Petőfi Népe, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-19 / 42. szám

7 TISZTELT SZERKESZTOSEG 1992. február 19., 7. oldal Kedves Olvasóink! Az utóbbi időben hozzánk küldött leveleik — kevés kivétellel — az élet fonákjairól, rosszabbik oldaláról tudósítanak. Így hát ezt tükrözi alábbi összeállításunk is. Olvashatnak egyebek között egy túlontúl agresszív buszvezetőről, az utcanév-változtatásokkal kap­csolatos huzavonához fűzött véleményről, valamint a kiskunhalasi Rokolya család köszönetéről. Kérjük, írjanak to vábbra is minden közérdekű témáról, ami bántja Önöket, vagy aminek örülni tudnak. (A szerk.) Kölcsönök és kamatok (Boldoczki László, Kiskőrös, Ligeti Károly u. 20. szám alatti lakos észrevételeket tett a lapunk­ban megjelent, Számoljon, mielőtt fizet című cikksorozattal kapcso­latban. Olvasónk levelét elküldtük az illetékesnek. Válaszát az aláb­biakban közöljük.) A Petőfi Népe Szerkesztősébe hozzám továbbította az Ön levelét azzal a kéréssel, hogy válaszoljam meg. Bár a cikk megírásával nem vállalkoztam arra, hogy konkrét ügyekkel kapcsolatban szakvéle­ményt vagy tanácsot adjak, azt most mégis megkísérlem. Szeretném hangsúlyozni, hogy az általunk írt cikk tartalmáért ter­mészetesen felelősséget vállalunk. Azzal a céllal tettük ezt közzé, hogy segítsünk azoknak az adós­társaknak, akiket érdekel és figyel­mesen elolvassák. Mi a cikk elején és később is hangsúlyoztuk, hogy hosszú lejá­ratú és magas kamatozású hitelek­re vonatkoznak megállapításaink. Az ön által 2 évre felvett rövid lejáratú hitelre is érvényesek az ott közölt számítási módszerek és ada­tok, de ezeknél a futamidő (vissza­fizetési idő) rövidítése természete­sen kisebb megtakarítást eredmé­nyez. Az ön által hiányosan megkül­dött fénymásolatokból az tűnik ki, hogy személyi kölcsönként vették fel a 170 ezer forintot. Erre más kamatlábak érvényesek, mint a cikkben általunk vizsgált lakásköl­csönökre. A személyi kölcsönök kamatlá­ba az OTP információja szerint 1990- ben 32 plusz 3 százalék volt, 1991- ben 36 plusz 3 százalék. A kölcsön után járó kamatot ezzel kell számolni. A Petőfi Népe 1991. december 16-ai számában, cikksorozatunk 6. részében leírtuk, hogyan lehet nyo­mon követni az adósság fogyását. Az ott ismertetett módszerrel Önök is kiszámíthatják a jogos ka­mat összegét. A kapott hiányos adatokból számolva az a véleményem, hogy Önökkel valóban többet fizettettek a kelleténél. Hogy pontosan meny­nyivel, azt csak úgy lehet megálla­pítani, ha a hitelszerződést teljes egészében megismeri az, aki ellen­őrizni akarja a számítások helyes­ségét. A hitelfelvételkor kiállított érte­sítésben szereplő, 2 évre kiszámí­tott kamat körülbelül megfelel a 32 plusz 3 százalékos akkori kamat­lábnak. Ez azonban a pluszszáza­lék erejéig a kezelési költséget is tartalmazza. Nem tűnik ki, hogy milyen címen számították fel a 8500 plusz 1360 forint összegeket. Javaslom, hogy keressék meg a takarékszövetkezetet és kérjenek pontos elszámolást a felszámított költségekről. Tohai László Kulcsos nyomógombokat a parlamentbe! Kérem, kérdezzék meg azokat, akik p,gátiaméntben a képviselők szavazógépeit szerelték, hogy a pi­ros gomb helyett miért nem zárás, tehát kulcsra zárható nyomógom­bokat szereltek fel? Ugyanis a kép­viselők, amikor a helyüket elfog­lalják, behelyezik a nyomógomb zárnyílásába a kulcsot, azt elfor­dítják, s ezáltal üzembe is helyez­ték a gépüket. így a házelnöknek nem kellene külön felhívni az ille­tékes személyzet figyelmét. Illeték­telen személy a nyomógombokat nem használhatná, csak az, akinek birtokában van annak a kulcsa. A véletlen megnyomás is teljesen kizárt. A jelenlegi módszer ugyanis szinte nevetséges dolgokkal jár. Ilyen kulcsra zárható nyomó­gombokat a Viliért Vállalat for­galmaz, nem is nagy összegért. Csak a jelenlegi gombokat kell kicserélni, a kulcsosakat a he­lyükre tenni, bekötni megfele­lően, s ezzel minden probléma megoldódik. Nem kell a képvise­lőknek olyan nevetséges dolgok­kal foglalkozni az érdemi munka helyett, hogy vajon ki nyomta meg a gombot, illetve a sajátja helyett a szomszédjáét. Továbbá javaslom egy kis helyi­ség berendezését, ahol egy nyugdí­jas vagy leszázalékolt kormányőr egy számozott kulcsot a képviselő által átadott igazolólap ellenében átad a képviselőnek. így megold­ható az ellenőrzése is annak, hogy az ilyen vagy olyan számú gombot ki nyomta meg, hogy került birto­kába a kulcsnak. Amikor a képviselő a helyét bár­mely okból elhagyja, a kulcsot zsebre teszi. Ha az épületet elhagy­ja, akkor a saját kulcsát az igazoló­lap ellenében leadja. Id. Kossá István, ny. villanyszerelő-mester, Lajosmizse, Május 1. út 4. A pataji téesz se nem fizet, se nem válaszol Édesanyám a Dunapataji Új Élet Termelőszövetkezetben dol­gozott. Sajnos, 1991. március 24- en elhunyt. Már nyugdíjas volt a téeszből, de ezek után is járt neki a háztáji. Ezt ő 1990-ben termény­ben kérte, sajnos, nem gondolhat­ta, hogy hirtelen meghal. Én a nővéremmel együtt novem­berben bementem a teeszbe. Kér­tük, hogy inkább pénzben fizesse­nek, mert városon se ő, se én nem tudunk mit kezdeni a takarmány­nyal. Ott a hivatalos személy azt mondta, valamennyit várni kell, mert őnekik ezt újból vissza kell vásárolni és utána tudnak fizetni pénzben, körülbelül december kö­zepén. Én idáig egy fillért sem kaptam. Háromszor írtam nekjk, de még egy válaszlevél se jött. En Dunapa- tajon laktam, de onnan december­ben elköltöztem gyermekeimmel Kiskunhalasra. Nekem az nem ki­fizetődő, hogy utazgassak, de any- nyit megérdemelne az ember, hogy a levelére válaszoljanak. Egyedül nevelem a két kiskorú gyerme­kemet, munkanélküli-segélyen va­gyok, így minden fillérre szüksé­gem van. Bár inkább ne adnának semmit, de élne édesanyám, mivel még csak 56 éves volt. De ha már így jártunk, követe­lem a pénzt. A hagyatéki tárgyalás után a téesz meg is kapta hivatalo­san, kik az örökösök. Ha mi tar­toznánk nekik, rég behajtották volna rajtunk. Segítségüket előre is nagyon köszönöm. Fekete Attiláné, Kiskunhalas, Vajda út 2. ( Tisztelt Asszonyom! Fend sora­it ajánljuk a Dunapataji Új Élet Termelőszövetkezet vezetőinek fi­gyelmébe. (A szerk.) Ennyi nyugdíjasnak nagy lehet a hangja A minap adta hírül a sajtó, ho márciusban és szeptemberben emel ni fogják a nyugdíjakat. Azt, hogy mennyivel, csupán intervallumban adták meg, de mindegyik nyugdíjas­társam tudja, hogy akinek több volt, az kevesebbet, akinek pedig keve­sebb, az többet remélhet. A nyugdí­jaknál ugyanis fordított a helyzet, mint a béreknél, itt már nem kell ösz­tönzőnek lennie a jövedelemnek, örülünk az emelésnek, hiszen úgy g ondolom, nem kell bizonygatni, ogy a társadalomnak ez a rétege a leggyorsabban elszegényedő. Emi­att tehát minden fillérnek örülnünk kell. Annak azonban már kevésbé örülünk, hogy ezt az igen szerény mértékű emelést még meg sem kap­tuk, máris elvitte a fűtés és vízdíj, az utazási költségek, a tej, és a gépjár­mű újabb adója—persze csak a jobb helyzetűeknek van, vagy mozog még a kocsija—és a nagy túlterme­lés után most éppen a húsárak 20 százalékos emelése. A dolgot még csak cifrázza az, hogy miközben az emelésekről megjelent a közlemény, azzal szinte egy időben az is, hogy katasztrofális helyzetben van a tár­sadalombiztosítás, és az sem biztos, hogy a már megállapított nyugdíja­kat megkapjuk. Miközben ezeken a dolgokon morfondírozom, önkritikával meg kell állapítanom, hogy valóban, vi­tathatatlanul óriási terhet jelenthe­tünk mi, nyugdíjasok a költségvetés és áttételesen a fiatalabb nemzedék számára. Nem elég, hogy visszük a pénzt, nyugdíjunk megállapításá­val, számfejtésével—ami már majd fél évig tart —, elosztásával, kikéz­besítésével is gondot okozunk. Rá­adásul sokan is vagyunk. Szóval sok baj van velünk. Hogy korábban évtizedekig mi dolgoztunk, hogy akkor, ha lassan is, de fejlődtünk, hogy munka mel­lett gyerekeket neveltünk — régen volt. Egy ismerősömmel a napok­ban folytatott beszélgetés jut eszembe, aki azt kérdezte: tudom-e, miért nincsenek az eszkimóknál öregek? Azért, mondta, mert ott az öregeket ráteszik egy úszó jégtáblá­ra es nincs velük több gond. Na de mi van akkor, ha mi nem akarunk menni, már csak azért sem, mert nem vagyunk eszkimók? És mi van, ha hangosan kezdünk mi is beszélni, mert aki nem tudná, vagyunk mi is a kényszernyugdíja­sokkal együtt vagy két és fél mil­lióan és ennyi embernek, ha meg­szólal, már elég nagy lehet a hangja. Csonka István Kiskunhalas, Bercsényi u. 10. Solti rokkant levele Negyvenhét éves, 27 éve mozgás- sérült, önhajtós tolókocsival közle­kedő rokkantnyugdíjas vagyok. Solton, a Szőlőhegy 47. szám alatt lakom. Külterületen élek, beteges édesanyám kis házában. Az 52-es szilárd burkolatú útig, a homokos­dombos, nehéz útviszonyok miatt, a közlekedésben segítségre szoru­lok. A bevásárlástól kezdve a kis ügyeim intézésig másra vagyok utalva, ami nagyon költséges. Min­denben hátrányt szenvedek. Villany nincs, ivóvizet nagyon távolról kell hordatnom, kedvezményes áron — mint más nyugdíjasok — főtt ételhez nem jutok hozzá. Az önkor­mányzat nem segít, pénzhiányra és egyebekre hivatkozva. Ezért Kecskeméten vagy a város egy kilométeres körzetében szeret­nék letelepedni. Ott a nyugdíjam­ból biztosan jobban ki tudnék jön­ni, nem kellene másoknak fizetni azért, amit én egyébként önállóan meg tudnék csinálni, szilárdabb burkolatú utakon. Több üzletben jobban megtalálnám azt, amire ép­pen szükségem van. így azt vehet- ném meg, amit óhajtok, és nem azt, amit nagy könyörgésre kihoz­nak. Közel lenne a mozgássérültek egyesülete, az orvoshoz könnyen el tudnék menni tolókocsival, s talán lehetőségem nyílna a városban a saját készítésű kézimunka-díszál­latok értékesítésére is, hogy vala­micskét pótolhatnék a nyugdíjam­hoz. Kérem a Tisztelt Szerkesztősé­get, hogy egészségi állapotomra és a már-már elviselhetetlen körül­ményeimre való tekintettel, csak úgy barátságból, jelentessék meg kérésemet a Petőfi Népében, hátha tud rajtam segíteni valaki. Jelenleg van 110 ezer forintom a takarékszövetkezetben. Ennek el­lenében szeretnék én hozzájutni Kecskeméten vagy közvetlen kör­nyékén vétellel vagy bármilyen formában egy kicsiny épülethez. Elég lenne nekem 12-16 négyzet- méter alapterületű helyiség is, ak­kora udvarral, hogy be tudjak jár­ni és berakhatnám a téli tüzelőmet. Olyan kis épületre gondolok, ami üresen áll, amelynek a gazdája el­halálozott vagy szociális otthonba került és az ingatlan az állam, illet­ve az önkormányzat tulajdona. De jöhet ajánlat az említett összegig az állampolgároktól is. Minden választási lehetőség ér­dekel: garázs, raktár, műhely, amit kisebb ráfordítással, javítással, átalakítással lakhatóvá tudnék tenni. Segítőkész fáradozásukat előre köszönöm, kívánok jó egészséget az életben és sok-sok jót. Üdvöz­lettel: Bónai János Solt, Szőlőhegy 47. (Tisztelt Bónai Úr! Megértjük az ön keserves helyzetét, s kívánjuk, sikerüljön mielőbb változtatni élet- körülményein. Ezért felhívjuk kecs­keméti olvasóink figyelmét az Ön ajánlatára. Ebben az esetben szíve­sen vállalnánk a közvetítő szerepét. (A szerk.) Izgalmas verseny volt Állati hétvége címmel környe­zet- és természetismereti vetélke­dőre hívta, az Qtödijc és a hatodik osztályos tanulókat a gyermek- és ifjúsági ház Baján. , Iskolánkat két csapat képviselte. Érdekes feladatokban merhettük össze tudásunkat. Voltak találós kérdések, volt állat- és növény­meghatározás. Számot kellett ad­nunk arról is, hogy milyen állatok, növények élnek az erdőben. Az izgalmas verseny végén min­den résztvevő érdekes jutalmat ka? pott.- Csapátunk' minden, tagja ^Pintér Krisztián, Makra Kriszti­án, Sarkadi Sándor és Papp Gá­bor) boldogan vitte haza a II. he­lyezéssel járó oklevelet és egy-egy madáretetőt, melyeket iskolánk udvarán helyeztünk el. Makra Krisztián Központi Általános Iskola, 5/c Baja Köszönet Darányiéknak, Kecskemétre Mielőtt kérésemet közölném, engedjék meg, hogy pár sorban le­írjam az előzményeket. Még ta­valy, a „400-szor fordul a kerék” játék idején írtam Önöknek egy levelet is, amikor elküldtem a já­tékszelvényt. Nem is gondoltam rá, hogy leközlik. S a legnagyobb meglepetésemre, ez év január 3-án megjelent a levelem az újságban. így, Önöknek is köszönhetően, kaptam február 3-án egy csoma­got. Ennyi az előzmény és most kérem, hogy az újságon keresztül írhassak egy rövid levelet. A cím­zett: Darányi András és családja, Kecskemét, Alkony u. 8. Kedves Darányi szülők és ked­ves gyerekek! Nagyon meglepőd­tem, amikor számomra ismeretlen személy által küldött csomag szál­lítóját hozta a postás, nem kis ér­ték feltüntetésével. Amikor a cso­magot átvettem a postán, a kicsi volt velem. Ők se hagytak, s én is kíváncsi voltam, ezért már ott megnéztük, mi lehet a dobozban. A kicsik nagyon megörültek, amikor meglátták a sok-sok diafil­met. Amikor elolvastam azt a pár sort, amit mellékeltek, sírtam a meghatottságtól. Mentünk Eriká­ért az iskolába és nagy örömmel kiabálták neki testvérei, hogy vala­ki küldött sok diafilmet. Itthon az volt az első, hogy megnézegettük és vetítettünk késő estig. Nagyon-nagyon köszönjük, hogy ilyen nagy örömet szereztek ismeretlenül mind az ötünknek! Ugyanis a gyerekeink mindenről, minden tévémeséről lemondanak, csak vetítsek nekik. Kedves Darányiék! Mindhárom fiuknak jó tanulást, jó egészséget, sok-sok örömet, boldogságot kí­vánunk, a szülőknek úgyszintén, s még egyszer nagyon köszönjük a diafilmeket: Rokolya Erika (7,5 éves), Krisztina (5,5 éves), Balázs (2,5 éves) és szüleik, Kiskunhalas, József A. u. 2. Rövid életű villanyhálózat Nagyon fogytán van a türel­münk. Ugyanis az történt, hogy 1989 tavaszán egy 36 négyzetméte­res lakásbelsőben villanyhálózatot csináltattunk a kisiparossal. A neve Mári László, Kecskeméten lakik, a Lenin téren. Ezidáig csak kisebb hi­bák történtek, például lejött a ra­gasztott csatornacső, amit mi visz- szaragasztottunk, de amikor már kezdett a szigetelés feketedni rajta, kívül a fehér cső is elolvadt, akkor már azt hiszem, komolyabb a baj. Próbáltam utána járni a dolo] nak. A KlOSZ-nál azt mondtál hogy sajnos, lejárt a garancia, amely az ilyen hálózatnál egy év. Hát ne haragudjanak, de nem egy pár cipő­ről van szó, hogy ha kicsi vagy rossz, akkor eldobja az ember. Mi ezért a hálózatvezetésért 10 ezer forintot fi­zettünk ki 1989-ben, négy gyermek mellett. Nincs nekünk annyi pén­t zünk, hogy még egyszer lakást tud­junk építeni. Most ott tartunk, hogy lóg a falon a vezeték, nem beszélve arról, hogy a fürdőben is elektromos a víz, s min­dig attól félek, hogy komolyabb baj történik. Mert annak nem sok kell. Ó nem hajlandó megjavítani. Hát ak­kor kihez forduljak, legyenek szíve­sek megmondani. Hivatalos számlát nem adott, azt sem tudom, hogy mi­ért, és szerződést sem írt. Mi hiába kértük tőle. A végén valami száz munkaórát mutatott ki nekünk. Hogy honnan vette, nem tudjuk. A villanyszámlánk sem volt 4 és fél, 5 ezer forintnál kevesebb. Én nem mondom, hogy emiatt, de ami­kor ilyen komoly baj van, ez is elkép­zelhető. Bárdi Lajosné Kecskemét, Felsószéktó 142/B a kezéhez közel eső jelzőgombot még megnyomta. Erre a buszsofőr a gyere­ket nyakon vágta, majd a megállónál annak ellenére, hogy fiam nem akart leszállni, lelökdöste a buszról. A sofőrt személyesen megkeresni nem mertem, mert feltételeztem, hogy velem sem bánt volna kesztyűs kézzel. Nagyné Balogh Éva Kecskemét, Szinyei M. P. u. 4. NAPJAINK HUMORÁBÓL FÉLELEM NÉLKÜLI ÉLET (Novoje Vremja) Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRÁKON Betegből gyógyító Vellai János, Lajosmizse, Kossuth u. 44/1. szám alatti la­kos 15 évig szenvedett súlyos, reumás betegségben. Elmond­ta, hogy miközben orvosokhoz járogatott, állandóan tanulmá­nyozta a természetgyógyász szakkönyveket, s végül gyógyí­tóvá képezte ki önmagát. Mód­szerét másokon is kipróbálta. Az utóbbi időben több olyan reumás, ízületes beteget gyógyí­tott meg illóolajos masszírozás­sal, akik azelőtt alig tudtak jár­ni, karjukat alig tudták moz­gatni. Fázik egy lakó Nagy István, Kecskemét, Szimferopol tér 15. fszt. 3. szám alatti lakos három éve él felesé­gével ebben a lakásban. Azóta minden télen dideregnek. Ugyanis a fölötte levő lakó, önös érdekből, rendszeresen el­zárja lakásában a fűtést. Hiáha ___ v olt minden kérlelése, s az IKTV sem tesz semmit ellenei «* Már nem tudja, hová forduljon segítségért tehetetlenségében. Legszívesebben elcserélne ezt a lakást, de erre nincs lehetősége. Emberséges büfések Sebők László kérte, közöljük lapunkban a kiskunhalasi MÁV-állomás büféseinek di­cséretét. Az történt, hogy az ál­lomáson várakozva, a múltkor pénzt kért tőle néhány falat en­nivalóra egy ágrólszakadt. Ne­ki sem volt felesleges pénze, ezért a büfébe vezette a jóem­bert, s megkérte a felszolgáló­kat, adjanak neki egy kis ebé­det. A büfések megsajnálták, adtak neki. Van még ember­ség ... — rapi — * Közöljük Tisztelt Olvasóink­kal: szerkesztőségünkben 10- től 12 óráig naponta fogadó­órákat tartunk. Legyen Tatárjárás tér Úgy látszik, hogy Kecskemét „hűsé­ges város”. Persze nem a magyarságá­hoz hű, hanem az elmúlt évtizedek ide­genek által ránk erőszakolt hazafiat- lanságához, legalábbis az utcák, terek rossz emlékeket idéző elnevezéseihez. Megdöbbenve olvastam lapjukban, hogy az önkormányzati képviselők fe­lének tetszik Lenin, Kun Béla, Marx, Tanácsköztársaság és még vagy 60 ha­sonló elnevezés, mert nem volt még idejük megemészteni, hogy most már szégyen a városra nézve ez az ízléstelen­ség. Ha az oroszok Leningrádnak visz- szaadták a régi Szentpétervár nevet, nekünk talán még mindig kell Lenin? Sokszor kérdezik máshol lakó isme­rőseim, hogy még mindig Tanácsköz­társaság téren lakom? Mondtam, hogy éppen javasolni akarom, kereszteljék Tatárjárás térre, ez még rövidebb is. Lényeges különbség úgysincs köztük. Dobozy Lajos Kecskemét Az oldalt összeállította: Rapi Miklós Félelmetes buszsofőr Olyan eset történt, amivel tehetetlen­ségemben önökhöz fordulok, mert úgy gondolom, megérdemli a nyilvánossá­got. Február 12-én a 11 éves fiam Kecs­keméten a központból 17 órakor indu­ló 3-as busszal jött haza a Műkertvá­rosba. Az ABC előtt az első ajtónál jeleztek a leszállni készülők és a gyerek

Next

/
Thumbnails
Contents