Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám

Külügyi jegyzék A Külügyminisztérium illeté­kes főosztályvezetője jegyzéket nyújtott át Jugoszlávia budapesti nagykövetének. Magyar részről már többször felhivták a figyel­met: a Duna jugoszláviai szaka­szán a hajózási feltételek súlyo­san megromlottak. A jugoszláv fél hibájából kialakult helyzet el­fogadhatatlan a dunai hajózás­ban * érdekelt államok, így Magyarország számára is. A ma­gyar hajókat érő támadások emberéleteket veszélyeztetnek. A dunai hajóforgalom akadályo­zása több tízmillió dolláros kárt okoz a magyar gazdaságnak — hangsúlyozza a jegyzék. A jugoszláv félnek számolnia kell a politikai, gazdasági és jogi következményekkel, a Magyar Köztársaságot érő károkkal ará­nyos kártérítési követelés érvé­nyesítésével. (MTI) Levestészta Kanadába Itthon és a szomszédos Auszt­riában, Némethonban, Svédor­szágban már huzamosabb ideje kapható a kunszállási, nyolctojá­sos levestészta, tarhonya, s nem csak a magyar származású keres­kedők boltjában. A gazdaság fé­legyházi, fiülöpjakabi, kunszállási élelmiszer-ipari üzemébőlszárma- zó termékek — egy New York-i kereskedő megrendelése alapján —atengerentúli vásárlókhoz is el­jutottak. Sőt, az idén nem először, kanadai üzletfelektől érkezett megrendelés. Minden remény megvan arra, hogy a három kézi- tészta-üzemben dolgozó százöt­ven asszonynak, leánynak egyelő­re lesz munkája. Menedékhely Kecskeméten Hajléktalanok átmeneti ottho­na nyílt Kecskeméten, a Bethlen körút 34. sz. alatt, a volt szociális foglalkoztató épületében. Merász József polgármester már látoga­tást tett az intézményben, mely­ben látogatásakor négy, hajlékra szoruló tartózkodott és további tíz érkezését jelezték az első éjsza­ka. Minderről a polgármester a hétfői közgyűlésen tájékoztatta a képviselőket, akik megnyugodva vették tudomásul, hogy a januári döntésük óta húzódó ügy végére pont került. Lesz-e adótúlfizetés? Az adófizetési rendszer sajá­tosságai miatt ez év végén is vár­ható a befizetések ugrásszerű megnövekedése a december 28-át követő három napon, bár előre­láthatólag nem lesz akkora, mint 1990 végén volt. A csúccsal szá­molnak a Pénz­ügyminisztériumban, amikor 90- 95 milliárd forintra becsülik az idén várható költségvetési hiányt. Az idén azonban korántsem vár­ható az előző évit meghaladó ösz- szegű befizetés. Tavaly ugyanis a befizetési csúcsot tovább fokozta, hogy a vállalatok túlbecsülték várható nyereségüket, aminek alapján a szükségesnél több adó­előleget fizettek be. Halasiak sikere Tiszaújváros adott az elmúlt napokban otthont a testépítők idei páros bajnokságának, illetve a Vegyész Kupáért kiírt és pénz­díjas versenyként meghirdetett egyéni viadalnak. A telt házak előtt zajló „badis” bemutatókon két kategóriában halasiak is do­bogóra kerültek. A ,páros OB második helyezettjei: Ács Ilona és Szabó Balázs, a 80 kilogrammos férfiak egyéni versenyében Szabó Balázs még egyszer dobogóra áll­hatott: harmadik helyezettként. Tisztul a levegő? Jövőre már nem használhatják a nagy szennyezőanyag-kibocsá­tású kétütemű járművüket a taxi­sok. Mint ismeretes, a rosszul be­állított kétütemű gépkocsik — a jól beállított négyüteműekhez ké­pest — akár százszoros mennyi­ségben bocsátanak a levegőbe egészségre igen veszélyes szénhid­rogéneket. Elvileg az ellenőrzés során a rendelet megszegőivel szemben büntető- vagy szabály­sértési eljárás