Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-02 / 207. szám

6. oldal, 1992. szeptember 2.

MEGYEI KÖRKÉP

• Érdeklődőknek nem volt híjával a harkakötönyi földárverés.

EZ A MI ŐSI JUSSUNK

Árverés

Dusnokon

Tizenkilenc boldog ember

A Petőfi Népe sokat segített

Talán nem hat kérkedésnek, ha idézem dr. Izsák Dezsőné megyei kárpótlásihivatal-vezető szavait, amikor a rájuk háruló hatalmas feladat megoldásában méltányolja lapunk rengeteg tájékoztatását.

— Az emberek látják, hogy nem valami ördöngös dologról van szó, és látják a segítőkészségünket is. Ha valaki bizonytalan, mit és hogyan célszerű csinálnia, még az árverés reggelén is rendelkezésére állunk, amikor az iratokat és kárpótlási jegyeket bemutatják, és a licitálásra valójogosultságot igazolják. A nagy munkára — a megyében 60 ezer kérelem érkezett, ebből 10 ezer 600 soron kívüli bejelentés—alaposan felkészültünk. Néhány adat: 116 településen összesen 151 gazdálkodó- szervezet kijelölt földjére kell mintegy 500 árverést tartanunk. Egy-egy munkacsoportunk nyolc főből áll, naponta több helyen is levezethetjük a licitet. Minden munkatársam alaposan érti a dolgát.

Ezt bizonyította a dusnoki árveres is.

Gál Zoltán

NEM AKARTAK KASZÁRA, KAPÁRA MENNI

Harkakötönyben érdeklődés volt, licitálás nem

Elmaradt Harkakötönyben az augusztus 31-én, 11 órára meghirdetett földárverés. Az árverési bizottságnál ugyanis egyetlen kárpótlásra jogosult sem jelezte vásárlási szándékát. Mégsem mondhatjuk, hogy a licit érdeklődés hiányában maradt el. Érdeklődő ugyanis volt, szép számmal jöttek távolabbi településekről is olyanok, akik Harkakötönyből származtak el, néhányan kárpótlási jegyet is hoztak, földet mégsem vásárolt senki.

Senki sem akart ugyanis „kaszára, kapára menni” a másikkal. A helyszínen több forrásból kapott információk alapján megpróbáljuk megrajzolni az eseményt, pontosabban az elmaradt esemény hátterét.

Köztudomású, hogy árverést akkor lehet kiírni, ha a szövetkezet földjeire benyújtott igények legalább harminc százalékát jogerősen elbírálták. A kárrendezési hivatal képviselője szerint ez megtörtént. Am ez nem jelenti azt, hogy a jogosultak a kárpótlási jegyet is megkapták, hisz a kijelölt pénzintézetnél is van átfutási idő.

Harkakötönyben az összes kárpótlási igény körülbelül 19 ezer aranykorona. A szövetkezet 17 ezer aranykoronányit ki is tudott jelölni, föld tehát van.

A polgármesteri hivatalba augusztus 15-éig 9 ezer aranykoronára érkezett be konkrét, soronkívüliséget kérő igény. Augusztus 31-éré 6 ezer aranykoronányit jelöltek ki árverés- re.

Általános azonban, hogy azok közül a helybeliek közül, akiknek valaha a most kijelölt részen volt a földjük, még senkinek sincs a kezében a kárpótlási jegye. (Sőt, általában azoknak sincs, akiknek másutt volt a földjük.)

A hétfői árverésre csupán két- három személy érkezett kárpótlási jeggyel, de összesen alig több, mint kétszázezer forint névértékben. Ők — ha kihasználják törvényes lehetőségeiket — most bőven válogathattak volna az összesen hatmillió forint névértékű táblák közül, s alighanem a legjobb helyen, a legkedvezőbb áron, az alsó licitértéken, tehát aranykoronánként 500 forintért vásárolhattak volna. De nem tették. Az után a beszélgetés után, amit a helybeliekkel folytattak, összecsomagolták a kárpótlási jegyeiket, s eltávoztak a helyszínről. Nem akarnak kaszára, kapára menni senkivel, mondták, s megegyeztek a helyi földrendezési bizottsággal abban, hogy majd akkor vásárolnak, ha az a föld kerül sorra, amely őket a tulajdon vagy az öröklés szerint illetné.

A jelenlévő dr. Horváth László országgyűlési képviselő így vonta le a tanulságot: a nép bölcsebbnek bizonyult, mint a törvény és a hivatal együttvéve.

Bálái F. István

• Aki távolabbi településről jött, vásárolhatott volna, de inkább összecsomagolta a kárpótlási jegyeit. (A szerző felvételei)

• Az árverési térkép. Felül a Vajas vonala. (A szerző felvételei)

• Holdasné és Futóné — régi jó barátnők — egymás mellett szereztek

tulajdont.

• Az első dusnoki földtulajdonos: Nagy László.

Az adott szó szent

Az árverés a tsz-székház alagsori nagytermében folyik, a beszélgetésre —■ ne zavatjuk a licitálókat, kissé félrevonultunk — a főmezőgazdász ajánlotta fel irodáját. így Szegedi Agnes jegyző asszonytól tudom, mindenki tartotta magát a megegyezéshez — ahogy Nagy László is mondta —, és valamennyien, igy például Rogúcs Jánosné, Lovak Vince, Honthy Lászlóné, Futó Vincéné,

(Folytatás az 1. oldalról)

Nagy László 58 esztendős, háromgyermekes gazdálkodó neve minden bizonnyal bekerül majd a község krónikájába. Ő a legelső a 3860 lelkes településen, aki földtulajdont szerzett, aki kárpótlást kapott az elődeit és így saját magát is ért igazságtalanságért.

— Azért soha nem adtam fel — mondja, és mutatja örömmel a tulajdoni lapot. — Az én szüleimnek 4 kataszteri holdja volt, a feleségem szüleinek talán a kétszerese. Ahogy 1960-ban elvették az egészet, magam is, mint sok más dusnoki fiatal, ipari munkásokká váltunk. Én például Pesten dolgoztam, a híradás- technikai gyárban. Persze, hiányzott a föld: 1962-ben vettünk egy tanyát, és azóta gazdálkodunk. Elég sok gonddal-bajjal, nehézséggel. Nem könnyű az értékesítés.

— Ami igaz, az igaz—gondolkodik el Nagy László —, az életkorom miatt jobban jött volna, ha pár évvel előbb történik ez*a mai árverés. De talán így sem késő. A gyerekek segítenek majd, legalábbis a két fiú, Laci és Pista. Márti lányomra ebben nem számíthatunk, most ment férjhez Dorogra. Hogy mennyit vettem? Hetvenötezer forint értékben 11 és fél kataszteri holdat, az első táblában, a C8-asban, a legalacsonyabb, az 500 forintos áron. Büszke vagyok rá, hogy az egész falu összefogott: nem adunk többet. Ez a mi ősi jussunk.

Radics Mihály- né vagy Holdas Vincéné is, 500 forint aranykoronánként! értéken jutottak a kárpótlási földjükhöz.

Holdas Vin• Feszülten követik a licitálás menetét. Balról jobbra (első sor): Rogáes Jánosné, Lovák Vince, Honthy Lászlóné; (második sor): Futó Vincéné, Holdas V incéné.

csak akkor lehetett volna, ha véletlenül egymás melletti sorszámokat húzok. De úgy mondták, alkalmasint cserélhetek, ha ebbe a szomszéd telkek gazdái beleegyeznek. Ha nem sikerül, az sem baj. A nagyobbik táblát — megnéztem a lapon: 4,8 hektár, azaz 8,3 hold, 152 aranykorona-értékben, G.Z.,-a tsz kezelésébe adjuk, az enyémet, ez nagyon kicsi, másfél hold mindössze, mint egy kis háztájit, megműveljük. Hiába a három gyerek, magunk csináljuk. A fiam a balesete miatt, a nagyobbik lány városban lakik, a kisebbik pedig Homokmégyen dolgozik a boltban. Egyik sem jönne ide, erre a nehéz munkára. Segíteni persze hogy segítenek: nagyon derék gyerek mind a három.

Futóéknál sem mondható rózsásnak a helyzet. A férj munkanélkülisegélyen van, a leány sem keres valami sokat a helyi varrodában.

— Én le vagyok százalékolva, a nehéz munkát nem birom, de a fiunk majd besegít. A falu most épít egy iskolát, ott kőműves. Mielőtt az árverésre jöttem, mondtam is neki:

Fiam, ha segítesz, csak akkor tudom kiváltani a földet — meséli Eszti néni. Hát persze, hogy segít. Nagyon szorgalmas, jó fiú. (Most huszonhárom éves.)

Amikor a fényképezésre kerül sor —jó lesz-e, ha fogják egymás kezét, ahogy jó barátnőkhöz illik, kérdezték —, még arra kértek, írjam meg, hogy milyen segítőkészek voltak a hivatal emberei. Holdasnét például a hivatali kocsin vitték be reggel a kalocsai OTP-be a kárpótlási jegyéért. De ami a legfőbb, minden kérdésre türelmes és alapos választ adtak, jó tanácsokat a licitáláshoz.

• Lovák Vince aláírja a tulajdonáról szóló igazolást.

céné Sánta Eszter és Futó Vincéné Tárnái Mária kislánykoruk óta jó barátnők, a földjük is egymásé mellé került, mindkettőjük nagy örömére. Amikor kérésemre úgy határoznak, hogy szívesen nyilatkoznak—a dolgot a dallamos hangzású horvát-rác nyelven tárgyalják meg egymás között—, ajól sikerült licitálás utáni jó hangulatban válaszoltak, egyenesen, minden kertelés nélkül a kérdéseimre.

Holdasné szántót vásárolt, ugyanabban a táblában, ahol egykor férje szüleinek földje volt. (A licitáláskor egyébként azt hittem, hogy valami hiba lesz a kréta körül, Holdasné ugyanis két táblácskával licitált. Szó sincs róla: még reggel bemutatta a meghatalmazást, hogy beteg férje — aki nem tudott megjelenni — helyett is eljár.)

— Kár, hogy a férjemé meg az én földem nem került egymás mellé. Ez

TALLÓZÓ

Helvécia még nem Svájc

A Helvéciái Petőfi Termelőszövetkezet ebédlőjében felállított számítógépek, printerek és a hivatalosságok előtt mindössze egyetlen komoly érdeklődő jelent meg, aki még egyedül sem állt starthoz, mivel a kijelölt 56,6 hektáros táblába bukfencen kívül semmit sem érdemes vetni.

— Mi a földhivatal jóváhagyásával jelöltük a földet, az egyeztető fórum sikertelenségének adminisztratív okai vannak — mondja a megyei kárrendezési hivatal munkatársa, Soponyai Zoltán, aki vezette volna a licitálást. — Igyekszünk a földek minőségére ügyelni a kijelölés*kor.

— Szakértőkkel is megvizsgáltuk a földeket — teszi hozzá a hivatal vezetője, dr. Izsák Dezsőné. — Figyeltünk a törvény minden előírására, számba vettük a művelési feltételeket, a közlekedési lehetőségeket és a környezetvédelmi előírásokat is.

A kárpótlási jegyek együttes értéke viszont a megyében pillanatnyilag a négyszerese annak, amit kijelöltünk licitálásra.

— A licitálást dugába döntheti az általános gazdasági helyzet is — mondja Cseh Miklós polgármester.

— Itt rendkívül sok pénz kell ahhoz, hogy termelésbe állítsanak földeket az emberek. De hát erre nincs pénz, és a hitelek rendkívül magas kamatokkal szerezhetők meg. Igen áldásos lenne, hopy a magángazdálkodás megindításához tisztességes pénzpolitika is társulna. Sajnos, a bankok ma nem így működnek.

Vajon csupán Helvécián van így, vagy a megye más területein jobbak a kondíciók?—igyekszem megtudni a megyéi hivatal vezetőjétől, aki naponta vesz részt licitáláson.

— Tegnap voltam és holnap is megyek árverésre. Valóban nem akkora az érdeklődés, mint gondoltuk

— mondja dr. Izsák Dezsőné. —

Azt gondolom, hogy a kárpótlási menetrend végén jelentős mennyiségű föld marad új gazda nélkül. Nem használják fel majd a jegyeket az emberek. Mi következik ebből? El fogják adni. Esetleg áron alul is. Nincs kizárva, hogy többen meggazdagodnak majd abból, hogy valójában ném lehet hozzálátni a visszanyert föld megműveléséhez. Ugyanakkor vannak jelei annak is. hogy a szövetkezetek kihasználják az idős emberek szorult helyzetét, akik ragaszkodnának a tulajdonhoz, de megművelni már nem tudják. Ilyenkor felkínálják a visszakapott területet bérleménynek a szövetkezetnek. Csakhogy a szövetkezet megszabja, hogy nem mehet ezer forint alá aranykoronánként ... Inkább megadják, holott ötszáz forintig is le lehetne faragni.

(A Magyar Nemzet 1992. augusztus 31-i számából.)