Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
4. oldal, 1991. október 19. MEGYEI KORKÉP Bácsborsódról a világhírig Moholy Nagy László életútja A róla szóló monográfia borítólapja belső oldalán olvasható a következő: „ ... a század egyik leg- virtuózabb képzőművésze. Festő és grafikus, fotó- és filmművész, tipográfus és díszlettervező, pedagógus és szervező tehetség." Ki is ez a sokoldalú hazánkfia? Miért is fogalmazódnak meg róla itt Bács megyében az alábbi sorok? Az idézetből kiderül, hogy tevékenysége, munkássága, neve túlmutat szűkebb pátriánk, de kis hazánk határain túl is. Amiért itt és most szólunk róla, annak nem kis oka az, hogy a világsikerhez vezető út első állomása innen Bács megyéből vezetett. Itt született a Bajától közel húsz kilométerre fekvő kisközségben, Bács- borsódon 1895. július 20-án. A borsodi Latinovicsok nemcsak gazdálkodtak ekkor, hanem fenntartották az iskolát, segítették az egyházközséget, a család férfitagjai színes közéletet éltek, illetve részesei, irányítói voltak szűkebb hazájuknak. Ha nem is közvetlenül, de közvetetten e színes élet is hatott a gyermek Moholyra. Táguló érdeklődése kiteljesedhetett a szegedi középiskolai tanulmányai során, ahol is szoros barátságba került Juhász Gyulával, Babits Mihállyal. Budapesti joghallgatóként, majd hadba vonult katonaként a festészettel is próbálkozik. Az első világháborút követő magyar események nem kedveznek a törekvő fiatalembernek. Előbb Bécsbe, majd néhány heti itt-tartózkodás után Berlinbe megy és települ le. Tulajdonképpen művészi pályája ebben a városban kezdődik, s majd ível át az óceánon túlra. Életében meghatározó volt, hogy meghívják a weimári Bau- hausba tanárnak. Huszonhét évesen professzor, az iskola szervezője, s a bauhausi iskola meghatározó személyisége. Szerkeszti a Bauhaus könyveket, az újságot, tanít a fémfeldolgozó műhelyben, s tanítványai a fát, üveget, alumíniumot, drótot és más anyagokat dolgoznak fel műtárgyi értékké. Mindezek mellett a színházak felkérésére díszleteket tervez, valamint filmeket is készít. A harmincas évek „nagy vállalkozója” ismételten hazát vált. 1937-ben Gropius felkérésére Amerikába megy. Weimar, Dessau után Chicago az alkotó lakhelye. Felismerte a „korlátlan lehetőségek hazájának” igényét a reklám-, az alkalmazott és kereskedelmi művészetek iránt. Négy év múlva, 1995-ben lesz születésének századik évfordulója. Dr. Molnár János BEZÁRJÁK-E TÉLEN A KÉCSKEI TERMÁLFÜRDŐT? A vállalkozó támogatásra vár • Késő ősztől csak ennyien látogatják a termálfürdőt. Úgy tűnik, a tiszakécskei emberek többségét nem hozza lázba, mi lesz a város termálfürdőjével. A meghirdetett lakossági fórumon ugyanis, amelyet a fedett uszoda ügyének tisztázása érdekében rendeztek, csupán a közvetlenül érdekeltek jelentek meg: a tulajdonos, a Solohov Tsz vezetői, a fürdőt üzemeltető vállalkozó, a polgármesteri hivatal képviselői, valamint a fürdő környékére telepedő panziósok, vendéglősök és azok az üdülőtulajdonosok, akik a téli fürdőzés reményében építettek víkendhá- zat Kécskén. Nos, a téli* strandolás lehetősége az idén kétségessé vált, miután a vállalkozó, Szabó István bejelentette: amennyiben nem kap támogatást, kénytelen lesz bezárni az uszodát. Érthető, hogy egy üzletember jövedelmezőségi szempontok alapján dönt, s ha veszteséges egy tevékenysége, azt meg akarja szüntetni. Ám bonyolultabb a helyzet, ha ezzel a lépésével közérdeket sért. Mi tehát a megoldás? A fórumon Szabó úr így magyarázkodott: őszi és téli időszakban a fürdő egyhavi költsége 470 ezer forint. A nyáron szerzett bevétel csak a következő idény elkezdéséhez szükséges felújításokra elegendő. Javasolta, hogy a város pályázza meg a 450 millió forintos Nemzeti Sport- és Ifjúsági Alapot. Ezzel megoldódna a gyerekek úszóoktatása. Eröss József, a Solohov Tsz elnökhelyettese így érvelt: a szövetkezetnek mindig is veszteséges volt a fürdő, a több mint kétmillió forint veszteséget viszont a nagykalap elnyelte. Az idén bérbe adták a termált, azonban arról szó sem volt, hogy bárki bezárja. Ennek ellenére a bérlőnek joga van ezt tenni, hiszen nem kényszeríthetik olyan szituációba, amelyben biztos tönkremegy. Ilyen költségekkel a tsz sem tudná télen üzemeltetnie fürdőt. S mivel közérdekről van szó, a termál működtetéséhez az önkormányzat is járuljon hozzá. A támogatásról szólva újra és újra felvetődött a kérdés: egyáltalán kié a termálfürdő? Az elnökhelyettes fejtegetéséből azt tudták meg a résztvevők, hogy a fürdőt a szövetkezet építette, s legalább 80-100 milliót fektetett a létesítménybe. A város 5-600 ezer forinttal járult hozzá a fedett uszoda építéséhez, ezt a költséget viszont a tsz több mint száz földterülettel ellenté- tezte. Szijj László polgármester hozzászólásából ennek majdnem az ellenkezője derült ki. Való igaz, mondta, történt egy megállapodás a tsz-szel, miszerint a város a fürdőben levő vagyonrészét átengedi a szövetkezetnek. Amikor azonban erről tárgyaltak, ez a vagyon nagyon kicsi arányúnak tűnt, csak később az iratok alaposabb áttanulmányozása után — jöttek rá, hogy ez az arány jóval nagyobb. Sőt, ma már a megállapodás jogszerűségét is megkérdőjelezik. Az a baj, próbálta összegezni a véleményeket az egyik rendszeres fürdőző, Koletár Tamás, hogy a két gazda, mármint a tsz és a termál körül lévő telkek értékesítője, az önkormányzat, nem tud megegyezni. Jó lenne pedig eldönteni, Valójában ki a tulajdonos. Ez a fórum erre a kérdésre nem adta meg a választ. S arra sem. hogy valójában a kécskeiek igénylik-e az uszodát? Ha igen, akkor miért nem viszik az óvodás és iskolás gyerekeket úszóoktatásra? S miért nincs megfelelő propagandája a termálnak? Hogyan lehet majd — a bezárás hírére távozó — vendégeket visszacsalogatni? S végül, bezárják vagy nem az uszodát? Szabó Istvántól azért annyit megtudtunk: november közepéig karbantartás miatt szünetel a fürdő. S utána? Ha támogatást kap, ismét kinyitják De ki lesz az adakozó? — benke — CSIPKEVERÉS A munka öröme A konyha falán keresztöltéssek- kel hímzett képecskék, a szobában szövőszék, rajta egy félig kész perzsaszőnyeg. A modern lakótelepi lakásban itt-ott egy-egy régi tárgy. Múlt és jelen harmóniáját Gervai Máriának nemcsak környezete, de személyisége is sugározza. — Hogy honnan ered a régi dolgok, a kézművesmunka szerete- te?... Talán a nagymamám „tehet róla”. Sátoraljaújhelyen születtem, s egy közeli faluban laktak a nagy- szüleim. Szinte az egész gyermekkoromat velük töltöttem. A dalokat, melyeket nagyanyám énekelt, nagyapám fafaragásra okító szavait soha nem felejtem el. Ők még saját maguk készítették használati tárgyaikat: így tanulhattam meg például a kenderkapáláson és -nyü- vésen kezdve az áztatáson, fésülésen, szöszsodráson a fonalkészítés rejtelmeit. Ettől a csodálatos világtól máig sem tudok elszakadni. — A csipkeverést is a nagymamádtól tanultad? — Nem, ez egy későbbi történet. Hat évvel ezelőtt — ekkor már Pesten éltem, és épp gyesen voltam — kezdtem érdeklődni a csipke és készítése iránt. Az alapfogásokra egy öreg néni tanított meg, emellett szakirodalmat, régi könyveket böngésztem, festményeket vizsgál- gattam. Egyre inkább szenvedélyemmé vált, saját magam is gyűjtöttem és terveztem mintákat. Ekkor a Természettudományi Múzeumban növénypreparátorként dolgoztam, s azon vettem észre magam, hogy a növényeket is csipkeverő szemmel nézem ... — Milyen lehetőségeid vannak a mesterség megismertetésére ? — Rendszeresen részt veszek a Várban tartott Mesterségek ünnepén. Tavaly a Bécsi Nemzetközi Vásáron tartottam munkabemutatót, kik érdeklődnek a csipkekészítés iránt? — A legfiatalabb tanítványom 8, a legidősebb 72 éves volt. E 8 esztendős kislány volt a legnagyobb sikerem is: mozgássérültként szüksége volt valami értelmes feladatra, hogy valamit elérjen, sikere legyen. S nemcsak a szobájából, a napi többórás plafonbámulástól szabadítottuk meg. — Baján is folytatod a munkát ? — Szeretném. Most látható néhány munkám a Kirakatgalériában, s az érdeklődőket a Gyermek- és ifjúsági Házban, az Ortutay és a József Attila Művelődési Központban tartandó foglalkozásokra várom. — Tudom, durva a kérdés, de meg lehet manapság ebből élni? — Elvileg meg lehetne. De ezek a kézimunkák meglehetősen drágák, idő- és energiaigényesek. Inkább külföldön lenne rá kereslet, méghozzá igen nagy. Csak a szervezés hiányzik ... S nemcsak a kész darabra, de a tanításra is lenne igény. Szerintem sok turistát vonzana egy-egy nyári alkotótábor, melyben a régi magyar mesterségekkel, ősi kézművestechnikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Huszár Adrien • Aprólékos munka na»\ öröm Annak is, aki viseli Kézrátétel helyett: hozzáértéssel és szülői segítséggel — Használ-e a kézrátétel és a mágneses erő (az újságíró magánvéleménye szerint: ideértve a modern kuruzslás más, vitatható formáit is) az írás- és olvasási zavarban szenvedő gyermekek gyógyításában? Dys- lexiás és diysgraphiás gyerekeket nevelő szülők kérdésére kértünk választ szakemberektől. Lenkei Agnes logopédus (Kecskemét, Erkel u. 1 /A.): — Az említett módszerek akkor lehetnek hatásosak, ha a szervezet működésében jönnek létre funkció- zavarok. A magasabb rendű pszichés tevékenység zavarain azonban, mint amilyen a dyslexia és diysgrap- hiásis, á kézrátétel és a mágneses erő nem javít. Akik leginkább segíthetnek: a nevelők (szülők és pedagógusok) és természetesen a beszédjavítással foglalkozó szakemberek. Amit lehet, meg kell tenni annak érdekében, hogy az írás- és olvasási zavarral küszködő gyerekek ne kallódjanak el. Fazekas István, a nyíri úti általános iskola igazgatója: — Kézrátétel, mágneses hatás? (Az igazgató mosolyog.) Ahogyan a fájós fogú embereken csak a fogorvos segíthet, a szóban forgó rendellenességeknél is a hozzáértés és a tapasztalatok megosztása az első. Az írás és olvasás zavara, akárcsak a beszédé, ép értelmű gyerekeknél sem ritka, és a szülőknek nehéz elviselni ezt a másságot. A gyerekek—például olvasáskor nem tudják megkülönböztetni az előtt, az után, az alatta, a mellette, a fölötte és a benne fogalmakat. A dyslexiások és a diysgraphiások száma egyértelműen nő, az idén szeptembertől már iskola-előkészítő csoportban „tanul” nálunk tizenöt ép értelmű, de súlyosan beszédhibás gyerek, akik majd csak jövőre lehetnek első osztályosok. Máskülönben — most még — csak óvodai nagycsoportba járhatnának. Tervezzük, hogy ha lesz rá igény, az autistákéhoz hasonlóan, megszervezzük az írás-, az olvasás- és a beszédzavarban szenvedő gyerekek szüleinek körét. Itt, az iskolában találkozhatnának, megbeszélhetnék egymással és velünk az eltérő adottságokból eredő nevelési problémákat. A szülői körök vagy klubok iránt egyébként más vonatkozásban is — nemcsak a dyslexiás gyerekekkel kapcsolatban — nagy az érdeklődés mostanában. (kohl) • Én már tudok olvasni! VÉLEMÉNYEK * SZABADON Mi csak emlékezünk ... Örömmel, vegyes kíváncsisággal fedeztük fel mi, nem is olyan régi iskolások, ma szülők, régi tanárunk, mi több uttörővezetőnk nevét a Petőfi Népében. Lám-lám — gondoltuk — rövid erőgyűjtés után tanár bácsi ismét aktivizálja magát, hogy a régi lelkesedéssel próbálja borzasztó tévútra, sőt kátyúiba került szekerünket kiemelni. Gondoljuk, abban bízik, hogy most nagyobb siker koronázza verejtékes munkáját. És most frontot nyitottak. (Igen, a frontok alakulásának időszakát éljük: van ahol Nemzeti Megmentési Front alakult;— nem is olyan messze tőlünk). íme itt, Fülöpszállás Megmentéséért Bizottság — röviden FMB! Megint a nagy szólamok! Melyek hát az igaz, őszinte igyekezet? Az akkori vagy a mostani? Netán egyik sem, csak a széljárás lett más? Meg akarnak menteni bennünket, Fülöpszállást! Mitől is? Ja igen, a Balkántól, a báránybőrbe bújt farkasoktól. Bámuljuk, mennyire megőrizték jó szívüket, amivel kun ősi értékeinket védelmezik. De köszönjük, majd csak tudunk magunkra és értékeinkre, sőt demokratikus jogainkra is vigyázni, nehogy a „sertések moslékéba kerüljenek!” Éppen azon munkálkodunk mostanság. Illetve mégis — két dolog ellen jó lenne, ha megvédenének: egy farkastól, aki vicsorít, de könnyen felismerhető, mert fekete báránybőrbe bújt, és még néhány emberbőrbe bújt „jóakarótól”, aki nem a bőrét, hanem csak a köpönyegét fordította ki. Ezektől védjenek meg! Tudják kik azok? Az emlékeket felidézték, a kérdéseket feltették: egykori gyerekek, fiatalok, mai szülők, felnőttek (akik nem voltak a Balkánon, így nem csúszhatnak vissza). Gubacsi Gyuláné, Fülöpszállás, Attila u. 7.; Hriazik Zoltán, Fülöpszállás, Petőfi u. 34.; Poliriczki János, Fülöpszállás, Zalka M. u. 24.; Hriazik Zoltánná, Fülöpszállás, Petőfi u. 34. Számomra sem kérdés a hogyan tovább „Az erőszak magját hiába veted el az oktatásban, hisz azt megöli az értelem”. Bölcs mondás — és mélyen igaz! Azzal, hogy a fülöpszállá- si önkormányzat erőszakot vett az iskolán — lemezszekrényt, íróasztalokat feltörve „iktatta hivatalába” Plangár Lászlót —, elvetette ama magot. S most csodálkozik, hogy a televény — bár ők inkább szeretik „csőcseléknek”, mi több „csürhének”, „bagázsnak” nevezni — minden erővel igyekszik kivetni magából az idegen testet. Plangár úr képességeit nem vonom kétségbe, hiszen nem ismerem, azt azonban tudom, hogy saját — korábbi — nevelőtestülete nem kívánta őt igazgatójául. Ők tudják miért! Honnan veszik ezek után maguknak idegenek — még csak nem is Fülöpszállás lakói — azt a bátorságot, hogy önmaguk által fabrikált erkölcsi piedesztáljuk- ról megróják mindazokat, akik megpróbáltak ellenállni az erőszaknak? Jobb lenne, ha Hauzer úr erkölcsi tőkéjét — Szabadszálláson ismerten nagy „tekintélyét” —, saját faluja felemelkedésére, boldogítá- sára kamatoztatná, s nem ütné az orrát olyan ügyekbe, amihez semmi köze. Tanácsadói pedig elgondolkodhatnának azon, bogy az Ő demokráciájuk csak annyiban különbözik az általuk annyira megvetett pártállamitól, hogy most ők szeretnék megmondani mi a jó nekünk. Ám a demokrácia azt is jelenti, hogy választhatunk — mi, magunk. S mi úgy döntöttünk: nem kérünk az erőszakból és a „demokratikus diktatúrából”. Varga István, Fülöpszállás (A szerk. megjegyzése: A fenti leveleket az előzőekhez hasonlóan a személyeskedő kitételek elhagyásával közöljük.)
