Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-28 / 229. szám

4. oldal, 1992. szeptember 28. MEGYEI KÖRKÉP ÜNNEPSÉGSOROZAT A 110. ÉVFORDULÓRA Udvardi Erzsébet kiállítása • Az emléktábla leleplezése. Bensőséges ünnepséggel fejező- dőlt be a bajai Központi Általános Iskola fennállásának l IQ. évfordu­lója alkalmából tartott rendez­vénysorozat. A régi és a mai diá­kok egyaránt meghatottan hallgat­ták a 82 esztendős Biczók Sándor, az iskola tanulójának majd tanító­jának visszaemlékezését, Obádo- vics J. Gyula matematikaprofesz- szor, Udvardi István gordonkamű­vész, Éber András polgármester köszöntőjét, akik mindannyian e falak között kezdték tanulmányai­kat. Újvári Sándor közgazdász — szintén egykori diák — harmince­zer forintos alapítványt tett az al­ma mater céljaira. szerény, csendes természetével volt a családi harmónia legfőbb letétemé­nyese, az édesapa széles látókörű, nagy műveltségű humanista ember, aki egyaránt nyitott volt a művésze­tek és a tudomány iránt. A családi együttlétet a házimuzsikálás jelle­mezte, melynek hatása ma is jelen van Udvardi Erzsébet valamennyi alkotásán. A zene ott van a Rudnay- szabadiskola ifjú növendékének és ott az Európa-szerte ismert és elis­mert művész képein egyaránt. Egyenes út vezetett a kalocsai is­kolanővérek bajai leánynevelő líceu­mából — a rajzot és irodalmat okta­tó Erzsébet nővértől kapta a legtöb­bet — a képzőművészeti főiskolára, • Az l dyardi-kiállítás megnyitóján. Balról jobbra: Ladányi Johanna, a rendező, Lber András polgármester. Kuruc/ Judit cs l'dvardi Erzsébet. Az ünnepség végén emléktáblát lepleztek le az iskola főbejáratánál, Kölcsey megszívlelendő, szép mondásával: Sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván. A jubileumi ünnepségsorozat koronája Udvardi Erzsébet festő­művész Szüleim emlékére című tárlatának megnyitása volt. Az al­kotó megrendítő mélységekbe száll alá. és szárnyaló magasságokba emelkedik, amikor rajongva szere­tett szüleinek állít — minden bi­zonnyal ércnél maradandóbb — emléket. A városszerte közszere­tetnek és megbecsülésnek örvendő hajdani pedagógus házaspár, Ko­vács Emma tanítónő és Udvardi Lázár, a jubiláló iskola évtizede­ken keresztül volt igazgatója — meleg családi légkörben nevelte három gyermekét. Az édesanya majd a budapesti Vendel utcai taní­tóképző katedrájára. Jóllehet 1958 óta csak a festészetnek él, és Bada­csonytomajt választotta otthonául, szülővárosával való kapcsolatát mindig megőrizte. Nekem változatlanul a bajai Szentháromság tér a legszebb. A legkedvesebb emlékek a hangula­tos kisvárosi utcákhoz és a Szent László utcai szülőházhoz fűznek. Itt vannak a régi barátok, és ha hazajö­vök, úgy érzem, itthon vagyok — vallja Udvardi Erzsébet Bajáról. A kiállítást Ladányi Johanna ren­dezte és Éber András nyitotta meg, mindketten a tárlat magas színvona­lához méltón tettek eleget feladatuk­nak. A kiállítás október 4-éig tekint­hető meg a József Attila Művelődési Központban, naponta ÍO és 18 óra között. Gál Zoltán A természet csodái Városföldön A Baján tanító dr. Richnovszky An­dor először akkor került a kagylókkal, csigákkal kapcsolatba, amikor a nyíregy­házi iskola szertárában talált egy doboz­ra valót. Ezek annyira felkeltették érdek­lődését, hogy tanulmányozni kezdte. Publikációi hamarosan népszerűek lettek éppúgy, mint gyűjteménye. Kollekciója ma már szinte páratlan. Erről meggyőződhetnek mindazok, akik • Méltán vonatai a látogatókat a csiga- és kagylógyűjtemény. október 3-áig ellátogatnak a városföldi klubkönyvtárba (kedd és vasárnap kivé­telével mindennap 9 I2, illetve I3—19 óráig nézhető meg a bemutató). A tár­lókban különös formájú, színű, a világ minden részéből származó kagylók, csi­gák. Méretük szintén változatos. Ám mint a megnyitón dr. Richnovszky An­dor elmondta, a legsúlyosabb példánya 75 kilót nyom, de neki a legcsodálato­sabb a csak nagyí­tóval jól látható legkisebb. Érdekes látvány a tudomá­nyosan először 1758-ban feljegy­zett tengeri sün, ami inkább szivar­gyűjteményhez hasonlít. A Városföldre látogatók e tárlat­hoz kapcsolódóan videofilmét is néz­hetnek. Jól kap­csolódik a csiga- és kagylóbemuta­tóhoz Somodi Fe­renc kecskeméti diák Természet- közeiben című szí- nesfotó-kiállítása. — pulai — A kecskeméti szak­munkásképzés története Száztíz évvel ezelőtt, 1883 május 18-án, Kecskemét Szabadkirályi Vá­ros T örvényhatóságú Bizottsága úgy határozott, hogy „Az iparosok értel­mi műveltségének, rajzolás és számo- lásbani ügyességének és ezáltal a ha­zai ipar felvirágoztatása érdekében egy első fokú ipari iskolát az 1883 -84-ben fokozatosan felállít.” Az intézményt a körzeti iskolá­ban, a mai Petőfi Sándor Gyakorló- iskolában helyezték el. A tanítás idejét hétfő, szerda, péntek délután; és vasárnap délelőtti órákban hatá­rozták meg. A szorgalmi idő 10 hó­nap volt, az iskola időtartama há­rom év. A tanulók hetenként esti órákban négy órában közismereti tárgyakat tanultak, vasárnapon­ként a reggeli órákban, három órá­ban pedig rajzot. A tanulók felvételi vizsgát tettek. Ha a követelményeknek nem felel­tek meg, akkor az iskola elé szerve­zett előkészítő osztályba kerültek. Lestár Péter polgármester az iskola felügyeletét egy széles körű felügye­lőbizottságra bízta, megválasztot­ták az iskola első igazgatójául Sza­kács Istvánt, fögimnáziumi tanárt. Az első évben 45 szakmában 345 ta­nuló iratkozott be. A szakmák kö­zött a következők is szerepeltek: csizmadia, fésűs, kalapos, kötél­gyártó, kefekötő, korsós, mézesbá­bos, rézöntő, szappanos, takács, ta- licskás. A tanulókat Szakács igazga­tó úr vezetésével hét tanár tanította. Az iskola éves költségvetése 1040 Ft volt. A tanév kezdete 1883. október 24. Az igazgató az év végén „állan­dóságra hivatott intézménynek” ne­vezte az iskolát. Az elmúlt 110 év igazolta szavait. Már 1844-ben az iparos tanulók mellett a kereskedőtanulókat is beí­ratták. A közismert tárgyak mellett lépésről lépésre bevezették a műsza­ki tárgyakat is. A század elején az iskolába csak fiúk jártak. Ekkor egy fiatal tanár, Leviczky Oreszt társa­dalmi úton felmérte a ruházati bőr, fodrásziparban foglalkoztatott lá­nyok szamát és elkezdődött a lány­tanulók oktatása is. Az iskola neve ekkor Kecskeméti Törvényhatósági Jogú Város Szakirányú, Fiú és Le­ány Iparos és Kereskedő Tanoncis­kola volt. Szakács István után Pata­ki Imrét választották igazgatónak, őt Sztankay Lajos követte, majd Le­viczky Oreszt. A háború borzalmai után az isko­lában a bizakodás, a tenniakarás szelleme költözött. A tanári kar a tanulóifjúsággal együtt építette újra az iskolát. A megújuló iskola a sze­mélyi kultusz éveiben visszahanyat- lott. Az 1947—48-as tanévben még 1000 fős iskola, 1954-ben 60 vasön­tőtanulóra zsugorodott össze. Az ekkor a szakmunkásképzést irányi­• Régen ipar, ma művészet a korsókészítés. tó Munkaerő Tartalékok Hivatala az iskolát megszüntette, személyi ál­lományát átadta a Könnyűipari Mi­nisztériumnak és a Szövetkezeti Iparban foglalkoztatott tanulók számára Helyi Ipari Iskolát szerve­zett. A személyi kultusz idején Le­viczky Oresztet azonnali hatállyal elbocsátotta és Horváth Jánost ne­vezte ki igazgatónak. Horváth Já­nos után Rácz Gyula, majd Háló Ferenc, mindketten munkáskáde­rek, kerültek az iskola élére. Az intézmény fennállásának 75. évfordulója alkalmával vette fel a kecskeméti csizmadia fia, Gáspár András honvédtábornok nevét. 1964-ben felépült az iskola kéteme­letes diákotthona. 1968-ban 20 tan­termes korszerű iskola épült a szak­munkásképzés számára. Az iskola ekkor ketté vált. Címszavakban a közelmúlt törté­netéből: 1975-ben az iskola korsze­rű tanműhellyel bővült, 1980-ban megnyílt a szakközépiskola, 1981- ben elkészült az autószerelő-képzés céljait szolgáló diagnosztikai csar­nok, 1988-ban páratlan értékkel gyarapodott az iskola, felépült á tornaterem mellé a sportcsarnok is. Az új körülmények között az is­kola igazodik a piacgazdaság köve­telményeihez. A tanműhely és a di­agnosztikai csarnok az autójavítás területén lakossági szolgáltatást vé­gez. Kialakult az iskola építésveze­tősége, és a városok építkezésein al­vállalkozóként dolgozik. Majdnem kész az építőipari tanműhely. Az is­kola világbanki pályázaton is nyert. Az idén bővítik és korszerűsítik a kollégiumot. Leviczky József A TÁRGYALÓTEREMBŐL Hasba szúrta apját M. S. huszonhárom éves hel- véciai lakos 1992. május 20-án, délután, amikor otthonának kis­konyhájában egy konyhakéssel falatozgatott. Eközben apja a háta mögött folyamatosan szi­dalmazta. A fiú rászólt az idő­sebb M. S.-re, hogy „ha nem fo­god be a szád, hasba szúrlak”. Az apai dörgedelmeknek volt némi alapjuk. A fiú ugyanis nem a legpéldásabb életet élte s 'az apa bizonyára úgy vélte, talán még lehet „hajlítani”. Nyolc ál­talánost végzett, de az ipari is­kolából a második évben már kimaradt, szakképzettsége nincs és azonnal munkanélküli lett ha­vi 7200 forint segéllyel. Szüleinél lakik, vagyona nincs. Mindezek tetejébe 1991. márciusában a bí­róság — még mint tényleges ka­tonát — hat hónapi fogházra ítélte, egy évre felfüggesztve az ítélet végrehajtását, és 12 ezer forint megfizetésére kötelezte. Alig három hónap múlva — még szintén katonaként - a bí­róság újból elítélte: lopás vétsége miatt két évre próbára bocsaj- totta. Ez 1993. májusában telt volna le. Mindezek talán indokolttá tet­ték az apai intelmeket, noha nem vitatható, hogy talán ko­rábban kellett volna kezdeni a nevelést. Szóval evett a fiú a konyhában, és a mögötte egy­másfél méterre lévő ittas apa szi­dalmazta, csavargónak nevezte, és felszólította, hogy takarodjon a háztól. Az ideges vádlott több­ször is mondta az apjának, hogy fejezze be, de az apa nem értett a szóból. Folytatta. Meg kell je­gyeznünk, hogy a sértett, az apa hosszú évek óta tartó alkoholi­zálásával, felesége verésével, a család állandó zaklatásával tönkretette a család életét, pénzt nem adott haza. Talán mindez átfutott a fiú tudatán, esetleg ar­ra is gondolt, hogy bagoly mondja verébnek... és ekkor szólította fel: ha nem fogja be a száját, hasba szúrja. És azonnal szúrt is. A kés be­leszaladt a szidalmazó apa hasá­ba, átszúrva a ruházatot. A vád­lott ekkor megszeppent és azon­nal bekötötte a vérző embert, s felajánlotta, hogy menjenek or­voshoz, de az tiltakozott. A vád­lott elindult orvost hívni és talál­kozott a nővérével, akinek el­mondta mi történt. A nővér mentőt hívott, az anya pedig ér­tesítette a helyi rendőrt. Az ál­dozatot még aznap megoperál­ták és április elsején hazaenged­ték. Fiának megbocsájtott, meg­büntetését nem kérte. A bíróság­nak más volt a véleménye, hi­szen ez köztörvényi bűntett. H. S.-t bűnösnek mondta ki a megyei bíróság dr. Feleky István vezette büntetőtanácsa és életve­szélyt okozó testi sértés, vala­mint lopás vétsége miatt (ezért kapta a két év próbára bocsáj- tást, de az nem telt el kedvező­en), halmazati büntetésként egy év börtönre ítélte, de a büntetés végrehajtását hárojn évre felfüg­gesztette. Ugyanakkor elrendelte a pártfogói felügyeletet, vala­mint a bűnügyi költség megfize­tését. Az ítélet jogerős. G. S. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Falutévé — törvénytippel 6.00: A Reggel 8.05: A Financial Times heti üz­leti híradója 8.30: Közjáték — A héten: Herak- leitosz-töredékek 8.35: A TV 1 napközi tájékozta­tó műsora Benne: 9.00: Walt Disney bemutatja (ism.) 10.45: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg 17.10: Megveszem ezt a nőt — Mexikói filmsorozat 17.40: Kárforintok 17.50: Pénzvilág 18.00: Dimenzió 18.45: „Veletek vagyok minden­nap" 18.55: Napközi • 19.15: Bűvös hatos 19.35: „Engedjétek hozzám!" 19.40: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney! 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Szöts István-életműsoro- zat — Emberek a havason — Magyar film (1942) 88' 22.25: Közjáték (ism.) 22.35: Budapesti Őszi Fesztivál — „Boldog születésnapot!" 23.30: Késő esti Híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Műsorismertetés 17.05: Hírek — Időjárás 17.10: Van 5 perce? — Vilja-dal (Lehár: Víg özvegy) 17.25: Kérdezz! Felelek 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.20: Csacska macska — Francia rajzfilmsorozat — Akárhányszor mindhiába — A trójai járgány 18.45: Zeneiskolások muzsikál­nak 18.55: Músorajánlat 18.59: A legvásárhelyibb vásár­helyi 19.52: Matt 13 lépésben — Német tévéfilmsorozat — XIII14. rész: Ök ketten már többet tudnak 25' 20.30: Telesport 21.00: Stúdió '92 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.45: A TV 2 és a Dialóg Stúdió bemutatja — Töredék az élet­ről — Magyar film (1980) 92' ÚJVIDÉKI TV 15,25: Műsorismertetés. 15.30: Öra — szlovák nyelvű műsor. 16.00: Spektrum. 16.30: Gyermekműsor — magyarul. 16.45: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.30: Tv-napló. 18.30: Szerbia ma. 19.00: Tv- napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.15: Napjaink — magyar nyelvű műsor. 21.15: Hírek — magyarul. 21.20: Külpoli­tika 21.50: Nagy terv családi magazin — ruszinul. 22.50: Tv-napló. 23.20: Műsor­zárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hí­rek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hang­szemle. 9.05: Napközben. 11.05: Szonda (ism.). 11.35: Alom a Szamos partján — X/1 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő, 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurá­dió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Kró­nika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum 17.05: Magyarországról jö­vök.. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjsza­kát, gyerekek! 19.35: Portré — mások tol­lával. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fó­rum. 23.05: Lemezmúzeum. URH- ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazi­nok. 11.00: Irodalmi világjárás. 11.30: Fó­rum (ism.). 13.00: Amerika Hangja. 14.00: A tegnap slágerei. 14.30: Nyitnikék postá­ja. 15.00—18.30: Országgyűlés. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: In limba ma- terná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Pedagogical Pop — XVI112. 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00—13.00, 21.00—23.00, 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nó­takalendárium. 12.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Hogy tet­szik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00 —17.00: Kettőtől ötig. Közben: 15.00: Hí­rek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Samsung-játék. 18.00: Garázs. 18.30: Tárcsázz! 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Tánc­házi muzsika. 20.00: Más-kép(p). 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. 22.30: John Sco­field Grace under Pressure című CD je. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napforduló 0.10—4.20: Kossuth kh. Petőfi URH. Benne: 23.15— 0.09:1967. Slágerek, hangulatok jelen- időben. 4.03: Verbunkosok, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló. Európa — jó reggelt, Németország! 8.50: Owen Mar­shall (am. sor). Zavaró nyomok. 9.45: Gazdag és szép ('am. sor ). 10.10: Dr. Mar­cus Welby (am. sor.). A baseballsztár. 11.00: Viva 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor ). 14.15: A Springfield-sztori (am. sor ). 15.00: Qu­incy (am. sor.). Látszatra. 16.00: Beszél­getés. 17.00: Rizikó —játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor). 20.15: Columbo (am. krimi- sor). Várakozó hölgy. 21.50: Életre-halál - ra (sor.). 22.45: Kulturális magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Borzasztó ked­ves család (am. sor.). A döntés. 0.30: Ba- retta (am. sor.). Sehol senki. 1.30: Quincy (ism.) 2.25: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.15: Robbané­kony (ism.). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism ). 5.10: Fiatalok magazinja (ism ). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok világa (ism.). 9.30: Enterprise űrha­jó (ism.): 10.20: Tcrvistnadarrak (ism.)..1 11.55: Szerencsekerék (ism). 12.40; A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hí-' rek. 13.05: Telebörze 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). Szomszédság. 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.). Apai örömök. 15.05: Hotel (amerikai sor.). Kettős játék. 16.00: MacGyver (am. sor.). Rockkal a drog ellen. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo—játék. 18.45: Hí­radó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Népzene. 21.15: A legjobb barát (német film). 22.55: Hírek, sport. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.45: Dokumentumfilm. 0.05: MacGyver (ism.). 0.55: Filmkészítők. 1.10: Műsoris­mertetés. PRO 7 5.10: Óriások bolygója (ism.). 6.00: Flipper (am. sor.). A megbízás. 6.25: Rajz­filmek (ism.). Gadget felügyelő — Widget, a kis őr — Tapsi Hapsi -— Flintstone család. 8.00: Harttól Hartig (ism.). 8.50: Lottó (ism.). 9.55: Hét tenger ördöge (ism.). 51.40: Hardcastle és McCormick (ism.). 12.30: Bili Cosby-show (ism.). 13.00: A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.). Nyomok a múltból. 13.50: Dokumentum­film. 14.05: A menekülő ember (angol kri­mi). 15.50: Harttól Hartig (am. sor.). Kincsvadászat a dzsungelben. 16.40: Rajzfilmek — Gadget felügyelő — Alvin és a mókusok — Tapsi Hapsi — Flintstone család. 18.30: Bill Cosby-show (am. sor.). Egy nyár Párizsban? 19.00: San Francisco utcáin (am. sor.). Eladó szerelem. 20.00: Híradó. 20.15: Dr. Phibes feltámadása (angol horror). 22.10: Utolsó nyár (am. erotikus film) 0.05: Világok háborúja (am. sor.). Egy csepp élet. 1.00: Hírek. 1.15: Az Ördögsziget foglya (ism). 2.40: Hírek. 2.50: Az Angyal (ism.). 3.40: Hírek. 3.50: Nyersbőr (ism.). SUPER CHANNEL 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Hírek. 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Feke­te" sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor ). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a kém (sor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Maga­zin. 22.00: Hírek. 22.30: Mr. Wong titkai (am. film). — Utána: Piacgazdaság. SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, KISKUN TV Kecskeméti Katona József Színház elő­zetes műsora: Öl., csütörtök, nincs elő­adás. 02.. péntek, este 7 óra: NAPLE­MENTE ELŐTT. Katona József-bérlet, bemutató előadás. 03., szombat este 7 óra: NAPLEMENTE ELŐTT. Jávor Pál-bérlet. 04.. vasárnap este 7 óra: NAPLEMENTE ELŐTT. Jászai Mari- bcrlet. Kecskemét, Város mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: TÖKÉLETES KATONA. Szí­nes, mb. amerikai film. csak 18 éven felü­lieknek. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: DERMESZTŐ SZENVEDÉLYEK. Színes, amerikai film, I4éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdiómozi: 7 órakor: KO- TÖZZ MEG ÉS ÖLELJ! Színes, spa­nyol film. Csalánosi autósmozi: este 9 órakor: DERMESZTŐ SZENVEDÉ­LYEK. Szines, amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi: 6 és 8 óra­kor: NÉGYKEZES GÉPPISZTOLY­RA. Színes, amerikai film, 14 éven aluli­aknak nem ajánlott. Stúdiómozi: 7 óra­kor: OMEN. Színes, amerikai film, csak 16 éven felülieknek. KTV: '9.00—10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00—15.00: KÉPÚJSÁG. 18.00 19.00: TELESHOP. 19.00—19.20: Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 29-112. 19.25 19.55: Mezőgazdasági Magazin. 20.00- 21.10: Kecskeméti Magazin. A tartalomból: Az elmúlt hét hírei. Kulturális ajánlatok. Sport. 21.15—21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 329-112. 21.30 22.50: Film: A PÓK HÁLÓJÁBAN. Ameri­kai krimi (80 perc). Kiskun TV: 05 19: KÉPÚJSÁG. 19—20.30: Játékfilm. 20.30- 24.00: KÉPÚJSÁG.

Next

/
Thumbnails
Contents