kezdeményezhető, bevonható a forgalmi engedély. A szakemberek már régóta dol­goznak azon a jogszabályon, amely valamennyi gépjárműnél elrendelné az évenkénti kötelező ^beszabályozást. ______________j \ L /-TTE----------­P ETŐFI NÉPE 1 BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 260. szám Ára: 9,60 Ft 1991. november 6., szerda _________i ________________________________________________—— ■ HP,______-mmm _ __----------------------------------------------­HOLNAP Városi lapok Kiskunfélegyháza 5. oldal Kunszentmiklós 7. oldal Vizsgálatot kértek az agrikonosok Megbízzák-e az Agrikon dolgo­zói a vállalati szakszervezeti bi­zottsági titkárt, hogy kezdemé­nyezze Hugyecz Pál vezérigazgató ellen a bizalmatlansági indítvány benyújtását a vt.-hez? írjanak-e a vasas-szakszervezetnek, valamint az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­riumnak, hogy az ő szakértőik be­vonásával kérjenek kivizsgálást a ’89-90-es években keletkezett vesz­teségek ügyében a személyi felelős­ség megállapítására? Ez a két kér­dés maradt megválaszolatlan pén­teken, az Agrikonnál tartott mun­kásgyűlés végére. Akkor abban maradtak, hogy keddre összegyűj­tik a dolgozók véleményét, s eljut­tatják azt Sárosi Péter vszb-titkár- hoz. Ez meg is történt. A dolgozók többsége nem kezdeményezi a ve­zér elleni bizalmatlansági indít­ványt, az adóügy miatt viszont ké­rik a külső, objektív kivizsgálást, a személyes felelősség megállapítá­sát. A vállalatnál péntekre összehív­ják a szakszervezeti bizalmiak érte­kezletét. G. B. A tejesre várva A kúnbaracsi Kakas dűlő és a kerek­egyházi kövesút találkozásánál minden második nap reggelén gyülekeznek a környékbeli tehenes gazdák. Ekkor Félbeszakadt az Expo-vita Tíz óra után néhány perccel meg­kezdődött az Országgyűlés keddi munkanapja. Az őszi ülésszak hu­szadik ülésnapján a képviselők el­sőként a világkiállításról szóló tör­vényjavaslat általános vitáját kezd­ték meg. Emellett napirenden szere­pelt egyebek között a jövő évi költ­ségvetés irányelveiről szóló tájékoz­tató, valamint a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről ren­delkező törvénytervezet. Az 1996-os Expo budapesti meg­rendezése fontos szerepet játszana az ország modernizálásában, a magyar gazdaság, a kultúra megújhodásá­ban — hangoztatta Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere a világkiállítással kapcso­latos törvényjavaslatot előterjesztve. A megrendezés legfőbb problémájá­nak nevezte azt a politikai dilemmát, amelyet az Országgyűlés és a Főváro­si Önkormányzat állásfoglalásának különbözősége jelent. Nemegyszer éles hangú felszóla­lások, indulatos viszontválaszok kí­sérték a világkiállítási törvény par­lamenti vitáját. Az általános vita mostani első fordulójában a párt­frakciók vezérszónokai fejtették ki az egyes képviselőcsoportok állás­pontját, s ebből kiderült: a kor­mánypártok támogatják, az SZDSZ és Fidesz elutasítja az Expo megrendezését, míg az MSZP csak egy részletesebb és pontosabb meg­valósíthatósági terv ismeretében tartja megalapozottnak a végső döntést. A vita különösen elmérgesedett az Expo ügyében kezdeményezett népszavazási kampány megítélésé­nek kérdésében. Ennek kapcsán mindhárom ellenzéki felszólaló bí­rálta Palotás Jánost, az aláírásgyűj­tés elindítóját, mondván: etikátlan és nem is jogszerű ilyen kérdésben népszavazást kezdeményezni. A frakciók vezérszónokainak felszólalása közben váratlanul