Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
VILÁGTÜKÖR A világ legnagyobb gumi óvszere A politikai pálya számos veszélyt rejteget, mint ahogy ezt a történelem is igazolja. Már arra is van példa, hogy a honatyákat, az AIDS is megérintette. Ám egyedülálló, ami Jesse Helms amerikai szenátorra! történt: hazatérve a politikai csatározások helyszínéről, villája helyén egy hatalmas gumi óvszert talált. A republikánus kongresszmen dühében azonnal visszafordult és feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, „akik a Potomac folyónál lévő házra egy hatalmas kotont húztak” — mint ahogy jelentette az Ansa. Ebből az is kitűnik, hogy Helms urat voltaképpen megbüntették, amiért mindent elkövet, hogy lefaraghassa az AIDS elleni kutatásokra szánt költségvetést. Az ötlet kivitelezői a következő, ordító plakátot ragasztották művükre: „Ez a koton a kockázatos politika ellen véd. Mert Helms veszélyesebb a vírusnál!” A Baltikum tranzitállomása Az új baltikumi országok Moszkva helyett a varsói Okecie repülőteret kívánják az Egyesült Államokba és Kanadába irányuló légi forgalmuk tranzitállomásaként használni — jelentette a PAP lengyel távirati iroda. A lengyel távirati iroda szerint Ukrajna is érdeklődést tanúsít a Moszkva megkerülésére lehetőséget nyújtó új tranzitállomás igénybevétele iránt. A lengyel légitársaság egyébként menetrend- szerű légi járatokat szándékozik üzembe helyezni Varsó és a három balti főváros között. Jelenleg csak Vilniussal van heti kétszeri közvetlen összeköttetés Varsóból, s a járatot az Aeroflot tartja fenn. Ózonhiány Észak-Európa felett Nagymérvű csökkenés várható a káros ultraibolya-sugaraktól védő ózonrétegben Észak-Európa felett az évtized végére — állítja egy brit tudóscsoport, amely a kormány megbízásából kutatja a Föld körüli ózonréteg helyzetét. Ez a csoport fedezte föl hat évvel ezelőtt, hogy az ózonréteg a Délisark fölött kilyukadt. Azóta megállapították, hogy az ózonréteg az Északi-sark fölött is csökken, s a kutatók szerint a dél felé haladó csökkenés Nagy-Britannia magasságában a 30 százalékot is elérheti az évtized végére. Nem éri meg aranyat bányászni Magadanban,' Szibéria egyik legnagyobb aranydúsitójában negyven munkás közül harmincán a munkahely felszámolása mellett szavaztak. A dolog lényege az, hogy igen keveset kapnak az aranyért — 15 rubelt mindössze grammonként, ez pedig olyan kevés, hogy a megélhetés minimumát fedezi. J -----------VP ÁLYÁZATUNK HAT HÉTEN ÁT Lemezparádé, nyereményekkel Olvasóink körében sikeresek voltak eddigi pályázataink. Most ismét belekezdünk egy újabb sorozatba. Lemezparádé című pályázatunk hat héten át tart, majdnem karácsonyig szerepelnek naponta a művészek, a kérdések. És természetesen mindennap lesznek nyerteseink! A rejtvénysorozatban sze• íme, a lemezkiadó ajándéka. Mindegyiket egy-egy olvasónk nyeri meg! \ replő hat lemezkiadó cég nagylemezeket, illetve kazettákat ajánlott fel a kérdéseinkre helyesen válaszoló szerencsés olvasóinknak. A Quint, a Rákóczi, a Hungaroton, az MMC Rekords, a Magneoton és a Proton mindösszesen mintegy 150 darab hanghordozót adott át a Petőfi Népének, hogy sorsolja ki a nyerni vágyók között. „Vi- gaszdíjul” minden alkalommal öt sztárfotót is kisorsolunk. A hét öt napján öt művész lesz soron. Új nagylemezéhez kapcsolódóan közlünk majd három kérdést. Akik ezekre jól válaszolnak, máris.eséllyel pályázhatnak a főszereplő művész nagylemezére. A szerkesztőségünk címére beküldött levelezőlap címoldalára fel kell írni a jelszót: Lemezparádé, valamint rá kell ragasztani az adott héten szereplő lemezkiadó cég emblémáját, melyet mindig közölni fogunk. Tehát ne feledje: hétfőtől a Petőfi Népében lemezparádé. Ön is megnyerheti a sztárok lemezeit, a kedvencek fotóját! r PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR A melegnek ára van! Soltszentimrén a háztartási tüzelőolajjal, a szénnel és a villanykályhákkal sokba kerül a fűtés. Á szegényebb emberek téli tüzelőjének megvásárlása 1991—92-re már elképzelhetetlen lenne az önkormányzat szociális bizottságának támogatása nélkül. A helyhatóság gondol a jövőre is, hogyan válthatnának át a faluban korszerű fűtési módra. Tartalékpénzükből egyKiskunhalas határában, az 53- as főúton, halálos baleset történt csütörtök este. A balotaszállási Zs. István motorkerékpárral indokolatlanul áttért az út bal oldalára, ahol egy szemből érkező jugoszláv kamion elgázolta. A motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Betörő a Bacsó utcában. A bajai Bacsó utcában szerdán délelőtt tört fel egy lakást a tolvaj. Összepakolta a videót és az aranyékszereket, ezzel mintegy 170 ezer forintos kárt okozva. Besurranás. Madarason, a Kossuth utcában használt ki egy óvatlan pillanatot egy bűnöző és besurrant az őrizetlen lakásba. Harmincezer forinttal távozott a faluból. Tolvaj lakat alatt. A rendőrségnek sikerült elcsípnie egy korábbi kecskeméti lopás milliónyolcszázezer forintot fizetnek a közeljövőben azért, hogy Fü- löpszállásról 110 helyett 160 milliméter átmérőjű csőben vezethessék át hozzájuk, Soltszentimrére a földgázt. E nagy anyagi teherrel megteremtik a lehetőségét annak, hogy egyszer majd a községben is meggyújthatják a gázt. A fülöpszállási vezeték ide 6 kilométer. Kevéssel korábban Kiskőrös határában is balesetnél helyszíneltek. Ugyancsak az 53-as főúton, az orgoványi T. László egy féktávolságon belül érkező mikrobusz előtt akart átszaladni. A jármű elütötte, a gyalogos súlyosan megsérült. tettesét. A 18 éves fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy szeptember 5-én a MÁV-állo- más előtti parkban epy szent- királyi lakos zsebéből 4 ezer 800 forintot magához vett. A napokban a rendőrség fogdájára került ugyanúgy, mint az az alkalmi munkás, büntetett előéletű férfi, aki október 7-én éjjel az ablakot betörve mászott be egy tassi lakásba. Ő a festményekre „utazott”; 140 ezret érőt szedett le a helyiség falairól. n. n. m. Rajzpályázat gyermekeknek Feláras bélyegsorozat és levelezőlap készül a miniszterelnöki hivatal ifjúságpolitikai titkársága által már korábban meghirdetett rajzpályázat győztes pályaműveinek felhasználásával. Ifjúsági és gyermek kategóriában meghirdetett pályázatra érkező műveket a szakmai zsűri értékeli, s a legszebbek kerülnek majd a bélyegekre. A pályázatra olyan képzőművészeti alkotásokat várnak, amelyek a gyermekek és a fiatalok életét mutatják be. A posta becslései szerint a feláras bélyegek révén mintegy hárommillió forinttal gazdagodik majd a központi Ifjúsági Alapítvány. Eltűnt férfit keres a rendőrség A rendőrség keresi Szabó János, 33 éves csepeli lakost, aki még szeptember 6-án eltávozott lakásából, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: 172 centiméter magas, arányos testalkatú, kissé őszülő, barna hajú férfi. Eltűnésekor sötétkék rövid ujjú pólót, kék farmernadrágot, fehér Adidas- cipőt, szakadt szárú fehér zoknit viselt. Különös ismertetőjele, hogy arcának bal oldalán furunkulustól visszamaradt sebhely látható. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud a férfi tartózkodási helyéről vagy látta valahol, értesítse a XXI. kerületi rendőrkapitányság ügyeletét a 277-7777-es telefonszámon vagy a központi ügyeletet a 07-es telefonszámon, illetve szóljon a legközelebbi rendőrnek. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Meghalt a motoros BŰNÜGYEK Furcsa tárgyegyüttes kölcsönöz egyéni hangulatot Debrecenben, a 217. sz. vendéglátó-ipari egységnek, amelyet a Cívis Hotel és a Gasztronómiai Rt. üzemeltet. A külvárosi kocsma — amelyet a törzsvendégek Don-kanyarnak neveznek — falát a volt pártállam relikviái, Május 1-ei transzparnsek, brigádzászlók és jelvények, kitüntetések, szobrok díszítik. Elképzelhető, hogy a különleges dekoráció jó üzleti fogás és jelentősen emeli a kimérés forgalmát is. Elvtársi kocsma PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten Sárgarépa 10—15 Gomba 100—160 (forint/kg) Petrezselyem 15—20 Alma 18—25 Vöröshagyma 13 16 Körte 40—50 Élő csirke 92 Kelkáposzta 10—15 Szilva 60—70 Élő tyúk 100 Saláta (db) 6—10 Szőlő 25—40 Élő kacsa 106 Karfiol 12—20 Savanyú * Tojás (db) 5—5,50 Paradicsom 15—25 káposzta 45—50 Vágott csirke 170 Zöldpaprika 20-35 A Zöldfa utcai piacon Tej (liter) 17 Uborka 35—40 ma autóvásárt, vasárnap Túró 120-140 Retek (csomó) 8—12 állat- és kirakodóvásárt Burgonya 13—15 Fokhagyma 90—120 tartanak. A nagybani piacok árai Kecskemét Budapest Kecskemét Budapest Burgonya 12-15 10-13 Paradicsom 20-25 12-35 Sárgarépa 10-15 12- 13 Zöldpaprika 16-45 10-50 Petrezselyem 15-18 18-20 Uborka 40-50 40-45 Vöröshagyma 12-15 15-20 Zöldbab 25-35 25-40 Fejes káposzta 7-10 4- 5 Gomba — 120- 150 Kelkáposzta 10-15 7-10 Fokhagyma 80- 100 60- 100 Saláta (db) 6-10 10-15 Alma 12-22 20-35 Karalábé 10-15 10- 12 Körte 40-50 40-80 Karfiol 8-12 15-20 Szőlő 18-45 16-40 Privatizálják a Kőbányait A Kőbányai Sörgyár megállapodást írt ala hétfőn a Barclays de Zoete Wedd (BZW) és a Pragma- tix Ltd. cégekkel arról, hogy a két külföldi partner bekapcsolódik a magyar vállalat privatizációjának előkészítésébe. A Barclays de Zoete Wedd, amely a legjelentősebb brit bank, a Barclays beruházási bank részlege, ez évben nyitotta meg irodáját Budapesten. Kezdettől fogva aktívan bekapcsolódott a hazai privatizációs folyamatba. A Pragmatix Ltd. pedig egy vezetői konzultáns cég, s tavaly nyitott irodát Magyarországon. Szintén a privatizációval, valamint vezetői továbbképzéssel foglalkozik. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. X. 19-én, megrendelés sorszáma: 130 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x Vi PIKÁNS KÉP A vezérigazgató beállít egy képkereskedésbe. — Valami pikáns képet szeretnék. Az eladó előszed egy képet, amely egy fekete, csukott autót ábrázol. Nézi a vezér, nézi, aztán megszólal: — De mi ebben a pikáns? A kereskedő hunyorít: — Hát van önnek fogalma, hogy mi folyik odabent a kocsiban? NAPTÁR 1991. október 19., szombat Névnap: Nándor Napkelte: 6 óra 08 perc Napnyugta: 16 óra 50 perc Holdkelte: 14 óra 48 perc Holdnyugta: 1 óra 30 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Napközben északon, északnyugaton már időnként felszakadozik a felhőzet, újabb eső főként délen és keleten valószínű. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 17-én, Kecskeméten a középhőmérséklet 13,4 (az. 50 éves átlag 10,0), a legmagasabb hőmérséklet 19,4 fok volt. A nap 7,5 órán keresztül sütött. T egnap reggel 8 órakor 12,6, 14 órakor 11,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1009,1 millibar — mérsékelten emelkedő — volt. Október 17-én, Baján a középhőmérséklet 14,6 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,9 fok volt. A nap 8,7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 11,3, 14 órakor 11,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,1 millibar — süly- lyedő — volt. HÍREK — SZÜRETI MULATSÁG: ma! Bácsalmáson, ma este 8 órai kezdettel nagyszabású szüreti mulatságot tartanak, — lesz tombola és büfé, a talpalávalót a Kavalkád együttes szolgáltatja. (Juhász Jenő tudósítónktól.) — „NEGYVEN LÁBÚ” konténer. Augusztusban indult el öt országot érintő útjára a Bosch cég „negyven lábú” kiállítókonténere, amely hétfőn Kecskeméten állomásozik a Tormási kft.-nél, a Jász utcában, bemutatva a világcég gépjárműtartozék üzletágának termékeit. — TÖLGYESSY PÉTER előadása Kiskunhalason. „Merre tovább Magyarország” címmel,tart előadást Kiskunhalason, az Általános Művelődési Központban vasárnap 10 órától Tölgyessy Pétér, az SZDSZ parlamenti képviselője. — KÉRDEZZ—FELELEK! Ma, szombaton este 18 órától ismét lesz Kecskeméten bibliai témájú rendezvény az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A Kérdezz—felelek! és a Megváltoztat- ható-e Isten törvénye? című előadásra a belépés díjtalan. — SZŰRÖS MÁTYÁS Kecskeméten. Aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről tart tájékoztatót a kecskeméti városháza dísztermében, október 22-én 17 órától Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke. — VASMENTESÍTŐ MÓRIC- GÁTNAK. A Jászszentlászlóhoz tartozó településrész újonnan fúrt kútjának műszaki átadása kapcsán került megállapításra, hogy a víz vastartalma igen magas. A képviselő-testület úgy döntött, pályázik a céltámogatási keretre egy 3,5 milliós vasmentesítő berendezés elkészítéséért. Ez esetben a bekerülés 50 százaléka a falut terheli. — CIRÓKA-BEMUTATÓ. Ma délután három órakor a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központban (Rákóczi u. 3.) a Ci- róka Bábszínház tart bemutatót. A Skatulyácska című darabot Czi- pot Gábor rendezte. — JANKOVICS JÁNOS festő és grafikus alkotásaiból rendeztek tárlatot a fővárosi Thermal Hotelben, ahol a megnyitó október 18- án, 16 órakor lesz. A kiállítást az Olympos Galéria szervezte. LOTTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 42. heti lottónyerőszámok a következők: 7,10, 26, 63, 7* A Falutévé hétfői műsora A műsorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lapszemle, a faluvég hírei, mindennapi agrárújdonságok. A tervezett témák: — A Danko-szobor és az adakozó, — Törvénytipp, — Hajnali hírlap Borsodban, — Önkormányzati vezetők egymás közt, — Földosztás képről-képre, — A Kakashálózat hírei, — A budapesti nagy piac árai, — Orsolya köszöntő. Szerkesztő: Sári Enikő. • A Trabant reneszánszát éli nyugaton. Veszik virágtartónak, Ausztriában pedig kölcsönözhető nyitott kirándulókocsikat alakítanak ki a műanyag járgányokból. Szexis trabantruha Trabant-alkatrészekből komponált öltözékeket mutat be két modell Berlinben, egy alternatív divatbemutatón. Az elbűvölően „szexis” ruhák Gabriele Hűnek hamburgi divattervező munkái.