Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

BOLDOG KARÁCSONYT! • Hajnalka és Alexandra — otthon. ÁLLAMI GONDOZÁS UTÁN IMMÁR SAJÁT OTTHONBAN Az első családi karácsony sen elég energiát ad ahhoz, hogy ha valamelyik blokkot le is kell állítani, ne kerüljön veszélybe az ország energiaellátása. S Paks tör­ténete igazolja is ezt. Ritkán volt szükség egy-egy blokk leállítására, ám ha kellett, ezt minden további gondolkodás nélkül megtették. S ez természetes is, hiszen szükség­képpen a biztonságot kell minde­nek fölé helyezni. Oly sokat beszélnek energia- lobbyról, atomlobbyról, szénlobby- ról. Ön szerint léteznek ezek? — Lobbyk léteznek, ez biztos. Ám — azt hiszem — én a lobby­zásnak a gyanúja alá sem kerülök. Nekem a világon semmi közöm nincs azon francia reaktorokhoz, melyeket nagy valószínűséggel Magyarországon megépítenek. — Ezek a reaktorok biztonságo­sak ? — Igen. Bár egy dolgot szeretnék hangsúlyozni: tökéletes, százszáza­lékos biztonság nem létezik. Min­dig van egy kis hibalehetőség, s ez az atomreaktoroknál minimális. Ez a parányi bizonytalanság pedig az operátorok kvalitásán múlik Azon, hogy akik az erőműben dol­goznak, milyen képzettek, milyen lelkiismeretesek. A csernobili ka­tasztrófát is emberi mulasztások, felelőtlenség okozta. Ugyanakkor nyugodt szívvel mondhatom, a paksi szakemberekről csak jót hal­lottam. Még nem is jártam Pakson, amikor Amerikában már elismer­ték tudásukat, szakképzettségüket, s ez, úgy érzem, elég biztonságot adhat. H f Press — Ez lesz az első igazi, családias karácsony, amikor nem leszek egyedül, önálló lakásomban, a kislányommal együtt ünnepelünk — meséli a kecske­méti Széchenyi sétányi garzonházban lakó, 22 esztendős Hajma Hajnalka. A történet tulajdonképpen itt fejező­dik be — de nézzük, hogyan jutott el a Szabadszálláson született, nevelőott­honban felnőtt fiatal édesanya a saját lakásáig, addig, hogy végre elmondhat­ja: sok társától eltérően, az ő sorsa megnyugtatóan rendeződni látszik. Hajma Hajnalka a kunfehértói neve­lőotthonban élt 14 éves koráig, majd Kecskemétre került, s itt kijárta a me­zőgazdasági szakmunkásképzőt. 1986- ban kezdett dolgozni a borgazdasági kombinátban. — Amikor végeztem, a Gyivi-ben — Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet — rögtön jeleztem: kijártam az iskolát, és kértem: szerezzenek albérletet, sze­retnék önállóan élni. Megkaptam az akkor húszezer forint életkezdő se­gélyt, s az intézet segítségével hozzáju­tottam egy kétezer forintos albérlethez. Ötezret kerestem akkor havonta, s jól éreztem magam. A munkatársak befo­gadtak. A pénz azonban kevés volt, s így hiába a jó albérlet — Hajnalka elköltö­zött az ifjúsági otthonba. Itt lakhatnak az intézetből kikerülő fiatalok. Igaz, harmadmagukkal, de csak két-három- száz forintot kell fizetniük. Két év után ismét albérlet jött — Hajnalka immár végérvényesen elhatározta, hogy a ma­ga lábára áll. Ami persze nem ment könnyen. Különösen, hogy egyévi együttélés után bekövetkezett a szakí­tás a barátjával, akkor — s talán éppen azért —, mert már útban volt a kisba­ba. S mert gyerekkel albérletbe sem me­hetett, máshoz meg hová tudott volna fordulni, idén januárban levelet írt a Gyivi nevelőszülői felügyelőinek, tud­nak-e segíteni. Szerencséje volt. A Magyar Nők Szövetsége két hó­nappal azelőtt kezdeményezte a leány­anyák és gyermekeik támogatására, hogy olyan nevelőszülői, pótnagyma- mai hálózatot szervezzenek meg, ahol a kicsi az intézeti gondozott, de az anyukával együtt fogadja be egy-egy nevelőszülő. Aki segít nemcsak az ap­róság ellátásában, hanem az édesanya tanításában, felkészítésében. Miután Bács-Kiskunban úgy dön­töttek: megpróbálják ezt a formát, s • Az ö boldogságáért. kérés is volt, Rozgonyiné Migléczi Zsu* zsa nevelőszülői felügyelő, megkereste özvegy Balogh Győzőnél, aki elvállalta a kismamát és a babát is. A munkatár­sak, ismerősök, barátnők segítségével összejött a szükséges babaholmi — kis­ágytól a pelenkáig. Februárban meg­született Alexandra, s októberig éltek együtt hármasban Orgoványon. Ugyanis időközben a Gyivi próbált végleges megoldást találni. S bár volt némi adminisztrációs, hogy ne mond­juk, bürokratikus akadály, végül a kecskeméti gyámhatóság segítségével október elején egy megüresedett gar­zonlakást a Gyivi keretéből kiutaltak Hajma Hajnalkának. A használatba­vételi díjat a munkahely, a Kecskemét- vin 50 ezer forintos kamatmentes köl­csönéből fizették be, bútort, felszerelést a megtakarított pénzből és az intézettől kapott életkezdési segély kiegészítésé­ből vásároltak. A hónap utolsó napján azután be is költözhetett anya és lánya a VI. emeleti garzonlakásba. Most már ki kell jönni a gyesből, a családi pótlék­ból és a gyerektartási díjból, de — ön­álló otthonban. . * * *• Hajma Hajnalka esete az első, így joggal nevezhető egyedinek. Jó lenne, ha társai is hasonló segítséget kaphat­nának. A Bács-Kiskun megyei önkor­mányzat azt tervezi, hogy jövőre 15 lakást megvásárol, felújíttat. Ha az el­képzelés megvalósul, ezzel .folyamato­san 30 állami gondozott életkezdését tudják majd segíteni. Váczi Tamás A Bács-Kiskun megyei gyermekmese- író-pályázat különdíjat nyert meséje: ZÜMI Egyszer volt, hol nem volt és talán meg is történt, volt egyszer egy méhecs­ke. A méhecskét úgy hívták, Zümi. Egy szép tavaszi napon született. Anyukája, apukája nagyon örültek neki. Nagyon csintalan méhecske volt. Ez a csintalan- sága keverte egyszer bajba. Elmondom, hogyan: Egy nap egy virágos rét fölött repült el. Egy margarétán egy óriási lódarázs aludt, álmában még horkolt is. Zümi arra járt és meglátta a lódarazsat. Azt gondolta, hogy jól megtréfálja. Tálva volt a lódarázs szája. Zümi letépett egy fűszálat és az alvó darázs orra alá dugta. A darázs erre nagyot tüsszentett. Zümit a tüsszentés úgy megijesztette, hogy egy közeli pókhálónak repült. Zümi nagyon megijedt és segítségért kiáltott. A lóda­rázs jó darázs volt és segítségére sietett. Kimentette Zümit és jó barátok lettek. Azóta mindenhová elkísérik egymást. Ebből az esetből 'sokat tanult Zümi, azóta nem csintalankodik. (Hartai Péter, , Kiskunhalas, ÁMK 3. osztályos.) Paksról, a biztonságról Interjú Teller Edével Kúti Angéla Szabolcsban látta meg a napvilágot, Józsa Attila Kecskeméten. A kislány tizenöt éves koráig átélte mindazt, ami a gyermekkor szabadságához tarto­zik: mászott, bukdácsolt, cigány­kereket hányt, fogócskázott, haj­totta a hintát, tekerte a biciklit... Angéla, a göndörhajú fiatalasz- szony most rokkantkocsiban ül előt­tem. Attila pedig, a férj, úgy szorítja a jármű karját, mintha az gurulni akarna. Pedig a kis szobában ma- rasztalóan békés a hangulat. — Nálunk csak a kutyák csap­nak zajt. Kell is a mérges jószág. De a jó embereket nem bántja — mondja a bicebóca, vékony, ked­ves fiatalember, aki az imént a hús előszobán, konyhán át betessékelt a szobába. — Hogy találtak egymásra? —A Humanitás című lapból tud­tuk meg egymás címét. Sokáig csak írogattunk. Azután Attila eljött... Megkérte a kezem. Édesanyám na­gyon aggodalmaskodott. Már meg­nyugodott. Jön is hozzánk minden hónapban legalább egyszer. Anyó- somék meg ugyanezen a portán lak­nak, e ház mögött. Ő örökölte ezt a házrészt. Amikor 1989-ben összehá­zasodtunk, nekünk adta ... s előke­rül a fényképalbum. —- Nem akartunk díszes parádét — veszi át a szót a férj. így sikerült. — Szerintem nem a fény, a pom­pa, a látszat a fontos, hanem az, hogyan élünk, s mi van belül — toldja meg meggyőzően a pici fia­talasszony. — Gondolom, ez a Kecskemét, Mártírok útjai kis ház nem ilyen volt. — Bár én születésem óta ilyen nehezen mozgok. Úgy tudom, az volt a gond, hogy hat és fél hónap­ra jöttem a világra. A házat főleg a feleségemnek alakítottuk át, hogy a kocsival tudjon közlekedni. Nagyon sokat segítettek a gázo­sok, amikor bevezették a fűtést. Különösen Méhész Árpádnak kö­szönjük azt, amit értünk tett. A Renovál egyik brigádja pedig, Kiss Tibor vezetésével, olcsóbban festett. A Lakszisz meg az utolsó percben visszamondta a munkát. Akkor is karácsony tájt volt, de,az Épszisz segítségünkre sietett. így lett ilyen ez az otthon. Ennek két éve. Tavasszal ráférne az új fes­tés.. . — Hogyan gazdálkodnak, miből élnek? — Mindkettőnknek rokkant­nyugdíja van, összesen 11 600 fo­rint. A rezsink nyolcezer, ami ma­rad, abból vásárolunk reggelit, s az ebédet is közösen kiokoskodjuk, elkészítjük. Angéla mégiscsak asz- szony, jobban ért az étel összera­kásához. Az én feladatom a tűz­hely körül van, jobban tudok sza­ladgálni, s kell is jócskán. A hétvé­• A szegedi székhelyű Probitas Alapítvány elektromos rokkantkocsit ajánlott fel egy kecskeméti házaspárnak. A választás — sokak segítségével és támogatásával — Józsa Attiláékra esett. A kocsit — mint lapunkban már írtuk — a napokban a városháza dísztermében vette át a fiatal férj. (Fotó Straszer András) geken a szüleimnél eszünk. így élünk. Tavasztól őszig mindenho­vá együtt megyünk. Télre behúzó­dunk, illetve maradok anyagbe­szerző. Fűteni mindhárom kis he­lyiséget nem tudjuk. De nagyon jól megvagyunk. Csak munka kellene. Néha a Humán Kft. hozott irat­tömböket. Tízezer hajtogatásért nyolcszáz forintot kaptunk. Most az sincs. Nem kell nekünk csillagoség-fizetés, vagy nyolcezer, három is elég lenne! Hamarabb összejönne a meszelésre való ... — Mi a kedvenc időtöltésük? — Én nem szeretek tétlenül ülni a kocsiban — mondja Angéla. — Varrogatok. Nincs is semmi sza­kadt holmink. Sokat olvasok, főleg újságokat. Attila inkább barkácsol. Most kisvasutas terepasztalt csinál. Az alagútnál már világít az elem- lámpakörte. Jó lenne, ha a kis akvá­rium is korszerűbb lehetne. Elnéze­getjük a két kis ficánkoló halat. Ä videót is addig kölcsönöztük, mígnem megvettük. Nekünk ez a mozi, a színház, a koncert, a szóra­kozás. Igaz, amikor a kölcsönzőben előadtuk a szándékunkat, úgy néz­tek ránk, mintha nem lennénk nor­málisak. Pedig mi csak rokkantak vagyunk, de becsületesek ... — Mit várnak az ünnepektől, az új évtől? — Mi most olyan ajándékot kap­tunk, mint senki. Új, motoros rok­kantkocsit. Köszönjük mindenki­nek. A három kívánságunk? — néz­nek egymásra. — Rendszeres mun­kát szeretnénk, s főleg azt, hogy sokáig ilyen erőben, egészségben együtt élhessünk. Ázt sem bán­nánk, ha jövőre megváltozna a vi­lág, s bennünk, a sorstársainkban nem a bolond rokkantat, hanem az embert látnák. Persze, mi soha nem adjuk fel a küzdést. Addig me­gyünk, amíg nem érjük el a célun­kat. Csodát nem várunk. Tudjuk, tenni kell, s nem is keveset. Ám micsoda öröm, ha a kilátástalan­nak tűnő dolgok sikerülnek ... Pulai Sára „Az atombomba atyja” — hir­detik a lexikonok, bár ő tiltakozik, ha így aposztrofálják. Az Egyesült Államokban él, ám magyarnak tartja magát. Közel hat évtizede elhagyta Magyarországot, mégis kitűnően beszéli nyelvünket. A század első évtizedében, 1909- ben született, a budapesti Minta­gimnáziumban érettségizett. Világ­hírű fizikus, aki csak a rendszervál­tást követően, tavaly látogatott haza először. Addig nem lépte át hazája határait Teller-Ede. — Professzor úr, a közelmúltban interpelláció 'hangzott el a parla­mentben a paksi atomerőmű bővíté­se