Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

perón népe

\ 6. oldal, 1992. május 28.

PETŐFI NÉPE-INTERJÚ

A jövő nem a nyakunkba szakad — tennünk kell érte

Beszélgetés Tőkés László nagyváradi református püspökkel

Május 10-én, vasárnap reggel kilenc órakor, az eredeti szépségében helyreállított nagyváradi vártemplom újraszentelésével megkezdődött az a nyolcnapos rendezvénysorozat, melyet Varadinum ’92 címmel szerveztek a Sebes-Körös-parti város hármas — alapításának 900., I. László király szentté avatásának 800., valamint a török uralom alóli szabadulásának 300. — jubileumi évfordulója alkalmából.

Az ünnepségekre számos országból több száz meghívott vendég érkezett: egyházi és világi elöljárók, képző— Püspök úr! Önnek bizonyára tudomása van arról a tegnapi Bihari Naplóban megjelent beszámolóról, mely egy, a Vatrához közel álló nagyszámú román csoport gyűléséről és az ott eluralkodó hangulatról készült. Mi a véleménye, mennyire tekinthető ez komolynak ?

— Azok után, hogy ’90-ben több tízezres tüntető tömeg kiáltotta: Akasszák fel Tőkést! — ez csupán leányduzzogás. Hogy fojtsanak a Körösbe, hogy törjék rám az ajtót...? ’84-ben a Securitate által írott névtelen levelek alapján a Szamosba akartak ölni. ’88-ban a temesvári Bégába. Ezekhez képest most csak a helyszín és a folyónév változott.

De túl a tréfán, ez egy megdöbbentő dolog, hogy napjaink Romániájában ezt publikusan lehet hangoztatni, ráadásul várhatóan senki sem fog tiltakozni ellene, mint ahogy az ellen sem tiltakoztak, hogy az akasztásomat követelték. Sajnos, ami itt Romániában érzékelhető, egy mérgezett légkörre és ugyanilyen mentalitásra vall.

De hát mit is várjunk tőlük, amikor kiszáll á roman tévé és sokkal fifikusabb és burkoltabb módon akar rám törni — pontosan akkor érkeztem haza egy álmatlan éjszaka után, amit ők is nagyon jól tudtak —, és amikor nem voltam hajlandó fogadni őket, akkor körbe- filmezték a házat, megadták a címemet, megmutatták a behatolási felületeket, szinte kéjelegtek abban, hogy itt lakik Tőkés. Egyszóval, burkoltan, de felhívták a közvéleményt arra, hogy: íme itt lakik Tőkés püspök, ide kell jönni.. .

De ugyanez megy végbe — dásul büntetlenül — burkoltan vagy nyíltan az egész országban, és nem csak személyem ellen. Ezt teszik a magyarsággal, ezt a többi kisebbséggel. Ez folyik a parlamentben akkor, amikor eldöntik, hogy csapatokat kell küldeni Székelyföldre, vagy amikor az úgynevezett Nemzeti Gárdára hivatkozva segélyt kérnek a Kárpátokon túli románságtól, mondván:

„Gyertek, román testvéreink, jöjjetek át a Kárpátokon, mert veszélyben van Erdély!”

Ezek mind konkrét militarista felhívások, ám szerencsére semmilyen következményük nincsen. Ez hát az általános helyzet.

— Tudomásom szerint ez az állaés előadóművészek, érdeklődő turisták, valamint a város — időközben elszármazott — egykori szülöttei.

A rendezvényeken jelen volt lapunk munkatársa is. Ebből az alkalomból kérte fel Tőkés László református püspököt, egy kizárólag olvasóink számára adott exkluzív interjúra.

A neves egyházfő és közéleti személyiség interjúja előtt Isten áldását kérte a Petőfi Népe valamennyi olvasójára.

Tőkés László református püspök nagyváradi dolgozószobájában.

raapot eddig nem volt jellemző Váradra, hiszen ez eléggé csendes, politikai szempontból félreeső része volt az országnak. Az utóbbi időben viszont egyre erősödnek, mind az ön személye, mind az itt élő magyarság

nulasok. Mi ezekről a velemenye ?

