Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-22 / 172. szám
6. oldal. 1992. július 22. PETŐFI NÉPE Kerestünk egy bácsit az aratóversenyen. Azt, aki állítólag azon a napon tartotta 80. születésnapját. Őt, sajnos nem találtuk meg. Viszont vak volt az, akinek nem szúrt szemet török- szentmiklósiak csapatzászlósa. A legényesen pödört bajusz egy csupa huncutság embert jelzett. Beszélgetésünk több mint furcsa volt. valahogy ilyenképpen: — Mi a neve a bácsinak ? — Csak nem udvaroltatni akar magának kedveském, hogy a nevemet kérdi? —- Hány éves a bácsi? — Mennyinek néz? Ugye, milyen fiatal vagyok, alig van egy-két ránc az arcomon! — Miért tetszett eljönni ide? — Jöttem a csapattal. Én tanítottam meg őket kaszálni. Megnézem, hogyan sikerült. — Mit csinál ott lton? — Várom a földem. Vissza! - és az addig magát igencsak mórikáló ember szeme elkomorul. — Nem magamnak kell. A gyerekeim munkanélküliek. Meg kell élniük valamiből. A föld pedig kenyeret ad legalább .. . A a r •• XT 1 MÚLTVARÁZSLÁS Aratounnep Kecelen olyan, mint a népzene ÜNNEP LEGYEN, NE JÖVŐKÉP Legföljebb a következő versenyen Az aratás minden pillanatában a bácsborsódi Búzavirág csapat mellett őrködött Csömör László polgármester. Szerinte ezt az aratóversenyt egészen egyszerűen nem volt szabad kihagyni. Hogyan tudták a hattagú csapatot összeverbuválni? Nem hiszi el, amikor megláttam a hírt, hogy lesz ilyen verseny, körbeszaladtam a faluban. Főleg az idősebbektől kérdeztem, tud- nák-e. bírnák-e ezt a versengést. Szinte kézről kézre adtak, küldtek olyanokhoz, akikről tudták, még ma is kaszát fognak. Úgy érzem, felélesztettük a nosztalgiát valamennyiükben. Meg azt az akarást, hogy most is itt a lehetőség arra, hogy megmutassuk, mérjük össze az erőnket. — Egyórányi aratás valóban nosztalgia ... — Valóban az, és remélhetően ' az is marad. Nem akarok ünneprontó lenni, de úgy gondolom, ennek az egész napnak az a lényege, hogy múltidéző legyen. Nem pedig több! Nem szabad, hogy a leendő mindennapokat tükrözze, nem szabad, hogy ilyen legyen a jövőképünk. — Ez a mai nap ünnep is . . . — Ez a jó benne. Azok, akik most arattak, nagy örömmel és büszkeséggel tették. De nem bírnák már napokon, heteken keresztül. És bizonyára nem ilyen munkát kívántak a fiaiknak sem. Most borzasztóan aranyosak voltak. Azt mondták a mieink, hogy tisztességesen elfáradtak, legföljebb a jövő évi versenyen akarnak újra kaszát látni. • Kaszás ellenfényben. Munka, verseny, jókedély • I.említ, lép, suhint ritmusosan. A föld kenyeret ad Tessenek elhinni, állítólag az egész úgy kezdődött, hogy valakinek megszületett az ötlet a fejében, ugyan legyen az idén aratóverseny. A folytatás egy telefonbeszélgetés, melynek eredményeképpen a helyszín is hozzárendeződött az üzlethez Az előbbit a pletyka szerint a Falutévé egyik gépkocsivezetője mondhatja magáénak, az utóbbi már le is zajlott nagy esemény Kecel határában. A szervezők, házigazdák legnagyobb megelégedésére nem voll hiány sem versenyzőkben, sem nézőkben. Lehetne mondani, telt házzal ment az esti arató- show is. de nem lehet, hiszen „csak" a nagyközség központi parkolója volt a legteljesebb mértékben foglalt. Az aratóünnep utolján még arra is volt ereje néhány jókedvű vendégnek, hogy a színpadra penderülve csürdöngölőt járjon. A búcsú hangjait a kistraktor szolgáltatta, amit — úgy hajnal fele a polgármester vezetett végig a falun az aratóverseny első díjasai -egyikének a házához . , ran . 