Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-17 / 142. szám
1992. június 17., 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Virágos közterek • A Bajai Városgazdálkodási Vállalat kertészete az idén 25 fajta virágot nevelt, hogy a napokban 30 ezer palántával díszítse a bajai köztereket. Képünkön a kertészeti csoport a Szentháromság téri fák alját ülteti tele virágokkal. (P. Z.) Tejben, vajban nincs kifogás Jó hír a fogyasztóknak: a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet felmérése alapján nincs különösebb gond a tejtermékek és a sütőipari áruk körében. A legutóbbi felmérések végzői nem kevesebb mint 2190 liter tej minőségét vizsgálták, s örömmel állapíthatták meg, hogy lejárt fogyaszthatósági idejű tejet egyetlen boltban sem árusítottak. Az is igaz, hogy a tapasztalatok azt mutatják: a tejek zsírtartalom szerinti választéka meglehetősen szűk és mennyiségileg is kevés. A hét egységben ellenA Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete „ kifogást nyújtott be a Magyar Államvasutak ellen a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetése miatt. Ennek kapcsán, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság Azzal vádolja egy stuttgarti láp Hambuch Gézát, a Magyarországi Németek Országos Szövetségének ügyvezető elnökét, hogy „megkésett köpönyegforgató” és, hogy talán csak a „németek fizette, szolgálati Mercedesért” és á miniszterivel azonos fizetéséért harcol. A ba- den-württembergi Schwäbische Zeitung szerzője, Klaus Nachbaur abból az ugyanebben a lapban megjelent interjúból indul ki, amelyre hivatkozva később Ham- buchot úgy idézték, hogy Budapest politikai okokból hátrányos megkülönböztetésben részesíti a német származásúakat. Nachbaur szerint az után, hogy a budapesti újságok is írtak Hambuch említett nyilatkozatáról, az ügyvezető elnök felhívta a Schwäbische Zeitung szerkesztőségét, hogy megtudja: lehetne-e helyre- igazításról szó. — Arra a közlésre, hogy szavait magnetofonszalag őrzi, úgy tett, mintha nem számítanának korábbi kijelentései — állítja most Nachbaur. A szerző öt német származású magyar kormánypárti országgyűlési képviselőnek Hambuch Gézához intézett, a múlt rendszerben vallott nézeteire vonatkozó és a Magyar Hírlapban megjelent nyílt őrzött sajtok — 570 kilogramm — minősége ellen kifogás nem merült fel, bár több termék — köztük joghurtok — forgalmazását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy pótolják a hiányzó magyar nyelvű feliratokat. Ami a sütőipari termékeket illeti, a vizsgálatot végző szakemberek jó minőségűnek találták ezen árukat. Súlyhiányt tapasztaltak azonban öt egységben, összesen 1317 kilogramm házi jellegű kenyérnél. Ezek forgalmazását csak kimérve engedélyezte az intézet. (Bán) — a MÁV megítélése szerint hatáskörét túllépve — június 15-ei ítéletével kötelezte a munkáltatót a Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezetével történő újabb egyeztetésre. levele alapján szűri le a „köpönyegforgatásra” vonatkozó következtetését, amivel — írja — Hambuch „elkésett”. Idézi Szauter Rudolfot, a levelet aláíró egyik képviselőt, aki a Schwäbische Zeitungnak azt mondta: Hambuch Géza „az utolsó pillanatig” az MSZMP tagja volt. A német lap cikkírója ezen a ponton idéz a magyarországi németek lapjának, a Neue Zeitungnak 1984-es számából, amelyben Hambuch úgy foglalt állást, hogy boldogok lehetnek a magyarországi németek, amiért konfliktusok nélkül összeegyeztethetik a haza- szeretetet a nemzetiségükhöz való hűséggel. A cikk közli Regős Sándor stuttgarti magyar főkonzul véleményét. Regős is úgy véli, hogy Hambuch „késve változtatott zászlót”. Budapesten Hambuch Géza elmondotta az MTI-nek: — Azt, ami a Schwäbische Zeitung eredeti cikkében szerepelt, továbbra is vállalom. Ám az, hogy ki és milyen kommentárokat fűzött ehhez, nem az én dolgom, és a ferdítések, nevezetesen, hogy Magyarországon németellenes, hátrányos megkülönböztetés lenne, már nem az én szavaim. a rendőrség Az év második felétől—várhatóan — több rendőr teljesít majd szolgálatot a halasi rendőrkapitányság illetékességi területén. Mint azt dr. Tóth Imre rendőr őrnagy, főelőadó, személyzeti vezető elmondta, az ORFK19 fős létszám- bővítéshez biztosít keretet. Támogatja a tervezett tompái őrs felállítását is, amelynek működtetéséhez további hat fő szükséges. Ez a szerény fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy valamivel több járőrt vezényelhessenek az utcákra, a kis településekre. Hogy legyen kellő számú szolgálat például a vonatok, a vasútállomások ellenőrzésére, ami az uta- zóbünözés visszaszorítása szempontjából kiemelt feladat. Dr. Tóth Imre elmondta még, hogy az állomány feltöltése nem fog menni egyik napról a másikra. Jelentkező ugyan van bőven, ám sokuk kiesik a szigorú orvosi vizsgálaton. Elsősorban érettségizett, katonaviselt, 35 év alatti fiatalokat várnak. Kivételes esetekben elfogadják a (jó) szakmunkás-bizonyítványt, vagy a már elkezdett valamilyen középiskolai részbizonyítványt is. Azoknak a jelentkezőknek, akik a tiszti állományba szeretnének kerülni, főiskolai végzettséget szükséges igazolniuk, s meg kell felelniük a pszichológiai vizsgálaton. Kovács Pál A Balaton gazdát keres Amikor a Balaton üdülőkörzetében szükséges intézkedéseket tűzte napirendre a parlament környezet- védelmi bizottsága, nem igazán jutottak túl a kié is a Balaton alapkérdésen. A Balaton Intéző Bizottságról például a gyakorlat már bebizonyította, hogy mindig is sóhivatal volt. Bár a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium ajánlkozik gazdának, ezt a javaslatot mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők meglehetősen szkeptikusan fogadták. Ráday Mihály az 1870—1948 között nagyon jól működő fővárosi Közmunkák Tanácsának mintájára, a Balatoni Közmunkák T anácsának megalapítását javasolta. E szervezetben annak idején küldöttel képviseltették magukat a miniszteriális szervezetek és az önkormányzatok is. Szaló Péter helyettes államtitkár szerint egy ilyen szervezet jól tudná koordinálni a szükséges teendőket, de ennek ellenére nem lenne hatóság. Noé—Bán Elhunyt Békés Imre Békés Imre, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának igazgatója hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 45. évében elhunyt — tudatta a távirati irodával a Művészeti Alap. Békés Imre ham- vasztás utáni búcsúztatása július 3-án, pénteken délelőtt lesz a rákoskeresztúri Új-köztemető szóróparcellájában. MÁV a részmunkaidős foglalkoztatásról NÉMET LAP CIKKE Mivel vádolják Hambuch Gézát? VÉLEMÉNYEK SZABADON Konferencia a készülő lakástörvényről „A lakásügy specialitása az, hogy most a legtöbbet éppen azok á politikai erők veszíthetik, amelyek valódi megoldást akarnak elérni” — mondotta Bacsó Mihály (a Fidesz önkormányzati osztályának vezetője) azon a kétnapos konferencián, amit a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával rendeztek 1992. május 22—24-én Debrecenben, a fiatal demokraták a készülő lakástörvényről. A részt vevő önkormányzati képviselők, akik az ország különböző pontjairól jelentek meg, egyetértettek abban, hogy az Ország- gyűlésnek benyújtott törvényjavaslatból csak annyi biztos, hogy a kormánynak semmilyen lakáskoncepciója nincs. A megbeszélés célja az volt, hogy