— Nézze, ezt a szellemet a gyarmatosítók stílusában importálják Temesvárra és Nagyváradra. Te- . mesváron is van egy fasiszta lap, a Rentjsterea Bänäjeanä (A bánáti újjászületés), amelyet egy volt légionárius, bizonyos Iosif Constantin Drágán támogat, itt Váradon pedig a Phoenix, amelyről szintén bátran mondható, hogy fasiszta lap és amely mögött ugyancsak a már emlitett I. C. Drágán áll. Ki tudja milyen papírból, minimális előfizetőkkel a háttérben, beplan- tálják ide ezt a szellemet. Sajnos, épp oda, ahol ez eddig nem volt jellemző, nem létezett ez a kon- frontációs, szélsőséges szellem.

Ennek ellenére még mindig hálásak lehetünk a jó Istennek, mert miközben Kolozsváron sorra szedik le a magyar nyelvű feliratokat, mi épp holnap avatunk fel egy kétnyelvű emléktáblát, a törökök kiűzésének 300. évfordulója alkalmából. Kolozsvár polgármestere betilt egy szimpóziumot, mi pedig zavartalanul tarthatjuk ünnepségsorozatunkat, melybe ráadásul — ellentétben kolozsvári kollégájával — városunk polgármestere is bekapcsolódik.

Tehát ha terjedőben is van az említett magyarellenes szellem, ez teljesen mesterséges, importált és , $pm ez az ájtajánosap

jellemző.

— Köztudott,' fiSgyf ‘ DŐWi'ókás Géza bejelentette visszavonulását. Ön szerint, nem áll e döntés kapcsolatban az RMDSZ-en belüli, egyre erősödő megosztottsággal?

— Domokos Géza beteg, tehát nem is választhat másképp. Különben sem áll szándékomban másképp megválaszolni ezt a kérdést, mert az olyan történelmietlen volna, mintha azt feszegetném: mi lett volna, ha nem így történik. Ez egy helytelen megközelítés. Nála a betegség a döntő.

Személy szerint én nagyra értékelem Domokos Gézát az erdélyi magyarságért, valamint a Kriteri- on Könyvkiadó élén betöltött szerepéért. Ami az RMDSZ-szel kapcsolatos; ezt tőle kellene megkérdeznie. Ám ha korábban létezett is más inditéka, jelen pillanatban nincs más választási lehetősége. Nem bírja egészségileg. Sem fizikailag, sem lelkileg.

— Ami az erdélyi magyarság és az anyaország kapcsolatát illeti: Ön hogyan látja ezt? Mutatkozik-e

ez ügyben előrelépés, avagy kezd az egész érdektelenné válni?

—.Nagyon helytelen az, hogyha az erdélyi magyarság kapcsolata az anyaországi magyarsággal, pártszempontok és viszonylatok alapján szerveződik. Sajnos, ezen nem tudtuk túltenni magunkat. Én nem akarom keresni a felelősséget, hogy ki a hibás, mindenesetre az megállapítható, hogy vannak pártok, amelyek nagyobb érzékenységet mutattak az erdélyi magyarság iránt, és vannak pártok, amelyek, saját bevallásuk szerint: nem tulajdonítottak kellő súlyt ennek a kérdésnek.

Én úgy érzem, hogy kimozdultunk ebből a helyzetből. Az utóbbi hónapokban több jelét láttam annak, hogy az azelőtt e teintetben passzívabb pártok is nyitni akarnak a kisebbségi sorsba szorult magyarság irányába. És nem csak az erdélyiek irányába! Ez egy nagyon hasznos dolog, s szinte mondhatni: nem is történhet másképp. Csak ismételni tudom azt, amit ilyen vagy olyan éllel többen is hangoztatnak, nevezetesen: nem szabad alárendelni a kisebbségek kérdését pártszempontoknak és pártviszonyoknak. A mi szemszögünkből fogalmazva meg ugyanezt, azt mondhatnám: Mi az anyanemzetet látjuk Magyarország népében és számunkra mindenki beletartozik ebbe a nemzetbe, bármilyen pártállású volna is. Csak a legutolsó sorban akarunk arra gondolni, hogy ki milyen ideológiát követ. Számunkra egyedül az fontos, hogy az egységes magyar nemzet tagjai vagyunk és mindannyian testvérek. Én legalábbis

rde ^zUhiszem

ugyanígy alairna ezt az RMDSZ . egéMpái!^^“0^'ÜJ— Végezetül azért engedje meg, hogy megkérdezzem: Ami az erdélyi magyarság jövőjét illeti; pesszimista-e ön vagy optimista?

— Uram! Én hívő vagyok. Ugyanis a pesszimizmus vagy optimizmus mindig azt feltételezi, hogy valami fog jönni. Hogy vajon rossz fog jönni vagy jó. Tehát mintegy adottként érkezik valami. Ennyire én nem tartom függetlennek a jövőt magunktól. Az nem a nyakunkba fog szakadni — mármint a jövő —, hanem remélem, hogy mi is labdába rúghatunk, mi is hozzászólhatunk, tehetünk érte. Ebből a szempontból a hit a legcélravezetőbb kifejezés, eszköz. Vagyis: a nem látott jövőért való cselekvés, azért, hogy az megfelelően alakuljon. Alakulhat rosszul is — ezzel is számolnunk kell —, de alakulhat jól is. De mi, hitben és cselekedetben, mindent megteszünk azért, hogy jól alakuljon.

Szász András

CIKKÜNK NYOMÁN

Kis magyar Szahara kell nekünk?

Tisztelt Hámori úr!

Mindig érdeklődéssel olvasom az ön „Csak kérdezem” cikkeit. A mostani kérdésére tudok felelni, bár én nem vagyok szakember, mégis tudom az okát, mert a szakemberek vagy ostobák, vagy részrehajlók a halgazdaságok felé.

Az okra messze kell visszamenni, úgy a 20-as, 30-as években, a maihoz hasonló „okos. szakemberek” összedugták a fejüket és elhatározták a Duna—Tisza közi rétek lecsapolását. Sajnos, ezt meg is valósították. Hogy ez milyen kárral és haszonnal járt, hosszú lenne leírni.

De akkor kezdődött a baj. Én láttam, hogy a főcsatorna hogyan vette el a talajvizet, kis patakonként folyt le a mélyebben lévő csatornavízben. Akkor azért még voltak esők, így nem tűnt föl annyira a vízhiány. Azután a párolgás kevesebb lett, így az eső is mindig kevesebb lett. Nem tudom bizonyos „szakemberek” honnan veszik a fákat okolni az esőhiányért. Ahol sok a fa, több az eső, persze nem akkor, ha a fák lába alól a csatornák elviszik a talajvizet.

A felelet az ön kérdésére bizony az, hogy a vizek levezetésével mindig kevesebb lett a párolgás, így lett kevesebb

az eső. A megoldás a mellékcsatornák megszüntetése és a fő, azaz „átokcsatorna” zsilipekkel való, szükség szerinti ellátása, ami megszüntetné a talajvíznek az elvezetését. Persze ez pénzbe kerülne, de talán az a magas vízdíj, amit a „büdös” vízért kifizetünk, talán módot adna rá.

Kedves Hámori úr! Legközelebb talán megkérdezheti, miért van sok eső az őserdőkben, és miért nincs a Szaharában, ahol éppen azért nincs, mert nincs növényzet? Vagy nekünk is kell egy kis magyar Szahara? Mert lesz, ha illetékesek észre nem térnek, és még a fákat is kivágják.

Elnézését kérem, amiért levelemmel zavartam és a csúnya írásért, de már 78 éves vagyok és reszket a kezem.

Tisztelettel:

Szőke Mária

Kecskemét, Szeleifalu

Ui.: Még annyit, hogy az illető „szakemberek” úgy látszik nem tudják, hogy a természet minden ellene elkövetett, a „kétlábú” szörnyeteg által elkövetett merényletért visszavág. Idővel, de visszavág. Sajnos, ezért mindig az unokák fizetnek.

TUDNIVALÓK NYUGDÍJASOKNAK

Mikor kaphatnak nyugdíjat a hozzátartozók?

A Magyarországon jelenleg alkalmazott, egy tucatnál is többféle nyugdíj két fő csoportba sorolható. Az egyik a saját jogú nyugdíjak, a másik a hozzátartozói nyugdíjak csoportja.

Saját jogú nyugdíjak: öregségi nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, öregségi járadék, munkaképtelenségi járadék, baleseti járadék, baleseti rokkantsági nyugdíj.

Hozzátartozói nyugdíjak: özvegyi nyugdíj, végkielégítés, árvaellátás, szülői nyugdíj, özvegyi járadék, baleseti özvegyi nyugdíj, baleseti végkielégítés, baleseti árvaellátás, baleseti szülői nyugdíj.

A keresetükből, nyugdíjukból élők nemcsak saját magukat, hanem családtagjaikat is eltartják, vagy hozzájárulnak eltartásukhoz. Ezért rendelkezik úgy a társadalombiztosítási törvény, hogy a saját jogú nyugdíjas halála esetén gondoskodni kell az elhunyt nyugdíjából a haláláig részesült hátramaradottak ellátásáról, de legalábbis hozzá kell járulni az addig eltartottak ellátásához.

Fontos tudnivaló, hogy a hozzátartozói nyugdíjra jogosultság szempontjából halálesetnek számít az eltűnés is, ha a bíróság jogerősen megállapította az eltűnést. Ez a lehetőség nem eléggé közismert, s emiatt előfordul, hogy a

jogosultak elesnek az őket megillető járandóságtól. Azt is tudni érdemes, hogy aki hozzátartozója halálát szándékosan okozta, hozzátartozói nyugdíjra nem jogosult.

Hozzátartozók részére baleseti nyugdíj akkor jár, ha a sérült az üzemi baleset következtében meghalt. Ez a járandóság akkor is jogos, ha a baleseti rokkantsági nyugdíjas nem az üzemi baleset következtében halt meg. Abban az esetben is megilleti a hozzátartozókat a baleseti nyugdíj, ha a baleset sérültje a baleseti táppénz folyósítása idején, s nem az üzemi baleset következtében halt ugyan meg, de feltételezhető, hogy életben maradása esetén baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult.

A baleseti sérült hozzátartozói az általános szabálytól azzal az eltéréssel jogosultak ideiglenes vagy állandó özvegyi nyugdíjra, végkielégítésre, árvaellátásra és szülői nyugdíjra, hogy a szolgálati időre tekintet nélkül jár nekik a hozzátartozói baleseti nyugdíj, az üzemi baleset miatt bekövetkezett halál esetén pedig az özvegyen maradt házastársnak — életkorától, egészségi állapotától, s az árvaellátásra jogosult gyermekek számától függetlenül — állandó özvegyi nyugdíj jár.

FEB

, . • Major és felesége.

A- John Major, az áprilisi választásokon hivatalában megerősített brit konzervatív miniszterelnök május 28-án érkezik közép-európai körútja utolsó állomására, Magyarországra.

MAGYARORSZÁGRA LÁTOGAT A BRIT KORMÁNYFŐ

Európa szívében akar politizálni

Elmondható: a brit miniszterelnökök mind gyakoribb vendégek magyar földön. A magyar állam ezeréves fennállása óta Margaret Thatcher 1984-es látogatása volt az első. Ám akkor még csak a politikai kuriózumot kereste Magyarországon. Thatcher asszony, a szabadpiaci forradalom bajnoka azért jött, mert úgy hitte, hogy az új erőre kapó és thatcherista eszméket követni látszó magyar gazdasági reformból érveket meríthet a hazai szocialista, munkáspárti ellenzék ellen. Következő látogatása 1990-ben volt. Akkor pedig eszméinek győzelmét ünnepelte a keleti tömb lebontásában élenjáró Magyar- országon.

Nem egészen két év múlva utóda, John Major már közép-európai körútba illeszti Magyarországot. Ez két dologra vall. Egyfelől arra, hogy Magyar- ország már nem politikai szenzáció. Másfelől pedig arra, hogy a visegrádi együttműködés kezdeményező résztvevőjeként fellépő, s a Lengyelországgal és Csehszlovákiával együtt közös piaci tagságra pályázó Magyarország iránti érdeklődés — Magyarország számításba vétele — immár nem új, nem is konjunkturális, hanem állandósuló elem a brit kormánypolitikában. Természetesen azzal összefüggésben, hogy a Major vezette brit kormány — ha mégoly óvatosan is, a brit különállást féltő ókonzervatívokra sandítva — maga is európaibb akar lenni. Ahogyan Major szokta mondani: „Európa szívében” akar politizálni.

Erre vallanak a látogatások várható témái is. Brit diplomáciai szakértők arra számítanak, hogy a fölkeresett országokban Major viszonylag keveset beszélget majd vendéglátóival kétoldalú kérdésekről. Úgyszólván „tanulni” megy, felkészülése részeként a második félévre, amikor Nagy-Britannia lesz az EK soros elnöke. A brit kormány úgy akarja letudni az elnökséget, hogy minél jobban elő legyen készítve a középeurópai hármak későbbi közös piaci csatlakoztatása. Hurd külügyminiszter nemrégiben első ízben nevezett meg dátumot a nyilvánosság előtt: azt mondta, 1996-ra már foglalkozni kell a belépők e második hullámával.

A brit kormány kezdeményezte az EK és Magyarország 1988-as kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodását. Támogatása hathatósan hozzájárult, hogy az EK jóval határidő előtt, már 1990. január 1-jétől eltörölte a megkülönböztető mennyiségi korlátozásokat és felfüggesztette a nem megkülönböztető alapon alkalmazott mennyiségi beviteli korlátozásokat is Magyarországgal szemben.

A tavaly augusztusi szovjet puccskísérlet után a brit kormány kezdeményezte azt is, hogy az EK az addig tervezettnél legyen nagylelkűbb az év végére elért magyar, lengyel és csehszlovák társulási egyezményekben — bár ennek nem lett látványos foganatja. A brit kormány egyszersmind az EK bővítésének lelkes híve. Ebben biztonsági lehetőséget lát, azonkívül a tagsági kör szélesítése egybevág az EK olcsóbbításához és demokratizálásához fűződő brit érdekkel.

Major más ügyekben is kíváncsi lesz a közép-európai véleményekre. Meg fogja hallgatni, mit vár a térség a NA- TO-tól, s bizonyára nem titkolja, szerinte mit kínálhat a szervezet a további közeledésben. Tudni akarja, mint vélekednek a meglátogatott országokban a jugoszláv háborúról, a szovjet utódállamok konfliktusairól és válságairól, az európai biztonsági és együttműködési folyamat jövőjéről. Mind megannyi kérdés, amely a Közös Piacot és a NA- TO-t is igencsak foglalkoztatja, s a két szervezet .egyes tagjai nem is értenek mindig egyet a válaszban. Milyen legyen az egyensúly Szerbia szükségesnek látszó bojkottja és az EK békéltető törekvése között? Az európai biztonság általános szervezésében a NATO-é legyen-e a főszerep, s kell-e még „európai gyorshadtest” is, az EK politikai-védelmi uniója keretében? Vagy kiegészítsék egymást? A NATO máris szerveződő, gyors reagálású erőit brit katonák vezetik s a brit álláspont az, hogy az európai erőket jobbbára ugyancsak a NATO gyorshadtestébe is delegált nemzeti csapatokból kellene szervezni, a Nyugat-európai Unió alá rendelve, mintegy a NATO „európai pilléreként”. De Londonban tartanak attól, hogy például Franciaország esetleg afféle konkurens gyorshadtestet akar. Most a közép-európai állam- és kormányfőknek lehetőségük nyílik, hogy erről elmondják véleményüket, saját szemszögükből.

Londonban viszonylag nagy titoktartás övezi Major terveit. Ezt természetesen biztonsági megfontolásokkal indokolják az illetékesek. De a politika boszorkánykonyhájában jártasabbaknak ez a mértéktartás mást is jelez. Azt, hogy a körút nem Thatcher-féle diadalmenet lesz, hanem munkalátogatás, tapasztalat- és véleménycsere a javából — Magyarország esetében az utóbbi két év számtalan kölcsönös miniszteri, kormányfelelősi és gazdasági vezetői látogatásával, s Antall József és Göncz Árpád tavalyi londoni útjával erősített rendszeres kapcsolattartás új, fontos állomása.