Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-24 / 148. szám
TISZTELT SZERKESZTOSEG 1992. június 24., 7. oldal Kedves Olvasóink! Újabb leveleket kaptunk a tizenhárom elbocsátott ágasegyházi pedagógus ügyével kapcsolatban. Ezeket Levélváltás című rovatunkban olvashatják. Közöljük annak az úrnak az írását, akivel a kecskeméti BP-benzinkút- nál meg akarták fizettetni a kocsija mellé folyatott benzin árát is. összeállításunkban helyet kapott az a levél is, melynek írója egy furcsa temetői balesetről számol be. Ismételten kérjük Tisztelt Olvasóinkat, név és cím nélkül ne írjanak. Várjuk további, közérdekű írásaikat. (A szerk.) Nem fizettem a kifolyatott benzinért Szeretnék újságjuk lapjain engedélyt kérni az illetékesektől arra, hogy továbbra is tankolhassak a kecskeméti BP-kútnál. Az esetem nyilvánosságot érdemel, tanulságul arra, hogy még nagyon messze vagyunk a sokat emlegetett Európától. Június 19-én este, 19 óra után tankolni mentem a fenti benzinkúthoz. Az egyik kiszolgáló kútkezelő beledugta a csövet a tanknyílásba, és automatikus kikapcsolásra állítva azt, elment egy másik kúthoz, a harmadik sorhoz kiszolgálni. A másik kiszolgáló pedig mellettem a másik kútoszlopnál szolgált ki. Ez eddig rendjén is van. A probléma ezután kezdődött. Kissé távol állva a gépkocsimtól, figyeltem a benzinkút számlálóját, kíváncsian várva, hogy mennyi benzin megy a tankba. A számláló 33 litert mutatott, amikor a gépkocsi másik oldalán — a tanknyílás felől — csobogást hallottam. Odaugrottam és láttam, hogy a benzincső feje nem zárt le, ezért a benzin ömlik kifelé a tankból a betonpadlóra. Ijedtemben rángatni kezdtem a csövet és attól az automata le is zárta a benzint. Ez idő alatt a mellettem lévő kútoszlopnál szolgált ki a másik úr és egyáltalán nem volt ideges attól, hogy a benzin ömlött a padlóra. A kiömlött benzin mellett vártam, hogy valamelyik kutas lezárja az ügyünket és mehetek tovább a dolgom után. Néhány perc után a mellettem lévő kutas úr — mint a mellén lévő cédula mutatta, Dócs Béla — odajött, a csövet a helyére tette és törölgetve a kezét, s nem a gépkocsim oldalát, várta a pénzt. Kérdeztem: — Mennyivel tartozom? Flegmán mutatott a számlálóra: 2400 forint. Mondom: Abból le kellene vonni a padlóra folyt benzin árát! Mire ő: — Nem gondolja talán, hogy majd én fizetek maga helyett! En: — Nem is kell, csupán azt, amit a maga szerszáma melléfolyatott. Ő: — Nem az ő szerszáma a benzincső, különben, ha nem tetszik a fizetendő összeg, írjak be a panaszkönyvbe. Én: — A kifolyt benzin árát nem fizetem ki, mivel én azt nem kaptam meg. Patthelyzet alakult ki. Ő állt a kútfejnél, én álltam a kocsi mellett és vártunk, egyikünk sem mozdult. Szerencsére odajött az eredeti kiszolgáló — egy udvarias, középkorú alacsony férfi és rövid helyzetfelmérés után a zsebszámológépével kiszámolta a fizetendő összeget, 2200 forintot és elnézést kért a történtekért. A szerszámidegen kiszolgáló mindezt végignézte és indulatosan felszólított, hogy be ne tegyem a lábam többet a benzinállomásra. Ez a búcsúzó késztetett arra, hogy szóvá tegyem az ügyet mindenki okulására. No meg az, hogy felkérjem az illetékeseket, szíveskedjenek segítségemre lenni és elintézni valahogyan, hogy továbbra is tankolhassak a kecskeméti BP- benzinállomáson. Törteli Ferenc Kecskemét Közterületi kaland, avagy: ki véd meg engem? de ki véd meg engem a leninvárosi ipartelep mérgesgázaitól, a rossz műszaki állapotú két- és négykerekűek okozta füsttől és zajártalomtól, a szemétszállítók lelkiismeretlen munkájától, a padokat, telefonfülkéket tönkretevőktől, a napraforgóhéjat szétköpködők tömegétől, a hivatalok koncepció nélküli tevékenységétől? Ugye, nem kell tovább sorolnom? Kérdezési még, hogy enyhítő körülményként felhozhatom-e, hogy környezetemben szemetet szedek mások után, óvom a közelünkben lévő KRESZ-park fáinak, bokrainak épségét, söprőm a szemeteskukák környékét? Tudom és megértem, hogy valahol el kell kezdeni a rendcsinálást, de ha elfogadnak tőlem egy tanácsot, akkor a látványos egyenruha mellé kidolgoznak egy, a helyi viszonyokra és körülményekre alkalmazható követelmény- rendszert, ami nem svájci példán alapszik. Higgyék el, hogy a megfelelő partneri kapcsolat kiépítése a polgárokkal, hosszú távon, sokkal gyümölcsözőbb lesz egy újjáalakult közterület-felügye let számára, mint rövid idő alatt ellen féllé — uram bocsá’ — ellenséggé válni Józan ítélőképességükben bízva, vá rom a nyilvánosság előtti válaszukat Tisztelettel: Ugyan nem vagyok tősgyökeres kecskeméti, de pozitív értelemben lokálpatriótának érzem magam és ezt a titulust szívesen vállalom. Amiért tollat fogtam, azt egy, a lokálpatriotizmusomat és környezetszeretetemet sértő esemény okozta. Évek óta a Széchenyiváros közrendi- leg és környezetileg kevéssé elkényeztetett lakója vagyok, kis családommal. Valami azonban nincs rendben. Történt ugyanis, hogy június 9-én, későn este érkeztem Lóverseny utcai lakásom elé autómmal. Mivel parkolóhelyet sem a „kiépített” gidres-gödrös megállóhelyen, sem a járda szélén nem találtam, ezért kocsimmal a hivatalos parkoló melletti területre álltam, amely csak annyiban más, hogy itt nincs lehelyezve néhány töredezett tégla. E néhány négyzetméteres sivó homokterületen parkoltam éjszakára, ahol csak egy beton lámpaoszlop, egy több éve kiszáradt fácska szomorkodik, néhány gazcsomó és sok papírszemét kíséretében. Másnap kerékpárral indultam munkába. Azért nem autóval, mert a bezinárak erre késztetnek. Munkaidőm után, otthonomba térve, autóm szélvédőjén két darab papírt találtam. Gondoltam, valami reklám. De nem az volt. Az egyik papír kézírással kitöltött formanyomtatvány volt. melyen a közterület-felügyelőség közölte velem, hogy parkrongálást követtem el, autómat a tett színhelyén lefényképezték, büntetésem 400 forint, a befizetési határidő 15 nap, s végezetül néhány oktató jellegű sor a jövőbeni viselkedésemet illetően. A másik papír befizetési csekk volt, ami nem szorul magyarázatra. A papírokat nézegetve, olvasgatva, számtalan kérdés merült fel bennem. Ezek közül feltennék néhányat a Tisztelt Illetékeseknek. Remélem, kérdéseim nyitott fülekre találnak, válaszra, magyarázatra érdemesek lesznek. Mit értenek a sebtében alkalmazott „szakemberek” a park fogalma alatt, ugyanis, hivatalosan a park nagyobb, gondozott kert, nyilvánoskert, diszkért. (Lásd: Idegen szavak szótára.)? Amikor a notórius gyorshajtókat ma már előre figyelmeztetik, hogy hol és mikor működik a traffipax, akkor a gyanútlan, egyébként jó szándékú lakosság figyelmét miért nem hívják fel az Önök által egyoldalúan meghatározott nörmatívákra? A lakásom ugyebár nem közterület, Az oldalt összeállította: Rapi Miklós A tanyai turizmust elnyomják Szabadszálláson Újságokban többször olvastunk a falusi-tanyai turizmus támogatásáról. Televízióban, rádióban is hallottunk róla. Ennek ellenére határozottan állítjuk, hogy Szabadszálláson ilyen nem létezik, mi több, a turizmus elnyomás alatt áll az OTP Bank Rt., illetve a Társadalombiztosítási Igazgatóság által! Az APEH is nehezen birkózott meg az ügy- gyei- , Az ABMH újrakezdési kölcsönét 1990. szeptemberében kaptuk meg, melyet a szabadszállási OTP Bank Rt.-nél vettünk fel. Először fizetővendéglátó-engedélyt kértek, utána megkaptuk a pénzt. Rá egy hónapra küldtek el az APEH-hoz, adószám végett. Azután bélyegzőt készíttettek velünk, s végül vállalkozási igazolványt kértek. A 400 ezer forintot tanyánk korszerűsítésére vettük fel. A falusi-tanyai turizmushoz nem kell vállalkozói engedély, közben a fizetővendéglátó-engedély megszűnt, de a vállalkozói igazolványt továbbra is követelik, jogtalanul. 1992. június 2-án, bementem a bankba az Országos Kisvállalkozás-Fejlesztési Iroda részünkre küldött levelével, melyet mellékelten Önöknek is megküldünk. A következő mondattal utasítottak el: A nyavalya foglalkozik a vállalkozói igazolványával. Ezt az említett OTP Bank Rt. vezetőhelyettese mondta. Ők azt követelnek rajtam, amit a szabály előír. Bementem az önkormányzat adóhivatalába a vállalkozói igazolvány leadása céljából. Ők az ugyancsak mellékelt iratot adták nekem kitöltés végett. Nem voltam hajlandó kitölteni, mivel a tevékenységemet nem akarom megszüntetni, de csak ha kitöltőm az iratot, akkor lehet leadnom a vállalkozói igazolványt. Az ügyintéző elmondta tájékoztatásként, hogy az APEH és a Társadalombiztosítási Igazgatóság értesíti a bankot tevékenységem megszűnéséről. Ebből adódóan az újrakezdési kölcsön megszűnik és ráteszik a legmagasabb kamatot. Nos, hát így támogatják a turizmust! Lehet ezt támogatásnak nevezni? Egyébként 1991. nyarán Németországból, Hollandiából, Belgiumból, idén májusban Kaliforniából voltak vendégeim, július 31-én belga családot várok. Szomorú, hogy ilyen panaszos levelek írásával, kell foglalkoznom a sok más, tanya körüli munkám mellett! Tisztelettel: Varga Sándorné Szabadszállás, Alsószőlők 183. LEVÉLVÁLTÁS Ismét az ágasegyházi pedagógusokról Két héttel ezelőtt, ugyanezen a helyen közöltük azt a levelet, melynek írója (Iványi Lászlóné) méltatlankodik az Ágasegyházán elbocsájtott tizenhárom pedagógus sorsa miatt. Egy héttel ezelőtt adtunk helyet a Más vélemény az ágasegyházi tizenhármakról című levélnek, melyet Szaszkó Jánosnétól kaptunk. Csaknem biztosak voltunk abban, hogy az ismét felbolygatott ügyet nem hagyják szó nélkül mások sem. Sejtésünk beigazolódott. Az utóbbi napokban újabb levelek érkeztek szerkesztőségünkbe ezzel kapcsolatban. Ezeket olvashatják az alábbiakban. Próbáljunk emberségesek lenni Válaszolni szeretnék arra az olvasói levélre, melyet Iványi Lászlóné írt, Mi lesz a tizenhárom ágasegyházi pedagógussal? címmel. Azért írok, mert ezt a cikket, enyhén szólva, durvának tartottam. En nem vagyok szülő, csak egy volt növendék, aki nyolc évig koptatta az ágasegyházi iskola padjait. A mai tantestület tagjait nem nagyon ismerem. A régi tanárokra sem tudok rosszat mondani. Az első—második osztályban Nagy Gyuláné Jutka néni tanított, aki igazán jó alapokat adott nekünk, csemetéknek. A harmadik—negyedik osztályban Ballun Tiborné tanított, akit Babuka néninek is szólítottunk és úgy szerettük, mint Jutka nénit. Az igazgató — Ballun Tibor — igazán felejthetetlen órákban részesített minket. A kémiaórákon nem kellett rettegnünk amiatt, hogy milyen kedve lesz az igazgató bácsinak. Annál inkább a történelemórákon! Az évszámokat rettegve mondtuk fel és óra előtt vadul kötöttük hajunkba a piros szalagot, mert a tanár úrnak az tetszett... Kérdem én: milyen tanár az olyan, aki három év múlva találkozik a volt növendékével és közli vele, hogy feltűnően csúnya lett? A gyerekek nem panaszkodnak a mostani igazgatójukra, nagyon szeretik őt. Azt hiszem, én nem végeztem volna el ilyen sikeresen a középiskolámat, ha nem lett volna olyan kiváló osztályfőnököm, mint aki most is benne van a tantestületben. Dr. Mészáros Imréné 5. osztálytól kezdve kiállt mellettünk a végsőkig, egészen a felvételiig. Osztályunkból, aki tovább akart tanulni, mindenkit felvettek választott iskolájába. Felejthetetlen kirándulásokat szervezett nekünk. A nyolcadik osztályos búcsúkirándulásunkon Bécsbe is elmentünk. Sokan közülünk akkor jártak először külföldön. A tanulók hasonlóképpen szeretik Lehoczkiné Horváth Zsuzsát is. Kedves aggódó anyuka! Ha a gyermekek panaszkodnak, azt tudomásul kell venni, de nem szabad elfelejteni, hogy panasz mindig volt és lesz is. Én is panaszkodtam annak idején! Ön azt írta: „ ... az ember maradjon ember!” Igen, próbáljunk meg emberségesek lenni és ne csak a bosszú ordítson belőlünk, mert az eléggé primitív. Emberek vagyunk, próbáljunk meg úgy is viselkedni! Tisztelettel: Kókai Emília volt növendék „ ... még nem mondtam le a régi katedráról” Megdöbbenéssel olvastam a Más vélemény az ágasegyházi tizenhármakról című olvasói levelet. Én egy vagyok a tizenhárom elbocsájtott pedagógusok közül, s bár már találtam másik állást, még nem mondtam le a régi katedráról, ahonnan eltávolítottak bennünket. Nem mi távoztunk, önakaratunkból. Nem tagdtuk meg a munkát, hanem a legprózaibb módon kizártak bennünket az iskolából, majd — mondván, hogy három munkanapon igazolatlanul hiányoztunk — kipostázták munkakönyveinket. Miért? Mert törvényadta jogunkkal élve, magunk választottuk meg igazgatónkat, aki nem felelt meg az önkormányzatnak. Nem voltunk mi sem jobbak, sem rosszabbak az ország bármely tantestületénél. De bízvást állíthatom, hogy nagyon szerettük a munkánkat és a tanítványainkat. A bánásmód, amiben részesültünk, rendkívül megalázó és méltánytalan. Az önök által közölt levélből kiderült, hogy mennyire félretájékoztatták a lakosságot a történtekről. A megyei biróság már több mint egy éve foglalkozik ügyünkkel, miközben mi — bízva az igazságszolgáltatásban — megpróbáljuk lenyelni a félrevezetett szülők vádaskodásait. S végül: vajon a most Ágasegyházán tanítók „méltóbbak” a gyerekek oktatására, mint mi voltunk? Tisztelt Szerkesztőség! Gondolom, önök már torkig vannak ezzel a témával, a levelekkel, a torzsalkodással. Higgyék el, én is. Mindannyian belefáradtunk ebbe a huzavonába. Milyen köny- nyű lenne feladni! De ha nem járjuk végig az utat, ha hagyjuk eluralkodni a hatalmaskodást, az önkényeskedést, akkor ezentúl bárhol és bármikor újra megtörténhet. Kérem, közöljék levelemet. Köszönettel: Felföldi Lászlóné tanár Izsák, Mező Imre u. 47. Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér I/A FOGADOORAKON Bajban van 37 család Sipos József (Kecskemét, Schönherz Zoltán tér 9. II. 9.) családjával másfél szobás szolgálati bérleményben lakik, mivel felesége IKTV-dolgozó. Panaszkodik. Ugyanis e ház lakói levelet kaptak, melyben az ön- kormányzat közli, hogy az épület a tulajdonába került, s azt a jövőben szobabérleményként kívánja hasznosítani, s a ház lakóinak ezért június 30- ával felmondanak, illetve lehetőséget adnak a bentmaradás- ra, ha fizetik a havi 3900 forint bérleti díjat, a rezsit és napi 250 forintot. Az IKTV igazgatójához fordultak segítségért, de ő, mint mondotta, nem tehet semmit, mivel a házzal már az önkormányzat rendelkezik. Vajon hova mennek, mehetnek, ha nem tudják megfizetni az ily módon felemelt bérleti dí->at° (sei -) A lelkigondozó kéri Pócsi András kecskeméti lakos (Akadémia krt. 1. III. 10.) igencsak kellemetlen helyzetben van. Elveszítette — kerékpározás közben — táskáját, amiben „mindene” benne volt: személyi igazolványa, nyugdíjas igazolványa, havi buszbérlete, barnakeretes szemüvege, újszövetségi Bibliája, valamint 13 ezer forint (két 5000-es és három 1000-es címletben). Ráadásul a pénz nem is az övé volt. Pócsi úr, aki egyébként a két kecskeméti szociális otthon (Margaréta, Platán) lelkigondozója, az Akadémia krt.—Irinyi u.—Lugossy István u. vonalán hagyta el valahol értékeit. Nagyon hálás lenne a visszaszolgáltatónak. (r. m.) A Rubinnál valami nincs rendben Sokszor megfogalmazódott bennem a gondolat, szót emelek a helyi Rubin Ruházati Vállalat vezetői alkalmasságának kérdésében. Törvényalkotta jog, hogy a dolgozó heti 40 óránál nem köteles többet dolgozni. Hát ennél’a vállalatnál kötelezik a dolgozókat a többre, persze csak azokat, akik a jogot nem ismerve, félnek az elbocsátástól.. És kérem tisztelettel, itt az állam által meghatározott minimálbér is jóval a fele alá csökkent. Ismert a dolgozók között, hogy vannak megkülönböztetések. Gondolok itt azokra, akiknek nagy szája van vagy a vezetők barátnőire. Ezeknek a hölgyeknek van munka, kereshetnek. De hogy lehet az kérem, hogy bizonyos dolgozók, akik túllépték a kötelező óraszámot, csak 3000 forintot keresnek? Persze, ebben benne van az 1040 forint ebédpénz is. Tisztelt olvasótársaim, számoljunk egy kicsit, s rájövünk, valami itt nincs rendben. Kíváncsi lennék a munkalapokra, kiknek mit írnak be teljesítményként. Mindenesetre jó lenne, ha a sértett dolgozók, összeszedve minden bátorságukat és munkalapjaikat, munkaügyi döntőbizottsághoz fordulnának. Megtudtam, ez az eljárás illetékmentes! Már csak ezért is megéri a fáradtság, hogy jobb belátásra bírja a vezetőket. És tisztelt hölgyeim, önök ott a varrodában, vegyék elő a torokból fakadó fegyverüket, s néhány jóízű vita közepette szerezzenek érvényt akaratuknak. Hauzer Attila Szabadszállás, Vak Bottyán tér 4/14. Rádőlt a gyerekre a sírkő NAPJAINK HUMORÁBÓL Amiért tollat ragadtam meg fogja érteni minden ember. Furcsa baleset történt pünkösd vasárnap délután. Vidéki ember lévén, gyakorta meglátogatjuk a temetőt, rendezzük a sírokat, virágokat. Akinek kedves a halottja és pénzé is van, emléket állít kőből, márványból. Ez mind rendjén van, csakhogy a karbantartásra is gondolni kellene. Mert az idő, a fagy, a meleg mind-mind rombol, lassan ugyan de állandóan pusztít. Anyósom gondolt egyet, s kiment a katolikus temetőbe a nemrégiben elhunyt édesanyja sírjához, hogy egy kicsit rendbe tegye. Vele tartott feleségem, a fiam és a nevelt lányom. A fiam 7 éves és mindent látni akar, mindent megfog, mint a legtöbb egészséges gyerek. A mama és a lánya csak a sikolyra kapták fel a fejüket. Őrület! A 7 éves Tamás ült a szomszéd síron és egy hatalmas sírkő rádőlt! Csúnya sérülést és nyílt combtörést szenvedett. Máig is csak találgatjuk, hogy történhetett. Pár nappal később megnéztük a ledőlt sírt, s bizony még a hozzá nem értő ember is láthatja, hogy meglehetősen gyatrán helyeztek el annak idején is! A milliméteres cementréteg egyenetlen és repedezett, semmit érő! Mire önök ezt a levelet megkapják, addigra, reméljük, itthon lesz a fiunk. Gipszben, de élve! Mert bizony a kő agyon is üthette volna. Ezúton is figyelmeztetni szeretnénk mindenkit, de különösen azokat, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak s az időseket is, akik mindenbe kapaszkodnak, hogy vigyázzanak! Hoffmann Bálint Soltvadkert Hiányzik nekünk a jegyrendszer? Az utóbbi évek változásait valahogy csak megszoktuk, de amit most megint újítanak, az már arra késztet, hogy írjak önöknek. Gondolok az ételvasárlási utalványra, amit körülbelül három hónapja vezettek be. De hogy ki volt az a jó ember, aki ezt kitalálta és mi volt a célja vele . ..? Ezt kérdezem én. Még az első két hónapban, amikor a fizetésemmel együtt megkaptam, nem volt vele probléma, mert az Univerben a zöld cédulákat 3 alkalommal könnyedén levásároltam, mivel mindent vehettem érte. De most láttam az Univer-boltban, hatalmas piros betűkkel áll a táblán, hogy ezekre a zöld kártyákra csak alapvető élelmiszereket lehet vásárolni. Kérdezem, miért? Mit akarnak ezzel elérni? Hiányzik nekünk a jegyrendszer? Ez idáig az ebédpénzt forintban, a fizetésemmel együtt kaptam meg és nem volt vele gondom. De most kétvagy háromszáz forintért vásárolhatok ám tejet, kenyeret, ha szükségem van rá, ha nincs ... Van, ahol erre az utalványra csak konzervet és tejet lehet vásárolni. Ez ki is van írva. Ha én tejért inkább — fáradságot nem sajnálva — elmegyek egy diszkont-áruházba, a konzerveket pedig katonaságom óta nem kívánom fogyasztani, mert a családom sem szereti, akkor nincs más teendőm, mint hogy vehetek egy albumot és amíg kapom ezeket a zöld kártyákat, beragasztom az albumba, emlékül az unokáimnak. Úgy néz ki, hogy az üveg-visszaváltási mizéria egyelőre megoldódott, sietek is azt a nehány üres üveget visszavinni az üzletbe, mert ez a csoda is három napig tart, s most itt van az újabb felháborító dolog. Nagy László Kecskemét
