Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

TISZTELT SZERKESZTOSEG! 1992. január 15.. 7. oldal Kedves Olvasóink! Ismét összegyűlt egy „csokorraraló az Önök nyilvánosságra szánt leveleiből. Közérdekű témákról írnak, aminek külön örülünk. Ezeket olvashatják az alábbiakban. Mint általában, most is zömmel panaszos hangvételű leveleket kaptunk. Olvashatunk egyebek között egy állam­pártihoz hasonlító községi beruházásról, a gyerekek iránti felelősség kérdéséről, a betegek útiköltség-térítésének fonákjáról. (A szerk.) Kesergés Fülöpházáról Én egy 53 éves rokkant — nem nyugdíjas, hanem csak járadékos — asszony vagyok. 1989 márciusá­ban súlyos baleset ért, majd leszá­zalékoltak, 70 százalékos a rok­kantságom. A bal kezem teljesen béna, a bal lapockám leszakadt a derekamra, a bal lábam, bokám szilánkosra tört, azt ki is szedték, a bal belső bokám műtve van, vasak, szegek fogták, a bal lábam a térdem alatt ugyancsak el volt törve, ma is nagyon fáj. Öt-öt oldalbordám ugyancsak össze volt törve, úgy­hogy elég nyomorult vagyok, dol­gozni egyáltalán nem tudok. Mind­ezek mellett állandóan beteg va­gyok, magas a vérnyomásom, a szí­vem se jó, a lábaim vizesek, állandó orvosi kezelés alatt állok. A havi járulékom nem éri el az 5000 forintot. Féljem is rokkant- nyugdíjas. Ezért karácsony előtt el­mentem a fülöpházi polgármesteri hivatalba, ahol a jegyző, dr. Szilá­gyi Rózsa. Kezdtem volna előadni a problémámat, de meg sem hallga­tott. Elkezdett velem kiabálni, hogy most kaptam segélyt. Erre en mondtam, hogy júniusban. Azt vá­laszolta, most szavazták meg, 18-án tették fel postára és ne tagadjam le. Pedig nem kaptam egy fillért sem. Igaz, egy határozatot kap­tam, melyben az áll, hogy decem­ber 16-án szavazták meg, s decem­ber 20-áig van a határidő. December 28-án aláírták, s vé­gül 31-én tették postára és január 2-án kaptam meg a határozatot. De pénzt semmit. Itt a többi asz- szony mind megkapta, de én nem, a szent karácsony alkalmára sem, pedig azt úgy kellett volna. Ö olyanokat segít, akik cseléde­ket tartanak, gépeik, autóik, álla­taik vannak, dolgozni tudnának, meg hasonló... Az ilyeneket, mint én, kineveti, a szemembe meghazudtol. Mikor jól tudja, hogy fel sincs adva az a pénz, még­is rám bosszúskodik. Említette, hogy sokan koldulni járnak. Bocsánat, lehet, hogy van olyan, de mi még egyelőre nem. Én csak részemre, karácsonyra akartam egy kis segélyt, ami a rászorultak­nak kijárna. Szeretném tudni, hogy ilyen esetben kihez lehet for­dulni, mert nagyon becsapva ér­zem magam. Megszavazták de­cember 16-án karácsonyra, és ma már január 9. van és idáig nem kaptam meg a pénzt. De nem is kapom, esetleg ha ezek után ki is küldik, az már nem 1991-re szól, hanem 1992-re. Szerintük csak az a fontos, hogy a határozatot kéz­hez kapjam. Tisztelettel: Dobos Istvánná Fülöpháza, Mező Imre u. 13. Orgovány ilyen gazdag? Impozáns, szép uj iskola épült Or- goványon, akár mennyibe került, éri a pénzt, bár belülről nem láttam, de ondolom, hogy a kornak megfelelő övetelmények szerint készült. Ez mindenképpen jó dolog, a jövő ge­nerációja halával adózhat érte a je­lenkornak. Most építés alatt áll az iskolához tartozó, monumentális tornaterem. Ez már visszatetsző érzést kelt az emberben, több okból. Azt beszélik, hogy az épületóriás, mintegy 15 mé­ter magasságával, 30—38 millió fo­rintba kerül. Nem is tudtam, hogy ebben az inflációs vüágban a község ilyen gazdag. De azt is beszélik, hogy az állam 60 millió forintot adott a községnek, tegye oda, ahova akaija. Hát akkor innen a pénz. Ha elkészül a nagy hodály csarnok, annak fenn­tartásához vajon hozzájárul-e majd az állam? Víz, villany, fűtés, takarí­tás. Nagy pénzek lesznek ezek, főleg a fűtés. Bármennyire hőszigetelt lesz az épület, tonnaszámra fogja nyelni a jó minőségű szenet. Erre ugyan gondol-e valaki? Mindenesetre ez a pártállam beruházásaira emlékeztet. Ami a tornázó gyerekeket illeti, eddig is ott volt az üresen tátongó művelődési ház, amit már az önkor­mányzat főbérletként adott ki, mert nem tudta fenntartani csak ráfizetés­sel. így lassan már üzletház lesz a művelődési házból. Én azt egy szó­val sem mondom, hogy nem kell tornaterem. Igenis szükségeltetik, csak nem most és nem ilyen pénzért és nem ilyen nagy hodály. Már előre elképzelem, hány gyerek fog ott kényszerből tornázni, főleg, ha alig A Petőfi Népe hasábjait olvasva, tu­domásunkra jutott, hogy a Ruvesz ba­jai szövetkezet a központi telepének parkosított telekrészét lakóháznak ál­cázott kocsma építésének céljára kí­vánja értékesíteni. Mint 31 éves szövetkezeti tagok és mint a vagyon felhalmozásában 27 éven át közreműködők, felelősséget érezve, aggódásunkat és felháborodá­sunkat fejezzük ki a szövetkezeti va­gyon felelőtlen, értékvesztéssel való ki­árusítása miatt. Minden reálisan gondolkodó gazda­sági szakember tudja, hogy a telepnek a jelenlegi egységes formában van nagy értéke. Nem hisszük, hogy távlataiban bárki számára vonzó lehet egy beépített kocsma közelsége. A leválasztásnak ezt a formáját tartjuk a legrosszabb megol­dásnak. Több éves huzavona után, az újság és a lakosság által minősített hír­hedt kocsma most a szövetkezet közre­működésével még közelebb kerül a la­kossághoz, az említett közintézmények­hez, nem beszélve a szövetkezet által lesz befutve. A gyerek mar előre ki- tomázza magát otthon a munká­ban, 10 fok felett pedig az udvaron érezné jól magát, nem pedig betonsi­lóban. Nyáron meg ki a csodának van kedve tornatermet látogatni. Is­kolaszünetben üresen fog tátongani. Ennyi az ejgész. Ilyen előzmények után állam bá­csi az önkormányzattal együtt az említett pénzösszeg nagyobbik ré­szét sokkal jobb helyre is tehette vol­na. Hogy hová? Azt is megmondom. Orgovány kisvasút-útkereszteződé- sétól Matkóig, hajói gondolom, 10- 12 kilométer hosszú a kisvasút. En­nek nyomvonalán, vagy emellett, csinos kis műutat lehetett volna ki­építeni. Ez több okból szükséges len­ne. Először is Kecskemétre menet, Jakabszállásnak nem kellene 10, azaz oda-vissza 20 kilométert kerül­ni. Ez személyautónként 2 liter ben­zin megspórolását jelentené. S ugye­bár a kocsikopást is említeni kell, mert az anélkül nem megy. Tény az, hogy sok kocsinál ez sokra megy. A buszjegyek is olcsóbbak lennének (lehetnének). Végül az állam is segí­tene önmagán, kevesebb lenne a fe­lesleges kiadása. Bizonyára a MÁV vezérei örömmel vennék tudomásul, ha az eddig csak ráfizetéses nosztal­giavonatot megszüntetnék. Mert ahogy én évek óta elnézegetem, Kecskeméttől Kiskőrösig minden­egyes, három kocsiból álló szerel­vény öt-nyolc személlyel döcögött, s volt, amikor üresen — pardon, a személyzettel... P. Orgoványról (név és cím a szerkesztőségben) üzemeltetett munkahelyről. Ez a lépés egyszerűen felfoghatatlan. Tudjuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet mindenki számára nehéz pró­batétel, de ahol a vezetés rendelkezik megfelelő szellemi tőkével, szakérte­lemmel, ott a gazdálkodók ma is élnek, a csődbejutás ma sem mindenhol tör­vényszerű. Tőlünk a vezetés nem egy csődtöme­get vett át, hanem stabil tőkével rendel­kező egységet, amit sokkal nagyobb felelősséggel kellett volna működtetni. Véleményünk az, ha a meglévő vagyon gyarapítását nem is tekintik kötelessé­güknek, könnyelmű, felelőtlen elherdá­lása pillanatnyi előny szerzéséért, eny­hén szólva tisztességtelen lépés. Mi a magunk részéről nagyon bízunk a tag­ság józan ítélőképességében, hiszen a törvény végső soron a tagok kezébe adja a döntés jogát. Tisztelettel: Fábián Gézáné nyugalmazott elnök Nagy István nyugalmazott műszaki vezető Miért? Napjában olvasón lapjuk­ban, de hallom a tévében, rádióban is elég gyakran, hogy hány betörés, rablás volt az utóbbi napokban, hány gépko­csit, gázpalackot, videót és egyebet loptak el a zömükben ismeretlen tettesek. Olvasok azután — igaz csak módjával — bravúrosnak neve­zett nyomozásokról is, amikor szupergyorsan elfogják nyomo­zóink a bűnözőket. Utóbb talán gyakrabban hal­lok arról, hogy mennyi a fel nem derített Bűnügy. Ezekkel ugyanis jól lehet bizonyítani, hogy demokratizálódó társa­dalmunkban minden eddiginél több rendőrre , van szükség, és persze, fejlett technikára, hi­szen csak így lehet gátat vetni a növekvő bűnözésnek. Elgondolkodom, mivel min­denütt kevesebb a pénz, nem lehetne-e a „pénz, paripa, fegy­ver” szorgalmazása helyett né­mileg hatékonyabban dolgozni, netán a valódi bűnözőket és nem az állampolgárokat zaklat­ni? Mivel a múltkori országos közúti ellenőrzés során olvas­hattuk azt is, hogy több milliót szedtek be bírság cimén, felme­rült bennem, persze, nem a sza­bálytalankodókat védve ezzel, hogy vajon a rendőr feladata-e a biztosítási díjak, az adók, a benzinárba beépített sápok be- söprése? Esetleg nem lehetne ezek helyett a tényleges bűnel­követőkkel foglalkozni? Meg aztán mit érünk mi az­zal, hogy tudjuk: hol, hányszor törnek be, lopnak és rabolnak? Nem érdekelne-e bennünket jobban, mit tesz és kíván tenni a rendőrség biztonságunk, de­mokratikusjogaink vedelme ér­dekében? Na, persze, mondhatnák, mit szólok én bele mások dolgába, hiszen nem lévén rendőr, nyil­ván mit sem,értek ezekhez a dolgokhoz. Éppen ezért — mint az látható —, amit írtam, azt csupán kérdeztem. Csonka István Kiskunhalas, Bercsényi u. 10. ,, , | . T l , Isten szeme mindent lat •.. Drágul a benzin, evidens, hogy drágul a taxik viteldíja. De ha több ponton is érint az árdrágítás, ez már nem egészséges: a tej, vasút, busz, villamos, szesz, cigaretta, és még sorolhatnám. Vajon hol a ha­tár?! Vegyünk egy átlagkeresetű dol­gozót, aki sok plusz túlórázással sem jön ki a fizetéséből. És ez még csak a kezdet, mert nem említet­tem még a munkanélküliek népes táborát. Viszont a fokozást még el sem kezdtem! Mi lesz a nyugdíjasokkal, a kis­mamákkal és azokkal a hátrányos helyzetű családokkal, akik jóval a létminimum alatt élnek? Ugyan miből, éljenek meg ezek az embe­rek? És akkor panaszkodnak né­pünk „őrzői”, hogy fokozódik a bűnözés. Kérem! Csak kissé elgon­dolkoztam. Az infláció mértéke máris a csillagos ég. A kivonulás már megtörtént, mégis úgy érzem, gazdaságpolitikánk kelet felé húz. Én ökör! Mit is tettem? Elfeledtem egy régi aranyszabályt: ne szólj szám ... De mit is tehetnék, hiszen már régóta fáj a fejem. Talán a pénztelenség az oka. Persze, nem tudhatom, nem volt még tele a zse­bem friss bankókkal. Valami azt súgja, ez az álom egyre távolabbi­nak tűnik. Panaszkodom, de több ezer sóhaj vág szavaimba. Ugyan már! Ez csak „blabla”, hiszen meg­hallgatásra úgysem talál. Bizakodom, mit is tehetnék mást. Hiszem, hogy ebben az új­szülött demokráciában nemcsak az árak, de a fizetések is egyenlő arányban növekednek majd. Majd?! De mikor? Ezt azért még megvárom. A Nap sem menjen le addig! Remélem, a napnyugtára nem kell még éveket várni. Addig is szoritok nektek, sorstársaim. És bízom benne, Isten szeme mindent lát... Hauzer Attila Szabadszállás Vak Bottyán tér 4/14. ji “ PH isplí «. «! * - ‘ **“ ' Az oldalt összeállította: Äapi Miklós Ahol a vízdíj elcsordogál Lapjuk 1992. január 8-ai számá­ban foglalkoztak a vízdíjakkal. Ez­zel kapcsolatban van egy észrevéte­lem. Mint az cikkükből is kiderül, mindenki számára igen magas ez a díj — hogy azt ne mondjam, megfi­zethetetlen—, kivéve az ÉBKM Víz­mű Vállalatot. Hogy ezt mire alapo­zom? A következőkre: 1992. január4-én, szombaton reg­gel észrevettem, hogy az utcán, a ha­zunk előtti szakaszon csőtörés van, mert igencsak szépen folyt a víz. Fél 10-kor a vízmű Izsáki úti portáján az ott szolgálatot teljesítő portásnőnek jeleztem e hibát, aki legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta: men­jek el a Vízmű utcai portához, ott menjek be a vállalat területére, s a hi­babejelentéssel foglalkozó diszpé­csernél tegyek bejelentést. No már­most: a vízóra előtti szakaszon tör­tént meghibásodás javítása a vízmű feladata, ha tehát azt akarom, hogy minél kevesebb víz vesszen kárba, akkor én szaladgáljak egyik portá­ról a másikra. Természetesen ezt nem tettem meg, hanem azt mond­tam a portásnonek: ha én megtet­tem, hogy elmentem és szóltam neki, ő talán megtehet annyit, hogy telefo­non átszól a diszpécsernek és jelzi a meghibásodást. Déltájban, már a városból haza­felé jövet, azért csak megálltam a Vízmű utcai portánál, ahol megtud­tam: a portás jelentette a hibát. Meg­nyugodva hazamentem! Ami ezután történt, megerősí­tette bennem a fent leírt vélemé­nyem, miszerint a vízmű vállalat számára még mindig olcsó a víz, legalábbis, ha nem ő, hanem a fo­gyasztók fizetik. Az történt ugyan­is, hogy sem szombaton, sem va­sárnap nem ért rá a vállalat kijavít­tatni a hibát. Csaknem három na­pig folyt a drága viz, de olyan mennyiségben, hogy az útról teljes­séggel lemosta az addig takarítat- lan, több centiméteres jégréteget, bőven jutott belőle a csatornába, megtöltve vele még az út túlolda­lán levő többméteres árkot is. Csak hétfőn került sor a csőtö­rés megszüntetésére. Nincs hét végi ügyelet a vízműnél? Nem lehet megszervezni azt, hogy ha egy bri­gád nem győzi a hét végi sürgős eseteket, be lehessen vetni másik brigádot, inkább hadd folyjon a víz, majd emeljük a tarifát, a meg­növekedett költségekre hivatkoz­va? Vajon hétvégeken mekkora vízmennyiség folyik el ilyen pazar­ló módon? Nem biztos, hogy csak az ár­emelés az egyetlen lehetőség a gaz­daságos üzemeltetéshez, az ilyen veszteségek megelőzésével is sok pénzt meg lehetne takarítani a me­gyében, ezzel is lehetne csökkente­ni az inflációt. Vagy ez már nem érdeke a vízműnek? Az ilyen esetekért a vízműnek kellene visszafizetnie a lakosság­nak! Szigeti Béla Kecskemét, Fagyöngy u. 39. A jéghalál és a járókelők A kalocsai tragédiával kapcsola­tosan megjelent Jéghalál című, Zsi­ga Ferenc aláírású cikkre szeretnék reagálni. Nagyon csodálkozom azon az állításon, miszerint az említett tra­gédiáért kisebb-nagyobb mérték­ben a járókelők a hibásak. Ennek megcáfolására leírok egy rövidke történetet. Kollégámmal éppen a Vajas hídján keltünk át, amikor azt vet­tük észre, hogy négy-öt gyerek az alig befagyott Vajason csúszkál. Rémülten. ordítottunk rájuk (és nem csak mi), hogy rögtön jöjje­nek föl. Erre ők jót nevettek, s folytatták a csúszkálást. Csak ket­ten voltak, akik tiszteletből (?) vagy félelemből „szót fogadtak”, hogy miután körülbelül száz mé­terre elhaladtunk, ott folytassák, ahol abbahagyták. Ezek után né­hány kérdést szeretnék feltenni: Miért van az, hogy a gyerekek annyira elképzelhetetlennek tart­ják, hogy valaki félti őket, aggódik értük? Vajon ki a felelős azért, hogy ezek a gyerekek így gondol­koznak? Valóban a járókelők len­nének a hibásak azért, ami tör­tént ...? Szakács Lehel Negyvenszállás, Kiss u. 3. Miért a betegeken spórolnak? Szíveskedjék panaszos soraimat le­közölni, mivel sokakat érint. Jó pár éve, hogy a megyei egészség- ügyi szakrendelő felépült Kecskemé­ten, a Nyíri úton. Azóta a betegek 95 százalékát szerintem ide utalják szak- rendelésre. Ez rendben is volna, csak­hogy az útiköltség osztályt ott hagyták a régi SZTK-épületben. (Gondolom, takarékossági okok miatt.) Az idős betegek (a vidékiekről van szó) kivánszorognak a Nyíri úti rende­lőbe, ott délfeléig várnak a vizsgálatra, utána örülnek, ha elérnek valami jár­művet és indulnak hazafelé, mert telje­sen kivannak, nemhogy még a regi SZTK-ba menjenek az útiköltségpapír­ral. így sok rászoruló feléje sem megy, nem azért, mert nem kellene neki az a kis pénz, főleg a kisnyugdíjasoknak. Ezzel kapcsolatban a másik problé­ma az, hogy régebben, ha el is mentünk a régi SZTK-ba, ki is fizették az úti­költséget, igaz, olyan hajlandósággal, mintha saját zsebükből fizették volna. Ez is megváltozott, hiszen rendszervál­tás van itt is most már, s ha el is jut valaki a régi SZTK-ba, ott kell hagyni az útiköltségpapírt és közlik, hogy majd 2-3 hét múlva kiutalják. Én 1991. december 3-án adtam be az útiköltségpapíromat, ma 1992. január 9. van és még mindig nem kaptam meg a kis járandóságomat. Teljesen érthe­tetlen, hogy miért kínozzák még job­ban a betegeket. Van nekünk elég ba­junk enélkül is. Miért a betegeken spó­rolnak? Laczkó Károly rokkantnyugdíjas Tiszakécske, Jókai u. 7. Szövőszék mellett kötött barátság Szánkon még 1988-ban leplezték le a gyulafehérvári Gy. Szabó Béla festő- és fametszőmüvész emléktábláját, annak megörökítésére, hogy a művész több alkalommal tartózkodott a községben az akkori református lelkésznél, Esze Tamás műpártolónál és írónál. Az esemenyen Kányádi Sándor erdé­lyi író is jelen volt és meghívta a szanki- akat Erdélybe, a Hargitába szétnézni. A látogatáskor a szankiak nagyon megszerették a nagygalambfalviakat és munkájukat, az erdélyi székely szőtte­seket is. A napokban a nagygalambfalviak viszonozták a látogatást és eljöttek Szánkra. Elhozták munkájuk eredmé­nyeit, melyeket a közösségi házban ki­állítottak. Megvalósulhatott a szanki­ak álma: a közösségi házban felállított szövőszéken több napon át szőni tanul­hattak a helybeliek. Segített ebben a vendégek közül Nagy Gáborné Gudra Ágnes tiszteletes asszony, aki csaknem 20 éve, és Kádár Dénesné Marosi Irma asszony, aki több mint 30 éve mestere a szövésnek. így mélyül nálunk, szövőszék mellett is, a határainkon túli magyarokkal az őszinte barátság, ami nagyon hasznos lehet erkölcsiekben ingadozó világunk­ban. Bálint István Szánk, Béke u. 70. • Ki mint veti ágyát... Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRÁKON Áram nélkül Közös villanyórája van két albérlőnek Kecskeméten, a Mária utca 12. szám alatt. Föl­di Tibor 200 forint átalányt fi­zet Tóth Józsefnek, akinek a nevén van az óra. így állapod­tak meg. A baj az, hogy Tóth József hónapokon át elmulasz­totta az áramdíj befizetését, s mint ilyenkor szokás, a Démász kikapcsolta az áramot. A vétlen Földiék is villany nélkül ma­radtak, világíthatnak gyertyá­val. A panaszos albérlő méltány­talannak tartja azt az eljárást és kérdezi: a villanyórát ezek után miért nem lehet bekötni csak az ő lakásába, Tóth meg — ha nem fizet — maradjon sötétség­ben. Valóban, miért nem lehet va­lami megoldást találni ilyen esetben.. . * Felhívjuk a figyelmet: napon­ta fogadóórákat tartunk 10-től 12 óráig szerkesztőségünkben. Itt drágább, ott olcsóbb? Nem szoktam venni a fáradságot, hogy szerkesztőségükhöz forduljak bármilyen panaszommal, de a mai napon (január 8.) ebéd után, vásár­láskor az alábbi felháborító eset tör­tént velem, amit el kell mondani. Kecskeméten, a Rákóczi út elején lévő régi villamossági szakboltban vásároltam egy 9 V-os, Sokol rádió­ba való elemet 49 Ft-ért. Mivel na­gyon sokalltam az árát, rá is kérdez­tem a pénztárnál. A pénztáros udva­riasan meg is erősítette ezt. Mivel nem hagyott nyugodni ez az elké­pesztő ár, elmentem az Alföld Áru­házba, ahol ugyanilyen elemet 31,10 Ft-ért vettem. Felháborodásomban visszavittem az elemet a Rákóczi úti szakboltba és visszakértem az árát. A pénztáros vissza is adta, s meg is mutatta az árjegyzéket, ami a pénz­tárban mellette volt. Tudom, hogy szabadáras keres­kedelem van. De az mégiscsak bor­zasztó, hogy egy szakboltban ennyi­vel drágábban adják ezt a kis össze­gű árut. Ne csodálkozzunk akkor azon, hogy el vannak keseredve a kisnyugdíjasok és a kiskeresetű dol­gozók, hiszen állandóan becsapva érzik magukat és nem is kicsit. Amennyiben idejük és lehetőségük volna utánanézni konkrétan ennek az esetnek és válaszolnának újság­juk olvasói rovatában, nagyon meg­köszönném. Gondolom, más olva­sóknak is vannak hasonló tapaszta­latai, ami elkeserítő dolog. Tisztelet­tel: Egy „névtelen”, rendszeres olvasójuk Névtelen levelét—őszintén szólva —csak azért közöljük, hogy a nyilvá­nosság előtt válaszolhassunk az Ön és mindannyiunk hasonló problémájá­ra. Ön is tudja, mint írja, szabadáras lett a magyar kereskedelem. így hát nem tehetünk mást, le kell szoknunk arról a sablonról, amire évtizedek alatt rászoktattak bennünket, hogy tudniillik a gépkocsitól lefelé a gom­bostűig mindent mindenütt egyforma áron vásárolhattunk. Ma már ki kell puhatolni, hol, mi olcsóbb, mely üzle­tekbe érdemesebb járni. Nem új ma­gyar találmány ez, benne van a kon­kurencia fogalmában, legfeljebb ne­künk ma még kissé szokatlan. Az Ön konkrét esetének ezért nem nézünk utána. Hiszen akkor rengeteg áruval kapcsolatban ugyanezt tehetnénk. (A szerk.) Kocsma lesz a Ruvesz-telepen? NAPJAINK HUMORÁBÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents