Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-28 / 303. szám

VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HASAI TŰKOR • Gorbacsov lemondása után kevesebb felkérést kapnak majd a volt szovjet elnök hasonmásai is. Közéjük tartozik David Lloyd Austin kanadai színész, aki a megtévesztésig hasonlít a leköszönt politikusra, s már több filmben is játszotta Gorbacsov szerepét. Jiro majom kitüntetése „A varieté terén szerzett kima­gasló érdemei elismeréseként ki­tüntetést kapott Jiro, egy hatesz­tendős majom” — írja tokiói tudó­sításában az ANSA. Persze, nem volt egyedül, rajta kívül még a színház, a zene, a tánc 25 neves képviselője is átvehette magas elis­merését. Egyedüli azonban, hogy Jiro az első állat, aki megkapta a hölgyek és urak számára adomá­nyozható elismerést. Az esemény­ről beszámoló hírügynökség szük­ségesnek tartotta megemlíteni, Robbanó kolozsvári malac Megbosszulva korai halálát, fel­robbant a karácsonyi vacsorára szánt malac, és ezzel három napon túl gyógyuló sérüléseket okozott gazdájának. A gazdit istápoló kezelőorvos mondta el a Reuternek a törté­netet, miszerint a leleményes ember butángázzal felfújta a malacot, hogy könnyebb legyen a bőrét letisztítani. A gázt a porszívó készülékkel juttatta be, Varsó Bábel-tornya 37 évet vártunk erre a pillanatra mondta Varsó legújabb felhő­karcolójának átadási ünnepségén az utolsó kivitelező vállalat igazga­tója. Valószínűleg a lassú építés világcsúcsát döntötte meg az épü­let, amely a lengyel főváros szívé­ben, a főpolgármesteri hivatallal szemben, a Bank téren emelkedik. Megzöldült a Sárga-folyó 265 év óta először fordul elő, hogy megzöldül a kínai Sárga­folyó — jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség. A folyó a magával hordott hatalmas homokmennyiségtől kapta a ne­vét, de pusztító áradásai miatt gyakorta nevezik Kína Búbána­tának is. Az ötezer kilométeres Egy kanál technika J A kanálban az amerikai Cosmos ] II., a világ legkisebb kétkamrás szívritmus-szabályozója. A készü­lék feleakkora, mint a korábban : használt kétkamrás készülékek, és olyan könnyű, hogy levélben elküld- j ve, egy 25 centes bélyeggel lehetne bérmentesíteni. hogy az átadási ceremónián az ün­nepelt illetlenül viselkedett: aludt a beszédek alatt, sőt akkor sem éb­redt fel, amikor szólították. így a plecsnit és az okmányt a kísérője . vette át, bizonyos Taro Murasaki úr, ugyanis együtt lépnek fel a cir­kuszban, többnyire ismert politi­kusokat utánozva. „Jiro olyan tö­kéletesen játssza ezt a szerepet, hogy olykor a félelem gyötör; ez a majom nemcsak utánozza, hanem érti is a politikusokat” — nyilat­kozta az ünnepelt partnere. hogy a bőrt feszessé tegye, és szalmával leégesse a malacról a szőrt, majd szépen letisztítsa. Később mégis az az ötlete tá­madt, hogy a szőrt gázzal pör­köli le. Talán megfeledkezett ar­ról, hogy már így is „gáz” van. Amikor a lángok elérték a ma­lac bőrét, az azonnal robbant, földre vetve és három napi kór­házi ápolásra kárhoztatva a „le­leményes” gazdit. 1953-ban írták ki a pályázatot, egy év alatt ki is választották a megfe­lelő tervet, amelynek alapján röp­ke 12 év múlva el is kezdték építé­sét, s akkor már csak alig 26 szor­galmas év munkája kellett befeje­zéséhez. Az ezüst színben pompá­zó toronyházban elsősorban iro­dák kaptak helyet. folyó felső szakaszán az utóbbi hónapokban csak gyér csapa­dék hullott, s emiatt Kína má­sodik legnagyobb folyójának homoktartalma a szokásosnak csak a felét éri el. Utoljára 1726-ban fordult elő, hogy a Sárga-folyó vize zöldülni kez­dett. Erőszak a házasságban Nagy-Britanniában eddig egy 1736-ban hozott bírósági döntés volt irányadó, mely szerint a nő a házassággal „visszavonhatat­lan egyetértését adta a minden körülmények közötti nemi érint­kezéshez”. Ez azonban „nem időszerű” többé, állapította meg október közepén a Lordok Há­za, és elutasította annak a 38 éves férfinak a beadványát, akit felesége ellen megkísérelt nemi erőszak miatt háromévi börtön­re ítélt a bíróság. Teljesen min­degy, hogy milyen kapcsolat van a tettes és az áldozat kö­zött, „az erőszak erőszak ma­rad”, szögezte le az ítélet. Ezzel Nagy-Britannia beállt az olyan országok sorába, mint Svédor­szág, Ausztria, a Szovjetunió, Portugália és az Egyesült Álla­mok 22 tagállama, ahol nem tesznek különbséget aszerint, hogy az erőszak házasságon be­lül vagy kívül történt. Német nyelven is sugároz a bajai rádió Újra, igaz, továbbra is kísérleti jelleggel, szól a bajai rádió. Amint Marton Péter ügyvezető elmondta, ez azt jelenti, hogy bár ragaszkod­nak a napi 16 órától 21 óráig tartó sugárzáshoz, de előfordulhat ké­sőbbi kezdés és idő előtti műsorzá­rás is. Ez a naponta előforduló ki- sebb-nagyobb problémák függvé­nye. Jó hírnek számít, hogy heti rendszerességgel beindult a német nyelvű nemzetiségi magazinműsor. Nagy Krisztián műsorvezetésével igyekeznek a térség németségéhez a német nyelvterületről fontos gazda­sági és kulturális híreket továbbíta­ni, szórakoztatni. Az új évtől szom­batonként 16 órától az FM. 89,8 MHZ-en fogható az adás, mely a 79/21-764-es telefonon hívható. BŰNÜGYEK Peches mackós. Az ablakot még könnyedén betörte, de a páncélszekrénnyel már nem bol­dogult a betörő december 21-én hajnalban Lajosmizsén, az északi benzinkútnál. Amikor pedig rá­jött, hogy túlbecsülte saját képes­ségeit, kimászott a betört abla­kon. Harminchat palack. A kisalpá- ri cseretelepen a tetőt bontották ki, Borotán pedig a tárolóhelyi­ség falát vágták ki ismeretlen tet­tesek a közelmúltban. A két hely­színről több mint 160 ezer forint értékben tulajdonítottak el gáz­palackot. Lopott autók. Újabb két lopott gépkocsit keresnek a kecskeméti rendőrök. Az Erdősi utcából egy budapesti hölgy autója tűnt el, a Dobó körúton pedig egy helybéli fiatalember járt pórul. Az előző károsult vesztesége majd’ ne­gyedmillióba, sorstársa kocsija pedig ennél jóval többe, 800 ezer forintba került. Boltbetörések. Szeszes italt, konzervet és édességet vittek el 31 ezer forint értékben ismeretlen tolvajok Kecskeméten, a Matkói úti vegyesboltból. A bácsalmási iparcikkáruházból viszont már értékes műszaki cikkek tűntek el, a kár itt több mint 100 ezer fo­rint. Feltört autók. Egy debreceni nyugdíjas személygépkocsiját nyitották fel ismeretlen tettesek Kecskeméten, az Akadémia kör­úton. A benne „talált” ruhane­műkön kívül a karácsonyra szánt ajándékot is ellopták. A pénzben kifejezhető veszteség több mint húszezer forint. Kecelen pedig az egyik diszkó előtt parkoló kocsi­ra vetett szemet valaki. Bőrdzse­kit és készpénzt emelt ki belőle, több mint 40 ezer forint érték­ben. Négylábúak. A Tassi Dózsa Téeszből két lovat, Páhiról, az •egyik tanyából pedig tíz anyaju­hot hajtottak el ismeretlen sze­mélyek a közelmúltban. A téesz kára 150 ezer forint, a juhok gaz­dáját pedig 40 ezer forintos vesz­teség érte. Három és fél disznó. Hét darab félbe vágott sertést loptak el is­meretlen tolvajok a közelmúlt­ban a dunavecsei vágóhídról. Ennyi hús több mint 50 ezret ér. Még aznap lefülelték. Este nyolckor feltörte az autót, tíz órakor már a halasi rendőrök kérdéseire válaszolt T. Pál alsó­szállási fiatalember. A peches tol­vaj csütörtökön a Szegedi úti lak­tanya parkolójában próbált sze­rencsét. —g­Megemlékezés Petőfiről A kiskőrösi önkormányzat és a Petőfi Társaság ünnepséget rendez ŐSZINTE A rendőr egy rendkívül csinos, autós hölgyet igazoltat. A hölgy átnyújtja a táskáját a rendőrnek és így szól: — Kérem, vegye ki a jogosít­ványom és a többi iratot, én ugyanis szemüveg nélkül nem lá­tok rendesen! december 31-én, 17 órától, a Pető- fi-szülőház előtti téren. Felújított megállóhely A közeljövőben adják át a bácsal­mási utazóközönségnek a felújított Almás vasúti megállóhelyet. A munkálatokat két éve kezdték el a MÁV bajai építőmunkásai, mely­nek végeztével a napokban történt meg az épület műszaki átadása. HOGY HOL KEZDJE A VÁSÁRLÁST? PRO PI^IMO NON STOP piyMO 1991. december 22-én (vasárnap), 11 órakor megnyitottuk Kecskemét, Petőfi S. u. 16. szám alatt (a garzonházi kenyérbolt helyén) NON STOP PRIMO i - élelmiszer-vegyesáru szaküzletünket. Ünnepi élelmiszer-vásárlásakor éjjel-nappal számíthat ránk! 1000 Ft feletti vásárlás esetén 10% kedvezményt adunk! Ünnepi hidegtálra, süteményre, tortára előrendelést felveszünk, kívánságára díszcsomagot készítünk, telefonrendelése alapján bármilyen árut házhoz szállítunk. ja H BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. XII. 28-án, megrendelés sorszáma: 130 012 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940.— Ft. ISSN 0133-235 x EGY SZARDELLA NEM SZARDELLA Mitől bűzlik az olajoshal? Minősegét megőrzi. • 69 forintos kérdés. M ost már azt is tudom, hogy egy valamirevaló portugál olajoshal dobozán mindig legalább két dátum jelzi a szavatosság lejártának a határidejét. Nem három, sem nem nyolc hanem ponto­san kettő. Tulajdonképpen nem is kell sokkal több, hi­szen ennyi is éppen elegendő ahhoz, hogy hülyeségi bizo­nyítványt állíthassak ki ön­magámról egy tömött élelmi­szerboltban. Mert ugye mi­után megveszem a szardella­gyűrűket kapribogyóval, sza­ladok vele haza, hiszen vilá­gosan rá van írva: Romlé­kony! + 10 C° alatt hűtve tá­rolandó! Miközben pedig a hűtőbe pakolom, egy újabb feliratra leszek figyelmes: Mi­nőségét megőrzi 06—1991. Hát ez igazán remek, tehát pontosan fél éve járt le a sza­vatosság. A boltban aztán az eladó egy fölényes mosoly ke­retében beavat a nagy titok­ba: 28 12. Ez a jó dátum. Mi­ért éppen ez? Hát csak. De ha mégis romlott lenne, úgy tes­sék nyugodtan visszahozni és mi majd kicseréljük. De hát most péntek van! Hétfőig őrizzek egy romlott olajosha­lat? Máshogy pedig nem megy. Viszont ha minden­áron még ma enni akar a ked­ves vevő egy ilyen csemegét, úgy talán az lesz a legjobb, ha mindjárt kettőt vesz belőle. Esetleg hármat. Egy közülük majdnem biztosan jó lesz, a többit meg hétfőn visszacse­réljük. Ügyes. Darabja 69 fo­rint. Egy újabb karácsonyi já­ték részeseivé váltunk: Ki nyer ma? — Délker-módra. Hát a vásárló már biztosan nem... — galambos — Roger testvér Budapesten Budapestre érkezett Roger test­vér, a Taizéi Közösség alapítója pénteken. Roger testvért üzenet­ben köszöntötte Göncz Árpád köztársasági elnök. A Taizéi Közösség ifjúsági talál­kozója december 30. és január 4. között lesz Budapesten. Á találko­zóra katolikus, ortodox és protes­táns fiatalok — várhatóan 75 ezren — gyűlnek össze. A fiatalok — akiket budapesti családok, egyház- községek és iskolák látnak vendé­gül — a „belső élet és emberi szoli­daritásról”, az új Európában való felelősségükről és a kiengesztelő- dés sürgősségéről elmélkednek majd. A résztvevők a Népstadion fedett intézményeiben és a Hung- expo csarnokaiban tartják közös imádságaikat; a fiatalokhoz min­den este szól Roger testvér a „sze- retetről, a szabadság forrásáról”. (MTI) KECSKEMÉT, Jókai u. 19. Telefon: 76/26-802 VÁLLALUNK: kőműves- és ácsmunkát, burkolómunkát, festést, mázolást, tetőfedést, lapos tetők szigetelését. V\\ 75891 NAPTAR 1991. december 28., szombat Névnap: Kamilla Napkelte: 7 óra 31 perc Napnyugta: 16 óra Holdkelte: — Holdnyugta: 11 óra 08 perc A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: December 26-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet —3,6 (az 50 éves átlag — 0,3), a legmagasabb hőmérséklet + 0,6 fok volt. A nap 5,3 órán át sütött. 2,2 milliméter csapadék hullott. 27-én reggel 7 órakor —1,2, 13 órakor +1,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet —2,2 fok. A tengerszintre átszá­mított légnyomás 1009,1 millibar — erősen süllyedő. A hóréteg vastagsága 10 cm. December 26-án Baján a középhő­mérséklet —0,3 (az 50 éves átlag —0,2), a legmagasabb hőmérséklet 1,2 fok volt. A nap 5 órán át sütött. 1,2 milliméter csapadék hullott. Reggel 8 órakor —1,8, délután 14 órakor +1,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet —2,2 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1009,4 millibar — erősen süllyedő. A hóréteg vastagsága 4 ysfVDSVNL Mini — ALÁÍRÁSGYŰJTÉS. Az Új Magyarország tegnapi számában jelent meg az a nyílt levél, melyet Bernáth Attila szalkszentmártoni születésű magyartanár fogalma­zott meg Petőfi-ügyben. Amint azt többen szeretnék, végre tegyenek pontot az illetékesek a szibériai Pe- tőfi-legendára. Ennek érdekében és a végső azonosításért gyűjtsenek aláírásokat az önkéntes szervezők. Az íveket Petőfiért jelmondattal 1992. január 31-éig várják a napi­lap szerkesztőségének címére. — A REFLEX ÍRJA. Újra meg­jelent a Reflex, a Kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészség- ügyi Szakközépiskola és Szakisko­la diáklapja. Az iskolai újság töb­bek között megemlékezik — pró­zával és verssel — Katona József­ről, a nemzeti dráma írója születé­sének 200. évfordulója alkalmá­ból. Egy cikk az iskola névadójá­ról, az első Nobel-díjas cserkészről szól. — ADÓLEROVÁS KÖZMUN­KÁVAL. Géderlakon a képviselő- testület úgy döntött, hogy a helyi adókat közmunka végzésével is tel­jesíteni lehet. A közmunkának cél­feladatok megvalósulását kell szol­gálnia. Aki ezt vállalja, az bármely nap bármely időszakában dolgoz­hat, hétvégeken is. — ÖNKORMÁNYZATI ÉV­ZÁRÓ. Az idén utoljára ül össze ma délután fél 2 órakor Ladánybe- ne képviselő-testülete. Összeállít­ják majd a jövő évi munkatervüket, s ünnepélyes keretek között lezár­ják az önkormányzat első évét. — LOTTÓNYERŐSZÁMOK. A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint az 52. játékhéten az alábbi nyerőszámokat húzták: 5, 39, 63, 80, 88 A „Karácsonyi szerencse a lot­tón” jelmondattal meghirdetett akció keretében az 52. játékhétre a következő számvégződés lett meg­állapítva: 38 088 jP WI B ÜK A Faluiévá hétfői adása Hétfő reggel ismét kukorékolja kakas 5.47-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók több té­telben, vidékközpontú lapszemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárúj­donságok. A tervezett témák: Törvénytipp — A bank és a vállalkozók — Kecs­keméti konzervek I. — A reklám és a környezetvédelem — Kakashírek — Dávid-köszöntő. Szerkesztő: Práger György. ••••••••••••••••••••a A PÖTYI ajándék- és cipöbolt a két ünnep között női csizmáiból 30% kedvezménnyel kíván Boldog új évet kedves vásárlóinak. • Kecskemét, Hornyik J. krt. 4. • és Széchenyi sétány 5. • 175421

Next

/
Thumbnails
Contents