Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-09 / 213. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSIG! 1992. szeptember 9., 7. oldal Kedves Olvasóink! Mai összeállításunkban csaknem kivétel nélkül panaszos hangvételű leveleket olvashatnak. Ilyeneket kaptunk az utóbbi napokban. Külön felhívjuk figyelmüket azokra a levelekre, melyeket fiatalok írtak mintegy önvédelemből, válaszként F. I.-né nyugdíjas korábban megjelent, őket sértő levelére. Kérjük, írjanak továbbra is, minden közérdekű témáról. (A szerk.) Magyar Könyvklub — van vagy nincs? Nem tudom, hallottak-e arról, hogy megalakult a Magyar Könyvklub, melynek igazgatója dr. Kratochwill Balázs. Mióta eszemet tudom, tisztelem az írott szót, szeretem a könyveket. Mostanában sajnos, kevesebb könyvet tudok vásárolni. Nyugdíjas vagyok. Ezért is örültem a Magyar Könyvklub megalakulásának, mely azt ígérte, hogy a bolti árnál ÍO—20—30 százalékkal olcsóbban ajánlott könyveit még házhoz is küldi. Klubtag lettem, tagsági számom: 100 42 981. Az áprilisi—júniusi első katalógusból kiválasztottam egy könyvet es az utasítás szerint a mellékelt csekklapon április 17-én be is fizettem az árát, 259 forintot. Azóta várom, hogy megküldjék a könyvet. Időközben megjelent a második katalógus, melyben említést sem tesznek arról, hogy a könyvek megküldésével el lennének maradva. Ellenben közük, hogy amennyiben adott határidőig nem választom ki a második katalógusból az újabb könyvet és az arát be nem fizetem, akkor csak a könyvklub által kiválasztott könyvet kaphatom meg. Tehát újra befizettem egy másik könyv ellenértékét. Három héttel ezelőtt írtam egy levelet a Magyar Könyvklubnak, melyben tisztelettel érdeklődtem az első, áprilisban befizetett könyvem után. Választ levelemre nem kaptam. Tessék mondani, egy könyves cégről fel lehet tételezni, hogy halandzsázik, hogy átveri az ember . . .? Bácsik Józsefné Kecskemét, Árpád krt. 13. KECSKEMÉT KÖZLEKEDÉSI ANOMÁLIÁI Megvárják a balesetet, halálesetet? Régóta figyelem Kecskemét egyes pontjain a közlekedést és az útviszonyokat. Kezdem a klasszikus példával: a kecskeméti aluljáróval. Út- borkolata 5—ÍO méterenként hepehupás, hiányos. Nincs gazdája az aluljárónak? Vagy a sok bába közt elvész a gyerek? Á vízelvezetés sem megoldott itt. Most itt lenne az alkalom (kicsi a nemzetközi forgalom a tiszaugi hidzár miatt), igazan le lehetne zárni elő- vagy utószezonban az egészet és a vízelvezetést, csatornázást és egyúttal az útburkolatot meg lehetne javítani. A másik két probléma a Rákóczi út lezárásához kapcsolódik: 1. A kiskörúton, a Cifrapalota és a technika háza között lévő gyalogos-átjáróról van szó. Addig, amíg nem volt lezárás és lámpakikapcsolás, az emlitett kereszteződésben zöldre váltott a gyalogoslámpa a Cifrapalota és az Újkollégium között, majd követte a Cifrapalota és a sétány közötti lámpa a zöldre váltással. Eddig jó is lenne. De a sétány (volt vasmarcsa helyén) és a technika háza közötti gyalogoslámpa zöldről ekkor váltott át pirosra, megtorpanásra vagy szabálytalankodásra (piroson áthaladásra) késztetve a Cifrapalota felől érkező gyalogosokat. Miért nem lehet összehangolni a lámpákat? Miért nem kaphat egyszerre zöldet a kereszteződésekben lévő összes gyalogosátkelő-lámpa? Most, a lezárás után igazán itt a lehetőség a hiba megszüntetésére, a fenti javaslat megvalósítására. 2. A Rákóczi utat lezárták, a forgalmat a Nagykőrösi utcára terelték. Ez amúgy sem valami jó állapotú, makadámburkolatú út, s szíík is a párhuzamos forgalom. Ennek ellenére a teljes forgalmat erre terelték, a párhuzamos közlekedés meghagyásával, a parkoló autók mindkét oldalon való beleegyező elhelyezésével együtt. Miért nem lehetne a lezárás időszakára egyirányúsítani a Nagykőrösi utcát, a Rákóczi út azonos útirányának megfelelően? Miért nem lehet egyértelmű tiltást alkalmazni a két oldalon parkolókkal szemben az amúgy is szűk utcában? Más. A helyszín ugyanez. A Nagykőrösi utcából a forgalom nem a piac felé vezető, jó állapotú úton megy tovább, ami a Centrum mögött kapcsolódik a kiskörútra, hanem egyenesen tovább, sebességcsökkentés nélkül átszáguldoznak a Fiatalok írják önmagukról, időseknek (Válaszok F. I.-né levelére) Augusztus 26-ai lapszámunkban ezen az oldalon közöltük F. I.-né, Miért mindent az önkormányzat fizessen meg? című levelét. Nyugdíjas levélírónk elmarasztalja a mai fiatalokat amiatt, hogy állandóan csak panaszkodnak, az újság hasábjain, a nyilvánosság előtt is. A gyermekeket nevelő fiatalabb korosztály nem vette jó néven F. I.-né kioktató sorait, amit bizonyít, hogy számos levelet kaptunk ezzel kapcsolatban. Ezek közül adunk közre ötöt az alábbiakban. A munkától nem félünk, de nincs! Felháborítónak tartom az Ön levelét, F. I.-né! Miért élezi a korosztályok közötti helyzetet? Ön szinte utasít férjet, gyesen lévő anyát, hogy vállaljon pluszmunkát, pedig ön nem is az Antall miniszterelnök, csak egy nyugdíjas. Miérí kell az ’50-es éveket emle- ;etni állandóan? Arról mi nem teletünk, hogy akkor nem volt gyed, gyes, de volt helyette tejjegy stb. A fizetésüket tisztán kapták, nem volt szja, nem volt áfa, és főleg nem volt munkanélküliség. Statisztikailag kimutatták, hogy ma, 1992-ben egy négytagú csalad létminimuma 30 ezer forint. Hol vagyunk mi ettől? A férjek fizetése alig fedezi a kötelező havi kiadásokat (lakástörlesztés, rezsi, óvoda, iskola). Marad a feleség fizetése, jelen esetben a gyes, 4700 forint. Van fogalma arról F. I.-nének, hogy mennyibe kerül a beiskolázás, hogy mennyit eszik egy négytagú család? Biztosan nincs, ezért azt javaslom, inkább olvassa az újságot, de az írástól kíméljen meg minket. Mi sem ragadtunk azonnal tollat, ha emelték a nyugdíjat (ebben az évben háromszor). Á munkavállalásról pedig csak annyit, ha Ön eljön és vállalja két gyermekem felügyeletét, én szívesen elmegyek napszámba dolgozni. A munkától nem félünk, csak egyszerűen NINCS! Befejezésül csak annyit, én nem csak a nevem kezdőbetűit merem kiírni. Amit leírtam, vállalom teljes névvel. Önnek nem, de a lapnak maradok tisztelt olvasója: Ifj. Kármán Istvánná Kecskemét Irinyi út 48. VI/45. Ne szórakozzanak az abortusztörvénnyel Én ugyan nem régóta járatom a lapot, de felháborítónak tartom F. I.-né nyugdíjas levelét. Én ugyan nem mentem még „kunyerálm” az önkormányzathoz, de azt hiszem, hogy sok gyeden lévő anyuka és munkanélküli apuka egyet ért velem a következőkben. Kíváncsi lennék, hogy a nyugdíjas néni az OTP-hitel és a rezsi kifizetése után ki tudna-e jönni havi 6300 forintból, akár csak egy pici gyerekkel is? A többgyermekesekről nem is beszélve. Kérdezem, hogy a mai világban kire bízza a gyereket, ha a nagymama sem tudja vállalni? Régebben az sem volt baj, ha mezítláb jártak iskolába és nyolcan-tízen laktak egy szo- ba-konyhás lakásban, mert ezért nem szólták meg érte. S most, ebben a nagy munkanélküliségben hol vállaljunk munkát? Mi is szívesen elfogadnánk a tizenharmadik havi gyedet és a karácsonyi ajándéklisztet, amit a nyugdíjasok kapnak! A nyugdíjemelésről nem is beszélve. Miért mindig csak azt emelik? A másik dolog, ami nagyon felháborító, és itt idezem a nénit: „Mindenki csak annyi gyereket vállaljon, amennyit fel tud nevelni a saját keresetéből!” Mi, anyukák szívesen csak any- nyit vállalnánk, de akkor ne szórakozzanak az abortusztörvénnyel! De ha a néni tisztábban szeretné látni a mai fiatalok helyzetét, bővebb felvilágosítással is tudok szolgálni. Tisztelettel egy gyeden lévő anyuka: B.-né Helvécia (teljes név és cím a szerkesztőségben) ... akkor kihalna az ország Én még „csak” 35 éves vagyok, két gyermekem van, 8 és 10 évesek. Azért mertük vállalni őket, mert akkor még nem gondoltuk, hogy ide jutunk. Ugyanis akkor még volt munkahelyünk, a féijemnek és nekem is. Most egyikőnknek sincs. Azt írja, Tisztelt F. I.-né, hogy szülés után 8 héttel már ment dolgozni. Igen, mert Önnek volt hova mennie. Nem akarom bántani a nyugdíjasokat, sőt együtt érzek velük, mert hasonló a helyzetünk, de ők nem növik ki a cipőjüket, ruháikat, minta gyerekek, nekik nem kell iskolába menniük (eddig csak 6000 forintot költöttünk az iskolai dolgokra és mindenből a legolcsóbbat vettük). A legtöbb nyugdíjasnak már nincs OTP-tartozása. A megélhetés is nagyon sokba kerül, ezt Önök is nagyon jól tudják. Azt is írja: „Mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyit fel is tud nevelni”. Ha senki sem vállalna, akkor kihalna az ország”. Szégyelleni bevallani, én is kapok segélyt. És nagyon szép az önkormányzatoktól, hogy a gyerekek felnevelését így próbálják segíteni. Ezt köszönöm sorstársaim nevében is. . Ennyit szerettem volna válaszolni Önnek, s kérem, ne hasonlítsa össze a 30 évvel ezelőtti viszonyokat a mostanival, s egy kicsit jobban nézzen a dolgok mélyére. Tisztelettel: Kőrössyné Unyi Katalin Kecskemét Senki sem dalolva megy segélyért Úgy gondolom, több ezer gyermeket nevelő _ asszonytársam nevében válaszolok Önnek es az Önökhöz hasonló, önérzetes nyugdíjasoknak. Rejtély előttem, hogy miért gondolják magukat többnek, a jónép többségénél? Ahogy leveléből kivettem, egyedül él, így ruha- és cipőmérete 40-50 éve ugyanaz. Biztosan nem is eszik annyit, mint egy öttagú család. Ellentétben gyermekeinkkel, akik mindig mindent kinőnek, állandóan ennének, s a mai iskolának extra kívánságaik vannak! Mindenféle színes és fekete ceruzákat, tollakat, füzeteket, tankönyveket megvetetnek, pedig én mondom, hogy az én nagymamám még mezítláb járt iskolába és palatáblára írt, de nem hatódik me§ senki az én nagymamám történeten. Sőt, azt is tudom, hogy tizen- ketten voltak testvérek és édesanyjuk nem a boldogságtól sírt az újabb gyermekáldásra várva. Beletörődött, mert akkoriban nem volt választás, meg különben is tizedelte őket a mindenféle gyermekbetegség. Szóval, úgy néz ki, hogy változik a világ. Nem tudom, mit ért Ön a pluszmunkán, amikor főállása sincs minden embernek. Persze önnek ott a biztos nyugdíja. Azt egyenesen briliáns ötletnek tartom, hogy — mint írja — mindenki csak annyi gyereket vállaljon, amennyit el tud tartani. Ez szerény számításom szerint körülbelül egy gyerek. Ez többféle szempontból is hasznos ötlet. Egyrészt szép lassan kihal nemzetünk, másrészt így egyre kevesebb lesz a nyugdíjas is, akik (a jobbik esetben) ledolgoztak ugyan X évet és ők is gyerekeket neveltek, s ezért (tisztelet a kivételnek), glóriát várnak a fejük fölé. Biztosíthatom Önt, Tisztelt F. I.- né, hogy gyermekeinket nem az ön- kormányzat neveli, csak indokolt esetben segít nevelésükben, amiért köszönet illeti meg. Senki sem örömében, dalolva megy segélyt kérni, s aki megteszi, legalább annyira szégyellj magát, mint — ne adj Isten — Ön tenné! Egyesek valóban sokat megengednek maguknak, de élnek kettesek is, akik pusztán dacból két vagy (szörnyű) három gyermeket mernek szülni. S mindezt persze csakis azért, hogy Önt idegesítsék. Magam is három gyermeket nevelek (meglepné, hogy milyen áldozatok árán) és elkeserít ez a gyerekellenes társadalom. Kedves F. I.-né! Örüljön, hogy van mit beosztania és nem kell 20-a körül másra nézegetnie. Inkább nézegessen sűrűbben a tükörbe és ne tanácsokat osztogasson a levegőbe! Szerencsére a nyugdíjasok többsége szereti a gyerekeket, és még azt is ki tudják számolni, mennyivel többe kerül minden, ahol gyerek van. Maradok tisztelettel, stílusosan: K. M.-né (Név és cím a szerkesztőségben) Az önérzetet rég sutba dobtam Felkeltette a figyelmemet a Petőfi Népében egy levél (Miért mindent az önkormányzat fizessen meg?), 1992. augusztus 26-án. Olvasom a cikket, es a gyomrom tájékán nyomást érzek, emelkedik a vérnyomásom. A nyugdíjas olvasó elmondja, hogy regen milyen nehéz volt gyereket nevelni. Nem volt se óvoda, se bölcsőde, se családi pótlék. Most pedig föl van háborodva, hogy a mai fiatalok vegyék már észre magukat, s ne kunyerálja- nak, mindenkinek tudni kell, hogy hány gyereket tud felnevelni az állam segítsége nélkül. Amikor pár évvel ezelőtt három gyermeket vállaltam, én sem igy terveztem az életem. Nem szégyellem, hogy segélyt szoktam kérni és kapni. Becsületesen dolgozom a férjemmel együtt. Közalkalmazottak vagyunk mindketten. Nettó egyhavi jövedelmem 7500 forint (nem tudom, hogy az ön kisnyug- díja mennyi?), a férjemé 12 ezer forint, plusz családi pótlék. Kedves nyugdíjas olvasó! Nem tudom, hogy az ön nyugdíja menynyi és hány szájat kell jóllakatnia. Amikor eljön az ősz, három gyereket kell iskolába indítani. Régen az iskolában elég volt egy ceruza és palatábla. Azóta igencsak megnövekedtek a követelmények. Sok szülőnek a beiskolázás is gondot okoz. A túlmunkával kapcsolatban annyit, hogy a szülők már így is olyan keveset vannak együtt a gyerekekkel, már csak reggel keltéskor és este fektetéskor találkoznak. Ne tartsa undorító dolognak a segélyezést. Ne szégyelljen segélyt kérni, ha rá van szorulva. Az önérzetet én már rég sutba dobtam, mivel a nagy önérzettel a gyerekeimnek nem tudok enni adni és ruhát venni. A segélyeket pedig az önkormányzat felülvizsgálja és csak az igazán rászorultak kapnak. Ugyanis az önkormányzatoknak valóban kevés a pénzük és megnézik, kinek adnak belőle. Tisztelettel: M. I.-né Kecskemét, (Név és cím a szerkesztőségben) kereszteződésen és a Centrum Áruház előtt, a gyalogosforgalom között hajtanak fel a kiskörútra. E ténykedésnek több szabálytalansága is van. A Nagykőrösi—Budai utca találkozásánál elsőbbségadási kötelezettség van a Nagykőrösi utcából érkezőknek. Sőt, behajtási tilalom alatt van a továbbhaladást tekintve a Centrum Áruház felé, mivel mindkét oldalról tiltja a behajtást a tábla. Ha ennyire megszervezik az illetékesek a közlekedést, akkor miért nem figyelnek jobban oda a lehetőségekre és a szabályok kivétel nélküli betartására és betartatására. Miért kell az autósforgalmat a Centrum Áruház előtti gyalogosforgalomba hajtani, miért nem lehet a parkolást tiltani a Nagykőrösi utcában, s miért nem lehet az elsőbbségadást, sebességkorlátozást ellenőrizni? Megfigyelésem alatt nem csak személyautók, hanem városi autóbuszok is teljes gőzzel haladtak át egyenesen ezen a kereszteződésen, a Centrum Áruház felé. Miért engedik ezt meg? Megvárják, míg baleset, netán haláleset lesz a kereszteződésben?! I. Gy. Kecskemét LEVÉLVÁLTÁS Rekontra a tsz-elnöknek Lapjuk augusztus 26-ai számában közölték egykori munkahelyem elnökének reagáló sorait, melyben cáfolni igyekszik, hogy szövetkezeti tagsági éveimet — a megillető üzletrészhányad kiszámításánál — megkurtította. Valótlan tartalmú tiltakozó levelét teljes terjedelmében visszautasítom . . . Csak sajnálni tudom Csiszár Józsefet, a Jánoshalmi Jókai Termelőszövetkezet elnökét, hogy 80 évesen, szövetkezeti nyugdíjasként figyelmeztetnem kell őt: a nyugdíjas tagok járandóságának megállapításánál ne alapozzon a megöregedett dolgozók szellemi leépülésére! Cikkbéli állításával ellentétben bizonyítani tudom, hogy a Jókai Tsz-ben összesen 13 év és 2 hónap időtartamot dolgoztam le, tisztességgel. Mind a 13 évben teljes (évente 1 kh) háztájiban részesültem. Mellékelem á rokkantsági nyugdíjazásomat elrendelő határozat fénymásolt példányát, melyen a feltüntetett évek száma cáfolhatatlanul igazolja állításom valóságát... Ságodi József Jánoshalma, Kistemető u. 13. (A rokkantsági nyugdíjazásról szóló, a Bács-Kiskun Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság bajai kirendeltsége által kiadott határozat szerint Ságodi József valóban 13 nyugdíjévét és két nyugdíjhónapot szerzett termelőszövetkezeti tagságával.) (A szerk.) Talán Szent Péter az ügyeletes villanyszerelő? • Kadafalvára való kiköltözésemig nem tudtam, milyen összefüggés van a szél és a villanyáram között. Illetve, mivel szakmáim egyike a villanyszerelés, tanultam, hogy szélenergiával villamos energiát lehet előállítani. Itt, vidéken azonban csak negatív hatása van a szélnek a villanyra. De komolyra fordítva a szót, ami itt történik, az vicc. Pincémben egy elektronikai részleg működik, mely hat családnak biztosít megélhetési lehetőséget. Illetve, csak biztosítana, ha lenne áram. De nincs! Ahogy a szél 30 km/ óránál erősebb, abban a pillanatban távozik az erő a vezetékből. így történt például ez év február 1 -jén, délután fél 2 körül, de hála a Démász gyors beavatkozásának, már 19 óra To percre ismét lett áram. így aztán — ilyen a vállalkozó — szombati műszakot rendeltem el a kiesés pótlására, természetesen fizetve a dolgozóknak a fizetnivalókat. És mi történt szombaton?! Fél 12-kor ismét áramszünet, délután háromnegyed 6-ig. Természetesen hívtam a Démász ügyeletét, ahol a hölgy közölte röviden: nyugodtan pereljem be az időjárást, mert az a hibás. Talán Szent Péter az ügyeletes villany- szerelő?! Azt hittem, ezzel vége a történetnek. Dehogyis. Másnap újabb műszak, pótlandó a szombati kiesést. Költségviselés: mint fent. Délután fél 4-kor újabb áramszünet. Telefon a cégnek. Már annyira jóba lettünk, hogy még az ügyeletes villanyszerelővel is volt szerencsém beszélni: „Hát igen, a Tövis utca egy ilyen hely, mert az iskola előtt egy fa belelóg a vezetékbe, és azért”. Csak azt tudnám, hogy akkor miért az iskolától 400 méterre, az én házam előtt szikrázik a vezeték. De ha mégis így van, akkor talán nekem kell az ágat közterületen a vezetékek közül, életveszélyes körülmények között eltávolítani? Na, mindegy. Az úr megígéri, hogy azonnal jönnek. Fél 6-kor újabb telefon. A hölgy közli, hogy nyomban küldi a szerelőt, mihelyt visszaér a városból. Tehát két óra elteltével közölték, hogy hülyére vettek fél 4-kor, mert el sem indult a szerelő. És a történetnek még mindig nincs vége. Hasonlóképpen jártunk a múlt héten is, két alkalommal. Mit képzel a Démász, meddig nézhet hülyének bennünket, fogyasztókat és hova fordulhatunk segítségért? Üdvözlettel a Tövis utca lakói nevében: S. T. Kecskemét NAPJAINK HUMORÁBÓL VÁLLALKOZÓ <5* • . <00- Nagyon végig kell ezt gondolni, maga például eljönne, ha nyitnék egy Peep-Show-t...? Az oldalt szerkesztette: Rapi Miklós Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A
