Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 02. szám

2. oldal. 1992. január 3. PETŐFI NÉPE Nincs csődben a Magyar Televízió KÉRDŐJELEK Nekilátunk ? Ha két szóval kellene elemez­ni hazánk elmúlt évét, akkor minden bizonnyal „a politika évének neveznénk". A rendszer- váltás ugyanis a parlamentariz­mus, a kormányzóképesség, az új erők megszilárdulásának a követelményeit állította előtér­be, s ez együttvéve a politikai stabilitás alapjait volt hivatva megteremteni. Ez a tendencia folytatódjon idén is? Ami a politikai stabili­tást illeti, az változatlanul a fej­lődés elengedhetetlen feltétele. De jogosan és főleg igen idősze­rűen hangsúlyozta újévi köszön­tőjében a köztársasági elnök: „A magyar gazdaság rendbetételére és ' megerősítésére kell fordíta­nunk minden erőnket. Mind a felelős politikai erőknek, mind az ország polgárainak nézetkü­lönbségeket félretéve azon kell munkálkodniuk, hogy növeked­jék az ország gazdasági ereje, és megszülessenek azok a szociális intézkedések, amelyek nagyobb létbiztonságot nyújthatnak min­denkinek". Miként lehetne 1992 „a gaz­daság éve”? A célok jól látha­tók: a gazdaság strukturális átalakítása, az infláció mérsék­lése, valamint — a piacgazdaság építésével együttjáró — foglal­koztatási és szociális gondok enyhítése. Megvannak-e a feltételek e célok eléréséhez? Mindenesetre van az országnak jóváhagyott költségvetése, megszülettek a legfontosabb külgazdasági meg­állapodások. A legfontosabb szférában, a termelésben azon­ban már rosszabb a helyzet, amit a privatizáció gyengesége és a gazdálkodás — az irányítás, a szervezés, az érdekeltség — sok tekintetben alacsony színvonala csak tovább nehezít. Ilyen körülmények között kü­lönösen sok függ az emberek magatartásától, szemléletmód­jától, tenniakarásátó.L Attól, hogy már az év első napjaiban nekilássunk a rendszerváltás gazdasági feladatainak megol­dásához. Ferenczy Europress Minden ellenkező híresztelés­sel szemben nincs csődben a Ma­gyar Televízió, sőt adósság nélkül zárta az 1991-es esztendőt — han­goztatta Hankiss Elemér csütörtö­kön a sajtó képviselői előtt. Hozzátette: nem mint a televízió elnöke, hanem mint állampolgár érzi úgy: a parlament hibásan dön­tött akkor, amikor a televízió idei költségvetéséből 1 milliárd forint zárolására szavazott. A műsorké­szítésre fordítható összeg egyhar- madáról van szó. Ilyen körülmé­nyek között lényegesen kevesebb pénz jut a költségesebb, magas művészi értéket hordozó, magyar tv-müsorok elkészítésére. A pénz­szűke az olcsó, kommersz, külföldi szórakoztató filmek nagyobb szá­mú bemutatására kényszerítheti majd a televíziót — magyarázta az elnök. A kevés pénz ellenére is megkísérlik azonban a magyar és az európai értékek közvetítését — jelentette ki az elnök. Újságírói kérdésre válaszolva Hankiss kitért rá, hogy a létszám csökkentésével Huszonnégy óra leforgása alatt kétszer is kényszerleszállást kellett végrehajtania az amerikai TWA légitársaság egyik Boeing 747-es repülőgépének, 187 utassal a fedél­zetén, akik New Yorkban szeret­ték volna megünnepelni az új év megérkezését. A 187 utas és a repülőgép 18 tagú személyzete számára — amint azt az AFP jelentette — a nagy kaland december 31-én, délután kezdődött. Két perccel a Milánó­ból történt felszállás után a fedél­zeti műszerek jelezték, hogy, az egyik hajtómű meghibásodott. A pilóta azonnal kérte a irányító- torony engedélyét a kényszerle­Oleg Kalugin nyugalmazott KGB- tábomok állítása szerint a szovjet hír­szerző szolgálat 1978-ban Vietnamban hadifogságba esett amerikaiakat hallga­tott ki vagyis öt évvel azt követően, hogy Vietnam bejelentette: minden hadi­foglyot szabadon engedett. A tábornok, aki akkoriban az elhárítás vezetője volt, a Daily News című New York-i lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem tudná felismerni a Hanoi közelében nem lehetne jelentősen javítani a televízió gazdálkodásán, hiszen a tv évi bértömege 1 milliárd forint. Az elnök elismerte, hogy a Magyar Televízióban néhány tucat ember valóban kiemelkedően magas jö­vedelmet élvez, de — tette hozzá — „a tévés sztárok a világ összes televíziójában kiugró gázsit kap­nak”. Az elnök hangsúlyozta: a hír­szerkesztőség létrehozásakor nem a megosztás szándéka vezérelte. Ellenkezőleg: célja a híradózás színvonalának emelése, a híradós stábok munkájának összehangolá­sa, a köztük lévő konzultációs le­hetőségek megteremtése. Hozzá­tette ugyanakkor: hírigazgatói stá­tusz létrehozását nem tervezi, mi­vel mint megfogalmazta: meglátá­sa szerint jelenleg nincs olyan sze­mély, akik az ország kialakulatlan prulalizmusában, és „reményteli zűrzavarában” ezt a feladatot el tudná látni — vélte Hankiss Ele­mér. szálláshoz. Miután kijavították a hibát, a gép másodszor is felszállt, fedélzetén a szilveszteri vigasságok New York;i változatára vágyó utasokkal. Ám újabb technikai hi­ba történt — újabb kényszerleszál­lás következett. A milánói repülőtéren elvégzett műszaki vizsgálatok így aztán 1991-ről áthúzódtak 1992-re. Csü­törtökön a gépmadárnak végül is sikerült felszállnia. Csak az uta­soknak nem sikerült az amerikai óévbúcsúztatót az Újvilágban töl­teniük. Ha egyáltalán ünnepeltek, akkor azt a milánói repülőtér kö­zelében lévő szállodában tették. Két napon át... utoljára kihallgatott három hadifoglyot, de arra emlékezett, hogy egyikük CIA- ügynök volt, a másik kettő pedig az ame­rikai tengerészet, illetve a légierő magas rangú tisztje. Egy novemberben kihallgatott, Nyu­gatra menekült észak-vietnami katona­tiszt vallomásában azt mondta, hogy KGB-ügynökök valóban kihallgattak amerikai foglyokat, de csak a háború alatt. A UPI SZERINT Kelet-Európa újévi hangulata Elégedetlenség, kiábrándultság, sőt, kétségbeesés jellemezte 100 millió kelet-európai hangulatát 1991-ben, amely szüntelen áremel­kedést és növekvő munkanélküli­séget hozott — összegzi benyomá­sait az óesztendőről a UPI ameri­kai hírügynökség VARSÓBÓL keltezett tudósítása. 1989-nek, a „forradalmak évének” eufóriája helyébe növekvő nyugtalanság lé­pett, amint nyilvánvalóvá vált, hogy a demokráciához vezető gö­röngyös út még rosszabb lesz — talán sokkal rosszabb —, mielőtt jobb lenne. MAGYARORSZÁGON az 1991-es esztendő 38 százalékos inf­lációt hozott — igaz, ez a legala­csonyabb Kelet-Európábán — és a munkanélküliek száma elérte a 350 000-et. A 36 százalékos ka­matláb elrettenti az új üzleti vállal­kozásokat, és a magyarok úgy ér­zik, hogy csak a gazdagok enged­hetik meg maguknak az új üzleti vállalkozást. CSEHSZLOVÁKIÁBAN az 1991-es év első kilenc hónapjában az ipari termelés 21,3 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyít­va, és a munkanélküliség elérte az 5,6 százalékot. Ennek ellenére áruk tömege marad eladatlan az üzletekben a kereslet nagyarányú csökkenése miatt. A legsúlyosabb problémák azonban politikai jellegűek Csehszlovákiában. Növekszik az elszakadást követelő mozgalom Szlovákiában, ahol nacionalista politikusok akadályozzák a gazda­sági és politikai reformot. ROMÁNIÁBAN még válságo­sabb a helyzet, ahol a szeptemberi háromnapos zavargások Petre Ro­man miniszterelnök és kormányá­nak lemondásához vezettek. A za­vargások, amelyeknek során do­rongokkal felfegyverzett bányá­szok lepték el a főváros utcáit, át­menetileg kisiklatták a reform- programot, és a Nyugat visszavon­ta vagy befagyasztotta a 2,6 milli- 1 árd dollár összegű segélyeket, illet­ve kölcsönöket. Szerencsétlen óévbúcsűztató Amerikai foglyok Vietnamban Mennyit kereshet Gorbacsov? Mihail Gorbacsov cáfolta, hogy elhagyná Oroszországot. Lánya, Irina ennek ellenére úgy nyilatko­zott az angol sajtónak, hogy „Apám ugyanazt fogja tenni, amit Margaret Thatcher tesz” vagyis előbb-utóbb külföldi előadóútra indul. Berkovics Pál, a magyar szár­mazású kölni show-menedzser, aki ismert személyisegek „kiközvetíté­sével” szerzett magának hírnevet, közölte: máris felajánlott előadá­sonként 150 ezer dollárt a szovjet exelnöknek. S mindjárt tíz elő­Az augusztusi puccs idején a vi­lág percről percre értesült arról, mi történik Jelcin orosz elnök főhadi­szállásán. Akadtak szakértők, akik úgy vélték: a villany kikapcsolásá­val és a telefonvonalak átvágásával az ellenállás könnyen leküzdhető lett volna. Valójában — írta meg egy amerikai szaklap, a Monitoring Times — az orosz parlament épüle­tében azok az amerikai rádióadók (egyik sem nagyobb egy telefon ké­zibeszélőjénél) működtek, amelye­adast garantalt is neki 1992-re. De volt egy feltétele: Gorbacsov — ha csak törve is — de angolul tartsa meg az előadásait. Emiatt sokkal reálisabbak az amerikai elitegyete­mek — a Harvard és a Stanford ugyancsak Moszkvába küldött ajánlatai. Ezek pontos pénzügyi részletei még nem ismertek, de Ja­mes Jermanok, a világ prominens személyiségeinek sztármenedzsere kijelentette: „Gorbacsov előadá­sonként 50 ezer dollárt is megke­reshet. De ennyit nagyon sok­szor.” ket Jurij Brajenko, a Moszkva— Boston Nemzetközi Kft. elnöke ajánlott föl a védőknek kiképzett személyzettel együtt. Ők egyébként orosz amatőrök voltak, akik közül néhányan csak hetekkel korábban láttak vendégül Eastonban (Penn­sylvania). így, amikor az éterben megszólalt például Jurij Sztepanen- ko hangja, sokan voltak, akik azo­nosítani tudták őt és ily módon megbíztak az általa közvetített in­formációkban is. Amire a lengyelek vágynak A lengyelek 55 százalékának legfőbb kívánsága hazája szá­mára az új évben, hogy okos emberek kormányozzák. 24 szá­zalék a munkanélküliség felszá­molását, 16 százalék a gazdasá­gi reformok sikerét, s ugyaneny- nyi azt tartotta a legfontosabb­nak, hogy nyugodtan nézhessen maga és családja jövője elébe. A Pentor közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az év legsikeresebb lengyelének Lech Walessa kormányfőt tartják. Csodálói elsősorban a szegé­nyebb sorban élő, szakképzetlen munkások és a falusi lakosság köréből kerülnek ki. A középfo­kú végzettségűek kedvence Jan Krzysztof Bielecki eddigi kor­mányfő, míg az értelmiség Le­szek Balcerowicz, a lengyel gaz­dasági reform atyja mellett vok­solt. Ami az intézmények népsze­rűségét illeti, változatlanul a hadsereg áll az élen 72 százalék­kal, 61 százalék érez bizalmat a rendőrség és 60 százalék a kato­likus egyház iránt. Az első sza­bad parlamenti választások után a negyedik helyre jött fel a Szejm 45 százalékos bizalommu­tatóval (33-ról), az ötödik Lech Walessa államfő 42 százalékkal. JAMES BOND IS EL LENNE RAGADTATVA Nő az angol kémelhárítás új főnöke Ha James Bond februártól fel­hívná az angol kémelhárítást, már nem csak a különböző részlegek titkárságain beszélgethetne höl­gyekkel. Maga a főnök, Stella Ri- mington is a gyengébb nem képvi­selője. Valószínű, először fordul elő ilyesmi a világ második legré­gebbi mesterségének történetében. Az 56 éves főigazgatónő, aki Sir Patrick Walker nyugdíjba vonulá­sa után, februárban kapja meg a kinevezését, már 22 éve dolgozik az MI 5-nek nevezett titkos intéz­ményben, mint a főnök helyettese. Ettől függetlenül szinte senki nem tud róla semmit, és a Who’s Who-ban sem szerepel. Az élet fur­csasága, hogy John Rimington, akivel valószínűleg már nem él együtt, ugyanebben a lexikonban, mint az egészséges és biztonságos munkahelyekért felelős hivatal fő­igazgatója szerepel. Két gyermekük van: a 20 éves Stella és a 17 éves Harriet. A kinevezés hírének nyil­vánosságra kerülése után az újság­írók csak annyit tudtak kiszedni a férjből, hogy „örül a felesége sikeré­nek” és „boldog lehet az az ország, akiket ilyen pozícióban ilyen szemé­lyek szolgálnak”. De azt is hozzá­fűzte, hogy „a feleségem karrierje nem az én dolgom, hanem az övé”. Rimington asszony hivatali kar­rierjéről sem szivárgott ki túl sok. Tény, hogy először a külügyi osz­tályon dolgozott, és a felettesei na­gyon meg voltak vele elégedve. Ez­után az ún. „F” részlegbe került, ahol „felforgatás”-elhárítás volt a fő területe. Később a terrorizmus elleni harccal foglalkozó ügyosz­tály vezetője lett. Ez különben az angol kémelhárítás hat részlege közül a legfontosabb! Ezen a posz­ton a most kinevezendő főnöknő nagy tapasztalatokat szerzett az Angliában és Európában elköve­tett IRA-merényletek terén, vala­mint az arab terroristákkal vívott harcban. A múlt évben nevezték ki helyettes főigazgatónak. Áz új főnökasszony nagyon kriti­kus időszakban veszi át a kémelhá­rítást, hiszen a volt Szovjetunióban és Kelet-Európábán bekövetkezett történelmi változások nyomán a nyugati titkosszolgálatoknak is át kell értékelniük munkájuk főbb irá­nyait. Az utóbbi időben az MI 5 állandó kritikák tárgya. A kémel­hárítás egyik volt munkatársa, Pe­ter Wrigght a „Spycatcher” című memoárkötetében egyenesen azt ál­lítja, hogy a titkosszolgálat váloga­tás nélkül lehallgatta a baráti és az ellenséges nagykövetségeken foly­tatott beszélgetéseket. Legutóbb az Öböl-háború alatt záporoztak a kritikák az MI 5-re, mert az kijelen­tette: minden Nagy-Brittaniában élő arab veszélyt jelent az ország biztonságára nézve, és sokakat in­ternáltak is. A sajtó akkor így írt: „James Bond és társai teljesen el­vesztették a realitásérzéküket” FEB AZ AGRIKON (Kecskemét, Külső-Szegedi út 136.) üzemi konyha elvihető ebéd főzését vállalja 110 Ft/adag áron. Házias ízek, garantált minőség. Érdeklődni a 27-666-os telefonszámon, a konyhavezetőnél. 4?3S : SKF j csapágybolt • • Kecskeméten, • Bezerédj utca • 4. szám alatt. • Telefon: 76/28-198 • 75898 EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Meggyilkolt újságírók —Szerte a világban hatvanöt újságírót öltek meg 1991-ben hivatá­suk teljesítése közben vagy véleményük hangoztatása miatt—közöl­te a Reporters sans Frontieres (Újságírók Határok Nélkül) elnevezé­sű francia szervezet. A szervezet szerint ez növekedést jelent az 1990-es évhez képest, amikor is 42 újságíró halálát jegyezték fel. A szomorú lista élén Jugoszlávia áll: 15 újságíró és 5 televíziós tech- * nikus halt meg ott, három újságirónak és egy rádiós technikusnak pedig nyoma veszett. A sorban Kolumbia a következő (9 újságiróval), őt követte a volt Szovjetunió (8), Peru (7), Irak (4) és az Egyesült Államok (3). A szervezet tudomása szerint 108 újságíró ü! jelenleg börtönben, egyebek között Kínában (26), Izraelben (9), Irakban, a Maldív-szigeteken, Szíriában (8), Vietnamban (6) és Szudánban (4). Háromszoros infláció Oroszországban Az egykori Szovjetunió területének legnagyobb részén csütörtök­től csaknem minden termék az eddigiek többszörösébe kerül majd, miután érvénybe lép az oroszországi árfelszabadítás. A leg­alapvetőbb árucikkek kivételével ezentúl — 74 év óta először — a piac szabályozza az árakat, s ez a várakozások szerint több száz százalékos azonnali áremlekedéseket jelent az egykori unió 290 millió lakosa közül csaknem 210 millió számára. Oroszországban Jelcin elnök rendelete alapján ezentúl csak a tej, egyes kenyérfajták, a gyermekélelmiszerek, az üzemanyagok, a gyógyszerek, a távközlés és a közlekedés marad hatóságiár-kategóriában. Az árfelszabadítás­tól maga az orosz kormány is legalább háromszoros inflációt vár, de egyes független becslések szerint ennél jelentősebb lesz az áremel­kedés. A második legnépesebb köztársaság, Ukrajna nem oldotta fel a központi árszabályozást, de a hatósági árakat is többszörösére emeli. Szlovénia összekötő szerepe —Szlovéniának kezdeményeznie kellene, hogy a jugoszláviai köztár­saságok ne veszítsék el egymás között meglévő piaci kapcsolataikat — jelentette ki Milan Kucan szlovén államfő a Yutel televízióban mondott újévi beszédében. — Jugoszlávia még mindig nyitott gazda­sági térség, amelyet továbbra is belső kapcsokkal kellene átszőni. Emellett igen sok olyan gazdasági és egyéb érdek is van, amely messze túlnyúlik a volt Jugoszlávia határain—mondotta Kucan, aki szerint a kapcsolatok feladásával kizárólag az egyes tagköztársaságok jár­nának rosszul. Kucan szerint egyébként Szlovénia összekötő szerepet játszhatna a többi tagköztársaság és a befelé igyekvő nyugati tőke, valamint a kelet-európai piacok között. Bush a katonai jelenlét mellett George Bush csütörtökön, az ausztrál parlament két háza előtt elmondott beszédében, Canberrában síkraszállt az amerikai katonai jelenlét fenntartásáért a Csendes-óceán térségében. Az elnök szavai szerint az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy fenntartja mér­sékelt katonai jelenlétét a csendes-óceáni térségben, szövetségeseinek védelme és a béke biztosítása érdekében. Portugál elnökség az EK-ban — Nehéz feladatok várnak Portugáliára az Európai Közösségben január 1 -jén kezdődött—és a közösséghez való csatlakozása óta első —féléves elnökségi periódusa alatt — mondta a brüsszeli Le Soimak adott interjújában Joao de Deus Pinheiro portugál külügyminiszter. A diplomata, aki a holland Hans van den Broektől vette át hat hó­napra az elnökség stafétabotját, a hivatalosan 1993. január elsején startoló, belső akadályok nélküli „nagypiac” megvalósításához (az eredetileg számba vett csaknem 280-ból) még szükséges 40 közösségi szabályzat, direktíva elfogadásának gyorsítását, a közösség 1993— 97-es időszakára vonatkozó költségvetési keretek (az úgynevezett „Delors-csomag”) előkészitését, a világkereskedelem liberalizálásá­ról a GATT keretében folyó tárgyalásokat, az EFTA-országokkal kidolgozott „európai gazdasági tér” egyezményének újratárgyalását, a tizenkettek közös mezőgazdasági politikájának reformját, továbbá a közösség kiszélesítésének potenciális következményeire vonatkozó tanulmány előkészitését jelölte meg az elnökség asztalán fekvő leg­fontosabb dossziék sorában. Mi lesz a tádzsik uránnal? Fennáll a veszély, hogy Tádzsikisztán, a volt Szovjetunió legdélibb közép-ázsiai köztársasága nukleáris bizonytalansági tényezővé válik. A DP A dusanbei forrásokra hivatkozott. A kormány dúsított urán és uránfeldolgozó technológia exportjának lehetőségét mérlegelj. Szaúd-Arábiából, Irakból, Iránból, Törökországból és Pakisztánból máris érkeztek esetleges vásárlók, a tádzsik államfő pedig nemsokára Indiába utazik megbeszélésekre. Tádzsikisztán gazdag uránlelcíhe- lyekkel rendelkezik, innét származik az első szovjet atombombához felhasznált hasadóanyag. Az első—leninabadi—lelőhely kiaknázá­sát még Sztálin rendelte el 1940-ben. Nemrégiben újabb, feltárásra váró uránmezőket fedeztek fel. TÉRKÉP RÉGEN ÉS MOST (Newsweel Jelcint amerikai rádiók segítették

Next

/
Thumbnails
Contents