Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám

2. oldal, 1991, november 6. PETŐFI NEPE Magyar—egyiptomi kormányfői tárgyalások KÉRDŐJELEK Európa menekült­tábor? Sátortáborokban és heve­nyészve átalakított tornater­mekben szorongó riadt mene­kültcsaládok Jugoszláviából ha­zánk déli településein. Sokezré­vel egy-egy Olaszországba indu­ló hajóra zsúfolódó albán mun­kanélküli. A Szovjetunió szét­hullásának forgatagában kül­honba sodródó, a gazdasági nél­külözés miatt jobb életet kere­sők százezrei, a harmadik világ üldözöttéi, akik egyformán Napkelet tájain remélnek boldo­gulást. Riasztónak tűnik az európai menekültösszkép ? Kétségtele­nül, s javulásnak, az áradat csökkenésének semmi jele. Nem véletlen, hogy sokan a szigorítá­sok korszakát jósolják, néha egyenesen úgy fogalmazva: Eu­rópa „bezárja kapuit”, a „sza­bad mozgás" oly hosszú sürgeté­se után manapság a kontinens nyitgati országai is stabilitásu­kat féltik a lassan ellenőrizhe­tetlenné váló népvándorlástól. Negyedmillió menekült csak Németországban ? Összesen 9 millió felkerekedő Kelet-Euró- pában? A komor jóslatok csak úgy röpködnek, s tény, hogy ma már Magyarország is a fogadó - államok közé került a német, a román, majd most a jugoszláv események miatt. A kérdőjelek sora mellett egy dolog tűnik csu­pán biztosnak: nem pusztán rendőri intézkedésekkel és határőrizettel, hanem elsősor­ban saját országaik gazdasági fejlődésével lehet leginkább ott­hontartani a menekülni igyekvő­Sokcélú bizottság Tegnap Kecskeméten tartotta alakuló ülését a megyei tudomá­nyos bizottság. A tanácskozás résztvevői úgy döntöttek, hogy fel­kérés esetén szakvélemény készíté­sével vagy más módon részt vesz­nek döntés-előkészítési folyama­tokban, egyébként pedig, egyfajta kötelező feladatként, vállalják Bács-Kiskun tudományos közéle­tének, a megyében működő kutató- intézetek, közgyűjtemények, felső- oktatási intézmények tudományos tevékenységének koordinálását. Több témában tervezik pályázatok kiírását, segíteni kívánják fiatal ku­tatók pályakezdését. A megyei köz­gyűlés albizottságaként működő testület elnökének dr. Balázs Sán­dor akadémikust, titkárának dr. Csatári Bálintot választották. Jogerős ítélet A rablók aranyat követeltek címmel augusztus 15-én írtunk ar­ról az ügyről, amelynek két vád­lottja: Kolompár József és Raffael László Kiskunhalason, illetve Ke- celen követett el rablást egy idős ember és egy unokáival lakó idős asszony sérelmére. A Kiskőrösi Városi Bíróság első fokon Kolom­pár Józsefet, mint többszörös visz- szaesőt, nyolc év fegyházra ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyektől. Raffael László hat év fegyházat kapott és nyolc évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. Fellebbezés folytán az ügy a me­gyei bírósághoz került, ahol mérsé­kelték a büntetést. Kolompár Jó­zsefet jogerősen 6 év hat hónap fegyházra ítélték és öt évre tiltot­ták el a közügyektől, míg Raffael büntetése 4 év hat hónap fegyház és négy év eltiltás. Az Egyesült Mg. Szakszövetkezet csütörtöki nyúlfelvásárlási ára: 110 Ft/kg Felv.: Garai u. 7., Bethlen krt. 13. k ”Vl Bizonyos értelemben hasonló szakaszban van az egyiptomi és a magyar gazdasági átalakulás — ál­lapították meg a két ország kor­mányfője, Antall József és Atef Szidki keddi kairói tárgyalásain. A központosított gazdasági szer­vezet lebontása, a piacgazdálko­dásra való átállás mindkét ország­ban napirenden van, miként az ál­lami helyett a magánszektor elő­térbe kerülése. Antall József a magyar külpoliti­kai látásmódot ismertetve kiemel­ten szólt arról, hogy a jugoszláviai A Magyar Köztársaság ismerje el az önálló, független, szabad Horvát­országot! E kéréssel fordult a kor­mányhoz Horváth Vilmos SZDSZ- es képviselő, a Magyarországon élő horvátok nevében, a parlament ked­di munkanapjának kezdetén. Az MTI munkatársa a javaslatról kér­dezte a többi parlamenti párt képvi­selőinek véleményét. Horváth Balázs (MDF) hangoz­tatta, hogy a demokrata fórum és a kormány minden nemzet önren­delkezésijogát tiszteletben tartja, e jelzésértékű gesztust azonban elő­ször magyar részről megtenni tak­tikai, politikai hiba lenne. Vélemé­nye szerint ez a lépés nem biztos, hogy használna Szlovéniának és Horvátországnak. Mindazonáltal emlékeztetett ar­ra, hogy magyar részről korábban bejelentettük: valamennyi tagköz­társaság önállóságát és független­ségét bármikor készek vagyunk el­ismerni. A külpolitikai döntések­nél azt is vizsgálni kell, hogy mi­lyen hatással lesznek a határon túli magyarok életére. E gesztus akkor lenne igazán hatásos, ha egy olyan európai államcsoport tenné, amelynek döntése megroppanthat- ná vagy legalábbis befolyásolhat­ná a szerb álláspontot. Kovács László (MSZP) úgy ítél­te meg, hogy amennyiben csupán egy-két állam ismeri el Horvátor­szág függetlenségét, azzal a kérdés nem oldódik meg. Bármennyire is helyeselhető lenne e lépés erkölcsi szempontból Magyarország részé­ről, az ügy ezzel nem jutna előbbre. (Folytatás az 1. oldalról) Tizenöt személynek a Kiskun Cipőgyáron belül alakult önálló kft.-k egyike biztosítana kenyérke­reseti lehetőséget. Kiskunfélegyhá­za és vonzáskörzetében — csak­úgy, mint a megye többi körzeté­ben sem állt meg a munkanél­küliség növekedése. Várhatóan jö­vő tavasszal áll be az a szint, amely állandósul a környéken. Addig azonban folytatódnak a leépítések. Októberben 36 főt küldtek el a Kunplaszt vállalattól. Nem rende­zett a Kiskun Cipőgyár sorsa, amelyet úgy tűnik, türelmetlen hi­telezői szorítanak egyre lehetetle­nebb helyzetbe. Az ott dolgozó több tucat ember sorsa a felszámo­lóbizottság döntésétől függ. A szomszédos megyék foglalkoz­tatási problémáit is részben me­gyénknek kell vállalnia. Csongrád- ra és Szentesre naponta nem keve­sen jártak át a közeli falvakból. Leghamarabb ezeket — köztük a (Folytatás az 1. oldalról) Persze, ez a pesti magánfuvarozó sem most jött le a falvédőről, kezdte már sejteni, hogy mire megy ki ez a játék. Utasa után szaladt, és a megbe­szélt pénzt követelte tőle. Ekkor mind­ketten visszaültek a kocsiba, Sz. Sán­dor pedig megkérdezte, hogy ezen a rádión tud-e segítséget kérni a kecske­méti taxisoktól. Akkor kérjél, ha van bátorságod! mondta a válasz hallatán, és a sofőr­re fogta a pisztolyát. Most csinálunk egy kis balhét. Szükségem van a pén­zedre. Indulj el lassan! Ne mozogj, mert élesre van töltve! A pilóta valószínűleg akkor sem ellenkezett volna ebben a helyzetben, ha tudja a feléje irányuló fegyverről, hogy „csak” egy gázpisztoly. Ekkor tűnt fel egy éppen arra haladó helyi taxi. A szorongatott helyzetben levő vezető dudálni kezdett és szinte azon­nal fékezett. Kiugrott a kocsiból és a kecskeméti kollégájához szaladt . . . helyzet Magyarországra nézve első­rendű veszélyt jelent, ezért minden­képpen érdekeltek vagyunk a békés megoldásban, támogatjuk az EK erőfeszítéseit, és szeretnénk mie­lőbb határozott fellépést látni ame­rikai és szovjet részről. A jövő században az Észak és Dél közötti szociális feszültségek kerülnek előtérbe, ezért a közel- keleti térségben a gazdaságoknak át kell állniuk új dinamikus fejlő­dési pályára —- hangoztatta a kor­mányfő, rendkívül veszélyesnek nevezve annak lehetőségét, hogy Oláh Sándor (FKgP) azt a hat­párti megállapodást elevenítette fel, amely egy külügyminiszteriumi konzultáción alakult ki, miszerint nem lehetünk kezdeményezői az elismerésnek. A