Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-11 / 60. szám
PETŐFI NÉPE 2. oldal, 1992. március 11. ZÉTÉNYI ZSOLT ÚJ TÖRVÉNYSZÖVEGET TERJESZT ELŐ Parlamenti vita alkotmányos alapkérdésekről KÉRDŐJELEK Merre fordul Amerika? Miért kellene bezárkóznia az USA-nak? Washingtoni szakértők sok pontba foglalták az okokat, amelyek közül a legfontosabbnak azt mondják, hogy miközben Európa és Japán „kikaparta magának a gesztenyét”, Amerika gondoskodott a biztonságukról, mégpedig úgy, hogy évtizedekre eladósodott és helyzeti hátrányba került velük szemben. A tények nehezen vitathatók. Mi az ellenérv? Bombát robbantott a washingtoni Pentagon, amikor mindezek ismeretében kiszivárogtatta álláspontját: az USA-nak nem szabad visszavonulnia, sőt, bővítenie kell nemzetközi kötelezettségeit; például „fel kell készülnie arra, hogy védelmet nyújtson Kelet-Euró- pában, ha az Atlanti Szövetség úgy határoz". Azt pedig találgatni sem kell, kinek szól a figyelmeztetés, hogy az amerikai stratégia fő célja „kizárni egy rivális szuper- hatalom megjelenését”. Potenciális konkurensnek ma az USA-ban Németországot és Japánt tekintik. Hogyan dönt végül Amerika? Elnökválasztás lesz, tehát hónapokig csak vitáznak. Az ilyen bizonytalan esetekre érvényes a politikatudomány .egyik alaptörvénye: könnyű felkészülni arra, ami kiszámítható, de a jó diplomáciának a várhatóan kiszámíthatatlanra és a váratlanra kell előkészülnie. Kocsis Tamás Ferenczy Europress Az Országgyűlés kedden délelőtt majdnem egy órán át a Zété- nyi—Takács féle törvény alkotmánybírósági határozatának értékelésével foglalkozott. A témát Zé- tényi Zsolt (MDF) vetette fel napirend előtti felszólalásában, mondván: az Alkotmánybíróság előtt nem volt módja véleményének kifejtésére, de politikusként nem hagyhatja szó nélkül a határozatot. A döntés — szavai szerint — súlyosan érinti a társadalom nyugalmát, és felveti azt a kérdést, hogy mit kíván tenni az Ország- gyűlés a határozat révén előállt helyzetben. Zétényi Zsolt kilátásba helyezte: hamarosan az Alkotmánybíróság igen magasra helyezett mércéjének megfelelő új törvényszöveget terjeszt elő. Tardos Márton SZDSZ-frakció- vezető óvott a meggondolatlan nyilatkozatoktól, mondván: az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság között kialakult kapcsolat rendkívül komoly ügy. A képviselő szerint meg kell találni azt a módot, amellyel a múltat jövőbemu- tatóan és gyakorlatiasan lehet kezelni. Kónya Imre MDF-frakcióve- zető ezzel egyetértett, de rámutatott: a múltban elkövetett bűncselekményeket az Országgyűlés által meghozott törvények alapján csak a bíróságok ítéleteivel lehet megbüntetni, és a büntetésre feltétlenül szükség van. Ezt követően több képviselő jelentkezett szólásra. Fodor Gábor a Fidesz nevében rámutatott: veszélyes a koalíciós pártok, elsősorban az MDF érvelése, amely a jogállamiságot szembeállítja az erkölcsi- séggel. A háborús bűnösök bűneinek elévülhetetjensége más kategória, mint a törvényjavaslatban tárgyalt bűnök. Oláh Sándor (FKgP —35) frakcióvezető-helyettes szerint a múlt tanulságainak elemzése nélkül nem jut el az ország a társadalmi megbékéléshez. Ugyanakkor a büntetés kiszabásától sem lehet eltekinteni — fogalmazott. Kutrucz Katalin (MDF) határozottan közölte: az Alkotmánybíróság döntését mindenki kötelezően ismeri el önmagára nézve, de azért joga van arra is, hogy kifejtse, ha azzal nem ért egyet. Megítélése szerint az Alkotmánybíróság általánosságban is állást foglalt a jog- államiságról, és így minden magyar törvényről. A képviselőnő többes számban fogalmazva rámutatott: a határozat miatt nagyon szomorúak. Mécs Imre (SZDSZ) szerint a büntetőjog, túlságosan durva eszköz ahhoz, hogy a káros részeket kivágják a nemzet testéből. Olyan törvényekre van szükség, amelyek ezt árnyaltan teszik meg, és igazságot szolgáltatnak az áldozatoknak. Bethlen István (MDF) kifejtette, hogy a 20. században az állam által szentesített jogszabályok alapján is követtek el népirtást és más bűntetteket, például a hitleri Németországban vagy épp a sztálini Szovjetunióban. A szocialista korszak magyar jogrendjét sem lehet abszolút kiindulási alapnak tekinteni. Vannak ugyanis olyan alapvető emberi jogok, mint például az élethez való jog, melyet egyetlen állam egyetlen törvénye sem kérdőjelezhet meg. Dénes János (független) hozzászólása zárta a felszólalók sorát. Ő kifejtette: nincs különbség a nácizmus és a kommunizmus bűnei között. Nőttek a kiadások (Folytatás az 1. oldalról időarányostól. A cégek mintegy 6 milliárd forint társasági adót igényeltek vissza. Jóval kevesebb a pénzintézetek nyereségadója és osztaléka is. A lakosság adóbefizetései is elmaradnak a tervezettől. Február végéig 33 milliárd forint személyi jövedelemadó érkezett be, amelyből 17,5 milliárd forint került a költségvetésbe. Növekedtek viszont februárban a privatizációból származó bevételek, februárban elérték a 10 milliárd forintot. Több pénzhez jutott a költségvetés az adósságszolgálattal kapcsolatos forrásadóból, az ilyen jellegű bevétel ugyancsak 10 milliárd forintot ért el. A költségvetés számára egyre nagyobb kiadást okoz a munkanélküliség növekedése. A Szolidaritási Alap az első két hónapban nagyobb költségvetési támogatásra szorult a tervezettnél. A költségvetés adósságszolgálatra januárban 12,8 milliárd forintot fordított, február végéig pedig ezek a kiadások 25 milliárd forintra növekedtek. Korábban negyedévenként számolták el az ilyen jellegű kiadásokat, így ez is hozzájárul ahhoz, hogy már az első két hónapban nagymérvű deficit alakult ki a mérlegben. Szertartásjáték A Nagykőrösi és Dunamelléki Református Hitoktató és Tanítóképző Főiskola színjátszói március 12-én, 19 órai kezdettel a Kecskeméti Képtárban bemutatják Dobozi Eszter Csak a napnyugtát níz- tük című dokumentumkönyvéből a Jeremiás siralmainak, Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versének részleteiből és zsoltárokból készült szertartásjátékukat. A bemutató címe — amelynek dramaturgja és rendezője Debreczeni Tibor — Tiszaladányi jeremiád. SZABAD A TÉR HALASON Felszámolták a közművelődés intézményeit Kéréssel kezdte a halasi polgár- mester a nyilvános ülést. Elnézést kért a háromórás késésért, amely- lyel a zárt ülést követően a meghirdetett közgyűlést elkezdték. Tóth Zoltán ezután ismertette a zárt ülésen hozott határozatokat, majd a közel fél éve húzódó közművelődési koncepció került napirendre. Mint azt már többször érintettük lapunkban is, sorsdöntő lépésre határozta magát a város önkormányzata, a közművelődés radikális átszervezésébe fogott. Lényegében az elmúlt év novemberében elhatározott terv — hogy a jelenlegi művelődési intézményeket felszámolják, a szakemberek foglalkoztatását a piacra bízzák — került ismét a képviselők elé, megjárva közben a „hadak útját”. Valójában az eltelt idő alatt a sok fórum, ülésezés, átdolgozás dacára semmit sem közelítettek az ügyben érintettek álláspontjai egymáshoz. A közművelődés szakembereinek többsége s a testület egy része ellenezte a jelenlegi szerkezet szétverését. Többek között azért is, mert nem fogadta el azt az álláspontot, hogy a halasi kultúra és művelődés már úgyis romokban hever, s a piaci megmérettetés az egyedüli és üdvözítő megoldás a felfrissítésre. Sok kifogás érte az előterjesztést is — mint kidolgozott elképzelést az öntevékeny polgári kultúra megteremtésére —s ezt a kérdések özöne jelezte néhány képviselő s a lakosság részéről. Mindebből érthető talán, közel járt már az éjfél is, amikor végre szavazásra került a sor. Dr. Nagy Lajos kérésére a képviselők vállalták nevükkel is a döntés felelősségét. A 22 jelen lévő képviselő közül mindössze hatan szavaztak nemmel a fenti koncepcióra: Kecskés István (SZDSZ), Kövesdi László (KDNP), Nagy István (független), dr. -Nagy Lajos (MDF), Rostás László (MSZP) és Tóth Istvánná (független). Ezt követően újabb hosszas vita után szavaztak a képviselők a határozat folytatásáról, az általános művelődési központ helyzetéről. Nem volt egyértelmű ugyanis né- hányuknak, hogy kivéve az AMK Zárt ülésen vitatta meg a halasi közgyűlés Nagy Péter képviselő kérelmét. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke szorult helyezetére hivatkozva a piaccsarnokban bérelt üzlet- helyiségének korábbi felújításához kért utólagos anyagi támogatást. A testület a számlával igazolható költségek visszatérítését vállalta ötszázezer forintig, ezzel együtt magasabb bérleti díjat állapított meg. keretéből a közművelődés szakembereit, mitől marad az továbbra is AMK? (Hacsak az igazgatótól nem.) Az imént felsorolt ellenszavazók most is jelezték egyet nem értésüket az így kialakult helyzettel, illetve eggyel nőtt a táboruk, dr. Gszelmann Adómmal. A többségi döntés értelmében kiírásra került a pályázat a létrehozandó új jogutód intézmény, a Rendezvény és Program Iroda vezetői állására, március 27-ei beküldési határidővel. A döntésnek apró szépséghibái vannak. Más vállalkozó szorult helyzetében nem valószínű, hogy hasonló elbírálást kapna, igaz, aligha értesült róla, hogy fenti indoklással megteheti, hogy az önkormányzathoz fordul. A költségvetésben erre elkülönített alap nincs, tudomásunk szerint az önkormányzati bizottság többek között ezért sem javasolta a testületnek elfogadni a kérelmet. H. T. Önkormányzati támogatással? EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Folytatódtak a hadműveletek Keddre virradóra is folytatódtak a hadműveletek Karabahban, ahol az örmény és azeri erők egymás városait vették tűz alá. A kara- bahi örmény önvédelmi erők már második napja tartják tűz alatt az azerbajdzsán Agdam városát. Heves harcok dúlnak az örmények lakta Karacsinar közelében, amelyet az azerbajdzsáni Sefeke nevű település felől hétfő óta folyamatosan ágyúznak. Karabah aszkerani járásának egyik örmények lakta települését, Sóst kedd délben rakéta- támadás érte azerbajdzsáni részről. A „Grad” típusú sorozat vetőből kilőtt lövedékek több ember halálát okozták. Tömegdemonstrációra készülnek Erőteljes propagandakampányba fogtak az orosz kommunista és nacionalista szervezetek annak érdekében, hogy március 17-én nagyszabású tömegdemonstrációval tiltakozzanak a volt Szovjetunió szétverése ellen. Az ókonzervatív Szovjetszkaja Rosszija keddi számának első oldalán ötpontos kiáltványban hívják együttműködésre a haza- szerető honfitársakat, felszólitva az ellenzéki erőket: lépjenek koalícióra. Korábban a Pravda és a Rabocsaja Tribuna adott helyet a készülődésről szóló nyilatkozatoknak. Sevardnadze ellenzi a kapcsolatteremtést Eduard Sevardnadze ellenzi, hogy Grúzia belépjen a Független Államok Közösségébe, s nem akar semmiféle különleges kapcsolatot kiépíteni Oroszországgal. Grúziát kicsi, mégis jelentős európaizált országgá akarja tenni, amely saját, független politikát folytat — írja keddi számában a Nyezaviszimaja Gazeta. A moszkvai lap szerint a volt szovjet külügyminiszter, aki szombaton tért vissza szülőföldjére, jobb pillanatot nem is választhatott volna a hazatérésre.—Grúzia a háborút követő depresszióba süllyedt, a politikai helyzet ingatag, fokozódik a bűnözés, a gazdasági élet szinte megszűnt, s ami a legfőbb, úgy tűnik, nincs kiút ebből a válságból. Sok grúz Sevardnadze hazatérésében látja a kiutat. Grúziában most nincs egyetlen többé-kevésbé komoly politikai erő sem, amely megpróbálna nyíltan fellépni Sevardnadze ellen — állapítja meg a Nyezaviszimaja Gazeta cikkírója. Irán aggodalmának adott hangot Levon Ter-Petroszján örmény elnök és Jagub Mamedov, az azerbajdzsáni parlament elnöke kedden telefonbeszélgetést folytatott egymással a karabahi helyzetről. Irán kedden mély aggodalmának adott hangot a karabahi összecsapások kiszélesedése miatt, és birálta az amerikai beavatkozást sürgető török felhívást. Muzulmán milíciák szerveződnek Bosznia-Hercegovinában muzulmán milíciák szerveződnek a hor- vát önvédelmi osztagok mintája alapján. Ezt kedden a Tanjug jelentette. A belgrádi sajtó mindezt összefüggésbe hozza Alija Izetbegovic boszniai elnök iszlám országokban tett látogatásával, illetve más muzulmán vezetők látogatásával, hangsúlyozva: ezt követően nemrégiben bizonyos fegyverszállítmányokat hajóztak be a köztársaságba. Újabb terrorakció Londonban Pokolgép robbant kedd reggel egy dél-londoni vasútállomáson. Sebesülés nem történt, mert fél órával korábban egy telefonáló figyelmeztetett a készülő merényletre. Londonban az Eszak-írország Nagy- Britanniától való elszakításáért terrormódszerekkel küzdő ír Köztársaság Hadseregre gyanakodnak, amely nemrég közleményben jelezte, hogy harcát az április elejére várt brit parlamenti választások központi témájává akarja tenni. Konferencia kezdődött Helsinkiben A helsinki Marina kongresszusi központban megkezdődött az európai biztonsági és együttműködési értekezlet (EBEE) folyamatában részt vevő országok 4. találkozójának előkészítő szakasza. Két hét alatt kidolgozzák az értekezlet napirendjét, munkaprogramját és szabályzatát. A konferenciát 48 európai, észak-amerikai és ázsiai ország külügyminiszterei nyitják meg, március 24-én. Döntés a rendfenntartók helyéről Pierre Joxe francia védelmi miniszter keddi sajtókonferenciáján megerősítette, hogy az ENSZ békefenntartó erőihez tartozó francia zászlóalj a krajinai körzet déli részén állomásozik majd, nem pedig — mint arról korábban szó volt — a magyar határ közelében, a kelet-szlavóniai körzetben, ahol egyébként az ENSZ-erők három zászlóalja kerül elhelyezésre. Chile nem adja ki Honeckert íoro 1'ivat tudidk és az Erdei Ferenc Művelődési Központ gyermek-, tini- és felnőttmanöken-előkészítő és fotómodell-tanfolyamára felvételt hirdet. A hetente (hétvégeken) tartott foglalkozások tematikájában dzsesszbalett, színpadi mozgás, koreográfiatanulás, videofelvétel, fotózás, divatismeret, kozmetikai és hajápolási tanácsadás, viselkedéskultúra szerepel. A résztvevők a hétköznapi életben is jól hasznosítható ismereteket szereznek, megjavul testtartásuk, mozgásuk, magabiztossá válik fellépésük. Külön igény szerint fotómodell-felkészítés. A tanfolyam részvételi díjai: 3— 5 évesek részére 3500 Ft, 6—18 évesek részére 3900 Ft, 18 év felettiek részére 6200 Ft. A három hónapos fog lal kozássorozat egy nagyszabású divatbemutató keretében zajló fel,lépéssel zárul. A legtehetségesebb manökenjelöltek bekerülhetnek a DIORO DIVATSTÚDIÓ sztárcsapatába, amelynek tagjai a továbbképzés mellett rendszeresen fellépnek divatbemutatókon, tv-felvételeken, fotózásokon. Jelentkezni lehet az Erdei Ferenc Művelődési Központ információjánál. Felvételi megtekintés: márc. 15-én, 10 órától és március 22-én, 10 órától 7s/3 A nagy rivális • A nagy rivális, a demokratapárti Bili Clinton választási hadjárata teljében. Ha most rendeznék az elnökválasztást, George Bush elnök a szavazatok 46 százalékát kapná, Bili Clinton, a valószínű demokratapárti jelölt 44 százalékot — ezt tükrözte az ABC-hálózat közvélemény-kutatása. A hétfőn este kiadott felmérés szerint a másik vezető demokrata jelölt, Paul Tsongas és Bush mérkőzése esetén mindketten 44-44 százalékra számíthatnának. A felmérés —jóllehet a novemberi választásig még sok minden történhet — nem különösebben biztató az elnök számára, akinek népszerűségi mutatója az ABC szerint új mélypontra, 39 százalékra süljyedt. Még egy évvel ezelőtt, az Öböl- háború idején a lakosság 90 százaléka helyeselte Bush politikáját. Csütörtökön temetik a főkántort A március 3-án, 56 éves korában elhunyt Szegszárdy Imrét, a kecskeméti Nagytemplom főkántorát, karnagyát március 12-én, csütörtökön kísérik utolsó útjára. A nagyharang fél 9 órára gyászmiséjére, 13.3Ó órára pedig temetésére hívogat majd a Köztemetőbe. Harminckilenc évi egyházi szolgálatából nyolc évet Kállón, hatot Kecskeméten a Barátok templomában, a többit pedig a Nagytemplomban töltött. A chilei kormány az ország moszkvai nagykövetségén tartózkodó Erich Honeckert nem akarja kiadni sem Németországnak, sem Oroszországnak — közölte bonni hír szerint Ricardo Nunez, a Chilei Szocialista Párt elnöke, miután tárgyalt Patricio Aylwin államfővel. Az ügyben hamarosan hivatalos nyilatkozat is várható. A Chilei Szocialista Párt követeli a dél-amerikai országban a leghangosabban, hogy fogadják be a 79 éves volt keletnémet párt- és állami vezetőt, akinek sok chilei baloldali köszönheti az életét. Az NDK Allende elnök megbuktatása után chileiek ezreit fogadta be. A szocialista párti moszkvai nagykövet, Clodomiro Almeyda is a kedvezményezettek közé tartozott, aki most otthont adott rezidenciáján a Honecker házaspárnak. OPEL ASTRA-NYEREMÉNYJÁTÉK Ha nagy leszek, én is Astrát veszek! AzOpel-család új sztárja műszaki megoldásai révén nemcsak a ma, hanem a jövő igényeit is kielégíti. Egy gyerek is tudja: autóból csakis Astra! Könnyen kezelhető, gyönyörű, vezetése pihentet—ezt kínálja a lap előfizetőinek a Petőfi Népe és a Tormási Kft. közös nyereményjátéka. Az előfizetők keressék az újságban a szerencseszelvényt — a megjelenés előtti napon itt egy négylevelü lóhere található —, kitöltve küldjék be címünkre: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A borítékra írják rá: OPEL ASTRA. Azok közt, akik március 9. és május 30. között Opel Astrát rendelnek a Tormási Kft.-nél, 30, 20, illetve 10 százalékos árkedvezményt sorsol ki a márkakereskedő. Ha Opelt akar, ne fotózzon — menjen Tormásiékhoz! TORMÁSI KFT. OPEL-márkakereskedő és -márkaszerviz Kecskemét, Jász u. 24. Telefon: 76/21-593.