Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

I

BOLDOG KARÁCSONYT! gfegfeMfaft

SX

WV

NÉPSZOKÁSOK

a&Mb

&J&

»V

ít'F~r*z S?-3

853*

35^

Karácsonyi fények: A gyertyaláng

G

yertyafény nélkül elképzelhetetlen a karácsony. Napjainkban különböző elektromos csodafüzérek varázsolják meghitté a szeretet ünnepét, az igazi azonban mégis a lánggal égő gyertya. A világítás történetének kutatója, dr. Laky József A lámpa históriája című könyvében külön fejezetet szentelt a vallási ünnepek e fényforrásának.

— Valójában miből készül a gyertya?

— Mindenképpen olvadó, éghető anyagból -v- faggyúból, viaszból, sztearinból, páráimból. A görögök az időszámítás szerinti 2. században faggyú- és viaszgyertyát egyaránt használtak. Mivel az előállítás igen sokba került, elsősorban a gazdagok házában világított. No, meg természetesen a kolostorokban. Mivel a szerzetesek általában önellátóak voltak, többnyire saját méhészettel is rendelkeztek, így a méz kipergetése után visz- szamaradt viaszból gyertyát mártogattak.

— A gyertyamártás, gyertyakészítés az egyik legősibb mesterségek egyike.

— Igen, a családok hosszú évszázadokon át házilag készítették a világítóeszközöket.

zékban, üstben olvasztották. A töpörtyű kiszedése után a még meleg faggyút vásznon átszűrték, ezután olyan edénybe öntötték, amelyben egyharmad- rész forró víz volt. A kenderből vagy lenből előre megsodort és megviaszolt belet pálcára fűzték. Ezeket a pálcáról lelógó szálakat többször megmártották a faggyúban, amikor már elég vastag, kövér volt, kiemelték, és a végét levágták. Egy-két napig száradni hagyták, és gondosan elrakták. A legügyesebb asszonyok naponta 50 fontnyi gyertyát is mártottak, ez nagyjából húsz kilónak felel meg.

— Visszatérve a karácsonyhoz, a templomokban ma is csak fehér gyertyákat lehet látni.

— A liturgikus előírások szerint régebben a gyertya csak fehér méhviaszból készülhetett, sárga méhviasz gyertyát gyász- szertartásokon és nagypénteken használtak. Egyébként, mint ismeretes, a gyertya megáldása külön egyházi ünnep. Jézus születése után 40 nappal, Mária megtisztulásakor, február 2-án van a gyertyaszentelés napja.

Ferenczy Europress

A meglágyított faggyút kézzel a fonálbél köré nyomkodták. Amikor már megszilárdult, két posztólap között mángorolva egyengették, majd a kívánt méretre vágták.

— Valójában a könnyűnek igazán nem mondható gyertyamártás általában mindig az asz- szonyokra várt. Vajon miért?

— Talán azért, mert a szappanfőzés is rájuk várt. Szappan- főzéskor a tehén vagy a birka kockára darabolt faggyúját faA székely népnek a lelke is egészséges

Konyhavallató

Mondd meg mit eszel, megmondom, ki vagy! Bizonyos szokások alapján a néprajzi kutatók messzemenő következtetéseket vonnak le egy-egy népcsoport származásáról, etnikai kötődéseiről. Rékai Miklóssal, a Néprajzi Múzeum 32 éves tudományos munkatársával, az étkezési szokások egyik ifjú kutatójával a karácsonyi „asztalt” próbáltuk körüljárni.

Ősi motívum a Luca-búza, a karácsonyi széna-szalma alkalmazása ... Ezek mit jelentenek?

—A karácsonyi asztal keresztjére kerül a széna vagy a szalma kévecsomag, amit azután az ünnepek elmúltával feletetnek az állatokkal. Ez a betlehemi jászolra is, a halottas szokásokra is utal, hiszen az ősi« időkben a túlvilágra készülőknek szénából vagy szalmából vetettek puha halotti ágyat, hogy kényelmesebbé tegyék számukra a túlvilági létet. De ez az asztalra tett kis kéve a család hazajáró kedves leikeinek is fekvőhelye lehet.

A Luca-búza szokása kifejezetten ősi vegetációs hiedelmekre épül és a dél-olasz területekről származik. A Dunántúlon a Luca napján elültetett, szentelt vízzel meglocsolt és szenteste letépett' búza hosszából, színéből, sűrűségéből a jövő évi termésre következtetnek.

— Luca széke, Luca-búza .. . Mindez Szent Luciához kötődik?

— Szent Lucia kultusza egyértelműen a középkorban virágzott. A fény eljövetele—ad veniant—az adventi ünnepekben öltött testet. Ekkor Krisztus eljövetelét köszöntötte a hívő ember. Ezért kiemelkedő része a karácsonyi ünnepeknek ez az időszak.

— Mikortól ismerjük történelmileg is hitelesen elődeink karácsonyi „menüjét”?

— A XVIII—XIX. századtól, de inkább ez az utóbbi, amire már biztosan tudunk hagyatkozni. A korábbi időkből inkább csak írásos emlékeink maradtak fenn a betle- hemes játékokról, a paradicsomi énekekről. A karácsonyi asztal az egyetlen, ami kicsit a múltba is visz- szavezet. Miről is van szó? A karácsonyi asztalt a szenteste alkalmából különlegesen illik feldíszíteni. A legfontosabb: ünnepi abroszt terítenek rá. Itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis az abrosz elterjedése ezzel az ünneppel áll kapcsolatban. A középkori magyar konyhában nem ismerték az abroszt, de karácsonykor bizonyítottan ott volt.

A főétel szinte mindenütt a mákosguba volt, amit összeaprított sült tésztából készítettek, forró, mézes vízzel meglocsoltak. Érdemes szólni a dióról is. A termékenység szimbóluma szinte egész Európában, de amíg az emberek a szentesti misére vártak, rendszerint kártyáztak, s a tét dió volt. A feltört dió beléből egészségre,

betegségre, halálra próbáltak következtetni.

— Mióta szokás halat enni?

— Ennek európai gyökerei vannak. A karácsony böjti ünnep, a szárnyas és a hal fogyasztását nem tiltják. így terjedt el ez a szokás. A paraszti hagyományban nem szerepelt a hal, a városokban jött divatba.

— Miből állt a hagyományos magyar menü?

— A főétel — mint említettem — a mákosguba volt, előtte rendszerint babból, lencséből készült levest fogyasztottak, éjfél után pedig terítékre került az advent idején levágott disznóból készült hurka, kolbász.

— A beigli?

— Dél-német, osztrák eredetű, hajlított kalácsot jelentett eredetileg. Szilézián keresztül terjesztette el nálunk a városi cukrászipar, kiszorítva a hagyományos magyar kalácsot az asztalról.

— És a töltött káposzta?

— Ez is viszonylag új étel, korábban nem volt divat az ünnepi asztalra tenni. Gyökerei a két világháború közé nyúlnak vissza. Hadd tegyem hozzá: tőlünk távoli területek táplálkozási szokásai egyre szélesebb körben eresztenek nálunk is gyökeret, elveszítik eredeti hátterüket, az egyetemes ételkultúra részeivé lesznek.

— Karácsonyi étkezési szokásainkat tekintve eszerint már Európában vagyunk?

— Pontosan így van.

Somfai Péter

• Nemcsak a hagyományos népi, hanem a polgári étkezési szokásokból is sokat árvettünk. Étkezési kultúránkat tekintve már-már Európában vagyunk. Képünkön egy nagypolgári család ünnepi asztala a század elejéről.

MARAI SÁNDOR NAPLÓJA

1944 karácsony

Márai Sándor a 20. század magyar irodalmának hányatott életű, kiemelkedő alkotója volt. A század- forduló pillanatában, 1900-ban született és 1989-ben halt meg. Negyven éven át — 1943—83-ig — írt naplója 5 kötetben jelent meg, ebből 4 külföldön látott napvilágot. Európában a Ferenczy-Verlag (Zürich) gondozta addig, amíg lehetőség nyílt arra, hogy az emigrációban elhunyt író naplójának első részei immár Magyarországon is napvilágot lássanak.

Az alábbiak részletek a napló 1944 karácsonyán irt fejezetéből.

Karácsony előtti délután. Az a bizonyos karácsony ez, melyről az angol rádió beszélője mint „a maf

yar történelem legtragikusabb arácsonyáról” emlékezett meg a délutáni híradásban.

Igaz volt, csakugyan az.

Mi itt a fronton éljük meg a karácsonyt, valamilyen valószínűtlen, álomszerű helyzetben. Szemben Vác, ott az oroszok; nem tudni semmi bizonyosat, milyen ott az élet? — de áthallani a Dunán a váci harangszót. Fót felől nagy csata robaja; második napja dühöng a viadal. Délelőtt vizet húztam, azután rozsét gyűjtöttem. Délután mély csendben, melyet az ágyúdörgés nem zavar — inkább csak megtölt valamilyen monoton komorsággal —, sétálni megyek Tahi felé. Az országút üres. Tahit időnként lövik a váci partról. Az út mentén mindenféle behavazott lövészárok, üresen, mint a tömegsírok. A táj várja a háborút, mely itt van már, nem is „közel”, hanem itt. Ez már nem táj, hanem „hadterület”, hivatalosan is.

Láttam ezt a tájat tavaszi, nyári, őszi gúnyájában: s most látom téli meztelenségében, testén a lövészárkok forradásaival. Láttam sugárzónak, érettnek, bőségesnek, engeszteltnek. Most komoly és csontos a táj, megtelt valamilyen szótlan végzettel.

* * *

Karácsony. Teliholdas, fagyos tiszta táj. Estefelé a helybeli kis

templomba megyek. A templom körül német muníciós ládák, tehergépkocsik, fegyveres őrök. Ez a helyzet, melyről később a német hadijelentés így emlékezik meg: „Az ellenség megint templomokat és kórházakat bombázott.”

A kis templom üres. Az ég mint Pascal ege, szikrázó és ijesztően hallgatag. Néha felvillan egy piros-, sárga rakéta, különös karácsonyesti csillagszórók. A haza- úton, a fagyos országúton, valaki francia dalt énekel.

Kilenc felé kialszik a villany. Azután égzengető támadás a túlsó parton, pergőtűz, nehézütegekkel. Éjfélig tart ez a vad karácsonyesti kórus. A domboldalon a kis ház rázkódik a nagy izgalomban, mely áthatja a tájat. Sötétben ülök sokáig.

Bizonyos, hogy sok meglepő, aljas és nagyszerű történhet még velem; de bizonyos az is, hogy már nem tudok egész lélekkel meglepődni.

* * *

Az emberek rettenetes és őrült perében nem lehetek bíró, sem ügyész, sem védő, még csak tanú sem lehetek. Csak ott ülök a hallgatóság között a pádon, és figyelek.

Pergőtűz közepette, s mikor egy világ ismert életformái cserepekre törnek, a világháború legnagyobb pillanatainak egyikében érzem a szorongást, mely mindé/ időszerű gondokon túl foglalk’ó/lTit Ez a

szorongás ezt kérdi: mi lesz, ha mindez elmúlik, ha megint bomba, terror és gránát nélkül lehet élni, hogyan bírok megint azzal a démonnal, melynek kínzásait munkával és élvezettel sem bírtam soha megfékezni? Az unalom és a várakozás, kielégületlenség és a szomjas kíváncsiság démonával? Hogyan bírok majd vele, ha megint szóhoz jut?... Ő az én igazi ellenfelem, s csak azután következnek mind a többiek.

* * *

Az orosz tiszteket néhány helybeli úri házhoz természetesen rögtön meghívták vacsorára. Elmentek, ettek, ittak, barátságosan viselkedtek. Ugyanezek az úri házak néhány nap előtt kapkodtak a német Gestapo-tisztek után. Ez a magyar középosztály sunyisága: azt hiszik, szilvóriummal és rántott csirkével örökké el lehet intézni mindent.

A megszállást követő első napon csöngetnek ajtómon: sápadt ember jelenik meg, s bemutatkozik. Megtudom, hogy F. ortodox rabbi, aki hónapok óta itt rejtőzik a közelben. Szeretné tudni, kime- het-e már a világba? Az elmúlt hónapokban csaknem egész családját kiirtották. Tanácsolom, hogy várjon a mutatkozással, amíg Pest elesett.

A nyilasok ezen a karácsonyon nem karácsonyfákat, hanem akasztófákat állítottak; így a Sza• Kegyes adományokból 1798-ban épült a csíkszentdomokosi templom, ahol csak csodálni lehet Székely Lajos és Kosa Imre székelyudvarhelyi fafaragók munkáit, Veres Márton festményeit, a fából faragott Szent Borbálát, a bányászok védőszentjét, a kazettás oltár maradványait.

• A katolikusok lakta településen az asszonyok ünnepi fejrevalója a fehér kendő. Aki így megy ki az utcára, róla biztosan tudják, templomba készül __

• A szentmiséről otthonmaradottak az ablakban imádkoznak, hiszen „A székely népnek nem csak az arca, a lelke is egészséges”, mondta Horváth Antal csíkszentdomokosi plébános. (Fotó: Méhesi Éva)