Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

8. oldal. 1992. január 15. PETŐFI NÉPE VOLT, AKI FUTÓVERSENYT NYERT Reménykedhet a magyar újszíves Beszélgetés az orvoscsoport vezetőjével • A szívátültetés kritikus pontja a szervezés. Ha megvan a donor, azonnal hozzá kell kezdeni a munkához. Az első magyar szívátültetést végző orvoscsoport vezetője, dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár, a Szív- és Érsebészeti Klinika igaz­gatója exkluzív interjút adott az MTI-Press munkatársának a mű­tét hátteréről, tudományos, orvosi és emberi vonatkozásairól. _— Professzor úr, egy héttel az Ön által végrehajtott első magyar szívátültetés után, milyen állapot­ban van most a beteg? '— Megfelelő az állapota, pénte­ken volt egy komolyabb szívbiop- sziás vizsgálat. A mintavétel ered­ménye nem utal kilökődésre. Az első két-három nap volt a legkriti­kusabb, de szerencsére gyors kilö­kődés nem lépett fel. — Az első, Christian Barnard ál­tal végzett műtéthez viszonyítva, mennyivel könnyebb ma szívátülte­tést végezni? — Akkor még sok ismeret nem állt rendelkezésre, és a technika, bár kidolgozott volt, kutyákon kí­sérleteket végeztek, de az ember immunrendszerének ismerete még nem volt ilyen magas fokú, hiszen a szívátültetés alapvetően immu­nológiai kérdés. Műtétileg ennél jóval komolyabb és egyszerűbb operációk is vannak. Az általunk végzett műtét egy kicsit nehezebb volt az átlagosnál, mert a szívet szabni kellett. A főütőér, a tüdőve­rőér át van vágva, de a pitvarok és a sövény hátsó fala megmaradt. A donor szivét is ehhez kellett ki­szabni, a pitvarokat és a sövényt egyesíteni. — Milyen szívbetegségekben al­kalmazható a szívátültetés? — Szívátültetés azoknál a bete­geknél jön szóba, akik a szívbeteg­ség végső szakaszában vannak, akiknél a szívizom-károsodás olyan fokú, hogy a szívpumpa funkcióját, gyógyszeres kezelés el­lenére, már alig tudja ellátni, s akik­nek várható élettartamuk fél és egy év alatti. Ezek lehetnek veleszüle­tett vagy szerzett szívbetegségek, amelyeknél a koszorús erek átjár­hatósága áthidaló műtétekkel sem biztosítható, és a veleszületett szív- betegségek szűkebb körében, olyan elhanyagolt esetekben, amikor nem került sor időben szívműtétre. — Milyenek a szívátültetéses be­tegek életkilátásai? — Drámai változást hozott a 980-Cyclosporin nevű gyógyszer alkalmazása. Ez az egész immun- rendszerre hat, és ma már az egyé­ves túlélés esélye 80 százalékos, és az ötévesé meghaladja a 60 száza­lékot is. — Mi volt az a döntő szempont, ami eldöntötte, hogy Schvartz Sán­dor legyen az első hazánkban, aki­nek testébe idegen szívet ültessenek be. — Ennek az a háttere, hogy négy beteg volt a várólistánkon, és az adott donorra ő volt a legmegfele­lőbb. — A donort mikor kezdték vizs­gálni szervátültetésre való alkal­massága szempontjából? — Amikor az erre jogosult bi­zottság megállapítja az agyhalál be­következését, és ezután kapunk jel­zést és készülünk fel a szerv fogadá­sára. A nehézséget az okozza, hogy legfeljebb négy óra áll rendelkezés­re az átültetésre, és csak fiatalabb személyek alkalmasak szívdonor­nak. Átmeneti műszerekkel rövid ideig életben lehet tartani a beteget, amíg megérkezik a beültethető szív. — Milyen életkilátásai lettek volna Schvartz Sándornak szívátül­tetés nélkül? — Egy éven belül meghalt vol­na, de lehet, hogy előbb. Szeptem­ber óta súlyos, ágyhoz kötött álla­potban volt. — Az egész országban körülbelül hány olyan ember van, akin ez a fajta műtét segítene? — Pontos számot nem tudok mondani, de a statisztikák szerint Magyarországon körülbelül, ha minden esetet ismernénk, 100 em­ber lehet, de a mi nyilvántartá­sunkban jelenleg három beteg van, aki erre a műtétre vár. — Hány orvoscsoport van az or­szágban, akiknek jogosítványa van, illetve a feltételek rendelkezésre áll­nak szívátültetéshez? — Több évvel ezelőtt mi kezd­tük ezt a munkát, ismereteim sze­rint Szegeden dolgozik még hason­ló csoport, de mi jobb infrastruk­turális körülményekkel rendelke­zünk. A szívátültetés kritikus pontja mindenképpen a szervezés. A szervkivevő csoportok jelzik, hogy ha van egy agyhalott, és fel­ajánlják a mi kritériumainknak megfelelő szervet. — A beteg saját immunrendsze­rének működése gyógyszeresen gyengítve van. Hogyan védekezhet így a saját magában lévő vírusokkal szemben ? — A kilökődés és a fertőzés ve­szélyét kell mindig egyensúlyban tartani, s ez az egyensúly most megvan. De hogy mikor lép fel egy nem várt fertőzés, azt nem lehet tudni. De gyógyszerek adagolásá­val igyekeznek ezt a veszélyt távol­tartani. — Hogyan készült fel professzor úr, a sokévi gyakorlaton túl, erre a típusú műtétre? — Végigéltem egy egész korszak kudarcait é$ sikereit, és amikor a szívátültetési programot meghir­dettük, az intézet sebészei kirajzot­tak, és valahol külföldön, egy-egy orvoscsoport tagjaiként gyűjtöttek tapasztalatokat. — Miért veszi körül még ma is misztikum a szívátültetéseket? Eset­leg tisztázatlan etikai problémák vannak a szívátültetés körül? —A magyar jog rendelkezései eb­ben a tekintetben igen modernnek, előremutatónak mondhatóak, nin­csenek akadályai a donorszerv igénybevételének — hacsak valaki magával hordott donorkártyával egyenesen nem tiltja meg szerveinek felhasználását. —Hogyan készítettékfel a beteget pszichikailag erre a műtétre ? —Nyilvánvaló, hogy sokkal több lelki előkészítésre van szükség. Fel kell világosítani a beteget a lehetősé­gekről, és meg kell nyerni a beleegye­zését, mint bármely más műtétnél. Sokan visza is léptek, és meg is hal­tak, nem vállalták a műtétet, hiszen gyakran, ha valami új kezdődik, sen­ki sem szívesen akar az első lenni, de mindenképpen a beteg dönt. — Elképzelhető, hogy munkaké­pes lesz az újszíves beteg? — A szívátültetésen átesettek ál­talában jól rehabilitálhatóak, volt, aki versenyfutást is nyert az új szívé­vel, és teljes értékű életet élhetett. Dürr János AUTÓSZENZÁCIÓ: Az amerikai „spórkocsi” A General Motors, a vi­lág legnagyobb autógyá­ra, új négykerekű csodák­kal rukkolt elő: három „spórkocsivai” — azaz rendkívül kis fogyasztású járművel —, melyek alig több, mint két liter benzin­nel is elfogadható sebessé­get érnek el. A három fürge paripa közül a legtöbb jót az Ultralite nevűről hallani, amely leginkább egy holdbéli járműhöz ha­sonlít. Jobb és bal olda­lán egy-egy szárnyas aj­tó, hátsó kerekeit pedig teljesen elrejti a karosszé­ria. Az igazi szenzáció a fogyasztás: az Ultralite 80 kilométeres sebesség­nél csak 2,3 liter benzint fogyaszt kilométeren­ként. A háromhengeres, 1500 köbcentiméteres autócsoda egyébként a kétüteműek egyre szű­kebb családjába tartozik. Végsebessége 200 km/ óra, sőt, annál is több. A kocsit a General Mo­tors három év múlva akár szériában is tudná gyártani. A másik kocsi a Ponti­ac Salsa, amely 100 kilo­méterenként 5 litert fo­gyaszt. A harmadik az Oldsmobile: 231 lóerős motorját már számítógép navigálja. Fogyasztása 8 liter/100 kilométer. Ferenczy Europress Tolerancia szükséges A pozsonyi Národná Obroda hétfői számának cikkírója szerint a szlovák állami önállóságot célzó természetes fejlődési folyamatban a szlovákiai ma­gyar kisebbség autonómiára törekvő szándékait toleránsabban kell megközelíteni. A cikkíró kifejti, hogy az európai integrálódás feltételei között a szlovákiai magyarok is érthető módon törekednek a saját nemzeti egyenjogúságra és kisebbségi jogaik védelmének alkotmányos ga­ranciáira. Zavarónak találja, hogy a szlovák politi­kai színtéren sokak csak a csehszlovák államszö­vetség fundamentalista pártolóit tekintik a demok­rácia őszinte híveinek, miközben a Szlovákia egyenjogúsítását szorgalmazó politikai erőket egy csoportba sorolják a mindenkori totális ideológiák képviselőivel. Ebben az „időszerű kontextusban” tartja figye­lemre méltónak Duray Miklósnak a magyarországi lapokban a közelmúltban megjelent nyilatkozatait, különösképpen azt az „előjelzést”, amely szerint „Szlovákia a nemzetközi politikában rövidesen ön­álló államként fog fellépni”. KÜLDJÖN EGY SZTORIT Fő az éberség... Nándi barátom és felesége, Joli nagy motorosok. Nemrég egy va­sárnap történt, hogy jöttek Tőser- dőről, és a motort leállították a közismert presszó előtt, nem véve észre a végzetet... A közeli hirde­tésoszlop mögül egy éber rendőr őr­mester figyelte csendesen az esemé­nyeket. Barátaim, kifagyva az úttól, ru­mosfeketét ittak, kísérőnek konya­kot! Őrmesterünk a presszó üvegfa­lán keresztül figyelte őket. Mikor kijöttek és a motorhoz mentek, az őrmester hirtelen Nándi elé toppant: — Ön alkoholt fogyasztott! —- Igaz, de bocsánat, őrmester úr, itt lakom a közelben. Innen már úgyis gyalog akartam tolni a mo­tort . . . Azzal el is indultak gyalog, men­tek pár lépést, azután Nándi villám­gyorsan bepöccentette az MZ-t, Joli pedig felugrott a hátsó ülésre, szoknyájával letakarva a rendszá­mot és elsepertek. Az őrmester hosszan bámult a száguldó motor után, majd félhan­gosan maga elé dünnyögte: „A kur­va életbe! Hát nem itt kukkolok egy negyedórája a presszó előtt, s elfe­lejtettem felírni a rendszámot. Farkas Kornél Kecskemét Buszon Még a buszkalauzos időkben történt, úgy a ’70-es évek elején. Naponta utaztam végállomástól végállomásig. Beállt a busz, előve­szem a bérletet, felszállók, felmu­tatom a kalauznak, zsebre vágom és ha van szabad hely, leülök. így ment ez nap mint nap, reggel, este, már vagy tíz éve, még az egyik hónap elején elutaztam, és csak a hónap utolsó néhány napját töltöt­tem ismét a városban.. Erre a né­hány napra már nem váltottam bérletet, így felszálláskor'a kétfo­rintos tarifát rendes szokás szerint a kalauz melletti perselybe dob­tam; mint mindenki más, ha bérlet nélkül utazott. Egyik reggel, mint később kide­rült, a szokásosnál is szórakozot- tabb voltam. Beállt a busz, elő a kettest, felszállók, felmutatom a kalauznőnek, majd zsebre vágom és leülök. Egy idő után észreve- szem, hogy a kalauznő figyel. Na és? Gondolom, tetszem neki. Nem ő az első, aki rajtam felejtette a tekintetét, és egy barátságos mo­sollyal értékelem kitüntető figyel­mét. De ő továbbra is merev tekin­tettel ül a hivatalában, akár egy sóbálvány. Hűm! Úgy tűnik, ez kissé más, mint az előző kolléga­női. Ha néz, hát csak nézzen! Gyö­nyörködje ki magát! Engem nem zavar! A busz haladt tovább, közeledik a végállomás, de az én kalauznő­met mintha kígyó bűvölte volna el. Te jó ég, a kettes! szakad rám a gyanú. Óvatosan megtapogattam a zsebem: a kettes ott lapult. Országh Sándor Kecskemét Szabad kéz Akiről szó lesz, már kb. 15 éve nincs közöttünk. Csak ha ezt az esetet elmesélem. Akkor látjuk őt magunk előtt. Maris néni a tanyájáról beköltö­zött a faluba a gyerekeihez. Sokat kerékpározott. A gyerekei, gondo­lom, figyelmeztették, ha elfordul jelezze a kezével. Hát a szabály az szabály, gondolta a Maris néni. Az elfordulás a következőképpen tör­tént: Maris néni az utcasarokhoz kö­zeledve jól láthatóan kitette a bal kezét. És elfordult jobbra. Megkérdezték tőle: — Maris né­ni, miért a bal kezét tett^ki, mikor jobbra fordult? — Tudod, fiam — felelte —, a bal kezem volt szabad. A jobb ke­zemmel a kormányt kellett fog­nom. Frittman Istvánná Soltvadkert Ahová az út visz Képzeljenek el egy 50 év feletti, idős, de morgós bácsit, aki frissen elvégzett jogosítvánnyal Pestre ké­szül a feleségével vásárolni. A fele­sége, félve ugyan, de mégis beült mellé a kocsiba, hiszen mégiscsak a férje. A bevásárlás megtörtént és hazafelé indultak. Az útvonal az E5-ÖS autópálya lett volna. Már elhagyták Budapestet, amikor fél­ve megszólalt a feleség: — Gábor, mi a Balaton felé megyünk! Az öregúr mérgesen visszaszólt. Tu­dom, de nem tudok megfordulni! A jelige: „Megtörtént” Vikiké Ez a kis történet azt meséli el, amikor rádöbbentem, hogy a ki­sebbik lányom is egyéniség. Viki lányom harmadik születésnapja fe­lé haladva, karácsony második napján meglátogattak bennünket a szomszédok, két gyermekükkel. Magukkal hozták megmutatni az ajándékba kapott felhúzós és mor­gós játékkutyát. A hosszú ünnepi sorozat kislányom idegeit is megvi­selte, ezért este 9 óra tájban ágyba tessékeltük. Ő nem akarta abba­hagyni a „jézuskázást” amit azzal nyomatékosított, hogy a pont út­ban lévő morgós játékkutyába ha­talmasat belerúgott. Mikor már fe­küdt az ágyában mind a két és fél évével, fölé tornyosultam (meg­jegyzem: borzasztó látvány lehet­tem) és megkérdeztem az előbb le­zajló incidenssel kapcsolatban: — Mi vagy te, ember, vagy állat? — A válasz nem késett: Vikiké. Szabó László Kecskemét Két történet Az 1991. december 18-ai szá­mukban közzétett, küldjön egy sztorit felhívásukra, én két meg­történt esetet küldök, helyesebben írok le önöknek. Az ország egyik belgyógyásza­tán feküdt egy középkorú cigány­ember, kivizsgálás céljából. Mikor szívkatéterezésre vitték, a műtős elfelejtette a kellő helyen a szőrte- lenítést elvégezni. A műtőben ezt látva, a doktornő felháborodva el­kapta a cigány nemi szervét, kissé megemelve elkezdte borotválni. Két-három húzás után megszólal a cigány. Tessék elengedni, nagysá­ga, megáll az már egyedül is. A régi szép időkben az egyik parasztember hétvége lévén elment egy kicsit szórakozni. Olyan jól si­került neki, hogy késő éjszaka ért haza, jócskán leittasodva. Kicsi parasztháza volt a bácsinak, benne egy berakott kemencével. Annak padkájára gyékényből font szakaj­tók voltak elhelyezve, benne kü­lönböző tárgyakkal. Mivelhogy a bácsi jócskán éhes lévén, gondolta, hogy az asszony megint sütött pis­kótát és az egyikben az van elhe­lyezve, hogy ki ne hűljön. Fogta magát és hozzálátott a sütemény­evéshez, már amennyiben lehetett látni a kisablakon keresztül beszű­rődő holdfényben. Már a harma­dikat eszi, amikor a csoszogásra felébredt a neje és felháborodottan kérdezi: Ember, te mit csinálsz? Válasz: eszem a piskótát. Erre azt feleli az asszony. Eszed ám az apád nem tudom, mijét, abban a szakajtóban naposcsibék vannak, a piskóta a másikban van. Fodor Lajos Dunapataj Malinovszkij csirkecombja 1945. január 28-án, reggel a vér­tesi hegyekben még dúlt a háború, és én ott harmadmagammal 8 óra körül fogságába estem az orosz hadseregnek. Átkutatás és leszere­lés után egy géppisztolyos orosz katona bekísért bennünket a leg­közelebbi faluban, Szár községben lévő hadtestparancsnokságra. Hosszú parasztház volt. Az udvar­ról beléptünk a konyhába. A konyhában egy fiatal falusi ma­gyar asszony főzött az orosz tábor­noknak és a tolmácsnak. Rendkí­vüli jó tyúkpörköltillat volt, ami akkor éppen forrt. Ebből a kony­hából nyílt egy ajtó a szobába. Amikor ezen az ajtón kijött a tol­mács, megláttam bent a szobában egy jó erős testalkatú, kissé poca­kos tábornokot, kék színű csizma­nadrágja oldalt kb. 5 cm széles pi­ros szövettel végig bevonva. A tol­mács mondta: egyenként ki le­szünk hallgatva, melyik ezred, me­lyik század, melyik szakaszbóLya- lók vagyunk. Tessék! Az egyik be­jöhet. Az egyik bajtársunk bement. Mi ketten a másik bajtárssal ott maradtunk a konyhában. A fiatal- asszony krumplit hámozott, tette a dolgát. Én, aki kiéhezve, félig át­fagyva, térdig érő hóban jöttem be a hegyekből 21 évesen, felvettem a lábos fedelét. Maga mit főz? Erre én kivettem egy combot kézzel a lábasból és kezdtem lerágni a félig főtt tyúkhúst. Jaj! Mit csinál ma­ga? Maga nem tudja, hogy ezek milyen veszettek, szigorúak, ezek rögtön lőnek, ha ok van rá. Akkor vettem észre magam, ennek fele se tréfa. Gyorsan lerágtam még a ma­radék húst, a csontot pedig azon­nal beledobtam a sparheltbe, a pa­rázs közé. Hogy a tábornok észre- vette-e, hogy hiányzik egy comb, vagy hogy hány combja lehet egy tyúknak, az ebéd közben, nem tu­dom. Szerencsére, megtorlás nem történt. Később tudtam meg, hogy en­nek a szovjet tábornoknak Mali­novszkij volt a neve. Az én hadi­fogságomnak aztán Sztálingrád­ban lett vége. Katzenbach József Soltvadkert NE HAGYJA ABBA! Továbbra is kérjük olvasóinkat, bogy érdekes, humoros, velük vagy ismerőseikkel megtörtént eseteiket írják meg lapunknak. A legjobba­kat folyamatosan közöljük és hono­ráriumban részesítjük. (A szerk.) HAVEL TISZTÁN AKAR LÁTNI. „Felülvizsgálják Benes rendele­téit” cím alatt a pozsonyi Új Szó hétfői száma beszélgetést közöl Huncik Péterrel, Václav Havel em­berjogi kérdésekben illetékes ta­nácsadójával, aki az interjúban be­számol az elnök kezdeményezésére létrehozott jogászbizottság eddigi munkájáról. Ez a bizottság az 1945—1948 között született elnöki dekrétu­mok felülvizsgálására hivatott. A dekrétumok annak idején a ki­sebbségek jogfosztását és vagyon­elkobzását szentesítették. A tanácsadó szerint a bizottság első, január 7-én megtartott ülésén tisztázta a saját feladatait. Külde­tése szerint arra hivatott, hogy ki­zárólag jogi szempontok szerint vizsgálja felül mindazon elnöki dekrétumokat, amelyek bármilyen módon sérelmet okoztak a Cseh­szlovákiában élő kisebbségeknek. — Amennyiben a szakemberek jog- és kisebbségellenesnek tartják^ majd a rendeleteket, jogi lehetősé­geket ajánlanak az elnöknek a sé­relmek helyrehozására. A köztár­sasági elnök ennek alapján dönt majd, hogy milyen politikai lépése­ket tesz — mondta Huncik Péter. Közölte azt is, hogy a négytagú jogászbizottság munkájának segí­tésére a kisebbségi politikai moz­galmak egy-egy parlamenti képvi­selőjéből álló tanácsadói testületet is létrehozzák — azzal a szándék­kal, hogy „háttéranyagokat gyűjt­sön, konzultáljon a jogászbizott­sággal, és tolmácsolja a kisebbség véleményét a kérdéskörről”. Arra a kérdésre, vajon miként vélekedik arról, hogy a bizottság létrehozásáról eltérőek, eseten­ként kételkedőek a vélemények, sőt, sokan az egészet csak kam­pányfogásnak minősítik, a taná­csadó azt válaszolta: — Nem le­het kételkedni az elnök szándé­kának őszinteségében. Ha ez vá­lasztási húzás lenne a részéről, rossz taktikai lépésnek bizonyul­na, hiszen a több mint negyven évvel ezelőtti események tisztázá­sával nagy kockázatot vállal ma­gára.

Next

/
Thumbnails
Contents