Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-05 / 184. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG 1992. augusztus 5., 7. oldal Kedves Olvasóink! Számítógépes agyrémek az ügyfelek bosszantására Az utóbbi egy hét alatt változatlanul sok tartalmas levelet kaptunk Önöktől: bajai, akasztói, mélykúti, kecskeméti olvasóink írtak. Válaszokat kaptunk korábban megjelent levelekre, ezeket olvashatják az alábbiakban. Sajnáljuk, hogy számos olvasónk névtelenül írt, az ilyen levelekkel semmilyen formában nem tudunk foglalkozni. Sokadszpr kérjük: ne írjanak névtelenül! Ugyanakkor várjuk további leveleiket, bármilyen közérdekű témában. (A szerk.) Nem csak a Don-kanyarban... Napjainkban, amikor egyre több helyen állítanak emlékművet a II. világháború során elesetteknek szerte az országban, így megyében is, fokozott az érdeklődés, hányán is lehettek, s hol estek el hősi halott katonáink. A Magyar Honvéd cimű lapban Szabó Péter történésztől olvashattunk ezekről az adatokról néhányat. A magyar történelemnek mindig voltak olyan halottai, akik idegen földben, tömegsírban nyugszanak. Most is csak évtizedek múltán kapják meg az őket megillető végtisztességet az egykori Magyar Királyi Honvédség volt katonái. A mai napig hozzávetőlegesek az adatok, úja a hadtörténész. Mintegy 160-170 ezer harcoló katonáról, 200-220 ezer hadifogságban meghaltról (keleti és nyugati foglyok együttvéve) és 25 ezer munkaszolgálatosról tudhatták meg a hozzátartozók, hogy elhunytak. Sokan még most sem tudják, mi történt szeretteikkel. Leggyakoribb az „eltűnt” megjelölés. Főleg a 2. Hadsereg 1943. januári harcai es visszavonulása során nem lehetett megállapítani a hősi halottak és a fogságba esettek számát. Ezért több tízezer személynél az „eltűnt” szöveget rögzítették. A lakosság túlnyomó többsége — érthetően — a Don-kanyarhoz köti szeretteinek elvesztését. A közelmúlt történelmében járatlanok a háborút azonosítják a Don-kanyarral, a 2. Hadsereg tragédiájával. Ezt az elmúlt két évben hozzám megküldött adatlapok egy részének kitöltése is igazolja. Sok állampolgár azt jelezte, hogy hozzátartozója a Don-kanyarban esett el. Ezt többen olyankor is így írták, amikor az illető 1941-ben vagy 1944—1945-ben halt hősi halált. Nyilván ez nem lehetséges, hiszen magyar csapatok 1942 nyarától 1943 februárjáig voltak a Don-kanyamak emlegetett területen. A mai kutatási adatok szerint köVan a lapban egy olyan rovatuk, melyben az olvasók mondandóját közük. Ha lehet, kérem, tegyék közzé most az enyémet is. Július 31-én, pénteken 16 óra előtt átmentem a kecskeméti, széchenyivárosi buszvégállomás épületéhez, bérletért. — Majd hétfőn — mondták az ott- tartózkodók. — Hétfőn? És holnap nem lesz, hiszen elseje? — Nem, mert szombat lesz. — Hát ez baj. Akkor miért nincs ma? — Nincs. Mondtam, hogy nálam nyaral az unokám, már a héten is 18 forintos jeggyel utazgattunk a hobbikertbe, az uszodába, elsejétől már bérletet szerettem volna venni neki, mert így nagyon drága... — Márpedig csak hétfőn lehet... — Miért nincs itt senki, aki tudna adni egy bérletet? — Nincs — volt a kurta válasz. — Akkor, azt hiszem, két napig bérlet nélkül fog utazni. — Én meg majd megállítom a buszt és leszállítom — mondta egy hosszú, vékony, hegyes orrú férfi. Rendben van, gondoltam, neki ez a dolga, de talán mégsem mi vagyunk azok, akik miatt meg kellene állítani a buszt. Hiszen látnivaló volt, hogy nem a bliccelők táborába tartozom, s neki édesmindegy lehetne, hogy melyik napon veszek bérletet. Na, de ebben legyen neki igaza. Még azzal egészítette ki mondanivalóját, hogy egész hónapban lehet bérletet vásárolni a városban. (Ezt nem hiszem, hogy így van, mert a Kéttemplom közben járva, már akartam máskor, valamivel a hónap vége előtt bérletet venni — pedig ott egy volt tanítványom dolgozik —, de nem tudott adni.) Meg a végállomáson is van — tette hozzá. — Van, van, de olyan messzire kell menni ebben a hőségben, amikor itt a szomszédban az árusítóhely? Megszólalt egy alacsonyabb, kövérebb férfi: Mert mindig az utolsó pillanatban szaladgálnak! De jót mond! Éppen hogy időben szeretném megvenni a bérletet, de nem adnak. Erre a hegyes orrú váratlanul ezt mondja: rülbelül 120 ezer fő volt a 2. Hadsereg vesztesége. (Hősi halott, eltűnt, fogságba esett együttvéve.) A Szövetséges Ellenőrző Bizottság a háború után, 1945 novemberében kiadott veszteségkimutatásának adatai szerint a Magyar Királyi Honvédség 1944-ben 114 ezer embert veszített. Látható, hogy az 1944. évi harcok majdnem azonos véráldozatúak voltak, mint a Don menti ütközetek. Az eltűntek száma viszont kevesebb. Ebben belejátszik, hogy az ország területén folytok a harcok, és az egyházak, a lakosság, ha módjuk van, kiderítette az elesettek kilétét és anyakönyvezve temették el a katonákat. Sok esetben nem valamely hivatalos szerv, hanem a lakosság értesítette a hősi halott hozzátartozóit. Az ilyen esetek adatgyűjtő munkám során is igazolódtak. Ezért is fontos a lakossági, adatlapos összeírás, mert így olyan adatokra is fény derülhet, melyek eddig nem voltak ismertek, központilag. Az elmúlt két evben a hozzám érkezett csaknem kétezer adatlapot feldolgozásra a Hadtörténelmi Intézethez továbbítottam. Már az adatlapok megküldését kérő felhívásban is közöltük, hogy nem adatokat szolgáltatunk, hanem kérjük a lakosságtól, hogy az illetékesek minél pontosabban fel tudják tárni a háborús veszteségeket. Mostanában mégis egyre gyakrabban kapok türelmetlen leveleket, hogy válaszolják az adatlappal kapcsolatos kérdésekre. Ezúton ismét kérem a megye érintett lakosságát, értsék meg, nem vagyok hivatal, intézmény vagy hatóság, hanem csupán egy társadalmi munkás, aki vállalta, hogy a beérkező adatlapokat megyei szinten gyűjti és összesítve felterjeszti az illetékes helyre. Válaszleveleket tehát tőlem ne váljanak. Mező István ny. alezredes, a Hadtörténelmi Intézet megyei megbízottja — Mi a címe? Majd este felviszem. A naivságomat én még — úgy látszik — nagymama koromra sem nőttem ki. Csodálkozva a pálforduláson, gyanútlanul mondtam a címünket és a féljem nevét. Erre teljesen begurult és gúnyosan rávágta: — ... meg tejet is adunk, meg szoptatunk is. Érti ezt valaki?! Már hajsznál híján közöltem vele, hogy igazán kedves, ha addigra szerez, és szokatlan is, sörünk van otthon, meg kolbászos lecsónk, csak egy kicsit csíp ... Hanem nekem ez az eset volt olyan erős, hogy megemészthetetlen. Ki ne írják még egyszer a buszokra, hogy a kedves utasoknak kellemes utazást kívánnak! Egyébként elmentem a főpályaudvarra bérletért. (Vacsorára azért hazaértem). Ott megkérdeztem, ki a főnök, de már nem volt bent. Remélem, ezt olvassa! B.-né Kecskemét (Név és cim a szerkesztőségben) Olvasom lapjukban az újabb „központosítást”, mely ezúttal a mezőgazdasági lakosság adóztatását illeti. Érthetetlen számomra, de úgy vélem, a mezőgazdasági lakosság számára is, hogy a jól bevált helyi ügyintézés helyett, miért van szükség számítógépes agyrémek működtetésére. Sajnos, akiknek látni kellene, azok nem látják, hogy ez a túlzott központosítás az ügyfelek bosszantását szolgálja. A helytelenül megválasztott programok, vagy a helytelen betáplálások azt eredményezik — s nem csak az adóztatás, hanem a pénzintézetek, a biztosítók vonatkozásában is —, hogy nyakló nélkül küldözgetik (az ügyfelek pénzén!) a leveleket, s mi sem természetesebb, mint hogy 15-20 százalékban hibásan, a javítások lehetőségét minél messzebbre kitolva. Kinek jó most ez, hogy az Nálam járt az elnök megbízottja Tisztelt Főszerkesztő Úr! Lapjuk egyik korábbi számában szóvá tettem azokat a fonákságokat, amelyek a táppénzcsalások és az ál- rokkant-nyugaíjazások területén meglehetősen széles körben tapasztalhatók. A szóban forgó írásban megemlítettem, hogy településem tőszomszédságának egyik szövetkezeti elnöke viszi e téren a prímet, aki majdhogynem makkegészségesen le- százalékoltatta magat. Miközben nyugdíjasként leszázalékoltatta magat. Miközben nyugdíjasként tovább elnökösködött, az érte bezsebelt havi százezer forint mellett a nyugdíjintézet havi 30 ezer forintra rugó összeget postázta ki számára, nyugdíj gyanánt. Ez a tény, amin nem lehet vitatkozni. Azt viszont nehezményezem, hogy írásom megjelenése után nem sokkal lakásomon fölkeresett az említett elnök megbízottja, s érdeklődött tőlem, hogy az ő fonókéról volt-e szó az ominózus Petőfi Népe-béli cikkben? Eltalálta!—közöltem vele. Igenis róla szólt a „mese”. ' Ezek után azt vártam, hogy esetleges tévedésem okán felettese nevében tiltakozni fog, s kikéri a megalapozatlan állításokat. Ám nem ez történt. Az elnök vazallusa tiltakozás helyett csak arra kért bizalmaskodva, mondjam meg neki, honnan tudom, hogy elnöke nyugdíjba ment, hiszen én nem Jánoshalmán lakom. Meglepődött, amikor közöltem vele, hogy a saját dolgozóitól, akikkel a vonaton együtt utaztam, s akik közül én számosat ismerek. Megüzentem a főnökének, hogy a tagok jócskán fel vannak háborodva a nem éppen szalonképes eljárás miatt. Majd a bemutatkozni elfelejtett látogatóm, köszönés nélkül odébb állt. Én pedig jó ideig azon morfondíroztam magamban: ezek a múltbéli szekértolók hogy-hogy nem hagynak fel bevett szokásaikkal? Jelesül, hogy a tények tisztelete, bírálata vagy tudomásul vétele helyett még mindig a hírforrást kutatják? Talán ezzel függ össze a paradoxon, hogy ők soha nem az elkövetőket hibáztatják, hanem azt kezdik el keresgélni és szapulni, aki ásatag életmuvé- szetüket megszellőzteti. Olvasói tisztelettel: Földes Péter Mélykút, Rózsa u. 32. Tíz percet várnia kell a busznak Kiskoroson Július 15-ei lapszámunkban közöltük Ámann József császártöltési olvasónk, A Bács Volán utasellenes című levelét. A bajai vállalat rövid, korrekt válaszából kiderült, hogy a reklamációra okot adó buszjáratot a Kunság Volán üzemelteti (PN. 1992. július 29., 7. oldal). Időközben a Kunság Volán illetékesei válaszoltak Ámann í mák, nekünk pedig elküldték e levél másolatát, melyet az alábbiakban közreadunk, minden utas tájékoztatására. „A Petőfi Népe július 15-ei számában megjelent panasszal kapcsolatban az alábbiakat hozzuk szíves tudomására. A vállalatunk által üzemeltetett, Kecskemét—Hajós—Kalocsa viszonylatban közlekedő autóbuszjáratnak menetrend szerint Kiskőrös-vasútállo- más megállóhelyről 17.35 órakor kell indulnia, de a Budapestről 15.55 órakor Kiskőrösre induló vonat késése esetén 10 percet (17.45 óráig) várakoznia. A járművezető meghallgatása során elmondta, hogy a kérdéses napon valóban elindult 17.35 órakor, mivel odaér- kezésekor a vasútállomáson érdeklődött a vonat érkezéséről és ott úgy tájékoztatták, hogy a vonat csak 17.45 óra után fog megérkezni Kiskőrösre. Sajnos, 10 percnél tovább Kiskőrösön nem tudjuk várakoztatni a járatot, mert akkor Kalocsán nem lesz meg a csatlakozás a Szakmár, Homokmégy, Ordas, Dunapataj felé közlekedő autóbuszjáratokhoz. Viszont — a hasonló eset elkerülése végett — felhívtuk az érintett buszvezető figyelmét, hogy a vonat késesekor minden esetben várja meg a legkésőbbi, 17.45 órai indulási időt, hogy ne fordulhasson elő, ami most történt, hogy nagyobb késést jeleznek, a vonat 9 perces késéssel mégis megérkezik az állomásra. Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét, s a történtekért ezúton is elnézést kérünk. Friedrich József termelési igazgatóhelyettes Kunság Volán SZOMORÚ, BUSZOS NOVELLA Bérletet nem, de tejet adunk, meg szoptatunk is APEH fogja kezelni a mezőgazda- sági jövedelemadót? A lakosságnak bizonyára nem. Az adó bevallásánál a helyi ügyintézés a személyes kapcsolaton keresztül is segi- tette és javitotta a bevallási készséget. Hol lesz erre most lehetőség? Majd ha megkapja az ügyfél az adót, menjen, írjon az APEH- központhoz, várjon, kapja a felszólításokat, számítják a hibákból eredő kamatokat, hogy azt a későbbiekben törleszthessék. Na és, felvetődik jó néhány olyan kérdés is, mely éppen az ön- kormányzatokra tartozik. Az APEH hogyan állapítja meg egy évvel később, hogy milyen elemi károk, milyen mértékben érték az adóalanyokat? Az elmúlt években egyszerűen az akkori tanács és szövetkezet bizottságot hozott létre, mely azonnal végig járta a határt és megállapította a károkat, melyeket az adócsoport azonnal le tudott törölni. Most szeretném tudni, hogy egy év elteltével, az APEH minek alapján fogja törölni például a solt- szentimrei szőlőknél keletkezett jégverést, vagy a májusi aszályból eredő károkat? Mert, sajnos, ezek megvannak, s az egész mezőgazda- sági termelés velejárói. A központosított adóztatás, a ter- melvények árainak stagnálása, a mezőgazdasági gépek kötelező biztosításának 200 százalékot meghaladó emelése (pótkocsi, mezőgazda- sági vontató, lassú jármű), a társadalombiztosítási dijak (havi 4320 Ft) megfizethetetlen emelése, egyáltalán nem szolgálják a mezőgazdaságban dolgozok érdekeit, amin ideje lenne változtatni a parlamentben ülő (vagy távolmaradó) képviselő uraknak. _ . r ,, Doro Ernő Akasztó, Szent István u. 61. Kellemes üzletházi eset Úgy érzem, kötelességem a sajtónyilvánosság előtt köszönetét mondani a kiskőrösi Antóni-üzlet- háznak. Félreértés ne essék, Írásom célja nem a reklámkeltés, de készségük, udvariasságuk, figyelmességük példaértékű. Ugyanis én nyertem meg a Petőfi Népében indított olimpiai tipp- show játék első fordulójában a fenti üzletház által felajánlott 30 ezer forintos vásárlási utalványt. Annak rendje és módja szerint elutaztam Kiskőrösre, ahol nem tudtak szolgálni olyan árucikkel, melyet szerettem volna. Ez ugyanis egyelőre még nem tartozik a profiljukba. Azonban ígéretet tettek a kérdéses cikkek beszerzésére és Bajára szállították, a lakásomra. Véleményem szerint úgy gondolkoztak: ha már támogatják a játékot, akkor teszik ezt őszintén és önzetlenül. Becsületükre legyen mondva, így cselekedtek. Valahogy így kellene, hogy fessen átalakulófélben lévő hazánkban a kereskedelem, a vendéglátás és egyáltalán az emberek egymás iránti viselkedése is. Schmidtné Nagy Mária Baja, Völgy, u. 6. Az átlagpolgár hogyan védje meg magát? Bevallom, a vörös korszakban nemigen olvastam lapjukat. Mióta a csendes „puccs” lezajlott, örömmel tapasztalom, hogy lapjuk színesebb, érdekesebb. Ha jól emlékszem, ez évi április 28-i számukban olvastam egy riportot, melyben a megyei rendőr-főkapitányság egyik illetékesét szólaltatták meg, kérdezte őt az újságíró arról, hogyan is áll a fegyverviselési engedélyek, vizsgáztatások rendje-módja. A megszólaltatott szépen válaszolt is, hogy folyamatosan megy és minden a legnagyobb rendben, ahogy az a „jogállam?”-ban illik. Amikor bevonták önvédelmi fegyveremet — engedélymegújítás leple alatt — mérhetetlenül dühös voltam. A cikk elolvasása után még dühösebb lettem. Félreértés ne essék, nem az Önök lapjára és nem is a rendőrségre nehezteltem! A cikk elolvasása után sokan azt gondolhatták, ha valaki büntetlen előéletű, egészséges, felnőttkorú, beszámítható, s került már veszélyhelyzetbe, birtokolhat önvédelmi lőfegyvert. De ez nem igaz! Én tavaly kaptam meg az engedélyt, s örömmel töltött el, hogy bizalmat szavaztak azzal, hogy ilyen eszköz lehet a tulajdonomban. Megvásároltatták a két páncélkazettát a pisztoly és lőszer biztonságos tárolására. És mi történt ezt követően? „Március 31-éig szabaduljon meg a fegyvertől!” — szólt az illetékes kifogást nem tűrő felszólítása a főkapitányságon. Alkalmas egészségügyi vizsgalap, indok, kérelem — minden hiába. Ha a torkát nem akarják átvágni, ha nem ütötték le ötször, nem erőszakolták meg tízszer, nem sikerült polgár- mestert csináltatni magából, akkor nem kaphat engedélyt. Ha pedig már nyomorékra verték, akkor úgysem lesz alkalmas, ugyanis a kérelmező húgy- és ivarszervei felől is érdeklődést tanúsít a vizsgáló orvos. Ez kérem — primitív kifejezéssel élve — röhej. Az országban sok ezer embernek kellett ily módon megválni fegyverétől anélkül, hogy valakire is ráfogták volna. És ez a sok ezer fegyver a kereskedők raktáraiban van, bizományiban, illetve nevetséges összeget fizettek érte. A fegyverboltok telítettek, vevő alig akad, így a leadott új fegyver 58 százalékos bizományos árát is talán csak évek múlva fogja megkapni a volt tulajdonos, amikor remélhetőleg új kormány lesz. Addig is a következő kérdések merülnek fel bennem: A hangoztatott általam kérdőjellel illetett — jogállamban milyen alapon tesznek különbséget emberéletek között azok, akiket e jobb sorsra érdemes alattvalók négy évre a hatalom talapzatára emeltek, s miért van joguk önmagukat indoklás nélkül felfegyve- rtzni? Talán ők jobban félnek, az ő életük értékesebb a hétköznapi haladókénál, akiknek verejtéke által (több) százezres fizetésekhez? Az átlagpolgár hogyan védje meg családját, önmagát ebben a fertőzött országban?! Tisztelettel üdvözli Önöket: Egy olvasójuk NAPJAINK HUMORÁBÓL MŰSZAKKEZDÉS AZ ERDŐBEN • Bal oldali felirat: ragadozók. Jobb oldali felirat: zsákmányok. (Die Presse) | Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A LEVÉLVÁLTÁS Helyesen járt el a biztosító A Petőfi Népe 1992. július 22-ei számában jelent meg Görög István (Kiskunfélegyháza, IX. kér. 121.) levele, Jogos-e az Állami Biztosító eljárása? címmel, melyre az alábbi választ adom. Görög István 1988 óta rendelkezik CSÉB/150 biztosítással. Az 1991-ben bekövetkezett, több hónapig tartó betegségére e biztosítása alapján 2100 forint biztosítási, összeget fizettünk ki részére. Ügyfelünk levelében kérdezi: helyes összegű betegségi szolgáltatásban részesült-e? A CSÉB/150 tagsági könyv szervezeti szabályzatának 31. pontja szerint a tagnak nem baleseti betegállománya esetén, legalább 28 folyamatos táppénzes napra 700 forintot, ha a folyamatos táppénzes betegállomány eléri az 56 napot, további 700 forintot, ha pedig a folyamatos betegállomány eléri a 84 napot, további 700 forintot fizet ki a biztosító. Folyamatos táppénzes betegállományára tehát a kötvény szerinti maximumot kapta meg ügyfelünk, fiókunk helyesen járt el. Kelemen László igazgatóhelyettes ' Amikor berobogott a Rio de Bugaci Expressz Tizenhat szülő kéri, hogy e pár sort közöljük le a lapban. A Máltai Szeretetszolgálat fiatal csoportja a télen bált rendezett olyan meggondolással, hogy a bevételből ezen a nyáron 4 iskola négy-négy tanulóját egyhetes, ingyenes táborba viszik a bugaci nagyerdőbe. Az elhatározást tett követte, július 18—24. között volt a táborozás, különböző korosztályú iskolások és a szeretetszolgálat fiataljainak részvételével, akik egyben az ifivezetést is ellátták. Úgy tudjuk, hogy a piarista cserkésztábor adta a szállást, övék az épület. A táborozás végeztével, amikor a „Rio de Bugaci expressz” berobogott Kecskemétre, vidám kedvű fiatalok szálltak le a vonatról. Már a vezető „Lukács” Trabant kombival várta a vidám csapatot, s innen a Libertébe mentek fagyizni. Ezek voltak a búcsú halogató percei. Aztán a már a városháza előtt várakozó Trabantból előkerültek a nagyobb csomagok. A gyerekek még mindig a felejthe- 'tetlen hét együtt töltött élményeit idézték egymás között, s így mentek az őket váró szülőkhöz, nagyszülőkhöz. Köszönjük a Máltai Szeretetszolgálat fiataljainak fáradozását. Szép egy hetet nyújtottak gyermekeinknek, unokáinknak. Segítse Isten őket minden jó tettükben, hogy minél több jó cselekedetet tehessenek. Tisztelettel minden szülő nevében: özv. Varga Zoltánné nagymama Kecskemét, Erzsébet krt. 63. Az oldalt összeállította: Rapi Miklós