fél­beszakadt a világkiállítással kap­csolatos törvénytervezet általános vitája. Az elnöklő Szabad György ezt megelőzően két alkalommal megszavaztatta a Házat arról, hogy a vezérszónokok mellett más képviselők is kaphassanak-e lehe­tőséget kétperces felszólalásra. A Ház mindkét alkalommal hatá­rozatképtelennek bizonyult, illetve a teremben jelen lévő képviselők egy része nem nyilvánított véle­ményt a kérdésben. Az indulatain mind nehezebben úrrá lévő Szabad György ekkor felfüggesztette a vi­tát, és összehívta a Házbizottságot. (MTI) A gyermekbőrgyógyászatról tanácskoznak A kecskeméti gyermekbőr­gyógyászati szakrendelés bein­dulása alkalmából tudományos tanácskozást tartanak ma a me­gyeszékhelyen. A konferenciára — lévén a viszonylag új szakma két orvosi ág határterülete — a megyebeli gyermekorvosok és bőrgyógyászok kaptak meghí­vót. A neves előadók érdekes­nek ígérkező előadásait azon­ban természetesen csak azok hallhatják közülük, akik az ülés Eszéket kedd reggel óta aknave­tőkkel lőtték Baranya irányából a szerb erők, az éjszakát a szlavóniai város lakosai a pincében töltötték. Dubrovnikban a horvát rádió jelen­tése szerint az óvárosban is károk ke­letkeztek a hétfő esti és éjszakai har­cokban. A kotori katonai-haditen­gerészeti körzet közleményében cá­folj a ezt a hírt. Sídben, a horvát határ közvetlen közelében lévő szerémségi helyiségben délelőtt robbanások hallatszottak. A belgrádi rádió sze­rint a vasútállomás melletti silókat érte találat. Feltételezik, hogy egy közeli horvát faluból, Nijemciből nyitottak tüzet a horvát gárdisták. Ez az első eset, hogy támadás ért egy szerbiai települést. A vajdasági Bács- nál már érte légitámadás a helyi léte­sítményeket, de azokat tévedésből, a jugoszláv harci gépek vették tűz alá. Teljes egyet nem értés Hágában Alig egyórás drámai tanácskozás után a teljes egyet nem értés jegyében ért véget Hágában a Jugoszlávia- konferencia csúcsszintű plenáris ülé­se —és korántsem biztos, hogy vala­ha is lesz folytatás. Szerbia és Crna tómunkájukat végzik a kórhá­zakban, rendelőkben. A későb­biekben remélhetőleg vala­mennyiük tevékenységét segíte­ni fogja a fiatal szakrendelés, melyet létrehozói elsődleges fel­adatának teljesítésén túl — ami a kecskeméti és a környéki gyermekbőrgyógyászati esetek ellátása — megyei szakmai konzultációs központnak is szánnak. (Az új szakrendelést bemutató írásunk a 3. oldalon található.) Gora egyfelől, a másik négy köztár­saság másfelől, ellentétes tervezete­ket pártolt a tanácskozáson. A plenáris ülésen előkerült a kö­zösségek béketervének legújabb vál­tozatával kapcsolatban Szerbia és Crna Gora elnökei által közösen be­nyújtottmódosítás, amelynek lénye­gében a jelenlegi köztársaságok szerb kisebbség által lakott részeinek a szerb vezetés alatt megmaradó Kis- Jugoszláviához — vagy Nagy-Szer- biához—való csatlakozását jelente­né. A másik négy köztársaság azon­nal elutasította ezt a módosítást. Carrington pénteki, római jelen­tése alapján döntenek az Európai Közösség tagállamainak külügymi­niszterei arról, hogy alkalmazzák-e hétfőn kilátásba helyezett szankciói­kat Szerbiával, illetve esetleg Crna Gorával szemben, amelyek a Közös­ségek eredeti tervét nem fogadják el. A tervezett szankciók felölelik a Közösségek és Jugoszlávia kereske­delmi és gazdasági együttműködési szerződésének felmondását, a Ju­goszláviának nyújtott kereskedelmi kedvezmények és a Phare-segély megszüntetését. Kárpótlási mérleg Október 31-éig összesen 180 ezer 830-an nyújtották be kárpótlási igé­nyeiket a fővárosi és a megyei kár- rendezési hivataloknál — derült ki abból az összesítésből, amelyet az Országos Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatal az augusztus 12. és ok­tóber 31. között érkezett űrlapok alapján állított össze. A károsultak túlnyomó többsége földtulajdont veszített el, a hivata­lok összesen 492 ezer 951 „F” űrla­pot kaptak. 48 ezer 875-en „H” adatlappal jelentkeztek, azaz ház­tulajdonukon esett sérelem, s 14 ezer 886 kárpótlási kérelem érkezett a kisajátított vállalkozások miatt. Budapest kivételével valamennyi megyeben a földtulajdonuk sérelme miatt jelentkeztek a legtöbben (a megyék közti listát egyébként Bé­kés vezeti), a fővárosban azonban a házak, ingatlanok elvétele miatti kárpótlási igény a jellemző. Érdekes, hogy külföldi lakosok­tól több igény érkezett, mint egy- egy kisebb megyéből: összesen 6445. További elemzést érdemelne az a tény is, hogy ház és vállalkozás miatt — Budapestet követően — a legtöbb kérelmet külföldi lakosok küldték. Félegyházán is helyzet van... Negyvenöt állásajánlat érkezett pénteken a kiskunfélegyházi mun­kaügyi ügyfélirodához. Ez termé­szetesen távolról sem oldja meg a több mint 1100 álláskereső problé­máját, azonban az utóbbi tíz hó­napban a munkaadók nem kényez­tették el az iroda ügyfeleit. Január­ban 4, júniusban 16, az ősz első hónapjában 8 fő alkalmazását vál­lalták a gazdálkodók, miközben az év elejétől ötszörösére nőtt azok száma, akik kézhez kapták munka­könyveiket. Ennek ellenére itt az egyik legalacsonyabb a munkanél­küliségi ráta. Az említett ajánlatok kétharmada húsipari szakmunká­sokra vonatkoznak, akiket teljesít­ménybérben kívánnak alkalmazni. (Folytatás a 2. oldalon) ideje alatt is éppen nem gyogyi­EREDMÉNYTELEN TANÁCSKOZÁS A JUGOSZLÁV BÉKÉRŐL Találatok érték Dubrovnik óvárosát is GYERTYÁT AKART GYÚJT AM BARÁTJA SÍRJÁN Taxisok fogták el a fegyveres rablót Fegyveres rablást akadályoztak meg tegnap hajnalban a kecskemé­ti taxisok. Egy fővárosi kollégájuk kért tőlük segítséget, akit utasa a nála levő pénz átadására akart kényszeríteni. Sz. Sándor 31 éves, állandó lak­helye Kecskeméten van, de huza­mosabb ideje Budapesten él. Újsá­got árul — mondja Bódog Zoltán zászlós, a városi rendőrkapitány­ság vizsgálója. — Hétfőn este hét óra körül végzett a munkával, majd megivott néhány üveg sört. Tizenegy óra körül határozott úgy, hogy Kecskemétre fog utazni. A Baross utcában intett le egy taxit, a pilótával pedig előre meg­állapodtak abban, hogy a fuvar 4400 forintba kerül majd. Ezt kö­vetően a lakására vitette magát, és rövidesen elindultak Kecskemétre. Sz. Sándor zsebében ekkor mind­össze 300 forint lapult. Útközben kedélyesen beszélgettek ... A városba érve a művelődési központ mögötti területre irányí­totta a kocsit. Itt a világ legtermé­szetesebb mozdulatával kiszállt, a meglepődött taxisnak pedig azt mondta, hogy várjon türelmesen, hozni fogja a pénzt. (Folytatás a 2. oldalon) • A kecskeméti rendőrkapitányságon a különös kegyeleti látogatás részleteire derül lény. megy a tejért ugyanis a Kerekegyházi Dózsa Tsz tejbegyűjtő autója. Gondja­ikról Taskó Györgyné és Spanyol József is szól a lap 4. oldalán található írásban. • Sok száz kannából csurran össze a mindennapi tejünk ... (Fotó: Walter Péter)

Next

/
Thumbnails
Contents