Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-29 / 253. szám
6. oldal. 1991. október 29. PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Pipás dohányosok • Kihelyezik a kereteket a szárítóban. A felvétel nem a cikkben szereplő dohányosoknál készült. A végén kezdem: a dohányosok közül ketten amellett voksoltak, hogy nevük ne jelenjen meg az újságban, s csak egy vállalta volna panaszkodó partnereim közül névvel is a véleményét. Miért? Félnek a vállalat bosszújától, amelynek a jelek szerint ki vannak szolgáltatva. Bérelt földön, főállásban fogtak dohánytermesztésbe pár éve. a budapesti Dohányfermentáló Vállalat kiskunhalasi beváltójának körzetében. A cég szakértőket küldött megvizsgálni, alkalmas-e az ottani talaj a füstölnivaló termelésére. A szakvélemény: tökéletes. Azonban már az első év bebizonyította: a legmagasabb minőségi kategóriát jelentő A világos itt nem terem meg, ehhez túl erős a talaj. Ez a „szakszerű” átverés igazán most, ebbén az esztendőben okoz nagy kárt a termelőknek, ugyanis emelték a minőségi követelményeket, s 1991-ben a múlt évi hektáronkénti bruttó bevételnek t— az átlagos termelők — csupán a felére számíthatnak. Vagyis veszteséges lesz a munkájuk — hallottam a három férfitől. — Azzal kezdődött, hogy tavaly év végén bejelentették: az idén huszonöt százalékkal emelik a felvásárlási árakat — mesélték a pipás dohányosok. — Ezt meg is tették, csak arról felejtettek el tájékoztatni bennünket, hogy a követelményeket is emelik. Ami tavaly mondjuk B világos volt, az az idei minősítés szerint egy kategóriával lejjebb esik, és a többi osztály is. Ezt nekünk csak idén augusztusban mondták meg. amikor már javában törni kellett a dohányt, bár a vállalatnál már 1989. augusztus 29-én meghozták ezt a döntést. (Ezt egy körlevéllel bizonyítják, mutatják a dátumát.) Ha ezt az áremelési szándékkal egy időben, még a palántázás előtt elmondják, egy szál dohányt se ültetünk, mert az eddigi tapasztalatokból már előre kiszámíthattuk volna, hogy így csakis bukhatunk. Tisztességtelenül jártak el velünk szemben. A dohányosok — pontosabban esetünkben a zöld dohányt termesztők — nem kevés pénzt fektettek vállalkozásukba. A mintegy 250 ezer forintos kazánt a Dohányfermentáló Vállalat adta nekik, az árát öt év alatt kell letörleszteni, akkor válik a termelők tulajdonává. A szárítókamra körülbelül 350 ezer forintba került, ezt saját költségükre építették. Ha valaki öt év előtt abbahagyja a dohánytermesztést, a kazánt vissza kell adnia a cégnek. A szárítóval meg semmit se tud kezdeni. Az itteni dohányosok közül az egyik már erre a sorsra jutott. Majdnem mindenkinek van öntözőberendezése is, amely 300 ezerből jött ki. — Sokkal jobban jártunk volna, ha a pénzünket bankba tesszük, mint hogy ilyen, a kockázatot teljesen ránk hárító vállalattal szerződtünk — dohogtak a dohányosok. Azt állítják, a Hevesi 11 elnevezésű fajta, amelyet termesztetnek velük, elöregedett, erősen vírusfertőzött, ami ellen nincs védekezési módszer. Ilyen körülmények közepette emlegeti a budapesti dohányfermentáló a nyugati követelményeket . . . Baj van a vállalat fizetési készségével is. A három dohányos közül az egyik bepereli a céget. Neki ugyanis azt ígérték, az idén táphengeres palántát kap, május 5-éig. Nem teljesítették a szerződésben vállaltakat, csak 27-én szállították a palántát, és nem táphengerest. Az ültetvény ennek következtében 40-50 százalékos lett. Azt ígérték, ha a termés nem éri el az előző évi átlagot, kiegészítik a jövedelmét. Ám lejöttek Budapestről, és megállapították, hogy az ültetvényt nem kapálták eleget, és a kacsgátlózás is elmaradt — szerintük —, ami a termelő