Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-24 / 148. szám

TISZTELT SZERKESZTOSEG 1992. június 24., 7. oldal Kedves Olvasóink! Újabb leveleket kaptunk a tizenhárom elbocsátott ágasegyházi pedagó­gus ügyével kapcsolatban. Ezeket Levélváltás című rovatunkban olvashat­ják. Közöljük annak az úrnak az írását, akivel a kecskeméti BP-benzinkút- nál meg akarták fizettetni a kocsija mellé folyatott benzin árát is. összeál­lításunkban helyet kapott az a levél is, melynek írója egy furcsa temetői balesetről számol be. Ismételten kérjük Tisztelt Olvasóinkat, név és cím nélkül ne írjanak. Várjuk további, közérdekű írásaikat. (A szerk.) Nem fizettem a kifolyatott benzinért Szeretnék újságjuk lapjain enge­délyt kérni az illetékesektől arra, hogy továbbra is tankolhassak a kecskeméti BP-kútnál. Az esetem nyilvánosságot érdemel, tanulságul arra, hogy még nagyon messze va­gyunk a sokat emlegetett Európától. Június 19-én este, 19 óra után tan­kolni mentem a fenti benzinkúthoz. Az egyik kiszolgáló kútkezelő bele­dugta a csövet a tanknyílásba, és au­tomatikus kikapcsolásra állítva azt, elment egy másik kúthoz, a harma­dik sorhoz kiszolgálni. A másik ki­szolgáló pedig mellettem a másik kútoszlopnál szolgált ki. Ez eddig rendjén is van. A probléma ezután kezdődött. Kissé távol állva a gépkocsimtól, figyeltem a benzinkút számlálóját, kíváncsian várva, hogy mennyi ben­zin megy a tankba. A számláló 33 li­tert mutatott, amikor a gépkocsi másik oldalán — a tanknyílás felől — csobogást hallottam. Odaugrot­tam és láttam, hogy a benzincső feje nem zárt le, ezért a benzin ömlik kife­lé a tankból a betonpadlóra. Ijed­temben rángatni kezdtem a csövet és attól az automata le is zárta a ben­zint. Ez idő alatt a mellettem lévő kú­toszlopnál szolgált ki a másik úr és egyáltalán nem volt ideges attól, hogy a benzin ömlött a padlóra. A kiömlött benzin mellett vártam, hogy valamelyik kutas lezárja az ügyünket és mehetek tovább a dol­gom után. Néhány perc után a mellettem lévő kutas úr — mint a mellén lévő cédula mutatta, Dócs Béla — odajött, a csövet a helyére tette és törölgetve a kezét, s nem a gépkocsim oldalát, várta a pénzt. Kérdeztem: — Mennyivel tarto­zom? Flegmán mutatott a számlálóra: 2400 forint. Mondom: Abból le kellene von­ni a padlóra folyt benzin árát! Mire ő: — Nem gondolja talán, hogy majd én fizetek maga helyett! En: — Nem is kell, csupán azt, amit a maga szerszáma melléfolya­tott. Ő: — Nem az ő szerszáma a benzincső, különben, ha nem tet­szik a fizetendő összeg, írjak be a panaszkönyvbe. Én: — A kifolyt benzin árát nem fizetem ki, mivel én azt nem kap­tam meg. Patthelyzet alakult ki. Ő állt a kútfejnél, én álltam a kocsi mellett és vártunk, egyikünk sem mozdult. Szerencsére odajött az eredeti kiszolgáló — egy udvarias, közép­korú alacsony férfi és rövid hely­zetfelmérés után a zsebszámológé­pével kiszámolta a fizetendő össze­get, 2200 forintot és elnézést kért a történtekért. A szerszámidegen kiszolgáló mindezt végignézte és indulatosan felszólított, hogy be ne tegyem a lábam többet a ben­zinállomásra. Ez a búcsúzó késztetett arra, hogy szóvá tegyem az ügyet min­denki okulására. No meg az, hogy felkérjem az illetékeseket, szíves­kedjenek segítségemre lenni és el­intézni valahogyan, hogy továbbra is tankolhassak a kecskeméti BP- benzinállomáson. Törteli Ferenc Kecskemét Közterületi kaland, avagy: ki véd meg engem? de ki véd meg engem a leninvárosi ipar­telep mérgesgázaitól, a rossz műszaki állapotú két- és négykerekűek okozta füsttől és zajártalomtól, a szemétszállí­tók lelkiismeretlen munkájától, a pa­dokat, telefonfülkéket tönkretevőktől, a napraforgóhéjat szétköpködők töme­gétől, a hivatalok koncepció nélküli te­vékenységétől? Ugye, nem kell tovább sorolnom? Kérdezési még, hogy enyhítő körül­ményként felhozhatom-e, hogy környe­zetemben szemetet szedek mások után, óvom a közelünkben lévő KRESZ-park fáinak, bokrainak épségét, söprőm a szemeteskukák környékét? Tudom és megértem, hogy valahol el kell kezdeni a rendcsinálást, de ha elfo­gadnak tőlem egy tanácsot, akkor a látványos egyenruha mellé kidolgoz­nak egy, a helyi viszonyokra és körül­ményekre alkalmazható követelmény- rendszert, ami nem svájci példán alap­szik. Higgyék el, hogy a megfelelő partne­ri kapcsolat kiépítése a polgárokkal, hosszú távon, sokkal gyümölcsözőbb lesz egy újjáalakult közterület-felügye let számára, mint rövid idő alatt ellen féllé — uram bocsá’ — ellenséggé válni Józan ítélőképességükben bízva, vá rom a nyilvánosság előtti válaszukat Tisztelettel: Ugyan nem vagyok tősgyökeres kecskeméti, de pozitív értelemben lo­kálpatriótának érzem magam és ezt a titulust szívesen vállalom. Amiért tollat fogtam, azt egy, a lokálpatriotizmuso­mat és környezetszeretetemet sértő ese­mény okozta. Évek óta a Széchenyiváros közrendi- leg és környezetileg kevéssé elkényezte­tett lakója vagyok, kis családommal. Valami azonban nincs rendben. Tör­tént ugyanis, hogy június 9-én, későn este érkeztem Lóverseny utcai lakásom elé autómmal. Mivel parkolóhelyet sem a „kiépített” gidres-gödrös megál­lóhelyen, sem a járda szélén nem talál­tam, ezért kocsimmal a hivatalos par­koló melletti területre álltam, amely csak annyiban más, hogy itt nincs lehe­lyezve néhány töredezett tégla. E né­hány négyzetméteres sivó homokterü­leten parkoltam éjszakára, ahol csak egy beton lámpaoszlop, egy több éve kiszáradt fácska szomorkodik, néhány gazcsomó és sok papírszemét kíséreté­ben. Másnap kerékpárral indultam munkába. Azért nem autóval, mert a bezinárak erre késztetnek. Munkaidőm után, otthonomba térve, autóm szélvé­dőjén két darab papírt találtam. Gon­doltam, valami reklám. De nem az volt. Az egyik papír kézírással kitöltött formanyomtatvány volt. melyen a köz­terület-felügyelőség közölte velem, hogy parkrongálást követtem el, autó­mat a tett színhelyén lefényképezték, büntetésem 400 forint, a befizetési ha­táridő 15 nap, s végezetül néhány okta­tó jellegű sor a jövőbeni viselkedésemet illetően. A másik papír befizetési csekk volt, ami nem szorul magyarázatra. A papírokat nézegetve, olvasgatva, számtalan kérdés merült fel bennem. Ezek közül feltennék néhányat a Tisz­telt Illetékeseknek. Remélem, kérdése­im nyitott fülekre találnak, válaszra, magyarázatra érdemesek lesznek. Mit értenek a sebtében alkalmazott „szakemberek” a park fogalma alatt, ugyanis, hivatalosan a park nagyobb, gondozott kert, nyilvánoskert, disz­kért. (Lásd: Idegen szavak szótára.)? Amikor a notórius gyorshajtókat ma már előre figyelmeztetik, hogy hol és mikor működik a traffipax, akkor a gyanútlan, egyébként jó szándékú la­kosság figyelmét miért nem hívják fel az Önök által egyoldalúan meghatáro­zott nörmatívákra? A lakásom ugyebár nem közterület, Az oldalt összeállította: Rapi Miklós A tanyai turizmust elnyomják Szabadszálláson Újságokban többször olvas­tunk a falusi-tanyai turizmus tá­mogatásáról. Televízióban, rá­dióban is hallottunk róla. Ennek ellenére határozottan állítjuk, hogy Szabadszálláson ilyen nem létezik, mi több, a turizmus el­nyomás alatt áll az OTP Bank Rt., illetve a Társadalombiztosí­tási Igazgatóság által! Az APEH is nehezen birkózott meg az ügy- gyei- , Az ABMH újrakezdési köl­csönét 1990. szeptemberében kaptuk meg, melyet a szabad­szállási OTP Bank Rt.-nél vet­tünk fel. Először fizetővendéglá­tó-engedélyt kértek, utána meg­kaptuk a pénzt. Rá egy hónapra küldtek el az APEH-hoz, adó­szám végett. Azután bélyegzőt készíttettek velünk, s végül vál­lalkozási igazolványt kértek. A 400 ezer forintot tanyánk kor­szerűsítésére vettük fel. A falusi-tanyai turizmushoz nem kell vállalkozói engedély, közben a fizetővendéglátó-enge­dély megszűnt, de a vállalkozói igazolványt továbbra is követe­lik, jogtalanul. 1992. június 2-án, bementem a bankba az Országos Kisvállalkozás-Fejlesztési Iroda részünkre küldött levelével, me­lyet mellékelten Önöknek is meg­küldünk. A következő mondat­tal utasítottak el: A nyavalya fog­lalkozik a vállalkozói igazolvá­nyával. Ezt az említett OTP Bank Rt. vezetőhelyettese mondta. Ők azt követelnek rajtam, amit a szabály előír. Bementem az önkormányzat adóhivatalába a vállalkozói iga­zolvány leadása céljából. Ők az ugyancsak mellékelt iratot adták nekem kitöltés végett. Nem vol­tam hajlandó kitölteni, mivel a tevékenységemet nem akarom megszüntetni, de csak ha kitöl­tőm az iratot, akkor lehet lead­nom a vállalkozói igazolványt. Az ügyintéző elmondta tájé­koztatásként, hogy az APEH és a Társadalombiztosítási Igazgató­ság értesíti a bankot tevékenysé­gem megszűnéséről. Ebből adó­dóan az újrakezdési kölcsön megszűnik és ráteszik a legmaga­sabb kamatot. Nos, hát így tá­mogatják a turizmust! Lehet ezt támogatásnak nevezni? Egyébként 1991. nyarán Né­metországból, Hollandiából, Belgiumból, idén májusban Kaliforniából voltak vendége­im, július 31-én belga családot várok. Szomorú, hogy ilyen pa­naszos levelek írásával, kell foglalkoznom a sok más, tanya körüli munkám mellett! Tiszte­lettel: Varga Sándorné Szabadszállás, Alsószőlők 183. LEVÉLVÁLTÁS Ismét az ágasegyházi pedagógusokról Két héttel ezelőtt, ugyanezen a helyen közöltük azt a levelet, melynek írója (Iványi Lászlóné) méltatlankodik az Ágasegyházán elbocsájtott tizen­három pedagógus sorsa miatt. Egy héttel ezelőtt adtunk helyet a Más vélemény az ágasegyházi tizenhármakról című levélnek, melyet Szaszkó Jánosnétól kaptunk. Csaknem biztosak voltunk abban, hogy az ismét felbolygatott ügyet nem hagyják szó nélkül mások sem. Sejtésünk beigazo­lódott. Az utóbbi napokban újabb levelek érkeztek szerkesztőségünkbe ezzel kapcsolatban. Ezeket olvashatják az alábbiakban. Próbáljunk emberségesek lenni Válaszolni szeretnék arra az ol­vasói levélre, melyet Iványi László­né írt, Mi lesz a tizenhárom ágas­egyházi pedagógussal? címmel. Azért írok, mert ezt a cikket, eny­hén szólva, durvának tartottam. En nem vagyok szülő, csak egy volt növendék, aki nyolc évig koptatta az ágasegyházi iskola padjait. A mai tantestület tagjait nem na­gyon ismerem. A régi tanárokra sem tudok rosszat mondani. Az el­ső—második osztályban Nagy Gyuláné Jutka néni tanított, aki igazán jó alapokat adott nekünk, csemetéknek. A harmadik—negye­dik osztályban Ballun Tiborné taní­tott, akit Babuka néninek is szólí­tottunk és úgy szerettük, mint Jut­ka nénit. Az igazgató — Ballun Ti­bor — igazán felejthetetlen órák­ban részesített minket. A kémia­órákon nem kellett rettegnünk ami­att, hogy milyen kedve lesz az igaz­gató bácsinak. Annál inkább a történelemórá­kon! Az évszámokat rettegve mondtuk fel és óra előtt vadul kö­töttük hajunkba a piros szalagot, mert a tanár úrnak az tetszett... Kérdem én: milyen tanár az olyan, aki három év múlva találkozik a volt növendékével és közli vele, hogy feltűnően csúnya lett? A gye­rekek nem panaszkodnak a mosta­ni igazgatójukra, nagyon szeretik őt. Azt hiszem, én nem végeztem volna el ilyen sikeresen a középis­kolámat, ha nem lett volna olyan kiváló osztályfőnököm, mint aki most is benne van a tantestületben. Dr. Mészáros Imréné 5. osztálytól kezdve kiállt mellettünk a végsőkig, egészen a felvételiig. Osztályunkból, aki tovább akart tanulni, mindenkit felvettek választott iskolájába. Fe­lejthetetlen kirándulásokat szerve­zett nekünk. A nyolcadik osztályos búcsúkirándulásunkon Bécsbe is el­mentünk. Sokan közülünk akkor jártak először külföldön. A tanulók hasonlóképpen szeretik Lehoczkiné Horváth Zsuzsát is. Kedves aggódó anyuka! Ha a gyermekek panaszkodnak, azt tu­domásul kell venni, de nem szabad elfelejteni, hogy panasz mindig volt és lesz is. Én is panaszkodtam an­nak idején! Ön azt írta: „ ... az ember ma­radjon ember!” Igen, próbáljunk meg emberségesek lenni és ne csak a bosszú ordítson belőlünk, mert az eléggé primitív. Emberek vagyunk, próbáljunk meg úgy is viselkedni! Tisztelettel: Kókai Emília volt növendék „ ... még nem mondtam le a régi katedráról” Megdöbbenéssel olvastam a Más vélemény az ágasegyházi ti­zenhármakról című olvasói levelet. Én egy vagyok a tizenhárom elbo­csájtott pedagógusok közül, s bár már találtam másik állást, még nem mondtam le a régi katedráról, ahonnan eltávolítottak bennün­ket. Nem mi távoztunk, önakara­tunkból. Nem tagdtuk meg a mun­kát, hanem a legprózaibb módon kizártak bennünket az iskolából, majd — mondván, hogy három munkanapon igazolatlanul hiá­nyoztunk — kipostázták munka­könyveinket. Miért? Mert tör­vényadta jogunkkal élve, magunk választottuk meg igazgatónkat, aki nem felelt meg az önkormány­zatnak. Nem voltunk mi sem job­bak, sem rosszabbak az ország bármely tantestületénél. De bíz­vást állíthatom, hogy nagyon sze­rettük a munkánkat és a tanítvá­nyainkat. A bánásmód, amiben ré­szesültünk, rendkívül megalázó és méltánytalan. Az önök által közölt levélből ki­derült, hogy mennyire félretájé­koztatták a lakosságot a történtek­ről. A megyei biróság már több mint egy éve foglalkozik ügyünk­kel, miközben mi — bízva az igaz­ságszolgáltatásban — megpróbál­juk lenyelni a félrevezetett szülők vádaskodásait. S végül: vajon a most Ágasegyházán tanítók „mél­tóbbak” a gyerekek oktatására, mint mi voltunk? Tisztelt Szerkesztőség! Gondolom, önök már torkig vannak ezzel a témával, a levelek­kel, a torzsalkodással. Higgyék el, én is. Mindannyian belefáradtunk ebbe a huzavonába. Milyen köny- nyű lenne feladni! De ha nem jár­juk végig az utat, ha hagyjuk elu­ralkodni a hatalmaskodást, az ön­kényeskedést, akkor ezentúl bár­hol és bármikor újra megtörténhet. Kérem, közöljék levelemet. Kö­szönettel: Felföldi Lászlóné tanár Izsák, Mező Imre u. 47. Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér I/A FOGADOORAKON Bajban van 37 család Sipos József (Kecskemét, Schönherz Zoltán tér 9. II. 9.) családjával másfél szobás szol­gálati bérleményben lakik, mi­vel felesége IKTV-dolgozó. Pa­naszkodik. Ugyanis e ház lakói levelet kaptak, melyben az ön- kormányzat közli, hogy az épület a tulajdonába került, s azt a jövőben szobabérlemény­ként kívánja hasznosítani, s a ház lakóinak ezért június 30- ával felmondanak, illetve lehe­tőséget adnak a bentmaradás- ra, ha fizetik a havi 3900 forint bérleti díjat, a rezsit és napi 250 forintot. Az IKTV igazgatójá­hoz fordultak segítségért, de ő, mint mondotta, nem tehet semmit, mivel a házzal már az önkormányzat rendelkezik. Vajon hova mennek, mehet­nek, ha nem tudják megfizetni az ily módon felemelt bérleti dí->at° (sei -) A lelkigondozó kéri Pócsi András kecskeméti la­kos (Akadémia krt. 1. III. 10.) igencsak kellemetlen helyzet­ben van. Elveszítette — kerék­pározás közben — táskáját, amiben „mindene” benne volt: személyi igazolványa, nyugdí­jas igazolványa, havi buszbér­lete, barnakeretes szemüvege, újszövetségi Bibliája, valamint 13 ezer forint (két 5000-es és három 1000-es címletben). Rá­adásul a pénz nem is az övé volt. Pócsi úr, aki egyébként a két kecskeméti szociális otthon (Margaréta, Platán) lelkigon­dozója, az Akadémia krt.—Iri­nyi u.—Lugossy István u. vo­nalán hagyta el valahol értéke­it. Nagyon hálás lenne a vissza­szolgáltatónak. (r. m.) A Rubinnál valami nincs rendben Sokszor megfogalmazódott bennem a gondolat, szót emelek a helyi Rubin Ruházati Vállalat vezetői alkalmassá­gának kérdésében. Törvényalkotta jog, hogy a dolgozó heti 40 óránál nem köteles többet dolgozni. Hát ennél’a vállalatnál kötelezik a dolgozókat a többre, persze csak azokat, akik a jo­got nem ismerve, félnek az elbocsátás­tól.. És kérem tisztelettel, itt az állam ál­tal meghatározott minimálbér is jóval a fele alá csökkent. Ismert a dolgozók között, hogy vannak megkülönbözte­tések. Gondolok itt azokra, akiknek nagy szája van vagy a vezetők barátnő­ire. Ezeknek a hölgyeknek van munka, kereshetnek. De hogy lehet az kérem, hogy bizonyos dolgozók, akik túllép­ték a kötelező óraszámot, csak 3000 forintot keresnek? Persze, ebben benne van az 1040 forint ebédpénz is. Tisztelt olvasótársaim, számoljunk egy kicsit, s rájövünk, valami itt nincs rendben. Kí­váncsi lennék a munkalapokra, kiknek mit írnak be teljesítményként. Mindenesetre jó lenne, ha a sértett dolgozók, összeszedve minden bátor­ságukat és munkalapjaikat, munka­ügyi döntőbizottsághoz fordulnának. Megtudtam, ez az eljárás illetékmentes! Már csak ezért is megéri a fáradtság, hogy jobb belátásra bírja a vezetőket. És tisztelt hölgyeim, önök ott a varro­dában, vegyék elő a torokból fakadó fegyverüket, s néhány jóízű vita köze­pette szerezzenek érvényt akaratuk­nak. Hauzer Attila Szabadszállás, Vak Bottyán tér 4/14. Rádőlt a gyerekre a sírkő NAPJAINK HUMORÁBÓL Amiért tollat ragadtam meg fogja érteni minden ember. Furcsa baleset történt pünkösd vasárnap délután. Vidéki ember lévén, gyakorta meg­látogatjuk a temetőt, rendezzük a sírokat, virágokat. Akinek kedves a halottja és pénzé is van, emléket állít kőből, márványból. Ez mind rend­jén van, csakhogy a karbantartásra is gondolni kellene. Mert az idő, a fagy, a meleg mind-mind rombol, lassan ugyan de állandóan pusztít. Anyósom gondolt egyet, s kiment a katolikus temetőbe a nemrégiben elhunyt édesanyja sírjához, hogy egy kicsit rendbe tegye. Vele tartott fele­ségem, a fiam és a nevelt lányom. A fiam 7 éves és mindent látni akar, mindent megfog, mint a legtöbb egészséges gyerek. A mama és a lá­nya csak a sikolyra kapták fel a fejü­ket. Őrület! A 7 éves Tamás ült a szomszéd síron és egy hatalmas sír­kő rádőlt! Csúnya sérülést és nyílt combtörést szenvedett. Máig is csak találgatjuk, hogy történhetett. Pár nappal később megnéztük a ledőlt sírt, s bizony még a hozzá nem értő ember is láthatja, hogy meglehetősen gyat­rán helyeztek el annak idején is! A milliméteres cementréteg egye­netlen és repedezett, semmit érő! Mire önök ezt a levelet megkapják, addigra, reméljük, itthon lesz a fi­unk. Gipszben, de élve! Mert bi­zony a kő agyon is üthette volna. Ezúton is figyelmeztetni szeret­nénk mindenkit, de különösen azokat, akiknek hasonló korú gyermekeik vannak s az időseket is, akik mindenbe kapaszkodnak, hogy vigyázzanak! Hoffmann Bálint Soltvadkert Hiányzik nekünk a jegyrendszer? Az utóbbi évek változásait valahogy csak megszoktuk, de amit most megint újítanak, az már arra késztet, hogy írjak önöknek. Gondolok az ételvasárlási utalványra, amit körülbelül három hó­napja vezettek be. De hogy ki volt az a jó ember, aki ezt kitalálta és mi volt a célja vele . ..? Ezt kérdezem én. Még az első két hónapban, amikor a fizetésem­mel együtt megkaptam, nem volt vele probléma, mert az Univerben a zöld cédulákat 3 alkalommal könnyedén le­vásároltam, mivel mindent vehettem ér­te. De most láttam az Univer-boltban, hatalmas piros betűkkel áll a táblán, hogy ezekre a zöld kártyákra csak alap­vető élelmiszereket lehet vásárolni. Kérdezem, miért? Mit akarnak ezzel elérni? Hiányzik nekünk a jegyrend­szer? Ez idáig az ebédpénzt forintban, a fizetésemmel együtt kaptam meg és nem volt vele gondom. De most két­vagy háromszáz forintért vásárolhatok ám tejet, kenyeret, ha szükségem van rá, ha nincs ... Van, ahol erre az utal­ványra csak konzervet és tejet lehet vásárolni. Ez ki is van írva. Ha én tejért inkább — fáradságot nem sajnálva — elmegyek egy diszkont-áruházba, a konzerveket pedig katonaságom óta nem kívánom fogyasztani, mert a csa­ládom sem szereti, akkor nincs más teendőm, mint hogy vehetek egy albu­mot és amíg kapom ezeket a zöld kár­tyákat, beragasztom az albumba, emlé­kül az unokáimnak. Úgy néz ki, hogy az üveg-visszavál­tási mizéria egyelőre megoldódott, sie­tek is azt a nehány üres üveget vissza­vinni az üzletbe, mert ez a csoda is három napig tart, s most itt van az újabb felháborító dolog. Nagy László Kecskemét

Next

/
Thumbnails
Contents