Petőfi Népe, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
4. oldal, 1992. július 20. NYÁRI KÖRKÉP HALLOTT MÁR RÓLA? Élő Buddha — hivatalos engedéllyel ORSZÁGRÓL ORSZÁGRA A tömegközlekedés csődje Havanna személyszállítási igényének kielégítése legkevesebb napi 12 ezer buszjáratot feltételez, ezzel szemben a járatszám már nem éri el a kilencezret sem. Az 1600 tagú — döntően kubai összeszerelésű magyar Ikarusokból álló autóbuszparkból naponta 650- 700-at tudnak elindítani, mert a hibák elhárításához nincs alkatrész, hiányzik a gumiabroncs, az akkumulátor. S a forgalomba állított járművekről is átlagosan napi 300 alkalommal kell leszállítani az utasokat; ez azt jelenti tehát, hogy csaknem minden második busz menet közben felmondja a szolgálatot. A járatszámok száraz adatai azonban nem képesek érzékeltetni mindazt, amit a tömegközlekedés csődje okoz: a 34-35 fokos trópusi melegben emberek százai várakoznak egy-egy megállóban néha két, két és fél órán keresztül a buszra, amelyre többségük akkor sem fér fel, ha végre megérkezik. A lépcsőn fürtökben lógó havannai utcagyerekek virtusa mára meglett emberek kényszerű sportjává vált: az ajtóknál, az ütközőbe, vagy az üveg nélküli ablakokba kapaszkodva nap mint nap teszik kockára az életüket. Az emberek tömegei csak többórás késéssel jutnak el a munkahelyükre. Ha egyáltalán eljutnak, mert ma Havannában általában elégséges indok a hiányzásra, hogy nem jött a busz ... Miközben új elővárosi vonatjáratokkal, pótkocsis buszok beállításával és a vidéken már elterjedt személyszállító teherautók alkalmazásával igyekeznek enyhíteni a gondokon, a városi vezetők a napokban bejelentették azt is: az év második felében az üzemanyaghiány is kényszerpihenőre küldheti a még működőképes autóbuszok egy részét. Havannai srácok. Közülük kevesen motorozhatnak. Marad tehát a gyaloglás vagy a bicikli. . :• E gy nyolcéves tibeti kisfiú lett az első élő Buddha, aki megkapta ehhez a kínai kommunista kormány hivatalos hozzájárulását. A tibeti buddhista vallás tanítása szerint azélő Buddha olyan személy, aki elég szent ahhoz, hogy halala után a Nirvánába kerüljön, de aki ismételten a reinkarnációt (újjászületést) választja, hogy másokon segítsen. A kisfiút az élő Buddha 17. reinkarnációjaként választották meg. A kiválasztás nemrégen történt egy lámakolostorban, 70 kilométerre Lhasszától, a tibeti fővárostól. Ez az első eset, hogy a kommunista kormány hozzájárult élő Buddha kijelöléséhez. Egyes kolostorok ugyan a múltban már választottak élő Buddhát, de az törvénytelen volt. A szóvivő szerint mintegy 5000 élő Buddha volt Tibetben, amikor oda a kínai csapatok bevonultak 1950- ben. Azóta közülük sokan meghaltak, de a kínai kormány egyiküket sem ismerte el. Egyeseket az Indiában számkivetésben élő Dalai Láma által vezetett tibeti közösség nevezett ki. de a pekingi kormány ezeket a kinevezéseket is törvénytelennek tartja. Ókori fogamzásgátló Amerikai kutatók azt állítják, hogy a római kor asszonyai, lányai ismerték a fogamzásgátló tabletta ősét. Szerintük a nem kívánt gyermekáldást egy azóta már kipusztult mediterrán növény — görög nevén szilfion — kivonatából állították elő. Ezt a növényt egyébként az orvostudomány atyjaként emlegetett Hippokratész is jól ismerte, nőgyógyászati kezeléseknél alkalmazta. Egy, a Krisztus utáni második századból származó fogamzásgátlási kézikönyv szerzője, Sorano, a különféle bizarr módszerek mellett legbiztonságosabb recept gyanánt a „cirenaicai növény levét” ajánlotta, mint amely hozzásegíti a hölgyeket a nem kívánt terhesség megakadályozásához. Az amerikai kutatók gyakorlatban is ki akarták próbálni az általuk „római tablettának” nevezett óvszert, az említett növényt azonban már sehol sem találták meg. Találtak viszont egy másikat, ami a botanikusok szerint ugyanabba a családba tartozik. Elkészítették ennek a növénynek a kivonatát, s megállapíthatták azt, amit már a rómaiak is tudtak, csak nem így neveztek: a szer gátolja a petesejtek meg- termékenyülését. (MTI-Press) SZÍNES VILÁG ANGLIA Angliában az egyik elektronikus berendezéseket gyártó cég olyan készüléket állított elő, amellyel a nyula- kat a védendő növényállománytól távol lehet tartani. A készülék elemmel működik, 64-íéle ultraszonikus riasztó hangkibocsátásra képes, véletlenszerű eloszlásban; így a nyula- kat mindig váratlanul érik a riasztó hatások. Egyetlen készülék kihelyezésével 200 méteres körzetbenlehet a hívatlan látogatókat biztonságosan távol tartani. SVÁJC Svájcban egy év alatt az összné- pesség 16.6 százalékáról 17,3-re emelkedett a külföldi állampolgárságú letelepedettek aránya, s ez a növekedés abszolút rekordnak számít az államszövetség történetében. A minap közzétett statisztikai adatok szerint április végén 1 182 489 külföldi lakosa volt az országnak, azaz 5,5 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában. Svájc lakosságának száma valamivel több mint 6,8 millió, s ebből csaknem 70 százalék a német anyanyelvű. A szomszédos államok területéről átjáró munkavállalókat és az idénymunkásokat is beszámítva, a külföldiek száma Svájcban több mint 1,4 millió. PAKISZTÁN Pakisztán felújítja azt a követelését, hogy szolgáltassák vissza az országnak a világhírű Koh-i-Noor gyémántot, amelyet Nagy-Britannia többmint 140évvel ezelőtt, a birodalomépítő Viktória királynő uralkodása idején tulajdonított el. A Koh-i-Noor valamikor a mogul uralkodók tulajdonát képezte és így része a pakisztáni kulturális örökségnek. 1970-ben London már egyszer elutasította a pakisztáni kormány hasonló kérését. Ugyanígy járt el más műkincsek esetében is, például amikor Görögország visszakövetelte az Elgin-márványokat. AUSZTRIA Az egyik bécsi általános iskola igazgatója, aki évek óta tanulmányozza a tanulók beszédkészségének változásait, megállapította, hogy az egyre gyengébb. A diákok pillanatok alatt megértik, hogy miként kezelendők akara legbonyolul- tabbműszaki berendezések is, de kifejezni csak nehezen tudják magukat. Ezt a folyamatot az egyre „tech- nicizáltabb” környezettel, elsősorban a televíziózás és a számítógépes játékok elterjedésével, és a családon belüli beszélgetések elapadásával magyarázza. Felmérései szerint csak minden 8-10. iskolai dolgozat írója fejezi ki jól, vagy legalábbis elfogadható árnyaltsággal magát. Sok gyer- mek afféle „tévényelvet” vagy a számítógépek alkalmazásához szükséges „jelképnyelvet" beszéli. • • Önkiszolgáló gyászjelentés A csináld magad mozgalomhoz hasonlatosan megírta, kinyomatta a saját gyászjelentését egy 48 éves firenzei festő. „Rodolfo Martini szomorúim tudatja önmagáról, hogy elhunyt” — kezdődött a gyászhír, melyet a helyi lap publikált a temetés napján. A szerző hosszasan — és betegen — dolgozott közleményén, többször is újraírta, míg letétbe helyezte. „Ha meg kell halnom, legalább én döntöm el, hogy mi jelenjen meg rólam.” Á temetés egyébként kívánsága szerint zajlott, úgy ahogy irta: „A drága halott mindig ellenszenvvel fogadta a virágokat és a látogatókat.” Jobb, mint az eredeti A hatékony termelés és automatizálás minden valamire való gyár jelszavává vált, és a célkitűzések megvalósítása különösen fontos a gépiparban, a járműgyártásban és a szerszámkészítésben, ahol a munkák költségének javarészét a minták, öntőformák, szerszámok készítése teszi ki. A nehézipar e területein, de a porcelán- és kerámiaiparban is nagy tapasztalatot gyűjtöttek össze az elmúlt 30 év során az Aral- dit cpoxy gyanta alkalmazásával. Ennek az anyagnak a felhasználásával készül a szerszámok és öntőformák készítésekor az eszközök több mint 75 százaléka. Ureol polymetánnal kombinálva ezt az anyagot, kitűnő rugalmasság ugyanakkor kiváló szilárdság és kopás- állóság érhető el. A komputervezéreit gyártási folyamatok elárasztották a modell- és szerszámgépipart, s legújabban lézeres letapogató berendezések vesznek méretet a prototípusról vagy modelljéről, a megmintázni kívánt tárgyról, sőt akár személyről is. Ennek alapján számítógépes vezérléssel készülhet el a negatív öntőforma vagy prés. Nagy jelentősége van az eljárásnak a restaurálásban is, sőt a módszer segítségével készült negatív formáról tökéletes másolat készíthető. • A bal oldali eredeti és a jobb oldali, másolatban elkészült faszobrocska (Baseli Múzeum, Svájc). • Havannai városkép. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Falutévé — törvénytippel 6.00: A Reggel 8.30: Közjáték 8.35: Walt Disney bemutatja (ism.) 10.20: U. K. Today (ism.) 10.50: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg 17.10: Megveszem ezt a nőt — Mexikói filmsorozat 17.35: Mini klipmix 17.45: „Veletek vagyok mindennap" 18.00: Katalán est Benne: 18.05: Lovagi torna 18.20: A jövő története 19.15: Esti mese— Mesél a sárkány 19.25: Katalán rumba 19.40: Montserrat 20.00: Híradó 20.25: Telesport 20.30: Közjáték 20.40: Katalán est folytatása Benne: 20.40: Sportparódiák — Slastic- őrület 21.20: Paradicsomos kenyér 22.00: Teatro — Museo Dali 22.15: A tördöfés — Spanyol (katalán) film) kb. 0.05: Késő esti híradó 0.10: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV 16.30: Hírek — Időjárás — Műsorismertetés 16.39: Magyarországi néptáncok — Az elveszett juhait kereső pásztor története (ism.) 16.50: Közlemények 16.55: Torpedó 17.10: Operettről operettre 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.20: Gyerekeknek! — Csacska macska — Francia rajzfilmsorozat — XIII/3. — A fogyókúra — Dali, a piktor 18.45: Hatoslottó-sorsolás 18.55: Műsorelözetes 19.05: Az Addington-akció — Kanadai—francia bűnügyi tévéfilmsorozat — A kezdetek . ic 20.05: „Papi-rock fehéren »-feketén 20.30: Telesport v' ttO 21.00: Stúdió ’92 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: A sportok története — A szépség és a szörnyeteg 2. 22.50: Pókháló — Csehszlovák film (1986) 91' ÚJVIDÉKI TV Amerika Hangja magyar műsora. 19.00: V materinskom jazyku. 19.30: In limba ma- terná. 20.00: In der Muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Pedagogical Pop — XV12. 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00- 14.00, 15.00—16.00, 17.00—19.00, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendárium. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00—17.00: Kettőtől ötig. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Garázs. 18.30: Visszajátszás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Táncházi muzsika. 20.00: Más-kép(p). 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. 22.30: Bemutatjuk Eddie Daniels-Gary Burton Quintett Benny Rides Again című CD-jét. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10 —4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Kossuth kh. Petőfi URH. Benne: 23.15—0.09: 1967. Slágerek, hangulatok — jelen időben. 4.03: Verbunkosok, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.55: Owen Marshall (am. sor ). A tökéletes férfi. 9.50: Gazdag és szép (am. sor.). 10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.). A só íze. 11.05: Tie Tac Toe—játék. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor ). 13.15: Kalifornia klán (am. sor). 14.05: ASpringfield-sztori (sor.). 14.50: A Főnök (am. sor.). A csali. 15.45: CHIP'S (am. krimisor.). A fergeteges lady. 16.40: Rizikó — játék. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Nyereményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Labdarúgás. 21.15: Columbo (am. krimisor.). A jegesember. 22.45: Kulturális magazin. 23.15: Férfimagazin. 23.50: Hírek. 24.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Az éjjeliőr. 0.30: Légifarkas (am. sor.). Terroristahaj- hász.1.30: A Főnök (ism.). 2.30: Dr. Marcus Welby (ism.) 3.30: CHIP’S (ism.). 4.25: Owen Marshall (ism.). 5.15: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Zorró (ism.) 9.30: Megbabonázva (ism.). 9.55: Hogan hősei (ism ). 10.25: Geraldine egy angyal? (ism.). 11.55: Szerencse“/13.3j5: Káliforniai nap'alattTám. kpr.).-Keresztelőt" tartunk. 14130: Szomszédok (ausztrál sor.). A majdnem-férj. 15.05: Hotel (am. sor). A kívülálló. 16.00: MacGyver (am. sor.). Halálos szerelem II. rész. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Hallo, Hei- no — slágerek. 21.15: Gyakran gondolok Piroskára (német -film). 22.55: Hírek. 23.05: Újdonságok és történetek. 23.45: MacGyver (ism.). 0.40: Filmkészítők. 1.55: Műsorismertetés. 15.25: Műsorismertetés. 15.30: Óra — szlovák nyelvű műsor. 16.00: Spektrum. 16.30: Gyermekműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.40: Tv-napló — románul. 19.00: Tv- napló — magyarul. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.05: Reklám. 20.05: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. 21.05: Hírek — magyarul. 21.10: Külpolitika. 21.40: Adás fiataloknak — magyarul. 23.10: Tv-napló — Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Szonda (ism.). 11.35: A Vatikán titka — XV/11. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyér ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Duba Gyula irodalmi válogatása. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Irodalmi világjárás. 11.30: Fórum (ism.). 14.00: A tegnap slágereiből. 14.30: Szülőföldünk. 16.00: Az PRO 7 6.10: Doc Eliot (ism.). 7.00: Flipper (am. sor). Flipper, az életmentő. 7.25: Rajzfilmek (ism). Heathcliff — Captain Future — Szuperkandúr — Flintstone család. 9.05: Harttól Hartig (ism.). 10.05: Hardcastle és McCormick (ism.). 11.10: Rossz hírű medvék Japánban (ism). 12.45: Dokumentumfilm. 13.00: Mike Hammer (ism.). 13.55: Lány pisztollyal (olasz filmkomédia). 15.40: A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.). 16.30: Harttól Hartig (am. detektívsor.). Hajsza. 17.20: Rajzfilmek — Heathcliff— Ollie bolondos farmja — Szelleműzők — Charlie Brown. 19.00: Október első hétfőjén (am. komédia) 1. rész. 20.00: Híradó. 20.15: Október első hétfőjén 2. rész. 21.00: B. I. E. R. (am. vígjáték). 22.40: Starsky és Hutch (am. sor). A diszkós gyilkos. 23.30: Petrocelli (am. krimisor.). Onslow fényképész. 0.25: Hírek. 0.35: Superforce (am. akciósor.). Mindhalálig kegyetlen. 1.00: Cromwell (angol film) (ism ). 3.20: Hírek. 3.30: Az autóstopos (am. rémfilmsor.). A tökéletes halál. 4.00: B hadosztály (ism.). SUPER CHANNEL 10.30: Egyveleg. 12.00: SUPER-üzlet. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp (am. sor ). 18.30: Én, a kém (am. sor ). 19.30: Egy sztár portréja (film). 21.00: Természetfilm. 21.30: Dokumentumfilm. 22.00: Hírek. 22.30: Európai riportok. 22.45: Piacgazdaság. 23.00: Daniel Boone (western). MOZI, VÁROSI TV KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4 órakor: HÓFEHÉRKE ES A HÉT TÖRPE. Színes, mb., amerikai film. 3/4 6 és 8 órakor: ELEMI ÖSZTÖN. Színes, amerikai film, csak 18 éven felülieknek. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: MAGIC (VARÁZSLAT) QUEEN BUDAPESTEN. Színes, magyar film. Stúdiómozi: 7 órakor: AZ EASTWICKI BOSZORKÁNYOK. Színes, mb., amerikai film, csak I6 éven felülieknek. Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: MAGIC (VARÁZSLAT) QUEEN BUDAPESTEN. Színes, magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ŐRÜLT SZAFARI. Színes, mb., dél-afrikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: MEGHALSZ ÚJRA. Színes, amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. VÁROSI TELEVÍZIÓ: 9.00- 10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00— 15.00: KÉPÚJSÁG. 18.30 19.00: Műsorajánlat. 19.00— 19.20: Torpedó gyerekeknek, telefonszám: 29-223. 19.25—19.55: Mezőgazdasági magazin. 20.00— 21.10: Kecskeméti magazin, a tartalomból: az elmúlt hét hírei, kulturális ajánlatok, sport. 21.10 —21.30: Torpedó felnőtteknek. 21.30: CALIGULA. USA-játék- film (110 perc). KISKUN TV: 05—19: KÉPÚJSÁG. 19-20.30: .JÁTÉKFILM. 20.30—24.00-ig: KÉPÚJSÁG. 1 Buddhisták — jó hangulatban.