Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 02. szám
Több száz vegyi cikk megdrágult JANUAR 6-ÁTÓL VÁLTOZIK A BENZINÁR Az emelés mértékét még számolják Kalocsán forgalom- csökkenéssel számolnak Január 2-ától megdrágult számos fogyasztási cikk. Főként a vegyi árukért kell többet fizetni, men a Caola gyár megemelte árait. így például a BIP öblítő 31,30 helyett 40 forintba kerül, az 500 grammos mosókrém pedig 69 helyett 83 forintért árulják. Megdrágultak az Ultra mosóporok, egyes habfürdők, szappanok, fogkrémek, samponok és hajlakkok is. Az áremelés több száz kozmetikai és háztartási terméket érint. Ezenkívül néhány százalékkal többet kell fizetni például a Szobi szörpökért. Egyes tokaji borok viszont jelentős mértékben, 40-50 százalékkal drágultak. Hamarosan újabb áremelések is várhatók, miután megszűnt a tej és a vaj fogyasztóiár-támogatása. Egyelőre azonban nem ismeretes, hogy a tejipar milyen mértékben növeli a tej és a tejtermékek árait. Ismét csúcsforgalom a határokon Péntektől ismét csúcsforgalom lesz a határállomásokon, miután visszatérnek a nyugat-európai országokba főként a török és a jugoszláv vendégmunkások. A határőrségi szóvivő elmondta, hogy mintegy 300-400 ezer tranzitutassal számolnak. Érkezésük péntektől várható a jugoszláv és a román határszakaszon. Péntek délutántól, s főként szombattól óriási forgalom lesz kifelé a nyugati határállomásokon. A szóvivő szerint egyes időszakokban fennakadások is előfordulhatnak, mivel a jugoszláv és a román határállomásokon a vízumkiadás miatt torlódás várható. Ki lőtt Baján Meg nem erősített információink szerint tegnap egy szolgálati fegyverből lövés dördült Baján. Mivel hírzárlat miatt további információkat nem sikerült szereznünk «-■ az eset részleteire holnapi számunkban térünk vissza. Támogatás a szabadultaknak Hatvanöt börtönből szabaduló személy — összesen 476 ezer forint támogatást — kapott az év utolsó napjaiban „a szabadságvesztésből szabadultak társadalmi beilleszkedését támogató” alapítványtól. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által szervezett alapítvány kuratóriumának tájékoztatása szerint decemberben 105 segélykérelmet bíráltak el. Az alapítvány — a rendelkezésre álló viszonylag szerény pénzügyi lehetőségéből — a legrászorultabbaknak 5, illetve 10 ezer forint segélyt adott. A börtönökből szabadulok között egyre több a hajléktalan, a teljes létbizonytalanságba kerülő személy. v_ ____________J A budapesti tömegközlekedés tarifaemelését követően a vidéki árakban is jelentős változás várható. A Kunság Volán működési területén lévő városok többsége a napokban kapta meg azt az anyagot, amelyben a vállalat 30-50 százalékos áremelésre tesz javaslatot. A helyi tömegközlekedési eszközök díjtételei az önkormányzatok és a közlekedési vállalatok közötti alkuban alakulnak ki. Szinte biztos, hogy a városok az alacsonyabb emelés mellett foglalnak állást, ám az is valószínű, hogy ez esetben a Volán Vállalat a gazdaságos üzemeltetés érdekében ön- kormányzati támogatásért folyamodik.. A végső döntést, várhatóan még február hónapban, a helyi képviselő-testületek hozzák. A kalocsai önkormányzathoz intézett javaslat szerint a vonalas bérlet 320-ról 420 forintra, az össz- vonalas bérlet 420-ról 640 forintra emelkedik. A tanuló- és a nyugdíjasbérletet 60 forinttal javasolják megemelni. A szakemberek a drasztikus áremelést az energiaárak emelésével, a munkanélküliségből adódó utaskieséssel, és a buszt fölváltó kerékpáros- és gyalogosközlekedés megnövekedésével indokolják. Véleményük szerint mintegy 10 százalékos forgalomkiesés várható, ami jelentős bevételkiesést jelent. Zs. F. FELLÁZADTAK A KIUTASÍTOTT KÜLFÖLDIEK Negyvenezren engedély nélkül A rendőrség a jövőben csak nagyon kivételes esetben ad ki külföldieknek tartózkodási engedélyt, illetve engedélyezi a tartózkodás meghosszabbítását — közölte csütörtökön Suha György rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy becslések szerint mintegy 40-50 ezren tartózkodnak engedély nélkül Magyar- országon. Indoklásul elmondta, hogy a kivándorló orosz zsidók ellen elkövetett terrormerénylet után fokozottan ellenőrizték a hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárokat. Ennek során kiderült, hogy sok százan hamis papírral, illetve lejárt engedéllyel tartózkodnak nálunk, s jó néhányuk ellen eljárás is folyik különféle bűncselekmények elkövetése miatt. Az ellenőrzés során még egy külföldi kft. ügyvezető igazgatója is a horogra akadt, aki éppen a Váci utcában váltott valutát. Néhány nap alatt 350 külföldi ellen kellett eljárást lefolytatni. A szóvivő elmondta, hogy az engedély nélkül hazánkban tartózkodó külföldieket egy Kere- pestarcsán kialakított táborban gyűjtik össze, ahonnan a határig viszik őket, hogy bizonyosak legyenek távozásukban. A kiutasított külföldiek egy része a napokban egyébként fellázadt a táborban, s ezért a Rendőri Ezredet kellett kivezényelni a rend helyreállítása érdekében. (MTI) Magánkézben a Kner Nyomda Gyomaendrődön az év első munkanapján, csütörtökön munkásgyűlésen mutatkoztak be a Kner Nyomda új tulajdonosai, akik az eredeti kikiáltási árnál 150 százalékkal nagyobb összegért vették meg az ország talán leghíresebb könyvnyomtató üzemét (a vásárlási árat üzleti titokként kezelve nem közölték a sajtó képviselőivel a gyűlés előtti tájékoztatón). A „Láng”, a „Sorger-Kolon” és a „Viktória” könyvkiadóknál tevékenykedő nyolc kiadói üzletember magánszemélyként együtt pályázott a gyomai Kner Nyomdáért, amelyet egyedüli pályázóként meg is szereztek. A „Gyomai Kner Nyomda Kft.” részvényeiből harmincnyolc dolgozó is vásárolt. A gyomai officina egyébként azzal a kikötéssel kelt el, hogy az itteni hagyományosan míves könyvnyomtatást az új tulajdonosok nem szüntethetik meg. Erősödő ellenzék Kubában Az új év Kubában minden bizonnyal a politikai ellenzékkel folytatott harc jegyében fog zajlani — állapították meg hírügynökségek abból a tényből kiindulva, hogy az év első napján a minden korábbinál vékonyabbra karcsúsított pártlap — az egyetlen napilap — teljes terjedelemben közölte Carlos Áldana pártvezetőnek azt a beszédét, amelyet a kubai parlament december végén tartott ülésszakán mondott el. A pártvezető egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy Kubában minden politikai ellenzéki csoportot, személyiséget — helyi szó- használattal: ellenforradalmárt — külföldről irányítanak, az ellenzék tevékenysége mögött az amerikai titkosszolgálat, a CIA áll. Áldana szerint Kubában minden 10 ezer lakosra egy másként gondolkodó jut, a szervezettnek nevezhető csoportok száma mintegy 50-re tehető. Új családsegítő központ Kecskeméten Új családsegítő központ nyílik Kecskeméten a jövő héten. Az ünnepélyes átadásra hétfőn, délelőtt 9 órakor kerül sor, az Egressy u. 5. szám alatt. A Táncsics és az Irinyi úti központok mellett a harmadik intézmény főleg a város déli, délnyugati részén élő hátrányos helyzetű családok gondozását, szociális támogatását végzi hamarosan. Vámpróba — pénzért Sok teherautón látható a TI R jelzés. Ez azt jelenti, hogy a jármű megfelel a nemzetközileg szabott vámnormáknak is, tehát vámzárás után rakterébe semmit sem lehet betenni és semmit sem lehet onnan kivenni. Azt a vizsgálatot, amelynek eredményeként a TI R jelzés viselésére szóló okmányt kiadták, december 31-éig térítésmentesen végezték el a vámhivatalok. 1992. január l-jétöl kérvény alapján, 2000 forint befizetése ellenében végzik a vámpróbát, és az engedélyt a helyi hivatalok javaslata alapján adja ki a megyei parancsnokság. A nemzetközi alkalmassági vizsgálat alapján két évre szóló TIR-jelzés-viselé- si engedélyeket bocsátanak ki. Kórházi torzsalkodások Halason Doktor írta a beteg levelét? Dr. Hoffmann Ágnes elmondta amit tudott, s akik hallották, továbbadták. így ma is beszédtéma Kiskunhalason, hogy mi is történt valójában a kórházban, még a karácsonyi ünnepeket megelőzően azon az értekezleten, amelyen a polgármester is részt vett. Mint ismeretes, kórlapok kerültek a Halasi Tükör szerkesztőségének birtokába, egy olyan, kezelt beteg által írt levél mellékleteként, amely dr. Csikós Ferencre, az általános sebészeti osztály vezető főorvosára tesz panaszt. Az eset nyomán dr. Kövecs Gyula orvos igazgató felfüggesztette állásából a főorvost, s ügyészségi feljelentést tett amiatt, hogy szolgálati titkot képező adatok illetéktelen kézbe kerültek. Az kevéssé ismert, hogy az ügyészség a nyomozást megtagadta, mivel szolgálatititoksértés nem történt — hisz a kórház iratkezelési szabályzata az említett kórlapokat nem minősíti szolgálati titoknak —, de foglalkozott az üggyel, s felvetette: alapos a gyanú, hogy dr. Papp László sebészorvos fegyelmi vétséget követett el, mert a gyógykezelt személy állapotáról adatot csak a beteggel, s annak hozzátartozójával szabad közölni. (Folytatás a 3. oldalon) A jugoszláviai tűzszünet esélyei Cyrus Vance, az ENSZ főtitkárának különmegbízottja csütörtök délután Szarajevóban találkozott a szövetségi hadsereg és a horvát erők képviselőivel, hogy a fegyveres ösz- szecsapások leállítását és az ENSZ- kéksisakosok telepítését előirányzó 15. tűzszünet részleteiről tárgyaljanak. A Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése szerint Alija Izetbegovic, Bosznia-Hercegovina elnöke a Vance-szal lezajlott megbeszélése után közölte, a 15. tűzszünet pénteken délben lép életbe. A Vance-terv előírja, hogy demili- • tarizáljanak minden térséget, ahol harcok folynak és biztosítsák a mintegy 700 ezer menekült visszatérésének feltételeit. Öt forint tíz fillérrel lesz magasabb a fogyasztási adó minden liter benzinben. Hogy ez pontosan milyen mértékű áremelést jelent a benzinkutaknál, ez valószínűleg ma derül ki. Az ólomtartalmú benzinek esetében a fogyasztási adó 33 forint 20 fillérről 38 forint 30 fillérre nő április 30-áig. Május 1-jétől a fogyasztási adó tovább emelkedik, literenként 42,40 forintra. A ólmozatlan benzin adója 30 forintról 33 forint 60 fillérre nő az első lépcsőben, és literenként 37 forint 50 fillérre május 1-jétől. A gáz- és a tüzelőolaj fogyasztási adója 19 forint 40 fillérre nő április végéig, május 1- jétől pedig 20 forint 40 fillér lesz. A Magyar Olajipari és Gázipari Rt. illetékese közölte: a kedvező világpiaci árak miatt valóban számításokat végeznek arról, hogy a cég a megemelt adóból mennyit képes kompenzálni. Ennek mértéGrúziában az ellenzék átvette a hatalmat 24 óra haladék az elnöknek Grúziában az ellenzék átvette a hatalmat. Egy katonai tanács, élén Tengiz Szigua volt kormányfővel éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a fővárosban, s egyben 24 órát adott a másfél hete a parlament épületében magát elbarikádozott Zviad Gamszahurdia elnöknek a megadásra. A grúz ellenzéknek a helyi tévében csütörtökön elhangzott nyilatkozatát a Reuter és az AFP hírügynökség ismertette. A grúz fegyveres ellenzékiek megpróbálják elszigetelni a parlament épületét, s lezárják az oda vezető utakat. Az AFP szerint csütörtökön a harcok hevessége valamelyest csökkent. Tbiliszi híresztelések szerint Gamszahurdia agyonlövetett több környezetéhez tartozó, s őt bíráló személyt. Köztük van állítólag Nodar Georgadze volt védelmi miniszterhelyettes és a Szabad Grúzia Kerekasztal kormányzati tömörülés egyik parlamenti képviselője, Dzsemal Koletiani. A hírt más forrásból nem erősítették meg. Tbiliszi hivatalos forrás szerint a grúz polgárháború eddig 58 emberéletet követelt, a sebesültek száma pedig meghaladja a 340-et. Egyes becslések szerint az áldozatok száma ennél magasabb. Felújítják a MÍG—21-eseket Várhatóan mintegy 15-20 MÍG—21-es vadászgép elektromos rendszerét újítják fel abból az 1,1 milliárd forintból, amelyet pótlólagosan szavazott meg az Országgyűlés a honvédelmi költségvetés javára. A Honvédelmi Minisztériumban arra hívták fel a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség által használt MIG-ekben jelenleg mintegy 25 éve kifejlesztett, ma már meglehetősen elavult berendezések működnek. Az Országgyűlés által kifejezetten a felújításra jóváhagyott pénzből tervezik a vadászgépek elektronikájának kicserélését. Ily módon korszerű eszközöket lehet majd beépíteni annak érdekében, hogy a pilóták könnyebben azonosíthassanak más gépeket, a különböző manővereket gyorsabban hajthassák végre. Hírek szerint az Országgyűlés honvédelmi bizottságának egyik tagja nemrég felvette a kapcsolatot egy nyugati céggel, amely vállalta a MIG-ek elektronikai berendezéseinek kicserélését. (MTI) • Eddig egy biztos: nem a hétfői áremelés lesz az idén az utolsó. ke azonban egyelőre nem ismeretes. Legkorábban ma teszik közzé a végeredményt. Kérdésre válaszolva közölte: a kőolaj jelenlegi, 17-18 dolláros hordónkénti világpiaci ára csak közvetve befolyásolja a magyar benzinek árát. Az üzemanyag ármeghatározásánál ugyanis nem az olaj, hanem a benzin világpiaci árát veszik alapul. Űj út az útlevélhez Az önkormányzatoktól kell kérni Tegnaptól már a jegyzők hatáskörébe került az útlevelekkel kapcsolatos ügyintézés. Ez annyit jelent, hogy immár a szükséges dolgokkal (illetékbélyeggel, fotóval — ami lehet színes is — és adatlappal) nem a rendőrkapitányságokat kell felkeresni, hanem az önkormányzatokat. Mindenki a lakhelye szerintit. Ez a nagyobb településeken azt jelenti, hogy az ügyfélszolgálati irodák ajtaján kell kopogtatni. Ahol aztán megnézik, hogy a kérelem mindenben megfelel-e a szabványnak, s ha igen, a Belügyminisztérium egy megfelelő osztályára továbbítják. Ettől a pillanattól már semmi dolga az önkormányzatnak az útlevél kiadásában. A kérelmező ugyanis egyenesen Budapestről, a BM-ből postán kapja meg útipasszusát. Tehát az új jogszabály annyiban jelent változást a számunkra, hogy másutt kell majd ugyanazt a kérelmet leadnunk. Kecskemét Megyei Város Ön- kormányzatánál — dr. Erdei Attila jegyző tájékoztatása szerint — először még tapasztalatokat gyűjtenek, hogy szükség lesz-e új munkaerőre az új és több feladathoz, de addig változatlanul dolgozik az ügyfélszolgálat. B. A. • Ezentúl azönkormányzatokhoz kell fordulni az útlevelekért. Az új útleveleken természetesen már a Magyar Köztársaság címere fog szerepelni. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 2. szám Ára: 9,60 Ft 1992. január 3., péntek ___________________________ MA A rádió és a televízió • *« ff i j • jovo heti műsora 5—6—7—8. oldal