szerint szemenszedett hazugság. Csak a bíróságban bízhat, hogy a kárpótlásul kert 250 ezer forintját megkapja. A monopolhelyzetben levő vállalat és a termelő viszonyát bemutató történetet azzal zárhatnám, hogy majd a privatizáció. Igen ám, csakhogy itt családok egzisztenciájáról van szó, az összekuporgatott biztonság szertefoszlásárol. A mérges dohányosok talán majd csak nekibátorodnak — kizárólag ez segíthet rajtuk —, s jogos igényeiket megtanulják érvényesíteni, ahogyan ez más országokban történik. Addig is méltányos lenne a budapesti vállalat részéről felülvizsgálni az idei évet — amennyiben meg kívánja tartani dohánytermesztő partnereit. A. Tóth Sándor (A témát a halasi dohánybeváltóban folytatjuk.) MIKOR LESZ AGRÁRRENDTARTÁSI TÖRVÉNY? A piac szabályoz, a termelő dönt Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény megalkotását jó ideje sürgetik a termelők. Törvény meg nincs, a Földművelésügyi Minisztériumban azonban már megalakult az agrárrendtartási főosztály. — Milyen céllal hozták létre a főosztályt? — A mezőgazdaság szinte minden ágazata súlyos gondokkal küzd — mondja Botos Károly főosztályvezető. — Az okok között első helyen a piacvesztést említhetem. Korábban termékeink jelentős hányadát az országhatáron kívül, elsősorban a volt szocialista országokban értékesíthettük. Új piacokat kell találni, ám ahol meg tudják fizetni a termékeket, ott a túltermelés okoz gondot. Nem csoda hát, hogy piacvédő intézkedések sorával kell szembenéznünk és komoly minőségi problémák is nehezítik bejutásunkat. Ezért a belföldi agrártermelés szabályozására van szükség. A kormányzat ezt adminisztratív intézkedések helyett közgazda- sági eszközökkel kívánja elérni, miközben nagyobb teret enged a termelésben érdekeltek önszabályozó kezdeményezéseinek. Ám ehhez szükséges a különféle terméktanácsok megalakulása. Az agrárrendtartási főosztály gyakorlatilag az állami akaratot közvetíti majd hozzájuk, a megfelelő pénzek hozzárendelésével. Ez pedig az export támogatását, az import lefölözését és az intervenciós kassza működését jelenti. — A felsorolt feladatok ellátásához lesznek-e vidéken „csápjaik”? — Természetesen. Állami szinten már működik a megyei földművelésügyi hivatalok hálózata. A helyi viszonyok ismeretében információink nélkülözhetetlenek. Sőt, adott esetben bekapcsolódásukra is szükség lehet egy térség piaci gondjainak megoldásában. Bizonyára a vidék egyes régiói a megalakuló terméktanácsokban sajátosságaiknak megfelelő képviselethez jutnak. — A régóta várt agrárrendtartási törvény megszületése mikorra várható? — Reméljük sikerül az idén kidolgozni és elfogadtatni e fontos törvényt. Egyelőre olyan kerettörvényről van szó, amely rögzíti az agrárpiac szabályozásának állami feladatait és eszközrendszerét. Természetesen nem fogja kezelni a magyar agrártermelés teljes körét. Első lépésként feltehetően a gabona-, a vágóállat- és a hús-, valamint a tejtermelés vonható rendtartás alá. A többi termék esetében is számítani lehet belső piacvédő intézkedésekre, ha szükséges, az export támogatásával és az import lefölözésével élünk. Azt azonban ne várja senki, hogy megmondjuk, mennyit termeljen, mondjuk zellerből. Ezt minden termelő maga dönti el. Vállalva a kockázatot, mert az államnak nem lesz pénze a jövőben az ilyen gondok megoldására. A piac szabályoz, kizárólag az eladhatóság számít. A szükséges információk beszerzésére — tudomásul kell venni —, hogy időt, energiát és pénzt kell áldozni. — Alaptalan tehát a félelem, hogy a hajdani megyei tanácsokhoz és pártbizottságokhoz hasonlóan, most a minisztérium akarja megszabni, mit termeljenek a földeken? — Á minisztérium vezetésének