Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-12 / 138. szám
2. oldal, 1992. június 12. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK A sok párt árt? Minthogy parlamentáris demokráciák nem működhetnek, jól szervezett politikai pártok nélkül — ezt fejtegette a napokban külföldi hallgatósága előtt Antall József miniszterelnök — a lakosság élénken reagál a pártok tevékenységének kedvező és kedvezőtlen jelenségeire. Helyesli, hogy külpolitikai kérdésekben — legutóbb a délszláv helyzet megítélésében — mind gyakrabban találkozik a hat parlamenti párt álláspontja és teljes parlamenti egyetértéssel fogadták el a bizonyos nyugdíjak korrigálására vonatkozó határozatot is. Mind többen helytelenítik viszont, hogy pártharcok színtere az alkotmány, a törvényesség, a gazdaság, a kultúra, de még —, hogy egy közelmúltbeli példát is említsünk — a társadalmi szervezetek pénzügyi támogatása is. Több pártrendszerben ez a természetes? A pártok léte, nézeteinek ütközése igen, de az már nem, ha a pártok saját érdekeiket egyes esetekben a nemzet érdekei elé próbálják helyezni, olykor kikiáltva magukat a nemzetijószolgálat letéteményesének. A történelmi előzményeket ismerve sem egészséges közéletünknek ez az „elpártosodása", vagyis a pártharcok domináns szerepe. Újabb paktumra várunk? Bár adott időszakban és kérdésben ez sem lehet haszontalan, a megoldás talán nem itt keresendő. A pártok mellett, olykor helyett az egyéb társadalmi, főleg érdekvédelmi szervezeteknek, állampolgári szerveződéseknek kellene nagyobb súllyal beleszólniuk a közélet, a törvény-előkészítés dolgaiba. A pártok között pedig nem egy vagy két alkalomra kötött pakumra, hanem folyamatos kompromisszumkeresésre és -készségre lenne szükség minden olyan kérdésben, amikor a tét az alkotmányosság, a stabilitás, a közjó. Az élet diktálja most a kérdést: lehet-e önmagában érték a demokratikusan működő többpártrendszer ha az nem biztosítja a többpártból álló politikai rendszer demokratikus működését? Ferenczy Europress PÁRTHÍR Segítik a kárpótoltakat Az első kárpótlási jegyek kiadásával egy időben máris megjelentek olyan vevők, akik a névérték 25—60 százalékát kínálják készpénzben az értékpapírokért. A kisgazdapárt kecskeméti szervezete szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak tartja, hogy a spekulánsok visszaélnek az idős emberek tájékozatlanságával, s így például a négy AK-értékű földterületek 2400 forintért gazdát cserélnek. Véleményük szerint a szabadkézből árusítandó földek forgalmi értéke kataszteri holdanként 65-120 ezer forint között van, az aranykoronaérték pedig 16-30 ezer forintig terjed. A kisgazdapárt kecskeméti szervezete — pártállástól függetlenül — célul tűzte ki a kifosztott tulajdonosok megvédését az újabb fosztogatókkal szemben. A Czoll- ner téri pártházban ezért minden szerdán 14—16 óráig, pénteken 17 -—19 óráig várják a kárpótlási jegyre jogosult érdeklődőket. Nincs egyetértés Nem fogadja el a MÁV vezetésének érveit, ezért nem írja alá a vasutasok 13. havi bérének két részletben történő kifizetésére tett javaslatot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete — mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A vezetés ugyanis a korábbi felkérések ellenére' sem bizonyította be számukra az intézkedés bevezetésének megalapozottságát. Ezért a szakszervezet ragaszkodik a teljes összeg júliusi kifizetéséhez. Andrásfalvy Bertalan tanévzáró köszöntője „Mindig ünnep volt, mindig ünnep marad. Visszatekintés az iskolaév munkájára, sikereire, szép