Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-30 / 102. szám

Kecel—Sch ivar zen bruck KECEL MÚLTJÁRÓL ÉS JELENÉRŐL A fejlődés elmarad az álmainktól K ecel határában már az újkő- korszakban éltek emberek a talált régészeti leletek tanúsága szerint. A tgrök időkben elnéptele­nedett települést 1734-ben Pata- csics Gábor kalocsai érsek telepí­tette újra, Kalocsa környékiekkel, Nyitra, Tolna és Pest megyeiekkel. Ebben az időben már az itt lakók állattartással, növénytermesztés­sel, szőlőműveléssel és erdőgazdál­kodással foglalkoztak leginkább. 1952-ben kivált Imrehegy, illetve a megváltozott gazdasági körülmé­nyek miatt a már több mint 12 ezres lakószám csökkent. Ez a fo­lyamat a mai napig is tart. Hogyan képzelem el Kecel jövő­jét, gazdaságát? Gondolom, az emberek itt sem tudnak megélni csak a mezőgazdaságból. A pénzt, a szellemi tőkét más szférákba is be kell fektetni, ide­genforgalomba, feldolgozó- és szolgáltatói­parba, kereskedelembe. Persze sokan úgy .vélik, tévedek, mondván: Kecelen mindig piicg lehetett élni a szőlőből, földből, állat- tartásból. Súlyos válságot élünk át azonban, ■ eljött az idő, váltanunk kell. Ehhez már nem elég a mezőgazdaság struktúrájának meg- (változtatása, a minőség javítása, nem elég a bűvös varázsszó: farmergazdaság. Ki kell lépni a mezőgazdaságból. Igaz, Kecelen ez a legfontosabb és a jövőben is az lesz, csak­hogy hány családnak fog megélhetést bizto­sítani a leendő paraszti gazdaság? Ha nyu­gat-európai példát nézek, úgy vélem, egy évtizeden belül nem lesz több 300-500 ilyen gazdaságnál a településen. Ez a szám való­színűleg később még csökken is. Mi lesz akkor a többi családdal? Miből fognak meg­élni? Már a mai hirdetésekben többször ol­vasni, hogy bérbe adnának földet, ólakat, eladnának szőlőt, gyümölcsöst, földet. Ho­va vezet ez? Sokkal nagyobb nálunk, az esély, hogy kialakulják a sokat emlegetett «beszerző, koordináló, értékesítő szövetke­§*• iS A felszabaduló munkaerőnek tehát mun­kahely kellene. Annál is inkább, mert Kis­Igazán magunkra számíthatunk — véli Schindler János. kunhalas, Ka­locsa, Kiskőrös vonzáskörzeté­ben van Kecel. És ezekben a városokban is mindinkább el­küldik az embe­reket, mint fo­gadják. Kecel­nek tehát ma­gának kell lép­ni. Igazán ma­gunkra számít­hatunk. Már híre van itteni vállalkozók­nak, a Pintér, a Kemény Mű­veknek, a bor­kereskedelmi vállalkozásoknak, a Kertész Egyesületnek, a Ritter és Flais Tüzépnek, a Modus V. Kft.-nek. Az új vállalkozások leg­többje már visszahódit eddig más városokba vándorló munkaerőt. A volt keceli polgárok hazalátogatásaik alkalmával többször elmondják, épül, szé­pül Kecel. Persze, a fejlődés elmarad még az álmainktól. Itt is látszik az infrastruktúra hiánya és a gazdasági válság, a kevés pénz. Sokan meglepődnek azon, hogy a gazdag­nak kikiáltott Kecel tulajdonképpen ma már nem is olyan gazdag. A néhány éve épült kétszintes házakban előfordul, hogy nincs fűtésre pénz. No, nem panaszkodni szeretnék, hiszen most egy baráti kapcsolatot akarunk meg­pecsételni. A schwarzenbruckiaktól mi vé­letlenül sem azt várjuk, hogy pénzzel támo­gassák a települést. Komolyan hisszük, hogy a tapasztalataikat tudjuk felhasználni. Persze a kialakult barátságokból is profitál Kecel. Ezekből születtek és születnek remél­hetően közös vállalkozások. Teljesen igazat adok bürgertlieisteú ‘kolléga mna k, amikor azt mondja, hogy a nagypolitika elveit a gyakorlatban, a mindennapokban, jó kap­csolatok alapján lehet aprópénzre váltani. Schindler János így kezdődött Történt, hogy vagy tíz évvel ez­előtt Albrecht Fríster schwarzen- brucki polgármester és családja Gö­rögországban töltötte a szabadsá­gát. Ugyanabban a kempingben üdült a budapesti Fodor László a családjával. A polgármester felesé­ge, Erika, arra kérte férjét, ismer­kedjen meg a „szegény” magyarok­kal. Az asszony kérését, persze, tel­jesíteni kell. A gond már csak a nyelvi nehézségek leküzdése volt. Kézzel-lábbal próbálták megértetni magukat. Mi a legkönnyebb: ittak egyet. Persze ennek eredménye ma­gyarországi meghívás lett a német házaspár részére. És az ide látogató külföldinek mi lehet a kívánsága? Megkóstolni a magyar gulyást és megnézni a pusztát. Fodor László Kecelre vitte vendégeit, mégpedig egy lakodalomba. Ott minden együtt volt. Magyaros ízek, tüzes borok, csárdás, kellemes hangulat. A német polgármester amikor part­nertelepülést keresett, emlékezett erre az alkalomra ... Marci bácsi paprikája • Fejes Mártont nem csak a kecell­ek ismerik, az. ország minden részéből érkeznek hozzá paprikatermelők hib­ridjei vetőmagjáért. Ottjártunkkor is­mét újdonságot mutatott: kaliforniai típusú paprikát próbált meg keresz­tezni egy hazai fajtával. Az eredmény — egyelőre — néhány, vagy harminc- dekás paprika. A TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI KAPCSOLATOKRÓL A magyaroknak érezniük kell, hogy vannak barátaik Albrecht Frister, a bürgermeister. igenis N em hinném, hogy Ke­celen él olyan ember, aki nem hallott még Schwarzenb- ruckról, hiszen az utóbbi évben elég gyakran történtek láto­gatások a két település kö­zött. A schwar- zenbrucki pol­gármester, Alb­recht Frister így fogalmazta meg a kapcso­lat lényegét: „Két nép nem gyűlöli egymást, ha a polgárok között barátságok alakultak ki”. — Miért e kapcsolat? — Tulajdonképpen a véletlenen múlott, hogy éppen Kecellel s polgáraival alakulgat ez a barátság. Az egész a feleségem magyar- országi társasutazásával kezdődött. Aztán jött a hivatalos rész, amikor már delegációt hívtunk meg hozzánk. Úgy érzem, most már sínen van a dolog, az Európa-napon itt ná­lunk, a sportkapcsolat okán pedig Kecelen járt nagyobb létszámú csoport. A látogatáso­kat direkt úgy terveztük meg, hogy a magya­rokat családok lássák vendégül. Ezzel is lehe­tőséget próbáltunk adni az ismerkedésekre, barátkozásokra. — Láttuk a település szélén az Európa- táblát és ön most Európa-napot emleget. Mit jelentenek ezek? — Schwarzenbrucknak más településekkel is vannak kapcsolatai, egy baszkkal, egy dél- tirolival, egy volt NDK területén lévővel és természetesen Kecellel. Az Európa-táblán ezt igyekszünk megmutatni. Az Európa-napon pedig ezeknek a településeknek az egymással való találkozását igyekeztünk megteremteni. Én úgy gondolom, nagyszerű dolog, ha az ember elindul a világba és tudhatja, érezheti, hogy vannak barátai, akikhez bekopoghat, ahol szívesen látják. Ezért nem csak hivatalos ez a barátság. Sőt, ahogy most kiderült, lehet ezekből a találkozókból szakmai, talán üzleti kapocs is. Egy reklám- szakembert például összehoztunk egy itteni céggel. Úgy tudom, meg­egyeztek abban, hogy magyar ba­rátunk komolyabban is tanulmá­nyozhatja majd az itteni munkát. — Ön elég sokat hallhat a ma­gyarországi változásokról. — Azt hiszem, a volt szocialista országok közül a magyaroknak le­het legkönnyebben végigvinni a fo­lyamatokat, hiszen egy kicsit „la­zább” volt a szocializmus, na­gyobb volt a demokrácia. Persze, nehéz időszakban élnek, de a re­ményt, a bizalmat nem szabad el­veszíteniük. Azt is érezniük kell, hogy vannak barátaik, akik segíte­nek ebben a folyamatban. Tudja, én úgy gondolom, a nyugat-euró­pai hatvan körüli generációnak van felelőssége abban, ami Kelet- Éurópában történt. Éz kell, hogy sarkalljon bennünket arra, hogy segítsük a változáso­kat. Egyénenként is. Az az Európa ugyanis, ahol mindannyian békében akarunk élni, sokkal fontosabb annál, hogy csak politiku­sok kapcsolata építse. Európa akkor lehet igazán Európa, ha bármelyik területén élő emberek megtalálják egymást és megtanul­nak egymással beszélni. — Mit adhat még a Kecel—Schwarzen­bruckkapcsolat ? —Ó, remélem nagyon sokat. Mi különböző kiadványokkal is igyekszünk a lakosság köré­ben népszerűsíteni ezt a barátságot, most a nyárra egy kölcsönös gyermeklátogatást sze­retnénk összehozni. De, mint említettem, a magánutak ma már szinte folyamatosak a két település között. A szervezettek sem ritkák, a virágkiállításon nagyobb csoport járt Kece­len. Tulajdonképpen a másik három európai kapcsolatunkkal is hasonló módon szerve­zünk programokat: és ebbe illeszkedik a keceli is. Egy dolgot azonban még mindenképpen szeretnék elmondani, ha megengedi. Úgy ér­zem, a magyarok sok mindenre rácsodálkoz­nak nálunk. Azért ezek ne kápráztassanak ól senkit! Tudni kell, hogy Schwarzenbruck még másfél évtizede is nagyon kicsi volt és egészen másképpen nézett ki, mint most. A fejlődésért nagyon sokat kellett dolgozni itt mindannyi­unknak . . . Gál Eszter APÁRÓL FIÚRA SZÁLLT A MESTERSÉG í A kékfestő Bács-Kiskun- ban már csak hárman űzik ezt a mesterséget, de az országban sincse­nek sokkal töb­ben féltucatnál. 'keceli képviselő­jük, a 68 éves Pe­rcnyi Rezső kék- ( fcstőmester. Örömmel vezet körbe birodal­mán, ahol írd és mondd, évszáza­dosnál is idősebb gépcsodákat mu­tat. Mondja, hogy már az öregapja is kékfestő volt, apáról fiúra szállt a mesterség. Édes­apja Kiskunhala­son működött, és amikor Rezső bá­csi abba a korba került, amikor önállóvá válha­tott volna, Hala­son már nem ad­tak ki engedélyt második kékfes­tőnek. Némi szomorúság hangzik az idős úr szavaiból, amikor arról beszél, ma már nem nagy a keletje a kékfestőanyagok­nak. Nagy-nagy ritkán indítja be a gé­peket, a festőkádakban is pihen az in­digófesték. Általában már csak meg­rendelésre dolgozik, legutóbb a kiskun- majsai táncegyüttes ruhaanyagát készí­tette el. Persze, az erő is kevesebb már a 11 méteres mángorló beindításához. Megnézni azonban még így, álló hely­zetében is érdemes a Lembergben, az 1820-as években készült gépmonstru­mot. Különösen a fából készült fogas­kerekeket, melynek ha egy foga netán kitört, csak újat kellett ácsolni és a he­lyére illeszteni. Ezt a gépet egyébként a pápai Kék­festő múzeum nagyon szeretné meg­kapni, ott ugyanis nincs ilyen. Perényi Rezsőt és a többi kékfestőt ez a múze­um, illetve munkatársai nagyon is szá- mon tartják. Csakúgy, mint ők egy­mást. Összetartó társaság ez. Időnként meglátogatják egymást és — Rezső bá­• A festőkádban jól meg kell kavarni az anyagot, hogy egyenletesen fogja be a ruhát. esi szinte mellékesen említi: — „van köztünk egy özvegyasszony, mi hor­dunk neki árut, nem hagyjuk magára”. Ma is van a szekrényben néhány vég anyag, de a be-betérők a térítő­két, a pici, fodros kislányszoknyákat vagy könyvjelzőket keresik inkább. Ezeket pedig kézi mintázással lehet megcsinálni. A mintanyomók sem fi­atalodnak, a pici virágokat mintázó például szintén elmúlt százéves. Ezekből már nem is készít újakat az idős mester. Ifjabb korában persze igen. De akkor meg is érte, hiszen — ahogy kiszámolta — minden száz pengőből mindössze 7-8 pengő adót fizetett. No meg, akkor az ezen a vi­déken élő asszonyok eb­ből az anyagból varrtak szoknyát, kö­tényt. Igaz, amit egyszer leengedett a gépről a kékfestő, az vagy 10 évig hasz­nálatban levő anyag maradt. Ahogy mondja, még manapság is lát idős nő­kön olyan ruhákat, amiket még ő ké­szített vagy harminc éve. Tánchagyományok őrzői A Keceli Ifjúsági Néptáncegyüttes 1980 óta működik, kezdetben az ál­talános iskolához kapcslódott szoro­san, hiszen tagjai onnan verbuválód­tak. Amikor kinőttek az iskoláskor­ból, úgy gondolták, együtt marad­nak. így a gyerekcsoportok mellett ifjúsági együttes is alakult. A helyi néptánchagyományok hiánya, illetve töredékes volta miatt a táncosok igyekeztek elsajátítani a környéken éiő magyarság és német népcsopor­tok legszebb táncait. De műsoruk­ban a rábaközi, dunántúli, sárközi, szatmári és erdélyi táncok is helyet kapnak. Többször szerepeltek külföl­dön, Németországban, Csehszlováki­ában és évente 20-30 alkalommal ha­zai színpadokon lépnek fel A tánc- együttes — a Keceli Folklóregyüttes tagjaként — együtt a pávakörrel és a citerazenekarral, egyelőre szponzo­rok nélkül, a helyi önkormányzat tá­mogatásával működik. • Dobban a csizma, pördül a szoknya. Kis matematikusok Hat faluból egy község • A schwarzenbrucki tanácsháza. Cchwarzenbruckot Nürnbergtől nem ^messze találjuk meg Németország térképén. Ez azonban nem egy telepü­lés, hiszen Bajorországban 1972-ben rendelet született a kisközségek össze- boronálására. Ennek értelmében egy- egy közigazgatási egység legkevesebb ötezer lelket kell, hogy számoljon. így lett akkor Schwarzenbruck és még öt kis falu eggyé. Ma 8000 ember él itt, azaz nincs egészen így, hiszen a telepü­lés amolyan alvóváros, sokan dolgoz­nak Nürnbergben, illetve a hat község egyikében, Rummclsbergben, a külön­leges faluban. Különleges, mert ott va­lamennyi üzemet, létesítményt az egy­házak működtetnek. Van szociális in­tézmény, diakónusiskola, kórház és sok minden, olyannyira, hogy az ezek­ben dolgozók létszáma 2500, több, mint a község lakóinak száma. A település gondjai Albrecht Frister polgármester vállát nyomják, aki im­máron negyedszázada tölti be ezt a posztot. Őt és a húsz helyi képviselőt hatévente választják, legutóbb éppen tavalyelőtt márciusban. Mint elmond­ták, nagy viták dúlnak a település kér­déseiről, de soha nem ellenségesked­nek. A testület tagjainak nagyobbik része szociáldemokrata, van CDU-s, CSU-s, független, sőt zöldpárti is kö­zöttük. • Több mint húsz kisdiák görnyedt a feladatok fölé a múlt csütörtökön az ÁMK természettudományi előadójában ugyanúgy, mint az ország valamennyi általános iskolájában tették hasonló korú társaik. A Bolyai Társaság szervezésében ekkor zajlott ugyanis a Varga Tamás-matematikaverseny elődöntője. A feladatok között voltak igen nehezek is, így a döntőbe jutás feltételeit éppenhogy egy két pont híján teljesítették a gyerekek. (Fotó: Straszer András) Összeállította: Gál Eszter. Fotó: Straszer András Csávori lovászat • Kecelen híre­sen jó fogathajtó­versenyekről tud a sporttörténet. Va­lóban a történet, hi­szen elég régóta nem hallani hírét ezeknek a versen­géseknek. Most egy kicsit más kön­tösben, de remélhe­tően újraéled a lóte­nyésztés, a lósport a községben. A csá­vori részen ugy anis német tulajdonos lovaspanziót épít­tet. Az idegenforgalom mellett a szép tenyészet álma is megvalósulni látszik. Négy „jó nevű” fedezőmén áll már a boxokban. Lovász László — a fogathajtás kedvelőinek igen ismerős lehet a név — éppen az egyik szép tenyészállatot mutatja be. (Fotó: Straszer András)

Next

/
Thumbnails
Contents