kisgazda politikus azt tartaná célszerűnek, ha az elis­merésre hajlamosságot mutató or­szágok mellé többen felsorakozná­nak, s így összeurópai konszenzus alakulhatna ki a függetlenség elis­merését illetően. Fodor Gábor (Fidesz) megítélé­se szerint Horvátország elismeré­sére csak akkor kerülhet sor Ma­gyarország részéről, ha ebben egy­öntetű lesz a parlamenti pártok vé­leménye, illetve, ha e szándékot nemzetközi tényezőkkel is egyezte­tik. Magyarországnak azért kell különösen óvatosnak lennie e kér­désben, mert a háború mégiscsak a határain folyik, s bármilyen rossz lépés könnyen kellemetlen helyzet­be sodorhatja az országot. Füzessy Tibor (KDNP) érzelmi okokból a javaslat mellett érvelt, utalva a horvát—magyar közös múltra. Ennek ellenére, véleménye szerint, további részleteket kell megismerni ahhoz, hogy e kérdés­ben egyértelműen igenlő álláspon­tot foglalhasson el a frakció. A képviselő szerint ismerni kellene Szlovénia, és. Horvátország hivatUT, los véleményét az ügyben, ennél is fontosabb azonban megismerni a Jugoszláviában — közelebbről Szerbiában, illetve a Vajdaság te­rületén élő magyar kisebbség álláspontját. gátéri ingázókat — bocsátották el a vállalatok, mert fizetésükön kí­vül az egyre drágább útiköltség megtakarítására is lehetőség nyí­lott. A legtöbb elbocsátott, szeren­csére, részesül a munkanél'küli- járadékban, amely azonban egy­két éven belül lejár. Arra csak néhányan gondolnak, hogy ezt a néhány hónapot esetleg egyéni átképzéssel lehetne haszno­san eltölteni. Pedig később ez kamatozódna, hisz egy sokoldalú szakembert szí­vesebben alkalmaz bárki, mint egy funkcionális analfabétát. Nem ke­vesen azonban abban reményked­nek, gondjaik előbb-utóbb megol­dódik, hisz lépten-nyomon a gaz­dasági átalakulás monetáris sike­reiről ír a sajtó, s tájékoztat a rá­dió, a televízió. A problémák keze­lésére jelenleg semmiféle központi elképzelés nincs. Az előrejelzések alapján jövő év végéig félmillióra nő az állást keresők száma az or­szágban. B. Zs. Bár a tények makacs dolgok, sokat nem lehet rajtuk változtatni, mégis kí­váncsiak voltunk arra, miként emlék­szik vissza a történtekre a fegyveres támadó.- Régóta megromlott a családi éle­tem — kezdi az önként vállalt beszélge­tést Sz. Sándor. Ráadásul volt egy nagyon jó barátom, aki, sajnos, már nem él. Ő ugyanabban a zenekarban gitározott, amelyikben én doboltam. A halottak napján egy gyertyát akar­tam gyújtani a sírján barátságunk em­lékére. Ezért kellett Kecskemétre jön­nöm. Mivel pénzem nem volt, így elha­tároztam, hogy taxival utazok. Fizetés nélkül akartam lelépni, de ez nem jött össze. Más lehetőségem nem volt, elő kellett vennem a pisztolyt. „Csináljuk meg a balhét! Vigyél a rendőrségre!” — szó szerint ezt mondtam neki, ami­kor ráfogtam a fegyvert. Erre ő azt válaszolta, hogy felejtsük el az egészet. Közben pedig láttam, amikor a másik valamiféle fundamentalizmusok uralkodjanak el a nemzetközi kap­csolatokban a térségben. Felvázolta a magyar gazdaság helyzetét, és leszögezte, hogy Ma­gyarország kedvező partner Egyiptom számára, továbbra is tu­dunk szakembereket adni — első­sorban a talajjavítás területén —, s folytatni kívánjuk a műszaki együttműködést. A kormányfők vezette küldött­ségek tárgyalása után Antall Jó­zsef Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel találkozott. Az AGFA letelepszik Magyarországon Nem kis kockázatot vállal az a külföldi, aki Magyarországon akarja kifejleszteni üzleti tevé­kenységét — mondogatják a ma­gyar szakemberek és nem ritkán sajnos, keserű tapasztalataik alap­ján a külföldiek is. A helyzet — úgy látszik —javul, mert egy olyan világhírű cég mint az AGFA, éppen most jelentette