Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-19 / 247. szám
2. oldal, 1992. október 19. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Újra tiltott műtét ? Kemény viták kereszttüzébe került a terhesség megszakítását szabályozó törvényjavaslat. A polémiák hőfokát talán még növeli a tárgyalások gyorsított üteme. Ha ugyanis a parlament az idén nem alkotja meg az abortusztörvényt, az Alkotmánybíróság döntése értelmében a most hatályos alacsonyabb szintű jogszabályok érvényüket vesztik és törvény híján szinte jogi anarchia következik be ezen a területen. Mi az abortusztörvény sajátossága? Az, hogy a kormány két változatot tett a Ház asztalára. Az egyik a jelenleginél valamelyest szigorúbb, a másik enyhébb feltételekhez köti a terhesség megszakítását. Jelzés értékű, hogy nem derül ki, a kormányzat melyiket támogatja. Nyilván, mert a koalíción belül sincsenek kikristályosodott, egységes álláspontok. A változatokról, az esetleges módosításokról tehát nem a párthovatartozás, a frakciófegyelem, hanem a személyes meggyőződés fog dönteni. Milyen vélemények ütköznek ? A szigorítás hívei a magzat élethez való jogából, az élet kioltásának morális elfogadhatatlanságból indulnak ki. A teljes liberalizálás támogatói pedig abból, hogy az anya, a család kizárólagos joga a döntés a nem kívánt terhesség megszakításáról. A két szélső pólus között természetesen sok más „köztes” vélemény is markánsan megfogalmazódott. Újra tiltott műtét lesz? Remélhetőleg nem tér vissza az an- tihumánus gyakorlat, s törvényes jog lesz a gyermekvállalás eldöntése. A Ház állásfoglalását alighanem két, parlamenten kívüli tényező is befolyásolja majd. A fejlett világ egyértelműen a tilalmak enyhítése felé halad és a hazai közvélemény is túlsúllyal — a közvélemény- kutatók szerint 70 százalékban — a megengedőbb rendszert tartja elfogadhatónak. A honatyák és honanyák többsége személyes felelősséggel, de nyilván ennek tudatában jog az abortusz-törvény minden paragrafusáról voksolni. (bajnok) Vita az SZDSZ külügyi programjáról A szabaddemokraták külügyi programját vitatta vasárnap a párt országos tanácsa. Az SZDSZ hosszú távú külpolitikai elképzelései között az Európához való csatlakozás áll az első helyen. Ezt egy átgondolt előkészítési folyamatnak kell megelőznie — emeli ki a program —, amely megteremti a szükséges gazdasági, jogi és lélektani feltételeket. Kiemelten foglalkozik a dokumentum hazánk regionális külpolitikájával és ezzel szoros összefüggésben a kisebbségi kérdéssel. Határozottan leszögezi: országunk a térség teljes körű demokratizáció- jában és európai felzárkózásában érdekelt, és fenn kívánja tartani a szomszéd államokkal a párbeszédet. Hol van a bajok gyökere? A piacgazdaság és a szociális problémák viszonya volt a témája a Magyar Szociológiai Társaság szombaton kezdődött kétnapos kongresszusának. A rendszerváltás óta jelentkező bajok — a nemzeti jövedelem csökkenése, az elszegényedés, a munkanélküliség, a nyugdíjrendszer csődje, a lakáshoz jutási rendszer összeomlása stb. nem a rendszerváltozásból származnak, hanem a régi társadalmi és gazdasági rendszer ellehetetle- nüleséből és összeomlásából — mondta előadásában a társaság alelnöke, Kemény István. Az előadók a továbbiakban a munkanélkülivé válás kockázatáról, a munkanélküliségből való kilábalás esélyeiről, valamint a munkanélküliek segélyezési problémájáról szóltak. HETI SOROZATUNK A RABSZABADÍTÓ VISSZAEMLÉKEZÉSE Forradalom Kecskeméten (1.) Fejtő Ferenc díja „Amikor belekezdtem A népi demokráciák történetének megírásába, magam sem gondoltam volna, hogy még megírhatom e korszak végének történetét is” — mondotta Fejtő Ferenc, a Párizsban élő, ismert magyar történész és publicista. Fej- tőnek péntek este a francia nemzetgyűlés elnöke, Henri Emmanuelli nyújtotta át ünnepélyes keretek között a nemzetgyűlés idei irodalmi díját, amelyet A népi demokráciák vége című, nemrég megjelent könyvéért ítélt oda neki az ismert történészekből álló zsűri. TALLÓZÓ Mintegy 14 millió dollár „gurult” az SZKP-hoz A guruló dollárok bűnügyében az ügyészség nyomozást rendelt el március 9-én, ismeretlen elkövetőkkel szemben, devizagazdálkodás különösen nagy értékre történt megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt. A Magyar Nemzet a nyomozás állásáról, eredményeiről kérdezte dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt. A nyomozás adatai szerint* hány éven keresztül fizetett az MSZMP az SZKP-nak és mennyit? A nyomozás során összegyűjtött dokumentumok alapján tételesen megállapítható, hogy az MSZMP 1960-tól 1987-ig évenként milyen összeggel járult hozzá a Szovjetunió Kommunista Pártja által kezelt Nemzetközi Szolidaritási Alap fenntartásához. Bizonyított, hogy az MSZMP 1960—1964-ben évenként 350-400 ezer, 1965—1975-ben 500- 500 ezer, 1976—1987 között pedig évenként 650 ezer USA-dollárt küldött a nemzetközi alapnak Moszkvába. Az összes valuta — mintegy 14 millió dollár forintértéke a vásárláskor érvényes árfolyam szerint valamivel több mint 400 millió forintnak felel meg. Az előzőekhez szükségesnek tartom hozzáfűzni, hogy a rendelkezésünkre álló közvetett adatok szerint az SZKP 1949- ben hozta létre az alapot. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP), az MSZMP jogelődje először 1951-ben járult hozzá a szolidaritási alaphoz. Arra egyáltalán nincsenek adataink, hogy az 1950-es években mennyit fizetett az MDP Moszkvának. — Kik döntöttek a dollár átutalásáról? Kik tudtak erről? — Magyarországon a legnagyobb titoktartás övezte a moszkvai szolidaritási alaphoz küldött hozzájárulást. Arról az első számú pártvezetőkön kívül csak az MSZMP pártgazdasági és ügykezelési osztályának vezetője, valamint a politikai bizottság és a KB-titkárság néhány tagja tudott, akiknek az egyetértésével került sor a hozzájárulás fizetésére. Ezt az említett testületek üléseiről készült jegyzőkönyvek és hangfelvételek tanúsítják. Az MSZMP dollár- 'vásárlásairól természetesen tudtak még az MNB vezetői is. (Magyar Nemzet, okt. 16.) Csanyteleken születtem 1932- ben. 1944-ben a faluból Félegyháza felé menekült a családunk,, s Alpáron, az apácáknál pihentünk meg. Itt értek utol bennünket az oroszok. Szemtanúja voltam, amint a zárda kertjében az ott talált, sebesült bajtársukra vigyázó magyar katonákat az oroszok falhoz állítják és lelövik. Mi temettük el őket. A háború után apámat nyolc hónapi börtönre ítélték a közellátás veszélyeztetése miatt. Előírták ugyanis, hogy nyolc hold szikes földjébe napraforgót vessen, de ő ezt nem tette meg. Én nagyon szerettem volna tanulni, de ilyen körülmények között csak a bognárszakmát sajátíthattam el. 1952- ben hívtak be katonának, s a kecskeméti repülőtérre kerültem, ahol fegyvermester lettem. Aktívan részt vettem az alakulat mozgalmi életében, a kultúregyüttes konferanszijaként sokat jártam a környező településeken. Egy ilyen alkalommal, 1955 őszén, a leszerelésem előtt néhány hónappal Városföldön jártunk, ahol az állami gazdaság kultúrházában léptünk fel. Az előadás után Csík Antal, a gazdaság igazgatója — miután megtudta, hogy bognár és ács szakképzettségem van felajánlotta, hogy leszerelésem után náluk dolgozzak. Én elfogadtam az ajánlatot, s a gazdaság munkás- szállójára kerültem. A munka mellett — 1956 szeptemberében — beiratkoztam a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium esti tagozatára. Az októberi napokban Városföldön, Kiskunfélegyháza irányából végeláthatatlan harckocsiosz- lopok haladtak át Budapest felé. Állandóan a rádiót hallgattak, s amikor október 25-én délben bemondta, hogy a Parlament előtt több száz tüntetőt lelőttek, én felugrottam az állami gazdaság ebédlőjében, s üvöltve kiabálni kezdtem: ez aljasság, gyilkosok stb. Azt hiszem, itt előjöttek azok a gyermekkori élményeim is, amelyek megutáltatták velem a szovjet rendszert. Másnap délután motor- kerékpárral mentem be Kecskemétre, a gimnáziumba. De közölték velem, hogy nincs tanítás, mindenki a tüntetésen van. Kimentem én is a térre, amely tele volt emberekkel. így kerültem a kecskeméti, október 26-ai események kellős közepébe. A tömeg már a Rákóczi úti bíróságépület felé ment. Mint volt konferansziénak, volt némi tapasztalatom, s talán rátermettségem is abban, hogy miként kell a tömeggel bánni. Sorra találkoztam az osztálytársaimmal és katonacimboráimmal, s mint valamiféle vezéregyéniség köré, kezdtek hozzám gyülekezni mások is. Elhatároztuk, hogy bosszút állunk a tegnapi, Parlament előtti gyilkosságokért. Úgy döntöttünk, hogy először a börtönből szabadítjuk ki a többségükben politikai foglyokat, megszerezzük a fegyvereket, majd megszálljuk a rendőrkapitányságot. A hozzám csoportosuló 15-20 fiú engem választott vezérnek. Természetesen valószínű, hogy voltak ott mások is, akik ugyanezt akarták, de mi kezdtük el a Himnuszt, s mi kezdtük el a tömegben az add tovább módszerével a hírek terjesztését. így hirdettük meg, hogy a forradalmi tanács - fontos forradalmi feladat végrehajtására katonaviselt önkénteseket hív a Mátyási utcába. A Mátyási utcában, a börtön oldalkapujával szemben, volt egy üres telek, egy elhagyatott házzal. Ott rendeztük be a főhadiszállást. Rövid fél óra elteltével a Mátyási utca megtelt önkéntesekkel. Pillanatok alatt jól megszerveződött minden, a visszatért társaim szakaszokba osztották a jelentkezőket. Egy csoportunk puszta kézzel fegyverezte le a börtönőrséget, s engedte szabadon a foglyokat. A börtönőrségnél azonban csak 7,62-es, úgynevezett dióverő volt, nem komoíy fegyver. Mindenkit számba vettünk, felsorakoztunk. Elhatároztuk, hogy a Nagykőrösi utcai kom- mendánsparancsnokságon szerzünk jobb felszerelést. A Szabadság téri pártház felé kitérőt téve odamentünk, de előbb megható jelenet játszódott le a Rákóczi úton. A Mátyási utcából kijőve láttuk, amint a tüntető tömeg éppen a csillagleveréssel foglalkozik igen lelkesen, akadt valahonnan erre a célra egy lángvágó is. Alighogy a Rákóczi útra értünk, a Mátyási utcából egy tehergépkocsi hajtott utánunk, rajta kékparolinos, fcgy- verjelzés nélküli sorkatonákkal. A lőszeres ládákon állva egy főhadnagy hadonászott pisztollyal, s amikor meglátta a csillagleverést, tűzparancsot adott. Felnőtt életem egyik legrettenetesebb, de egyben legfelemelőbb látványában volt részünk. Gimnazista lányok átölelték a katonák lábait, csizmáikat csókolgatták, s könyörögtek: fiúk ne lőjetek! Mi csak szabadságot akarunk! Társaink közül valaki a tiszt hátába került és kicsavarta a kezéből a pisztolyt, ami elsült, de senki sem sebesült meg. A katonák átálltak a forradalomhoz és jöttek utánunk. A tiszt kapott néhány pofont, majd eltűnt. Bátki Ferenc (Folytatjuk) Orbán Viktor válaszolt megyénk polgárainak kérdéseire Kecskeméten A Fidesz több vidéki nagyvárost érintő politikaifórum-sorozatának egyik állomása volt Kecskemét. A művelődési központban rendezett vitaesten Orbán Viktor és frakciótársai válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A közvéleményt leginkább foglalkoztató médiaügyre, Bős—Nagymarosra és a költségvetési hiány problémáira vonatkozó kérdésekre a pártelnök a következőket válaszolta: Véleménye szerint az idén már nem fog megszületni a médiatörvény, s rendkívül fontos lenne, hogy a tévé és a rádió körül kialakult politikai csatározás mihamarabb rendeződjön. Leszögezte, hogy a Fidesz szerint előbb a törvénynek kell megszületnie, scsak utána, amikor már tisztázódott az intézmény vezetőinek működési hatásköre, lehet dönteni személyi kérdésekben. Bős—Nagymarossal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyet rendkívüli óvatossággal kell kezelni, hiszen az már politikai üggyé nőtt, s hibás lépések esetén súlyos államközi konfrontációkhoz vezethet, amely a fegyveres konfliktust is magában hordozhatja. Egyetért a kormánnyal abban, hogy a problémát egy nemzetközi fórum döntése oldja meg, amelyet mindkét félnek el kell fogadnia. A költségvetési hiánnyal kapcsolatban a legégetőbb problémának azt tartotta, hogy nincsenek meg ma Magyarországon a sikeres gazdaságpolitikához nélkülözhetetlen politikai előfeltételek. A többórás fórumon Orbán Viktor a jelenlévők további kérdéseire is válaszolt, amelyekből tömörítve köz- lünk néhányat: — Miért tervezi a kormány a nyugdíjkorhatár felemelését, amikor Magyarországon egyre jobban csökken az átlagéletkor? Orbán Viktor: A Fidesz álláspontja szerint is fel kell emelni a nyugdíjkorhatárt, csak nem mindegy, hogy mikor és hogyan. A népesség elöregedése miatt egyre több a nyugdíjas, mint akik aktív munkavállalókká válnak. A társadalombiztosítási költségvetésben ez olyan hiányhoz vezethet, hogy nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat. Ennek ellenére nem szabad cíhamarkodott, gyors, kapkodó intézkedéseket hozni. Mi a kétévenként történő egyéves emelést szorgalmazzuk, ellentétben a kormány egyszerre három év emelésére hozott javaslatával. —Hogy am beszélnek rólunk a nyugati országokban az ominózus Csur- ka-ügy óta, mi a véleménye az egyre jobban elfajuló antiszemita nézetekről? Orbán Viktor: Az utóbbi öt évben elismerően nyilatkoznak Nyu- gat-Európában hazánkról, s nem szabad azt hinnünk, hogy a botrányokat kiváltó, ismert megnyilvánulások óta a magyar népet antiszemitának tekintik. Éurópában s hazánkban is vannak olyan politikusok, akik antiszemita kifejezéseket használnak és naciaonalista hangokat hirdetnek. Ez nem a népekre, hanem csak egyes politikusokra, politikai körökre vonatkoznak. A Fidesz az ilyen megnyilvánulásoktól teljes mértékben elhatárolja magát. — Mikor lesz végre Magyarországon gazdasági felemelkedés, mikor szűnik meg az egyre nagyobb létszámú totális elszegényedés? Orbán Viktor: A gazdasági fel- emelkedést időben nagyon nehéz meghatározni, hiszen rendkívül sok tényezőtől függ. Nem valószínű, hogy 1995-nél előbb nagyarányú gazdasági fellendülés fog bekövetkezni. A rossz anyagi körülmények közt élőkön nehéz a jelenlegi helyzetben segíteni. Több segítőprogramon dolgozunk, a többi között a fiatalok lakásvásárlásánál az áfa kedvező visszaforgatásán. Folyamatosan készülünk arra, hogy egy számunkra kedvező 1994-cs választás után vezető szerepben konkrét és helyes programunk legyen, ami meggyorsítja a gazdasági felemelkedést, s elősegíti a nagymérvű elszegényedés felszámolását. Szappanos Benedek EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Clinton továbbra is vezet A Newsweek című amerikai hetilap legújabb, szombaton közzétett közvélemény-kutatása szerint. Bili Clinton, az elnöki tisztségre pályázó demokrata jelölt alig több, mint két héttel a választások előtt 15 százalékkal vezet riválisa, George Bush előtt. A Gallup közvélemény-kutató iroda csütörtökön és pénteken — a jelöltek második televíziós vitája után készített felmérése szerint Clinton a szavazatok 46 százalékára, Bush 31 százalékára, a harmadik, független jelölt, Ross Perot pedig 14 százalékára számíthat. Dubcekre voksoltak A szlovák szociáldemokraták Kassán, szombaton befejeződött II. kongresszusukon ismét Alexander Dubceket választották meg a párt vezetőjévé. A csehszlovák «zövelségi parlament volt elnöke néhány héttel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett; azóta többször megműtötték, állapota válságos és jelenleg is az egyik prágai kórházban kezelik. Szlovákia kemény fellépést ígér Ha a bősi erőmű építése elleni polgári tiltakozóakciók Szlovákia területére is átterjednek, és ott a tiltakozó csoportok megsértik a törvényt, akkor a szlovák fél „igénybe veszi a törvény által biztosított eszközöket az ellenük való fellépésre”. Ezt Ivan Laluha, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke jelentette ki vasárnap. Megerősítette: amikor a szlovák és a magyar parlament külügyi bizottságának képviselői a közelmúltban tárgyalást folytattak egymással Pozsonyban, a magyar fél figyelmeztetett arra, hogy „a Duna medrének megváltoztatása messzemenő következményekkel jár majd”. Laluha szerint a magyar küldöttség „nem zárta ki tisztán polgári jellegű tiltakozóakciók lehetőséget”. „A szlovák fél kész arra,, hogy tovább tárgyaljon a bősi erőmű problémájáról” mondta Ivan Laluha. Azt azonban nem tette hozzá, hogy egyúttal az október 20-ára tervezett Duna-eltérítés elhalasztására is hajlandó-e Szlovákia. Amerikai aggodalmak Oroszország rakétavezérlési technológiát, rakétahajtóműveket és más fejlett fegyverrendszereket ad el Kínának — közölte a The New York Times című lap vasárnapi számában. Az export aggodalomra ad okot, s aláássa a fegyverrendszerek elterjedését akadályozó erőfeszítéseket. Washington attól is tart, hogy Peking a fejlett technológiát továbbadja a harmadik világ országainak. Egy magas rangú amerikai kormánytisztviselő szerint Moszkva emellett urániumdúsításra felhasználható technológiát is elad Peking- nek. Ezt a Bush-kormányzat azért figyeli aggodalommal, mert ily módon a kínaiak javíthatják nukleáris erőmüveik kialakítását, s így ezek a korábbinál is kelendőbbek lesznek a harmadik világ piacain. Murmanszkban a Solo Az észak-oroszországi Murmanszk kikötőjébe vontatták vasárnap a Greenpeace környezetvédő mozgalomnak azt a hajóját, amely a héten megpróbált adatokat gyűjteni a térségbeli vizekbei süllyesztett atomhulladék esetleges szivárgásáról, s eközben az' orosz haditengerészet befogta. A Greenpeaee szerint a Hollandiában bejegyzett Solo nevű hajója nemzetközi területen tartózkodott, amikor feltartóztatták. Az orosz határőrség másként látja a helyzetet és közölte: a hajó és 34 tagú személyzete orosz területi vizeken tevékenykedett, így a fedélzeten tartózkodó szakemberek és újságírók ellen eljárás indulhat. Grúz kérés A grúz kormány szombaton közzétett nyilatkozatában arra kérte az Abháziéban állomásozó orosz haderők parancsnokságát, hogy vonja vissza egységeit e térség feszültségövezeteiből. Ellenkező esetben a grúz kormány a lehetséges következményekért nem vállal felelősséget. Francia tüntetés a szegényekért Sok ezren vetlek részt szombaton Párizsban a „Negyedik Világ” mozgalom által rendezett gyűlésen, amelyen sürgették: az Egyesült Nemzetek Szervezete nyilvánítsa október 17-ét a szegénység és a nyomor elleni küzdelem világnapjává. Fehér kesztyűs feketeingesek „Rómába vonult” mint Mussolini feketeingesei 1922-ben szombaton az Olasz Szociális Mozgalom, az újfasiszta párt mintegy húszezer híve, hogy tüntessen a pártok korrupciós gyakorlata, a „kenőpénzekre épülő rendszer” ellen. A feketeinges fiatalok fehér kesztyűt húztak annak illusztrálására, hogy egyedül az ö kezük tiszta az állami megrendeléseknél fizetett, pártkasszákba vándorló kenőpénzektől. A Dafke • 766 Egy-két hónapos személy- és haszongépjármüvek fantasztikus kínálata: # vétel # eladás • szerviz Régi autóját nálunk cserélje újabbra! Kedvező részletfizetési lehetőség! Fordot, Mercedest, Volkswagent, Hondát a Dafkéból, Tiszakécskéről! Cím: Dafke Kft. Tiszakécske, Dózsa-telep 71. Tel./fax: 76/341-579 Nyitva: h—p: 8—17 óráig; szó: 8—13 óráig. ZICCER & SCH'on reklám