nagyon határozott álláspontja, hogy termeléspolitikát nem kíván folytatni. Nem fogjuk meghatározni, hogy 12 millió tonna gabonát kell termelni az országban vagy 15 milliót. Egy dolgot kell a termelőkkel közölni: a feltételeket. Ezután mindeki szabadon dönt, de ne várják el az államtól, hogy helyettük piacot keressen. Annyit vessenek, amennyire értékesítési szerződésük van; az jelenti a termelési biztonságot. Ugyanakkor tudjuk, a termelőket nem szabad teljesen magukra hagyni. A terméktanácsok feladata lesz az exportlehetőségek, a belföldi igények és — a gabonánál maradva —- a takarmányszükséglet ismeretében a termelési mennyiségek meghatározása. — Az érdekek összehangolása kinek a dolga lesz a jövőben? — Az érdekképviseletek szerepe külön kérdés. Rendkívül sok ilyen célt hirdető szervezet működik, és némelyikük legitimitása kérdéses. Azt hiszem, az állam nem vállalkozhat a döntőbíró szerepére. Bizonyára újabb szervezetek is alakulnak, a meglévők tevékenysége pedig kitisztul. S megmarad az, amelyik az agrárágazatban a kormányzat partnere lehet. Olykor persze elkerülhetetlen, hogy termelők érdekei ütközzenek. Am mielőtt egy-egy ilyen ügy az államigazgatáshoz kerül, egymással kell szót érteniük az érdekképviseleteknek. Gvcrkó Katalin MÉG EGYSZER A DÁN DIÓRÓL Mennyi lehet a tanulópénz? Két héttel ezelőtti PN-Kalauzunk- ban írtunk róla, hogy a dániai Kjelle- rup városban magyar kereskedelmi hetet rendeztek a partnertelepülés, Tisza- alpár — és környékbeli üzemek — termékeinek bemutatására, üzleti lehetőségek kipuhatolása céljából. Szóban forgó cikkünkben a vállalkozás várható eredményeiről szóltunk, reményt keltőnek ítélve egy dán konfekciókészítő cég szándékát: ha a tiszaalpári varrónők a beküldött mintakollekción bebizonyítják szaktudásukat, elérhető közelségbe kerül közös érdekeltségű üzem létrehozása. Ha ezt tető alá hoznák, jó eredményként lenne elkönyvelve. Ebben az írásban nem vontuk meg a kinti szereplés gazdasági mérlegét, amelyről bíráló szavak hangzottak el a tiszaalpári önkormányzat legutóbbi, október 21-ei ülésén, Novák Lajos polgármesternek címezve. Ugyanis a tanulópénz — a képviselők fele szerint — túl sokra, százezres nagyságrendűre kerekedett. A kockázatot ugyanis a Dáma Kft. viselte, melynek ötven százalékban tulajdonosa a helyi önkormányzat, tehát a veszteség végső soron a közös kasszát terheli. A kivitt terményekre, árukra és azok kinti eladási árára vonatkozóan nem kötöttek a dán kereskedőkkel előre megállapodást, s azok csak mélyen áron alul voltak hajlandók azokat megvenni. Szóbeli ígéreteknek nem szabad felülni — ez az egyik tanulság, de van több is. A legfőbb: még egy ilyen nagyon fontos kezdeményezést sem szabad a lelkesedésre bízni, szakértelem kell hozzá, mert egyébként a tanulópénz összege a szó nélkül hagyhatónál nagyobbra kerekedik. Mindezeket szükségesnek tartottuk a dán dióról elmondani, amely sokkal keményebb, mint első pillantásra látszik, s a fentiek tanulságul szolgálhatnak azoknak a településeknek, amelyek Tiszaalpárhoz hasonlóan külföldi üzleti lehetőségeket keresnek. — a. tóth — HOGYAN MÚLIK EL A RÉGI DICSŐSÉG ANGLIÁBAN? Fölvásárolják az udvari szállítókat A brit kormány büszke arra, hogy Nagy-Britannia Európa legsztrájk- mentesebb országa, legalacsonyabbak az adók, s ezért dől a külföldi működőtöké. Arra nem büszke, hogy a kamatlábak is igen magasak, de ennek is szerepe van abban, hogy a külföldi tőke beáramlása egészséges egyensúlyban tartja a brit fizetési mérleget. A brit sajtó újabban felpanaszolja, hogy a külföldi tőke immár lenyeli a legpatinásabb cégeket is, a királyi, udvari szállítókat, s ez lemorzsolja az uralkodóház hitelét, régi dicsőségét. Hogyan lesz valakiből királyi, udvari szállító Nagy-Britanniában? Úgy, hogy II. Erzsébet királynő, vagy férje, Fülöp edinburgh-i herceg, vagy a királynő édesanyja, Erzsébet anyakirályné vagy a királynő fia, Károly walesi herceg három éven át valóban az illetőnél vásárol. Más királyi családtagok nem adományozhatják a címet. Ezután lehet jelentkezni a kitüntetésért, amelynek odaítéléséről az udvari ispán dönt. A cím tíz évre szól. majd tízévenként felülvizsgálat következik. És most ezek a dicsőséges cégek sorra külföldi tulajdonba kerülnek. A Harvey Nichols áruházat (a királynő, az anyakirályné és a walesi herceg udvari szállítóját), 54 millió fontért megvette egy Dickson Concepts nevű hongkongi textilvállalat. A Holland and Holland fegyverműves cég, az edinburghi herceg udvari szállítója a Chanel francia parfümcégé. A Penha- ligon’s-t, az edinburghi herceg illatszerészét a the Limited amerikai, ohiói cég vásárolta föl. A királynő cipésze, John Lobb — is már francia tulajdonban van, a Harrods áruházat, mind a négy királyi családtag udvari szállítóját és a brit áru jelképét pedig már hat éve megvették az egyiptomi Fayed fivérek. A brit udvari szállítók szövetségének véleménye a családi ezüst elkótyavetyéléséről: „a mostani gazdasági viszonyok közepette kevesen képesek önállóak maradni, százszázalékos tulajdonban fenntartani a családi üzletet. Egyébként pedig a cégvezetés általában nem változik”. Nagy úr a szükség, nagyobb az angol királynőnél is. Mészáros György, London fi» FŐSZERKESZTŐJÉNEK ROVATA Mustvállalkozás Igen, kérem, mustra is lehet vállalkozni. Bizonyára feltűnt a Petőfi Népe olvasóinak is: a must eltűnt, mint szürke csacsi a ködben. Na, ja, ilyenkor ősszel valóban ködösek a nappalok sokhelyütt a köd nemcsak az időjárást tekintve jellemző —, ám szüretkor még megvan a must. Hiszen a legkorszerűbb borászati technológia is préseli a szőlőt. De utána tényleg lába kél a — régen oly szeretett —- nedűnek, amely — szintén egykor — minden valamirevaló vendéglátóipari egységben kapható volt. Most? Must sehol. Pedig de jó volna időnként egy kicsit szürcsölni belőle! Nos, ez az óhaj indította a Falutévét arra, hogy mustakciót kezdeményezzen. Egy pénteki napon meghirdettük az akciót, délelőtt már csörögtek a telefonok a megadott számon. A legkomolyabb ajánlattevő a PORMONTOR- VIN vezérigazgatója volt, mert rögtön azzal kezdte: öt-, tíz- és húszliteres kannákban árusítaná a mustot, csak vigyék az érdekeltek. Címet is adott a „kannás” ötlethez annak, aki vásárolni akar: Budapest X. kerület, Bedek utca 3. szám. Gágány úr persze, aki a PRO- MONTORVIN-t ' vezeti, aránylag könnyű helyzetben van, mert éppen a mustakció bejelentésekor készült el előszűrő üzemük. Ez pont arra szolgál, hogy igazi must készüljön a szőlőből. Méghozzá tiszta és — tisztesség ne essék szólván — embernek való ital. Utólag, úgy néz ki, sikerült összehozni néhány partnert, nem csupán azért, mert a must fogyasztása után fölgyorsult az üzletmenet. Ellenkezőleg, ismét kiderült: ha idehaza valaki valamit el akar érni, ne tartsa magában az ötletét, keressen szövetségest, hasonszőrű vállalkozót, együtt többre mennek. Arról nem is szólva, hogy jó ügyre mindig kapható a sajtó. így a Falutévé is. Erről csupán annyit: egy csütörtöki napon határoztuk el a mustakciót, még délelőtt megkerestük Men- kó László grafikust, aki kedves rajzaival jelentkezik rendszeresen a Rádióújságban, pénteken reggel pedig már láthatták a Falutévé nézői a fölhívást, a „most-must” akciót. Ennyi, mondhatnánk filmes nyelven. De nemcsak ennyi. Arra biztatom a Petőfi Népe bölcs olvasóit, kezdeményezzenek ők is ilyenfajta akciókat, meglátják, jót tesz az egész országnak. Csak óvatosan jegyzem meg: sok a bor TÉRT HÓDIT A KÜLFÖLDI TOKÉ Bankvilág Magyarországon A magyar pénzpiacon jelenleg 13 részben vagy teljes egészében külföldi érdekeltségű bank működik. A hazai pénzintézetek alaptőkéjében a külföldi tulajdonosok érdekeltsége mintegy 12 százaléknyi. Máskent kifejezve ez azt jelenti: a külföldi pénzintézetek Magyarország 2 milliárd dolláros tőkeimportjából tetemes hányadot vállalnak magukra. Mint azt dr. Rusznák Tamástól, az Állami Bankfelügyelet helyettes vezetőjétől megtudtuk, a magyar fél abban érdekelt, hogy a külföldi befektetők segítsenek korszerűsíteni a hazai bankok technikai hátterét és részt vállaljanak a szakemberek képzéséből is. A magyar gazdaság pénzügyi gondjainak egy részét joggal írják a bankok nehézkes munkastílusának számlájára, hiszen egy-egy átutalás ma még hetekig vándorol a gyakran egymástól mindössze két sarokra levő pénzintézetek között. Ezt az ütemet nem minden vállalkozás tudja átvészelni, nem mindenkinek a számláján van annyi pénz, hogy finanszírozni tudja a csigalassúságú bankoktól késve befutó bevételeket. A külfölddel való együttműködésnek is gátja ez, joggal számíthatunk tehát arra, hogy a befektetők segítsenek az elektronikus úton történő átutalások mielőbbi bevezetésében, a vidéki fiókhálózatok kiépítésében. A külföldi tőke megjelenése a bankszférában egészséges hatással van a befektetési kedv általános élénkülésére is. A magyar gazdaság iránt érdeklődő külföldi vállalkozóknak bizalmat adhat, ha pénzügyeiket valamelyik ismert külföldi bank magyarországi leányvállalatára bízhatják, ha netán saját hazai bankjukkal kerülnek itt is kapcsolatba. A további külföldi bankalapítások engedélyezésekor az Állami Bankfelügyelet elsősorban a biztonságos működési feltételek meglétéből indul ki és ugyanazokat a normatív előírásokat érvényesíti, mint á magyar tulajdonban levő pénzintézeteknél. (bíró) FEB A Magyar Nemzeti Bank valuta- (bankjegy és csekk-) árfolyamai Érvényben: 1991. október 29—30. Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Holland forint ír font * Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) a) Bankközi és vállalati elszámolásoknál Görög drachma Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban 12496,78 13269,78 5753.12 6108,98 208.62 221,52 1109,20 1177,81 1768.86 1878.28 1258.90 1336,76 38,36 40.74 3810,62 4046,32 11474,76 12184,54 554.87 589,19 6521,03 6924,39 árfolyamjegyzés szünetel 4294.56 1095,97 57,46 610,11 49.97 68,28 4900,24 1179,03 7338,11 8794,48 alkalmazható árfolyam: 39,51 4560.20 1163.77 61,02 647,85 53,07 72,50 5203,34 1251,95 7792,01 9338,46 39,59 A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Érvényben: 1991. október 29. Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 12870,40 12883,28 12869,16 Ausztrál dollár 5925,12 5931,05 5936,98 Belga frank 214,85 215.07 215,29 Dán korona 1142,36 1143,50 1144,64 Finn márka 1821,75 1823.57 1825,39 Francia frank 1296,53 1297,83 1299,13 Holland forint 3924,54 3928,47 3932,40 ír font 11817,82 11829,65 11841,48 Japán yen (1000) 571,46 572,03 572,60 Kanadai dollár 6715,99 6722,71 6729.43 Kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szünetel Német márka 4422,95 4427,38 4431,81 Norvég korona 1128,74 1129,87 1131,00 Olasz líra (1000) 59,18 59,24 59,30 Osztrák schilling 628,35 628,98 629,61 Portugál escudo 51,47 51,52 51.57 Spanyol peseta 70,32 70,39 70,46 Svájci frank 5046,74 5051.79 5056,84 Svéd korona 1214,27 1215,49 1216,71 Tr. és cl. rubel 2747,25 2750,00 2752,75 USA-dollár 7557,49 7665,06 7572,63 ECU (Közös Piac) 9057,40 9066,47 9075,54