9 A látogatók, né/ök száma legalább tízezer volt. A aratóversenyt egy teher- kocsi platójának páholyából nézte végig a megyei közgyűlés elnöke, Kőtörő Miklós. Amikor mellé telepedtem, elnevette magát: most azt kérdezi majd, hogy tetszik a verseny? Tévedett. Az első kérdés így hangzott: — Aratott-e valaha? Nem, soha. Most is csak a gondolatáig jutottam el, meg lehetne esetleg próbálni. De így közelről nézve, szinte megijed az ember, milyen kemény ez a munka. Pont erről-beszélgettünk, amikor jött. Minden tiszteletet megérdemelnek azok az emberek, akik ezt csinálták régen és akik most vállalkoztak erre a versenyre. — Aratási fehérbe öltözött csapatok, kézi kaszák. Ez lenne a jövő?- Szeretném hinni, hogy nem kényszerülnek arra a fiatalok, hogy napokig, hetekig kézzel arassanak. Így igen, ünnepként, versenyként szép dolog a kézi aratás. Olyan, mint a népzene: valamit visszavarázsol a múltból, még ha izzadságosan is. De nem úgy, hogy ez és így legyen a mindennapok munkája. — Az idei aratóverseny sikerén felbuzdulva a rendezők már a második hasonló esemény tervét forgatják a fejükben. Jövőre is ilyen lesz az országos aratóverseny, mint a mostani? — Azt hiszem, kicsit megváltozik majd a jellege. Nem kimondottan a nosztalgia hozza el a versenyzőket, hanem igazából a verseny- szellem. Gondolom, még a mainál is több aratóbokor lesz majd. Felkészültebben próbálják meg az erejüket. Viszont a mostani látogató-, nézőszámot nehéz lesz megismételni. • Kóstolni nemhogy szabad, de kötelező volt. Az összeállítást készítette: Gál Eszter • \ kötélesavarás a/ ass/oinnk dolga. Eredményljcj-o \ yv; T fi ITT Ía?u'^ nn ő^MTí Ajz I; Országiak, AhJfóyerseny legizgalmasabb pillanatai közé természetesen az eredményhirdetés tartozott. A színpadra kérték Präger György főkakast, azaz a Falutévé főszerkesztőjét. Az volt a tiszte, hogy az arató-, a gulyásfőzőverseny eredményét kihirdesse, az ünnepélyes díjátadásokat „levezényelje”. Nos, elsőként a keceli Rózsabokor csapat tagjait licitálták a színpad elé, ahol dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter adta át a Ro- bix kistraktort az aratóverseny győzteseinek. A sorban a keceli Bacsó Béla, az Imrehegyi III., a keceli Nefelejcs, a keceli Együtt jó elnevezésű csapatok következtek, természetesen szintén a mezőgazdasági munkákat segítő díjakat, no meg a serlegeket, érmeket átvenni. A gulyásfőző versenyen a mesterszállási Mester 6- ost, a soltszentimrei szakácsok és Ritter János követték, akik a konyhában, illetve a szabadfőzéshez szükséges eszközöket vihették haza. A versengések során a kukorékolóverseny már az igazi játékok izgalmát keltette. Ezen hat keceli fiatalember vitte a pálmát. Vélem én, nemcsak a többszólamú kukorékolással, hanem a jó névválasztással is: keceli csődöröknek titulálták magukat. Gulyáscsúcs Az aratóvérsény után nem szé- ledt-szét-a- tömeg, csupán áttette székhelyét Kecel központjába. A művelődési ház kertjében ugyanis, amint ez már aratáskor szokás volt, bográcsokban Totyogott a gulyás. Persze a csodálatos illatok mellett ott lengedezett a „versenyszellem” is. Bizony hiába próbálkoztunk, hogy a szakácsoktól megtudjunk néhány igazi receptet. Ehelyett azzal fizettek ki bennünket, hoev édesanyámtól. nagyanyámtól tanultam, vagy hogy nálunk ez a szokás. A sű- rűbb-ritkább, sötétpiros lében úszkált krumpli, hús, zöldpaprika. A különleges ízek, illatok teremtői azonban titokban tartották, mi okozza azokat. Az biztos azonban, hogy a Fürtös vendéglő előtti parkolóban ez este egyetlen gépkocsi sem állt. A felterített asztalok mellett ülők közül senkitől nem hallottuk, hogy éhen maradt volna. • Versenybe indulnak a kaszások. Ilyen bajuszt illett pödörni az aratóün- nepre.
