Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

PETŐFI NÉPE Útravaló utazóknak Nyár, 1992 Itt a nyár, beköszöntött az utazási szezon. Vannak, akik már közvet­lenül az iskolaév befejeztével, mások a nyári csúcsszezonban veszik vállukra az útibatyut, s vágnak neki a világnak. Tavaly tizenöt millió magyar lépte át az országhatárt, s ha ebből leszámítjuk a hivatalos kiutazókat, mintegy kétmillióra tehető azoknak a száma, akik üdülni, pihenni indultak közeli, távolabbi országokba. Az utazás a gyakorlott, „profi” turistáknak sem gondtalan vállalko­zás. Ahhoz, hogy az embernek ne keseredjen meg a szájaíze már az indulás után, nem elég gondosan összepakolni a csomagot, felírni a szálláscímet és filmet tenni a fényképezőgépbe __ Ö sszeállításunk a külföldre utazóknak próbál néhány hasznos ta­náccsal szolgálni. Rejtvényes utazás a Country Toursszal Akar Ön ingyen utazást nyerni a Country Tours Utazási Iroda és a Petőfi Népe közös rejtvényes já­tékában? A díjak: tíz személynek egynapos, autóbuszos látogatás Ausztriába, a szafari parkba (in­gyen belépővel), a fődíj pedig egy kétszemélyes, négynapos utazás Monte Carlóba, busszal. Ha Ön az egymást követő rejtvényeinket megfejti, a megfejtést beküldi a Country Tours Utazási Iroda cí­mére — Nagykőrös, Széchenyi tér 2., vagy Country Tours Kecske­mét, Centrum Áruház, Nagykőrö­si u. 2. — esélye van az ingyen utazásra. Az egymást követő négy rejtvény külön-külön vesz részt a sorsoláson, tehát aki például csak egyet tud helyesen megfejteni, az is lehet nyertes! A nyeremény család­tagnak stb. átadható. Az ausztriai utazásra augusztus elején, a Monte Carlóira augusztus 20—23-áig ke­rül sor. A rejtvények megfejtéséhez minden segédeszköz használata megengedett. Vegyen részt Kedves Olvasó a rejtvényes utazáson! Nevét, címét, pontosan írja rá a megfejtésre! Sorsolás: július 25-én. A rejt­vények helyes megfejtéseit és a nyertesek nevét a Petőfi Népe július 27-ei számában közöljük. A szerencsekerékbe minden he­lyes megfejtés belekerül! Egy-egy olvasó akárhány megfejtést be- küldhet — tehát a kitűzött díjak közül elméletileg akárhányat megnyerhet. Első rejtvényünk holnap jele­nik meg a PN-Kalauzban! • kanári-szigetek. Hold Margarilas. • Egyiptomi látványosság: a gi/dii s/tin\. • Spanyolország, Costa Brava. TURISTAKERET: Marad a prémiumrendszer +300 dollár A kormány legutóbbi döntése értelmében július 1-jétől a külföldre utazó 14 éven felüliek a jelenleg igénybe vehető évi 50 dolláros turistaellátmá­nyon felül 300 USD, a 14 éven aluliak 100 USD- nak megfelelő konverti­bilis fizetőeszközt vásá­rolhatnak. A kabinet határozata értelmében továbbra is érvényben marad az úgy­nevezett prémiumrend­szer: vagyis azok a ma­gyar állampolgárok, akik tavaly vagy tavalyelőtt sem vették igénybe a hi­vatalosan engedélyezett valutakeretüket, most a 300 USD-nak megfelelő konvertibilis valuta mellé a táblázat alapján kiszá­mítható prémiumra is jo­gosultak. így minden bi­zonnyal lesznek olyanok is, akik akár 600 USD-nak megfelelő valutát vásárol­hatnak külföldi utazásuk­hoz. Mint azt az MNB illeté­keseitől megtudtuk: a kor­mány mostani döntése nem változtat a korábban kialakított valutaigénylési és -nyilvántartási rendsze­ren. A most megvásárol­ható 300 dollárt jövőre nem lehet átvinni, a lehe­tőség a naptári év lejártá­val megszűnik. Kérdé­sünkre az illetékes főosz­tályvezető elmondta: a 300 dollárt kizárólag uta­zási célra lehet felhasznál­ni, de a törvény nem tiltja, hogy valaki most megve­gye, devizaszámlán tárolja és jövőre használja fel. • Egy igazi skót dudás. A nemzetközi utasforgalom számára megnyitott határátkelőhelyek 1. Hegyeshalom 23. Nagylak 2. Jánossomorja 24. Gyula 3. Fertőd 25. Biharkeresztes 4. Fertőrákos 26. Nyírábrány 5. Sopron 27. Ágerdőmajor 6. Kópháza 28. Csengersima 7. Kőszeg 29. Tiszabecs 8. Bozsok 30. Bcregsurány 9. Búcsú 31. Barabás 10. Szentpéterfa 32. Lónya 11. Rábafuzes 33. Záhony 12. Szentgotthárd 34. Sátoraljaújhely 13. Bajánselye 35. Tornyosnémeti 14. Rédics 36. Tomanádaska 15. Letenye 37. Aggtelek 16. Berzence 38. Bánréve 17. Barcs 39. Salgótarján 18. Drávaszabolcs 40. Balassagyarmat 19. Mohács (Udvar) 41. Parassapuszta 20. Hercegszántó 42. Esztergom (komp) 21. Tompa 43. Komárom 22. Röszke 44. Vámosszabadi 45. Rajka 1992. június 29., 5. oldal "■ ■ ■ ■ EURÓPAI PROGNÓZIS Milyen időjárásra számíthatunk a nyáron? Délkelet-Európa, Görögország: alig elviselhető száraz, nem ritkán 45-50 fokos meleg várható. A dél­tájban csaknem merőlegesen tűző nap elől árnyékot nehéz, hűvöset pedig lehetetlen találni. Pedig aki Görögországba utazik, aligha ki­zárólag a tengerpartra vágyik. A feledhetetlen építészeti, kulturá­lis emlékek mellett — sokak szá­mára — igen kellemetlen élményt jelent végigutazni a kopár hegye­ken, a kiszáradt folyómedreken. A kempingezők számára az éjsza­kák is kellemetlenül melegek lehet­nek. A forróság már június elején el­kezdődött és augusztus végéig nem enyhül, így Görögországba tavasz- szal vagy ősszel célszerű utazni. Különösen igaz ez idősebbek, illet­ve 10 évnél fiatalabb gyerekekkel utazók számára, annak ellenére, hogy a tengerparton nincs annyira meleg. A déli, kora délutáni órák­ban kellemes tengeri szél enyhíti a hőséget. Athénban nyaranta erősen szennyezett a város levegője. Mér­gező légszennyező anyagokkal teli­tett légburok borul a városra. Spanyolország, földközi-tengeri szigetek: Az ország északi, észak- nyugati része, a Vizcayai-öböl környéke a legkellemesebb vidék. Ott elviselhetőbb a meleg, az óce­ánról gyakrabban érkeznek hűsítő esők. A szárazföld belsejében és a ten­gerparton viszont ez idő tájt igen kevés a csapadék és általában a víz a legnagyobb kincs. Vadkempin- gezni ezért is nagyon nehéz, mert szinte lehetetlen megfelelő mosa- kodási lehetőséget találni. Az or­szág déli, délkeleti partvidékére, il­letve még Ibiza, Mallorca térségé­be is gyakran érkezik Afrikából főnszerű, rendkívül ingerlő, csak szélfordulással enyhülő, erős fejfá­jást okozó száraz, meleg levegő. Júniustól októberig kiégett sivár pusztasággá változik a tavaszi eső után még pompásan zöldellő táj, ezért aki az európai és az arab kul­túra ötvözetének Spanyolország­ban megtalálható igen gazdag tár­gyi emlékeire is kíváncsi, jól teszi, ha szeptember elején utazik végig az országon. Nyáron — egy-két tikkasztó utazgatás, városnézés után — a legtöbb turista feladja és a tenger­parton köt ki. Nyugat-Európa: A gyakori, gyors időváltozás, viszonylag gya­kori felhősödés, átmeneti esők ér­demelnek külön említést. A derült reggeleken is célszerű esőkabátot magunkkal vinni, ha csak este bé­rünk haza, hiszen egy-két óra alatt gyökeresen megváltozhat az idő. Jó tudni viszont, hogy — az óceáni szabad légáramlás miatt Angliában, a Benelux államokban a magyarországinál sokkal meg­bízhatóbb az időjárás-előrejelzés. Nyugodtan tervezhetjük a prognó­zis alapján a napi programjainkat. Számolni kell a viharos, hideg szél­lel és az igen gyakori frontátvonu­lással. Az Atlanti-óceánról érkező léghullámok egyébként is jelentő­sen enyhítik a nyári meleget. Mégis — a nagy nyári zsúfoltság miatt — Európának erre a részére is má­jusban, júniusban, vagy kora ősz­szel kellemesebb utazni. Skandinávia: A nyári idény má­jus közepétől augusztus második feléig tart. A legfontosabb, hogy a nyári nappalok lényegesen hosz- szabbak, mint nálunk. A félsziget délebbi részein is csaknem 20 órán át van a látóhatár — de sajnos elég gyakran a felhők felett is — a nap. Különösen Svédországban és Nor­végia nyugati partvidékén gyakori az eső. A hosszú nappalok és az alkalmanként tartósabb derült időszakok alatt a hőmérséklet né­ha meglepően magasra emelkedik. Egyes napokon akár 30-35 fok is előfordulhat. Időjárási szempont­ból semmi akadálya, egyéb szem­pontokból pedig remek úticél a kontinens északi része, de egyaránt fel kell készülni a borongós, esős és a napos, meleg időszakokra is. AMIÉRT NEM SZÓL A VÁMOS Mit vihetünk ki? Személyes használatra szóló tárgyakat: ruhaneműket, ame­lyekre az utasnak külföldi tar­tózkodása alatt indokoltan szük­sége lehet. A ruhaneműn kívül útiholminak minősülő tárgyként kivihető a saját ékszer, 2 db fényképezőgép 10 tekercs film­mel, 1 db látcső, 1 db hordozha­tó zenegép, 1 db hordozható rá­dióvevő-berendezés, 1 db hor­dozható írógép, 1 db hordozható televíziókészülék, 1 db gyermek- kocsi, 1 db sátor és egyéb kem­pingfelszerelés, 1 db kerékpár 1 db 5 és fél méternél nem hosz- szabb kajak vagy kenu és más hasonló cikk, 2 db sportfegyver 100-100 db lőszerrel, 1 db hor­dozható videomagnetofon és fel­vevőkamera. Ezenkivül a külföldre utazó 16 éven felüli belföldiek engedély nélkül vihetnek magukkal 400 db cigarettát vagy szivarból 50 db-ot, vagy dohányból 200 grammot, bort korlátozás nél­kül, égetett szeszes italból 2 li­tert és a dohánygyártmányon, il­letve szeszes italon felül 5 kg, el­készített, belföldi élelmiszert, ezen belül 2 kg húsárut (beleért­ve a húskonzervet is), továbbá 200-200 gramm kávét és kakaót. Fontos: nyers hús az ország területéről nem vihető ki! A fentiekben ismertetett úti­holmin kívül a belföldiek enge­dély nélkül vihetnek magukkal 3000 Ft belföldi fogyasztói árat meg nem haladó, szokásos mennyiségű ajándéktárgyat. • Stockholmi anziksz.

Next

/
Thumbnails
Contents