Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-05 / 105. szám

PÉNZ. VÁLLALKOZÁS. PIAC 1992. május 5., 7. oldal Üzletember Amerikából Lahner György vértanú dédunokája Magyarországon Lahner Péter és felesége, Brenda Lah­ner a közelmúltban rövid látogatáson Magyarországon tartózkodott. Az amerikai üzletember magyar élelmi­szer-ipari termékeket kíván meghonosí­tani az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Egy nem mindennapi si­keres vállalkozóval ismerkedhetünk meg személyében. Lahner Péter úr, Lahner Györgynek az Aradon kivégzett 13 vértanú egyikének dédunokája. — Lahner úr beszéljen'kérem a gyö­kerekről, melyek szülőhazájához kötik! Édesapám mindig azt mondta, fiam, ne feledd, mi mindig magyarok vol­tunk és leszünk. Dédapám is ennek lett az áldozata. S majdnem én is. Édes­apám a második világháború után sem hagyta el az országot. Én kénytelen voltam 1956-ban külföldre szökni, mert egy semmiség miatt elítéltek. Gye­rek voltam még. (jjyőrből fegyvert csempésztünk a forradalmároknak. — Mondana néhány szót mostani lá­togatása céljáról? Nagyon nagy örömmel jövök min­dig haza. Kitűnő kapcsolatokat sike­rült kiépítenem az elmúlt évek során. Kiemelném Kiss János úrral kialakí­tott üzleti kapcsolatunkat, mely ezelőtt három évvel kezdődött. Ő akkor még a kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ külke­reskedelmi igazgatója volt. Most Nagykőrös polgármestere. Kitűnő szakember. Nagy érzékkel tapintott rá arra a lehetőségre, amely azután a napokban ért el a teljes megvalósítás fázisába. Nevezetesen, hogy a híres Piros Ara­nyat, a gulyáskrémet és a különböző ízesítésű mustárokat, szószokat az amerikai háziasszonyok is megismer­hették. El kellene mondanom, igen nagy sikere van kint ezen magyaros ízeknek. Egy marketingfelmérést vé­geztünk. Több mint 25 ezer tubus kré­met osztottunk szét reklám és piacku­tatási céllal. A visszajelzések alapján igen jó vélemény alakult ki a termékek­ről. Tehát piaca lesz, ez már biztos. Nem úgy csomagolják, mint itthon, Magyarországon. Speciális tubusok­ban, díszdobozokban egyszerre kínál­juk a gulyáskrémet, a Piros Arany kré­met és jó néhány speciális mustárt. A dobozban receptkönyv és a doboz hátlapján is receptek találhatók. Ter­mészetesen az alapanyag Magyaror­szágról kerül San Franciscóba. Ott töltjük svéd gépsoron a tubusokba, melyeken a magyar címer központi he­lyen lesz. Egyébként Amerikában nem ismerik a tubusos csomagolást. Ott minden üvegben van. Ez is újdonság. Laminált tubust használunk, mely 9 rétegből áll, polipropilén és alumínium rétegből. A magyar ipar ezt még sajnos nem tudja produkálni. A felmérések azt igazolják, hogy tíz háziasszony közül nyolc a ma­gyar mustár mellett voksolt. Pedig választék ott is van. Talán árban is megfelelően tudjuk piacra dobni a termékeket. — Egyéb kapcsolatai vannak-e magyar üzletfelekkel? Sok üzleti kapcsolatom van, me­lyek még nem értek be igazán. Á Nagykőrösi Konzervgyárral kö­tök, ha minden jól megy egy üzle­tet. Ez is élelmiszer-ipari jellegű lesz. Szénási Pál Bertalan VÉTELÁR NINCS AZ ÉTLAPON Szállodát vegyenek! A Pannónia Szálloda- és Ven­déglátó Rt. 43 szállodája közül az Állami Vagyonügynökség 16-ot egyenként szeretne értékesíteni. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a döntő többsé­gükben vidéki hotelek iránt nem­igen érdeklődnek a hazai kisbefek­tetők. A siófoki Napfény Szállót, a szántódi, a zamárdi, a foki-hegyi és az agárdi Touringot,már koráb­ban meghirdette az ÁVÜ, mivel azonban vevő nem akadt, nyárra bérbe adják ezeket a viszonylag olcsó szállodákat. Az eladásról azonban nem mond le a vagyon­ügynökség, ősszel ismét meghirde­tik valamennyit. Az elmúlt napokban a visegrádi Silvánus és a dobogókői Nimród Szállóra hirdettek pályázati felhí­vást. A pályázatokat május 21-én 10 és 12 óra között kell beadni az ÁVÜ Budapest, XIII. kerület, Po­zsonyi út 56. szám alatti, V. emeleti tanácstermében. Az elbírálását jú­nius 3-ára tervezik. A pályázat le­bonyolításával kapcsolatos írásbe­li tájékoztatót a Merkantil Bank Befektetési Igazgatóságán lehet át­venni, a pályázaton viszont csak azok vehetnek részt, akik a tájé­koztató anyag tartalmát megis­merték és erről a benyújtáskor is nyilatkoznak. Körülbelül két hét múlva hirde­tik meg a budapesti Wien, a nagy- kanizsai Central, az ugyancsak nagykanizsai Balaton Szállót és a Lajosforrásnál levő Ságvári turis­taházat. Előre láthatólag június elején írják ki a pályázatot a zala­egerszegi Aranybárány Szállóra, a zalaegerszegi Pannómára, a tata­bányai Árkád Szállóra és a szek­szárdi Gemenc Hotelre. Bár a teendőket a pályázati felhívások részletesen közük, vél­hetően az riasztja el a befektető­ket, hogy a meghirdetett szállo­dáknak úgymond „nincs ára”. Az érdeklődők mindössze annyi támpontot kaphatnak, hogy mekkora a becsült telekár, s az épület műszaki értéke. Ez a vi­segrádi Silvanus Szállónál példá­ul 9,7, illetve 79,4 millió forint. Miután azonban ennyit valószí­nűleg nem hoz a szálloda, az ÄVU nem is szabta meg ezt az összeget irányárként. Elvileg tehát bárki jelentkezhet, aki saját nevében pályázik, és a vételár rendelkezésre állásáról ér­vényes fedezetigazolással rendel­kezik. Ezek után már csak az a kérdés, honnan lehet megtudni: mekkora a vételár? M. G. <23 Bemutatkozik a soltvadkerti Autókomplex Kft. Amire egy autónak csak szüksége lehet • A szerviz és autómosó A Kecskemétről Soltvad- kertre vezető, 54-es úton, Solt- vadkert előtt 1 km-rel minden autós számára vonzó komple­xum várja sokoldalú szolgál­tatásaival az érdeklődőket. Az Autókomplex Kft. (Tel.: 78/31- 600; Fax: 78/31-684) boltjában, szervizében, autómosójában, benzinkútjánál és hangulatos vendéglőjében egymás társa­ságában található meg mind­az, amire szüksége lehet egy gépkocsinak és épp úton lévő vezetőjének. A műszaki vizsgáztatással, igény szerint rendszámcseré­vel is foglalkozó autószerviz legújabb szolgáltatásaként a május 1-jétől kötelező, kör­nyezetvédelmi beméréssel, igazolólapok kiadásával, is foglalkozik. Rendelkeznek az­zal az igen komoly, legújabb típusú multigázkészülékkel is, amely a bemérésre szolgál. Az Autókomplex Kft. kitünően felszerelt szervizében a szak­emberek gumiszereléssel, centírozással, futóműbeálli- tással is foglalkoznak. A futó­mű beállítására szolgáló, nagy tudású lézeres berende­zés azoknak a gépkocsiknak a — szomszédos épületekben tökéletes bemérésére is ké­pes, amelyeknek hátsó futó­műve is elfordul. A gép memó­riájában valamennyi európai és amerikai gépkocsitípus pa­raméterei jelen vannak. Bár a magyarországi műhelyekben egyelőre nem túl sok van, az európai gyakorlatban igen el- terjedtnek számít. Az autószerviz mellett autó­mosó is várja a gépkocsikat. Az Autókomplex Kft. teljes, komplex gépkocsitisztításába — a felső, külső mosás mellett — beletartozik az alváz, a mo­tormosás, sőt, a belső felüle­tek porszívózása is. A benzinkút a benzinféle­ségek széles választékával és háztartási tüzelőolaj ki­szolgálásával várja éjjel­nappal az ügyfeleit. Az Autó­komplex Kft. a közelmúltban szerződést kötött egy oszt­rák céggel: a népszerű ÖMV-vel, azóta az ÖMV- telephelyekről saját tartály- kocsijaikban szállítják a ben­zint. Olajféleségekből is rendkí­vül nagy választékkal rendel­keznek. Jelenleg egy új, Ma­gyarországon még kevéssé ,^<%ÍÍtókomplex^P^£ ICtTHffEIT, IÚCM1IT <1. |Qf ­ismert termékcsalád beveze­tésével foglalkoznak. A rend­kívül jó minőségű, igen kedve­ző árú amerikai VALCO motorolaj remélhetően már a közeljövőben a magyar autó­sok egyik kedvence lesz. Mindezek mellett a jól ismert hazai ÁFOR-, ÖMV- és SHELL- olajokat is forgalmazzák. A magánberuházásként lét­rehozott Autókomplex Kft je­lenleg huszonhat alkalmazot­tal működik. Kitűnő szervizé­ben nagy tapasztalatokkal ren­delkező szakemberek dolgoz­nak. Hogy a több funkciójú léte­sítmény üzembe helyezése a lehető legrövidebb idő alatt megvalósult, az a tulajdonosok szerint sokak érdeme. Többek között a korábbi tanács, a je­lenlegi polgármesteri hivatal és a megyei közlekedési fel­ügyelet szakembereié, akik igyekeztek a legrövidebb időre csökkenteni az engedélyezé­sek ügymenetét. (X) „MŰTÉT” Aki itt KERES, az talál partnert! Az ÚjdonSÁG-gal, a KERESLETEK lapjával együttműködve közöljük az alábbi üzleti információkat. A címek ára 450 Ft + áfa. (Az ettől eltérő árakat külön jelezzük.) Megrendelhe­tők cégszerűen írásban, valamint utánvéttel vagy személyesen a következő címen: KISZOV, 6001 Kecskemét, Katona J. tér 18. Tel./fax: 76/22-692, telex: 026-714. Kérjük, megrendeléskor hivatkozzék a PN-Kalauzra! —Ú2761 Reklámstúdió sürgősen keres gé­pi hímzőket emblémahímzésre (melegítőkre, kis méretű zászlókra). —Ú2703 1000 Ft-os hír! Keresünk felvá­sárlókat, vállalkozókat éticsiga felvásárlásá­ra. —Ú2704 Egy kft. bizományosi értékesí­tésre átvenne bolti mennyiségben: nyári eső­kabát, fürdőruha, nyakkendő, ajándék, di­vatáru, kerékpárosnadrág, szabadidőruha, napszemüveg, textil- és fajátékok. —Ú2705 1000 Ft-os hír. Keresünk 5 ton­na szárított zöldséget, exportminőségben. —Ú2706 Keresünk használaton kívül, de még felújításra érdemes gyorsmérleget, toló­súlyos mérleget, körszámlapos mérleget, híd­mérleget stb. — Ú2707 1000 Ft-os hír! Keresünk megvé­telre 1 db autószállító darus gépkocsit 3 ton­na teherbírásig. —Ú2708 Bizományosi értékesítésre átve­szünk elektronikai, elektromos készülékeket, alkatrészt. —Ú2709 1000 Ft-os hír! Kanadai cég ke­res kötöttárugyártókat (pamut-, nejlon-, gyapjú-, akrilanyagú) harisnya- és zokniter­mékek kanadai értékesítésére. —Ú2710 Vennénk exportminőségű nap­raforgó-étolajat 1 literes kiszerelésben, nagy tételben, folyamatos szállítással. —Ú2711 1000 Ft-os hír! Belga cég keres dobozolt (konzervált paradicsomot és para­dicsompürét nagy tételben, a gyártó cég ada­tainak feltüntetésével. —Ú2712 Sürgősen keresünk 1000-5000 db 1100 x 20 D és 1200 x 20 R típusú futózott teherautó-gumikat. —Ú2713 Puhafát, cellulózt, furnérlemezt (bútoripar számára) és ablaküveget venne nagy mennyiségben német cég. Ajánlat né­met nyelven! —Ú2714 Német cég olyan vállalkozáso­kat keres, amelyek fürdőszoba-garnitúrák, kézi csomagolású szőnyegek gyártására vál­lalkoznának. A kommunikáció nyelve né­met. —Ú2715 Elsősorban biedermeier használt bútorokat venne kisszövetkezet. Várja az el­adók irányáras ajánlatait. —Ú2718 Tűzriasztó rendszereket keres tajvani cég —Ú2717 Belga cég. bronzöntő műhelyt keres 15-30 fős létszámmal belga bronzszob­rok készítésére, alvállalkozói szerződéssel, vagy öntődemegvásárlási lehetőségével és a munka teljes átruházásával. 1000 forintos hír. —Ú2718 Szaúd-arábiai cég üvegházakat és mezőgazdasági gépeket venne. —Ú2719 Keresünk francia import búto­rok vidéken történő értékesítésére ügynököt. Bérezés jutalékos alapon. 1000 Ft-os hír! —Ú2720 Egyiptomi cég talajműveléshez importálna mezőgazdasági gépeket. —Ú2722 USA-cég vesz, elad: búza, kuko­rica, szójabab, takarmányszója, cirok, zab, árpa, bab, lencse, szójaolaj. 1000 Ft-os hír! —Ú2723 Kézi szerszámokat importálna egyiptomi cég. —Ú2724 Egyiptomi cég fúrógépeket im­portálna. —Ú2725 Belgiumba keresünk kovácsolt­vas kapukat és tartozékokat exportra. 1000 Ft-os hír! —Ú2726 USA-cég vesz 99,8% tisztaságú finomított cukrot. 1000 Ft-os hír! —Ú2727 Egyiptomi cég kézi szerszámo­kat venne. —Ú2728 USA-cég vesz fagyasztott egész csirkét és csirkedarabokat. 1000 Ft-os hír! —Ú2729 Mérleggyártóktól venne mérle­geket (ipari, kereskedelmi, háztartási) egyip­tomi cég. —U2730 Vennék használt, maximum 10 éves korú Ikarusz buszokat. —15115—2 A Balaton déli partjától 40 km-re városi lakóterület szennyvízelvezetése beruházás. 3028 fm gravitációs csatorna, 1104 fm nyomóvezeték, 1 db Moba tip. át­emelő, kb. 50 M Ft összegben. Versenytár­gyalás május hóban várható. Kezdés, befeje­zés: 1992. I. félév — 1993. II. félév. —07105—2 Szennyvízhálózat és szenny­víztisztító telep engedélyezési tervének elké­szítése. (Balaton és Székesfehérvár közötti település.) Várható bekerülési költség 20 M Ft. Várható kezdés 1992. III. n.év. A ter­vezésre ajánlatot várnak. —11503—1 Fedett piacot és csarnokot kell tervezni és kivitelezni (Szolnok megye). Várható kezdés 1992. II. n.év. Az ajánlat beadási határideje: 1992. május 15. —02144—1 Lakótelep kialakítása, köz­művesítése Pécs város közelében (út, víz, vil­lany, gáz, csatorna, telefon, kábeltelevízió, 207 db lakásépítés, 300 négyszögöl telkeken). Várható bekerülési összeg 680 M Ft. Várha­tó kezdés: 1992—1993. —07103—1 Dunaföldvárhoz közel 20 M Ft összegű szociálisotthon-beruházás. Volumen: 1000 m2. Várható kezdés: 1992. május hó, ez a versenytárgyalás várható idő­pontja is. —04472—1 Beruházási vállalat nyilvános versenytárgyalást hirdet déli nagy városunk új szennyvíztisztító telepének kiszolgálóépü­leteinek tervezési, kivitelezési munkáinak fő- vállalkozásban, a teljesítés időpontjára prog­nosztizált végleges átalányáron való megva- lósátására. Az pület előregyártott vb.-szer- kezetű, egyhajós csamokrendszerű, alapte­rülete 759 m2, beépített kubatúra: 4472 m3. Teljesítési határidő: 1993. IV. 30. Éves pénz­ügyi ütemezés: 1992. 60%, 1993. 40%, Aján­latok beadási határideje: 1992.05.04. 13.30. —06668—2 Kézbesítő postahivatal (Bp.) átalakítása és bővítése. Ajánlat csak fővállal­kozásban jöhet létre oly módon, hogy a be­ruházó kiköti a műszaki kivitelező tervezőt. Meglévő épület: 520 m2, 2152 m3, 8,6 m főpárkánymagasság; új ép. szárny: 1264m2, 4768 m3, 7,70 főpárkánymagasság. Szintek száma: pince, földszint, tetőtér. Alapozás: sáv- és pilléralap. Szerkezet monolit vb.-váz, monolit vb.-födémmel, Poroton-téglakitöltő falazattal. 1992-ben műszaki kiviteli tervezés és új épületszárny építése (1993. évi átmenő). Az ajánlatok benyújtása 1992. május 11-én, 10 óra. —09083—3 2 Győr megyei térség befoga­dó és szennyvíztisztító telep elhelyezése. Az építkezés kezdete: 1992. Üzembe helyezés: 1993, 1994. —09224—3 Szintén ez. A többit az a. b- irodától. . —02083—3 Postahivatal építése Bp.-től (északra) fő vállalkozásban. A kivitelezés kfezdete: 1992. június 15. A hiánymentes be­fejezés: 1992. december 31. Az épület rendel­tetése: 6 + 1 felvevős postahivatal, beépített alapterület: 218 m2. Részben alápincézett, földszintes magastetős épület. Beton sáv­alapozás, téglafalazat, előregyártott vb.- gerendák közötti béléstest födém, fa tető- szerkezet, kerámia cserépfedés. —Ú2674 Az ÚjdonSÁG kérésre közli kül­földi építési beruházások és építészének a címét. Ha Ön meghatározza konvertibilis va­lutában a vállalandó volument, akkor mi megadjuk, hogy hol keresnek ekkora mun­kára építési vállalkozót. (Témánként 900 Ft + áfa áron.) Várjuk megrendeléseiket. —Ú2731 Görög cég vesz vegyipari beren­dezéseket, autoklávokat. —Ú2732 Vennék géptörlésre alkalmas fel­dolgozatlan rongyot. Ár: minőségtől függő­en, megegyezés szerint. —Ú2733 Egyiptomi cég venne csavart és anyát. . • ■ » —Ú2734 Keresünk csehszlovák kapcsola­tokkal rendelkező, raklapelemgyártással foglalkozó társaságot, Németországba való szállításra. Folyamatos lehetőség. —Ú2735 Egyiptomi cég vesz kiegészítő díszeket, tarozékokat táskákhoz. —Ú2736 Vennék B. sz. ny. 13-20 időszaki pénztári jelentés és C. sz. ny. 5230—152/a iktatókönyvnyomtatványokat termelő ked­vezményes áron. —Ú2737 Egyiptomi cég venne bútordíszí­tő elemeket, fém- és műanyag fogantyúkat és egyéb fém bútortartozékokat. A privatizációról a VOSZ-ban A Vállalkozók Országos Szövetségé­nek elnöksége holnapi, 10 órakor kez­dődő ülésén Palotás János elnök elő­adásában áttekinti a privatizáció hely­zetét, az új privatizációs törvények vár­ható hatását. Dr. Kovács István, a VOSZ társelnöke a szakképzési mun­kabizottság beszámolóját ismerteti. Az IBM befektet a Műszertechnikába Az IBM kelet-európai leányvállalata és Magyarország legnagyobb számítás- technikai cége, a Műszertechnika meg­állapodást kötött arról, hogy az IBM részesedést vásárol a magyar vállalat alaptőkéjéből. Ezzel a Műszertechnika az IBM kereskedelmi hálózatának hi­vatalos magyarországi tagja lett. A megállapodás jelentős előnyökkel jár mindkét fél részére, s a magyar gazda­ság számára is, mert lehetővé teszi a világszínvonalú technológia és techni­kai eszközök behozatalát a magyar pi­acra. Ukrajna kaput nyit Az Ungvári Árutőzsde, az Archív Kft. és az MgÉSZV Nemzetközi To­vábbképzési Irodája május 6—7-én konferenciát rendez Budapesten (Szent László tér 16., Kőbánya, volt Pataki tér) Új gazdasági törvények, szabályo­zási eljárások az Ukrán Köztársaság­ban címmel. Témakörök: törvény a külföldi befektetésekről, privatizációs törvény, Kárpátalja mint szabad gaz­dasági övezet, szabad vámterület mű­ködése Kárpátalján. Anyaggazdálkodási akadémia A Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság június 3—5 között, Sze­geden rendezi meg a 10. Anyaggazdál­kodási Akadémiát. Ebből az alkalom­ból lehetőség nyílik szakkiállításra is az eladásra szánt ipari nyersanyaggal, al­katrésszel és termelőeszközzel rendel­kező vállalatok számára. Felvilágosí­tás: fax és telefon: 202-0856 (Bp.). DAF bemutatókörút Megismétli tavalyi nagysikerű be­mutató körútját Magyarországon a holland DAF haszongépjármű-gyártó cég. A május 2-án kezdődött rendez­vénysorozat keretében hét vidéki vá­rost keresnek fel, az utolsó állomás pe­dig a tavaszi BNV kiállítóterülete lesz -— jelentették be a vállalat képviselői. Olajpótló szalmabrikett 2300 tonna kőolajat pótol évente ter­mékével az a szalmabrikett üzem, ame­lyet világbanki hitelből és saját erőből, 42 millió forintos költséggel most épí­tett fel a tiszabői Mezőgazdasági Ter­mékfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. Az olcsó energiát szolgáltató beruhá­zásra az ösztönözte a vállalkozást, hogy a térségben — Fegyvernek, Tisza- bő, Tiszaroff, Tiszagyenda határában — sok gabonát termelnek és a szalma jelentős hányadát nem használják fel. Emellett a helyi téesz két juhhodálya elnéptelenedett, s a kihasználatlan épü­letek kiválóan megfelelnek üzemépü­letnek, illetve szalma tárolónak. Leáll a Kanizsa Bútorgyár? Az évek óta jóval egymilliárd forint fölötti termelési értéket produkáló Ka­nizsa Bútorgyárat a leállás veszélye fe­nyegeti. Nincsenek csődhelyzetben, ám mivel alapanyag-beszállító partnereik­nek rövidebb-hosszabb ideje nem tud­nak fizetni, azok többsége megszüntet­te az anyagszállítást. Ha ez a helyzet tartóssá válik, akkor egy hét múlva nem lesz mit feldolgozniuk, s állásidőre kell küldeni a gyár 900 dolgozóját. A bankok nem adnak hitelt a gyárnak, mivel tavalyról 107 milliós veszteséget „hozott össze” s ezen felül különböző címeken is 50 millió forintos, korábban keletkezett fizetési kötelezettsége is van. A Hungalu Rt. közgyűlése . Május 11-én tartja évi rendes köz­gyűlését a Hungalu Részvénytársaság. Az elmúlt évben a vállalatcsoport cége­inél jelentős volt a létszámleépítés. Az utóbbi két évben 4000 embert, az alkal­mazottak 25 százalékát bocsátották el. Idén további 2,5-3 ezer munkahely szű­nik meg. A tavalyi év világszerte a visz- szaesés éve volt az alumíniumiparban, a világ alumíniumipari cégeinek 60-70 százaléka volt ráfizetéses. A magyar vállalatcsoport vesztesége, a nettóárbe­vétel 0,5 százalékát tette ki, körülbelül 500 millió forintra rúgott.

Next

/
Thumbnails
Contents