Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR • Tizenhárom éves kislány a hátára kötözve cipeli a ccmenttéglákat az ecuadori főváros egyik építkezésén. A nehéz megélhetési körülmények rákényszerítik a fiatalokat a korai, nehéz fizikai munkára ebben az országban, ahol a lakosság minte^ fele 18 éven aluli. (MTl-fotó) Horkoló államférfiak Mi volt két kiemelkedő amerikai elnök: George Washington és Franklin D. Roosevelt, valamint a legendás brit miniszterelnök, Winston Churchill közös vonása? A titok nyitja nem politikai tevékenységükben keresendő, hanem abban, hogy mindhárman — horkoltak. A meglepő hasonlatosságra Adzsaj Kothari indiai orvosnak a horkolás okairól és megelőzéséről szóló, minap kiadott könyvében bukkanhatnak rá az érdeklődők. Azt is megtudhatják, hogy a britek nagy miniszterelnöke a horkolás minden klasszikus .„előfeltételével” rendelkezett. Kövér volt, szerette az alkoholt és évtizedeken át erősen dohányzott. A horkolás azonban nemcsak az angolszász politikusok előjoga. Benito Mussoli- j ni, a Duce is nagy dérrel- dúrral aludt. Szökés talárban Egy egyiptomi férfi, akit csekkel való visszaéléssel vádoltak, saját ügyvédje talárjában szökött meg a törvényszéki épület cellájából, míg a bíróság épp az ő ügyét kezdte tárgyalni — jelentette a Reuter. Az ügyvéd ráadta talárját egy félreeső zugban, majd meggyőzte az őröket arról, hogy kísérője egy ügyvédtanonc. Az őrség ezek után kinyitotta a kaput, így a vádlott, de az ügyvéd is boldogan kikerült a szabad levegőre. Pár nappal később mindkét férfit elfogták. Rekordjavítás V alamelyest megjavította a napokban saját gyorsasági rekordját a sinkanzen, Japán nagysebességű vasútja—óránként 345,8 kilométeres sebességet ért el. Ez Óránként (),k kilométerrel haladta meg az előző rekordot — közölte a Nyugat-Japáni Vasúttársaság. Ez a teljesítmény azonban még így is jócskán elmarad a francia TGV-étől (óránként 515 kilométer) vagy a német ICE-étől (óránként 406 kilométer). Az új rekordot a sinkanzen Jamagucsi prefektúra területén érte el a hat kocsiból álló WIN —350 jelzésű szerelvénnyel. A vasúttársaság szóvivője szerint a cél az, hogy a sinkanzen 1994-re elérje az óránkénti 350 kilométeres utazósebességet. Az előző gyorsasági rekordot (345 kilométer) a sinkanzen 1991 szeptemberében érte el. Értékes kézirat Az amerikai polgárháborúban legendássá lett Abraham Lincoln elnök egy híres beszédének kéziratát bocsátotta árverésre az elnök családjának egyik leszármazottja, aki a Sotheby’s aukciós házat bízta meg az értékesítéssel. A szöveg valószínűleg 1857—58 telén íródott. Az egyoldalas dokumentum decemberben kerül kalapács alá. A Sotheby’s kéziratszakértője szerint várhatólag 300 és 500 ezer dollár közötti vételárért kel majd el. Szarv nélkül a túlélésért A Természetvédelmi Világalap (WWF) 400 ezer svájci frankkal támogat egy programot, amelynek keretében a hatóságok levágják a Zimbabwéban élő fekete orrszarvúk szarvát — hogy megmentsék az életüket. A szarvatlan orrszarvúk ugyanis értéktelenek a vadorzók számára, akik tavaly merő haszonlesésből lemészárolták a Zimbabwéban élő mintegy 2000 fekete orrszarvú háromnegyedét. Az ordítás világbajnoka Új név kerül a Guiness- rekordok könyvébe az „ordítás” rovatban: a legfrissebb világbajnok az új-zélandi Harry Krisnatudatúak • A római katolikus, görög katolikus, evangélikus, izraelita felekezetek mellett, ma már jó néhány Kris- na-köz.össég is működik világszerte. (MTl-fotó Schuler. Rivalgásának szintjét a christchurch-i környezetvédelmi hatóság szakemberei mérték meg, és úgy találták, hogy a 24 éves bajnok 130 decibelre képes. Ezzel a hifi sztereó- berendezéseket is túl tudja üvölteni. Schuler elmondta, hogy heavy metal-koncertekre jár edzeni. Az előző ordítási vi- ► lágrekordot egy ausztráliai férfi érte el 1988-ban, 128 decibellel. Jagger válófélben A Rolling Stones együttes vezetője, Mick Jagger es felesége Jerry Hall, texasi modell 15 évi együttélés után immár különváltan él. A hírt megerősítette a feleség is egy angol lapnak adott interjúban. A hölgy 34 éves, és Jagger három gyermekének édesanyja. Jagger felesége idegösszeomlást kapott, amikor meghallotta a pletykákat 48 éves férje és a 23 éves olasz modell, Carla Bruni viszonyáról, aki tagadta, hogy intim kapcsolata lenne a sztárral. A boltok ünnepi nyitva tartása Az élelmiszerboltok augusztus 20- a körüli nyitva tartását nem egységes elv alapján határozták meg, így helyenként jelentős eltérések lehetnek, nem árt idejében informálódni ezekről. Néhány példa: az ABC-áruhá- zak jelentős része teljesen értelemszerű nyitvatartási rend alapján dolgozik, tehát 20-án zárva tartanak, pénteken a pénteki, szombaton a szombati nyitva tartáshoz igazodnak. Jövő szombaton szintén szombati nyitva tartás szerint várják a vásárlókat. Az Univer és a Helvéciái Á. G. boltjai ezek szerint dolgoznak, de például a Csemege-boltok közül néhány máshogy oldja meg az ünnepek alatti árusítást. Ä Kéttemplom közi bolt pénteken is zárva tart, a Szabadság téri pedig csak déli egy óráig lesz nyitva ezen a napon. Ajánlatos tehát még szerdán utánanézni, hogy a közeli boltok milyen nyitva tartás szerint dolgoznak majd a hét második felében! Súgó szépe 1992 Hétfőn délután megtörtént a bajai szépségkirálynő-választás elődöntője. Az augusztus 10-i határidőig 36 lány jelentkezett, ebből 26-an vettek részt az előselejtezőn. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, a 26 szebbnél szebb hölgy közül kellett kiválasztania a 15-öt, akik augusztus 21- én 7 órakor szépségükkel megmérettetnek a Sugovica-parti Vén Dió étterem kerthelyiségében rendezett versenyen. A zsűri egyébként igen rangos személyiségekből áll: a zsűri elnöke polgármesterünk, Éber András. Ezenkívül a zsűri tagja városunk egyik büszkesége, mondhatni éke, Rutterschmidt Szilvia, az idei Miss Hungary szépségverseny második helyezettje. A rendezvényt hajnalig tartó táncos estély követi. Másnap, szombaton este 7 órakor a három legszebb hölgyet fiákeren végigviszik a varoson. N. I. Bűnügyek TRÜKKÖS PÉNZVÁLTÓ. Kecskemét határában egy autóparkolóban állította le egy ismeretlen S. L. macedón állampolgárt. Pénzváltás címén forintot ajánlott neki, majd a forint is nála maradt, de a valutát is vitte magával. A macedón férfi kára 100 ezer forint. VIDEO. Videomagnót loptak a kecskeméti Olimpos bárból. A bűncselekmény időpontja nem az éjszakai órákra, hanem egy hétköznap délelőttre esett. A cég kára 30 ezer forint. TANÉVNYITÓ ELŐTT. Még meg sem kezdődött a tanév, de újra iskola szerepel a bűnügyi krónikában. Fülöpszálláson augusztus 14. és 17. között az általános iskola ajtaját feszítette fel egy bűnöző. Az asztali számológép, amit elvitt, hétezer forintot ért. LÉPCSŐHÁZI MOTOR. A kecskeméti Tinódi utcában a lépcsőházból vittek el egy lezárt segédmotort. A jármű értéke 30 ezer forint. n. n. m. Aratódíszek Kecskeméten • Az Albcrtirsai Hagyományőrző Együttes Kecskemét főterén (Fotó: Kriston) Nem csekély azoknak a száma, akik jól emlékezhetnek a Táncsics Mihály Művelődési Központ által szervezett nívós tárlatsorozatra, amely a „Mesterek, mesterségek dicsérete” átfogó címet viselte. Az országosan is jegyzett kiállításokon való részvétel rangot jelentett a megyében élő és alkotó népművészek, kézművesek és iparművészek számára. Éppen fél évtizede, augusztus 20. alkalmával nyílt meg a Bács-Kiskun Megyei Népművészeti Egyesület és a Szórakaténusz Játékmúzeum közreműködésével az országos aratódíszkészítő pályázat anyagából és múzeumi gyűjtemények tárgyaiból, dokumentumaiból válogatott kiállítás. A Szatmár, Zala, Heves, Szolnok és Pest megye több településén akkor frissen készült díszes kalászfonatok azóta már szintén múzeumi rekvizítumokká váltak. így most ez alkalommal a Szórakaténuszban rendeztek kis tárlatot az 1987-es pályaművekből. kvízi Katolikus teológiai