Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-28 / 125. szám
Drágszél Géderlak • Harta • Homokmégy • Miske •Negyvenszállás • öregcsertő TÁNCCSOPORT PERUBÓL ES GOROGORSZAGBOL Orbán-napra készülnek a hajósiak Több mint egy évtizede szervezik rendszeresen s mára már hagyománynak mondható a hajósi Orbán-napi rendezvénysorozat. Természetesen az idén is tisztelegnek a bortermelők védőszentjének, Szent Orbánnak szobra előtt a hajósiak és többezres vendégsereg a hét végén. Néhány dologban azonban más lesz ez a szabadtéri show- műsor, mint korábban. Erről érdeklődtünk Alföldi Alberttól, aki elejétől fogva főszervezője a hajósi látványosságnak. — Szerettük volna, ha Orbán Viktor nyitja meg az ünnepséget, sajnos az idén nem tudta vállalni, mert már korábban elígérkezett máshová, de válaszlevelében közölte, hogy jövőre számíthatunk rá. Ami újdonságnak számít: Németországból várunk egy idősekből álló szájharmonika-együttest, Ausztriából nagy fúvószenekar, • A hajósi pincefaluban még csendesek az utcák. Vasárnap azonban huszonöt-harmincezren szórakoznak a pincesorok között. Görögországból egy nagyszerű tánccsoport, Peruból indián énekés táncegyüttes érkezik. Utóbbi különösen érdekesnek ígérkezik, hiszen hajósi ember még indiánokkal nemigen találkozott. A borverseny annyiban lesz más, hogy lesz nagydíjas vörös- és fehérbor, a fődíjat a legjobb bortermelőnek adják, az Orbán-szoborral egyetemben, és nem szövetkezet vagy gazdaság kapja, hanem egyéni termelő. — Mennyi vendégre számítanak ? — Ha jó idő lesz, huszonöt- harmincezren biztosan eljönnek. A vendégek körülbelül ötödé más országokból érkezik. A látványosság inkább vasárnapra koncentrálódik, bár a műsorok szombattól folyamatosak. — Mennyiben a hajósiak ünnepe és mennyiben idegenforgalmi produkció a rendezvénysorozat? — Ennek az ünnepnek csak a felszínét szervezzük mi, a tényleges magját a falu lakói adják. A lényege ugyanis az, hogy a családok, a barátok összeülnek, borozgatnak, szórakoznak. Mi erre az alapra rendezzük a showműsort. Mára visszakerült eredeti állapotába a dolog. Tehát az Orbán-nap mindenekelőtt a hajósiaké. Zs. K. I. Elismerték a kórház szakmai programját Az elmúlt évben megszaporodtak a kalocsai kórház műszaki állapotáról, a gyógyító eszközök hiányáról szóló híradásaink. Miközben arról cikkeztünk, hogy kevés a pénz, tovább már elodáz- j hatatlan az átfogó rekonstrukció, szívós munka folyt azért, hogy a döntésben kulcsszerepet játszók előtt is bizonyítást 1—nyerjen: a kalocsai kórház megérett az újjászületésre, hosszú távú szakmai programja méltó a támogatásra. l)3t Éjszakába nyúló tervezgetéeek. foo- isqtolgatások eredményét látszik igazolni annak a múlt héten a városba érkezett, neves szakemberekből álló orvosbi- i j-zottságnak a megállapítása, amely a s)x Népjóléti Minisztérium megbízásából Ián \ ________________ v izsgálja, majd rangsorolja a korszerűsítésre váró kórházakat. Mint arról Török Gusztáv Andor polgármester tájékoztatta lapunkat, a minisztérium képviselőiből és a nagyvárosi orvosigazgatókból álló bizottság elismerte, hogy a kórház a jelenlegi állapotában megérett az átfogó megújulásra. Megállapították, hogy a kórház kollektívája olyan szakmai programot tett lé az asztalra, ami mindenképpen érdemes ártámogatásra. Az elképzelések a jövő korszerű egészségügyét körvonalazzák. Megtudtuk azt is, a bizottság tapasztalatai, az intézmény jelenlegi mutatói számítógépbe kerülnek, s a szöveges jelentés figyelembevételével rangsort állítanak fel: a magyar egészségügy siralmasan rossz állapotban lévő kórházai közül melyek azok, amelyek az elsők között részesülnek a kormány címzett támogatásában. Ugyancsak utaltak rá, a jó előkészítő munkának köszönhetően jó esélye van Kalocsának arra, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére kórházuk az elsők között kapja meg a több évre ütemezett, összesen 2,5 milliárd forintot felemésztő rekonstrukciós összeget. A legközelebbi időpontban, az 1993- as évre egy új műtőépület felépítésére, a kazánház felújítására, műszerek beszerzésére 428 millió forintra van szükség. Zsiga Ferenc TÖBB MINT SZÁZ CSALÁD KÉRTE A KEDVEZMÉNYT Hitelkamat-támogatás Kalocsán ms-re jlo Az önkormányzatoknak napi mun- -h kájuk során konkrét tennivalók sokasé ságával kell szembenézniük. Ilyen a hi- -7i telkamat-támogatások odaítélése, amelynek megoldása, a központi pénzeszközök szétosztása e hetekben zajlik megyeszerte. A téma napirendre tűzése azért is időszerű, mert az OTP-tartozá- sukat még végégvényesen nem rendezők körében mind nagyobb a feszültség amiatt; nem tudják, ebben az esztendőben milyen támogatásra számíthatnak azok, akik korábban eredetileg kamatmentes vagy évi 3,5 százalékot meg s nem haladó kamatozású kölcsönhöz jutottak. Kalocsán a szociális ügyekben illetékes népjóléti és oktatási bizottságnak a megoldásra tett erőfeszítéséről tájékozódtunk. A felállított szabályok szerint aki május 31 -éig benyújtja támogatási igényét, s jövedelme csonka család esetében nem haladja meg a 7000 forintot, teljes család esetében a 6500 forintos felső határt, az a kamatnövekmény százalékában kaphat támogatást. A később jelentkezők június 1-jétől részesülhetnek a kedvezményben. Ennek mértékét remélhetőleg úgy dolgozták ki, hogy az OTP-nel nyilvántartott 1109 adósra biztosított mintegy 5,5 millió forint a legrászorultabbakhoz jusson. Ennek megfelelően, aki átlagos mértéket meghaladó vagyontárggyal nem rendelkezik, az ezer forint kamat- emelkedésig a kamatnövekmény 100 százalékát megkapja, igaz, háromszáz forintig nincs támogatás. Például a 2001—3000 forintig emelkedő kamatoknak hatvan, az 5001 forint felett fizetendő kamatoknak 35 százalékát vállalja át az önkormányzat. Kalocsán eddig több mint száz család kérte a kedvezmény biztosítását, s további igénylők jelentkezésével számolnak. Hamarosan kiderül, hogy az állam gondoskodása, amely a családi költség- vetésen támadt lyuk betömésére irányul, elegendő-e, vagy az új lakásokban élők tovább emésztik szűkös tartalékaikat. Zs. F. AUTODZSUNGEL A MISKEI DISZKÓ ELŐTT Rendőrökkel az éjszakában A rendőröknek igazából rutinfeladat, az ötödik kerékül hozzájuk szegődött újságírónak inkább kaland ez a péntek éjszaka, hiszen olyan portya csendes szemlélője lehet, melynek célja Kalocsa és környéke közbiztonságának ellenőrzése. \Az ezerötös Ladában négyen szorongunk. Némiképpen bonyolítja a dolgot, hogy a hátsó ülésen egy „élesre töltött” Panasonic kamkorder, fenyegetőnek látszó gumibot, aprócska rádió is foglalja a helyet. — Bevált módszerünk, hogy szükség esetén videóra rögzítjük az eseményeket — mondja Hargitai László rendőr- kapitány, az éjszakai akció dirigense. — A kamera a legjobb tanú, „vallomása” ellen nemigen lehet apelláta. Miközben sorra jelentkeznek rádión a többiek, körbegurulunk a néptelen külvárosban. Ezúttal kihalt a máskor olyan hangos, Rózsa névre hallgató műintézmény, lakatra zárt bejáratán be se zörgetünk, pedig bentről kékes villódzás jelzi, hogy a bérlő a ritka nyugalmas órákat tévézéssel tölti. Hadd^ nézze, ráfér, az utóbbi időben errefelé is több pofon hullott, mint eső ... A következő állomás a Hajasbaba a vásártér sarkán, itt is csak néhányan szemeznek a söröspoharakkal. Fiatal, farmemadrágos fickó lép a félig lehúzott kocsiablakhoz, halkan néhány mondatot váltanak Hargitai századossal. Csak később esik le a tan- tusz: hát persze, ez a srác is rendőr, a farmer meg a póló inkább valamiféle sajátos „egyenruha” ezen a környéken, ahol nem igazán népszerűek a kalocsai rendőrök a rossz fiúk körében. Megszólal a fedélzeti rádió, a másik kocsi jelenti, hogy a találkozási ponton várakozik. Odaérünk, körülötte civil ruhások, kezükben aprócska Yaesu rádió. — Dolgozik a Rigó-csoport — mondja a rendőrkapitány — s magyarázatként hozzáteszi, hogy a dalos ajkú kismadár ezúttal a szolgálatban lévő külterületi önvédelmi csoport névadója. , Üti célunk ezen az éjszakán a miskei diszkó. Mostanában rossz híreket hallani róla, panaszkodnak a helybéliek, hogy vége nyugalmas éjszakáiknak; s nemcsak a dübörgő zene, hanem a péntek esténként összecsődülő irdatlan autóáradat okán is. Miskén teljes a káosz! A diszkóhoz vezető út elején ott a hatalmas „Megállni tilos!” tábla, de legalább háromszáz kocsi parkol tiltott helyen, elállják a kapubejárókat, legázolják a parkot. Az akciócsoport többi tagja már javában „cédulázik”, mi pedig videóra rögzítjük az épületes látványt. Az egyik kocsinál tizenévesek marmonkannából isszák a bort, odébb párocska ölelkezik a harmatos fűben. Bent dübörög a zene, reng tőle az egykori sportcsarnok. A belépőket szolidan megmotozzák, detektorral keresik az esetleges „fegyvereket”. Hál’ istennek, mi megússzuk, gondolom a rendőrigazolvány lágyította meg a morc biztonságiak szivét, akik között kalocsai karatéseket is felismerek. Rövid diskurzus a diszkó vezetőjével, aminek az a végeredménye, hogy a lemezlovas kétszer is bemondja a rendőrség határozott ultimátumát: aki negyedóra múlva is tiltott helyen áll a kocsijával, azt akár háromezer forintra is megbüntetik! Hirtelen megélénkül a hajnali utca, sorra húznak biztonságos helyre a tilosban parkolók s újabb negyedóra elteltével híre-hamva sincs az autódzsungelnak. Csak egy Trabant szerencsét- lenkedik, vezetője hiába próbál vele elindulni, meg se nyikkan. A rendőrök kegyes hangulatban vannak: hárman nekiállnak és betolják a kétségbeesett leányzó járgányát. Hargitai László pesszimista. — Ha a diszkó tulajdonosai, akár összefogva a helyi önkormányzattal, nem találnak megfelelő megoldást a kocsik parkolására, sem emberünk, sem időnk nem lesz, hogy rendszeresen tartsunk ilyen akciókat. így aztán nem marad más hátra, mint a lakosság nyugalma érdekében javaslatot tenni az ügy rendészeti megoldására. Ami magyarra lefordítva annyit tesz, hogy akár a diszkó működése is veszélybe kerülhet, ha elodázzák a megoldást. Csapai Lajos TEMPLOMOT ÉPÍTETT ALSÓMÉGY NÉPE A hit tartja bennük a lelket • Alsómégyen a templomot maga építette a falu népe. Alsómégy mindenkor Homokmégy közigazgatási egysegéhez tartozott. A félezernél nem sokkal több lakó templomot épített a történelem nehéz időszakában. Nagyon fontos a hit a szállási ember számára, nélküle nem is tudnánk élni — mondta Markella Lajos, az egyház- község elnöke. A kistelepülés lakói 1933-tol az iskolakápolnába jártak istentiszteletekre, a pap Homokmégyről járt át vasárnaponként. A bácskai kitelepítéseknek köszönhette a falucska, hogy saját lelkipásztort kapott. A háború után olyan hitélet indult el Alsómégyen, amilyen soha azóta. Az idős emberek még ma is abból az időszakból táplálkoznak. Kovács Vince plébános egyevi szolgálata után Dukay Károly következett, aki negyven évig lelkipásztorkodott itt. Tóth Béla Szabolcs páter hozta a faluba a Mária kultuszt. Szinte hihetetlen, hogy épp az ötvenes években volt a legviragzóbb korszak. Dukay plébános Jugoszláviában már megtapasztalta a személyi kultusz ízét, így kellő „fegyverzettel” tudott a hatalommal tárgyalni. — Mi akkor indítottuk el a templomépítést, amikor másutt rombolásba fogtak — emlékszik Markella Lajos a harmincévvel ezelőtt történtekre.—Először kinevettek bennünket, de 1970-ben leraktuk az alapokat. Anyagi nehézségek hátráltatták az építkezés ütemét. Őszi István plébános nevéhez fűződik a második szakasz. Ő a csodával határos módon gyűjtötte össze a helyi és a környékbeli hívek adományait. Egyszercsak elapadt a forrás. —Ijjas érsek Rómában járt VI. Pál pápánál, akinek elmondta, hogy Szent István tiszteletére új templomot építünk, de a pénzünk elfogyott. A Szentatya ötezer dollárt, utalt ki azonnal. Az érsek be is váltotta a vatikáni bankban. A pénzt egy zacskóba rakta, majd nyakába akasztotta. Akkor került bajba, amikor a repülőtéren fémtárgyat mutatott ki a műszer. Az érseket a nagy sokaság láttára félreállították. Dr. Ijjas József leleményes volt, • Bérmálkozás Alsómégyen 1960-ban. A képen Grősz József érsek látható. . -1 mert a ruhája alól elővette a keresztet, és csak annyit mondott: „Én a kalocsai érsek vagyok!” Természetesen ezek után elengedték. Őszi István a nagy templomépítő hírében maradt fenn. Á felszentelésre 1971-ben került sor. Évek óta üresen áll az alsómégyi plébánia, Moró László Homokmégyről jár át, hetente egyszer istentiszteletet tartani. Ezt kevésnek érzik a falu lakói. Közülük csak néhány tucat család kerüli el a templomot. A vallás fontos kapaszkodó az élethez, a megmaradáshoz, a becsületes munkához. Az általános iskolások kétharmada ministránsként vesz részt az istentiszteleteken, a középiskolások is rendszeresen áldoznak. Ä szállások jó néhány napot adtak a katolikus közösségeknek. Az alsómégyi születésű Greksa József itt tartotta az aranymiséjét. Ez az egész falu számára nagy ünnep volt. A hétköznapi élet itt sem könnyű, érezhető a munkanélküliség. A fiatalok a napi ingázás révén sem tudnak keresethez jutni. Az öregekben is van bizonytalanság, egyre nehezebb a tartalékokat feltölteni. Az özvegyemberek nem élnek magányos farkasként, mert jó szó, egy tányér meleg étel mindenkinek jut. Gazdálkodnak, ahogy őseik tették, a fold nem szegény, eltartja a falut, főleg ha megindulnak, a kereskedelem csatornái. Járható útjaik vannak a telefonhálózat is hamarosan kiépül Alsómégyen. Vallásos hitük szerint élnék, reménykednek ... T.L. SZERÉNY KÍNÁLAT, KEVÉS VÁSÁRLÓ Rosszul sikerült kirakodóvásár A hagyomány május negyedik vasárnapjára teszi az év második állat- és kirakodóvásárát Kalocsán. Most sem történt másként, azonban az országos kereskedelmi értesítőben május harmincegyre dátumozták a jeles napot. Feltehetően a lap szerkesztői az utolsó vasárnapot kalkulálták vásárnapnak. Lett is belőle bonyodalom, hiszen a tereskedők száma lényegesen alulmaradt a megszokottnál, a nézelődő és vásárló is sokkal kevesebb volt. A kínálatot rendkívüli szerénység jellemezte. Választási malacból még a háromszázat sem érte el a felhozatal, jóllehet ennek öt-hatszorosára rúg általában a vásári kínálat. Tehénből, egyéb szarvas jószágból itt-ott lehetett látni, juhot talán nem is kínáltak. Ló ugyan akadt szép számmal, de egy valamirevaló igavonó többet kóstál százezernél, így aztán elmaradtak a tenyér- becsapkodások. Egyéb vásári portékákból sem volt valami nagy kínálat. A máskor oly szűknek bizonyult vásártéren bővelkedtek helyben az árusok, néhol foghíjasak voltak a standok. A Petőfi Sándor utca karneváli hangulata elmaradt, hiszen körülbelül harmada volt a tömeg • Választási malacból ötödét kínálták a szokásosnak. a márciusinak. A néhány száz méterrel odébb található autóvásáron sem volt nyüzsgés. Harmincat sem érte el az eladó kocsik száma. Üzletkötésről nincs tudomásunk. A vasárnapi kalocsai vásár tehát alaposan félresikerült. Pedig cak körültekintő szervezés kellett volna. De most sok egyéb mellett ez is hiánycikk volt. .. — zsékovács — Főszékesegyházi hangverseny A gazdag zenei múlttal rendelkező ezeréves Kalocsa történelmi eseményére kerül sor június 3-án, 19 órakor a föszékesegyházban. Ekkor mutatják be Mozart Requiem-jét, a nagy múltú Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és az Állami Kórus előadásában. Százhúsz muzsikus foglal majd helyet a szentélyben kialakítandó színpadon. A művet Erich Bergel vezényli. A fellépő művészek közül külön kiemelendő: Molnár András, Csavlek Etelka, Kováts Kolos. A különleges zenei eseményt Lakatos György fagottmüvész, a „Kék Madár” Alapítvány életrehívója szervezi. Az alaptőkét az elmúlt évben a kalocsai fagottművész. Kocsis Zoltán zongoraművész és Béres Kálmán klarinetművész teremtette meg. Várhatóan ezúttal is több százezer forint jön össze a válalatok, gazdasági társaságok, intézmények támogatásából, valamint a belépődíjakból. A befolyt összeg teljes egészében a kalocsai kórház gyermekosztályán kezelt súlyosan beteg, testi fogyatékos kicsinyek gyógyítását szolgálja. T.L. Digitális toronyóra Géderlakon A géderlaki katolikus egyházközség és az egész falu örömére hamarosan digi táli s óra mutatja az idő múlását. A régi mechanikus szerkezetű masina kiszolgálta már az idejét. A digitális készülék „agya” kondítja meg a harangokat is. Ezenkívül negyed, fél és egész órákban még egyházi dalokból álló harangjáték is megszólal a toronyban. Kovács János plébánostól megtudtuk, hogy a több százezer forintos beruházáshoz a hívek jelentős adománnyal járultak hozzá. Partnerkapcsolat a bajorokkal A dunapataji általános iskolában német nyelvet oktatnak. Hogy a tanulás minél eredményesebb legyen, ezért a bajorországi Kirchweidach községgel felvették a kapcsolatot. Széli György tanártól megtudtuk, hogy a német iskolát piros-fehér- zöldbe öltöztették a vendéglátók az első találkozó alkalmával. A négynapos tanulmányi kirándulás mindenképp hasznosnak bizonyult, mert a gyerekek nagyobb kedvvel forgatják a német tankönyvet, beszédkészségük lényegesen javult. A negyvenfos osztályból sokan levelezőpartnereket is szereztek, sőt többen a vakáció alatt tovább folytatják a „nyelvtanulást” a német családoknál. Az ősz folyamán a bajor tanulók látogatnak el a pataji iskolába. Javul a közbiztonság Dunapatajon és Szelíden A statisztikai számok igen jó eredményt mutatnak — számolt be dr. Balogh Zoltán főhadnagy, a kalocsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője a dunapataji képviselő-testületnek a környék közbiztonsági helyzetéről. Az országos átlagtól eltérően a bűnesetek száma csökkent, ezzel párhuzamosan a felderítési arány pedig növekedett. Míg tavaly egész évben nyolcvanegy, az idei első négy hónapban tizenkettő bűncselekmény történt Dunapatajon és környékén. Az is kiderült, hogy ehhez a javuláshoz köze van a dunapataji és szelidi vagyonvédelmi csoportnak, melynek munkáját a pataji önkormányzat komoly összegekkel támogatja. Újabb száz telefon Miskén Az önerős telefonfejlesztés harmadik lépcsőjében újabb száz miskei család élvezheti a telefon előnyeit. A minap adták át műszakilag az új vonalakat, de mint kiderült, ez a bővítés sem elegendő, mert újabb igénylők nyújtották be kérelmeiket. Ä helyi központ bővítése már nem lehetséges, csak akkor jöhet számításba az igények maradéktalan teljesítése, ha Miskét rákapcsolják a távhívórendszerre. Feltételezhetően egykét éven belül ez is megvalósul. Egyébként a faluban az utóbbi két évben megnégyszereződött a telefonnal ellátott lakások száma. yo Az oldal a KALOPRESS közreműködésével készült.