ellen. Az egyik képviselő geoló­giai adatok alapján földrengésve­szélyesnek tartja Paks környékét, s katasztrófától félti az országot... — Jó, hogy szóba hozta ezt a kérdést. Több mint 40 éve alakult meg az első reaktorbiztonsági cso­port, melynek elnöke voltam. Ala­posan vizsgáltuk, milyen kataszt­rófával járhat, ha egy földrengés során megsérül az atomreaktor. Megállapítottuk, hogy földrengé­sek esetén csak olyan gyorsulás léphet fel, melyet a reaktor burka könnyedén kibír, károsodások nél­kül. Sajnos, atomreaktorok már sérültek meg, ám egyszer sem föld­rengés miatt. Ráadásul Pakson ezer év óta nem volt földrengés. • feller professzor — Ha már a paksi atomerőműről beszélünk, hadd kérdezzem meg, hogyan értékeli az atomerőmű ter­vezett bővítését? — Jó terv. — Nem tartja veszélyesnek, hogy ezzel hazánk energiaellátásának mintegy 60 százaléka egy helyről származik ? — Pakson már négy darab 440 megawattos egység van. További két 900 megawattos egység bősége­M ennyei Atyánk! Nagy hittel és bizalomteljes reménnyel fordulunk Hozzád a békéért s déli szomszédainkért. Igazságtalanság, kegyetlenség, mérhetetlen szenvedés zúdul rájuk, köztük magyar testvéreinkre is. Félelem és rettegés fogja el őket, mely sokakat arra késztet, hogy elmeneküljenek meleg ottho­nukból, szeretett szülőföldjükről, hazájukból. Fegyverek dörögnek, aknák, bombák robbannak s életeket ol­tanak ki, sebesítenek meg, tesz­nek nyomorékká. A halottak ezrei nem látják a Nap fényét; az élők pedig a go- molygó füst eloszlása után jajve- székelnek üszkös romokká vált, hosszú évek fáradságos munkája megsemmisült gyümölcsének lát­tán. A gonoszság, Urunk, látod, mi­vé tette szorgos emberek közre­működésével létrehozott alkotá­sodat, a termő földet, zamatos gyümölcsöket érlelő kertjeidet, s a mosolygó embereket — akiket Te annyira szeretsz, hogy nekik te­remtetted s tartod fenn az egész látható nagy világot, üdvösségü­kért, örök boldogságukért képes voltál egyetlen Szent Fiadat is fel­áldozni. Tudjuk, hogy Te szabad akara­tot adtál az embereknek és azt Te még akkor sem vonod vissza, ha rosszra,pusztításra használják, de azt is tudjuk, hogy a gonoszságot nem hagyod végleg győzni. Nagy­péntek után felragyogtatod húsvét győzelmét. Urunk, elég volt már nagypén­tek véres sötétségéből, várva vár­juk húsvét diadalmas örömét! Ezt kérjük Tőled. Bízunk abban, hogy az ima hathatósabb fegyver min­den puskaporos és atomtöltetű fegyvernél, mert hatékonyságát jóságos hatalmad biztosítja és erőd végtelenül meghaladja az összes pusztító erőt. Elismerjük, bűneinkért méltán érdemiünk büntetést, de alázatos lélekkel, bűnbánattal fordulunk Hozzád, mi, a porszemnyi lények, Tehozzád a hatalmas, mindenható Istenhez, aki előtt minden lehetsé­ges. A háborús romokra rámutat­va be tudod láttatni, hogy a pusz­títás nem méltó az emberhez, problémákat nem old meg, siker, győzelem, boldogság helyett csak nyomort hoz. Tudsz bűnbánatra indítani bűnösöket, megbékéltetni gyűlölködőket, szeretetre gyújtani a szíveket, békét teremteni a vi­szálykodás helyén. Ezt kérjük tőled karácsony, a béke ünnepe előtt. Szent Fiadat, a Béke Fejedelmét, az emberiség aranykorát elhozó gyermeket azért küldted e világba, hogy a szeretet tüzét gyújtsa lángra a szí­vekben, helyreállítsa országodat, a szeretet és békesség országát. Add urunk, hogy karácsonykor ne szorongó szívvel kérjük, hanem hálát adó, ujjongó örömmel zeng­hessük az angyalok énekét. „Di­csőség a magasságban Istennek és békesség a Földön a jóakaratú embereknek!" Fejes László plébános „MI OLYAN AJÁNDÉKOT KAPTUNK, MINT SENKI MÁS...” A kis szobában marasztalóan békés a hangulat Ima a békéért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents