Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
HÚSVÉTI MAGAZIN 1992, április 18., 5. oldal HOZSANNÁTÓL AZ ALLELUJÁIG A húsvét üzenete • Uram! Mily önfeledten ujjongott a nép, amint szamárháton bevonultál Jeruzsálembe! Mintha beérett volna tanításod gyümölcse: példamutató életed a követésedre ösztönzött mindenkit. Zengett a hozsánna, de te tudtad: milyen megpróbáltatások várnak rád. Az örömtől ragyogó tekintetekben láttad, ki, mit cselekszik majd, ha a hangulat ellened fordul. Tudtad, ki ódalog el mellőled, elárultatásod után. Ki tagad meg legelőbb, pedig hogy bizonygatja most hitét. Ismered az embereket. És mégse fordulsz vissza, nem futsz el a szenvedés elől. Mert küldetésed ez: az emberiségért föláldozni magad. Igaz példáját megmutatni az áldozatos szeretetnek. JUHÁSZ GYULA Az utolsó vacsora János a Mester nagy szívén pihen, E tiszta szíven, e csöndes szíven Pihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős lesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalom Hősen, szomorúan a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és az élet! Tamás révedezve néz a mécsvilágra, Péter zokog, és árvább, mint az árva, Júdás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt van! Csak egy nyugodt. Nagy, sötét szemében Mély tengerek derűs békéje él benn. Az ajka asztali áldást rebeg, S megszegi az utolsó kenyeret! A feltámadott Jézus — tanítványai előtt — sebhelyeire mutat, azokkal „igazolja magát”, hogy valóban ő az, akit nagypénteken keresztre szögeztek. Ezek a sebhelyek nem tűntek el a három nap alatt, nem fognak beforrni ezután sem, inkább ragyogni kezdenek. A húsvét dicsősége nem feledteti a nagypénteket, inkább megdicsőíti. Hiszen Jézus épp a sebhelyeivel, fájdalmas halálával teljesítette be azt a küldetést, amelyet az atyától kapott. Mindvégig hűségesen Istenhez — s hozzánk, emberekhez is. A húsvét üzenete, hogy nekünk sem kell elkeserednünk a sebeink miatt. Egy betegség, amely hosszabb- rövidebb ideig akadályoz abban, hogy fontos és közérdekű, jó elhatározásainkat valóra váltsuk, esetleg egyszer s mindenkorra korlátozza cselekvő képességünket: ugyanúgy megdicsőülhet, mint Krisztus sebhelyei. A természet s a világ eredményeink szerint becsül minket. Végső soron fordulhat úgy, hogy életünk legértékesebb órái, korszakai azok lesznek, amelyekben igyekeztünk elfogadni a megalázó szenvedést, erőnk, alkotókedvünk megfogyatkozását. Hisz könnyű a világ elismerésétől övezve tenni a jót, sokkal nehezebb jó képet vágni ahhoz, ami miatt legtöbben elfordulnak tőlünk. Nem jelent ez kóros és hazug tetszelgést a fájdalomban, inkább valami belső szabadságot. • Ostobaságból, gyávaságból vagy csak az ezüstpén- zekért árult el Júdás? Szinte mindegy. A földi hatalom rettegése mondatta ki feletted az ítéletet: számukra elképzelhetetlen volt az új rend, amelyet a szeretetre alapoztál. A hatalmi téboly primitívsége pecsételte meg sorsodat: vélték, ha elpusztítanak, minden változatlan marad. Még csak annyit sem tudtak, hogy a búzaszemnek meg kell halnia ahhoz, hogy kalásszá, új terméssé serkenhessen... A legutóbbi néhány emberöltő sokat tett azért, hogy a szenvedést kiiktassa az életünkből. Nagy eredmény ez, de van visszája is. Manapság nemigen edződünk hozzá a sebekhez, ha mégis bajba jutunk, felháborodunk, kétségbeesünk miatta. Az öngyilkosságok elszaporodása nem azt jelenti-e, hogy értelmetlennek gondoljuk a sebzett életet? Mintha kitűznénk gondolatban egy minőségi mércét, s azon alul már nem vállalnánk a dolgot. Nem ide nyúlik-e vissza a drognak, az alkoholnak divatja is, hogy tiszta fejjel nem fogadjuk el képességeink korlátozását, azt, amit a keresztény nyelvhasználat egyszerű szóval keresztnek nevez? Tovább is mehetnénk, ha saját sebeinket alig vagy sehogy sem viseljük, sokszor haraggal fordulunk el másokétól is. Érdekes modern tapasztalat, hogy a segítség lehetőségeinek kimerülésekor részvét helyett támadókedv ébred bennünk a szenvedők iránt. Valahogy úgy érezzük, felháborító, hogy minden próbálkozásunk ellenére gyógyíthatatlanok. A húsvét hire hívőket, nem hívőket egy olyan „megoldás” ötletével ajándékozza meg, amelyre magunktól nem gondoltunk volna. Ha a sebek, a mi sebeink s a körülöttünk élőké értékesnek bizonyulhatnak, sőt minden nagy tettnél, eredménynél értékesebbnek, akkor valóban megnyilt előttünk a megváltás kapuja. „Elsőkből utolsók, utolsókból elsők” lehetnek, ahogyan Jézus mondta is. Akkor értelme van a türelemnek, az alázatosságnak, s gyarapodásunk a szeretet, amely képes az áldozatra. Megint Jézus mondása szerint: „Aki az életet meg akarja tartani, elveszíti, aki kész elveszíteni, megtalálja.” Ettől hangos a húsvét, ez csendíti meg a harangjait. Jeleníts István piarista tartományfőnök JUHÁSZ GYULA A föltámadott Latrok között, a gyászon, csonka péntek, Hasadt kárpitja a mogorva égnek, Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa Már messze, régen elmaradt utána. Kín és halál csak kusza, kurta álom, és élni, élni jó c szép világon. Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége. Es negyven napra, hogy az égbe tartott, Úgy hívták, vonták még a földi partok. Oly idegenül tündökölt a menny még, S oly szédítőnek tűnt a végtelenség. Folyton lenézett, búcsút mondva halkan, Es fiijó szívvel szállt a szűz magasba. S a ragyogó azúron át a lelke A Genezáret kékségét kereste. • A Koponyák hegyéig, nn'g magad vonszoltad keresztedet, ugyanazok kísértek, gúnyolva, kárörvendőn, akik diadalmenetedet alkották. Szeretteid aggódó csapata elveszett a sokaságban. Simon kényszerből vette át a keresztedet, de talán, ha rajta múlik, vissza se adja. És Veronika, a kendőjét nyújtó? De sorsot vetnek a köntösödre, szögezik kezed, lábod: áll a kereszt, tört tested függ rajta. Elsötétül az ég. Kiáltasz. Meghalsz. Későn, hiábavalónak tűnő a felismerés: Bizony, Istennek fia vala ez! Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek. (János Evangéliumából) Összeállította: Nagy Mária • ALLELUJA! (Az illusztrációkat a kassai Szent Erzsébet-templomban lévő, 1474—77 között készített szárnyasoltár táblaképeiből választottuk.) PILINSZKY JÁNOS Lukács margójára Mikor Jézus asztalhoz ül. már első szavával elárulja szeretetét: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát...” Az utolsó alkalom fölmenti minden további „halogatás” alól; többé nincs miért „türtőztetnie” magát. Végre bevallhatja örök vágyakozását, hogy velünk lehessen. S hozzáteszi: „.. . mielőtt szenvedek”. A kettő ugyanis egy. Minden szeretet tragikus; nincs szeretet tragédia nélkül. És Istennek még csak választása sincs, hogy elfogadja a szere- tetet, vagy elutasítsa a tragédiát, mivel ő maga a szeretet. Innét az alázatos, szinte bebocsátásért és elfogadásért könyörgő „intonálás", az egyedül lehetséges Isten szájából: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát ...” Minden szeretet tragikus a földön. S fordítva is: szeretet nélkül nincs tragédia. Szeretet nélkül az élet lehet szenzációs és unalmas, értelmes és értelmetlen, de sohasem tragikus. A szeretet nem arra való, hogy a szenvedést föloldja. Éppen ez a szeretet titka. Egyedül szeretve tapasztalhatjuk meg a halál végleges tragikumát, s az örök realitását. Elet és halál, öröm és szenvedés egyedül a szerető szíves számára valóság. „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” Az isteni szeretet, s ugyanakkor az ember „testi történetének” kielemezhetetlen mélységű és gazdagságú szavai ezek. Bennük egyszerre szólal meg az, aki éhes, és az, aki enni ad. Aki búcsúzik, és aki örökre velünk marad ezentúl. Az, aki meghalt, és az, aki legyőzte a halált. Nincs szöveg — még csak hasonló se melyben mélyebb és alapvetőbb ellentmondások váltak volna tiszta és egyszerű szeretetté: egyetlen és halhatatlan gesztussá. • Holttested is vádol. Nem is akadályozzák temetésedet. Követ, minél nagyobbat, elmozdíthatatlant görgessenek sírodra, hogy eltűnj a föld színéről! Őrség vigyázza azt is, mert már sejtik: amit feltámadásodról jövendöltél, valóra válik. Múlnak a napok. Gyilkosaid rettegve, szeretteid reménykedve lesik a harmadikat. Azon a kőtömb elhengeredik a villámszemű angyal által, aki fogadja a sírhoz érkező asszonyokat. A helyet mutatja, ahol feküdtél. A sír üres. Ahogy mondtad: feltámadtál! Kétkedő Tamások A mai ember megünnepli hús- vétot — a maga módján. A kétnapos ünnepet hosszú hétvégének tekinti. Tekintettel az ünnep jellegére, többet megenged magának ételből és italból, valamint szórakozásból. Minden külsőség megvan a húsvét megünneplésére — csupán egy csekélység hiányzik: a feltámadott megváltóban való hit. Ez azt jelenti, hogy a modern ember hús- vétjának a szíve hiányzik. így könnyen megérthetjük, mi a húsvét a mai ember számára: fából vaskarika., Ugyanis nincs igazi húsvét a feltámadás boldog elfogadása, hite nélkül. A mai ember sok mindent elfogadhat a keresztyén tanításból. Nem nehéz hinni Krisztus születésében, megváltói működésében, sőt még kereszthalálában sem. De egyet nem tud elfogadni sok mai ember: Krisztus feltámadását, s ezzel együtt a testünk feltámadását. Ebből látszik, hogy Tamás mennyire a modem ember képviselője. Amikor a tanítványok újságolták neki, hogy látták a feltámadott mestert, ő szomorúan ingatta a fejét és mondta: Nem hiszem, hacsak magam meg nem tapasztalom. Miért nehéz elfogadni a feltámadást? Mindenekelőtt azért, mert ellene mond az egyetemes emberi tapasztalatnak. Annak, hogy a halálból nincs visszaút. Aki meghalt, az végleg elment: kiesett a tér, idő, a tárgyak és a személyek világából. A halálban a test alkotóelemeire bomlik, s ezt a bomlási folyamatot nem lehet megállítani, megfordítani. Az emberi megértés és értelem ezen a tapasztalaton nevelődött. Ami ennek ellene mondana, azt nem hajlandó elfogadni. Tamásénak és a mi kétkedésünknek ez az egyik oka. A másik ok a kétkedésre az, hogy Tamás és mi is személyesen akarunk meggyőződni a feltámadott Krisztus valóságáról. Itt nem segít az, hogy mások tapasztaltak vagy hittek, meggyőződtek vagy meggyőzettek. Ennél a pontnál senkiben nem tudunk bízni, csak magunkban. A csoda az, hogy Krisztus megérti ezt és az egy hitetlenkedő tanítványért visszajön, neki megjelenik, hogy az személyesen győződjön meg a feltámadás té- nyéről és valóságáról. Mikor Tamás ujjait Krisztus sebeibe helyezi, ismeri föl a kereszten meghalt Mesterben a feltámadott Krisztust s legyőzve kiált föl: „Én Uram és én Istenem!” Ekkor Jézus valami fontosat mond —- és ezt már nekünk mondja, és minden kétkedőnek: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Mit jelent ez? Talán valami vak hitet vagy tapasztalattal, értelemmel szembehelyezkedő magatartást, vagy valami elkeseredett pontot, amely azt mondja: hiszem, mert abszurd, vagy annak ellenére, hogy abszurd? Nem erről van szó. Krisztus itt a megismerésnek egy másik lehetőségét, útját és módszerét ajánlja figyelmünkbe. Tamás útja ez volt: hitetlenségből tapasztalás révén a hithez érkezett el. Az, amit Krisztus ajánl, ez: hit révén tapasztalásra lehet jutni, amely a hitet alátámasztja. Aki hisz a feltámadott Krisztusban, az meg fogja tapasztalni az ő valóságát, uralmának hatalmát és vezetésének erejét. Ez a hit azonban nem valamilyen vékony filozófiai álláspont elfogadása, hanem gyermeki bi- zodalom Krisztusban: az életünknek erre a hitre való alapozása. A hit tehát egzisztenciális döntés, nem pedig vallásfilozófia. Csak az, aki ezzel a „veled állok vagy bukom” magatartással közelít Krisztushoz, az fogja megtapasztalni — ma is — az ő valóságát, feltámadott életének erejét és uraságát. Az ilyen ember megérti, hogy emberi értelmünk véleménye nem a végső szó élet és halál kérdésében. Megérti, hogy Isten teremtő ereje nagyobb, mint a halál romboló ereje. Megérti, hogy Isten, aki egyszer a semmiből teremtett minket, képes arra, hogy újrateremtsen egy marék hamuból vagy éppen a semmiből: aszerint a terv szerint, ami Istenben él minden egyes emberről. Hogy ezt Isten megteheti, arra pecsét és bizonyíték Krisztus fel- támasztása, aki meghalt és íme örökkön élő. Csak a húsvéti hittel rendelkező ember lehet boldog. Miért? Mert csak az ilyen ember számára oldódott meg a halál rejtélye és vétetett el a halál félelme szívéből s ezzel lehetősége nyílott egy félelemmentes, teljes és boldog emberi élet élésére. A húsvéti hit a feltámadott Krisztusban a kulcsa a boldog életnek. Dr. Pungur József református lelkész Kanada
