Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-25 / 276. szám

4. oldal, 1991. november 25. MEGYEI KÖRKÉP HIGGADT SZAKMAI VITA UTÁN ESETLEG SÍRNYITÁS Ismét Petőfi Ismét a figyelem középpontjába került Petőfi. Mégpedig a Bargu- zinban megtalált, jelenleg Ameri­kában tartózkodó, a Morvai- bizottság által még mindig a költő­ének tartott csontok révén írnak- beszélnek róla. December első felé­ben rendezik meg azt a szakmai konferenciát, ahol a két vitafél egyezteti majd kutatási eredmé­nyeit. Itt döntenek arról is, a végső azonosítás érdekében megengedik- e a Petőfi család sírjának megboly- gatását. Az üggyel kapcsolatos részletek­ről először a Budapesti Főpolgár­mesteri Hivatal közműosztályán érdeklődtünk Radnóczi Pétertől. — Marschall Miklós főpolgár­mester-helyettes tudományos refe­renciákat kért Morvái úrtól az amerikai vizsgálati módszerről. Ezt meg is kapta, mi pedig véleményez­tettük az illetékesekkel. Valóban a DNS-sprint a legbiztonságosabb módszer jelenleg az azonosításban. A további szakmai biztosítékokat viszont a decemberben rende­zendő tudományos konferencián kell megszerezni. Hangsúlyoznám, hogy nem politikai presztízs vitát szeretnénk, hanem kizárólag tudo­mányos polémiát! Minden bizony­nyal eljön a Magyar Tudományos Akadémia is, hiszen ők azok, akik cáfolják Morvaiék állításait, de a történészek, a régészek sem hiá­nyozhatnak a szakmai fórumról. A történeti adalékokat is tisztázni kell, hiszen ez is annak feltétele, hogy megadjuk-e vagy sem a sír­nyitási engedélyt. A szakmai vitát egyébként nem tudjuk felvállalni, erre nem vagyunk felkészülve, nem is ez a dolgunk. A sírbontásnál pedig nemzeti, kegyeleti szempon­tokat kell figyelembe venni, ezért nem szeretnénk, ha a hirtelen le­folytatott eljárás kimenetele nem lenne százszázalékos. Odze György, a Magyar Tudo­mányos Akadémia sajtótitkárát arról kérdeztem, nem lát-e ellent­mondást a napokban megjelent közleményükben, melyben azt ír­ják, ha végre bebizonyosodna, hogy férficsontvázról és Petőfiről van szó, akkor hozzájárulnának a sírnyitáshoz. De akkor is szükség lenne erre? — A szakemberek azt mond­ják, akkor is kellene további el­• Az amerikai Bruce Latimer emelte ki a barguzini temető sírjából a meglelt csontokat. (A szerző felvétele a szibériai ásatásokon készült 1989 nyarán.) lenőrzéseket végezni. Az Akadé­mia az első perctől kezdve azt állítja, hogy a barguzini csont­váz nem Petőfié, ha pedig mégis ez derülne ki, akkor még mindig belemehetünk a sírbontásba. A hirtelen ötletekre nem tudunk bólintani. — Azt is írták, a csontváz már nincs tudományos ellenőrizhetőség alatt, miután Amerikába került. De önöknél ott vannak azok a lefűré­szelt csontminták, melyekkel bár­mikor leellenőrizhetik a csontváz valódiságát. — Most már nem foglalkozunk a csontokkal. Ki tudja, milyen lele­tet vizsgálnak az amerikaiak. — Ott lesz az MTA a decem­beri konferencián? — Minden bizonnyal. Szerin­tünk történészi megbeszélést kel­lene tartani, mert arra még min­dig nincs magyarázat, hogyan kerülhetett ki egyáltalán — ha került — Petőfi Szibériába. A csontok esetében úgy sem tu­dunk megegyezni Morvaiékkal, miután eddig sem sikerült indu­latoktól mentes párbeszédet foly­tatni. Mindenesetre az évek óta húzó­dó, a költőhöz méltatlan vitát el kell dönteni. Ennek pedig most a remények szerint, eljött az ideje. Borzák Tibor EGY KECSKEMÉTI HONVÉD TÁBORNOK Gáspár András születésének évfordulójára Sajnos, keveset tudunk Gáspár And­rásról, pedig megérdemelné, hogy leg­alább szülővárosa ismerje a szabadság- harc alatti tevékenységét. írásom éhhez kíván hozzájárulni. Gáspár András 1804. november 23-án született Kecs­keméten. Református vallású, vagyon­talan polgári származású, magyar anyanyelvű. Az ifjú András iskolai ta­nulmányait szülővárosában végezte. Apja mellett a csizmadiaszakmát is megtanulta. Gimnáziumot végzett. 17 évesen — 1821-ben közvetítőként belépett a 9. számú I. Miklós orosz cárról elnevezett huszárezredbe. Ebben a regimentben avatták hadnaggyá, ké­sőbb előléptették huszár főhadnaggyá. Az ezred a múlt század negyvenes évei­ben Morvaországban állomásozott. 1847-ben előléptették főszázüdossá. Volt huszárszakasz- és századparancs­nok. A forradalom kapcsán megalakult magyar hadügyminisztérium hazaren­delte a magyarországi toborzású ala­kulatokat. Így került haza 1848 júniu­sában a 9. huszárezred is. A magyar alkotmányra letették az esküt. A kor­mány a 9. huszárezredet az országba betört horvát csapatok ellen a Dráva ' Balaton-vonalra küldte, így részese lett a Jellasics elleni harcoknak. Szep­tember végén Székesfehérvárra vezé­nyelték, s Perccel Mór ezredes csoport­jához tartozott. Október 7-én részt vett a Róth és Phitipovics horvát táborno­kok seregeinek bekerítésében és lefegy­verzésében. Ebben a manőverben hu­szárai élén feltűnően jól megállta a he­lyét Gáspár százados. Perczgl ezredes Gáspár századossal küldte a jelentést és az ellenségtől zsák­mányolt ágyúkat Pestre. Az országgyű­lés ajánlására 1848. október 18-án (16-ai hatállyal) előléptették őrnaggyá és kinevezték ezredében huszárosztály parancsnokká. Perczel továbbra is tá­madó hadműveletben volt Gáspár őr­nagyot október 16-án a Kotiri híd felé • Gáspár András küldte. Gáspár az előtte hátráló horvá- tokat Domborúnál utolérte. Az üldö­zés során mintegy 100 főt elfogott, ok­tóber 17-én, Perczel jelenlétében dicsé­rettel említette Gáspárt. Gáspár őr­nagy kitűnt Holztraunál a Bur ich csá­szári tábornok ellen vívott ütközetben is. November 26-án — az alezredesi rendfokozat kihagyásával — előléptet­ték honvéd ezredessé és kinevezték a 9. számú huszárezred parancsnokává. Részt vett az 1848. december 30-án Mórnál, az osztrák csapatok ellen ví­vott vesztes csatában. Ezredével Pestig hátrált, s Görgei tábornok hadtestéhez helyezték át ezredével együtt. Görgei 1849. január 5-én dandárparancsnok­ká, majd hadosztályparancsnokká ne­vezte ki. Mezőkövesdről a Tisza mögé vonul­tak vissza, egészen Tiszafüredig. Ott volt ő is azon a tanácskozáson, melyen Dembinszky fővezért elmozdították ál­lásából. Gáspár ezredes Görgei közvet­len környezetéhez tartozott. Ennek is, meg a katonai tehetségének tudható be, hogy — Görgei tábornok javaslatá­ra 1849. április 2-ai hatállyal előlép­tették honvéd tábornokká és egyidejű­leg kinevezték Görgei helyére — a VII. hadtest parancsnokává. Részt vett az 1849.-április 2-án lezaj­lott hatvani ütközetben. Gáspár a had­osztályait jól vezényelte a csatában. Erejének zömével az ellenség balszár­nyát átkarolással fenyegette. Ezt felis­merve Schlik tábornok inkább vissza­vonult. Görgei tábornok 1849. április 7-én Gáspár András tábornokot — érdemei elismerése jeléül — a csatatereken ki­tűnt bátorságáért, s főleg a hatvani csa­tában nyújtott vezéri érdemeiért — ki­tüntette a katonai érdemrend 3. osztá­lyával. Amikor Gáspár András tábor­nok tudomására jutott, hogy Debre­cenben április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, elhatá­rozta, hogy kilép a honvédség kötelé­kéből. Ő nem értett egyet a trónfosztás­sal. Az orosz cári hadsereg közeledtére Nagyváradról Szegedre költözött, s ott vette igénybe betegsége (ízületi bántal- makban szenvedett) ápolására a fürdő­ket. Mikor a túlerő ellen a honvédség visszavonult, Gáspár is menekült. Aradra ment. s ott feladta magát az osztrák hatóságoknak. Az aradi vész­törvényszék tárgyalta ügyét. Első fokon 10 évi várfogságra Ítél­ték. 1850-ben császári kegyelem révén kiszabadult. Bihar vármegyében tele­pedett le, Bihar nevű városkában volt postamester. Népszerűségét a válasz­tók bizalma bizonyítja, hogy a kiegye­zés után, 1868-ban országgyűlési kép­viselővé választották. Ezt a tisztséget 1875-ig töltötte be. Később a központi honvédegylet elnöke lett. 1884. augusz­tus 5-én halt meg Biharon. Kenyeres Dénes JAK.ABSZÁLLÁS: Sokáig vívódtak, mégis beléptek Jakabszállás adta legnehezeb­ben hozzájárulását a vízmű válla­lat részvénytársasággá alakulásá­hoz. Végül mégis igennel szavazott a 9 tagú képviselő-testület. Miért volt a bizonytalanság, s miért szü­letett mégis döntés a belépésről? — kérdeztem Szabó Mihály pol­gármestertől. — Semmi gondunk a vállalat eddigi tevékenységével — mondja Szabó Mihály —, sok megbízást adtunk neki, s eddig mindig meg­elégedésünkre dolgozott. De a képviselők feltették a kérdést ma­guknak: Miért lépjünk be, hiszen meggyőződésünk, hogy egy 2800 lakosú település el tud tartani egy vízmüvet. Ami miatt mégis igennel szavaztunk: a működtetési feltéte­leket egy azonnali átvételnél nem tudnánk teljesíteni. Azért sem, mert rövid hozzá az idő, de még inkább azért, mert hiába segített ebben a megye is, a vízmű vállalat is, nem ismertek az üzemeltetési követelmények. A testület attól is tartott, hogy nem lenne képes a beindítás költségeit más beruházások — tehát nem a falu működése, hanem például a tornaterem-építés — veszélyezteté­se nélkül fedezi. S az sem kedvező, hogy a polgármesteri hivatal előle­gezze meg negyedévre a vízdíjat — az összeg, ha bankban van, ez­alatt szép summát kamatozik. A döntéskor egyébként az volt a fő szempont, hogy minél kisebb le­gyen a lakosság által fizetendő víz­díj. Az rt.-ben a mi részarányunk egyébként kicsi. Van egy javasla­tunk is: a részvénytársaság megha­tározott időre, mondjuk 4 évre ala­kuljon meg. V. T. KÖZELMÚLTUNK TITKAIBÓL Bepanaszolták Kádárnál A merev pártállami kötelékeket fel­lazító honi reformtörekvések történe­tében többször említik majd Bács­Kiskunt a kezdeményezők között. Napjainkban elképzelni is nehéz, hogy milyen bátorság kellett a hatva­nas évek elején a központosított, kizá­rólag ágazati szemléletű tervkészítés megkérdőjelezéséhez. A gazdasági bi­zottság eleinte haragosan elvetette a területi szempontokat is figyelembe ve­vő tervezés gondolatát. Hová jutunk, ha csorbul a központi akarat, ha más döntéshozó fórumok is kialakulhat­nak, ha bebizonyosodik, hogy a köz­pont támogatása nélkül is létrejöhet valami, ha a praktikummal szembesítik az ideológiát, ha vidékiek is okoskod­hatnak. Ilyen közegben próbálták né­mely Bács-Kiskun megyei vezetők elis­mertetni e táj — a magyar tájak — sajátosságait. Nem ment könnyen! A vidék történelmi hátrányának csökkentésére kezdeményezett község­fejlesztés, és a hagyományos kertkultú­ra megvédésére némi esélyt teremtő szakszövetkezeti mozgalom bölcsője is e megyében ringott. Az időnként kisebb reformokkal ka­cérkodó szovjet vezetők is oda-odafi- gyeltek a magyar kísérletekre. Az éber­ség alapvető követelményét egy pilla­natra sem feledve tájékozódtak az itte­ni tapasztalatokról. A nagyhatalmú Katusev, az SZKP- ben a csatlósállamokért felelő titkár egy óráig faggatta a pártiskolán Moszkvában tartózkodó, később a ki­jevi repülőszerencsétlenségnél elhunyt Gyóni Lajost a többjelöltes választá­sokról. Bár Brezsnyev bizalmasa mind­végig érdeklődéssel hallgatta a Bács- Kiskun megyei titkár érveit, kitartott amellett, hogy mégiscsak a pártbizott­ságok tudják a legjobban, hogy mit is akar a nép, kibe helyezi a bizalmát.. . Majdnem rosszabbul járt dr. Gajdó- csi István, a megyei tanács elnöke, aki az MSZMP XII. kongresszusán, kül­döttként, a lakosság öntevékenységére, mint az országfejlesztés egyik tényező­jére mutatott rá. „A háztáji, kisegítő­tevékenység kapcsán talán nem árt be­szélni arról, hogy a népgazdasági érdek elsődlegessége nem zárja ki, hanem többnyire feltételezi az egyéni, a cso­port- és a társadalmi érdek harmóniá­ját”. Nyomatékosan utalt a minőség fontosságára. Hiába fogalmazott óvatosan, hiába sorolt bizonyító adatokat, az ülésen jelenlévő ókonzervatív Andrej Kirilen- kónak, a szovjet párt titkárának még ez is sok volt. A következő szünetben ma­gánál Kádár Jánosnál panaszolta be a revizionista nézetű felszólalót. Sokáig úgy látszott, hogy — a szovjet ideoló­giai felügyelő nyomására a — megyei tanácselnök felszólalását kihagyják az ülés hivatalos jegyzőkönyvéből. A pilla­natnyi szélirányokhoz mindig alkalmaz­kodó Kádár azonban úgy vélte, hogy 1980-ban a nagy szomszédnál is csök­kent a dogmatikusok nyomása: Gajdó- csi István felszólalása a kongresszusról kiadott kötetben ezért olvasható. Kiri- lenkót nemsokára leváltották. No, nem a nagyon is mérsékelt magyar reformok ellenzése miatt... um MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyaror­szági 5.47: Falutévé 6.00: A Reggel — Közérzeti hírmű­sor 8.30: ZOOM — Your English Ma­gazine 9.00: Képújság 14.59: Parlamenti Napló — Köz­vetítés az Országgyűlés ülésszaká­ról 17.20: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin — NaS ekran — (Magyarul feliratozva) 17.45: Képújság 17.50: Katolikus krónika—„ Vele­tek vagyok mindennap 18.00: Közlemények — előzete­sek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok — Cimbora — Nagyváradi koncert — H/2. —Esti mese — Jó éjszakát kí­ván a Disney! 18.45: IS — Az új Pepsi-nemze­dék — IV12. rész 19.15: Közlemények — előzete- sok 19.30: Híradó 20.00: Műsorismertetés 20.05: Telesport 20.10: Közlemények — előzete- sok 20.20: A hösök elfáradtak — Francia film (1955) 108 — Michel — Yves Montand (Reviczky Gá­bor), Manuella — Maria Felix (Zsolnai Júlia) 22.15: Az én hetem — Házigazda: Kiss Gy. Csaba 22.35: Szeresd a hétfőt! — Közve­títés az Arany János Színházból 23.20: Videovilág 0.05: Késő esti Híradó 0.10: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsorvezető: Sugár Ágnes 16.35: Hírek — Müsorelözetes — Időjárás 16.45: Délutáni filmajánlat — Vadcsapások — NSZK ismeret- terjesztő filmsorozat VI/5. rész: A kutya — A háziasítás kezde­te 17.30: Kérdezz! Felelek! 17.45: Gyerekeknek! Gonoszko­dók — Csehszlovák rajzfilm 18.00: Calyp-show — Aktuális kli­pek, hírek, sztorik 18.25: Hatoslottó-sorsolás Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.35: Müsorelözetes 18.40: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 19.05: A legvidámabb barakk — Magyar dokumentumfilm-sorozat XIV14. rész 59' 20.10: Telesport 21.05: Stúdió '91 —A TV2 kulturá­lis hetilapja 22.00: Híradó 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Napfényes kastély — Fran­cia tévéfilmsorozat Vl/4. rész 52' — Montdeny márki — Jean-Pierre Marielle (Szersén Gyula), Mari- Pierre Beaufroy —Anny Duperey (Földi Teri), Valentine — Edwige Feuillére (Schubert Éva), Eric — Jerome Ange (Józsa Imre) ÚJVIDÉKI TV 15.45: Műsorismertetés. 15.50: Tv-napló— ruszinul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: RTV-kalauz. 16.30: Gyermekműsor — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Tv-esszé. 18.00: Ember és alkotása — szlovák nyelvű műsor. 18.30: Spektrum — szlo­vák nyelvű műsor. 19.00: Rajzfilm. 19.05: Sport­krónika. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitika műsor. 21.10: Tv-napló. 21.40: Külpolitika. 22.10: Tv- napló — hírek — magyarul. 22.20: Földkerülők — dokumentumsorozat 10/1. 23.20: Éjszakai mű­sor. 1.20: Hírek— Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyi­tány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Ha­gyományápolók. 11.34: Szerelem csütörtök — XVI/13. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Magyar előadóművé­szek albuma. 13.45: Hitélet. 14.05: Előjegyzés. 14.35: Népszokások, jeles napok zenéje — ////. 15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Fiatalok muzsikálnak. 16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix. 17.30: Híres filmzenék. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. . 19.39: A Zsarát­nok együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Cilinder. 21.05: Boldog bolondok. 21.36: Ope­rettrészletek. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Be­szélgessünk ... 23.00: URH-n: A BBC magyar műsora. 23.45: URH-n: Henry Mancini és zene­kara játszik. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Mariah Carey és Chris Isa­ak. 8.50: Hírek. Időjárás. 9.03: Derűre is derű — Elfogyott a kakaó. 9.30: Fúvóspolkák, keringők. 9.50: Szórakoztató zenei kaleidoszkóp — XV//7. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva (ism.). 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: A csavargók. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kívánságműsor. Köz­ben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00—19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Kamasz-panasz. 17.50: A—B/CD. 18.20: Üzenő. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalendá­rium. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Albumajánlat. 21.43: Vadnyugati filmzenék a Big City zenekar előadásában. 22.05: Rockújság. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Jó estét fel­nőttek! Pajzán dalok és versek — ////. 23.52: Binder Károly és Ramesh Shotam Tánczenék c. lemezéről. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.00: Az Angyal visszatér (am. sor.). Az elfelejtett hős. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.10: Versenyfutás a halállal (am. sor.). Bosszú. 11.00: Telebutik. 11.30: Vad Rózsa (me­xikóisor.). 12.10: Delvecchio (am. krimisorozat). Hivatása teljesítése közben. 13.00: Egy apával több (am. sor.). 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). 14.20: A Springfield-sztori (sor.). 15.05: Farka­sok klánja (mexikói sor.) Leleplezések. 15.50: CHIP'S (am. krimisor.). A jegesember. 16.40: Ri­zikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Vad Rózsa (ism ). 18.45: Híradó. 19.15: A csapat (am. sor.). Forró stílus. 20.15: A főnök (am. krimisor.). Példakép. 21.15: Régiségek (színházi közvetítés). 22.50: Kulturális magazin. 23.20: Férfimagazin. 23.50: Hírek. 24.00: »Kerekes” bosszú (am. akciófilm) 87'. 1.30: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimisor.). Az ajándék. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszé­dok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let. 10.10: Lángoló tengerpart (ism.). 12.00: Mű­sorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ismj, 12.45: Telebörze. 13.35: Újdonságok a moziban (ism.). 14.00: Thunderai macskák (am. rajzfilm­sor.). A fekete lyuk. 14.25: Közkórház (am. sor ). Meglepetés. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor ). Lucy végzetet játszik. 15.50: Dániel Boone (wes- ternsor.). Kényszerkötelék. 16.45: Cagney és La­cey (am. krimisor.). Mi az, hogy fair? II. 17.45: Az Addams család (am. sor.). Morticia testvére. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Lángoló tengerpart II. (olasz—francia film) 901. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: Hírek. Időjárás. 22.05: Trapper John M. D. (am. sor.). Jót akartak. 23.00: Hírek. Sport. 23.10: Újdonságok és törté­netek. 23.55: Fiam, Moritz — egy epilepszia törté­nete. 0.35: Cagney és Lacey (ism.). 1.25: így láttuk (ism.). 1.30: Műsorismertetés. PRO 7 6.05: Maxwell-ügynökség (ism). 6.50: Nyers­bőr (ism.). 7.40: Rajzfilmek (ism.). Szelleműzők — Fenn. 8.30: Richmond Hill (ausztrálsor.). Pisz­kos üzletek. 9.20: Adderly (ism.). 10.20: Nyersbőr (westernsor.). Gyilkosság gyanúja. 11.15: Egy görög meghódítja ... (vidám am. sor.). Appleton nem esik messze... 11.40: Bili Cosby-show (ism.). 12.05: Harttól Hartig (ism.). 13.00: Perry Mason (ism.). 14.45: Rajzfilmek (ism.). Casimir és társa — Flintstone család. 15.40: Automan (am. sor.). Zuhanás következményekkel. 16.35: Az osztály feje (am. sor.). Akarsz játszani? 17.00: Hírek. 17.10: „Colt" a biztonság kedvéért (am. akciófilm-sor). Barátom, Charlie. 18.00: Rajzfil­mek — Szelleműzők — Gyilkos paradicsomok — Szuperegér — Flintstone család. 20.00: Híra­dó. 20.15: Csalás (am. film) 97'. Fsz.: James Gar­ner. 22.20: Éjféli telefonáló (am. krimisor.). A hí­res náthán Fillmore. 23.20: Klute (am. krimi) 109'. Fsz.: Jane Fonda, Donald Sutherland. 1.20: Hírek. 1.30: San Francisco utcáin (ism.). 2.20: Hírek. 2.30: Az édes hölgyek (ism.). 4.10: Hírek. 4.20: Az autóstopos (am. sor.). Tolvajok. SUPER CHANNEL 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Dráma. 18.30: Wyatt Earp (am sor.) 19.00: Vígjátékok vitriné. 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 21.00: Túlélés. 21.30: Francia aktualitások. 22.00: BBC- híradó. 22.30: Piacgazdaság. 22.50: Zöld ígéret (am.) (ism.). — Utána: Egyveleg. SZÍNHÁZ — MOZI - TÉVÉ November 25-cn, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓ­ZSEF SZÍNHÁZ: nincs előadás. MOZI. KECSKEMÉT. Városi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: A SZERELEM EREJÉVEL. Sz„ amerikai film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: CSÓKOLT AT A HA­LÁL. Sz., amerikai film. Otthon mozi: fél 6 és fél 8 órakor: A SZOL- GALÓLÁNY MESÉJE. Sz., ame­rikai film. Csak 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: OH, AR­GENTÍNA. Színes argentin film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ŐK IS A FE­JÜKRE ESTEK. Színes, mb., ame­rikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: A KIRÁLY ÁGYASA. Színes amerikai film. KALOCSA. 6 és 8 prakor: DURWARD, A KIRÁLY ÍJÁSZA. Színes, mb., amerikai film. BAJA. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KIPURCANT A BÉBICSŐSZ. Színes, amerikai filmvígjáték. KISKUNHALAS, fél 6 és fél 8 órakor: HOLTPONT (PONT BREAK). Színes amerikai film. 7.UU--io.uu: népújság. 14.00 15.00: Képújság. 19.15—19.30 Tor­pedo gyerekeknek. Telefonszám: 29-677. 19.50—19.55 Tőzsde 5 perc. 20.00— 21.15 Kecskeméti hír­magazin. 21.15—21.30 Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 29-667. 21.30—23.00 Film.

Next

/
Thumbnails
Contents