Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19 / 246. szám

SPORT 1991. október 19., 11. oldal A sportdiplomácia rögös útjain A kecskeméti gokartosok elnöke a CIK közgyűlésén szurkolt A nemzetközi autósélet főváro­sában, Párizsban tartotta éves köz­gyűlését a Nemzetközi Gokart Szövetség (CIK). Ez az esemény minden évben a FIA őszi kong­resszusa előtt esedékes. Az ese­ménynek az adott különös jelentő­séget, hogy tisztségválasztó felada­ta is volt a küldötteknek. Mit kell tudnunk a CIK-ről? A CIK a Nemzetközi Autós­sport Szövetség (FISA) része, de önálló sporthatósági feladatot el­látó nemzetközi szervezet. Munká­ját választott tisztségviselők irá­nyítják. A szervezet vezető testüle­té a 18 tagú végrehajtó bizottság, amelynek élén az elnök és a négy alelnök áll. Az elnök automatiku­san tagja a FISA végrehajtó bi­zottságának. A CIK-nak alapítá­sától kezdve négy elnöke volt. Jean-Marie Balestre (F) alapító, Pierre Ugeux (B), Charles Defran- cesco (CH) elnököket Ernest C. Buser (CH) követte, aki 1978 óta látja el az elnöki feladatokat. El­nökségének elmúlt 13 évében a CIK-tagországok száma 16-ról 50- re emelkedett. Az ez évi választás­ra is ő volt az egyetlen jelölt az elnöki funkcióra. Az elnökjelölte­ket) a FISA delegálja, s mivel nem volt ellenjelölt, egyértelmű volt a szavazás kimenetele. A negyedsze­ri jelölés és újjáválasztás is minősíti Buser elnök eddigi tevékenységét, aki széles körű sportdiplomáciai tevékenységet végez. Magyarországon 1988-ban, a Kecskeméten rendezett világbaj­nokság alkalmával járt először. A négy alelnöki funkcióba 5 je­lölt közül titkos szavazással vá­laszthattak a küldöttek. Victor Alazard (F), Vittorio Loriga (J) újból befutott, míg Elmar Hoff­mann (D) és Fernando Falcon (Peru) első alkalommal kerültek megválasztásra. Robert Langford (GB) eddigi alelnököt nem jelöl­ték, míg Staniszlav Szelickowski (PL) alelnök nem kapott bizal­mat. A 12 végrehajtó bizottsági tagsági helyből 8 az alapszabály szerint már foglalt volt. Svédor­szág és Belgium a legtöbb ese­ményt szervezők, Japan és Hol­landia a két legnagyobb gokart eszközöket gyártó, az USA, Pe­ru, Brazília, Dél-Áfrika a konti­nensek képviseletében jutott vb­A hosszútávfutó magányossága Fazekas Lajost Kiskunfélegyhá­zán futás szeretete miatt sokan meg­szállott embernek tartják. Szikár alakja naponta feltűnik a város kö­rüli utak mentén. — Ki szerettette meg önnel a fu­tást? — kérdeztem Fazekas Lajost, akire a város szélén ücsörögve, a két táv közötti pihenőben leltem rá. — Hosszú éveken keresztül ke­rékpároztam Endre József irányítá­sa mellett a Húsos SK-ban. Az egyik alapozóedzésen beálltam futni az akkor már jónevű hosszútávfutó; nak számító Kiskirály Ernő mellé. Ő akkor Félegyházán versenyzett és látva kitartásomat, arra biztatott, szálljak le a kerékpáromról és csinál­jam rendszeresen a hosszútávfutást. Tanácsát megfogadtam és most már több mint hat éve rendszeresen fu­tok. Mivel pályaatlétának lassú vol­tam, így fokozatosan áttértem a ma- raton, később az ultramaratontá- vokra. — Kapott-e valahonnan segítséget a versenyzéshez? — Mivel nem voltam és ma sem vagyok egyesületi tag, senkitől sem. Amit már a 29 éves koromra elér­tem, teljes egészében magamnak kö­szönhetem. Magángazdálkodó- ként, majd asztalosként — ami a szakmám is — dolgoztam és dolgo­zom ma is. Amit keresek, szinte teljes egészében a felkészülésemre és a ver­senyekre való utazásokra fordítom. — Hallom gyakran kap meghívá­sokat külföldi versenyekre. — Nyugat-Európában igen sok ultramaraton-versenyt rendeznek. Kedvenc távom a 100 km, ahol már harmadik éve az első öt európai ver­senyző között tartanak számon. Mi­vel a kiutazások sok pénzbe kerül­nek, nem tudok valamennyi meghí­vásnak eleget tenni. Az elmúlt héten viszont két versenyen is részt vettem. Először a franciaországi Lyonban álltam rajthoz 65 társammal együtt. A nehéz terepű hatórás versenyen 82125 méterrel új útvonalcsúcsot fu­tottam és nyertem. A másik verse­nyemre Bécsben került sor, ahol 100 km-en álltam rajthoz és hat óra 58 perc futás után, 78 induló közül első­ként szakítottam át a célszalagot. — Milyen jelentősebb versenye lesz még az idén ? — A Bécs—Budapest szuperma­ratoni, ami az év legnagyobb verse­nyének ígérkezik. Amint hallottam a szervezők igen tekintélyes pénzdí­jakat osztanak szét, így nagyon fo­gok igyekezni, hogy dobogóra ke­rüljek. F T Carlos, akinek Lewis a példaképe Gigit igazából Guilherme Car­los Dos Reis Teixera-nak hivják, de valamilyen oknál fogva Szabad- szálláson eddig ritkán szólították így. Ráadásul a magyar hatóságok a nevének leírásakor még az iga­zolványban is hibát követtek el. Gigi egyenesen Luandából, An­gola fővárosából érkezett hozzánk — tanulni akart. Itt a faluban vé­gezte el a gépjárműtechnikai tiszt­helyettesképző szakközépiskolát és rövidesen egy régi álma válik valóra: főiskolára fog járni —, a Bolyaira. Gigi ugyanis katonatiszt szeretne lenni. — A haverokkal sokat rúgtuk a labdát, meg az utcákon rohangál­tunk, szóval pontosan azt csinál­tam, mint a többi tizenéves luandai srác. Itt a seregben viszont már az első naptól kezdve nagyon komo­lyan veszik a testnevelést. Szóval még a legelején volt egy felmérés, amikor szinte nem is ismertük egy­mást. A tanár azt mondta, hogy fusson mindenki ahogy tud, mert kíváncsi a gyorsaságunkra. Komo­lyan vettem, nem is gondoltam, hogy ennyire lehagyom a többie­ket. A tornaóra után azonnal be­kerültem a laktanyai válogatottba, és néhány hét múlva már a hon­védség országos atlétikai bajnok­ságának döntőjében álltam rajt­hoz. A százméteres síkfutásban ne­gyedik, kétszázon pedig ötödik let­tem. A következő évben kétszázon ugyan lejjebb csúsztam egy hellyel, az idén viszont már mindkét szám­ban javítottam. Százon a második, kétszázon pedig a harmadik helye­zést sikerült elérnem a hadsereg­bajnokságon. Szabadszálláson nincs atlétikai szakosztály, így Gigi nem tud edzésekre járni. Néha azért, ami­kor ideje engedi, lemegy a pályára és fut néhány kört. Az országos versenyek előtt ezt általában sű­rűbben teszi. — Nagyon szerettem volna leg­alább egyszer elindulni valamilyen • Egy tisztnek nagyon fontos a fizikai erőnlét. Gigi példaképe Lewis. (Vámos Ilona felvétele) városi vagy megyei versenyen, szó­val egy olyan igazi civilbajnoksá­gon, Sajnos sosem kaptam ilyen meghívást. Persze tudom, ebben hibás vagyok én is. Rámenősebben kellett volna keresnem a kapcsola­tot, de olyan lehetetlennek tűnt in­nen az egész. Nehéz a laktanyából, egy színesbőrű srácnak bekerülnie a megye legjobbjai közé. Ha majd a főiskolára járok, mindez jóval könnyebb lesz, hiszen a Budapesti Honvédban fogok sportolni. Ter­mészetesen nagyon szívesen verse­nyeznék a Bolyai színeiben is, de ezt a másik ajánlatot kedvezőbb­nek tartottam. Gigi tehát rövidesen Budapestre költözik, de ez mégsem jelenti azt, hogy hűtlen lesz a megyéhez. Sű­rűn ellátogat majd ide a faluba, ha pedig egyszer meghívják nagyon szívesen elmegy egy „igazi civil” versenyre is ... — Még nem tudom, hogy meny­nyi szabadidőm lesz a katonai főis­kolán, de igyekszem minden hétvé­gén hazajönni. — így mondja: ha­za — Szabadszállásra. — Egyelőre még itt lakik a kéthónapos kisfiam, és az édesanyja. Minél sűrűbben szeretnék velük találkozni. — galambos — tagsági helyekhez. A fennmara­dó 5 helyre 16 ország pályázott, köztük Magyarország. A szava­zást követően Ausztria, Dánia, Spanyolország, Lengyelország és Anglia képviselői örülhettek. Pe­ter Soche osztrák küldött, aki a szavazatszámláló bizottság elnö­ke volt, az ülés után gratulált és elmondta, hogy Magyarország a 8. helyre került a szavazási pro­cedúrában és ha figyelembe vesz- szük, hogy több nemzet még szavazatot sem kapott, ez nem is olyan rossz eredmény. Jóllehet, a végrehajtó bizottsági tagsághoz ezúttal ez kevés volt. A közgyűlés igen tanulságos ese­mény volt. Mivel a MAMSZ kép­viseletében résztvevője lehettem, elgondolkozhattam, milyen tevé­kenységet kell kifejteni a nemzet­közi kapcsolatok építése, fenntar­tása területén, hogy a következő választáson (4 év múlva) Magyar- országnak esélye legyen a CIK ve­zető testületébe kerülni. Herczeg Lajos, az országos gokart szakbizottság vezetője Izsáki röplabdázó Angliában Beszélgetőpartnerem kissé fárad­tan érkezik a vasútállomásról. Pe­dig amúgy nem fáradékony, mert kislány kora óta sportolt. Az általá­nos iskolában ismerkedett meg a röplabdázás alapelemeivel. Nyolca­dik után a fővárosi sporttagozatos Dózsa György Gimnáziumba irat­kozott. Nemsokára az Újpesti Dó­zsa igazolt versenyzője lett. Sőt a válogatók figyelmét is felhívta ma­gára. Ebben az időben három izsáki lány röplabdázott fővárosi élcsapa­tokban és emellett az ifjúsági válo­gatottnak is erősségei lettek. Ta­kács Zsuzsa közülük az egyik. — Öt évig versenyeztem az Új­pesti Dózsában. Rengeteg élményt es örömet kaptam a sporttól, per­sze értek csalódások is. Ezzel együtt szép volt minden és jólesöen gondolok arra az időre is, amikor a Szolnoki Vegyiműveknél és a BVSC-ben játszottam. — Csak röplabdával foglalko­zott? — A sport mellett továbbtanul­tam. Abban a szerencsés helyzet­ben voltam, hogy a Pető-intézetben készülhettem a hivatásomra, szel­lemi és testi fogyatékos gyerekek nevelésére. Rengeteget köszönhe­tek a sportnak. — A Pető-intézet közben világhí­rűvé vált. Alapítványok támogatá­sával az ország határain túl is mű­ködnek, nevelői. Úgy hallottam je­lenleg Ön is Angliában él. — Igen. Nagyon hálás lehetek a sorsnak. Hivatásom olyan fokára jutottam, hogy a Pető-intézet egyik anglia nevelőközpontjában dolgo­zok konduktorként. Az itt folyó munka szépsége abban rejlik, hogy csodálatos eredményeket érünk el fogyatékos gyerekekkel, akik egészséges társaikkal ellentétben nem ismerhetik a mozgás örömeit. Ezt a munkát nehéz a más iskolák­ban ismert órarendi keretek között folytatni. Az a célunk, hogy a gye­rekeket megtanítsuk mindenre, amire fogyatékosságaikkal együtt élve megtaníthatok. Óriási öröm tapasztalni a legkisebb fejlődést, a legapróbb sikert is. — Mire jut még idő a munkán kívül? — Elég kevés a szabadidőm, de azért ismét jut idő a sportra. Ta­valy tavasszal egy társaságban megkérdezték, mi a hobbim. Mondtam, hogy idehaza röplab- dáztam. Elvittek egy kiscsapat edzésére, ahol az első edzés után megkértek, hogy álljak be a csa­patba. Hazai mércével mérve NB Il-es szintű együttes. Irányítóra volt szükségük, beálltam, és most újból ütöm a labdát. Jól szerepel­tünk, hiszen ősztől már egy osz­tállyal följebb folytathatjuk. Gál István A labda bűvöletében — címeres mezben A kecskeméti női kosárlabda­sport sokáig a nagycsapatok kime­ríthetetlen „kincsesbányája” volt. Az évek során huszonegy 16-18 éves kosaraslány húzhatta magára a magyar ifjúsági válogatott címe­res mezét, s közülük sokan távoz­tak más, élvonalbeli csapatokhoz. Volt úgy is, hogy több mint egy csapatravaló kecskeméti kosaras játszott a különböző klubokban. Az utóbbi években ifj. Tóth Viktor és Adamik Ferenc szinte a semmi­ből teremtett utánpótlásgárdát. A gondos nevelőmunka eredmé­nye máris mutatkozik. A régi, ám még mindig nagyon fiatal kosara­sok mellett egy sor tizenéves szá­mít NB I-es csapattagnak. Közü­lük ketten, Zsolnay Gyöngyi és Kosjár Katalin áprilisban a kadett EB selejtezőn, majd július végén Portugáliában, az EB-döntőben képviselte Kecskemétet a váloga­tottban. A kecskeméti sportcsarnokban, az A csoportos Szeged SC elleni edzőmérkőzés 35 pontos győzel­mének kellemes hangulatában be­szélgettünk a két válogatottal és edzőjével. Zsolnay Gyöngyi: — Az én tör­ténetem talán egyszerűnek látszik, hiszen szüleim mindketten kosár­labdázók voltak. Apu ma is edző egy dunántúli csapatnál. Belőlem mégis majdnem asztaliteniszező lett. Kecskeméten, a Forradalom utcai általános iskolában tanul­tam, s akkor ott mást nem lehetett csinálni. Nem mondom, az is sport, de nekem nagyobb volt a mozgásigényem. Ezért is íratott át anyukám a Lánchíd utcai iskolá­ba, ahol Adamik Zoltán tanár úr mindjárt befogadott atlétizálni. Ez már jobban megfelelt és csináltam is rendesen, de nem sokáig. Anyu akkoriban még edzősködött a ko­sarasoknál és én is ott lábatlan- kodtam a labda körül. Egyszer Adamik Feri bácsi meglátott, s el­vitt a serdülőcsapatába. Azóta két dolog tölti ki az életemet, a kosár­labda és a tanulás. Az utóbbival nem mindig dicsekedtem, de mos­tanában talán már fejlődtem eb­ben is. Tavaly 15 évesen játszottam először az NB I-ben. Eleinte izgul­tam egy kicsit, de a „nagyok” befo­gadtak és segítenek. Erre szükség Sokszemközt a kadettválogatottakkal • Zsolnay Gyöngyi is van, mert ha szoros a meccs, akkor még néha megremeg a ke­zem. Kosjár Katalin: — Nem vagyok kecskeméti, kollégiumban lakom, és Mezőberényben kezdtem kosa­razni. Első edzőm Iványi Lászlóné volt. Már tőle is sokat tanultam és itt ért életem első nagy sportélmé­nye, diákolimpián bajnokok let­tünk. Kecskemétre azért kerültem, mert a Bolyai-gimnáziumban sportosztály indult. Nem bántam meg, hogy idejöttem, mert itt let­tem 15 évesen NB I-es kosaras, majd az idén kadettválogatott. Ez olyan volt, mint egy álom, soha nem hittem, hogy valaha eljutok Portugáliába. — Milyen terveket szövögetnek a sportban és az életben? — Zsolnay Gyöngyi: — Most harmadikos vagyok, másfél év múlva szeretnék főiskolára jelent­kezni. Ehhez, persze, még javítani kell a tanulmányi eredményemen. Úgy gondolom, hogy Pécsett vagy Szegeden folytathatom. Ott, ahol van kosárlabdaélet is, mert szeret­nék nagyon jó játékos Jenni. Kosjár Katalin: — Én is Gyön­gyivel együtt érettségizem és sze­retnék a testnevelési főiskolára ke­rülni. Ennek pillanatnyilag két akadálya van. Az egyik, hogy kö­zepes tanuló vagyok, a másik pe­• Kosjár Katalin dig, hogy a torna, ami ott felvételi tárgy, még nem kenyerem. Segíteni, persze, mindkettőn lehet, s érzek erőt magamban ahhoz, hogy javít­sak a tanulásban és tornában is. Befejezésül: ifj. Tóth Viktor, aki edzője, tanára, sőt osztályfőnöke a Bolyai-gimnáziumban a két ifjú sportolónak, így összegezte a véle­ményét. — Gyöngyit nem csak én, min­denki nagy tehetségnek tartja. Eré­nye, hogy rendkívüli fizikai képes­ségei vannak. A mezei futóbajnok­ságon például megverte az atlétá­kat. A pályán a mozgása még csi­szolódni fog. Nagyszerű érzéke van a labdaszerzéshez, s mostaná­ban már a lepattanó labdákért is tud eredménnyel harcolni. Ha to­vább erősödik, sokra viheti. — Kati is erős akaratú, s amióta itt van nálunk, nagyon sokat fejlő­dött. A formája nem mindig egyenletes. Portugáliában, a spa­nyolok ellen például a válogatott legjobbja volt, máskor meg elbá- tortalanodik. Nálunk a fiatalok­nak szerencséje, hogy a régi játéko­sok segítik őket. Ha hibáznak sen­ki sem szól rájuk, legfeljebb én mondom el a véleményem. Amíg becsülettel dolgoznak és tanulnak, mindig lehetőséget kapnak a bizo­nyításra. Szabó Zoltán BÉCS—BUDAPEST SZUPERMARATON Megyebeli futók a mezőnyben Nyolcvan csapat és 65 egyéni futó vág neki szombaton délelőtt a Bécs melletti Oberlaaból induló Bécs—Budapest szupermaratoni versenynek, hogy aztán öt nap múlva 337 km megtétele után meg­érkezzenek a Hősök terére. A nyolc országból összesereglett népes mezőnyben megyénket egyé­niben Fazekas Lajos (Kiskunfél­egyháza), Tabajdi József (Kiskun­halas), Adám Vilmos, Kanyó An­tal, Ispánki Zoltán (Kecskemét), a váltóban a Hírős Triatlon Klub, a Kecskeméti Piarista Gimnázium, a Boróka Bács-Hun és a Boróka Agent-Infó 4-4 tagú gárdája képvi­seli. Ez utóbbi csapatban áll rajt­hoz Lakatos István, a kecskeméti Boróka Szabadidősport Egyesület futója, akit erről a nem mindenna­pi versenyről és a felkészülésről kérdeztem. — Átlagosan heti nyolcvan kilo­métert edzettem. Arra figyeltem, hogy a felkészülés vége felé a napi futóadagok felülmúlják a verse­nyen várható távot. — Melyik az öt napos futás leg­nehezebb szakasza? — Az első napi 80 km után a másodikon 118 km következik, amely nemcsak a távolság, hanem a Sopron utáni szakasz szintkü­lönbsége miatt is embert próbáló lesz. A folytatásban előbb Tata (58 km), aztán Budakeszi (65 km) a cél. Ez megint egy nehéz szakasz, mert Budakeszi környékén folya­matosan emelkedik a pálya. Az október 23-ai zárónapra már csak 16 km marad. — Milyen a váltóban résztvevő csapattagok formája? — Lovas Zolinak fáj a lába, én meghűltem egy kicsit, de reméljük, nem lesz gond. Hogy ki melyik sza­kaszt, vagyis hány km-t vállal, azt a csapaton belüli erőviszonyok dön­tik el. Egyébként már van tapaszta­latunk, tavaly a középmezőnyben végezve teljesítettük a távot. — Most milyen eredményre szá­mít? — A tét nem akármi, hiszen a férfigyőztes egy amerikai terepjá­rót, a női bajnok egy FIAT Tipo autót kap, míg a váltók legjobbjai 14 napos üdülőcsekket vehetnek át. Ezen kívül az első hat helyezett komoly pénzdíjat vághat zsebre. Természetesen ezeket majd a profi futók osztják el egymás közt. Ne­künk elsősorban a részvétel és a táv teljesítése a fontos. Egész évi felkészülés után egy ilyen verse­nyen —, amelyen mindenki ott van, aki számít —, az ember való­ban megmérheti önmagát. — sze — Meddig „őrzi” nyeretlenségét a Miske? A miskei labdarúgócsapat a tavasszal úgy nyert bajnokságot az NB Ill-ban, hogy közben egyszer sem kapott ki. Most azonban egy osztállyal följebb nem jönnek az eredmények, sőt szeptember 22. óta pontot sem szereztek. — Becsületes munkánk ellené­re az elmúlt időszak nem sok örömet hozott — mondta Gaba­la Ferenc edző. — Hiába volt el­fogadható a játék, mert a gyenge helyzetkihasználás és a visszaté­rő egyéni hibák döntően befo­lyásolták a mérkőzések végered­ményeit. — Remélhető-e formajavulás a vasárnapi BMTE Törley elleni ösz- szecsapásig? — Pillanatnyilag a legfontosabb feladatomnak a játékosok pszichi­kai felkészítését tartom. Szeret­ném, ha tudatosulna a labdarú­gókban, hogy a közösen vállalt fel­adatainknak csak együttesen tu­dunk eleget tenni. Határozott véle­ményem, hoj*y oldottabb hangu­latban van esélyünk a pontszerzés­re. Erre a derűlátásra a csapat ed­digi szoros eredményei is feljogosí­tanak. Várom a sikert, amely nem­csak a felzárkózás lehetőségét te­remtheti meg, hanem hitet adhat a további munkához. — sz — Hercegszántó labdarúgásáról Megyénk legdélebbi községében évtizedekig jelentős labdarúgóélet volt, sőt 1974-ben a Népstadion­ban a Fadd csapatának legyőzésé­vel elnyerték a Szabad Föld Kupát is. A megyei II. osztályú bajnok­ságban rendszeresen az első három között voltak. Aztán tavaly várat­lanul kiestek. Ennek okáról kérdeztük Sindler Lászlót, aki kisebb megszakítással 20 éve a sportkör elnöke. — A leg­nagyobb gond az volt — mondta —, hogy Bartulov Marin edző le­mondott, a játékosok alapozás nélkül kezdték meg az elmúlt sze­zont, miközben edzésre sem jártak. A most megkezdődött idény előtt új edző került a csapathoz. Bízom abban, hogy ez meghozza az ered­ményességet. Megkezdődött a csa­pat átalakítása, több fiatal került a keretbe, Bajáról pedig három lab­darúgó erősíti a helyi gárdát. Min­den számításba jöhető játékossal elbeszélgettünk, az idősebbekkel megértettük: vagy vállalják a heti két komoly edzést vegy nem, kike­rülnek a csapatból. Foglalkozunk az utánpótlással, megkerestük a helyi két iskola igazgatóját. A sportkör szervezésé­ben őszi—tavaszi osztálybajnok­ságot bonyolítunk le. A gyerekek közül kiválasztjuk a 20 legügye­sebbet, akik 1992-ben a serdülő­bajnokságban szerepelnek majd. A csapat edzője Nagy Ferenc lesz. Az öltözőnk bővítése folyamat­ban van, de sajnos, nagyon elhúzó­dik. Az önkormányzat 100 ezer fo­rinttal támogatja az épitkezést. A termelőszövetkezet építőbrigád­ja, kisiparosok és a játékosok tár­sadalmi munkában segítenek. Még az idén 3-4 napos akciót szerve­zünk, mert a sportkörnek pénze nincs. Az anyagi támogatás az elő­ző évekhez képest felére csökkent. Száz pártolótagunk fizet havi 50- 100 forint közötti tagdíjat. Mióta elkészült a község torna- csarnoka, nem kell Vaskútra járni alapozni. A télen a csarnokban ké­szülünk fel a következő szezonra. Szeretnénk az első három között végezni, jövőre pedig a bajnokság megnyerése a célunk. Tölgyesi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents