Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-30 / 304. szám
A kormány rendkívüli ülése Vasárnap este nyolc órakor rendkívüli ülést tartott a kormány. Napirenden a költségvetés országgyűlési vitája, a kormány ezzel kapcsolatos álláspontja és teendői szerepeltek. Az ülés lapzártánkkor még tartott, holnapi lapszámunkban visszatérünk az eseményre. Koszorúzás a Petőfi- szobornál December 31-én, 9 órától ünnepi ülést tart Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Díszpolgári cím adományozása lesz az egyetlen napirendi pont, majd a városatyák közösen vonulnak át a Petőfi-szoborhoz, ahol 10 órakor kezdődik a költő születésnapjára emlékező ünnepség. A szobor megkoszorúzása után 11 órakor Ficsór József polgármester fogadást rendez a képviselőknek és családtagjaiknak. A kft.-tulajdonos Magyarország ismét BT-tag! Magyarország 1992. január elsejétől két évre ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja. Korábban egyszer érte az országot ez a megtiszteltetés: 1968—69-ben először vett részt a testület munkájában. Az 1991-ben felvett új ENSZ- tagállamokkal együtt még több, mint 60 ország nem szerepelt a BT tagjai között. A volt Szovjetunió tagköztársaságai közül eddig csupán Ukrajnát és Belorussziát vették fel a világszervezetbe, még a kezdet kezdetén, idén pedig a három önállósult balti államot. Ami a BT-tagságot illeti: Ukrajna 1948 után 1984-ben is, Belorusszia pedig 1974-ben már kapott BT- mandátumot. Moratóriumtörveny Az Országgyűlés téli, rendkívüli ülésszakának hetedik napján, szombaton első napirendi pontként meghosszabbította a szövetkezetek átalakítását korlátozó moratóriumtörvényt. Eszerint január 31-éig érvényben maradnak az eddigi korlátozó szabályok, ha január 1-jéig nem kerül sor a szövetkezetekről és az ehhez kapcsolódó átmeneti szabályokról szóló törvények kihirdetésére. A moratóriumtörvény azt korlátozza, hogy a szövetkezetek vagyonrészeiket gazdasági társaságokba vigyék át, illetve értékesítsék. Oroszország új külpolitikája — Oroszország folytatni kívánja a volt Szovjetunió által az elmúlt években megkezdett új tartalmú külpolitikát -^jelentette ki Andrej Kozirjev oroszországi külügyminiszter szombaton késő este sugárzott tévéinteijújában. A diplomata Mihail Gorbacsov és Eduard Sevardnadze tevékenységét méltatva hangsúlyozta: a diplomácia egyre kevéssé volt ide- ologizált, figyelembe vette az ország reális érdekeit. Ezt a tendenciát az új oroszországi külügyminisztérium is folytatni szeretné — mondta. Az átszervezést ecsetelve közölte: a munkatársak egy része a megszüntetett szövetségi külkapcsola- tok minisztériumából kerül ki, több nagykövetet hazahívnak, főleg az egykori pártfunkcionáriusokat. Növekszik a mezőgazdasági kistermelők adókedvezménye Az Országgyűlés szombaton délután, hosszadalmas szavazás után, döntött a jövő évi személyi jövedelemadó-táblázatról. A képviselők a kormány által javasolt A változatot fogadták el. Eszerint 1992-ben megszűnik az alkalmazotti kedvezmény, s az adótábla a következőképpen alakul: 0—100 000 forintig az adó mértéke 0 százalék 100 001—200 000 forintig az adó mértéke 25 százalék 200 001—500 000 forintig az adó mértéke 35 százalék 500 001-től az adó mértéke 40 százalék JEGES HATÁRHELYZET Nem biztonságos a dunai hajózás? Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter kérésére Rudi Sova, Jugoszlávia budapesti nagykövete szombaton látogatást tett a minisztériumban. A tárca vezetője azokról a súlyos problémákról tájékoztatta, melyekért Jugoszlávia felelős. Siklós Csaba a megbeszélésen megállapította: a Jugoszláv Vasutak közel 2,5 milliárd forinttal tartozik a MÁV-nak. További súlyos gondot okoz, hogy a Duna felső jugoszláv szakaszán a biztonságos hajózás feltételeit a jugoszláv fél hivatalosan továbbra sem szavatolja. A hajóforgalom szüneteltetése a magyar hajózás csődhelyzetéhez nagymértékben hozzájárult. A nagykövet válaszában kilátásba helyezte, hogy a MÁV-val szembeni tartozás jelentős részét hamarosan készpénzben törlesztik. • A déli határ közelében jeges a helyzet és ha a jégtörőhajóknak is dolguk akad, a személyi biztonság miatt nem tudják megoldani feladatukat... (PN-archív) ROSSZ VICC? Éjféli mise, bombariadó után, Bácsalmáson Már beszámoltunk róla lapunkban, hogy a bácsalmási katolikus templomban bombariadó zavarta meg szenteste az éjféli misét. A történetekről megkérdeztük a bácsalmási rendőrőrs parancsnokát, Körmöczi Nándor hadnagyot. — Kedden, 24-én este 23.30-kor kaptuk a telefonértesítést, hogy éjfél után öt perccel két pokolgép robban a katolikus templomban. 23.46-kor a helyszínen voltunk. A templomban betlehemes előadást mutattak be, a hívek már gyülekeztek az éjféli misére. Az előadást megszakítva ki kellett üríteni a templomot, majd a rendőrség hét embere tüzetesen átvizsgálta a helyiségeket — földszinttől a padlásig. Szerencsére, semmit nem találtak, így a téren várakozók, ha némi csúszással is, részt vehettek az éjféli misén. Bergmann János plébános a következőket mondta: — Az előadást félbeszakítva jelentettem be a bombariadóról szóló hírt. Szerencsére az emberek nagyon fegyelmezetten vették tudomásul, hogy ki kell üríteni a templomot. Nem volt pánik, néhány hangosabb sóhajtás csak, hogy már itt is, ilyenkor is ... Az igazi okot nem tudjuk, találgatni nem akarunk. Reméljük, hogy nem fog (Folytatás a 2. oldalon) KÁRPÓTLÁS Ez még csak a kezdet Cm >/!(<>« ttin/ftUo»<l> Ez csak egy minta, de már vannak, akik eredetit tartanak a kezükben. A z első kárpótlási határozatokat december 6-án küldte ki a Bács-Kiskun Megyei Kár- rendezési Hivatal: összesen ötvenkettőt Kiskőrös és vonzáskörzetébe. Akik az ebben foglaltakkal egyetértettek, még az idén (december 27-én, 28-án és 30-án) a Budapest Bank Kiskőrösi Fiókjában fölvehetik a kárpótlási jegyüket. Az első napon 17-en mentek el a bankba a járandóságukért. Egyikük azonban a bank valamilyen kisebb adminisztrációs hibája miatt rövidebb várakozásra kényszerült. Rajta kívül mindenki átvehette a jegyeit. így már azt is tudjuk, hogy valamennyien kész tervvel érkeztek a bankba: többségük földvásárlásra fogja fordítani a kárpótlást. Ám nem különösebben nagyobb öszszeggel gazdálkodhatnak, mert eddig 20 ezer forint értékű jegy volt a legnagyobb. Legfeljebb, ha ketten szánták lakásvásárlásra a jegyeiket. S egyetlen személy akadt, aki életjáradékba fekteti majd. Központi letétbe azonban senki sem helyezte el a járandóságát. December 28-án, délig négyen jelentek meg a kárpótlási jegyükért. Egyébként sokan jönnek meghatalmazással, mert a kárpótoltak közül sok az idős, beteg ember. Az is tudott dolog, hogy aki nem ért egyet a kárpótlási határozattal, fellebbezést nyújthat be. Eddig mindösszesen egy idős bácsi fontolgatta e lehetőséget, ám végül letett a szándékáról. Persze a későbbiekben jön csak még a kárpótlás végrehajtásának a java. (bencze) BÍRÓSÁG DÖNT A SARGA HÁZRÓL Van-e jövője az érdekvédelemnek? A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét az elmúlt két évben politikailag már számtalanszor leírták, de — a kétórás figyelmeztető sztrájk is mutatja — mindmáig elnyűhetetlennek látszik. Tény: Bács-Kiskunban jelenleg 60 ezer tagja van a MSZOSZ- hez tartozó szakszervezeteknek. Néhány aktuális kérdésről Juhász Istvánnal, a szövetség megyei képviseletének megbízott vezetőjével beszélgettünk. — A felemásra sikeredett figyelmeztető sztrájkkal kapcsolatban kaptunk olyan híreket, hogy sok helyen a dolgozók nem mertek csatlakozni. Ugyanakkor hallani, hogy sokan meg kilépnifélnek az egykori államszakszervezet utódjából, mivel a munkahelyeken a régi vezetők és szb-litkárok még mindig a helyükön vannak. Ezt a kétirányú félelmet nem értem. — Ha a sztrájkfelhíváshoz csatlakoztak volna a munkástanácsok és a liga, a munkahelyeken akkor is lett volna félelem. Ennek a gyökerei mélyebben, a 30-40 éves beidegződésekben keresendők. Nagyon nehéz úgy elővenni a szak- szervezet hagyományos eszközeit, hogy továbbra is még segélyez, üdültet. Előbb szakítani kellene az önsegélyezéssel. Tudomásul kellene venni: az maradjon köztünk, aki hajlandó klasszikus érdekvédelmi munkát végezni. Vannak tagjaink, akik nem így gondolkodnak, és nem is akarnak ezekkel a kemény módszerekkel azonosulni. (Folytatás a 3. oldalon) Jó tanulók sportsikerei Kilencen Bács-Kiskunból A közelmúltban adták át a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója kitüntető címeket. Budapesten, a Néprajzi Múzeumban tartott ünnepségen kilenc Bács-Kiskun megyei általános és középiskolás tanuló is a díjazottak között volt. Ebből az alkalomból beszélgettünk velük tanulmányi eredményeikről, sportbeli sikereikről. Összeállításunkat lapunk • Felvételünkön Ivanovics Gergely kecskeméti úszó (jobbról) veszi át a díjat dr. Jakabházy Lászlótól, az OTSH alelnökétől. 10. oldalán, a sportrovatban találhatják meg olvasóink. MA PNKalauz 5—6—7—8. oldal • Tormási Attila Az óesztendő nagy változásokat hozott az üzleti tevékenységében. Eddig csak javította az autókat, most kereskedni is elkezdett velük. Az Opel cég márkakereskedője lett Tormási Attila. Német partnere kivitte a tőkéjét a közös kft.-ből, ennek okáról és a jövő évi tervekről is beszélgetünk a PN- Kalauzban, az 5. oldalon. Duhajkodás a Robinzonban A téli, csúszós utakon több baleset is történt Bács- Kiskunban, az elmúlt napokban. Ám nem csak ajég, a hó, a téli ünnepek, névnapok ürügyén elfogyasztott nagy mennyiségű ital is okozhat elszomorító eseteket. Karácsony éjszaka például, három huszonéves fiatalember, italos jókedvében vadnyugati csehónak vélhette a kecskeméti Robinzon diszkót, s nem kis riadalmat okozva, egyszerűen összetörte a berendezést. B. István, K. Tamás és F. István garázdaságának a rendőrök vetettek véget. Tegnap is dolgoztak a honatyák A parlament vasárnap délután 5 órakor kezdte meg plenáris ülését. Délelőtt valamennyi országgyűlési bizottság dolgozott, a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat vitatták meg. A plenáris ülésen a képviselők a jövő évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitájával folytatta a munkát. Részletesebb tudósítást holnapi lapszámunkban közlünk. (A mezőgazdasági tevékenységet folytató kistermelőkre, a szellemi munkásokra, valamint az ingatlanok értékesítésére vonatkozó adózási szabályok változásáról részletesebben a 2. oldalon írunk.) • A mezőgazdasági kistermelők adókedvezményének mértéke 750 ezer forintra emelkedett __Ha az egészség is úgy akarja, érdemes folytatni! (PN-archív)