és szomorú emlékeire is. Számvetés: sikerült-e megvalósítani a szeptemberi nagy nekigyűrkőzésben megálmodott célokat. Milyen volt ez az iskolaév? Olyan, mint az egész ország elmúlt tíz hónapja. Még mindig az átmenet, azúj- rarendezés, az átalakulás bizonyára izgalmas, ám nemegyszer elbizony- talanító gondjaival, régi és eddig még nem volt problémák megoldására tett erőfeszítéseivel. Szomorú szívvel kell tudomásul vennünk, hogy körülöttünk „forr a világ bús tengere”, forrnak az indulatok; esztelen mészárlás, gyűlölködés, menekülők tömegei. Iskolaév? Diákok százezrei számára sem hely, sem idő a tanulásra, szellemi gyarapodásra. Láthattuk nyomorúságukat magunk is: sok ezer diák Magyarországon járt szükségiskolába, számukra bizonyára felejthetetlen időben, a félelem mellett a testvéri segítség örömeit is megtapasztalva. Meggyőződésem, hogy idehaza a tanárok és diákok az eredményes munka örömével tekinthetnek vissza a most befejeződő tanévre. Az átalakulás, a gazdasági helyzet gondjai ellenére számos iskola ismeretkínálata gazdagodott; új tankönyvek, iskolatípusok és tantárgyak bővítették a választékot, s javultak a nyelvtanulás lehetőségei is. Sok-sok személyes és intézményi kapcsolat született más országok tanáraival, diákjaival, s jelentősen bővültek az iskolán kívüli ösztöndíjas programok. Közben — nehéz munkájuk mellett — egyre több nevelő kapcsolódott be a törvényalkotó folyamatba, az új közoktatási, szakoktatási és felsőoktatási törvény megvitatásába, alakításába. Egyre több diák, szülő és nevelő ismerte fel, hogy értékeik védelme, céljaik megvalósítása érdekében csak úgy léphetnek fel hatásosan a társadalomban, ha az azopos va,gy hasonló gondolkodású és értékrendű, azonos eszméket valló pedagógusok egyesülete• Andrásfalvy Bertalan két, szövetségeket, kamarákat alkotnak, és bátran megfogalmazzák véleményüket. A vélemények, értékek igaz és hiteles képviselete azonban csak úgy lehet eredményes, ha a más eszméket vallókat, a más véleményen lévőket is meghallgatják, ha elfogadjuk és tiszteljük a másságot. A magyar társadalom, a nevelők és diákok többsége a nehéz viták során is higgadt tudott maradni, nem engedett a szélsőségeknek, harcolt az előítéletek ellen, a magyar történelmet jellemző türelmes és nyitott szellemiséget képviselte. A magyar nép, s benne a pedagógustársadalom, józanságával, segítőkészséggel, az idegen embereket és eszméket egyaránt becsülő magatartásával ismét példát mutatott a világ számára. Nehéz időben is békés évet zártunk. Köszönöm nevelőnek, szülőnek és diáknak egyaránt. Biztosíthatom róla valamennyiüket, hogy minisztériumunk a magyar oktatásügy javát kívánja szolgálni, s ennek a munkának a nehéz időkben ma még talán kevésbé látványos eredményeit a közeli jövőben érezhetően, és örömükre, tapasztalni fogják. Az Önök munkája és kitartása számomra is biztatást jelent.” Aggodalom a vajdasági magyarokért (Folytatás az 1. oldalról) Belügyeinket illetően gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozott ülésén a kabinet. Módosította a pénzforgalomról és bankhitelről szóló rendeletet ázzál a céllal, hogy a korábbinál eredményesebben lehessen behajtani a tartozásokat és vámköveteléseket. Az intézkedés a csődeljárás alatt álló vállalkozók, illetve az állami adóhatóságnak hosszabb ideje tartozó adózók pénzforgalmi bankszámlájának korlátozását vezeti be. Ennek értelmében a csődeljárás alatt álló szervezet köteles felmondani a második és további bankszámláira vonatkozó szerződéseket. Hasonló cél vezérelte a kormányt, mikor úgy döntött: sürgősséggel az Országgyűlés elé terjeszti a társadalombiztosítási törvény módosítását kezdeményező javaslatot, amely a tb.-nek is megadja a végrehajtási jogot kintlevőségeinek behajtásához. Az azonnali vámkiszabás és -beszedés feltételeinek megteremtéséhez pedig — egy másik határozatával — 180 millió forint pótkeretet hagyott jóvá a pótköltségvetésből. A forint külkereskedelemben való alkalmazásáról elfogadta a nemzeti bank elnökének előterjesztését a kabinet, és módosította a külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos devizefizetésekre vonatkozó rendeletet. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy mind az exportban, mind az importban forinttal lehessen fizetni. A külföldiek külkereskedelmi forintszámlájának egyenlege viszont nem váltható át külföldi pénznemre, s a számláról nem lehet pénzt sem átutalni külföldre. A szakszervezetek és a kormány Tárgyalóasztalhoz ültek tegnap a hét szakszervezeti szövetség, illetve a Munkaügyi Minisztérium, valamint több más tárca képviselői, a szakszervezetek közötti választásokról tárgyaltak. Az MSZOSZ csak szakértőt küldött a tárgyalásra. Továbbra sincs egységes álláspontja a szakszervezeteknek a választással kapcsolatos vagyonmeg-, osztásról. A LIGA és a Munkástanácsok Országos Szövetsége végleges vagyonmegosztást javasol. Délszláv segélyakció A csaknem egy éve tartó jugoszláviai háborúban már ezrek vesztették életüket, százezrek váltak hajléktalanná és nemcsak állandó életveszély, de éhínség és járvány is fenyegeti őket. Rajtuk kívül több százezren kényszerültek arra, hogy elhagyjak szülőföldjüket. Ezért a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a Magyar Vöröskereszttel közösen segélyakciót szervez a délszláv, és különösen a boszniai háborús áldozatok megsegítésére. Az adományokat a két szervezet „Enyhítsd a szenvedést” elnevezésű bankszámlájára lehet befizetni. A számla száma: MKB 203-29725- 7052. A Visegrádi Hármak Fontos személyi változások a rendszerváltás folyamatában a Visegrádi Hármak másik két országában: új miniszterelnököt iktattak be Lengyelországban s iktatnak be a közeljövőben, a Cseh és Szlovák Köztársaságban. Varsóban Waldemar Pawlak egy elhúzódó, belpolitikai válság megoldását lesz hivatva elősegíteni: Prágában, a csehországi választásokon győztes Vaclav Klausra a piacgazdaság megteremtésének és az államszövetség valamilyen formában történő fenntartásának nehéz feladata vár. Waldemar Pawlak Európa legfiatalabb miniszterelnöke, akinek a szejm, Walesa elnök javaslatára, meglepően rövid idő alatt bizalmat szavazott. 1959- ben született a plocki vajdaság Model nevű településén. Model szülöttje új modellt jelent: a változások óta az első lengyel kormányfő, aki nem a Szolidaritás gyűjtőmedencéjéből jött. Waldemar Pawlak, miután a varsói Műszaki Egyetemen elvégezte a mezőgazdasági gépészmérnöki szakot, páratlan munkabírását megosztotta 17 hektáros mintagazdasága, illetve a politika között. Az Egyesült Parasztpárt vajdasági elnökeként, 1989 tavaszán részt vesz az ország jövőjét eldöntő kerékasztal-tárgyalásokon. Igaz, a visszavonuló, pártállami hatalom oldalán ül, hiszen a Parasztpárt a LEMP szövetségese volt. Kitűnik azonban közvetítői képességeivel s általános bizalom nyilvánul meg iránta. Amikor pártja belső eijedésen és tisztuláson megy keresztül, 1991 nyarán őt választják meg az új nevet kapott szervezet új elnökévé. Támogatja Olszewskit, a korábbi miniszterelnököt, de nem lesz a kormány tagja, mert kevesli a mezőgazdaságnak felkínált kedvezményeket. A bukott előd most a „régi hatalom visszacsempészésé- vel” vádolja, de ezt Walesa nevetséges állításként említette. A kormányfők Benjáminjának nem is a múlttal, hanem a jelennel és közeljövővel van gondja: egy túl szerteágazó koalícióval kellene tartós és szilárd kormányzást biztosítania. • Waldemar Pawlak Vaclav Klaus Vaclav Klaus 1967-ben védte meg doktori disszertációját a prágai Károly Egyetem közgazdasági szakán. Témája a pénz„a hitel és az infláció volt. Huszonhat évesen már maga mögött tudhatott egy hosszabb amerikai ösztöndíjat, innen kitűnő angolsága, de németül is tárgyalóképes. A prágai tavasz közeledtét nemcsak ez a tengerentúli átruccanás, hanem az is jelezte, hogy az ötvenes évek kezdete óta az első, ún. kitüntetett doktor lett, akinek zsebében nem volt párttagsági könyv. Újabb szerencsés mozzanatként, előnyére szolgált, hogy 1968 után, a tömeges kizárások során, nem volt honnan kizárni. A gazdaság- kutató intézetből ugyan eltanácsolták, de az Állami Bankban különböző állásokat töltött be. Amikor, igaz csak a gazdaságban, újra• Vaclaw Klaus élénkült a reformgondolkodás, annak egyik vezető képviselője, Ko- marek professzor hívta munkatársai közé s megbízta a „Csehszlovákia 2000-ben” című dolgozat elkészítésével. Ez a kívánt formában nem került nyilvánosságra, de Klaus kidolgozhatta saját elképzeléseit. 1989 novemberében a „bársonyos forradalom” után a Polgári Fórumnak nem volt gazdasági stratégiája: akkor a Laterna Magica szinháztermében ültek le Havel és bizalmasai Klaus-szal, aki ezzel a mondattal kezdte: „Nem reformálásra van szükség, hanem fejlett piacgazdaságra.” Sokat bírált és dicsért pénzügyminiszter lett, megalapította a Polgári Demokrata Pártot (ODS) s a csehországi választások nagy győztese lett. Június 19-ét, 51. születésnapját talán kormányfőként ünnepli majd. Azután 52. életéve következik abban a reményben, hogy az nem a cseh-szlovák föderáció utolsó esztendeje lesz ... Ferenczy Europress EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Végleg távozott Milosevic? A belgrádi B—92 független rádió jelentése szerint Slobodan Milosevic elnök már nem tartózkodik a szerb fővárosban, hanem valamelyik vidéki helységbe vonult vissza. A B—92 nem részletezte, melyik városról lehet szó. Az elnök távozásáról szóló hírt hivatalosan nem közölték, s nem is erősítették meg a B—92 rádió jelentését. Belgrádban már korábban is voltak olyan hírek, hogy az elnök egy katonai támaszponton tartózkodik. Belgrádban valószínűnek tartják, hogy a hír igaz, mivel az utóbbi napokban sorra állást foglaltak az elnök leváltása mellett a különböző ellenzéki vezetőkön kívül már a szerb akadémikusok is, s szerda délben több ezer diák is követelte Milosevic távozását. A belgrádi televízió azonban már napok óta hosszú összefoglalókban közli a Milosevic támogatásáról szóló különféle híreket, s azt, hogy különböző munkáskollektívák támogatják a szerv vezetőt. Pokolgép robbant Londonban Tegnap reggel az ír Köztársasági Hadsereg nevű terrorszervezetet gyanúsították Londonban az előző éjfélkor elkövetett robbantásos merénylettel a brit főváros központjában, a parlament közelében. A környéket lezárták, további pokolgépek után kutatva. Egy héten belül ez volt a második londoni merénylet. Vasárnap hajnalban a Temze déli partján, a Royal Festival Hall tövében robbant pokolgép. Csakúgy, mint az előző, a szerda éjféli robbantás is csekély erejű volt. Sérülés nem történt, csak kisebb kár keletkezett. Ezúttal azonban „politikusabban” céloztak: a színhely a Victoria Street volt, néhány száz méterre a parlamenttől és a Scotland Yard székházától. A robbanás idején a parlamenti képviselők épp befejezték a szavazást az észak-írországi rendkívüli állapot folytatásáról. Javításra szorul az EK A dán „nem”-et értékelve Jacques Delors, az Európai Közösségek bizottságának elnöke Strasbourgban annak a véleményének adott ' hangot, hogy ki kell igazítani az európai intézmények, elsősorban az EK Bizottságának működési módját. Delors „közös lelkiismereti j vizsgálatra” szólított fel. „Javítanunk kell közösségünk működésén és közelebb kell kerülnünk állampolgárainkhoz” — mondotta. Je- T' an-Pierre Cot, az Európai Parlament szocialista csoportjának elnö- ^ ke úgy vélekedett, hogy „Maastrichtnak sikerülnie kell, lehetőleg a dánokkal, de — ha szükséges — akár a dánok nélkül is”. A vitában t többen rámutattak arra, hogy az EK jelenlegi intézményi rendszere se korlátozza a kis országok szerepét, pedig az új Európa felépítésében mindenkinek szava kell hogy legyen, s a nagyoknak meg kell hallgat- niok a kisebbeket — írta az AFP. ni Ausztria nem adhatja fel... A semlegesség az osztrák államszerződés része, s ezért semmiképpen nem adhatjuk fel — mondotta Vranitzky kancellár strasbourgi fi tárgyalásairól visszatérve szerdán este az osztrák televíziónak nyilat- • kozva. A kancellár az EK vezetőitől nem kapott ugyan semmiféle konkrét időpont-megjelölést, mégis abban bízik, hogy 1993-ban megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Ausztria és a Közös Piac között. Nem született megállapodás Nem sikerült szerdán sem a megállapodás egy új nukleáris leszere- ab lési szerződésről James Baker amerikai és Andrej Kozirev orosz ft\ külügyminiszterek között — közölte egy amerikai kormányzati ád tisztségviselő. A két politikus telefonon beszélt egymással azután, ' hogy Kozirev a hét elején Washingtonban folytatott megbeszélést amerikai kollégájával és Georghe Bush elnökkel, majd kedden visz- f szautazott Moszkvába. Borisz Jelcin orosz elnök szerdán azzal vá- doha az Egyesült Államokat, hogy az egyoldalú előnyöket igyekszik kicsikarni a leszerelési tárgyalásokon. Amerikai és orosz részről ^ remélték, hogy Borisz Jelcin orosz elnök jövő heti amerikai útjáig sikerül tető alá hozni a megállapodást. B >d Kiújultak az összetűzések Alig egy hónapos, nemzetközi segédlettel fenntartott viszonylagos — nyugalom után az elmúlt huszonnégy órában ismét lövöldözések voltak a Dnyeszter menti Benderiben. Az összetűzéseket az váltotta ki, hogy orosz gárdisták foglyul ejtettek több moldovai rendőrt, akik úgymond, kihívóan viselkedtek. Miután alig egynapos fogság után szabadon engedték őket, a moldovai rendőri egységek tüzet rí nyitottak a gárdistákra, akik közül kettő életét vesztette. Dubosszá- A riban és Tyiraszpol környékén továbbra is mindennaposak az össze- u csapások a moldovai erők és a Dnyeszter menti gárdisták csapatai n között. Heves harcok Dél-Oszétiában Az oroszországi parlament tegnap küldöttséget menesztett az ( Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiába és a Grúzia részét képező } Dél-Oszétiába, hogy a helyszínen nyerjen tájékoztatást a konfliktusról. Több mint húsz ember vesztette életét hatvanan pedig megsebesültek kedd óta Dél-Oszétiában a grúz—őszét összecsapásokban. A fegyveres harcok következtében a főváros, Chinvali romokban hever. A grúz katonák szinte szünet nélkül ágyúzzák Chinvalit a város melletti stratégiai pontokról. I