tanfolyam Baján Megyeszerte nagy az érdeklődés, de a bizonytalanság is — hogy hol és hogyan lehet jelentkezni — az idén induló teológiai tanfolyam iránt. Felkerestem Kereskedő Zoltán plébános urat, hogy olvasóinkat tájékoztathassam. — A hároméves időtartamú és levelező formában működő tanfolyamnak a baja-kiscsáVolyi Jézus Szíve Egyházközség ad otthont. Azért esett reánk az érseki hivatal választása, mert Baja a főegyházmegye minden részéből könnyen megközelíthető. A tanfolyam célja, hogy világi lelkipásztori kisegítőket és hitoktatókat képezzen. Ezzel együtt lehetőséget nyújtson a felnőtt korosztály számára a keresztény hitélet, a vallásos tájékozottság és műveltség megszerzésére. — Ki jelentkezhet a tanfolyamra és milyen kötelmekkel jár a felvétel? — A tanfolyamra minden felnőtt jelentkezhet, bár elsősorban az érettségivel rendelkező hallgatókat várjuk. A felvételi kérelemhez csatolni kell a keresztlevelet és a plébános ajánlását. Az iratokat az érseki hivatalba kell elküldeni — 6301 Kalocsa, Pf. 29. —. legkésőbb augusztus 30-áig. Félévenként 8-9 konzultációs napot tartunk, szombati napokon 9 és 17 óra között. Minden félév végén vizsgát kell tenni. A tandíj évenként ezer forint, az útiköltség - miután diákigazolvány illeti meg a hallgatót — kedvezményes. G. Z. 00 * A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK A forgalommal szemben kerekezett A kiskőrösi Tömöri utcában a forgalommal szemben indult meg kerékpárjával hétfő délután egy férfi. A keceli V. Csaba a behajtani tilos tábla ellenére választotta ezt az irányt, amit részben megmagyaráz az is, hogy a feltételezések szerint az elfogyasztott alkohol miatt nem volt teljesen ura gondolatainak. Ez az állapot vezetett oda, A NAGY RENDEZŐ — Tudod kit tartanék a legnagyobb rendezőnek ? — Nem. — Aki az adóhátralékomat rendezné. hogy áttért az út bal oldalára, ahol egy álló autónak ütközött. A kerékpáros könnyebben megsérült, a mentők a kiskunhalasi kórházba vitték. Ugyancsak ittas lehetett az a segédmotoros is, aki a bajai Dózsa György utcában esett el a bal oldalon. Ä motor nyergében ülő bajai M. Ferenc könnyebben megsérült. Félegyházi kiállítás ÖTVENEZER A NYOMRAVEZETŐNEK Keresik a foktői rablókat SÄ Ötvenezer forint jutalmat ajánlott fel foktői rablás tettesei nyomravezetőjének a kalocsai rendőrkapitány. Mint azt korábban megírtuk, 1992. augusztus 11-én a reggeli órákban két 20-22 év körüli, 170 —180 centiméter magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, farmernadrágot, tornacipőt és sötét színű pólót viselő férfi hatolt be egy foktői házba. Az ott-tartózkodó fiatalasszonyt lefogták és 18 hónapos gyermekével megfenyegetve pénzt követeltek. A bűncselekmény során 29 ezer forintot és két aranygyűrűt vittek el a lakásból. A kalocsai rendőrkapitány most felajánlottjutalma annak az állampolgárnak jár, aki információival a legközvetlenebbül tudja segíteni a két rabló felderítését. A bejelentéseket a kalocsai kapitányságon várják. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. Vili. 19-én, megrendelés sorszáma: 230 008 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470.— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x • Szent István ünnepén nyílik meg a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállítása. A jelképes ábrázolás és az enyhe iróniától sem mentes stílusjegyek sajátosan felismerhetők a művész alkotásain. Képünkön „Az ál lamalapító” című mű látható. I AKCIÓ « x X Ruházati BT. Bálásruha-vásár a kecskeméti technika házában. Időpont: hétfőtől péntekig. Nyitva: 7.30—18.00-ig. Vállfás áruk széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Jöjjön be hozzánk, megéri! 3/92 XXX>Q< X X X X X * X X X X X x X X X NAPTAR 1992. augusztus 19., szerda Névnap: Huba Napkelte: 5 óra 46 perc Napnyugta: 19 óra 49 perc Holdkelte: 21 óra 46 perc Holdnyugta: 12 óra 04 perc IDŐJÁRÁS Folytatódik az igen meleg idő. Túlnyomóan napos, száraz idő valószínű. Eleinte mérsékelt változó irányú, majd helyenként megélénkülő déli szél várható. A hőmérséklet kora délután 30 és 35 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 17-én Kecskeméten a középhö- mérséklct 20,7 (az 50 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 29,2 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 11 órán át sütött. Tegnap reggel 19,2,14 órakor 32.6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,1 Celsius-fok volt. Augusztus I7-én Baján a középhőmérséklet 21,2 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 30,8 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 12,2 órán át sütött. Tegnap reggel 20,9, 14 órakor 33,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 13,7 Celsius-fok voít. A tengerszintre átszámított légnyomás 1017,5 millibar — gyengén süllyedő — volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődök a 76/20- 468-as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HETI ELŐREJELZŐ Kánikulai időjárás várható a hét utolsó két napján, amit szórványos zápor, zivatar frissíthet föl. A meleg még a jövő hét elején is tartja magát, majd mérséklődik a nappali felmelegedés és a jövő hét közepén felhő- sebb, záporokkal, zivatarokkal tarkított lesz az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 17—21, majd a jövő hét közepén 14 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte még néhány fokkal 30 fok fölött valószínű, majd a hét közepén 25—29 fokra lehet számítani. ORVOSMETEOROLÓGIA Élettani szempontból is meglehetősen változatos időre számíthatunk. Az időszak elején erős melegfronti hatás várható. A cukorbetegek különösen ügyeljenek a diétára, a magas vérnyomásban szenvedők kíméljék magukat. A szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők is legyenek óvatosabbak a nagy melegben, kerüljék a déli, tűző napot. A jövő héten bekövetkező enyhülés mindannyiunknak felfrissülést okoz a kánikulai, fülledt napok után. HÍREK '.- y r. Olvasóink figyelmébe! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy kiskunhalasi, valamint bajai olvasóink is ma az egész megyében terjesztett ünnepi számunkat kapják kézhez. A Petőfi Népe egyébként legközelebb pénteken, majd szombaton jelenik meg, a jövő héten pedig a megszokott rend szerint. — PÁLYÁZATOT SZÉP HÁZAKRA. A halasi városvédő egyesület idén is meghirdette szép ház pályázatát. Az eredeti tervek szerint augusztus 20-ára született volna döntés, azonban az egyesület hozzánk eljuttatott híre szerint technikai okok miatt, a pályázat bírálatát későbbi időpontra halasztották. — ÜNNEPI MUNKAREND a kecskeméti közművelődési könyvtárakban. Augusztus 20—23. között a Katona József Megyei Könyvtár és annak valamennyi fiókkönyvtára, szakrészlege zárva lesz. _ AUGUSZTUS 20-AN Ópusztaszeren, ahol a Nemzeti Történeti Emlékparkban egész napos rendezvénnyel emlékeznek az államalapító István királyra, sátrat állít az Agrárszövetség is. Itt bemutatót is rendeznek, ahol Bács- Kiskunt a Kecskeméti Univer Áfész, a Bugaci Aranykalász, és a Pálmonostorai Keleti Fény Tsz képviseli. A sátorban az Agrárszövetség vezetői fél 12-kor sajtótájékoztatót tartanak. — A PÉCSI NÉMET FOKON- ZULÁTUS KÖZLEMÉNYE. A magyar nemzeti ünnep miatt, a németországi szövetségi köztársaság pécsi fökonzulátusa augusztus 20—23-ig — csütörtöktől vasárnapig — zárva tart. — FORTUNA — nyertes kombinációk. Az IBUSZ Fortuna Kft. tájékoztatása szerint a Fortuna- játék 34. heti nyertes kombinációi a következők: M—1, F—4, M—7, L—5, C—1. — TELELOTTÓ-SORSOLÁÍS. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az augusztusi Te- lelottó-sorsoláson a nyerőszámok a következők: 15,18, 37, 39, 53. A Falutévé pénteki adása A TF.RVEZETT TÉMÁK: - Pénz-profit — Tőzsdei és piaci hírek ...Ki és miért szeretne húsárat emelni? — Ha én ár volnék . .. — A kisbiró közhírré teszi! Dolgozik a malom — Sámuel- és Hajnal-köszöntő.