Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-21 / 197. szám

Ünnepi szentmise „Államalapító első királyunkra emlékezünk, aki egy évezreddel ezelőtt országunk társadalmi, poli­tikai és gazdasági alapjait megszi­lárdította. Alkotása a történelmi korok változásai ellenére is gazdag örökségünk” — mondta Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek a Mátyás-templomban celeb­rált csütörtöki ünnepi szentmisén. Az esztergomi érsek ünnepi beszé­dét a 9. oldalon közöljük. Templomszentelés Katymáron Katymáron, a felújított temp­lom szentelése alkalmából, 110 fős német delegáció érkezett Rainer Barch waldstetteni polgármester vezetésével. A testvérközségből először járt hivatalos delegáció Katymáron. Sokan jöttek 1945— 46-ban Katymárról kitelepített svábok közül, akik a templom fel­újításához több mint 25 ezer már­kával járultak hozzá. A vendégek pénteken délután érkeztek meg a faluba. Az ünnepi szentmisét több mint 1500-an tisztelték meg jelenlé­tükkel. Erdélyi vendégek Tompán , A Hargita megyei Gyergyóúj- faluból látogatott testvérközségi delegáció augusztus 17-én a ha­társzélen fekvő Tompára. A szé­kely küldöttséget a helyi elöljá­rók hívták meg, hogy bemutas­sák településüket. Az erdélyiek találkoztak vállalkozókkal is, ta­nulmányozták a privatizációs átalakulás helyi lehetőségeit. Au­gusztus 20-án együtt ünnepeltek a falu lakosságával. Már a herceg- szántóiak is Tompa után most már Herceg­szántó lakossága is megelégelte, hogy a határátkelőhelyre irányuló hatalmas forgalom, illetve az uta­zók szemétdombbá változtatják a főút mindkét oldalát. Amikor több kilométer hosszú sor várakozik az átkelésre, hiányzik a WC, a kézmo­sási lehetőség, de leginkább az ivó­víz. Mitos András jegyző szerint az önkormányzat megkísérel valamit jobbítani a helyzeten. Jövőre építe­nek egy parkolót, s hozzá a vizes­blokkot, szeméttárolót. Ez azon­ban aligha jelent végleges megol­dást. Kicsempészett forintmilliók A vám- és pénzügyőrség 1992 első fél évében az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékkal kevesebb —- összesen mintegy 8000 — jogsértő cselekményt derített fel, a jogsértések által érintett érték azonban több mint 80 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 3 mil­liárd forintot —- hangzott el a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának keddi sajtótá­jékoztatóján. Jelentősen emelkedett az első fél évben a deviza-bűncsclckmcnyck száma, 1416 személy próbált meg külföldi fizetőeszközt külföldre csempészni, mintegy 230 millió fo­rint értékben. Gyilkosságok a falvakban Az Egyesült Államok úgy érte­sült, hogy a szerbek készek kiüríteni az általuk létesített fogolytáboro­kat, ha a nemzetközi segélyszerve­zetek és a világ országai felelősséget vállalnak az ott fogva tartott embe­rekért. Washington úgy véli, hogy a legnagyobb gondot nem a fogolytá­borokban elkövetett kegyetlenke­dések jelentik, hanem az, hogy a szerbek egynemzetiségű területeket akarnak létrehozni. A legtöbb gyil­kosságot valószínűleg nem a tábo­rokban, hanem az eldugott kis fal­vakban hajtják végre. Az AIDS-rőI Baján Rendkívüli tudományos ülésen dr. Miskovies Eszter, a budapes­ti László Kórház immunológiai osztályának adjunktusa a napok­ban tartott előadást a bajai kór­ház orvosainak az AlDS-ről. Mint azt korábban hírül adtuk, a bajai kórház szülészeti és nő- gyógyászati osztályán egy A1DS- vírussai fertőzött nő szült. Az esettel kapcsolatban több orszá­gos lapban különféle, rémhíreket keltő írás jelent meg. Dr. Misko- vics Eszter szükségesnek tartotta, hogy mind orvostársai, mind a sajtón keresztül a közvélemény hiteles tájékoztatáshoz jusson. ^(Folytatás a 3. oldalon) Szent István függetlenségünk jelképe Antall József beszéde a Budai Várban Szent István a magyarság szá­mára a nemzeti függetlenség és a keresztény Európához való tarto­zásjelképe — hangsúlyozta Antall József az augusztus 20-ai központi állami ünnepségen, amelyet ál­lamalapító királyunk budai Vár­beli szobránál tartottak. Az ün­nepségen jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, a kormány több tagja, valamint a diplomáciai testületek képviselői és számos közéleti személyiség is. Az első magyar király történeti szerepét méltatva a kormányfő ki­emelte: Szent István nevéhez fűző­dik az önálló magyar államiság megteremtése, és neki köszönhető, hogy az ország nem vált egyetlen birodalom vazallusává vagy hűbé­resévé sem. Ez az önálló, szuverén Magyarország az, ami meghatá­rozta államalkotó, nemzeti prog­ramunkat — tette hozzá Antall Jó­zsef, hangoztatva, hogy mindez nem jelent nacionalizmust, sovi­nizmust, a más népek feletti ural­Hetedhét országra szóló bajaszent- istváni búcsú A hajdani, hetedhét országra szóló búcsúk hangulatát éreztem visszatérni a bajaszentistváni templom körül. A község és az Is­ten háza névadója, államalapító nagy királyunk névünnepe itt már a múlt század végén is az egész környéket vonzó, jeles esemény volt. Most több mint ötven sátort számláltam össze: kapható volt minden, ami egy rangos búcsúnál elengedhetetlen: zsákbamacska, vásárfia, papucs ... Még Dunave- cséről is érkezett cukorkás. (Folytatás a 3. oldalon) Tisztavatás Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a Magyar Köztársaság állami zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdő­dött meg csütörtökön reggel a Szent István-napi ünnep. A Parlament előtti Kossuth té­ren az állami lobogó és a csapat- zászló előtt a Magyar Honvédség 242 és a határőrség 50 fiatal tisztje tett fogadalmat. A kalocsai egyházmegye jövője Dankó László érsek előadása Szent István ünnepén Az egyházi törvénykönyv szerint minden egyházmegyei vezető: püspök, érsek ötévenként meg kell jelenjen a pápa előtt — jelképesen az apostolok kü­szbénél, Péter és Pál apostolok sírjánál, hogy a római Szentszék által megfogal­mazott konkrét kérdések alapján beszámoljon az irányítása alatt álló egyházme­gyehelyzetéről. Dr. Dankó László érsek ezekkel a szavak­kal vezette be elő­adását szerdán, a kalocsai művelődési központban a fő­egyházmegye lelkipásztori helyzeté­ről. Ennek megfelelően, szeptember 5- én a főpásztor elindul Rómába, hogy az egyházmegye képviseletében tiszte­legjen és lerója kegyeletét Péter és Pál apostolok sírjánál.—Azmindigjó— állapította meg a továbbiakban az ér­sek—, ha az egyház, s azon belül a pa­pok és a hívek időnként helyzetfelmé­rést végeznek. Most érkezett el az az • Ünnepi szentmisét tartottak tegnap Kalocsán Szent István tiszteletére. idő, amikor a történelem szinte ki­kényszeríti az egyházakból — a negy­venéves ismert szituáció után , hogy Isten és ember előtt vegyék számba dolgaikat, azaz felmérjék: hogyan is állnak itt és most. (Folytatás a 3. oldalon) • Dankó László — Augusztus 20. az a nap, amikor minden templomban külön azért is imádkoznak a hívő emberek, hogy az egyház útja minél sikeresebb, eredményesebb legyen. Életveszélyes triatlon Halason Újságíró életmentő szerepben Emberi mulasztások és felelőt­lenségek sora kísérte az idei Halasi Hajtás elnevezésű triatlonversenyt augusztus 20-án. Maguk a ver­senyzők is példázták ezt, hiszen a rádió, televízió közölte, hogy Bács megye tavaiban a fertőzések miatt tilos a fürdés, ennek ellenére elin­dultak a versenyen. A 800 méter úszást 30 km kerék­pározás, majd 7 kilométeres futás követte, végig a felforrósodott asz­falton, a tűző napon a Sóstóról be. a város közepébe a mozi előtti fő­téren elhelyezett célszalagig. A 10.15-kor kezdődött verseny a legnagyobb déli kánikulában csú­csosodott. A tóparton még volt vi­zet osztogató állomás, de a hét ki­lométeres útszakaszon sem víz, sem elsősegélyhely, mentőről, or­vosról nem is beszélve. Nem csoda hát, hogy kitört a pánik, amikor előbb egy fiatal lány, nem sokkal a cél előtt, elájult, majd rá néhány percre a célvonalon vágódott el eszméletlenül egy 32 éves fiatalem­ber. (Folytatás a 2. oldalon) • Aki az évszázad legmelegebb napján, a déli tűző napon, aszfalton rendez futó­versenyt, az a sportnak nem barátja, hanem ellensége. A versenyen többen elájultak, egy fiatalember életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. ÖTMILLIÓS KAR A FENYŐERDŐBEN Tüzek Sukosdon Tűz keletkezett tegnap Sükösdön, a Május 1. Tsz tulajdonában levő fe­nyőerdőben, a lakott területtől körül­belül egy kilométerre. A délután egy órakor történt riasztásra Bajáról, Ka­locsáról, Kiskunhalasról és Mohács­ról érkeztek tűzoltóautók, illetve se- gítkeztek a jánoshalmi önkéntesek is. A 20-25 éves fenyőkből álló erdő csaknem 12 hektáron égett le. A kár, becslések szerint, eléri az 5 millió fo­rintot, a tűz keletkezési okát még vizs­gálják. Az erdőtűznél dolgozó tűzol­tóautókból három szerkocsit ráadá­sul el kellett vezényelni. Ugyancsak Sükösdre, mivel egy 120 négyzetmé­teres juhhodály rejtélyes körülmé- nyekközött kigyulladt. Itt 115ezerfo- rint kár keletkezett, a hodályból a kecskéket szerencsére, sikerült kime­nekíteni. Utóbbi esetnél a szándékos gyújtogatás gyanúja merült fel, a rendőrség a tűzoltóság bevonásával folytatja a vizsgálatot. Történelmi korszakot kezd a világtalálkozó Szerdán dél­előtt nyílt meg a • Budapest Kongresszusi Központban a Magyarok III. Világkongresz- szusa, amely­nek nyitóbeszé­dében Csoóri Sándor, a Ma­gyarok Világ- szövetségének elnöke aláhúz­ta, hogy na­gyobb az az erő, amely összeköti a magyarsá­got, mint az őket szétválasztó rész­igazságok ereje. A világtalálkozó történelmi korszakot akar elkezde­ni, és azzal, hogy akarja, már el is kezdte. A Csoóri Sándor által hangozta­tott összetartozás gondolatát emelte ki Antall József miniszter- elnök is a világkongresszust kö­szöntő beszédében. — A magyarságban évszázado­kon át mindig is megvolt az össze­tartozás tudata — mondotta a kormányfő, utalva arra, hogy e nemzethez tar­tozás érzése a XIII. század óta, Julianus barát óta eleve­nen él a ma­gyarságban. Majd kitért az első világhábo­rút lezáró béke- szerződés nyo­mán az utódál­lamokhoz ke­rült magyarság történelmi sor­sára. Hangsú­lyozta. a kisebbségi kérdés nem tekinthető egyetlen országban sem belügynek. Az új világrend kiala­kításával együtt jár, hogy a ki­sebbségi népcsoportok emberi és önrendelkezési jogai, autonómiája biztosítva legyen — fejezte be kö­szöntő szavait a kormányfő. A megnyitón felszólalt Teller Ede Amerikában élő atomfizikus, Ágoston András, a VMDSZ elnö­ke és Tőkés László királyhágó- melléki református püspök is. A világtalálkozó eseményeiről a 2. oldalon is tudósítunk. Bécsújhelyi vonatszerencsétlenség Három magyar az áldozatok között Az osztrák hatóságok csütörtök reggeli hivatalos tájékoztatója sze­rint három magyar állampolgár vesztette életét és 17 magyar sebe­sült meg a szerdán Bécsújhely kö­zelében történt vasúti szerencsét­lenség következtében. Egy Bécsújhelyről Puchberg felé tartó kisvonat, amelyen a MÁV Vezérigazgatósága turistaszakosz­tálya által szervezett 27 fős csoport is utazott, frontálisan ütközött egy vele szemben haladó teherszere.l- vénnyel. A vonatkatasztrófa magyar ál­dozatai névsorának közzétételére csak az érintettek legközelebbi hozzátartozóinak tájékoztatása után kerülhet sor. A kórházban ápolt 17 magyar sebesült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak. Bush mögött a republikánusok Csütörtökön utolsó, egyúttal döntőnek tekintett napjához ér­kezett a texasi Houstonban a Republikánus Párt kongresszusa. A tanácskozáson szerda este hi­vatalosan is megszavazták George Bush indítását a novem­beri elnökválasztáson. A kérdés már régen eldöntött volt. hiszen Bush egyetlen vetélytársa. a párt szélsőséges konzervatívjait képvi­selő Pat Buchanan kudarcot val­lott, s most Bush mögé állt. A négyezer küldött megszavazta azt is, hogy ismét -Dán Quayle legyen a párt alelnökjelöltje. FÜRDÉSI TILALOM LOLYOKON, TAVAKON AZ ÉVSZÁZAD LEGMELEGEBB NAPJÁN Tovább tart a járvány Tegnap — jelentések szerint az évszázad legmelegebb napján — nem lehetett fürödni a megye tavaiban, folyóiban. A megyei tisztiorvoái szolgálat ugyanis für­dési tilalmat rendelt el Bács- Kiskun felszíni vizeiben és a fo­lyókban. Valamennyi tó vizének laboratóriumi vizsgálatát nem végezték még el, de a szolgálat kockázatosnak tartotta volna a halogatást. A dizentériás megbe­tegedések száma stagnál nem emelkedik, de nem is csökken —, továbbá az alacsony vízállások és a fokozott szennyezettség együtte­sen volt oka a tiltásnak. A Tiszán ráadásul az alacsony vízállás mel­lett egy szennyvízhullám is levonu­lóban van. A Dunával kapcsolat­ban a bajai tisztiorvosi szolgálat és a polgármesteri hivatal közle­ményt adott ki, mely szerint fér tő- zés veszélye miatt a Dunában fü­rödni tilos! Berkecz László, Soltvadkert pol- gármestre viszont a többi, „egészsé­ges” tóval rendelkező település nevé­ben arra kért bennünket, feltétlen ír­juk meg: a Petőfi-tónál nem történt dizentériás megbetegedés, a viz jó. Több helyen csak az intézkedés meg­előző jellege miatt kell betartani a fürdési tilalmat. A megyei tisztiorvosi szolgálat egyelőre nem tudja, meddig marad érvényben a rendelkezés, ez több té­nyezőtől függ. M. Gy. A vízi dodzsemezésre nem vonatkozik a szigorú rendelkezés, de a tavak, foh ók enyhét adó vizében tegnaptól tilos a fürdés Bács-kiskunban. MA A rádió és a televízió jovo heti műsora 5—6—7—8. oldal • Antall József: — A kisebbségi jogok­ban nincs helye engedménynek. kodás vágyát, hiszen a magyarság ezeréves történelme során sohasem a haza határain kívül kereste bol­dogulását. A Szent Istvánnal kezdődött (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents