Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

MEGYEI KORKÉP 1992. május 9., 3. oldal Ostrom alatt • Archív képünk még az évekkel ezelőtti békés hercegszántói határhangulatot mutatja. (Folytatás az 1. oldalról) A hét végét követően siralmas lát­ványt nyújt a községnek ez a része. Az út melletti árokban mindenhol sze­mét. Az átkelő előtt elhelyezett sze­méttartó kukákból már többet ellop­tak. Ahelyi önkormányzat erején felül próbálja megoldani a feladatokat. Felvették a kapcsolatot a minisztéri­ummal. Segítséget kémek. Nagyon jó lenne egy leállósáv kialakítása ezen az útszakaszon. Más gond is van. A helybéliek nagy örömmel vették tudomásul, hogy az évtizedeken ke­resztül tervezgetett, a községet Homo­rúddal összekötő út elkészült. Akkor még senki sem sejtette, hogy ennek hátrányai is lehetnek. Baranyából Mohácson keresztül Hercegszántó fe­léjelentős lett a forgalom, zömmel kül­földiek járnak erre. Ez a forgalom a községben a Kossuth utcát érinti. Akülföldiekpedig—tisztelet a kivétel —úgy látszik nem ismerik a sebesség­korlátozó táblákat. Ebben az utcában négy oktatási intézmény van. Félelme­tes látvány a 80-90 kilométeres sebes­séggel robogó autók mellett, az út szé­lén a kicsinyek kezét szorongató óvó­nő. Az intézmények vezetői, apedagó- gusok felkészítették a gyerekeket a közlekedési szabályok alkalmazásá­ra. Több esetben gyakorolták is a ke­reszteződésekben. Megtették azt, amit megtehettek. Mindez azonban kevés. Tölgyesi Gábor HA HIBÁSAK AZ ADATOK A betegkártyák cseréjéről „Téves adatait tartalmazó bizto­sítási igazolványát mellékelten visszaküldjük, és kérjük, hogy a pontos adatokat szíveskedjék az igazolvánnyal együtt, címünkre mielőbb visszaküldeni...” Naponta levelek tucatjait kezdik ezzel a mondattal a megyei társa­dalombiztosítási igazgatóság kár­tyacsoportjának munkatársai. Egy-egy hibás biztosítási igazol­vány cseréje néha 3-4 levélváltással jár, ami az állampolgárokat bosz- szantja leginkább. Ezért felidézünk néhány tudni­valót, amelynek ismeretében a bosszúságok — és a postaköltsé­gek — legalább némileg csökkent­hetők. A nyugdíjasok és eltartott hoz­zátartozóik hibás adatú igazolvá­nyuk cseréjét a következő helyeken kérhetik! Levélben vagy személye­sen fordulhatnák — a nyugdíjfo­lyósítási törzsszámra hivatkozva, a javítandó adat pontos megjelölésé­vel, a hibás betegkártyát mellékel­ve — a Nyugdíjfolyósító Igazgató­sághoz (címe: 1138 Budapest, Váci út 73.). Vasutas nyugdíjasok, ha­sonló módon, a MÁV Nyugdíj Igazgatóságtól kérhetik az igazol­vány cseréjét (1061 Budapest, And- rássy út 66.). A nyugdíjasok a már helyes adatokat tartalmazó új iga­zolványt májusban, postán kapják meg. A nem nyugdíjas állampolgárok ott kérhetik a hibás igazolvány ki­cserélését, ahol egyébként a kár­tyát érvényesíttetniük kellene. Az érvényesítő szervek — munkahe­lyek, önkormányzatok stb. — a cseréhez szükséges tartalék igazol­ványt személyesen vagy levélben igényelhetik a területileg illetékes társadalombiztosítási igazgatóság­tól (kirendeltségtől). A hibás adatú betegkártyák cseréjekor az érvé­nyesítő szerv egyben az érvényesí­tést is elvégezheti. Amennyiben valaki közvetlenül a társadalombiztosítási igazgató­sághoz vagy kirendeltséghez for­dul, igazolványát ott is kicserélik, de kérik a hibás kártya és a helyes adatok egyidejű beküldését. (Az igazgatóság címe: 6000 Kecskemét, Jókai tér 7., telefon: 76/20-777. A kirendeltségé: 6500 Baja, Arad utca 6., telefon: 79/24-011). Az egyéni vállalkozók betegkár­tyájuk érvényesítése végett is ide kell, hogy forduljanak. Ha azon­ban háztartásukban eltartottak él­nek, erről nyilatkozatot kell tenni­ük. Aláírásával kell igazolnia eb­béli minőségét az eltartottnak is. Az ehhez szükséges űrlapokat ezért célszerű előzetesen levélben vagy telefonon megkérni a társa­dalombiztosítástól. A kitöltött nyilatkozatokkal és az összes eltar­tott családtag betegkártyájával együtt, ott jelentkezhet a vállalko­zó az érvényesítésért, ahová a tb.- járulékot fizeti. Néhány további általános tud­nivaló. Ha nevet változtat valaki — például házasságkötéskor férje nevét veszi fel —, az igazoló doku­mentum bemutatásával vagy levél- beni melléklésével kell kérnie a ko­rábbi nevére szóló betegkártya cse­réjét. Az elhunytak igazolványait a megyei igazgatósághoz kérik be­küldeni, függetlenül attól, hogy nyugdíjas vagy aktív korú volt az elhalálozott. Végül: a biztosítási kártyákkal kapcsolatos ügyek le­velezésére korábban megadott bu­dapesti postafiókszám megszűnt, az ide címzett leveleket a megyei társadalombiztosítási igazgatóság gondozza. Sz. K. KERDESEK ES VÁLASZOK Az új munkatörvénykönyvről Hogyan változik a szabadságolás rendszere? A jövőben a rendes szabadság alap- és pótszabadságból áll. Az alapszabadság tekintetében a ko­rábbinál kedvezőbb helyzetbe ke­rülnek a munkavállalóki mert az a korábbi 15 munkanapról húszra emelkedett. Az életkor előrehalad­tával a napok száma fokozatosan emelkedik, maximumát—a 30 na­pot — a munkavállaló 45. életévé­nek betöltésekor éri el. így a sza­badság a munkavállaló: 25. évétől 21 munkanap 28. évétől 22 munkanap 31. évétől 23 munkanap 33. évétől 24 munkanap 35. évétől 25 munkanap 37. évétől 26 munkanap 39. évétől 27 munkanap 41. évétől 28 munkanap 43. évétől 29 munkanap 45. évétől 30 munkanap A jogszabály kiemeli azokat az eseteket, amikor a munkaviszony szüneteltetésének az időtartamára is jár a szabadság. Ezek: a szülési szabadság, a táppénz ideje, a 10 éven^ aluli gyermek gondozása, ápolása céljára igénybevett fizetés­nélküli szabadság első éve, a 30 napot meg nem haladó fizetésnél­küli szabadság ideje, a tartalékos katonai szolgálat ideje, valamint minden olyan munkában nem töl­tött idő, amelyre a dolgozót átlag- keresete illeti meg. Pótszabadság az életkor szerint, gyermeknevelés, fogyatékosság és egészségi ártalom címén jár. Éven­te öt nap pótszabadság illeti meg a fiatalkorút (18 éven aluli) és vak munkavállalót. A szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet betöltő munka- vállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt. Évenként a tizenhat évesnél fiatalabb: egy gyermek után 2 nap két gyermek után 4 nap kettőnél több gyermek után összesen 7 nap pótszabadság illeti meg. Először a gyermek születésének az évében, utoljára abban az évben, amelyben a gyermek betölti a 16. életévét. A föld alatt vagy ionizáló sugár­zásnak kitett munkahelyen dolgo­zók pótszabadságáról a kollektív, il­letve a munkaszerződés rendelkezik. A többféle címen járó pótsza­badság együttesen is megilleti