be, hogy „vállalja a kockázatot”, leányvállalatot alapít Magyaror­szágon. Ezen üzleti elhatározás ér­tékét csak növeli, hogy ez lesz az AGFA első kelet-európai vállala­ta. Az AGFA Hungary a tervek szerint 1992 elején kezdi meg mű­ködését, tulajdonosa 80 százalék­ban a németországi anyavállalat, 20 százalékban a magyar SALDO Pénzügyi Tanácsadói Vállalat lesz. Az új cég a jelek szerint bővíti az AGFA hagyományos termékkíná­latát is. Ha valaki ugyanis meglátja a négybetűs márkajelzést, elsősor­ban a filmekre és a kazettákra gon­dol. Márpedig a jövőben iroda- technikai berendezéseket, mikro­filmeket, nyomdai előkészítőrend­szereket is kínál. Az AGFA Hungary még meg sem alakult, de már egy valódi vi­lágbajnokkal büszkélkedhet. Szer- . ződést,kö.töt,t,Csipes,Eer,enc nyolc­szoros világbajnok, olimpiai baj­nok kajakossal, aki a cég magyar- országi reklámembere lesz, s ezért cserébe támogatják felkészülését az 1992-es barcelonai olimpiára. — FEB — Újabb kamat­csökkentés Alig egy hónapja született a megállapodás az MNB. a PM, és a Bankszövetség között arról, hogy ha csökken az infláció, akkor a kamatokat is mérséklik a keres­kedelmi bankok. A Magyar Nem­zeti Bank és a PM képviselői arra törekedtek, hogy a kereskedelmi bankokat rábírják: ne a jelenlegi, hanem a várható inflációs mérté­kekhez igazítsák kamatpolitikáju­kat. A kezdeti lépést a Magyar Nemzeti Bank megtette azzal, hogy október 15-én egy százalék­kal csökkentette egyes refinanszí­rozási hiteleinek kamatát. Novem­ber 1-jén a kereskedelmi bankok láttak hozzá a kamatok csökkenté­séhez. Az MNB-nél most úgy érté­kelték, a jelenlegi inflációs adatok alapján jelentősebb kamatcsök­kentésre kerülhet sor, s ezért a jegybank ismét elsőként vállalko­zott erre a lépésre. kezével elkezdett kotorászni a kesztyű- tartóban. — Élesre van töltve! — ijesztettem rá. — Ez is! — válaszolta. Amikor pedig kiértünk a forgalomba, odaszaladt az első kocsihoz, és elkezdett kiabálni: Ez a hülye, marha le akar lőni! Ekkor már láttam, semmit sem tehetek. A pisztolyt a kocsiban hagytam, kiszálltam és a kezeimet az autóra támasztottam. Ott álltam addig, amíg a rendőrök megjöt­tek. Higgyék el, hogy nem volt semmi pénzszerzési vágyam, csak nagyon el voltam keseredve. Teljes letargiába es­tem. Megbántam, amit tettem, nem hittem volna, hogy ez így fog végződ­ni... Sz. Sándor csuklóján kattan a bi­lincs, Bódog zászlós elindul, és vissza­kíséri a rendőrségi fogdába . . . — galambos — Pártvélemények Horvátország elismeréséről Félegyházán is helyzet van ... Taxisok fogták el a fegyveres rablót EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Kína kibékül Vietnammal Pekingben kedden bejelentették a kínai—vietnami kapcsolatok teljes körű rendezését. Do Muoi vietnami kommunista pártfőtit­kár és Vo Van Kiét kormányfő aznap kezdte meg tárgyalásait Csiang Cö-minnel, a Kínai Kommunista Párt főtitkárával és Li Penggel, a kínai államtanács elnökével (miniszterelnökkel) a több mint másfél évtizedig fagyos kapcsolatok felmelegítéséről, a két ország régebbi barátságának helyreállításáról. Leszerelés a Távol-Keleten — A Szovjetunió 200 ezer fővel csökkentette ázsiai katonaságá­nak létszámát, ezen belül 120 ezer fővel a távol-keleti erők állomá­nyát — közölte Viktor Novozsilov tábornok, a szovjet hadsereg távol-keleti katonai körzetének parancsnoka. A tábornok egy Szö­ulban tartott szimpóziumon beszélt a szovjet katonai doktrína és a hadsereg átalakításának elveiről. Eszerint a szovjet hadsereg létszámát az ország védelmi szükségletei szerint határozzák meg, a létszám nem fogja meghaladni a 3 milliót. Új kormányfő Bulgáriában — Kedden, 11 hónapos működés után, lemondott Dimitar Po­pov bolgár miniszterelnök koalíciós kormánya jelentette az AFP és a UP1. Zselju Zselev bolgár elnök a 36 éves Filip Dimit- rovot, a választásokon győztes antikommunista Demokratikus Erők Uniója elnevezésű ellenzéki koalíció jelöltjét bízta meg kor­mányalakítással. Le a magyar feliratokkal! — „Kezdetét vette egy olyan gyakorlat, amely,a pártállam magyarellenességén is túltesz” — irta a pozsonyi Új Szó keddi száma azzal kapcsolatban, hogy a szlovák belügyminiszter-helyet­tes aláírásával október 22-én újabb körlevélben szólították fel a járási hivatalok vezetőit: távolítsák el a nem szlovák nyelvű felira­tokat, helységnévtáblákat. A lapban Ladislav Pittner belügymi­niszter az egy évvel ezelőtt hatályba lépett nyelvtörvény rendelke­zéseire hivatkozik. A nyelvtörvény alapján a komáromi járásban fekete festékkel mázolták le a magyar feliratokat. A pozsonyi magyar lap összefüggést lát az október 22-ei belügyi rendelkezés és a Matica Slovenska nevű szlovák hazafias mozgalom nyelvtör­vényt „felügyelő” bizottságának jelentése között. Vita döntés nélkül Döntésre nem, csak vitára futotta a volt szovjet köztársaságok állam- és kormányfőit tömörítő államtanács hétfői ülésén. Mihail Gorbacsov szövetségi elnök, akárcsak a legtöbb felszólaló, egyet­értett az oroszországi vezetésnek a múlt héten ismertetett radikális gazdasági reformtervével, de ismét értésre adta: egyedül egyetlen köztársaság sem képes végigvinni a válságprogramot. A progra­mot elvben támogató Gorbacsov most sem mulasztotta el hangoz­tatni: a szociális ellentételezést a reformokkal egyidejűleg kell megkezdeni. Ez egyértelmű utalás volt Borisz Jelcin sokkterápiát javasló tervére, amely többek között azonnali árliberalizációt irá­nyoz elő. Moszkva kenyérért áll sorba — A kenyér vált a moszkvai lakosság alapvető élelmiszerévé, mivel minden más termék eltűnt az üzletek polcairól; a főváros kenyérgyárai azonban nem képesek kielégíteni a megnövekedett keresletet, amelynek következtében a kcnyérboltok előtt óriási sorok kígyóznak — jelentette ki Mihail Kovalenko, a szovjet főváros legnagyobb kenyérellátó konszernjének az elnöke. Kova­lenko közölte: a meglevő termelőkapacitások kihasználtsága ma­ximális, naponta 2,5 ezer tonna kenyér készül. A kenyérgyárak rekonstrukcióra szorulnak, és ehhez több évre lesz szükség. Ezek ismeretében nem várható, hogy az idei télen javulna a város kenyérellátása. Hét dollárt keres a szovjet átlagpolgár A Szovjetunió központi bankja hétfőn 32-ről 47-re értékelte le a rubel turistaárfolyamát az amerikai dollárhoz viszonyítva jelentette az AP. Az intézkedést az infláció indokolta. Az új hivata­los turista-rubelárfolyam alig marad el a feketepiacitól, a hét végén legalábbis még 50 rubelért cserélt gazdát egy dollár. A szovjet átlagfizetés mindössze 350 rubel, amely feketén - sőt, immár a két árfolyam közelítésével mondhatni, „fehéren-feketén” - 7 dollár­nak felel meg. Pluralista parádé Moszkvában Moszkva lakosai ebben az esztendőben is várakozással tekinte­nek egy november elejei parádé elé. Csakhogy ezúttal a látványos­ság nem az októberi forradalomra fogja őket emlékeztetni, hanem arra, hogy 270 esztendővel ezelőtt vette fel Péter a cári címet. Ezzel szemben az idén november 7-én nem lesz katonai dísz­szemle a moszkvai Vörös téren — első ízben 74 esztendő alatt. Valószínű, hogy a moszkvai kommunisták külön gyűlésen emlé­keznek majd meg a bolsevik hatalomátvételről. Az orosz keresz­ténydemokraták és a demokrata párt viszont istentiszteleten emlé­keznek meg a kommunizmus áldozatairól. Felirat: Ki a külföldiekkel (l)er Spiegel) A NÉMET EGYSÉG NAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents