Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-06 / 04. szám
6. oldal, 1992. január 6. PETŐFI NÉPE V ízkereszt 1992 — vagy mit is akarjunk? Az egyházi ünnepek — tekintettel a vallásos emberek különböző felekezethez tartozására — sok közös vonás ellenére is mindegyiküknek mást-mást mondanak. Tiszteletben tartva ezt a másságot, valószínűleg megbocsátható, ha az újság — jelen esetben a Petőfi Népe —, és egyik toliforgatója, megpróbálja azokat a közös vonásokat megkeresni, amelyek mindenki számára hordoznak üzenetet. Olyan üzenetet, amely segítséget nyújthat az élethelyzetek gubancainak kibogozásához is. Mert gubancaink, sajnos, szép számmal csomósodnak. Legyen ez a mi kis XX. század végi örömünk, hogy nekünk több jut belőlük. Bárha, s ebben biztos vagyok, minden kor minden emberének a maga terhe volt, van, lesz a legnehezebb. Történelmi áttekintés 19 + G + M+ + B + 92 (Ezt a jelet viselik a ma megszentelt katolikus lakások az ajtó szemöldökfáján.) Egy igazán hétköznapi példát említve: az ember megfáradtán, összelucskosodva hazatér a munkából. Fáradt, halni sincs kedve. Aztán utolsó erejével kimegy a fürdőszobába, lemosakszik. (Es most tételezzük fel, hogy van víz a kannában. folyik a vízcsapból.) Micsoda fennséges érzés! A megtisztult test öröme! És a léleké? Egy nagy „kibeszélgetésé”? Hisz a lélek ugyanúgy elpiszkolódik! Lélekgyógyászok tapasztalata, hogy pszichére kérgesedé kosz károssága szinte megmérhetetlen. Elfojtott érzéseink, ki nem mondott szavaink, elfojtott vágyaink többet ártanak lelkűnknek, mint a testnek a jól kifejlett izzadtságszag... Vizkereszt! Keresztelő Szent János megmerítette a Jordán vizében a megtisztulásra vágyókat. Jézus is részesedni akart a rítusban. Mint a többi ember. Hát nekem, neked nincs ilyen vágyad? Lerázni magadról a rád- gipszesedett lelki port, terhet. . . Az elmúlt évek minden szennyét, terhét? Hát nem lenne jó újra tisztának, könnyűnek lenned? Ugye tudod, hogy csodára képes az ember? Arra a csodára, hogy életén bármikor képes változtatni! Bármikor „megjavulhat”, megtisztulhat. Emlékkönyvem, amelyben hajdani tanáraim kezeírását őrzöm, néha kezembe kerül. Sok bölcs út- ravalóval láttak el. Mégis azt a szentenciát olvasgatom legtöbbször (— s fejből is tudom), amit Rózsa Lászlóné, a kiskunmajsai általános iskola pedagógusaként szánt nekem. így szól: „cselekedeteink következményei üstökön ragadnak minket, nem törődve azzal, hogy közben megjavultunk.” Szóval. Sose higgyük, hogy az életben elég megjavulnunk, s máris rögtön minden rendben lesz. Változzunk meg, előnyünkre, minél előbb, de ha jóságunkért nem kapunk azonnal „fizetséget”, ne érjen meglepetésként! Vízkeresztkor, most 1992-ben, tisztuljon meg a lelkünk. Végezzük el magunknak a rituális mosakodást. Nézzünk bele abba a nemszeretem tükörbe, amelyik minden hibánkat, fogyatékosságunkat megmutatja! Higgyék el, megéri! De a szándékunk erős legyen, mentes minden képmutatástól, mert különben, Pilátusként, mosott kézzel is szennyesebbek lehetünk! Most, Vízkeresztkor, dönthetünk: az legyen, amit mi akarunk ... Nagy Mária A mint Ke- ^resztelő János különös prédikációinak híre elterjedt Jeruzsálemben, a nemzet vezetői, a „papi fejedelmek” , — ahogyan akkor mondták —, ki is küldtek egy hivatalos „ténymegállapító” bizottságot. Az első feltett kérdésre János szokásos őszinteséggel felelt. „Te vagy-e a Messiás? — „Nem, nem én vagyok”. Illés vagy? — Nem.” Megvolt benne Illés ereje és szelleme, de mégsem a földre visszatért egykori próféta volt: az idők megváltoztak. „Ki vagy hát?” „A pusztában kiáltó szó vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta: „Nyomomba lép az erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani... Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjében, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel égesse”. János a Béthabara gázlójánál meghirdette a vezeklés szükségességét és a „bűnbánat méltó gyü- mölcsit” követelte hallgatóitól, meg „böjtöt és imádságot”. Szeretetet, igazságosságot és szelídséget is hirdetett. Azoknak, akik megkérdezték: „Mit kell tennünk?”, azt válaszolta: „Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Az adóbérlőknek és vámosoknak azt ajánlotta: „ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva”; a katonáknak pedig: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal”. Mindezen túl: keresztelt. Sajátos, egyéni leleménye volt ez, személyes szertartása. Akik elkötelezték magukat, hogy ezentúl a tőle kijelölt utat követik, azoknak meg kellett merülniük a vízben. Talán éppen e különös szertartás szokatlansága vonzotta a tömeget, előbb a Jordán gázlójához, később pedig—amikor az idő melegre fordult—a magasabban fekvő Szkitopolisz vidékére, ahol „a béke forrásaidnak nevezett szép kutak voltak. Nem mintha egy ilyen szertartás idegen lett volna az antik és különösen a zsidó hagyományoktól. Sőt, olyan régi volt, hogy a rabbik azon vitatkoztak, vajon egy bizonyosfajta bemerítés, amellyel a pogány „prozelitákat” felvették a zsidó közösségbe, a babiloni fogság előtt vagy után keletkezett-e? Számos ilyesféle lemosást ismertek; ezek a Leviták könyvében és a Számok könyvében leírtak szerint általánosan szokásosak voltak. Bizonyos napokon főleg a templomi szolgálattevőknek a megszokottnál több áldást kellett mondaniuk és többször kellett rituális fürdőt — „mikvé”-t — venniük, és a Kippur, az engesztelés ünnepén a főpapnak tízszer kellett megfürödnie ünnepélyesen, a nép nevében. Az esszénus szekta tagjai mindennap fürödtek és a Jordán partján még ma is látni az ősi kultusz híveit, akik mindennap a folyóban végzik el a régi szertartást. Ez a keresztség a „bűnbánat ke- resztsége” volt, tehát az életmód megváltoztatására vonatkozóan kinyilvánított döntés jele, látható jelzése. (Részletek Henri Daniel-Rops Jézus és kora című könyvéből.) Jézus megkeresztelkedik (Máté evangéliuma szerint Részlet) — Akkor eljőve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa. — János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nekem kell általad megkeresztelkednem és te jősz énhozzám? — És Jézus megkeresztelkedvén azonnal kijőve a vízből és ímé az egek megnyilatkoznak néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mint egy galambot és ő reá szállani. Felnőtt fejjel vállalva A napkeleti bölcsek # Tavaszi Noémi linómetszetén a három bölcsek így hódolnak. Ma Vízkereszt már nemcsak keresztelési emléknap, hanem újra visszatérünk a forráshoz: újra ke- resztelésnappá lép elő. Egyre nagyobb szükség van rá, mert akárhányszor jelentenek egy kisgyermeket keresztelésre, kiderül, hogy bizony az édesanyja sincs megkeresztelve — az elmúlt évtizedek ismert beállítottsága miatt, mert sokakra a névadót erőltették rá. Nos, hát itt az alkalom: az egyház amúgyis felnőttkereszteléssel kezdte küldetését. Azokat keresztelték meg, akik megérve rá, teljes szabad akarattal és öntudattal kerték az első szentség kiszolgáltatását. Szent Ágoston magas hivatalt betöltő emEmlék 1968-ból Első gyermeken 1968-ban született. Férjem pedagógus volt, s már a gondolat is merésznek számított: megkereszteltetjük a lányt. Az alkalmas időpontnak november 7-ike kínálkozott. Lévén: állami bér volt, édesapja nem engedte megkeresztelni és felnőtt korában Milanóban saját maga kérte Szent Ambrus püspöktől a keresztelést. Akkor került rá sor, amikor mindenben megismerkedett a biblia tanításával és megfelelt a szükséges követelményeknek: életét is megváltoztatta. Ma is megvan az a „keresztkút”, a milánói dóm alatt, ahová beleállva lemosta leikéről az áteredő bűnt és életének minden más bűnét is a keresztvíz. Kijőve a „keresztkútból” ráadták a hosszú, fehér ruhát, amelyet aztán egy egész héten át hordott. így jelent meg nyilvánosan az emberek előtt, megvallva hitét. ünnep, így mindkettőnk szabad napot kapott munkahelyén. Az már csak természetes, hogy nem a lak- és munkahelyünk városában került sor a szertartásra. Maj- sán cipeltük a mózeskosarat a templomba. Amikor a templom előtti hősi szovjet emlékműnél — a hírek szerint még mindig ott „díszeleg” — éppen a legelmélyültebben dicsőítették a proletárforradalom hős tetteit az egybegyűltek. Sőt, hogy tisz• A lelki megtisztulásra egyre erősebb az emberek vágya. De most itt van a lehetőség. Már a tévében is nem egyszer láthattuk, hogyan keresztelkednek csoportosan azok a növendékek, akik újra a nyugat-európai keresztény kultúrának építő tagjai akarnak lenni. A lelkipásztorok szeretettel várják továbbra is mindazokat, akik a Vízkeresztet nemcsak ünnepelni akarják, hanem annak kegyelmeiben és életében is részt akarnak venni. Tarjányi Ferenc plébános telgésük még bombasztikusabb hatást fejtsen ki (meghogy a jó majsai- ak se felejtsék el, ki az úr ezen a tájon) géppisztolysorozattal nyomatékosították mondandójukat. így vittük, a díszsortűz hangjainak kíséretében keresztelni gyermekünket. Az emlékmű még áll, remélhetőleg találnak végső nyughelyét neki. Az én emlékezetemből azt a sortüzet mi és ki fogja kitörölni? „Bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Miután megtudták, hogy az írás szerint Betlehem az Úr ki- választottjának születési helye, útra keltek a város felé. „S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt”. Mária és József, miután visszatértek Jeruzsálemből, ekkor már nem a barlangban laktak, hanem a kisváros egyik házában. „Bementek a házba és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak * neki, majd elővették kincseiket, s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént, és mirhát”. A három pompásan öltözött keleti jövevény érkezésének festői jelenete, akik azért jöttek, hogy leboruljanak egy szegény csecsemő bölcsője előtt, egyike azoknak a mozzanatoknak, amelyek a születésre vonatkozó összes evangéliumi elbeszélés közül a leginkább megmozgatták a fantáziát. Szimbolikus értelmét a misztikusok gyakran kifejtették: a földi hatalmak leborulva ismerik el az Istengyermek legfőbb tekintélyét. Hogy ezek az emberek, akiknek mesterségükhöz tartozott a rendkívüli dolgok iránti figyelmesség, értesültek a Messiás születéséről, könnyen érthető. A zsidók az egész Keleten elterjesztették türelmetlen Messiás-várásuk ismeretét, egészen a távoli Perzsiáig, ahol Tóbiás és Eszter érdekes történetei játszódtak le. Ismerhették a jövendölést, melynek kimondására — a választott nép javára — Isten kényszerítette Bileámot: „Csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből...” És Tacitus, büszke római létére is leírja majd: „ . . . általános volt a meggyőződés, hogy az ősi papi jövendölések szerint a Kelet ebben az időben fog erőre kapni, és Júdeából származnak majd azok, akik megszerzik a földkerekség feletti uralmat”. Heródes haragja Még egy ember volt Júdeábán, akit éppúgy érdekelt a mágusok látogatása, mint Józsefet és Máriát, de más módon: maga Heródes volt az, az ország uralkodója, az elöregedett kényur, aki — betegen, és a napról napra közeledő halál őrjítő félelmében — még ekkor is ugyanazzal a szenvedélyes féltékenységgel védelmezte árnyékkirálysagára vonatkozó előjogait, mint amilyennel ezt a kérdést mindig is kezelte. Amikor a keleti látogatók megérkeztek a városba, s ő megtudta, hogy kit keresnek, mélységes aggodalom töltötte el. Az őt körülvevő írástudók véleménye alapján éppen ő tanácsolta a mágusoknak, hogy Betlehembe menjenek, kérve őket, hogy miután megtalálták a gyermeket, jöjjenek vissza és tájékoztassák; azt mondta, ő is hódolni akar előtte! Látogatásuk után azonban a mágusok — anélkül, hogy visszatértek volna Heródes palotájába —más úton mentek haza: egy álom így utasította őket. „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően”. De Jézus csodálatos módon megmenekült. Az Úr angyala megjelent Józsefnek: „Kelj fel, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni”. József engedelmeskedett, és még azon az éjjelen útnak indult. Egy szamár vitte a szegény emberek egész vagyonát és minden reménységét, egy szelíd és fáradhatatlan szamár .. . Az oldalt szerkesztette: Nagy Mária • Akik vállalják ma is, hogy felvegyék a megkereszteltek fehér ruháját. A felvételek a pünkösdisták kiskőrösi bemerítkezésén készültek, 1991 szeptemberében. (Gaál Béla felvételei)