a munkavállalót. A szabadság ki­adásának az időpontját — a dol­gozó előzetes meghallgatása után — a munkáltató határozza meg. Az alapszabadság egynegyedével viszont a dolgozó rendelkezik. Öntözőgépek Dunaegyházán A Dunaegyházi Haladás Tsz-ben az elmúlt két évben mintegy 40 mil­lió forintot költöttek az öntözésre. Nyolc brigád 34 tagja éjjel-nappal működteti az öntözőberendezése­ket. Közülük néhányat referencia­ként, hiszen a Szolnoki Mezőgép vállalattal együttműködési megálla­podást kötöttek. Ennek értelmében itt az öntözőgépek bemutatására is sort kerítenek, úgy mint a napokban is. Működés közben mutattak meg a Rain Starokhoz hasonló méretű és teljesítményű, dobos, 350-400 méte­res tömlővel szerelt olasz, illetve olasz licenc alapján készült magyar gépeket. Az előzőekhez képest ezek­nek óriási előnyük az, hogy az áruk mintegy 30 százalékkal alacso­nyabb. Elbocsátások Kiskunmajsán Mintegy 40 fős létszámcsökken­tésre kerül sor Kiskunmajsán, a Vá­rosgazdálkodási Kft.-ben. A cég karcsúsításáról a többségi tulajdo­nos helyi önkormányzat illetékes bi­zottsága döntött. A város ugyanak­kor megveszi az elbocsátott dolgo­zók tulajdonrészét, a cég így—foko­zatosan — egyszemélyes kft.-vé ala­kul át. A maradék kilenc dolgozó —vezetőjük Lantő?Sándor — első­sorban építőipari, tevékenységgel foglalkozik majd, elsősorban a kö­zeljövőben létesítendő szennyvízte­lep beruházásán, de a feladatok kö­zött megmarad a bérlakások kezelé­se is. Az átszervezés a városnak mintegy ötmillió forintjába kerül, de egyszer s mindenkorra meg kíván­nak szabadulni egy olyan cégtől, amely nyereséget nem hozott, kom­munális szolgáltatásainak minősége pedig nem nyerte el a lakosság meg­elégedését. Biblia és teadélután A TIT Bibliai Szabadegyetem idei utolsó teadélutánnal egybekötött előadása s egyben a jövő évadbeli program megbeszélése május 11-én, hétfőn 17 órakor lesz a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. Minden érdeklődőt szeretettel vár­nak a rendezők. ÚJRA KECSKEMÉTEN a KAPOSVÁRI JÓ TÚRI Bálás áruk vására 1992. május 11 -én, 9—17 óráig az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Bálabontás a helyszínen! 1340 AKCIÓ! • Új Orion tévék 3 év garanciával — videók, • hűtőszekrények, • fagyasztók, • mosógépek, • centrifugák a legolcsóbban nálunk vásárolhatók. Minden készülék OTP-re is megvásárolható. Csereakció! Ha használt vagy üzemképtelen háztartási készülékeit behozza, bizományba átvesszük vagy új készülék vásárlása esetén beszámítjuk. Poór Mihály műszaki kereskedés Kecskemét, Bem u. 18. Tel.: 76/23-737. 38? NEM UNATKOZNAK A DAVODI NYUGDÍJASOK Saját parkjuk van Száztizenket­tő tagja van a tíz éve alakult dávodi nyugdí­jasklubnak. Minden hétfőn este rendszere­sen találkoznak és érdekes, vál­tozatos progra­mokat szervez­nek maguk szó­rakoztatására, önművelődé­sükre. Amint Tárnái János klubvezető el­mondta, na­gyon jó a kap­csolatuk az ön- kormányzattal és a helyi ter­melőszövetke­zettel, amellett, hogy anyagiak­kal is segítik őket, sok min­denben együttműködnek. Leg­utóbb Csala Imre téeszelnök a va­gyonnevesítésről tájékoztatta őket, mert a klub tagságának több mint a fele valamikor téesztag volt. Sokszor hívnak előadókat is, jo­gászokat, orvosokat, és szívesen hallgatnak mezőgazdasági jellegű ismeretterjesztő előadásokat is. Tárnái úr büszkén mondja, hogy nincs olyan fürdő Magyarorszá­gon, ahol klubjuk tagjai ne jártak volna. Évente többször rendeznek többnapos kirándulásokat, ország­járást. Évente Péter-Pál napján nyugdíjasnapot tartanak, de van borversenyük, sőt a nőnap mellett az urak napját is megrendezik. • A dávodi nyugdíjasklub vezetője, Tárnái János és Teszárik József polgármester megbeszélik, hogy hová kerüljenek kihelyezésre a park padjai. Nem figyeltek a tűzvédelemre ben semmilyen lépés sem történt. Ezt önkritikusan Terbe Zoltán he­lyi képviselő ismerte fel a legutóbbi közgyűlésen, s javasolta, hogy jelöl­jék ki a téma önkormányzati felelő­sét. Csonka László tűzoltó főhad­nagy ugyanakkor a tűzoltó-egyesü­letet is kritikával illette, mivel ők sem tették meg a szükséges kezde­ményező lépéseket a helyzet javítá­sa érdekében. Tény, hogy a majsai önkéntes tűzoltók felszereltsége korszerűtlen, a kocsi régóta műkö­désképtelen, a felszereltsége korsze­rűtlen, a kocsi régóta működéskép­telen, a fecskendő rossz, s az egye­sület tagjai ebbe mintha belenyu­godtak volna. Magyarázatként az is kiderült, hogy a város költségve­téséből kimaradt a helyi tűzoltó­egyesület támogatása, ami lényegé­ben a tűzvédelmi feladatok elha­nyagolását jelenti. Az önkormányzat végül megbíz­ta a polgármestert, hogy kezdemé­nyezze a tűzoltó-egyesület közgyű­lésének összehívását, s indítsa meg azt a folyamatot, melynek eredmé­nyeként a város tűzvédelmében for-, dulat állhat be. ß p j Nem működik megfelelően a kis- kunmajsai önkéntes tűzoltó-egye­sület — állapította meg az a beszá­moló, melyet a területileg illetékes, kiskunhalasi tűzmegelőzési osztály- vezető készített a város tűzvédelmi helyzetéről. Ha tűz üt ki Kiskun­majsán, amelynek gyakorisága az aszály és a kiterjedt tanyavilág mi­att igen nagy, nincsenek olyan helyi erők, amelyek az oltást hatékonyan tudnák elkezdeni. Ez a város életé­ben azért is igen nagy hiányosság, mivel a legközelebbi — halasi — tűzoltók, ha éppen egy távolabbi ponton dolgoznak, egy órán belül aligha érnek a majsai tűzhöz. A helyi tűzoltó-egyesület a rend­szerváltás előtt — mint mindenütt — a tanács tűzvédelmi szerveként működött, tevékenységét tehát lé­nyegében az állam felügyelte és fi­nanszírozta, hivatalból. A rend­szerváltás után ez a tevékenység — az önkormányzat és a helyi tűz­oltók együttműködése — a jól felis­mert közérdekre kellene, hogy ala­pozódjék, de a helyhatósági válasz­tások óta eltelt másfél esztendő alatt Kiskunmajsán ennek érdeké­A Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet felajánlja g idegenforgalmi hasznosítás céljára a Csipkeházban található pincéjét. A 213 mJ alapterületű pince idegenforgalmi szolgáltatások £ magasszintü kielégítésére alkalmas. Érdeklődni lehet telefonon: 77/21-797 vagy 77/21-023, személyesen: Digner * Andrásné főkönyvelőnél. 355/A p Visszalépések Lajosmizsén A lemondás miatt megüresedett lajosmizsei 6. számú egyéni választó- kerületben május 10-én, vasárnap lesz az időközi önkormányzati képvi­selő-választás második fordulója. A Szent Lajos utcai volt egészségház­ban reggel 6-tól este 6 óráig adhatják le voksaikat a körzetben élő választó- polgárok. Ezúttal két jelöltre szavaz­hatnak, mivel Bártfai Róbert (FKgP) és Nagy Sándor (KDNP) visszalépett. A két jelölt így dr. Garay Dénes (gazdakör, MDF, nyugdí­jasklub) és Péter László (független). Átadták a napközit Ordason Megtörtént a napközi új épületé­nek műszaki átadása — tudtuk meg az önkormányzat képviselő-testüle­tének legutóbbi ülésén Ordason. A falu ügyeiben illetékes nyolc képvi­selő arról is határozott, hogy lezárják a régi szeméttelepet, földet hordat- nak a hulladék fölé, s ezután újra hasznosítják a viszonylag nagykiter- jedésü területet. A szemetet a továb­biakban a régi szeméttelep mellett megnyitott területen helyezik el. A személyi ügyekhez érve a polgár- mester arról tájékoztatta a szenáto­rokat, hogy saját hatáskörében eljár­va eltávozás és szülés miatt új napkö­zis tanárt és szociális gondozót neve­zett ki, mindkettő szakképesitéssel rendelkezik. Testületi ülés Úszódon Az 1992. évi költségvetés módosí­tásával kezdődött az uszódi önkor­mányzat nemrégiben megtartott ülé­se. A változtatás elsősorban a fontos dokumentum szerkezetét érintette, mivel a település ez évi gazdálkodásá­nak tervezésekor még nem voltak is­meretesek a költségvetési törvény ide vágó rendelkezései. A község állat-egészségügyi hely­zetéről dr. Südi István tájékoztatta a testületet. Mint megtudtuk a korábbi évekhez képest Úszódon 1991-ben mintegy 20 százalékkal volt kevesebb a háziállatok száma, s ez évben ha­sonló mértékű csökkenéssel kell szá­molni. A környezetvédelmi problé­mák között kiemelt hangsúlyt kapott az állati tetemek megsemmisítése, amely pillanatnyilag nem megoldott a faluban. Mint rámutattak, a solti ÁTEV árai megfizethetetlenek, ezért a környezetvédelmi bizottság egy dögtemető épitésének lehetőségét vizsgálja. A testületi ülés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóval zárult, amelynek elő­adója a polgármester volt. Ä A - Yjí!Á ' ;/ ­BAUMIT Kft. 1103 Budapest, Noszlopy u. 2. Telefon: 157-2411 Tel./Fax: 157-2372 Telex: 22-6542 BAUMIT THERMO AKCIÓ! Zsákonként 10 Ft árkedvezmény! Az egész országra kiterjedő akció keretében április 15-től május 15-ig, cégünk zsákonként 10 Ft kedvezményt ad a következő termékeire: Thermohabarcs, Thermovakolat Minden 5. raklapban 6 üveg sör! Ezen kívül minden ötödik raklapon szállított termékben 6 üveg három decis „Baumit” sört talál, melyekhez söralátét is tartozik. Hétvégi utazás Bécsbe! Ha egy alátét hátoldalát kitölti és a Baumit címére visszaküldi, sorsoláson vesz részt, melyen kétszemélyes hétvégi utazást nyerhet Bécsbe! Utazás: vonattal I. osztályon. Szállás: 2 éjszaka a 4 csillagos ANANAS Hotelben. Sorsolás: május 27-én a BNV területén! BAUMIT Tiszta sor! Évi 160 forintos tagdíjukhoz a szövetkezettől, az önkormányzat­tól kaptak 10-10 ezer forint támo­gatást, azonban a Csátalja és Vidé­ke ÁÉÉSZ, bár nyereséggel zárt, egy fillér támogatást nem adott. Pedig a pénzre égetően szükségük lenne, mert videót szeretnének vá­sárolni. Régi filmeket vetítenének. Megegyeztek a polgármesterrel, hogy a falu egyik parkját rendbete- szik, új növényzetet telepítenek, padokat helyeznek el és egy táblá­val mindenki tudtára adják, ezt a parkot a nyugdíjasok vigyázzák. Megszervezték, hogy minden hé­ten más felügyeli és locsolja a par­kot. P. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents