Petőfi Népe, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-11 / 60. szám
MEGYEI KORKÉP 1992. március 11., 3. oldal Mikor gyógyítják meg a szeremlei Sugo vicá t ? Beiktatták a megyei főügyészeket Ünnepélyesen beiktatták hivatalukba azokat a megyei főügyészeket, akiket a legfőbb ügyész 1992. március 15-ei hatállyal kinevezett a húsz állásra pályázó 99 jelölt közül. A beiktatáson Bács- Kiskun megyéből dr. Harajka István volt jelen, akinek a pályázatát a megyei főügyészi posztra a legfőbb ügyész elfogadta. Az ügyészségeken egyébként folytatódik a tisztújítás. A helyettesi állásokra hirdetett pályázat március 31-én zárul. KECSKEMÉTNEK VAN KÖLTSÉGVETÉSE • A Baja környéki folyók és holtágak közül az egyik legszebb a szeremlei Sugovica. Mivel a Deák-zsilipnél töltéssel van elvágva a Kamarás-Dunától, nincs megoldva a folyó öntisztulásának lehetősége, ezért az eliszaposodás pár éven belül tönkreteheti a horgászok és a kirándulók kedvenc vizét. A szeremleiek által kezdeményezett több fórum pénz hiányában eddig süket fülekre talált. A térség idegenforgalmának fejlesztése kapcsán jól meg kellene gondolni, hogy ezt az értékes területet milyen módon lehetne bekapcsolni. Fotó és szöveg: Papp Zoltán. Ápostagon még nem döntöttek az idei fejlesztésekről Ugyan az apostagi helyi parlament, a megyében az elsők között, még február elején döntött a község 1992-es költségvetéséről, ám a fejlesztésre szánt 6,5 millió forint felhasználásáról, eddig nem határoztak. Annyi már bizonyos, az idei fejlesztési feladatok fontossági sorrendjét a pénzügyi bizottság határozza meg. A fő elképzelések szerint útépítésre és vízhálózat-bővítésre költik a legtöbbet, de hogy a település mely részeit fejlesztik, még nem konkretizálódott. A 45 millió forinttal gazdálkodó Ápostagon az idei évben az intézmények működtetése 33 millió forintba kerül, az önkormányzat saját bevételeit 3,2 millió forintra tervezik. Más pénzeszközök mellett ebből egészítik ki az általános iskolásokra biztosított 36, ezer, forjptps,fejkvótát. így egy apostagi gyerek évi taníttatása 41 ezer forintjába kerül a 2200 lélekszámú településnek. Mint megtudtuk, a rendelkezésre álló források szűkösek, fejlesztésekre sincs nagy lehetőség, mégis az apostagi szenátorok azon a véleményen varinak: továbbra sem szabad helyi adókkal nehezíteni a lakosság megélhetését. Zs. F. Baján májustól változik A szociális gondozottak új térítési dijai Tavaly decemberben a kormány rendeletet hozott a szociális otthonokban és intézetekben fizetendő térítési díjakról. A jövő folyamán a térítési díj a saját jogú öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb ősz- szege, valamint a magasabb összegű családi pótlék mindenkori ösz- szege, amitől a tulajdonos önkormányzat 50%-kai eltérhet, figyelembe véve az otthon adottságát, komfortfokozatát, felszereltségét, a szobák ágyszámát. Baján az Egyesített Szociális Intézmény 1. számú otthonában 163 beteget látnak el, ebből 42-en nem fizetnek a gondozásért, mert nincs tartásra köteles és képes eltartójuk. A többséget képviselő jelenlegi havi 4350 Ft-os, megemelt családi pótlék alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete február 27- én a díj felső határát 3000 Ft-ban állapította meg. A 11-es számú szociális otthonban 5200 Ft-ot hetvenhárman fognak fizetni, hét lakónak jövedelem, illetve jogalap hiányában az ellátás. Az elmúlt évhez képest több mint kétszeres az emelés. Személyes szükségletek kiegészítése érdekében a gondozottak zsebpénzt kapnak, ami a meghatározott díjalap 15%-a, ugyanakkor minimum 30%-ot vissza kell tartani saját célú felhasználásra. Akinek alacsony a nyugdíja, természetesen kevesebbet térít, mint 5200 Ft. Az új díjat első ízben a jogszabályt követő ötödik hónap, vagyis május első napjától térítik. Évente egyszer módosítják a határozatot. Az időskorúak és elmeápoltak otthonában mindenegyes gondozottnak betétkönyve van, amit az illetékes személyzet kezel. Sajnos, ez a vagyon néha olyan örökösre száll, aki éveken át egyáltalán nem törődött hozzátartozójával. B. K. KÉRDÉSÉR ES VÁLASZOK A szövetkezeti törvényről Melyek a személyi földhasználatban álló földek? Ennek a sajátos földhasználatnak a szabályait a 45/1968. (XII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 44/ 1968. (XII. 11.) MÉM-rendelet tartalmazza. Az egyik ilyen föld- használat az elhalt termelőszövetkezeti tag házastársának egykori személyi földhasználata, a másik pedig meghatározott személyek tartós munkaképtelenség, vagy a megélhetés biztositása céljából biztosított földhasználat. Az első földtörvény (1967. évi IV. tv.) rendelkezéseivel összefüggésben mintegy 25 évvel ezelőtt, szociális indokokból alapított földhasználat a jogosultat élete végéig megilleti. Előfordulásával ma már csak kivételesen kell számolni. A személyi földhasználatban álló föld tulajdonjogának megnyugtató rendezése a következő jogalkotás feladata. Földkijelölés Szentkirályon A helyi érdekegyeztető fórum március 13-án, fél 3 órakor a községi művelődési házban megbeszélést tart a földkijelölésekről. Várják a helyi és a más településen lakó érdeklődőket, akik segíthetik az érintettek munkáját, hogy a földkijelölésnél a törvényi előírásoknak és a többség szándékának legjobban megfelelő megoldást megtalálják. Üdülőfalu Nagybaracskán? Igen, úgy néz ki! A természet adta lehetőség régóta ott volt, csupán arra várt, hogy észrevegyék, felfedezzék a természetes környezet által kínált alkalmat. Az elképzelések mára a tettek mezejére léptek Nagybaracskán. Megkezdődött — a tervek szerint — kulturált, kellemes üdülőfalu kialakítása a Ferenc-csatorna és a patkó alakú holtág alkotta Füzesszigeten, a termálfürdőtől alig tízpercnyi sétaútra. Az első ütemben 110 víz és villany közműves telek talál gazdára, mindössze 300 Ft/m2-es áron. Valameny- nyi telekhez az üdülőfalu típustervgyűjteményéből választhat a vásárló, melyet csak adoptáltatni kell. Természetesen a horgászparadicsom mellett és párhuzamosan az igényeknek megfelelően sport-, szabadidő- és egyéb ellátó intézmények is benne vannak a képben. 1996 még távolinak tűnik, de az sem elképzelhetetlen, hogy ez az üdülőfalu az Expo egyik vidéki látványossága lesz. S. G. (Folytatás az 1. oldalról) Az oktatási intézmények működési költségeiből 1,6 százalékot a 20 milliós kötelező tartalékképzésre csoportosítottak át, bár többen ígérték: ez a pénz az oktatási ágazaton belül marad. Mint arról tegnap beszámoltunk, a szakszervezet vétót emelt az alsófokú oktatási intézmények gondnokságához tartozó intézményekben történt béremelési differenciálás miatt. A közgyűlés viszont az esti órákban intézmény- sorosán jóváhagyta az oktatási bizottság tervezetét, így a vétó alapja valószínűleg megszűnt, bár tegnap még egyeztetés folyt az önkormányzat és a szakszervezet között. A maratoni vitában számos új igény is felmerült. Egyebek mellett a városi strand működtetésére kért 5-6 milliót Ivanics István alpolgármester, mivel a Vízmű Rt. felmondott a strandot bérlő Fit Toursnak, aki ellen egyébként több cég is fel- számolási eljárást indított. Szabó István javasolta: ha a Fit Tours leadja a veszteséges strandot, úgy a kemping és a szauna bérletét is mondja fel a Vízmű Rt., melyben Kecskemét többségi tulajdonnal rendelkezik. Ivanics alpolgármester arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy már ezeket sem a Fit Tours bérli. A bizonytalan helyzetbe került Jókai-iskolával kapcsolatban az a döntés született, hogy az oktatási bizottságnak május 15-éig előterjesztést kell készíteni az iskola további sorsát illetően. A módosító javaslatok között elfogadták, hogy 1,5 millió forintot fordítanak idén az utcanévtáblák cseréjére, bár a közterületek elnevezésének megváltoztatásáról még nincs, döntés. A név szerinti szavazás érdekessége volt, hogy bár»a költségvetést előterjesztő Merász József az SZDSZ —Fidesz csoport támogatásával lett polgármester, most mégis az MDF—FKgP -KDNP jelen levő képviselőinek egyöntetű támogatásával sikerült elfogadtatnia Kecskemét 1992-es költségvetését. Mihályka Gyula FOLDFORUMOK KOMPOC Túri János is tagja a kömpöci és csólyospálosi közös érdekegyeztető fórumnak. Egy héttel korábbi számunkból sajnos kimaradt a neve, mivel egyik önkormányzat hatáskörébe; sem .tartozott a megválasztása. O, a Csólyospálosi Kunsági Szakszövetkezet részközgyűlésének döntése értelmében, azokat a kömpöcieket képviseli, akiknek a közösben nevesített résztulajdonuk van. KISKUNMAJSA A Jonathán és a Petőfi Tsz területeinek kijelölésére alakítottak kátpótlási érdekegyeztető fórumokat Kiskunmajsán, az alábbiak részvételével: a Jonathán Termelő- szövetkezet Nagy Béla ágazatvezetőt delegálta, a részarány-tulajdonosok érdekében ebben a testületben Csík Antalné emel szót, az ön- kormányzatot Csömör Lajos képviseli. A kárpótlásra jogosultak közül Rozsinszky Géza, Király Sándorné és Szőke Pál az elszármazottak szószólója lesz, a helybeliek érdekképviseletét pedig Dósai Imre, Gyöngyösi Imre, Gyöngyösi Tibor és Kapás Ferenc látja el. A Petőfi Tsz területeiben illetékes fórumon Kapitány Lőrinc ágazatvezető képviseli a szövetkezetei, Gyöngyösi Károly a részaránytulajdonosokat, Adám Béla pedig az önkormányzatot. A kárpótlásra jogosult elszármazottak érdekében a kiskunhalasi Heincz György vehet részt a fórum munkájában, a helybeliek szószólója Preczner Ferenc és Börcsök Imre lesz. TOMPA Alig .alakult meg az érdekegyeztető fórum, már dolga is akadt. Egy panaszos ügyében jártak el, akinek téesz háztáji földjéből a múlt őszön elvetett búzáját kiszántotta egy gazda. Úgy gondolta ugyanis, hogy az a föld valamikor az övé volt, s a kárpótlási jegyére gondolva, idejében visszafoglalta. Várhatóan azonban március 16. után nő meg igazán a fórumok dolga, akkor már a kijelölt földek térképével fogadják az igénylő ügyfeleket. KATYMÁR Megtartotta első ülését a katy- mári érdekegyeztető fórum, melyen nagy vita alakult ki arról, hogy ki legyen a fórum elnöke. Mivel nem sikerült megegyezni, a képviselő-testület által delegált tag nem vállalta a további szereplést. Az önkormányzat rendkívüli ülésén döntött arról, hogy a továbbiakban Kubatov József képviseli a falu érdekeit, a szövetkezetét Seres Sándor elnökhelyettes, a résza-. rány-tulajdonosokat Kiss József- né, a kárpótlásban résztvevőket pedig 8 fő képviseli. Csütörtökön újabb egyeztetésre ülnek össze. Szövetkezetét alapítanak a méhészek A szövetkezeti törvény hatályba lépése gyökeresen megváltoztatta a bajai méhész szakcsoport jogi helyzetét is, hiszen az idevonatkozó jogszabály kimondja a szakcsoportok megszüntetését, illetve átalakítását szövetkezetté, gazdasági társasággá, egyesületté. A bajai méhészek csoportját 1976-ban a bajai áfészhez kapcsolták, így 16 évig Dél-Bács megyei szakcsoportként, az áfész keretén belül működtek. Kusztor József, a szakcsoport elnöke elmondta, hogy a szakcsoport az áfészen belül, mindig is egy önálló egységként működött. Február végén az érintett négy körzetben tagértekezletet tartottak, ahol a teljes tagságból mindössze négy ellenszavazat kivételével mindannyian a szövetkezetté alakulás mellett voksoltak. Március 29-én lesz a tisztújító, tisztválasztó közgyűlésük, ahol minden tagnak szándéknyilatkozatot kell benyújtania. Ez az átalakulás annyiban hoz változást a szakcsoportra nézve, hogy az új szövetkezetnek lehetősége nyílik hitelfelvételre, exportjog szerzésére, de továbbra is az elsődleges cél a minél kedvezőbb értékesítési lehetőségek felkutatása. N. I. Miskolci Sándorné hat méhcsaládot tart, és évente 150 kg mézet nyernek a szorgalmas méhektől. Májusban döntenek a Jókai-iskoláról Jól zárt az áfész Jánoshalmán A Jánoshalma és Vidéke ÁFÉSZ eredményesen zárta az elmúlt esztendőt. Á részközgyűléseken elhangzott beszámolókból kiderült, az éves mérleg szerinti nyereség négy és fél millió forintot tett ki, kevéssel maradt el a tervezettől. A szövetkezetnek hatvanhéttel kevesebb dolgozója van, mint 1990- ben. A kétszáz tagú közösség, a vezetők és a választott tisztségviselők együttes munkáját dicséri a mérleg, amellyel Jánoshalmán és országosan is kevesen büszkélkedhetnek. A parlament által elfogadott szövetkezeti és átmeneti törvények értelmében ez év júniusáig a jánoshalmi áfész is átalakul, a szövetkezeti vagyont a tagság részére üzletrész formájában nevesítik, értékpapír formájában. Hárommillió a közművelődési pályázatokra A tavaly előirányzott 2 millió forintot 3 millióra növelte az idei költségvetésben a képviselő-testület — tudtuk meg Kelemen Márton képviselőtől, az oktatási albizottság elnökétől a hétfői sajtótájékoztatón. Elsősorban egyesületek és közművelődési célú intézmények pályázatát várják, de magán- személyek is kaphatnak — kivételesen méltánylandó esetben — támogatást. Előnyt élveznek azok a pályázók: akik saját vagy szponzortól származó pénzügyi alapokkal rendelkeznek. A pályázatokat az év folyamán három alkalommal, most először márciusban, majd szeptemberben és decemberben lehet benyújtani a képviselő- testület kulturális és közoktatás- ügyi bizottságának. Az elbírálást három bizottsági tag és hat felkért szakértő végzi a pályázati határidő lejárta utáni 15 napon belül. Testületi ülés Kalocsán Holnap 16 órától a városháza dísztermében ülésezik a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete. A szenátorok várhatóan több, a város életét hosszabb távon befolyásoló kérdésben döntenek. Szó lesz a KALÉV (önkormányzati építőipari vállalat) vagyonának értékesítéséről, az egészségügyi és szociális iroda vezetői helyére kiírt pályázat elbírálásáról, az önkormányzat tulajdonában lévő iroda- helyiségek és boltok hasznosításáról. Megvitatják a Duna Menti Folklórfesztivál alapító okiratát, rendeletet alkotnak a közterülethasználat engedélyezésének új szabályairól. Bővítik az iskolát Dunaegyházán Az alig 1600 lakost számláló Dunaegyházán az idei évben jelentős elhatározásra jutott az önkormányzat képviselő-testülete. A költségvetés összeállításánál a 10 millió forintra tervezett fejlesztési feladatok között első helyre került az általános iskola bővítése. Két új tanterem, szertárak, tanári szoba épül, a hétmilliós beruházás ebben az évben befejeződik. Ugyancsak az általános iskolai oktatást szolgálja a múlt évben megkezdett tornaterem közeli átadása, amelyre hárommillió forintot költenek. A szociálissegély-keretet az 1991. évivel azonos szintre tervezték, ám a központi pályázati rendszerben további támogatásra számítanak. Négy-öt utca is jelentkezett betonút építésére, de mert egymillió forint áll rendelkezésre, a képviselők még nem határoztak, hol égetőbb a helyzet.