a képviselők még a részletes vita előtt kialakítsák véleményüket erről a még minden bizonnyal sok vitát kiváltó kérdésről. Felmerült számos probléma, így például az alkotmányban felsorolt tulajdonformák egyenlőségének és az önkormányzati alapjogok védelmének kérdése, valamint a kormányzati felelősség áttranszformálása az önkormányzatokra. Ungár Klára, a Fidesz országgyűlési képviselője hozzászólásában érintette az önkormányzatok tulajdon feletti rendelkezésének jogát, illetve, hogy kormányzati döntéssel e jogokat lehet-e csorbítani. Megállapította, hogy a lakásrendszer a törvény megalkotása után alapjaiban fog átalakulni. A törvénytervezet szövegéből kitűnik, hogy a készítők ötéves türelmi idővel, a bérlakásokban lakókra kívánják bízni, hogy megvásárolják-e az általuk lakott lakást, avagy nem. Ebben az esetben nagyon fontos kérdés, hogy az önkormányzatok milyen bevételekhez jutnak, e bevételek felhasználását központilag korlátozzák-e, vagy szabadon felhasználhatják. Nem kevésbé húsbavágó kérdés, hogy a megmaradó önkormányzati lakásokat valódi piaci körülmények között adják-e bérbe. Mi kétféle logika mentén gondolkodunk — mondotta Ungár Klára. Az egyik egy szociális bérlakásrendszer kiépítése, ahol nagyon komoly ismérvek alapján kell eldönteni, hogy ki jogosult szociális bérlakásra és ki nem. A másik logikai út, az úgynevezett piaci bérlakás. Ebben az esetben viszont nagyon erősen a jövedelmi helyzettől függ, hogy ki, hol és milyen lakásban lakik. Ezek után dr. Uwe Wuilkopft, az Institut Wohnen und Umwelt Darmstadt igazgatójának előadása következett, amelyben ismertette a nyugat-európai lakásviszonyokat. Elmondta, hogy Németországban a lakások 60 százalékát magánszemélyek építik, a többi bérelt lakás. Míg ezzel szemben Svájcban a lakások 70 százaléka bérlakás. Szólt a bérelt lakások bérleti díjainak alakulásáról is. Elmondása szerint a jövedelmek 30 százalékát költik lakhatás költségeire a német polgárok. Bacsó Mihály összefoglalójában — sok más szakmai észrevétel mellett —, felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény- javaslatban olyan mechanizmusok is el vannak rejtve, amelyek alkalmasak arra, hogy a kormány lejárassa vele politikai ellenfeleit. A kongresz- szust Susanne Scherer zárta be, biztosítva a Fideszt a Friedrich Ebert Alapítvány további támogatásáról. Fidesz kecskeméti csoportja Szépülnek a posták Örömmel teljesítettük a kisszállási postahivatal vezetőjének, Kiss Lászlónénak a kérését. Mint elmondta, any- nyi rossz élmény, negatív tapasztalat között számára erőt, bizalmat adott az eset, s reméli, olvasóinknak is hasonló élményt ad. — Megértem már néhány épületfelújítást, de higgyék el, ilyet még nem láttam mondja. Öröm nézni, ahogyan ezek az emberek dolgoznak. Gombos András és Szabó István, akik éppen dolgoznak, örömmel nyugtázzák a dicséretet, de „beszélik túl ?0STA • Hajdanában kcrtcszlak volt. Terner Attila tahivatalok Katymáron, Császár- töltésen, Bácsmonostoron. —- Úgy gondolom, akik ilyen gonddal, szeretettel dolgoznak, ha kell a hét végeken, sőt éjszaka is, azok megérdemlik a hírverést —- mondja a főnökasszony. Egyetértünk. (H. T.—F. J.) • Gombos András és Szabó István munka közben. Az MSZOSZ alkotmányossági kontrollt javasol Ellentétes az alkotmánybírósági döntéssel a szakszervezetekkel kapcsolatos múlt évi 28-as törvény módosítására előterjesztett törvénytervezet. Az MSZOSZ ezért levelet intéz Göncz Árpád köztársasági elnökhöz, hogy a törvény aláírása előtt kérjen alkotmányossági kontrollt. Ezel az MSZOSZ szerint megsprórolható lenne az alkotmánybírósági eljárás, mert ha az előterjesztett módon hagyja jóvá a parlament a törvénymódosítást, akkor annak kihirdetése után az MSZOSZ haladéktalanul az Alkotmánybírósághoz fordul. AT&T USA Direct MAGYARUL 00*800-01112 ★Várjon a második tárcsahangra Városi bírósági elnökök kinevezése A helyi bírák és a megyei bírói tanács egyetértésben tett állásfoglalására figyelemmel dr. Hernády Gyula, a Bács- Kiskun Megyei Bíróság elnöke 1992. június 15-ei hatállyal öt évre kinevezte a városi bíróságok elnökeit az alábbiak szerint: a Kecskeméjti Városi Bíróság elnöke dr. Vas Árpád; a Kiskunhalasi Városi Bíróság elnöke dr. Viszmeg Sán- dorné; a Kiskőrösi Városi Bíróság elnöke Szalainé dr. Csapiáros Mária; a Kunszentmiklósi Városi Bíróság elnöke dr. Kovács József. Baján dr. Wolf Béla, Kiskunfélegyházán pedig dr. Koncz Sándor már korábban pályázat útján nyerték el az elnöki posztot, így az említett két városban most nem kellett pályázatot kiírni. Kalocsán viszont a mostani pályázat eredménytelen volt, így a megyei bíróság elnöke új pályázatot írt ki. A munkaügyi bíróság elnöke dr. Boda Ilona lett. Elmarad az árverés A 210 hektáros kadafalvi volt szovjet helikopterbázist a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet négyzetméterenként 300 forintos áron hirdette meg árverezésre. A kiírás szerint a legkisebb megvásárolható téridét 2 hektár lett volna, a bázison lévő épületeket pedig összesen 60 millió forintért kínálta a KVSZ. A június 18-án, Budapesten esedékes árverés azonban — jelentkezők hiányában — elmarad. Mint ismeretes, a kecskeméti önkormányzat részben lakó-, de főleg ipari övezetnek jelölte ki a területet, amit a kincstár ezután árverés nélkül, szabad ármegállá- podással értékesíthet. Rendkívüli ülés Halason Hétfőn, június 22-én 16 órára rendkívüli képviselő-testületi ülést hív össze Halas polgármestere. A közgyűlés napirendjén a legutóbbi ülésről elhalasztott témád szerepelnek: az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról, az SZMSZ módosításáról, a piactartásról és a rendezési tervről szóló rendeletek megalkotása. Az ülés nyilvános és az ÁMK-ban kerül megtartásra. Holnap újra összeül az önkormányzat Az egyházi ingatlanok visszaadásának tisztázására az elmúlt héten rendkívüli ülést tartott a bajai önkormányzat. Holnap a szokásos időben 13.30- kor újra összeülnek, hogy 16 napirendi pontban határozzanak. A korábbi testületi határozat értelmében 15 órakor sor kerül dr. Bernhart Sándor posztumusz díszpolgári címének átadására, melyet Amerikában élő hozzátartozói vesznek át. Díszkiadásban A jász-kunok története Gyárfás István bíró, jogtörténeti író, az MTA levelező tagja, a hajdani kiskunhalasi ügyvéd, Kiskunfélegyháza járási alkapitánya, Kiskunhalas tábla- bírája 170. születésnapjára a Jászok Egyesülete újra megjelenteti A jászkunok története című négykötetes könyvét, hasonmás, díszkiadásban. A jászok történetéről ez a kötet a magyar történetírás legjelentősebb tanulmánya, a gazdag oklevélanyag külön is emeli a könyv forrásértékét, hisz az eredeti oklevelek 1944-ben megsemmisültek. A jász-kunok története című reprint kiadás a Jászságért Alapítvány támogatásával és előfizetők gyűjtésével jelenik meg hamarosan. A kötetet a Jászok Egyesülete (1536 Budapest 114. Pf. 367) forgalmazza. Folytatódnak a szakmai programok Az Iskolák Szövetségének hagyományos júniusi tanfolyamán a mai napon tovább folytatódtak a szakmai programok. Fátrai Klára a kisiskolái tanítók képzéséről tart előadást, míg dr. Csonka Csabáné témája az aktuális oktatás- technikai problémák kérdése. Holnap a Jena-plan részleteiről számol be Horváth Attila, majd különböző szerzők, kiadók bemutatója következik.