Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
Buda Ferenc Az Olvasóhoz LÁM, BEALKONYULT a nagy Birodalomnak. A vaskézzel egybepántolt vasabroncsokat átrágta a rozsda, egymás után pattannak le a világra szóló, gigantikus tákolmányról, s az egészet újra összekovácsolni immáron sem vaskéz, sem vas nem akad. Hová lettek az egykori vasverők? Uljanov (Lenin), Trockij, Dzerzsinszkij, Dzsugasvili: az acélos Szoszó — azaz IoszifVisszario- novics Sztálin — meg a többiek? Szobraik ledőltek, nevüket lassacskán a térképről is lefújdogálja a történelem szele. De még ha nead- •jisten föltámadna is vaskezük, vajon lenne-é akár egy vasuk az újrakezdésre, a folytatásra, a restaurációra? Aligha. Széthullott, szétzilálódott a szárazföld — tudjuk: tanultuk! — egyhatodát borító acél- sodronyháló, működésképtelenné vált a tengernyi könny, vér, anyagi és szellemi energia, tízmilliók testilelki gyötrelme, áldozatra vetett élete árán létre hívott kolosszális képződmény. Történelmileg talán kurta, számunkra azonban meglehetősen hosszú fennállása — országlása?, világlása? —- során minden ellenkező látszat és híresztelés ellenére a vérébe fojtott előd bevált hagyományait folytatta, ám ha lehetséges, még cinikusabb gátlástalansággal és brutalitással — meg persze a kor, a dicsőn szárnyaló huszadik század modern követelményeinek megfelelően kidolgozott módszerekkel. Némely tekintetben a náci Németországnak is használható modellt szolgáltatott: az első koncentrációs táborokat például V. I. Lenin rendeletére létesítették, a hitleráj érdeme e téren mindössze a tökéletesítés. Ha paradoxonnak tűnik hát, ha nem, az emberi átlag- életkort megélt s napjainkban kiszenvedő bolsevista birodalom volt az évszázados cári illúziók torz megtestesülése, Észak zord tájairól a meleg tengerekre törekvő Harmadik Róma. Legutolsó terjeszkedési kísérlete az eleve kudarcra ítélt, ezenfelül roppant anyagi és véráldozatokkal és súlyos presztízsveszteséggel járó afganisztáni intervenció volt. Haj, hová jutottunk azóta? Afganisztán veteránjainak egy bizonyos vállalkozói hányada országúti rablások s bazári verekedések hőseivé vedlett Kelet- Közép-Balközép-Európa bizonyos kompországaiban. Az emberek fokozatosan fölocsúdnak a szinte sokkoló meglepetésből, hogy az összeomlás ily hamar bekövetkezett. Magam inkább azt mondanám: kész csoda, hogy nem korábban történt, kész csoda, hogy megérte, sőt túlhaladta a hetven esztendőt. Sokféle s igencsak szerteágazó okai vannak e túlságosan is tartós fennmaradásnak. Egyik — s nem is épp elhanyagolható — szál abban tapintható ki, hogy odahaza és világszerte széles néptömegekkel tudta elhitetni: őszintén irta föl s jóhiszeműen hordozza lobogóján a társadalmi igazságosság jelszavát. Ezt még olyan európai írástudóknak is be tudta szuggerálni, mint Romain Rolland, G. B. Shaw vagy H. G. Wells. (Zárójelben jegyzem meg: bezzeg a mi Nagy Lajosunknak nem kápráztatta el a szemét!) A szovjet jószándékot illetően a magyar 56 volt az első igazán kijózanító hideg zuhany az addig gyanútlanul rokonszenvező nyugati írók-művészek egynémelyike számára. Ám maradjunk a hosszú élet titkánál. Lelki szemeimmel én három testes lakatot látok függeni a Birodalom kívül-belül megvasalt kapuján a status quo tartósnak szánt s biztosnak hitt zálogaként: SZÁJZÁR, HÍRZÁR, VESZTEGZÁR Vagyis: 1. A szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás tilalma, ill. megtorlása. 2. Az információk szabad áramlásának adminisztratív és technikai eszközökkel való megakadályozása. 3. A szabad mozgás, kiváltképp a külföldi utazások, a külföldiekkel való kapcsolatok szigorú korlátozása. • Buda Ferenc Csak a hatalom agyzsugorban szenvedő megszállottjai hihetnek e három lakat tartós megbízhatóságában. A hírközlési technika mai fejlettsége különben is lehetetlenné tesz mindenféle hírzárlatot, egy lakat tehát már jóideje nem zárta a pántot, csak dísznek lötyögött rajta. (A másik kettőt a gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka csente le a kapuról — de ne vágjunk a dolgok elébe.) Szóval: az irdatlan méretű sziklatömbön előbb felületi, majd egyre mélyebbre ható repedések keletkeztek (néhány röpke évszám jelez közülük valamennyit; gondolom, ki-ki tudja, mi áll mögöttük: 1956,1968,1979—80, közben 1985, végül 1992), s aztán — a földtani hasonlatot folytatván — a monolitról kiderült, hogy korántsem bazalt vagy gránit, csupán közönséges agyaggal kevert mész- kőkonglomerátunl, megindult hát a várható, de következményeit tekintve kiszámíthatatlan karsztosodási folyamat. Jelenleg a barlangboltozat beszakadásánál tartunk. Sok, igen. sok van a Sárkány rovásán, fölsorolni, számon tartani is nehéz. Csupán a természeti környezetben okozott károkból futná egy terjedelmes listára. Néhányuk katasztrófa méretű. Csernobil („fekete üröm”) még csak nem is a legsúlyosabb ezek közül, legföljebb erről tud legtöbbet a világ. De ott vannak még Isten szabad ege s esői alatt a feliből-harmadából kitermelt, külszíni fejtésű kálisóbányák Belarussziában, kioldott tartalmuk kutak ezreit fertőzte meg, települések százait fosztván meg az iható víztől, hogy aztán a félszíni vízfolyásokkal a Pripjaty- ba, s abból a Dnyeperbe jutva — mellesleg némi radioaktív szennyeződéssel gazdagodva — szivárogjon a Fekete tengerbe. Ott vannak a tajga- és főleg a tundraövezet országnyi tönkretett területei, ahol az elpusztított arktikus növényzet a fagy miatt oly lassan regenerálódik, hogy pl. egy gázcsöveket szállító lánctalpas jármű nyomait száz év múltán sem bírja a zuzmó benőni. Ott vannak a monokultúrás gazdálkodás miatt is egyre terjeszkedő közép-ázsiai sivatagok és félsivatagok, a mértéktelen öntözés folytán vészesen lecsökkent vízszintű Arai, amelynek besűrüsö- dött sóoldatából kivesztek a halak, s a sóval elegy, kiszikkadt, pőre fövenyt száz és ezer kilométerekre hordja el partjaitól s teríti szét a szél. Ott van a természeten elkövetett egyik legsúlyosabb halmazati bűntett: a kazak szűzföldek feltö- retése — rablás, gyilkosság és erőszaktétel egyben —, amely ráadásul az elvárt eredményeket sem hozta meg, hisz az erózió és defláció sújtotta, kizsarolt talaj oly kevés gabonát terem, hogy ráfizetés megművelni. S végül — jóllehet még hosszan folytathatnám e lehangoló lajstromot — ott van a Földanya arcát elcsúfító egyik legrútabb fekély, a Kazakisztán túlfe- lén található szemipalatyinszki atomlőtér, ahol több mint negyven éven át folytatták a kísérleti robbantásokat (ahogy azt a lőtér bezárásáért szerveződött kazahsztáni Szemipalatyinszk-Nevada Mozgalom egyik aktivistája megfogalmazta: „hadüzenet nélküli nukleáris háborút a népünk ellen”), föl- mérhetetlen és helyrehozhatatlan károkat okozváín ezzel az embereknek, állatoknak, növényzetnek — a- szükebb és tágabb környék egész ökoszisztémájának. Belátható: a Szovjetunió valóban méltó követője volt tengerentúli vetély- társának ... Ugyancsak tág a köre a közvetett es közvetlen népirtás (genocídium) cimszava ala besorolható, ravaszul becsomagolt vagy kendőzetlenül nyílt rémtetteknek — a nyelvi-kulturális beolvasztástól a kollektív kitelepítésen át a fizikai felszámolásig, olykor együttesen alkalmazva e három módszert, ill. fokozatot. Jól bevált eljárás volt például az értelmiségi elit likvidálása; főként a papokra, tanítókra, írókra, tudósokra járt rá a rúd. De ide sorolható a muzulmán vallású, többségükben török nyelvű népek — tatárok, baskírok azerbajdzsánok, türkmenek, özbegek, kaza- kok, kirgizek, tádzsikok — írásának adminisztratív eszközökkel elrendelt cirillizálása közvetlenül a második világháború előtt, úgyszintén az ún. kisnépek nyelvének erőszakolt oroszosítása, amelynek során nagyritkán kiadott nemzeti nyelvű szótáraikat megtömték az oroszból változtatás nélkül átvett szakszavakkal, ráadásul kulturális misszióként tüntetvén föl ezt a gyalázatosságot. Ide tartozik a konokul következetes vallásüldözés, a központilag irányított ateista propaganda, amely csak az államilag engedélyezett és hirdetett eszmébe vetett feltétlen hitet, s az emberistenek imádatát tűrte el s támogatta. Dehát ment ez gorombábban is: bűnösnek bélyegzett kis népeket hurcoltak el hazájukból, főként a közép-ázsiai sztyeppékre és félsivatagokra, jelentős részük még útközben elpusztult. Ez volt a sorsa egyebek közt a krími tatároknak, a cserkeszeknek, s a volgai németeknek. Egyes népeket, népcsoportokat az addigi életforma erőszakos megváltoztatásával, a hagyományos létalap átmenet nélküli felszámolásával tettek tönkre, morzsoltak föl. így halt éhen a ka- zakok fele, e sors jutott ki az obi ugoroknak és több szibériai kisnépek, továbbá az Altáj vidékén élő — de inkább csak élt — töredék török kisnépek némelyikének. Mindezek után sovány vigasz, hogy a Szörny a tulajdon éktelen szülötteit is fölfalta időnként. Vajon a kudarcba fulladt kísérlet romjain mi virít, mi tenyészik? Bizony, a volt sárkány tagjai levágtuk után is vonaglanak. A hajdan ördögi számítással megvont, népek testébe belemetsző belső határok mentén örmények és ezeriek, grúzok és oszétok, moldvai románok és oroszok — s még ki tudja kik! — lesik s ölik egymást engesztelhetetlen gyűlölettel. Tetézi mindezt a Baltikumba, Közép- Ázsiába, Kazakisztánba áttelepült oroszok és kitelepített egyéb nemzetiségűek megoldatlan — s gyakorta megoldhatatlan — problé- maözöne. (Ami ebből az egyelőre beláthatatlan folyamatból bennünket közvetlenül is érint: a gazdasági menekültek, adok-veszek turisták és egyéb szerencsepróbálók már most sem gyér serege csak ezután duzzad áradattá. Jó lesz reá idejében fölkészülni.) Hogy az előzmények ismeretében miféle jövendő jósolható a romok alól több-kevesebb zúzódás- sal, sebbel, sérelemmel kikeveredő utódországoknak együtt vagy kü- lön-külön, annak a jó Atya a megmondhatója. Minden valószínűség szerint fönnmaradnak, megőrizvén önállóságukat. A szomorú csupán az, hogy legtöbbjüknek ez oktalanul sok vérbe fog kerülni. T ermészetesen, fönnmarad Oroszország is. Ám az egészséges életműködésre csak akkor lesz módja és esélye, ha rátalál a maga Kemál Atatürkjére, akibe szorul majd elegendő kurázsi lemetszeni a fölöslegessé vált, csak fejfájást és zavart okozó tagokat. Az üszkösödésnek gátat vető, következetesen végrehajtott sebészeti beavatkozást sem ráolvasás, sem pedig a legkorszerűbb gyógyszeres terápia nem pótolhatja. (NÉ. Mihail Gorbacsov akaratán s voltaképp tudtán kívül csöppent az atatürki szerepbe; nem is vihette végig. Az építmény súlyosabb katasztrófák nélküli lebontása során szerzett személyes érdemei mindazonáltal figyelemre méltók.) Mit szólhatnánk a Független Államok Közösségéről? Őszintén szólva nem sokat. Ha egyáltalán megéri az új ezredév küszöbét, csak laza kötelék lehet, különben régi konfliktusait újakkal fogja tetézni. A kénytelen-kelletlen birodalmi együttélés túlságosan elundorította a népeket qgyiná,stpl is, meg á fennen hírdéfétt mfernacio- nalizmustól is (amely utóbbi egyébként vagy a marxi—lenini szovjet tartalmatlanság, vagy még inkább a nagy orosz nacionalizmus vörössel hímzett takaróleple volt.) Tehát: a korábbi tartalom kompromittálja a későbbi — immáron más fából fűrészelt — kereteket is. Egy — sajnos, csak magyarul értelmezhető — szójáték segítségével kb. így fogalmazhatnánk meg a lényeget:,, a Szú már jó előre belerágott a FÁK-ba. Magánemberként mit mondhatnék még? Aggódom s szomorú vagyok. Aggódom kirgiz, kazak, uj- gur, baskír, tatár, orosz, ukrán, észt, örmény, azeri, altáji, vogul, osztyák barátaim, ismerőseim és ismeretlenjeim jövendő sorsáért. És szomorkodom, hogy mily nehezen jutnak egymással békességre. Sehogy sem tudok belenyugodni: ha az én szívemben együtt is elférnek, egymás közt miért nem férhetnek meg? Versekkel, közmondásokkal, rövid történetekkel szerettem volna telerakni ezt az oldalt; fenti tűnődésemet csak bevezetőnek szántam. Bocsássa meg az Olvasó, hogy a tervezettnél sokkalta hosz- szabbra sikerült. Alaptermészetem a szófukarság, de a mondottak kikívánkoztak belőlem. Ám eredeti szándékom szerint hadd következzék még valami, ne itt szakasszuk félbe ezt az egyoldalú eszmecserét. • Turkmen mező tavasszal, amikor először hajtják ki a ménest. A Petőfi Népe olvasói immár rendszeresen, havonta találkozhatnak egy-egy Forrás-oldallal a napilap hasábjain. Ezeken az oldalakon a Forrás munkatársai rövid írásokban számolnak be a kulturális élet eseményeiről, szólnak a legújabb könyvekről és így tovább. Ez a mostani összeállítás különbözik az eddigiektől. Buda Ferenc, a Forrás főmunkatársa legújabb műfordításaiból ad közre egy csokrot, s mivel a műfordítások a hajdani (!) Szovjetunió területén található „kis népek” népköltészetéből készültek, ezért a Szovjetunió széteséséről s ennek várható következményeiről is elmondja a maga véleményét. A műfordítások több ezer év kollektív tapasztalatait közvetítik az Olvasóhoz. A műfordításokhoz írt tanulmány egyetlen ember véleményét tartalmazza a szomszédunkban történtekről. Hiú remény azt hinni, hogy az írott szó, a költő szava erővel bír ebben a negyven- ötven-hetven év késleltetett konfliktusait egyszerre megoldani akaró térségben. Annál is inkább, mert a felgyülemlett indulatok felszínre kerülése azt mutatja, a térség népei ismét egymás kárára keresik a saját boldogulásukat, a ki kit győz le annyi ismert elvének alapján. Hiú remény a költő szavának erejében hinni — írtam pár sorral feljebb. S ha a költő szava nem is erősebb, mint a sokszor egymással szembe kerülők fegyverei, abban talán lehet reménykedni, hogy egyszer meghallgatásra talál . . . Fűzi László OROSZ KÖZMONDÁSOK Bolond madár az, kinek nem kedves a maga fészke. ■ '* Kaszát femek fűre, kardot meg főre. * A törvény — akár a pókháló : a dongó átrepül rajta, a légy belegabalyodik. * Isten elé gyertyát tégy, bíró elé zsákot. * Kovában a tűz nem látszik, emberben a lélek. * A gonosz ember — akár a szén: ha nem gyújt, hát feketít. * , .Kicsiny-szikra -várost éget, 'de előbb maga pusztul. i i»- * A malom nem szél iránt, hanem széllel szemben őröl. UJGUR KÖZMONDÁSOK Mintsem a más honában fő légy, inkább a magadéban kő légy. * A láb ha nem lép, a fő sem futhat. * Kemény fát lágy féreg esz meg. * Ha a kéz dolgozik, kerül a fogaknak is munka. * A lusta ülve alszik, fekve dolgozik. * Gazdátlanulta föld is árva. * Mintsem hogy rossz asszony karjában feküdj, inkább jó asszony lábánál halj meg. * * - •mmmt (íí A szérűn magot hagyj, a világban utódot. • Dzsigitek földjén. ÁZSIA FELETT ragyog az ég. Tízezer méter magasan száll, száll velem a gép, szélnél is gyorsabban suhan. Földanyánk teste a felhők alatt, félvakon tapogatom. Csontokkal bevetett mezők nyújtóznak hallgatagon. Idő ködéből, porából, szüntelen fújó szelek világnagy sátorából kócos poroszka lovakon őseim özönlenek. Koponyám, bordáim belső falán árnyékuk imbolyog, ám a terek elnyelik tekintetemet. Forog a Föld, forog. Homályló horizont a világot bezárja, körbeszegi. Hol vonult az a had, hol nyargalt az a ló? Múltam s jövőm miatt hang nélkül kinek kiáltok? Magamat hol fogom elveszteni? Hallgat, fénylik a tó, a kék Arai, fölnéz rám öbleivel, partjaival. Sárga síkon a félig kiszáradt folyómeder kígyózva tekereg. Fönn, messzi északon már hó fehérük. Tízezer méter magasan Földanyánk fölsebzett titkai felett sziszeg, suhog a szél. Száll a gép sebesen, ragyog a világos ég, a fémszárny riadtan remeg.
