ! órakor KIKAPAROD, MEGKAPOD. Színes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor ÉBREDÉSEK. Színes, mb., amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 5 és 7 órakor ÁLLJ VAGY LŐ A MAMÁM. Színes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor TRÜKKÖS HALÁL 2. Színes. mb„ amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. KTV: 9.00—10.00 KÉPÚJSÁG 14.00—15.00: KÉPÚJSÁG. 18.00 19.00: TELE- SHOP. 19.00—19.20: Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 329-990. 19.25 19.55: Mezőgazdasági Magazin. 20.00 21.10: Kecskeméti Magazin. A tartalomból: — Az elmúlt hét hírei — Kulturális ajánlatok — Sport. 21.15—21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 329-990. 21.30. Film: FLASH GORDON. Amerikai set-fi, 106 perc.